ADY ENDRE EMLÉKEZETE
Kedves Közönségünk!
Kodály Zoltán nagy hírű, hovatovább nemzeti dalunkká vált kórusművét, a Fölszállott a pávát hallottuk. Nagyszerű zengésében teraszszerűen ereszkedő lejtésében ott lebeg ősi népdalunk eredeti szépsége, s mindenekelőtt ott zendül benne Ady Endre újért, jobbért kiáltó viharmadár szava. Költészet és zene egymásra találásának érzésgazdagító, lelket könnyebbítő ünnepi estjére jöttünk össze ma, és jogosan. Hiszen nemcsak a nagy évforduló hívő utódokat kötelező tisztessége késztetett bennünket erre, hanem az a kikerülhetetlen tény is, hogy aligha van magyar költő, akinek annyi versét s annyi változatban tették volna át a zene hanghullámaira, mint Ady Endréét, akinek dallammá lényegült szavai olyan hatást gyakoroltak volna századunk zeneirodalmára, mint az övéi. Sokan kérdezték s kérdezik ma is, miben rejlik ennek magyarázata, hiszen Ady versei prozódiai szempontból is új utat vágtak a magyar lírában, messze kerültek az ábrányis, szabolcskás verssoroktól. Válaszolhatnánk azzal — s nem mondanánk valótlant —, hogy Ady számos versében ott lebeg egy-egy népdalunk dallama, olykor kezdő, vagy záróakkordként szövegszerűen is beleilleszkedve verseibe, mint az imént hallottban vagy "A cigány vonójával" c. versében.
Talán nem véletlen, hogy Kodály alkotói fantáziáját éppen az ilyen típusú versek ragadták meg, amelyek a magyar dallamvezetésre könnyen reagálnak. No, meg azok, amelyeknek hangvétele, ritmikája valahol a 16. századi magyar siratóénekek vagy éppen virágénekek dallamkincsében gyökereznek. A kétsoros versmondatokból álló "Sírni, sírni, sírni" c. vers néhány sora is indokolja a most mondottakat. A mély magánhangzók mélyen zengő áramlatát a síró "í"-n kívül csupán egy-egy rövid szó éles, "é" hangjának felütése szakítja meg.
Néhai Szkhárosi Horváth s jó Bornemissza Péter átokba fúló jeremiádjainak hangja zendül vissza e sorokból s Kodály feldolgozásából.
Bartók Béla egyéniségéhez Ady-víziós versei, a Vér és arany kötet önmagával, a halállal az elmúlással és a pénzzel viaskodó s nem utolsó sorban az első világháború forrongó, izgatott légkörének formában is megfelelő Ady versek álltak közelebb. "Az őszi lárma" sejtelmes és egyenetlen sorai:
...csakúgy megragadták, mint ahogyan az "Egyedül a tengerrel" merész dallamvezetésre is alkalmat adó, formában kiegyenlítettebb, de a háromsoros versmondatok két-két sorát elfoglaló, refrénnel nyomatékosított, nőtlen férfi-magány- és hiányérzetet egyként tükröző vers megfogta a "Kékszakállú herceg vára" lélekmélyi titkokat nyitogató szerzőjét.
A kortárs zeneszerzők közül Reinitz Béla Ady mintegy ezer verséből 110-et zenésített meg, s ezzel minden bizonnyal a legtöbbet tette Ady költészetének népszerűsítéséért. E versek között tág teret kapnak a sanszon-szerű előadásra különösen alkalmas szerelmes versek, amelyekből mutatóban ma is hallunk kettőt; a Héjja nász az avaron és az Őrizem a szemed. Az egyik a Bartókot is annyira megragadó férfi és nő örök harcának, tagadva is egymáshoz tartozásának addig nem ismert titkait tárja fel, a másik a világháború rettenetében ifjú karok kikötőjében horgonyt vető, betegséggel s meghurcoltatással sújtott költő ifjan vénülő szívének forró vallomása. De hangot kap a hetyke daccal urak-papok dölyfét nem tűrő, a megálmodott álmokat magától messzevető, az ékes meséjét Toldi hűségének sohasem regélő, istenétől mindig új s új lovat váró, új kínok, titkok, vágyak vizén járó Ady Endre is. Ady Endre költészetének mába átsugárzó hatását, ifjú szívekben való továbbélését jól tükrözi az a csokor, amelyet mai zeneszerzőink alkotásaiból nyújtunk át Önöknek. Halmos László és Nagy Olivér megzenésítésében a megértő társ után vágyó, a megtöretett testtel jót s jóságot sóvárgó, bűneit sirató, istenhez hanyatló árnyék jelenik meg előttünk, míg Székely Endre a népéért síró, vele magát egynek valló Dózsa György unokáját kelti életre a feldübörgő dallamok szárnyán.
Karai József társadalmi érzékenységét a korai munkásversek között számon tartott Álmodik a nyomor feldolgozása is mutatja. A dallam szárnyán is az a költő jelenik meg előttünk, aki Párizs fényei mögött is a hóba fútt magyar tanyákat látta, az égő asztagváros rőt fényénél is a semmit, a másét sirató zsellérmilliókat, a tíz gyermeket világrahozó s végül tüdőt kiköhögő öreg Kunnékat, meg a külvárosi nyomortanyákon tiszta ágyat és tiszta asszonyt, kicsit több bért, egy jó tál ételt s emberibb szavakat álmodó, kisemmizett munkásokat.
De ez az Ady is, aki hívőn hitte és hangoztatta, hogy - "Bár régi zászlós még sok orom" -
Az az Ady, aki a rettenet óráiban is, amikor még a jobb lelkekre is ráhajolt a nacionalizmus bódító köde, oly szépen s oly igazul tudta mondani:
Kedves Barátaim!
Amikor Ady Endre dallá magasztosult sorait hallgatjuk, lélekben reá is gondolunk, a modern magyar líra vezérlő fejedelmére, akit ebben az annyi történelmi sorsfordulót hozó, zaklatott, véres, de mégis gyönyörű, mert az emberiség egére új, piros napot lökő században lehetett megtagadni és dicsérni, megátkozni és felmagasztalni, értelmezni és félreérteni, csak elhallgatni és elhallgattatni nem. A mai estével tehát őt köszöntjük, aki a mai nemzedékünk számára az értelem próbája volt, akinek kegyetlen őszinteségű versei a képmutatás korában erősítették bennünk a hitet, hogy az ember büszke legénye, a gondolat, minden ostoba feneségek ellenére is szabad s azt is, hogy az Élet, Élet,
Az ő Krónikás énekét mormoltuk fagyott könnyet maszatolva a Don-kanyarban, amikor
De hitetlenül is hittük, hogy a halál-tó országában sem várunk hiába "egy új emberű új világra".
S amikor tétova hunyorgással először pillantottunk a szabadság napjára, amikor az első bizonytalan lépéseket tettük meg eme új világ felé, az ő versei segítettek az eligazodásban s a bizakodásban, hogy az új várak immár nem csak a lelkekben épülnek. Forradalmas indulatait, értelmüket fokról-fokra kibontó szimbólumait egyre többen értették és vallották magukénak. S ha volt is időszak, amikor költészetének e vonulata mögött alig láttuk meg azt a másikat, amely pedig éppúgy az övé s ezáltal a miénk is, élt és munkált közöttünk. S ha most eme évfordulós ébresztéseknek csupán annyi haszna lenne, hogy életművének egésze, költészetének egyetemessége megtalálja a maga helyét népünk szívében, hallóvá teszi azok fülét is, akik eddig önhibájukon kívül süketek voltak befogadására, akik a verseiben rejlő ezernyi szépség meglátására s bénák az általa annyiszor ösztönzött cselekvésre, akkor is megérte volna az ébresztés.
Ennél pedig sokkal több történt. Milliók hallották hónapokon át verseit, a hang és a fény elektromágneses hullámain továbbítva, újabb tíz- és tízezrekhez jutottak el könyvekben testet öltött alkotásai. Életművét értőn és sokoldalúan értelmezők műveit forgathatják azok, akik gondolat- s érzésvilágának ifjú szívekben történő továbbadására hivatottak, és azok is, akik nem kevés, önmaguk lelki gazdagodását szándékolják.
Szívből kívánom, légyen ez a mai este mindannyiójuk számára a társművészet érzelemdúsító-erejével is megsokszorozva eme lelki gazdagodásnak forrása most, és kiapadhatatlan árja mindenkor.
/Együtt, 1977. 3. sz. 37-43. p./