Az első nyomra, amely Verseghy szolnoki emlékezetére utal, a Tiszavidék c. lap 1881. évi első számában bukkantam. /1/ Itt történik említés arról, hogy Elek György 1862. febr. 16-án, nyilván a költő halálának közelgő 40. évfordulójára való tekintettel ajánlotta a Kaszinónak Verseghy emlékének megörökítését. Akkor el is fogadták az indítványt és a kaszinó részére arcképének megfestését is megrendelték. Ez a nemes kezdeményezés azonban feledésbe ment, s csak közel 20 évvel később került újra napirendre.

A szolnoki értelmiség legjobbjai azonban már ekkor magukhoz közel állónak érezték a város költő szülöttének sorsát, pályáját, tudós költői hagyatékát. Ezt bizonyítja Négyessy Lászlónak, a szolnoki főgimnázium tanárának, a későbbi egyetemi tanárnak a gimnázium évkönyvében megjelent értekezése Verseghy Ferencről, a versújítóról. /2/ Ettől kezdve a főgimnázium tanárai és tanulói lettek a költő emlékének legszorgalmasabb ápolói. Hogy a város vezetői is érezhették azonban a maguk felelősségét, következtethetünk abból az 1894. márc. 14-i közgyűlési határozatból is, amely a régi Vár utcának Verseghy nevét adta, s egyben a régi kisebb utcát, amely Verseghy nevét viselte, Bástya utcának nevezte el. /3/ Az iskola önképzőköre pedig, amely 8 évi szünetelés után Balogh Péter tanár felügyeletével 1895. okt. 4-én alakult újjá, felvette Verseghy Ferenc nevét. /4/

Feltételezhető, hogy a Verseghy-kultusz újabb hulláma összefüggésben lehet Verseghy elfeledett és elhanyagolt vízivárosi sírjának a Hunfalvi János fiú felsőkereskedelmi iskola által történt gondozásba vételével. A sírt Búzás István tanár 1892. tavaszán az általa vezetett önképzőkör diákjaival rendbehozatta, s az önképzőköri tagok gyűjtéséből befolyt 48 osztrák forintért síremléket is állított neki e felirattal: "Itt nyugszik nemes Verseghy Ferenc Szent Pál szerzetesbeli áldozópap, majd író, akit művei halhatatlanságra emeltek. 66 esztendős korában 1822. december 15-én halt meg."

Az iskola önképzőköre pedig felvevén Verseghy nevét, ettől kezdve hű ápolója lett a szolnoki szerző sírjának. /5/

1895-től tehát két középiskola önképzőköre viselte Verseghy Ferenc nevét.

A város közvéleményének hangot adó Jász-Nagykun-Szolnok megyei Lapok ekkor, Verseghy halálának 77. évfordulóján vetette fel először annak szükségességét, hogy a gimnázium önképzőköre e jeles napról ünnepi ülés keretében emlékezzék meg. /6/ Végeredményben ide nyúlik vissza az a kegyeletes szokás, hogy az iskola növendékei azóta is valamilyen formában megemlékeznek névadójukról.

Két évvel később Jász-Nagykun-Szolnok vármegye törvényhatósági bizottsága 1902. március 21-i ülésén — elfogadva Bíró Mátyás vm-i főpénztárnok indítványát — 200 koronát szavazott meg egy, a szülővárosban felállítandó Verseghy-szobor céljára és felhívta a megye településeit is az adakozásra.

Úgy tűnik, a szobor felállításának gondolatával az iskola tanári kara és növendékei már előbb foglalkozni kezdtek, s a Bíró-féle javaslat mintegy a szolnoki közvélemény akaratának kifejezése is lett. A tanulók ugyanis már néhány éve gyűjtögették filléreiket "hogy régebbi irodalmunk egyik lánglelkesedésű és nagytehetségű munkásának szülővárosában nagy érdeméhez és sohasem lankadó munkásságához méltó emléket" állítsanak. /7/ A szoboralap javára a megindult gyűjtés eredményeként 1904. júniusáig 1189 K. 90 f. gyűlt össze. A megye települései közül Alattyán, Kunmadaras, Fegyvernek, Törökszentmiklós, Jászdózsa, Tiszabő, Jászladány, Kenderes, Jászkisér, Alsószentgyörgy, Jákóhalma, Abádszalók és Besenyszög járt elől jó példával. /8/

Vagy a kezdeti lelkesedés lohadt le, vagy a gazdasági viszonyok nehezedtek meg, tény azonban, hogy négy évvel később is 1711 korona volt az alap összege, pedig ebben benne volt a gimnázium növendékei által rendezett bál és juniális 174 és fél koronás jövedelme is. /9/ 1914. májusában már 2051 koronára nőtt ugyan a szoboralapra befizetett összeg, de az első világháború kitörése, a hadikölcsönös háborús évek, majd a forradalom és ellenforradalom időszaka, a bekövetkező súlyos infláció a szép eszme megvalósulását ismét a bizonytalan jövőbe tolta el. /10/

A Verseghy-kultusz újabb fellendülését az 1922-es esztendő, Verseghy halálának 100. évfordulója jelentette.

Az 1922/23-as tanévtől kezdődően a Vallás- és Közoktatásügyi Miniszter engedélyével a 643408/1912. sz. min. rendelet alapján már az egész iskola a Verseghy Ferenc főgimnázium nevét viseli. Az önképzőkör a nagy évforduló megünneplésére díszülést tartott. /11/ Az ezután kezdődő nehéz esztendők nyomasztó súlyát nyilván az ifjúság egésze, benne az önképzőkör tagsága is érezhette. Hiába írt ki az intézet vezetősége különböző pályázatokat a köri élet serkentésére, azok bizony a megnyilvánuló részvétlenség miatt jobbára meddők maradtak. /12/

Ugyanakkor a város értelmiségének körében elindult egy olyan kezdeményezés, amely két évtizeden át rányomta bélyegét Szolnok szellemi és kulturális életére. 1926. június 9-én a vármegyeháza nagytermében összehívott közgyűlés elfogadta a Verseghy Irodalmi Kör alapszabályát és megválasztotta tisztikarát. /13/ Közel két évet kellett azonban várni arra, hogy a kormányhatósági jóváhagyás megérkezzék, s ezt követően a Verseghy Irodalmi Kör megtarthassa első választmányi ülését. /14/

A kör első, a város határán túlmutató, nagy jelentőségű tette Verseghy hamvainak hazaszállíttatása volt. Tóth Tamás, a kör elnöke, kérte a székesfővárost, hogy az 1931-ben kiürítésre kerülő vízivárosi temetőből adja ki a költő hamvait. A főváros azzal a feltétellel járult hozzá a kérés teljesítéséhez, ha Szolnok örökös díszsírhelyet ad, vállalja a sír gondozását, és föléje méltó síremléket emel. /15/

Miután a kör javaslatára Szolnok képviselőtestülete mindezt vállalta, az október 17-i választmányi ülés már a hazaszállítás és a fogadás programját is elfogadta. A MÁV pedig vállalta a díjmentes hazaszállítást. /16/

Így került sor 1931. november 7-én a vízivárosi sírban nyugvó költő hamvainak exhumálására. A kegyeletes eseményen ott voltak a főváros és szülőváros képviselői, a sírt addig gondozó Hunfalvi János fiú felsőkereskedelmi iskola tanári kara, Verseghy nevét viselő önképzőköre s természetesen a Verseghy Irodalmi Kör küldöttei dr. Tóth Tivadar alelnök és Kiss Gábor főtitkár vezetésével. Az emlékező és méltató szavak elhangzása után a hamvakat a Nyugati pályaudvarra kísérték, ahonnan a halott költő most már valóban utolsó útja valóságos diadalmenetként vezetett Szolnokra. A közbülső állomásokon ugyanis mindenütt népes küldöttség fogadta a hamvakat szállító vonatot, és koszorúkkal halmozták el a koporsót.

November 8-án azután — a kör választmánya döntésének megfelelően — a nemzeti zászlókkal fellobogózott szülőváros lakóinak sorfala között indult el a megye, a város vezetői és a kör tagjai által kisért gyászhintó a pályaudvarról a templomtérre. Itt többezer főnyi közönség előtt történt meg a nagyszabású ünnepség, amelyen a helyi szerveken kívül a Magyar Tudományos Akadémia, a Kisfaludi Társaság, az egri Gárdonyi, az esztergomi Balassa, a szegedi Dugonics Társaság képviselői is elhelyezték koszorúikat a katafalkon. Innen a város által felajánlott díszsírhelyhez indult a menet, ahol a hányatott sorsú költő hamvait most már a szülőváros földje fogadta be. A sírt a tervezett végső emlékmű elkészültéig egyszerű, de magasba nyúló keményfa kereszt jelezte. A Verseghy Irodalmi Kör elnöke 1932. január 14-én emelkedett hangú átíratban köszönte meg a Hunfalvi János fiú felsőkereskedelmi iskolának a sír addigi gondozását, a méltó búcsúztatást és a szolnoki ünnepségen való tevékeny részvételt. /17/

Úgyszólván az elhantolást követő napokban a Szolnoki Újság vezércikkben újította fel a szoborállítás gondolatát, amely most is megértésre talált a városban. Elsőként Másik Andor MÁV titkár és író, a Verseghy Kör tagja ajánlott fel az új szoboralap javára 13 P 32 f-t. Másiknak egyébként jelentős szerepe volt a hamvak budai búcsúztatásakor s főleg az ingyenes hazaszállítás körül.

Ugyanakkor a szolnoki fiú felsőkereskedelmi iskola Kemény László vezette önképzőköre a síremlék javára adományozott 23 P 30 f-t. /18/

A hazahozatallal kapcsolatos általános felbuzdulásnak köszönhetően Tóth Tivadar előterjesztésében az 1931. október 17-i választmányi ülésen elfogadásra került egy irodalmi folyóirat indításának ügye is. Az eredeti javaslat szerint a zenével és képzőművészettel is foglalkozó folyóirat a kör kulturális erejét és hatókörét lett volna hivatva bővíteni. Dr. Elek István és dr. Balogh Béla felszólalásukban gazdasági, társadalmi és tudományos cikkek íratásával, közlésével mintegy alföldi szemlévé szerették volna alakítani a folyóiratot. A választmány azonban az eredeti, "steril" folyóirat tervét fogadta el, sőt néhány hét múlva a leendő folyóirat címe is megszületett "Szolnoki Hárfa" néven. /19/ Abban, hogy a folyóirat végül is csak terv maradt, nézetem szerint az anyagi okokon kívül annak is szerepe volt, hogy a választmány elvetette az Elek István-Balogh Béla-féle ésszerű javaslatot..

A Verseghy-hamvak hazahozatala — összefüggésben a tapolcai Bacsányi-emléktábla állításával — a Nyugatban is hangot kapott. Tamás Ernő soraiból nagyon ide kívánkozik két mondat: "Emléktábla és mauzóleum... mintha önkéntelenül azt a célt szolgálná, hogy a költők szelleme helyett a nevük éljen. Írásaik új, teljes ismertetése igazabb életet hozhatna számukra e tragikus halhatatlanságban." /20/

Verseghy szobra ettől kezdve visszatérő téma a szolnoki lapok hasábjain. Végül 1934. szeptember 30-án került sor a Borbereki Kováts Zoltán alkotta bronz mellszobor leleplezésére a Tisza Szálló mögötti parkrészen. Az ünnepség ismét országos jelleget öltött. Megjelent Császár Elemér, a Kisfaludi és Petőfi Társaság több tagja s természetesen a szolnoki előkelőség. Az ünnepséget a rádió is közvetítette s filmfelvétel is készült róla. /21/

Alig másfél hónappal később, 1934. november 11-én pedig megnyílt a kör tagjai által is szorgalmazott szolnoki könyvtár és múzeum, amelynek vezetője dr. Balogh Béla, a gimnázium tanára, a kör tagja lett. /22/

A következő évben dr. Pauka Tibor és Kemény László köri tagok szerkesztésében a gimnázium és a kereskedelmi végzős diákjainak közreműködésével napvilágot látott az első, Szolnokon sajtó alá rendezett Verseghy-mű, a Rikóti Mátyás. A Vajthó-féle Irodalmi Ritkaságok sorozatban megjelent könyv elé Császár Elemér írt előszót. /23./

Verseghy kultuszának ápolását az esetenkénti nagyrendezvényektől függetlenül a rendszeresen megtartott irodalmi estek, matinék, a más irodalmi társaságokkal közösen rendezett gyűlések, kölcsönös székfoglalók s mindenekelőtt a november 1-én, a sírnál, a középiskolás fiatalság részvételével lezajló kegyeletes ünnepségek jelentették. Az események közül kiemelkedik a Verseghy Ferenc reálgimnázium jubileumi ünnepsége, amely 1937-ben a vármegyeháza nagytermében zajlott le, az iskola államosításának 50. évfordulója alkalmából. Ekkor leplezték le a költő életnagyságú képét, Chiovini Ferenc alkotását. /24/

Időközben jelentős változások történtek a város életében. A panama-ügy kirobbanása elsodorta a Tóth Tamás polgármester irányította városi tisztikar jelentős részét.

A Verseghy Irodalmi Kör is — elnökét vesztvén — új tisztikart választott az 1938. május 1-jén tartott újjáalakuló közgyűlésen. A tisztikar cseréje, új tagok felvétele bizonyos demokratizálódási folyamat erősödését jelentette. Az elnöki tisztségre Kiss Gábort, alelnökké dr. Elek Istvánt, főtitkárrá Kemény Lászlót, titkárokká Vidor Győzőt és Kissné Tóth Lenkét választotta meg a közgyűlés. Kiss Gábor elnök székfoglalójában a Verseghy-emlékek ápolásában, a Verseghy-relikviák gyűjtésében, Verseghy Könyvtár létesítésében, egy szépirodalma lap indításában, évkönyv kiadásában és a köri tagok kapcsolatának elmélyítésében jelölte meg a kör főbb célkitűzéseit. /25/ Díszelnökké néhány hónappal később Császár Elemért választotta a kör. A döntést a Kiss Gábor, Kemény László és Kissné Tóth Lenke összetételű küldöttség a Magyar Tudományos Akadémai elnöki termében közölte Császár Elemérrel, aki a megtisztelő megbízást el is fogadta. /26/

A célok valóra váltása érdekében 1938-ban újult erővel indult meg a munka. A tagokból alakult Verseghy asztaltársaság elhatározta a tagok munkájából összeálló évkönyv kiadását, amelynek szerkesztését Kemény László főtitkárra bízták. A havi folyóirat Kiss Gábor szerkesztésében jelent volna meg. /27/ A kör felhívta a Könyvtár és Múzeum Egyesületet, hogy vállalja egy létesítendő Verseghy-könyvtár elhelyezését. E könyvtár Verseghy műveit, a róla szóló írásokat, a kör tagjainak alkotásait és a Szolnokkal foglalkozó irodalmi, zenei és egyéb műveket lett volna hívatott tárolni és az érdeklődők rendelkezésére bocsátani.

Dr. Szabó Ferenc, az új polgármester és dr. Balogh Béla c.egyetemi tanár örömmel vállalta a feladatot annál is inkább, mert a múzeumban addig is őrízték a Verseghy-relikviákat, és itt kapott helyet Remete Márton festőművész Verseghy arcképe is. A kör felhívással is fordult Szolnok lakosságához a gyűjtemény gyarapítása érdekében./28/

A 30-as évek végén felgyorsult politikai események sodrásában a Verseghy Irodalmi Kör jelentette az állandóságot. Kétségkívül Szolnok minden kulturális eseményében az oroszlánrész a körnek, a kör tagságának jutott. A szokásos irodalmi estek, a vidéki városok irodalmi társaságainak kölcsönös vendégjárása folytatódott. A kör vállalkozott a tagjai által írt művek kiadására is, és természetesen bekapcsolódott a hazafias ünnepek megrendezésébe is, Így került sor pl. 1938. augusztus 24-én a Kölcsey-emlékünnepségre, 1939-ben Petőfi-matinéra a Városi Színházban, 1940-ben finn-magyar matinéra, 1942-ben rádióközvetítésre, 1943-ban a kör fővárosi szereplésére, Kemény László Verseghyről és szolnoki kapcsolatairól írt tanulmányának megjelenésére a kecskeméti Hajnalodik c. folyóiratban.

A kör utolsó ténykedése 1944. március 15-i ünnepély megrendezése volt. A németek bevonulása, a zsidó polgárság gettóba hurcolása, az ismétlődő és egyre súlyosabb légitámadások, a frontvárossá válás, majd következményeként a tömeges kitelepülés gyakorlatilag véget vetett a város kulturális életének, így a kör további működésének is.

A felszabadulás utáni első híradás 1945-ből való. Az egyesületek országos revíziója után a Nemzeti Bizottság véleményezése alapján a Verseghy Irodalmi Kör működését engedélyezték. A "kulturális újjáépülés" munkájában az új rend is számított a kör tagjainak munkájára. /29/ Mégis eltelt még két év, amíg 1947. március 27-én sor került a tisztújító közgyűlésre. Ezt megelőzően Földi István főispán értekezletet tartott a szolnoki szellemi élet képviselőinek, s felhívta őket a Verseghy Kör életre hívására. A március 20-i választmányi ülésen Vidor Győző számolt be az újjáalakulás lehetőségéről. 10 tag tagságát megszűntették ill. felfüggesztették, felvettek ill. megerősítettek viszont 43 tagot, köztük Zsemlye Ferencet, Chiovini Ferencet, Baranyó Sándort, Kisfaludi Sándort, Benedek Jenőt, Kiss Gábort, Kemény Lászlót, Kissné Tóth Lenkét. /30/ Vidor Győző, a szolnoki közművelődés akkori vezető egyénisége az irodalmi előadások megkezdésében, a hasonló irodalmi társaságokkal való kapcsolatok felvételében s az élő irodalom kiválóságainak szerepeltetésében jelölte meg az újjáalakuló kör feladatát. Megtörtént a tisztújítás is. A kör új elnöke Zsemlye Ferenc polgármester lett, ügyvezető elnöke pedig Bartos Imre, a gimnázium új igazgatója. A főtitikári teendőket Kissné Tóth Lenke, a jegyzőit Kisfaludi Sándor látta el. /31/

Az újjáalakult kör első nagy erőpróbája a május 17-18-i szolnoki kultúrnapok megszervezése volt, amelyen Bóka László kultuszállamtitkár is részt vett. /32/ November 1-jén még megrendezték a hagyományos emlékünnepélyt Verseghy sírjánál. Az 1944. augusztus 20-i bombázás alkalmával megrongált sír helyreállítását, gondozását a nevét viselő gimnázium és a Verseghy Irodalmi Kör hatáskörébe utalta a közvélemény. Egyébként ez az utolsó híradás a Verseghy Irodalmi Kör tevékenységéről. /33/

A személyi kultusz évei nem kedveztek a Verseghy-kultusz ápolásának. A kör — mint minden egyesület — elhalt, a gimnázium nevet váltott, nagy hagyományú önképzőköréből irodalmi szakkör lett. A város kulturális életében egyébként is jelentős átrendeződés ment végbe. Ekkor a kör keretei között dolgozott értelmiség egy része kívül rekedt a város kulturális életének keretein, más része nem tudván váltani — elhallgatott, vagy másutt kereste boldogulását. A volt köri tagok közül jó néhány azonban a negyvenes évek végén, az ötvenes évek első felében is — ha más keretek között is — zászlóvivői lettek a város művelődésügyének. Különösen 1953. szeptemberétől, a TTIT hivatalos megalakulásától kezdődően annak irodalmi szakosztályában találták meg önmegvalósításuk útját, közérdekű működésük pályaterét. A könyvtár megyei könyvtárrá válása után, 1953-ban vette fel Verseghy Ferenc nevét.

A Verseghy-kultusz ápolásában újabb fordulatot a költő születésének közelgő 200. évfordulója hozott. A gimnázium — most már újra Verseghy nevével homlokzatán — felelevenítette a Verseghy-önképzőkört, és egy lelkes fiatal tanár, Valkó Mihály irányításával máris kiállítással készült a 200. évfordulóra. Megindult Tintásüveg címmel az önképzőkör folyóirata, amelyben állandó rovatot kapott Verseghy költészete. /34/

A Társadalom- és Természettudományi Ismeretterjesztő Társulat égisze alatt 1954. óta megjelenő Jászkunság 1957. évi 1-2. számának anyagából született meg a társulat és a Verseghy Könyvtár közös kiadásában, Kisfaludi Sándor szerkesztésében a Verseghy Ferenc 1757-1822. c. kiadvány, amely jeles kutatók tollából 5 tanulmányt és egy bibliográfiai vázlatot tartalmazott, s máig forrásanyagként szolgál a kutatók számára.

Ugyancsak a 200. évfordulóra a Szolnok megyei Tanács VB Népművelési csoportja kiadásában Kaposvári Gyula és Kisfaludi Sándor összeállításában diafilm ill. fényképalbum jelent meg. Az ismeretterjesztő célzatú film ill. összeállítás végigkíséri a költő útját a szolnoki földbe való végső hazatérésig.

A 200. évfordulóra a gimnázium falára a Városi Tanács a következő szövegű emléktáblát helyeztette el:

Az egykor itt állott sóházak egyikében született

1757. április 3-án

Verseghy Ferenc

1962. december 20-án, a névadó halálának 140. évfordulóján Hack Márton igazgató Verseghyre emlékező szavaival leplezték le az intézet falára helyezett emléktáblát. /35/

1966. tavaszán, április 3-5. között rendezte meg Szolnok Város Tanácsa és a Verseghy Ferenc Gimnázium első ízben a Verseghy Diáknapokat. E diáknapok akkor a megye 26 középiskolájának művelődési tevékenységéről adtak képet, megmozgatva mintegy másfél ezer középiskolás fiatalt. Joggal mondhatta a Városi Tanács akkori elnökhelyettese a díjkiosztó ünnepségen mondott beszédében: "A Verseghy Diáknapok... nagyszerű demonstrációját adta haladó hagyományaink megbecsülésének, a magyar szellem megújhodásában, európai szintre emelésében döntő szerepet játszó Verseghy Ferenc iránti kegyeletnek és az őt szülővárosában joggal megillető tiszteletnek." /36/

Az első ízben megrendezett Verseghy Diáknapok nagyszerű eredménye volt az is, hogy a költő születése évfordulóján, negyedszázaddal hamvai hazaérkezése után, végre méltó síremléket avathatott a város közönsége, a gimnázium diáksága. Az új síremlék nyitott könyvének lapjaira Verseghy költői halhatatlanságát kifejező sorait vésték aranyba: "A sír elfojtván zöld rügyét, hamvában kezdi életét." Az avató beszédet tartó Valkó Mihály ihletett szavai idézésre érdemesek: "Híre, dicsősége nemcsak növekszik, de egyre patinásabb is lesz. Hiszen idővel a zengő szavú poéta-szónok igéi, melyeket hallgatni életében zörgős szekerekkel vonult fel a nép Budára, új és új életre kelnek a Verseghysták lelkében. A magyar hárfás dallamai itt csengenek belül, s emberségre, szerénységre, józanságra intő szavai meggyőződésünkbe olvadva szívódnak fel. Az általa sokat hangoztatott elmeszabadság meglelésével még erőteljesebben visszhangoznak bennük az új társadalom építésének lendületes korszakában az iparra, a kereskedelemre való buzdításai, a felvilágosult polgár követelései, s követeléseire immár a temető körül égbemeredő gyárkémények úgy száz év távolából ráfelelnek." /37/

A Verseghy Diáknapok kiállta az idők próbáját. Azóta is kedves színfoltja a város kulturális életének s ugyanakkor rangos seregszemléje a megye középiskolás fiatalságának.

Hét évvel az első Verseghy Diáknapok után, 1972-ben a Verseghy Ferenc Megyei Könyvtár tette meg a következő lépést az irányban, hogy újabb méltó emlékjelet adjon névadójáról. Hasonmás kiadásban megjelentette a költő-tudós "Rövid értekezés a musikáról" c. írását /38/, majd megszervezte az MTA Irodalomtudományi Intézetével az első emlékülést Verseghy halálának 150. évfordulóján. A kétnapos ülésszakon elhangzott előadások szövege In memoriam Verseghy Ferenc címmel a könyvtár kiadásában meg is jelent. /39/ Az ülésszak keretében a könyvtár nagyszabású Verseghy-Petőfi emlékkiállítást is rendezett. A kiállítást megnyitó dr. Majoros Károly, az MSZMP Szolnok megyei Bizottságának mai első titkára elsősorban a felvilágosult filozófus arcélét rajzolta meg Verseghyről emlékező szavaiban.

Verseghy a francia felvilágosítókat és a mechanikus materialistákat olvasva észrevette mint tépi szét évezredes bilincseit a filozófia, és hogyan válik a teológia szolgáló lányából az ész filozófiájává. Látta, hogy a francia forradalom megváltoztatta az öröknek vélt rendet. És ő, a pap, lelkes kertésze lett ennek az új palántának, a felvilágosodás filozófiájának." /40/

Ebben az évben indult útjára az a nagy vállalkozás is, amely a nagy Verseghy-mű az Analitycae institutionum linguae Hungaricae magyarra való átültetését célozta.

A Barta Lászlóné, Borók Imre, Győri Gyula, Imre István, Lukácsi Hubáné és a fölötte korán örökre távozott Száz Kázmér középiskolai tanárok alkotta fordítói közösség Szörényi László lektori közreműködésével és e sorok szerzőjének irányításával 1980-ban be is fejezte a teljes mű fordítását. /41/

1980. december 1-én a boldogult emlékű Julow Viktor közreműködésével a DAB irodalmi munkabizottságával közös szervezésben egy rövidebb emlékülés keretében emlékezett meg névadójáról a könyvtár. /42/

Most, 10 évvel az első emlékülés után újra találkoztak az első szervező intézmények képviselői, hogy újabb adalékokkal, újabb kutatási eredményekkel egészítsék ki Verseghyről szóló ismereteinket.

Miként annak idején, úgy most is, kiadja majd a könyvtár az emlékülés anyagát, s eljuttatja az emlékülés résztvevőihez s mindazokhoz, akik városunk nagy szülöttének életműve iránt behatóbban érdeklődnek.

Ugyancsak a hagyományok szellemében tette le a könyvtár az emlékülés asztalára Verseghy kiadatlan írásainak első kötetét a szintén szolnoki születésű fiatal irodalomtörténész, Deme Zoltán jegyzeteivel. Szeretném remélni, hogy ez az újabb kezdeményezés is eljut a befejezésig, s ezzel, valamint a Káldi-féle bibliafordításról szóló disszertáció tervezett magyarra fordításával meg egy Verseghy-bibliográfia közreadásával teljessé válik Verseghy Ferenc egész munkásságának feltárása. /43/

Addig is munkálkodunk egy Verseghy-emlékszoba megteremtésének előkészítésén, amely félévszázad múltán megvalósítaná a Verseghy Irodalmi Kör érdemes tagjainak elképzelését, s otthont adna Verseghy egykori könyvtárának az általa írt s a róla szóló műveknek.

Bízom abban, hogy Szolnok város e rövid előadásban is vázolt nemes hagyományait folytatva és továbbfejlesztve erre is megtalálja majd a lehetőséget.

/In memoriam Verseghy Ferenc 2. Szolnok, 1983. 69-81. p./