Gorkij az oroszországi munkásmozgalom fellendülése idején, 1902-ben írta a Kispolgárokat. Nem véletlen, hogy az író éppen ekkor tér rá drámák írására. Úgy érzi, hogy a színpadról sokkal közvetlenebbül és hatékonyabban szólhat az öntudatosodó dolgozó tömeghez, amely az élet alapvető kérdéseire keresi a választ, s tudni akarja, hol az igazság, hol keresse barátait, ki az ellensége. Ezért látta szükségét annak, hogy a korabeli élet valóságos ábrázolásával leleplezze a liberális burzsoáziát, a kispolgári ideológia minden hazugságát, s ugyanakkor bemutassa a proletariátus növekvő forradalmi erejét. Ennek a gondolatnak a jegyében született meg a Kispolgárok is. Mint minden századeleji Gorkij-drámának, ennek is alapvető konfliktusa az ellentétes osztályok eszméinek összeütközéséből fakad. Az író Csehov útját járja, amikor drámáiban valósághűn ábrázolja az életet, de tovább lép mesterénél akkor, midőn új hősöket teremt, egy a színpadon új társadalmi osztálynak, a proletáriátusnak a képviselőit, akik már nem csupán elmélkednek az élet nagy kérdésein, hanem meg is oldják azokat. Már a korabeli néző is megérezhette e drámákból, hogy az új hősök ajkáról új szó hangzik feléje a színpadról: a szociális igazság szava. De ezt érezte az uralkodó rend is, amikor 1902 március 26-án a Kispolgárok pétervári bemutatóján lovas rendőr kordonnal vetette körül a színházat, s még jegyszedőknek is titkos rendőröket alkalmazott.

Mi a tárgya ennek a drámának, amely bemutatója óta Európa csaknem valamennyi színpadát bejárta?

Besszemenov kispolgár házában állandó vendég a veszekedés, a meddő és céltalan vita az apa és gyermekei között. A fiatalok már kinőttek az öregek szárnya alól, szűk nekik ez a kispolgári ház a maga levegőtlenségével, megcsontosodott szokásaival. Élni akarják saját egyéni életüket. De hogy milyen lenne ez az élet, maguk sem tudják. Persze tévedés lenne azt hinni, hogy ők az életnek valami új rendjét, gyökeres változását akarják. Gorkij világosan rámutat arra, hogy az öreg Besszemenov és a fiatalok életfelfogása, világnézete végeredményben ugyanazon kispolgári világnézet két változata.

A gyermekek individualista lázadása a szülők korlátok közé szorított patriarchális életformája ellen nem egyéb egoizmusnál. Ugyanígy a két különc: a részeges Tyetyerev kántor és a költői lelkületű öreg madarász, Porcsihin anarchista lázadása is ugyanazon téma variációi.

A feltörekvő új társadalmi osztályt két fiatal: a varrólány Polja és Besszemenov fogadott fia, a mozdonyvezető Nyil képviseli. A darab cselekménye során egyre nyilvánvalóbb, hogy az ő szembenállásuk az apák és fiúk kispolgári világszemléletével kibékíthetetlen és megalkuvást nem tűrő. Az író megtalálja a módját, hogy félreérthetetlenül rámutasson: ennek az új erőnek győznie kell minden visszahúzó és megkötő akadály ellenére is. Harcukban mellettük áll az érzelemben és gondolkodásban néphez hű értelmiség darabbeli két képviselője Siskin diák és Cvetajeva tanítónő is.

A dráma minden szereplője a századeleji orosz tár- sadalom jól megformált típusa. Besszemenov jómódú kispolgár, aki saját házában korlátlan úr. Egész gondolkodását a régi, megszokott életrendhez való ragaszkodás szabja meg. Lányát is, fiát is tanult emberekké neveltette, s ebben rejlik tragédiája. Azok már nem értik meg, s így fokozatosan érzi összeomlani maga körül a maga teremtette világot. Törekvései megrekednek a polgármesteri széknél, amelyet mégsem sikerül elérnie. E komor világban csak a pénz megjelenése vagy kiadása okoz változatosságot, s az időt az évszakok változásával és a az étkezések rendjével mérik. Iványi József igazi, Gorkij elképzelte Besszemenov volt. Hangereje, színezése, erőszakossága, mozdulatai és arcjátéka egyaránt meggyőző. Magatartásának változásai a különböző helyzetekben, dühe és ellágyulása, modorossága és feloldódása a mindenható "Pénz" megjelenésekor maradandó élményt jelentettek.

Felesége, Akulina Ivanovna, a férje és a család rabságában élő megfélemlített idős asszony. A családban senkivel sem tud szót váltani, legfeljebb Sztyepanidával, az öreg morgolódó és pletykás szakácsnővel. Gondolatai nem terjednek túl a háztartás gondjain, s kétségbeesve próbál békíteni a családi veszekedések sűrűn ismétlődő viharában. Harsányi Margit előző alakításánál lényegesen jobbat nyújtott ebben a szerepben. Jól megformázta a gyermekei körül teljesen értetlenül tipegő öregasszonyt, aki mint a kotlós, amely kislibákat költött, tehetetlenül ténfereg a gyermekei számára idegenné vált szülői házban.

Fiuk, Pjotr, véletlenül keveredve egy egyetemi tüntetésbe, hazakerült, s most teljesen haszontalanul, üres vitákban fecsérli életét. nem akarja alárendelni magát a társadalom érdekeinek, mert ő "személyiség" és a személyiség szabad. Nem ismeri a magasabb eszmékért vívott harcot, csak saját személyes boldogságával törődik, amely minden kötelesség teljesítésétől való mentességet jelent számára. Nyilván ő is ugyanolyan kispolgárrá válik, mint az apja, legfeljebb erőtlenebb és filozofikusabb kiadásban. Gellei Kornél az ábrázolt alak jellemének bizonytalanságát jól mutatta be. Szemmelláthatóan igyekezett az egysíkúság veszélyét elkerülni, legtöbbször sikerrel.

Lányuk, Tatyána, a szenvelgő kispolgári nő típusa. Tanítónő, de fárasztja a tanítás. Nem hisz semmiben, s bár állandóan sóhajtozik, mégsem képes mélyebb érzésekre. Értelmetlennek és céltalannak látja az életet, amely nem adja meg neki az egyéni boldogságot. Ő is egoista, mint bátyja, ezért válik fölöslegessé a társadalom számára. Szerelmes Nyilbe, de az Tatyána gondolkodását teljesen idegennek érzi. Még arra is erőtlen, hogy — ha már nem kell neki az élet — valóban elvesse magától. Győri Ilona régen látott jó alakítással lepte meg a közönséget. Sok néma játéka, elfojtott szenvedésének érzékeltetése, nagy színészi koncentrációt igényel.

Tyetyerev, a kicsapott papnövendékből lett iszákos kántor okos ember. Kíméletlen élességgel mutat rá a kispolgárság lényegére. Beszél a benne feszülő erőről, mellyel láncokat tördelhetne, de az élet megtörte, meglágyította ezt az erőt, s így lett ő "tárgyi bizonyítéka annak, hogy az embernek se helye, se célja nincs az életben..." Szavaiban mindig fonákjára fordul mindaz, amit mások eszmének neveznek. Alkoholmámorba fúló tragikomikus lázadása a kispolgárok által szűkreszabott élet ellen az anarchista lázadása.

Percsihin, a "szabad madarász" a Gorkij írásaiban gyakran fellelhető, élet szélére került alak, akit a kizsákmányoló társadalom változtatott ilyenné. Bár rongyokban jár, gondozatlan és hiányzik belőle minden kispolgári fegyelem, mégis szép a lelke. Úgy él, mint a madarai, de képtelen a harcra, az élet furcsa játékszere ő is. Ruttkai Ottó és Paál László alakítja a két fura figurát. Mindketten az ábrázolt alak jellemének lényegét ragadták meg. Ruttkai részeg filozofálása, nagy monológja, Paál öröme Polja férjhezmenetelének hallatára, vagy a pirók-fogás elmondása sokáig emlékezetes marad minden néző számára.

"A darab főalakja Nyil és Polja" - mondja maga Gorkij. Nyil az az erő, amely megváltoztatja a kispolgárok világát. Ezt érzi az öreg Besszemenov is, aki mindenért őt teszi felelőssé. Szavaiból az egész omladozóban lévő kapitalista társadalom rettegését érezzük. Nyil szavai költői lendületet kapnak, amikor a munkáról beszél, pedig egyszerű, józan ember, aki szereti a vidámságot, szereti az életet. Mégis környezete fölé emeli őt az igazságba és a saját erejébe vetett hite, meggyőződése a világ megváltozásában.

Szerelmese, Polja kevés beszédű, de mélyen érző leány. Tiszta szívvel ragaszkodik Nyilhez, fenntartás nélkül bízik benne. Látja az élet nehézségeit, de nem kínzónak, hanem lelkesítőnek látja az emberi életért vívott harcot. Valahányszor Lóránd Hanna, vagy Prókay István, a két alak megtestesítői, színpadra lépnek, úgy érezzük, mintha megvilágosodna a sötét, szürke színtér. Mintha az a benső lobogás, amely ezekben az alakokban él külsőleg is kifejezésre jutna. Talán a negyedik felvonásra veszít egy kissé erejéből Prókay alakítása, de úgy vélem ebben a hajnalba nyúló próbák okozta kimerültség a ludas.

Egyéni úton jár Jeléna Nyikolajevna, a fiatal özvegy, aki nem vállal közösséget a kispolgárokkal, igyekszik derűssé tenni a maga és környezete életét. Mindezt azonban ösztönösen teszi, mert így neki is könnyebb elviselni az életét. Németh Gabriella élettől duzzadó alakítása, derűs egyénisége közel férkőzik a néző szívéhez.

A Siskint és Cvetajevát alakító Halász László és Czigány Judit egyenes lelkű, elveikhez ragaszkodó, okos fiatalokat formáznak, akikre szükség lesz a jövőért vívott küzdelemben.

Látszólag könnyű dolga volt Neogrády Róbert rendezőnek, hiszen mind a négy felvonás egy színen játszódik.

Azonban éppen ebből fakad a rendezés nehézsége: egy képben ábrázolni a Besszemenov ház fojtott légkörét, amelyet mégis élettel kell telítenie. A rendező jól oldotta meg ezt a feladatot. Minden szereplő a helyén volt. A négy, súlyos gondolatokkal telt felvonás azonban így is erősen igénybe veszi a közönséget. Érdemes lenne bizonyos mérvű anyagcsökkentésre gondolni.

A bemutató előadás tanulsága szerint az egész szereplő gárda tudása legjavát adta, hogy sikerre vigye a darabot. Ez az előadás is bebizonyította, milyen kiváló jellemszínészek vannak a társulatban. Elmélyedő munkájuk s nem utolsó sorban a darab nagyszerűsége, nagyobb méltánylást érdemelne a szolnoki társadalomtól is.