SZÍNHÁZI VITÁK

A Szolnok megyei Irodalmi Szakosztály munkájából

Mindig nagy érdeklődésre tartanak számát klubestjeink sorában a szolnoki Szigligeti Színház előadásaival kapcsolatos irodalmi és színházi viták. Ezek a vitaestek az értelmiség legkülönbözőbb rétegeit mozgatják meg, s késztetik a drámairodalom és színházművészet kérdéseinek öntevékeny boncolására s ezen keresztül irodalmi ízlésének, kritikai készségének csiszolására, de szorosabbra fűzik a színház és a közönség viszonyát is, elmélyedőbb munkára ösztönzik a művészt, s hozzá segítik a szerep tudatosabb átéléséhez.

Az első színházi ankét — a Bánk bán előadás vitája — közel két évvel ezelőtt zajlott le. A szakosztály újszerű, tartalmában és célkitűzésében egyaránt értékes kezdeményezése nagy érdeklődést váltott ki.

Csiky Gergely: Mukányi című darabjának vitája előtt megjelent a Néplapban a darab irodalmi elemzése, majd az előadás kritikája. A vitában főként a társadalmi vígjáték problémájáról, a haladó drámai hagyományokról, a színház műsorpolitikájáról és a darab átdolgozásának lehetőségeiről folyt igen élénk eszmecsere.

1955-ben két Jókai-átdolgozást vitattunk meg. Az év elején "Az aranyember", október hónapban pedig "A kőszívű ember fiai" szerepelt a színház műsorában. A színház kérésére még a bemutató előtt a rendező és a szereplő művészek számára az irodalmi szakosztály elnöke előadás keretében ismertette az említett regények helyét az író életművében, a művek megírásának körülményeit, eszmei mondanivalóját. Részletesen foglalkozott a regényalakok jellemzésével is. Az előadást mindkét esetben élénk szakmai vita követte. Különösen termékeny volt A kőszívű ember fiai-nak bemutatóját megelőző vita. A színészek hasznos tanácsokat kaptak Ridegvárynak, Plankenhorst Antoinettenek és Alphonsinenak alakításához. Tudatosodott bennük, hogy Ridegváry hongyűlölete korántsem coriolánusi mértékkel mérhető gyűlölet, csupán a szó eredeti értelmében vett honárulás.

A szélesebbkörű vita a bemutatót követő hetekben zajlott le. Míg előző vitáink során a szereplő színészek aránylag ritkán mondták el saját véleményüket, —többnyire a rendező mondta el elképzeléseit — addig a Jókai darabok vitaestjein sok színész is hozzászólt. "Az aranyember" vitájánál még többnyire mások játékáról mondtak véleményt, de a legutolsó vita alkalmával igen komoly elemzést adtak saját játékfelfogásukról, felkészülésükről. Nagy érdeklődéssel hallgatta pl. a közönség Velenczey István fejtegetését arról, milyen küzdelmet kell vívnia önmagával, hogy hangjában, testtartásában és mozdulataiban elhihetővé tudja tenni a nálánál jóval idősebb Rideghváry alakját. Vargha D. József, Jenő szerepének alakítója arról beszélt, milyen nagy feladatot jelentett neki a közönség előítéletének leküzdése. (A közönség ugyanis őt komikus szerepkörben ismerte meg.) Beszélt arról is, hogy mennyit nevelődött ennek a szerepnek az átélésével. Paál László Tallérosy Zebulon szerepét játszotta. Helyes értékelést adott az általa megformált alak humorának jelentőségéről a dráma egy-egy tragikus képében.

Sok szó esett a fentieken kívül a tömegjelenetek rendezői megoldásáról, a díszletek stílusáról, de szóba került a többi szereplők helyes vagy kevésbé helyes játékfelfogása is.

Ki kell emelnem azt is, hogy ezen az estén új hozzászólók jelentkeztek. Pártfunkconárius és festőművész, jogász és irodalmár egyforma érdeklődést és jószándékú segíteni akarást sugárzó szavakban mondotta el véleményét.

A szakosztály, mint minden rendezvényéből, ebből is igyekszik levonni a tanulságokat. A tények azt bizonyítják, hogy egyik vitaestünk sem volt öncélú, ellenkezőleg az irodalmi ismeretterjesztés eredeti formája ez. Neveli a közönséget az irodalmi, első sorban a drámai művek megértésére, elemzésére, emeli az átlagos színházlátogató lényeglátó és értékelő készségét. A színházi viták növelik a klub s ezzel a szervezet népszerűségét, egészséges erjedést hoznak Szolnok kulturális életébe.

A viták során a helyi sajtóban irodalmi elemzések, egyre igényesebb kritikák látnak napvilágot, a színház műsorfüzetében pedig irodalmi ismeretterjesztő cikkek is helyet kapnak.

Persze arról is szólnunk kell, hogy helyesebb lesz a továbbiak során a bemutatót megelőző irodalmi elemzést is nyilvánosabbá, szélesebb körűvé tenni, s a második vitán csak az előadást, a megvalósítás mikéntjét kell megvitatni. Ezért további tervünk az, hogy vitáinkat a nagyobb nyilvánosság előtt rendezzük meg. Így legközelebbi vitánkat a nagyszámú színházbérlettel rendelkező Járműjavítóban szeretnénk megtartani.

Véleményünk szerint szakosztályunk helyes úton jár, amikor az irodalmi ismeretterjesztés gyakorlati munkáját összekapcsolja a szolnoki közönség irodalmi ízlésének csiszolásával és szeretett színházunk művészi és nevelő tevékenységének értékelésével.

 

/Természet és Társadalom, 1956. jan. (1.sz.) 56-57. p.

Vissza Előre