[ Vissza ] [ Tovább ] [ Adattár ] [ Tartalomjegyzék ]  

 

 

TISZAKÜRT

Bartha Antal ny. áll. el. isk. tanító * 1872. Makó. 1896/97-ben Tiszakürtön ref. kántortanító volt; oklevelét 1899-ben Debrecenben szerezte. Makón ref. el. isk., Szentesen és Kunszentmártonban áll. el. isk. tanító volt. 1922-ben vonult nyugalomba. - Az 5. h. gy. e. kötelékében harcolt a román fronton, mint tart. hdgy szerelt le. - Felesége: Tálas Lidia, fia: Antal.

Bech Emil gyógyszerész * 1890. Kompolt. Oklevelét 1913-ban Bpesten szerezte. Működött Kálon, Kápolnán, Alagon, (mint gyógyszertár tulajdonos), Budapesten, 1927 óta Tiszakürtön. Községi és Rk. egyh. képv. test. tag. - Felesége: Engel Mária, gyermekei: Béla, Mária és Aladár.

Bélády Gyula közs. a. ü. jegyző * 1894. Tiszaföldvár. Közig. tanfolyamot 1921-ben Debrecenben végzett, 1915-től Tiszainokán gyakornok volt, 1922 óta Tiszakürtön a. ü. jző. - A 68. gy. e. kötelékében harcolt az orosz fronton, fogságba esett. - Felesége: Tanay Mária, fia: Pál.

Berecz (Zs.) József gazdálkodó * 1869. Cibakháza. 23 évig dolgozott Tiszaugon, 10 évig haszonbéres volt, 1927 óta gazdálkodik önállóan 164 holdas birtokán, ebből 6 hold szőlő, saját ültetése. Közs. virilis képviselő. - Felesége: Lasszer Anna, gyermekei: Erzsébet, Ferenc, Sándor, Katalin és József.

Bézi István id. gazdálkodó * 1864. Tiszakürt. 1891-ben kezdett önállóan gazdálkodni 15 hold földön, ma 50 holdja van. Közs. virilis és választott képviselő. - Fia István a bpesti Szent László kórházban orvos.

Bézi (B.) Zsigmond földbirtokos * 1861. Tiszakürt. 1886-ban kezdett önállóan gazdálkodni 15 holdas birtokán, ma 50 holdja van, ebből 7 1/2 hold szőlő. Volt közs. főbíró, presbiter és a Közs. tkpt ig. tagja. - Felesége: Kovács Lidia.

Bognár Sándor ny. cs. alőrm. * 1888. Tiszainoka. 1912-ben lépett a csendőrség kötelékébe Vésztőn, 1921-ben, Vezsenyből vonult nyugalomba. 1933-ban kocsmát nyitott Tiszakürtön. - Felesége: Mike Zsuzsanna, fia: Mihály.

Bolza József, gróf, nagybirtokos * 1853. Szarvas. 1872-ben a pécsi 52. gy. e. hadnagya lett, majd a hohenheimi gazd. akadémiát elvégezve, 1876-ban átvette a kisasszonypusztai atyai birtokot. Résztvett 1878-ban a boszniai okkupációban, harcolt Maglájnál és Szarajevo bevételénél. 1881-ben főhadnaggyá nevezték ki, ugyanakkor katonai hadi és jubileumi érmet is kapott. - Felesége: erdődi gr. Pálffy Alice, gyermekei: Rudolf, Mária, Alice és Karola.

Boris Ferenc el. isk. igazgató tanító * 1894. Törökszentmiklós. Oklevelét 1913-ban Debrecenben szerezte. Tiszaigalon és Bihartordán tanított, 1914 óta működik Tiszakürtön, 1928 óta igazgató. - A 29. h. gy. e. kötelékében harcolt az orosz, albán, román fronton. - A Tiszakürti dalárda megalakítója és karnagya, a Tűzoltó testület titkára, a Ref. egyház jegyzője.

Boros Lajos m. kir. körállatorvos * 1888. Cegléd. Oklevelét 1911-ben Bpesten szerezte. 1912-től Tiszakürtön magánállatorvos, 1913 óta körállatorvos. - A 10. táb. tüz. e. kötelékében teljesített állatorvosi szolgálatot, arany érdemkereszt (a vit. érem szalagján) tulajd. - Felesége: Vágó Irén, leánya: Magda.

Bulcsú Géza dr. körorvos * 1885. Szécsény. Oklevelét a bpesti egyetemen szerezte, 1918 óta körorvos Tiszakürtön. - A 38. gy. e. kötelékében orvosi szolgálatot teljesített, mint főorvos szerelt le. - Felesége: Kossák Aranka, gyermekei: Piroska és Gyula.

Cseuz Imre vegyeskereskedő * 1897. Kunszentmárton. Atyjával közösen kezeli annak szeszfőzdéjét, 8 hold szőlőn is közösen gazdálkodnak. - A 16. h. gy. e. kötelékében harcolt a román és olasz fronton; bronz vit. érem, K. cs. k. tulajd. - Felesége: Kiss Margit, fia: Imre.

Csúcs Sándor vegyeskeresk. * 1889. Szentes. 1906-ban szabadult fel, Bpesten volt segéd és ü. v., Kunszentmártonban és Tiszakürtön a Hangya szöv.-nél ü. v. volt. 1926 óta önálló. - A világháború alatt a táviró e.-nél szolgált; szolg. vaskereszt tulajd. A Gazdakör, Olvasókör, az Omke tagja. - Felesége: V. Tálas Julianna, fia: Sándor.

Dékány András hentes- és mészáros m. * 1907. Cibakháza. 1930-ban szabadult fel, segéd volt Tiszaföldváron és Tiszakürtön, 1933 óta önálló. Az Olvasókör tagja. - Felesége: Kiss Julianna.

Fekete József kántortanító * 1903. Nagyvárad. Oklevelét 1921-ben Nagyváradon szerezte. 1921-től Zilahon, 1925-től Csongrádon, 1926-tól Szegilongon tanított, 1929 óta Tiszakürtön működik. - Felesége: Gáspár Gizella, gyermekei: Tamás és Ágnes.

Gregus Mihály vegyeskeresk. * 1908. Tiszakürt. Pincér volt, majd 8 évig tényleges honvéd, leszerelt 1933-ban; 1934-ben feleségével közösen alapították az üzletet. - Felesége: Kakuk Mária.

Halász Péter özvegye Berta Mária vegyeskereskedő. Férje a világháború alatt a 29. h. gy. e. kötelékében harcolt; I. o. ez. vit. érem, K. cs. k. tulajdonosa volt. † 1932-ben, azóta az 1924-ben alapított üzletét az özvegy vezeti. A Stefánia szöv. tagja.

Hauser Viktor rk. lelkész, expositus * 1888. Vajdahunyad. 1913-ban szentelték pappá Vácon. 1932 óta a Tiszakürtön 1927-ben felállított rk. expositúra vezetője. A Rózsafüzértársulat, az Oltáregyesület, a Szívgárda, a Jézus szíve koszorú megszervezője.

Horváth Károly szikvízgyáros * 1900. Tiszainoka. Atyja birtokán gazdálkodott, 1929-ben alapította szikvízgyárát. - A 68. gy. e. kötelékében harcolt az olasz fronton, K. cs. k. tulajd. Az Önkéntes tűzoltó testület tagja. - Gyermekei: Sára és Károly.

Horváth Sándor utóda gőzmalom. 1890-ben alapították a Horváth testvérek kis méretben; 1906-ban és 1926-ban leégett. Az újjáépítés óta nagyobb méretű, napi őrlőképessége 5 vagon. 1922 óta Németh Imre a tulajdonos.

Illési Sándor gazdálkodó * 1873. Tiszakürt. 18 holdas birtokán gazdálkodik. - A 29. h. gy. e. kötelékében harcolt a szerb fronton; a vaskereszt tulajd. - 1933 óta a Hangya szöv. ü. v. igazgatója. - Felesége: V. Tálas Mária, gyermekei: Sándor és Erzsébet.

Józsa József ny. el. isk. tanító * 1874. Cegléd. Oklevelét Nagykőrösön szerezte. 1895-től Gárdon, 1896-tól Dudaron, 1897-től Tiszakürtön volt ref. tanító, 1927-ben vonult nyugalomba. - Felesége: Tóth Eszter, fia: József (a. ü. s. jző).

Koncz István hentes- és mészáros m. * 1895. Kecskemét. 1909-ben szabadult fel, 1921-től Alpáron, 1926 óta Tiszakürtön önálló. - A 29. h. gy. e. kötelékében harcolt az orosz, román, olasz fronton, 3-szor sebesült, II. o. ez., bronz vit., seb. érem, K. cs. k. tulajd. A Kaszinó, a PLE tagja. - Felesége: Kürti Róza, fia: István.

Kövesdi Sándor ny. cs. törzsőrm. * 1888. Abafája. 1912-ben lépett a csendőrség kötelékébe Kimpulunyágon; Kadarkútról vonult 1926-ban nyugalomba. - A világháború alatt mint határcsendőr és határőr szolgált. K. cs. k., mozg. érem, 10 évi szolg. kereszt. tulajd. - Felesége: Tornyi Terézia.

Máthé Sándor közs. főjegyző * 1886. Mezőkölpény. A közig. tanfolyamot 1907-ben Marosvásárhelyen végezte. Segédjegyző volt Prilipecen, Mezőbándon, 1912-től főjegyző Mezőcsáváson, majd Sárrétudvaron, 1921 óta Tiszakürtön. A Közs. tkpt ü. v. igazgatója, a Dalárda díszelnöke, az Önk. tűzoltó testület főparancsnoka, várm. thb. tag, a Ref. egyház presbitere, a Testnevelési bizottság elnöke.

Meleg (B.) Sándor gazdálkodó * 1872. Tiszakürt. 5 hold földön gazdálkodik, 1904/6-ban közs. végrehajtó, 1920/22-ben közs. pénztáros, 1922/26-ban közs. írnok volt. - A világháború alatt a 29. h. gy. e-ben, majd a csendőrségnél szolgált. A Ref. egyház presbitere és gondnoka, a Hangya szöv. pénztárosa. - Felesége: Sonkoly Teréz, gyermekei: Lidia, Eszter és Károly.

Merk Andor el. isk. igazgató-tanító * 1884. Szaniszló. Gazd. iskolát végzett 1900-ban Halmiban, oklevelét 1904-ben Mármarosszigeten szerezte. Tanított Károlypusztán, Szihalomban, 1909 óta Tiszakürtön; 1916 óta igazgató-tanító. Pedagógiai irodalommal foglalkozik, többízben részesült dicséretben és pénzjutalomban. - Felesége: diósi Mogyorós Margit, gyermekei: Ilona, Andor, Emma, Margit és Olga.

Munkácsy Károly el. isk. tanító * 1899. Ercsi. Oklevelét a bpesti II. ker. tanítóképzőben szerezte; 1920-tól Nagykőrösön, 1921 óta Tiszakürtön ref. el. isk. tanító. - A 32. gy. e. kötelékében harcolt az orosz, olasz, román, szerb fronton, megsebesült; a bronz vit. érem, K. cs. k. tulajd. - Felesége: Illésy Erzsébet, fiai: Károly és Árpád.

Nagy Ákos uradalmi ispán * 1888. Tiszakürt. 1927 óta ispán Róth Ernő kormányfőtanácsos birtokán. - A 10. h. e. kötelékében harcolt az orosz és olasz fronton, megsebesült, I. és II. o. ez., bronz vit. érem, K. cs. k. tulajd. - Felesége: Nyikos Julianna, gyermekei: Irén, Julianna-Mária, Klára, László és Ida.

Nagy József főmolnár * 1878. Csökmő. 1896-ban szabadult fel, 6 évig volt segéd, majd Csökmőn, Vadászon, 10 évig Mezőtúron, 8 évig Cibakházán főmolnár volt. 1934 óta Tiszakürtön a "Horváth Sándor utóda" gőzmalom főmolnára. - A világháború alatt az orosz és román fronton harcolt. - Felesége: Kelemen Julianna.

Nagy Szilveszter várm. útfelügyelő * 1892. Cibakháza. 1921-ben lépett a vármegye szolgálatába, beosztása a 42 km. hosszú 97. számú útszakasz. - A 29. h. gy. e. kötelékében harcolt az orosz fronton, megsebesült, fogságba esett. - Felesége: Bartha Margit, leánya: Lidia.

Németh Imre malomtulajdonos * 1890. Szentes. Gimn. érettségit tett 1909-ben Szentesen, a bpesti Heim-gyárban volt mérnök, 1918-tól Szentesen működött, 1922 óta a "Horváth Sándor utódai gőzmalma" tulajdonosa. - A 147. táb. tarack e. kötelékében harcolt az orosz, olasz, román, albán fronton, III o. kat. érdemkereszt, ezüst és bronz SL (kardokkal) I. és II. o. vit. érem, K. cs. k. tulajd. Közs. képv. test. virilis tag, közs. iskolaszéki elnök, a NEP közs. vezető titkára, a Tiszazugi bortermelők pinceszöv. felügy. biz. elnöke. - Felesége: Horváth Margit.

Ordasi János uradalmi ispán * 1875. Kunszentmárton. 1894-től Bagi Imre tóparti gazdaságában működött, 1922 óta Szinyei-Merse Félix birtokán ispán. - A 4. tüz. e. kötelékében harcolt a világháború alatt. - Felesége: Balogh Teréz, fia: Dezső.

Porcsin Gyula m. kir. postamester * 1899. Kaba. 1916-ban lépett a posta szolgálatába Érmihályfalván; 1932 óta a tiszakürti posta vezetője. -- A világháború alatt a 310. kombinált e. kötelékében harcolt az orosz fronton, K. cs. k. tulajd. - Felesége: Molnár Lenke.

Radvány Ödön ny. orsz. statisztikai hivatali főtanácsos * 1882. Bpest. 1901-ben lépett állami szolgálatba, 1923-ban vonult nyugalomba. - A világháború alatt a XVI. helyőrségi kórházban teljesített szolgálatot; a hadiékitményes vörös kereszt tulajd. - A Társaskör elnöke, a Közs. tkpt igazg. tagja és főkönyvelője. - Felesége: Szász Erzsébet, fiai: Ödön és Béla.

Ref. egyház. A mai templom helyén a Paulinusok kápolnája állott, de ez 1619-ben már a reformátusoké, alighanem Szegedi Kis István működése kapcsán. 1690-ben megnagyobbitják a templomot, ezidőben már rendes predikátorai is voltak. 1688-ban a gyulai basa fogságban akarja tartani a kürti predikátort, mivel adójukat csak 100 forintok hijával tudták a kürtiek megfizetni. Debreczeni Ember Pál 1708-ban Kürtöt a mezőtúri traktus virágzó községei közé sorozza. A szentedények 1713-ban készültek, 1741-ben már hárommázsás harang is volt. Ezidőben a váci püspöki kasszába és a plebános részére is fizetni tartoztak a reformátusok, ma is megvan egy nyugta 45 rhénes forintokról. Anyakönyvet 1741 óta vezetnek. A kőtorony, a mai torony alapja 1796-ban épült, u. ekkor a templom T alakot nyert, állítólag egy akkori Tálas nevű gondnok nevének megörökítésére. A mai templomot 1887-ben emelték; az építési költségekhez a politikai község 10.000 forintot adott, a még szükséges 2175 forintot a hívek adták össze. Anyakönyvek 1747-től vannak. Az egyháznak 3 tanerős iskolája van; lelkésze: Tóth Dezső.

Rk. egyház. 1926-ban szervezett helyi lelkészség. Hívők száma (filiákkal): 3356.

Robb (N.)Gábor közs. főbíró * 1872. Tiszakürt. 40 hold földön és 4 1/2 hold szőlőn gazdálkodik. - A 29. h. gy. e. kötelékében a román fronton harcolt. - Közs. képviselő, a Tkpt igazg. tagja, az Olvasókör elnöke, a Testnevelési bizottság tagja; 1933 óta főbíró. - Felesége: Cser Franciska, gyermekei: Lidia (Tatár Józsefné) és Gyula.

Rota János hentes- és mészáros mester * 1893. Bergamo (Olaszország). Itt szabadult fel, itt volt segéd és önálló. A világháborúban magyar hadifogságba esett, hazatért hazájába, de 1920-ban visszatért Tiszakürtre, megnősült, átvette hősi halált halt apósa üzletét s azt 1924 óta önállóan vezeti. - Felesége: Tóth Margit, leányai: Lenke és Lujza.

Szabó Béla szeszfőzdetulajdonos, szikvíz- és téglagyáros. * 1900. Kunszentmárton. Géplakatos ipart tanult, gazdálkodni kezdett 2 hold szántón és 1 1/2 hold szőlőn; ma 46 hold szántója és 21 hold szőlője van. Szeszfőzdéjét 1925-ben, szikvízgyárát 1929-ben alapította, az eredeti 20 méteres épületet 64 méter hosszúságra bővítette ki, két artézi kutat furatott, téglagyárát 1934-ben alapította. Közs. képviselő, a Közs. tkpt igazg. tagja. - Felesége: Farkas Rozália, leánya: Rózsa.

Szakács László közs. pénztárnok * 1890. Tiszakürt. 6 évig önálló hentes- és mészárosmester volt, 1925 óta közs. pénztárnok. 7 hold földjén gazdálkodik. - A 68. gy. e. kötelékében harcolt a szerb és orosz fronton, megsebesült. - A közs. képv. test. tagja. - Felesége: Tóth Mária, fia: László.

Szinnnyai László cs. őrmester * 1901. Kecskemét. 1927-ben lépett a csendőrség kötelekébe Nagymajláton, 1927 óta szolgál Tiszakürtön. 6 éves szolgálati kereszt tulajd.

Szinnyei-Merse Félix földbirtokos * 1874. Jernye. Jogakadémiát végzett, 7 éven át Sárosmegye aljegyzője, majd - 1906-tól - két cikluson át a kisszebeni kerület országgyűlési képviselője volt, 1818 [?]-tól jernyei, 1922 óta tiszakürti birtokán gazdálkodik. - Az 5. h. husz. e. kötelékében harcolt a világháború alatt, mint százados szerelt le; SL tulajd. - Felesége: Kandó Irén, fiai: Pál (a Futura tisztviselője), Félix (gazdálkodó Pusztakengyelen).

Szőllősy István a. ü. jző * 1896. Mezőtúr. Közig. tanfolyamot 1932-ben Nyiregyházán végzett, 1921 óta áll a község szolgálatában. - A 29. gy. és 31. h. gy. e. kötelékében harcolt a szerb, montenegrói és olasz fronton, fogságba esett. - Felesége: Joó Vilma (közs. óvónő), leányai: Irén és Magda.

Tálas (F.) László gazdálkodó * 1882. Tiszakürt. 18 hold földön kezdett gazdálkodni, jelenleg 36 hold földje s 6 hold szőlője van. - A 13. husz. e. kötelékében harcolt a szerb, orosz, olasz fronton; bronz vit. érem, K. cs. k. tulajd. - Közs. képviselő, virilis jogon. - Felesége: Elcséri Sára, gyermekei: Sándor és Sára.

Tatár Imre gazdálkodó * 1819. Tiszakürt. 1902-ben kezdett önállóan 1 hold szőlőn gazdálkodni, ezt részben öröklés útján, részben szorgalmas munkával 260 holdra gyarapította s ebből 130 holdat fiainak adott. - A világháború alatt a 88. hidászoknál szolgált. - Fiai: Imre és Sándor.

Tiszakürti Dalárda. 1932-ben alakult. 1934-ben a II. Orsz. vándor dalosversenyen a kezdőcsoport II. díját nyerte. Karnagy: Boris Ferenc ig. tanító.

Tiszakürti Hangya Szövetkezet. 1902-ben alakult 340 taggal és 2400 üzletrésszel; saját háza van, 1933 évi forgalom 30.623 P volt. Elnök: R. Tóth Mihály, ü. v. igazgató: Illési Sándor, pénztáros: B. Melegh Sándor.

Tiszakürti Községi Takarékpénztár. 1911-ben alakult 10.400 a. korona alaptőkével. Jelenlegi alaptőke: 50.000 P, tartalékalap: 24.000 P. Elnökigazgató: gr. Bolza József, ü. v. igazgató: Máthé Sándor, igazgatósági tagok: N. Rabb Gábor, Radvány Ödön, Szabó Béla, F. Szücs László, Farkas Miklós, Tompa Ferenc, Tóth László, F. Tálas László és Major Gábor; pénztáros: Varga Ferenc, főkönyvelő: Radvány Ödön.

Tiszakürti Olvasókör. 1878-ban alakult, 1899 óta saját székháza van, tagok száma 52. Elnök: N. Rabb Gábor, alelnök: Tóth László, pénztáros: Barát András, könyvtáros: Dóczi Sándor, jegyző: Fekete László, gazda: Székács Áron.

Tiszakürti Társaskör. 1926-ban alakult, megszervezője Radvány Ödön ny. statisztikai hiv. főtanácsos. Tagok száma 32. Díszelnök: gr. Bolza József, elnök: Radvány Ödön, alelnök: Máthé Sándor, gazda: Melegh Sándor, pénztáros: Szőllösy István.

Tompa Károly szikvízgyáros özvegye Kerekes Rozália. Férje 2 évig a Hangya szöv. üzletvezetője volt. 1927-ben együtt alapították a szikvízgyárat s azt férje halála, 1931 óta özvegyi jogon egyedül vezeti. Az Olvasókör s a Stefánia szöv. tagja.

Tóth Dezső ref. lelkész * 1899. Mezőtúr. Lelkészi oklevelét 1923-ban Debrecenben, vallástanítási oklevelét Pápán szerezte. Mezőtúron volt hitoktató 9 évig, 1932 óta tiszakürti lelkész. Megjelent "Református Keresztény Valláskönyv" c. munkája, mellyel pályadíjat nyert, s amely kötelező tankönyv. A Dalárda, a Községi tkpt. felügy. bizottság, a Népművelési bizottság elnöke, a Stefánia szöv. helyi igazgatója, az Olvasókör díszelnöke. - Felesége: Szendrey Margit, leánya: Judit.

Tóth László gazdálkodó * 1879. Tiszakürt. 1902-ben kezdett önállóan gazdálkodni 23 holdon, jelenleg 30 hold földje és 4 hold szőlője van. - A világháború alatt a 29. h. gy. e. kötelékében szolgált. - A Kaszinó, az Olvasókör tagja, a Közs. tkpt igazgatósági tagja, közs. képviselő; 5 évig volt a község főbírája. - Felesége: Tálas Erzsébet, leányai: Erzsébet (Illési Sándorné) és Irén (Csontos Istvánné).

Trombitás Ferenc cs. th. * 1890. Marosugra. 1913-ban lépett a csendőrség kötelékébe, Magyarigenben; 1934 óta Tiszakürtön őrsparancsnok. I. o. szolgálati jelvény, háborús emlékérem tulajd. - Felesége: K. Kiss Franciska, gyermekei: Franciska, István, Irén, Ferenc és Márton.

Vadász Károly közs. főbíró, gazdálkodó * 1880. Tiszakürt. 4 1/2 hold földön gazdálkodik, ebből 1 1/2 hold szőlő. - A világháború alatt harcolt a szerb, olasz, orosz, albán fronton, II. o. ez. vit., háb. eml. érem, K. cs. k. tulajd. - Közs. képviselő, 1930 óta közs. bíró. - Felesége: Czebe Jusztina.

Vadnay Pál Béla, sajókeresztúri, postaügynökség-vezető * 1900. Szentgyörgyvölgy. 1924-ben lépett a posta szolgálatába Magyarszombatfán, 1930-tól a tiszakürti postánál dolgozott, 1933 óta a Tiszakürt-kisasszonyszőllői postaügynökség vezetője. 1/2 hold földön gazdálkodik. - Felesége: Cs. Keresztes Mária, fia: Árpád-Nándor és Pál-Béla.

Varga Ferenc tkpt pénztárnok, gazdálkodó * 1814. Tiszakürt. 13 hold földön és 2 hold szőlőn gazdálkodik. - A 29. h. gy. e. kötelékében vett részt a világháborúban. - Közs. képv. test. tag, 1921 óta a Községi tkpt pénztárnoka. - Felesége: Major Zsuzsanna.

Varga Károly vegyeskereskedő * 1898. Tiszakürt. Gazd. iskolát végzett 1916-ban Csikszeredán; 1919-től Tiszakürtön közs. boradókezelő, 1924-től szeszgyári könyvelő, majd vezető volt. Üzletét 1929-ben nyitotta. - A 32. h. gy. e. kötelékében harcolt az orosz és olasz fronton, 3-szor megsebesült, II. o. ez., bronz vit., seb. érem, K. cs. k. tulajd. - Felesége: Szőke Jusztina.

Vass Gyula vegyeskereskedő * 1898. Dióskál. 1914-ben szabadult fel, Bpesten, Párisban volt segéd, 1927-től a Hangya szöv. ü. vezetője volt Csépán; 1928 óta önálló. - Felesége: Gelb Margit, leányai: Margit és Erzsébet.

Wagner János uradalmi intéző * 1882. Zsombolya. Gazd. iskolát végzett 1904-ben Szerbszentmiklóson, s. tiszt volt Cibakházán Schwáb Gyulánál, 1910-től számvevő Nagyperkátán, 1914-től Gyugéren Salgó Lajos birtokán; 1934 óta gr. Bolza József birtokán intéző. - Az 5. h. gy. e. kötelékében harcolt az orosz fronton, fogságba esett. - Felesége: Barta Rózsi, leányai: Mária és Rózsi.

Zombor Imre főkönyvelő * 1902. Cibakháza. 8 évet töltött a csendőrség kötelékében, végkielégitéssel távozott 1929-ben. Vendéglős volt Cibakházán, 1931-től a tiszakürti közs. vendéglő bérlője. 1934 óta a "Horváth Sándor utóda" gőzmalom főkönyvelője. - Felesége: Posta Teréz.

Zsombik (B.) Pál gazdálkodó * 1814. Cibakháza. 30 hold szántóföldön és 4 1/2 hold szőlőn gazdálkodik. - A 29. h. gy. e. kötelékében vett részt a világháborúban. - Felesége: R. Tatár Zsuzsánna, gyermekei: Mária (Pintér Pálné), Sándor, Lidia (Komár Józsefné), Sári és Bözsi.