Van egy kicsi piros szekrényem, termoregulátorral megoldva, egy percet működik, egy percet szünetel, szóval, lehet állítani bizonyos variánsokat.

Na, ezt én csináltam!

Rengeteg kábel, ahogy mondják, egyszerű tyúkbél van benne, sokszor, amikor leülök, át-áttanulmányozom, meg akarom csinálni a rajzát, mert érdekes, hamarabb elkészült a dolog, utána akarom megcsinálni a rajzát, s már nem tudom kibogozni a kábeleket, annyi hülyeség van. Aztán nem tetszett, s akkor az összes kábelt kivágtam belőle, újból kezdtem az egészet, mert eleinte nem annak szántam. Olyasminek, hogy felül volt egy doboz és számok. Órának. És tényleg, működött is, csak aztán ott lőttem el, hogy nem mindegyik kontakt sikerült, s akkor hol kapcsolt be, hol nem. A számok zöld betűkkel voltak, szóval az most is megvan, majd ha rendbe jövök, meginvitálom önt, s akkor megmutatom.

És egy jó ideig működött, ötpercenként mutatta a perceket is, persze nem tudtam megoldani minden percet külön, mert akkor hatvan égőre lett volna szükségem. De így sorozatban, öt perc, tíz perc, tizenöt perc, hátul voltak a konnektorok, be lehetett kapcsolni bármikor, például, ha megfőtt volna egy tojás öt perc alatt, akkor az ember bekapcsolta volna oda hátul, és az biztosíthatta volna az embert egy bizonyos időre, a rezsó be van kötve, víz van, tojás van, akkor meg lehetett volna főzni egy tojást vagy egy kávét, ha lenne.

Aztán szétszedtem.

Mert a végén annyira összezavarodtam, hogy nincs róla rajzom, nem tudtam kibogozni, hogy mi a helyzet, megmérgelődtem, mint az egyszeri kőműves, nem tetszik, csinálok mást.

Aztán így szántam el magam, hogy akváriumot rendezek be, egy halas akváriumot, és ez irányítja majd az egészet. Megcsináltam a rajzát az önetetőnek, hogy ha az ember elmegy hosszabb időre valahova, egy bizonyos időre, akkor az megeteti őket, egy olyan garatszerűség, egyszerű száraz bolhával, mert olyankor nem lehet mást adagolni, amikor az ember nincs otthon, s az periodikusan bekapcsolna és megetetné a halakat, meg önműködően adagolná nekik a levegőt is, szeretem az ilyesmit, na!

Egy fiaztató akváriumot szeretnék, én nagyon szeretem az akvarisztikát, mondjuk, megreszkíroznám valahogy egy sarokban, egy sarokba kellene becsempészni. Tennék megvilágítást is, mesterséges megvilágítást, ami a növényeknek kell, meg színes reflektorokat relével megoldva, hogy a víz is változtassa a színét.

Máskülönben aztán szeretem nagyon a régi tárgyakat, ezeket megint elkezdtem gyűjteni. Volt egy rakás régi pénzem, nyomtalanul eltűntek, sőt volt közöttük olyan hétszáz-nyolcszáz éves is, kérték nagyon sokan, s nem adtam.

Hogy hol tűntek el, azt igazán nem tudnám megmondani, egy dobozban voltak...

Nekifogtam bélyeget is gyűjteni, erről nem mondok le semmiképp. A nagybátyám is bélyeggyűjtő volt, ő aztán tényleg nagyban vitte, mind ígérgette, hogy a gyűjteménye felét nekem adja, aztán sehol semmi. Most kitaláltam egy újítást, nem teszem bélyegalbumba őket, hanem egy fehér lapú füzetbe szépen beragasztom, minden oldalra egyet, mert így szép.

A feleségem sokszor csodálkozik, hogy tudok annyi hülyeséggel foglalkozni, azt mondja.

Meg most legújabban megterveztem valami kézi perzsát, jó, hogy női munka, de én is úgy láttam valakitől. Valójában a cselt külföldről hozták, még nem láttam itten senkit, hogy foglalkozzon vele, sőt darabot sem láttam megjelenve, meg van kezdve nekem egy a gyerekágy fölé, egy kicsi falvédő, egy olyan negyede elkészült. Ilyen műszálas cérnával megy, s kékszesznél meg kell olvasztani, egy csőbe van a cérna befűzve négyrétűleg, meg kell olvasztani, és egy darab vászonra, van ez a barna vászon, amilyen a keményíték a kabátban, na arra. És amikor megolvad a cérna, rá kell nyomni, egy kis pillanatot várni, s amikor az ember megemeli a csövet, persze az odaragad a vászonhoz, s le kell vágni egyenletesen. Olyan mintát lehet csinálni, amilyet az ember akar, az enyém pepita, akinél láttam, olyan egyszerű minta volt, vagy fekete, vagy fehér.

Én dupla színeket raktam. Olyan precskeltes az egész, két pillangó így szemben áll, középen egy margaréta s bordó, piros pontok körbe. Még azt szeretném befejezni, s számítottam, éppen mondtam a feleségemnek, igaz, hogy egész jó költséges az egész, mert a cérna magában drága, és sokat felemészt, de ilyen drapéria az ablak fölé és kétoldalt két csüngő részt, persze valami ilyen szép selymes rojttal nagyon szép volna.

S lehet falra is bármit kikombinálni, de elég költséges, így magáncélra, mondjuk, megéri az embernek, hogy foglalkozzon vele, rengeteg időt emészt fel, mert nagyon lassan megy, egy óra alatt nagyobbat, mint egy tenyér, nem lehet megcsinálni. Biza ha az ember nekifog egy drapériának meg egy olyan kétoldali csüngőnek, oda hónapok kellenek, s fárasztó, mert az ember ott görnyed mellette. Kékszesz, az nem probléma, előkerül, s nagyon könnyű csinálni, a feleségem is megtanulta, hát három-négy mozdulatból az ember megfogja a cselt, egyenletesen kell levágni a cérnát, hogy annak sima felülete legyen. Olyan szépen kijön a minta! Tényleg, olyan finom tapintása van annak a műszálas cérnának, úgy kirúg, úgy szétsodródik, na, ez a cérna nagyon remek dolog.

Szóval, van mivel foglalkozzak, meg van aztán a hajómodellezés, jó, hogy gyerekes dolog, de csináltam egyet úgy emlékezetből, mert amikor katona voltam, láttam a hajókat. És ott lőttem el, hogy amikor megvolt minden, s a vízre tettem, felborult, mert a feneke nem volt jól megoldva, nem láttam, hogy hogyan néz ki, most már mégis van fogalmam, mert láttam egy rajzot, nézegettem így könyveket, s abban láttam, hogy néz ki az alja, s hogy van az egyensúly benne. Hát az enyémnek sima alja volt, és éppen itt volt a difi, amikor vízre tettem, rögtön felborult, mert én csak annyit csináltam, amennyi kilátszott a vízből, amennyit láttam a szememmel, azt hittem, az úszik felül, s alul nincs semmi.

A barkácsmunkát azt megint nagyon szeretem, és szeretnék valahogy egy faesztergát szerezni s betenni az egyik kicsi szobába, még úgyis mindkettő üres, csak nem tudom, hogy blokkban lehet-e ilyesmivel foglalkozni.

Vannak ilyen elképzeléseim, sőt nem tudom, ki mennyire szereti a szép kidolgozott famunkát, megvannak a rajzaim, akarok csinálni a gyereknek egy kicsi széket, kicsi asztalt, esztergált lábakkal, sőt láttam az üzletben azt a többszörös asztalt, kisebb, kisebb, még kisebb, olyasmit is akarok. Hát a tetőt nem nagy kunszt elintézni, egy asztalossal, de a lábakat s legalább az összekötő léceket meg tudom csinálni.

Akkor lehet csinálni ilyen szép toronylámpákat színes üveggel, mert van nekem egy saját elképzelésem, egy ilyen valami, mint egy ágyútest két keréken, persze tiszta fából az egész, hátul, a hátsó részében, ott, ahol a töltést csinálnák, ottan jön ki a kábel, és az ágyúcsőben lenne az ovális égő, ez a matt tejégő, félig kint legyen, úgy, mint egy golyóhegy, s kereken minden, pácolva, lakkozva meg égetve így gravurával.

Az egyik kicsi szobába szeretnék magamnak egy külön szobát, íróasztalt, s nekem szándékomban van, igaz, lehet, hogy nincs meg a tehetségem, de így, a saját részemre, s volt egy olyan gondolatom, hogy fogjak neki, írjam le az egészet, amin keresztülmentem, így a saját szavaimmal, a saját kezemmel, vannak ezek a kétszáz lapos füzetek, na abba. Úgy éveken keresztül aprólékosan mindent, ami eszembe jut, mert van még nagyon sok olyan élményem, amit, mondjuk, nem lehet, hosszú idő kellene, amíg az ember elmagyarázza, így leírni, otthagyni aztán, hátha esetleg elolvassák, érdekeltek lesznek majd a gyerekek, vagy lehet, még az unokák is.

Hát né, írogatni jobbra-balra, olvasni én nagyon szeretek. Szeretem a földrajzot, szeretem a technikát, az elektrotechnikát erősen, s hogyha majd lenne módom, akkor van még egy másik vágyam, de erről nem érdeklődtem még egyáltalán. Vannak ezek a morzésok, rádióamatőrök, olvastam nagyon sok könyvet, például Északi vizeken, egy orosz kiadású könyv, ahol egy expedíció vesz részt, orosz expedíció az Északi sarkon, sátorban, rádiófelszerelésük van, persze, ilyen morzé alapon, és hogy beszélgetnek a világ minden tájáról rádióamatőrökkel, sőt itt a városban is hallottam, hogy valójában itt is sok rádióamatőr létezik, sőt az illető, akit a könyvben specifikál, az is egy rádiós tag volt, és ő segített rajtuk, felvette a kapcsolatot, mert nem volt akkora hatáskörük, hogy továbbadják, amit akarnak, és ő közvetítette aztán az egész témát Moszkvába, szóval én az ilyesmit nagyon szeretem, sőt a katonaságnál nem kerültem a rádiósokhoz, pedig szerettem volna megtanulni.

Ez a legfontosabb, amit szeretnék, ez a rádiótéma, hogy egy morzét megtanuljon az ember. Nem egyébért, csak volt nekem egy katona kollégám, aki valójában foglalkozott ilyesmivel, de hát nem voltunk valamilyen nagy barátságban, ő egy olyan visszahúzódott alak volt, nem magyarázta meg, hogy ő a klubnál van vagy a saját készülékén. Mert tudom, hogy létezik ilyesmi, hogy saját morzékészüléke legyen valakinek, mert hallottam, hogy adót fizetnek érte, meg van szabva a programjuk, van hívójelük, ennyit tudok nagyjából.

Szerintem nem volna olyan nehéz megtanulni egy olyantól, aki érti s aki benne van, sőt az olyan ember még örvend, hogy né, került egy valaki, aki azt szereti, amit én szeretek, s mondjuk, a fiamnak is érdekesség volna ez, mondjuk, elkerül a katonasághoz, s éppen olyan helyre kerül, hogy ő is hasznát veheti.

A feleségemmel éppen elbeszéltük, mondom neki, hogy sokszor, amikor hazamegyünk, mert az én rádióm nem fogja a rövidhullámokat, s vannak ezek a morzéjelzések, s leülök, és a legjobban élvezem azt, ahol gyors az adás. Persze, én nem értek semmit belőle, de valahogy egy olyan... engem vonz, nem tudom, hogy mást mennyire, mindenkinek megvan a maga véleménye, van, aki inkább elmegy egy sörre, van, aki halászik, van, aki inkább a meccset szeretné nézni mindennap, én meg le szeretnék ülni oda, s kopogtassam össze, ni, kolléga s a többi s a többi.

Egy másik: minden vágyam az volt, hogy legalább egyszer tudjak leszökni ejtőernyővel. Elsétálok a repülőtérre, látom így, amikor szép idők vannak, hogy így ugrándoznak, hát én amikor vizsgán voltam a szaklíceumban, hát én rengeteget jártam oda ki, vittem a füzeteimet, ottan bámultam őket, hogy ugrándoznak, minden. Ugranék én is egyet. Ha nem rázna a hideg, amikor így kinézek az ablakomon. De nem bánnám, ha valaki meglökne.