II. UTÁNAD, KEDVES
Üldözött
Egy napraforgó lustán
elforog,
beméri tanyád, falud,
városod.
Köröznek évgyűrűk, mohos
hajad növése fárad,
két gally között a nap figyel,
szemedbe lóg a bánat
|
Szilvafák közt
Csóróra égett mostoha
szelíd istenű árva
elkékült szilvafák közt
a csönd esését várja
s lehull a csók függönye
egymásra dől a szükség
sírsz mint ha fájna
fáj mint ha ütnél
|
Mint a kő
Két méter hallgatás
köztünk az árok;
lyukas ingemben
szívemig látszom.
Testem széjjelszórva,
éjben szalmazsákok,
leégett telihold
udvarában állok.
Mandulás két szemem
fogyó aranyába'
meglátszik szétosztott
mosolyom hiánya.
Úgy vagyok, mint a kő -
el kell, hogy dobjanak.
Vigasznak túl kevés,
támasznak ingatag.
|
Cigány sorok
Ki virágod voltam,
öröm, íz a szádban,
oldozz föl, érints meg,
ne maradjak gyászban!
Hogyha vissza nem jössz,
szemed másra zártad,
szíved gyökeréig
ásson le a bánat.
Kutyák nyalják véred,
csillagod lehulljon,
hegedűd zápuljon,
örömöd halkuljon.
Megvadult nyarakban
fogvacogva járkálj,
kappanként csukorodj
lotyók sarki nászán.
Szíved kívül hordjad,
hátadon a házad,
szádig érjen a tűz,
rozsda marja nyálad.
Szemed hollók áldják,
száraz ág himbáljon,
Isten bottal verjen,
nyavalya megáldjon.
Ragya felköszöntsön,
fogad is csak kölcsön,
ízenként pusztulj el,
véred ürgét öntsön.
Rí a nyűves bánat,
rejtezkedik kedvem,
öledbe-karodba
emelj vissza, kedves!
Virágod ki voltam,
öröm, íz a szádban,
oldozz föl, érints meg!
Ne maradjak gyászban.
|
Zöld szívvel
Ilyennek sosem szerettél.
Ezt a kucorgó lompost
egyszer sem ölelted.
Simítsd rám ujjaid - sikoltást
szögelnek a nélküled-esték,
ingem bárkinek nyitva.
Vígy el, vagy gyere vissza!
zölden hull szívem
kipróbált földbe.
Minden állatnak kijutok.
Kiért mennél te ölre,
ha szelíd arcomat se bánod?
Te párázó szemű hajnali árok,
kibontott gödrű tenyér,
zabálj fel, ne hagyj itt
félbeszegve...!
Beleid húrján játszik az éhség,
eleget, jót sohasem ettél!
Szájhagyomány útján akiket szerettél,
ölelésüktől ordasabb lettél.
Én összeállok kisebzett fekhelyeddel,
szúrós pokrócba ágyazott örömöddel
és vonítsunk együtt! Az ütődött hold
mindenütt adott. Szeretem borszagod,
szélütött fáid
s ha bolygó mellem kezedbe vágyik
ne tedd kezedet keresztbe...
Eressz be! Eressz be!
|
Utánad, Kedves
Gondolj egy virágnevet, és arccal állj a nyárnak...
Beállok a Hősök terén árva daliának.
Ott szedett fel, a Hősök terén.
Sármos volt, veszélyes fajta, bőre ropogós.
Csak a fehér ló hiányzott alóla, igazán.
Azt mondta, szereti J. Á.-t. Idézett is tőle többször,
szép szavak csúszkáltak a száján ki-be.
Én meg lassan hinni kezdtem. Most az ágyában
fekszem,
fény és sötétség rácsos börtönében.
Felém feszíti árnyékát, babrál rajtam, biztos
a gyújtózsinórom keresi, de én már rég nem vagyok
bombajó.
Az arca torz vízköpő fejjé változott,
arcomba zihál, fülembe hörög. Csukd be a szemed, te dög!
üvölti. Lökdösődik, bemocskolja a hasam.
Kibaszott rossz kurva vagy, mondja,
miközben gatyába rázza magát.
Nézem a gatyát.
Édes, édes Dienes Eszter! Kibabráltál a szerelemmel.
Ágyékomban sovány, éhes macska dorombol, odébb
cseszem.
100 évvel utánad, Kedvesem.
|
Express levél Ladányi Mihálynak
Ki elszegődtél Isten főpohárnokának
idd ki borod, te részeges!
Idelent karmos szelek fújnak,
postán küldöm az ingedet.
Zöldhalom, Iskoladűlő,
irányítószám a végtelen...
Ladányi Mihály a vén kerülő
mustot árul a végeken.
Testes pohárban megfogódzik,
csordultig tölt, úgy adja át;
vesztett nyarakból lányokat szólít,
füstté múlik és messze száll.
Éjfélre nők sírdogálnak
kunyhója körül és Pesten is
lányok dőlnek a poharukba...
Így volt ez régen, többször is.
*
Összeálltál egy ócska fakereszttel
csillagászati őszben, gyönyörű időn...
Fáj, a húsomnak fáj, kivel alszol
szüretidőn, a temetőn!
*
Nem érdekelt, hogyan beszélek,
szeretted mindenik hibám;
rohadt dolog, hogy őszidőben
szüret táján is van halál.
Pereg a zöld a diófádról,
levél az ember, elpereg,
ki elszegődtél Isten főpohárnokának
vágjál pofákat s integess!
|
Játék, megmérettetés
1.
Mormolj szerelmet, időtlen tengert,
kenj fel arcodra pirosat, vegyszert.
Úgyis kiderül, kik vagyunk, kedves!
Arcunk sötétül, akár a szedres.
Elmégy és én is messzire megyek,
beköpik szívünk zöldruhás legyek.
2.
Most lepingálom, mi kettőnkből maradt:
gondolkodó, csendesült arcodat.
Két gondoskodó, pihenő kezed,
kicsiny meggyfád, mely holdat rengetett.
3.
Talán csak játék, megmérettetés
Kirké disznai közt e disznó nevetés,
Pénelopé éjszínű dala...
Titkolt sikolyok tűhegyes foga:
egy Csontváry-sárga, őrült pillanat.
|
Egy szerelem három arca
l.
Erre várt bennem a sírás,
ezért gyűltek a szavak,
ezért súgtam, hogy segíts!
Ezért mondtam, hogy maradj.
...és tűz és szél, és utak szája,
futó zöld és felpuffadt sárga,
egy túlérett nyár és benne
apró szerelmünk mézédes teste.
És telt, fogyott a homokidő,
bolondos szelek bújtak elő.
Jó volt, jó volt az árva szerető.
Aztán a park októbere
kiitta mind a színeket,
hagyott csak hulló sárgát
elszégyellt vörhenyest.
2.
A mi szerelmünk holdfénnyel volt teli
s a kék határban a lila arcú mákok,
a hadrendben álló kukorica lányok
hajladoztak, itták a messzi út porát;
az alvó út porában alvó pántlikák.
Október volt. Kalitkánkba benyúlt az ég,
s mi azt hittük, hogy érdemes még.
Hogy él legbennünk egy félkész-tartomány,
és csillagcsordánk léptet a felvert út porán.
A bejárók fölött almaillat,
és érett holdat himbál
a meggyfaág.
3.
Ez a szerelem már csupa ősz,
zeng a szél és múlnak az idők.
Ez a szerelem falusi télben jegenye,
nincs már csúcsa és nincs is levele.
S ki jöttél a nyárban, ballagsz a hóban,
miért mondod, hogy jól van?
Mérleghiányos szavak. Zárás utáni csend.
Így sikerült. Ilyen lett. Ilyen.
|
Álmodjuk egymást
A nyári por tüdőnkre szállong
s álmodjuk egymást, meglehet...
Itt kóborolsz kilenc rezedával
pamut ingedben, részegen.
Nyílik a szád s én csókolnálak,
de felbugyog a nyári nap,
s ezer darabra törik széjjel
szemünk mögött az áhítat.
S nyálkeveredések éjszakáján
ki lettél vérrokonom,
készülök arcod elfeledni:
szemem mögé lopom.
|
Álmom visszatér
l.
És ott a tenger, partot őriz.
A parton ott ül ő is, ő is.
Lábát mosdatja, fürdeti,
meghalunk, mondja, s nem hiszi.
2.
Május lesz, mikor elmegyek.
Tengerbe lógnak fellegek.
Zöld május ringat s azt hiszem:
járni fogok a nagy vizen!
3.
Ködös folyóparti kikötőben
részeg matrózok karjába dőltem.
Megittunk együtt pár üveg rumot,
szél sem fújt és hajó sem futott.
Nem volt tenger, sem víztükör,
haza dülöngtem egyedül.
4.
Tengerre szálltam, utazok.
Dögöljetek meg, kukacok!
Ragyog a nap, a víz dalol,
Szindbád jön értem valahol.
Fáradt, dacos és egyedül
hozzám bújik, ha menekül.
Vitorlavászonból ruhánk,
zuhog a nap ferdén, sután.
Felettünk elszáll száz madár,
merre a part? Ki tudja már.
Délről húznak vagy délnek
feszítik szárnyuk a szélnek?
Szabad vagyok, szabad, szabad!
Isten hozzád, keresztutak!
Koporsó, szemfödél, fejfák,
coki! s a temető elszáll.
Uram! Semmisem hibádzik.
Ismerem Őt, ő a Másik.
A másik, aki én vagyok,
csöndjében élek, hallgatok.
Susog a csönd, egekig ér,
ketten vagyunk, Szindbád, meg én.
Zöld május ringat s azt hiszem:
tudok járni a nagy vizen!
5.
Fekszem a parton, halott vagyok.
Elér a tenger, számba csorog.
Fekszem hanyatt a nagy vizen,
égszínű, vagy zöld, vagy milyen?
Mi ez a hűs, simító csend?
Emlékszem, kunyhód volt ilyen.
Homoktengeren kis sziget,
asszony voltam, te emberem.
A víz szagával szél szalad,
ha meghalunk, mindent szabad.
6.
És zúg a tenger, partot őriz,
a parton ott ül ő is, ő is.
Lábát mosdatja, fürdeti,
Meghalunk, mondja, s elhiszi.
|
Így udvarolt Ladányi Miska
Belerokkant a szerelembe,
asszonytól lányhoz menekedve
lehozta mindnek a magos eget:
holdat, csillagot, elcsászkált bolygót,
s neki se csillaga, se holdja nem volt.
Fürdőkád állt az udvaron,
abba vizeket hordott s melegíttette nappal -
fürödj a holddal, csillagokkal,
s rajzolt hozzá
holdat himbáló meggyfát.
Elszánt volt Nagyon elszánt.
Tudsz te szeretni - így szólt,
s begombolta rajtam az inget,
lábam alá füveket hintett
s este a pokróc alatt
magához ölelt.
Imbolygó rózsák a pongyoládon
dugd a lábamhoz kicsi lábod,
ha jól sejtem,
mindkettő harminchetes.
|
Üzenet Ladányinak
Feléd mi újság? Hogy vagy?
Vannak-e lányok, angyalok?
Itt a munkás kocsmán sallang,
fáradt szegény és elhagyott.
Az Osztály rossz nótákat gajdol,
lőrére költ, nem futja többre,
szimfóniát szív, hurutja van
és zsebében kinyíló ökle.
Jöjj el közénk és álmodj újra
- minden sarkon egy lámpa ég! -
Lehet, hogy volt szeretőd egykor,
de ez ma már csak szóbeszéd.
|
Félutca
Békés idő. Nyárpihés, ájult délután.
Ölelkeznek az út mentén a fák.
Lustán tekergődzik a szél a bokrokon,
egy dalt próbálok eldúdolni,
de megakad torkomon
s dünnyögéssé fajul az ének.
Nyolcra ígértem, jövök.
Ma egy késő alkony-estelen
egy árva perctől majd este lesz,
s ha jön a hold lepecsételni az eget,
szép szavakkal szétbontod összezárt kezem.
Napközben gonddal összehordott álcánk
éjfélre szétkenődik, ma éjjel elcsángálunk
egész az égig...
Fejünk köré komfortos csillagok bábozódnak,
ma elszegődöm kedvesnek, jónak...
Mért nézel rám, mint részeg záróra után?
Én már a buszon, félúton levettem ruhám.
Ugye, tudod, mire gondolok?
Kezed meleg mellemre gombolom.
|
Pipacs és katáng
1.
Téged a fű, a dudva, moha,
nem nő be soha, soha.
Lobog majd rajtad pipacs,
kékellik katáng,
nyugodalmat leltél,
"kedvesebb hazát."
2.
Emlékszel? Szállt a nyár haja,
szálltak a pillék,
jöttek és egy se jött nekünk;
vinnélek, vinnél.
Karolj magadhoz, vigyél, vigyél,
foltozd be szívem...
Lobog, lobog a nyár haja,
nincs is már ingem.
Ölelj magadhoz, vigyél, vigyél!
Bocsásd meg minden bűnöm!
Tudom, Isten nem segít rajtam.
És nem is tűröm.
3.
Legyen az égbolt feletted
könnyű-kék, nyári; szerettem
figyelni arcod bánatát.
Jöjjön az Isten s áldja már
kezemtől tépett virágaid,
okos szemed, mely mindent gyanít.
Halált és csókot, elszámolást,
pohár bortól a feltámadást.
4.
Isten rossz sorsodért cserébe
szirmot küld szemedre, szádra,
felakaszt téged az ég falára
s meghatározza kiterjedésedet
|
|