1
  Borbás az ajtóban állt, fogta a kilincset.
  - Olyasmi nem fordulhat elő - mondta, és alig észrevehetően meghajolt. - Az itteni nép józan, megfontolt, nem hagyja bujtogatni magát. Meg hát... a rögtönítélő bíróság Árokszálláson van, alig húsz kilométerre... és senki sem akar okot adni, hogy idejöjjön...
  Elhallgatott, csend volt egy darabig. Borbás az íróasztal mögött álló férfit nézte.
  Beült a főszolgabíró irodájába - gondolta rezignáltan -, én pedig könyörgök neki, tegyen valamit, hogy...
  - Nem jön ide, hiszen nincs miért -mondta Sümegi.
  - Amennyire én ismerem a helyzetet, az itteni iparosok meg a gazdák közül mindenki elfogadja a Tanácsköztársaság...
  - A járásbírósági elnök...
  Borbás legyintett, de a legyintés túl nagyra sikerült, mintha elszálló légy után kapott volna.
  - Balajthy Géza nem számít, hiszen bolond! Jár a szája úton-útfélen, de éppen ez bizonyítja, hogy ártalmatlan. Ha komolyan készülne valamire, csendben maradna, hogy ne vonja magára a figyelmet. - Lehalkította a hangját. - Rosszul él a feleségével, ezért iszik, és ha részeg, nem bír az indulatával. Zsuzsanna szép asszony, csak hát... kikapós, na! Ez az igazság. Balajthy meg még mindig szereti.
  - Ez engem nem érdekel...
  - Én is csak azért mondtam, hogy tudja, Sümegi elvtárs: Balajthy Géza miatt igazán nem kell a rögtönítélő bíróságnak...
  Ekhós szekér zörgött el gaz ablak alatt, a lovak patkói szapora trappban csattogtak a kockaköveken.
  - Mesze-e-e-et! - kiáltotta egy öblös hang. - Mesze-e-e-et!
  Sümegi az ablakhoz lépett, lenézett az utcára, és elmosolyodott.
  - A Tiszántúlon harcolunk a románokkal, de a házakat azért ki kell meszelni, ha megjön az ősz...
  Borbás mosolyogva bólogatott.
  - Nyugtassa meg az... - Sümegi egy pillanatig kereste a megfelelő szót - ...ismerőseit, hogy amíg nem lesz rendbontás, a rögtönítélő bíróság nem jön ide.
  Borbás lenyomta a kilincset, ismét meghajolt egy kicsit.
  - Köszönjük! A forradalmi bíróság igazságosságát egyébként senki sem vonja kétségbe, de ilyen nehéz időkben... mindenkinek akadhat haragosa, és... akit agyonlőttek, az nem támad föl, ha kiderül, hogy mégsem...
  Zavartan elhallgatott, észrevette, hogy Sümegi már nem figyel rá, az iratokat rakosgatja az asztalán.
  - Bocsánat, hogy raboltam a Sümegi elvtárs idejét, de azt hiszem, nem fölösleges, hogy elmondtam... Viszontlátásra!
  - Viszontlátásra! - mondta Sümegi. Megkönnyebbülten felsóhajtott, amikor Borbás kihátrált és becsukta maga mögött az ajtót.


2
  Leült, kinyitott egy dossziét, szórakozottan az íróasztal szélén heverő ceruza után nyúlt, amikor kivágódott az ajtó. Sümegi meglepetten fölpillantott. Vézna, kopaszodó, barázdált arcú férfi állt a küszöbön.
  - Megint itt volt ez a patkány?! - kiáltotta, és Borbás után mutatott.
  - Gyere be! - mondta csendesen Sümegi. - És csukd be az ajtót!
  A férfi beljebb lépett.
  - Félnek, hogy a rögtönítélő bíróság átjön Árokszállásról... - kezdte Sümegi, de a másik közbevágott:
  - Nem is ártana!
  - Amíg nem történik rendbontás...
  - Nincs nap rendbontás nélkül! Balajthyt régen agyon kellett volna lövetni. Ma reggel a pékség előtt bujtogatta a sorban álló asszonyokat. Ha nem teszünk ellene valamit, előbb-utóbb itt is zavargás lesz!
  - Józan, megfontolt nép ez, nem hagyja, hogy...
  - Józan?! Megfontolt?! Mint a farkasok! Árokszálláson csak öt vörösőr volt, és mi történt? Lefegyverezték, félig agyonverték őket! Kétszáz katonát kellett odaküldeni géppuskával, hogy kussoljanak!
  - Ezt tudom! - Sümegi türelmetlenül kopogtatott az asztalon a ceruzával.
  - De azt még nem tudod, ami ma éjszaka történt Árokszálláson! - mondta a férfi, és közelebb lépett. - Tele a község katonával, még ott van a rögtönítélő bíróság, mégis rálőttek az egyik járőrre. A kora reggeli vonat utasai beszélték.
  - Meghalt valaki? - kérdezte Sümegi, és abbahagyta a kopogtatást.
  - Egy vöröskatona súlyos sebet kapott. A járőr a helyszínen elfogott néhányat a tettesek közül.
  - Kik voltak?
  - Nagygazdák fiai, pimasz, pöffeszkedő banda!
  - Nálunk ilyesmi nem fordulhat elő - mondta Sümegi.
  - Előfordulhat! - vágott vissza a férfi. - Eddig is csak azért volt csend, mert egy század katona állomásozik a volt csendőrlaktanyában! De vezényeljék csak el őket, vagy keljenek át a románok a Tiszán, vagy... - Elfulladt a hangja, a kezét a mellére szorította, és fuldokolva köhögni kezdett. Az arca bíborszínű lett, sovány vállai remegtek.
  Sümegi fölállt, az egyre jobban összegörnyedő férfihez lépett, megfogta a karját.
  - Ülj le! - Egy széles bőrfotelhoz vezette, vizet töltött neki az íróasztalon álló kancsóból. - Igyál!
  A férfi mohón nyúlt a pohár után, nagy kortyokban ivott, közben nehézkesen, lihegve kapkodta a levegőt.
  - Megárt neked az izgalom - mondta Sümegi, és elmosolyodott. - Olyan vékony vagy, hogy az előbb, amikor megfogtam a karodat, attól féltem, hogy összeroppan a markomban.
  - Nem az izgalom, hanem a tüdőbaj miatt... - mondta zihálva a férfi: - Harminc évig görnyedtem a suszterszéken. És mit értem el vele? Tudod te, hogy milyen házban laktunk? Télen reggelente deres volt a dunnánk, éheztünk, a gyerekek nem bírták ki... majdnem minden évben temettünk.
  - Most majd másképp lesz.
  - Tán föltámasztod őket? - A férfi leborult a fotel könyöklőjére, a vállai megrázkódtak. - Törölgettem a verejtéket a Pannikám homlokáról, nyolcéves volt, a másik kezemet szorította mind a két kis forró, nyirkos kezével, és azt suttogta: "Ugye nem hagyod, hogy én is meghaljak, mint Lacika?" Átmentem a szomszédba Borosékhoz, kértem a gazdát, fogjon be, vigyük el Pannikát a berényi kórházba, hátha ott még tudnak segíteni rajta. Megmondtam, hogy pénzem nincs, de mindent megteszek cserébe, amit kér. Azt válaszolta, hogy nem lehet, késő éjjel érnénk vissza, és a lovak nem pihennék ki magukat reggelig. Az asszony meg az ég felé emelte a tekintetét, a kezét összekulcsolta a hasán, és azt mondta: "Bízza a Jóistenre, Tajti szomszéd! Ha ő magához akarja szólítani, hiába a doktor, hiába a kórház!" Csak azért nem gyújtottam rájuk a házat, mért féltem, hogy ha felakasztanak, éhenhal a feleségem. Akkor már ő is beteg volt. - Felugrott, megállt Sümegivel szemben. - Szerencséje, hogy már nem él, mert most... - ökölbe szorította a kezét. - Farkasok ezek, vagy inkább sakálok! Lapítanak, ha úgy érzik, hogy ők a gyengébbek, de ha hordába verődnek, rögtön csattogni kezd a foguk. Itt a nagygazdák a hangadók, a szegények mennek utánuk. Ma reggel is, az asszonyok majdnem megtámadták a vörösőrt a Tóth-féle pékség előtt. Azt ordították, hogy minek a proletárdiktatúra, ha nincs kenyér!
  Sümegi Bakáig nem szólt, csak némán ingatta a fejét.
  - A csendőrök előtt mertek volna kiabálni a kenyér miatt? - kérdezte végül.
  - A csendőr előtt mind lapult. Ha nem volt kenyere, hát éhezett, de nem nyitotta ki a száját!
  - A vörösőr előtt mernek beszélni, mert őt a maguk fajtájának tartják.
  Tajti hitetlenül bámult rá. Hátrált néhány lépést, sokáig gondolkozott.
  - Nagy baj lesz itt, Endre - mondta végül szokatlanul csendesen. - Te jó ember vagy, de a világ nem olyan jó, mint te.
  - Megordasodott a világ - bólintott Sümegi. - Vissza kellene szoktatni a jóra, de puskával, akasztófával nem lehet.
  - Balajthyt le kell tartóztatni! Izgalomban tartja az egész községet! Az emberek gyengeségnek tartják, hogy hagyjuk...
  - Nem tartóztatjuk le!
  - Mint a községi direktórium elnöke, követelem a letartóztatását! - kiáltotta Tajti magánkívül. Az asztalra csapott, de a hatalmas, bástyaszerű íróasztal meg se rezzent az ütésétől. - Azonnal lemondok, ha ez az ember büntetlenül uszíthat! Az ilyen tehetetlen, elnéző...
  Riadtan elhallgatott.
  Sümegi az ablakhoz ment. A főutca tölcsérszerűen kiszélesedett ezen a részen, a kövezett kocsiút túlsó oldalán, az árok mögötti füves térségen gyerekek métáztak. Sokáig csend volt.
  - Intézkedj, hogy tartóztassák le! - mondta végül Sümegi egészen halkan.
  - Mit mondasz?
  Tajti közelebb lépett.
  - De mielőtt a börtönbe kísérik, beszélni akarok vele.


3
  Borbás Balázs tíz óra körül lépett ki az utcára. Megállt, gondolkozott, hogy merre forduljon. Hátrább tolta a kalapját, gyöngyöző homlokát megtörölte egy nagy, kockás zsebkendővel. Klottgatyás gyerekek métáztak az utca túlsó oldalán, kiáltozásuk bele-belehasított a fülledt csendbe.
  Borbás nézelődött egy darabig,. azután balra fordult, amerre az új gimnázium kétemeletes épülete sárgállott a fák lombjai között.
  Kitanítják a parasztok meg az iparosok kölykeit, azután mind úr akar lenni! - gondolta.
  De azért tetszett neki a hatalmas iskola, amelynek a helyén néhány éve még legelő nyújtózott, egészen a temetőig.
  Berényben nincs ekkora épület, de talán az egész megyében sincs - folytatta a gondolatot.
  Sietni kezdett, de hamar elfulladt a lélegzete. Zihálva megállt, kigombolta az ingén a legfelső gombot, meglazította a nyakába vágó kemény gallért.
  Egy gyér lombú akácfa alatt libák hűsöltek. Amikor Borbás a közelükbe ért, a gúnár előrenyújtott nyakkal, szétterpesztett szárnyakkal rásziszegett.
  - A fenébe!
  Borbás felé rúgott, a gúnár villámgyorsan megfordult, visszaszaladt az árnyékba, de még sokáig sziszegett utána.
  A malom előtt zsákokkal megrakott szekerek várakoztak. A lovak unottan ropogtatták az abrakot, a parasztok a fal mellett álldogáltak, vagy a zsákokon szunyókáltak, és a kalapjukat az arcukra borították, hogy a napfény ne szúrja a szemüket.
  Borbás elhaladt előttük, néhányan üdvözlésfélét mormogtak, vagy szótlanul megbökték a kalapjuk karimáját. Borbás megállt.
  - Jó napot! - mondta. Levette a kalapját, és ismét megtörölte a homlokát.
  A malom kétszárnyú, nehéz vasajtaját kitárták, a lisztfelhőben fehér ruhás molnárok sürögtek odabent.
  - Sokat kell várni? - kérdezte Borbás. Egy kicsit fölemelte a hangját, hogy az emberek a malom zúgása mellett is meghallják.
  Zavart hümmögés volt a válasz.
  - Annyit, mint máskor - mondta végül egy fiatal, kék kötényes, csizmás férfi, és álmosan felült a szekerére rakott zsákok tetején. - A malom a proletárdiktatúrában se forog gyorsabban.
  Borbás elmosolyodott.
  - Az a fontos, hogy forogjon - mondta. - És legyen mit a garatba önteni. - Várt egy pillanatig, de senki sem válaszolt, hát egy ujját a kalapjához emelte. - No, Isten áldja magukat, emberek!
  Mint máskor - gondolta néhány lépés után. - Minden úgy van, mint máskor július végén: tűz a nap, az árnyékban libák hevernek, zúg a malom, liszt mindig kell! Csak a parasztok mogorvábbak, kelletlenebbek.
  A malom egy kis dombom épült, lejtős út vezetett tőle a tisztviselőtelep házaihoz. Borbás átvágott a kocsiúton.
  A villaszerű házak körül még nagyobb volt a csend, mint a faluban. Borbás megállt egy zöldre festett vaskapu előtt, lenyomta a kilincset, de a kapu zárva volt. Meghúzta a csengő fogantyúját, a házig futó vékony drótszál nagyot rándult. A csengőszóra fiatal cselédlány nézett ki a résnyire nyitott előszobaajtón. Amikor megismerte Borbást, futva indult kaput nyitni.
  - Kezétcsókolom, nagyságos úr!
  Az arca kipirult a futástól. Félreállt, hogy utat engedjen Borbásnak.
  - Ki van itthon?
  - A nagyságos asszony.
  - Egyedül?
  - Igen.
  A lány kulccsal bezárta a kaput. Borbás mosolyogva nézte.
  - Azt hallottam, hogy férjhez mégy.
  A lány elpirult, lehajtotta a fejét, de a szemében mosoly villant.
  - Mindig viccel a nagyságos úr!
  - Ne mondd, hogy nem késtek már! - A lány neon válaszolt, hát Borbás folytatta: - Tudok én rólad mindent. Az apád azért állított el cselédnek, mert minden legény téged akart feleségül, és félt, hogy a nénéd pártában marad. Megparancsolta, hogy a lábadat se tedd be Kisérre, amíg a nénéd nem megy férjhez. Igaz?
  - Igaz - nevetett a lány. Kinyitotta az előszobaajtót. - Tessék!
  Hűvös volt odabent. Borbás felakasztotta a kalapját a fogasra, és újra megtörölte a homlokát.
  A cselédlány bement a szemközti szobába, nyitva hagyta a magas, hófehérre festett ajtót. Kihallatszott a hangja.
  - Borbás nagyságos úr van itt.
  - Vezesd be! - mondta egy mély női hang.
  Balajthyné a tükör előtt állt, a haját igazgatta.
  - Drága Zsuzsanna!
  Az asszony biccentett, csókra nyújtotta az arcát. Borbás megcsókolta, azután két kézzel megfogta a kezét.
  - Gézát mikorra várja haza?
  - Semmikorra - mondta az asszony. - Üljön le!
  Kihúzta a kezét a Borbáséból, ő is leült. Arrébb tett egy kinyitott könyvet.
  - Nem tudja, hogy hol van?
  - Nem érdekel!
  - Mindenképpen meg kell találnom.
  - Azt hittem, hozzám jött - mondta az asszony sértődötten. - Elhanyagol az utóbbi időben, Balázs. Beugrik egy-egy pillanatra, politizál Gézával, és nem veszi észre, ha új ruhát veszek föl, vagy új frizurám van.
  Borbás felugrott, kezet csókolt az asszonynak, azután visszaült a fotelbe.
  - Drága Zsuzsanna, ugyanúgy szeretem, mint azelőtt, de minden megváltozott körülöttünk, rendkívüli időket élünk. Beláthatja, hogy amióta Géza nem dolgozik, kiszámíthatatlan, hogy mikor megy el, és mikor jön haza...
  - Megunt engem - vágott közbe az asszony. - Ma van rajtam először ez a ruha...
  - Elragadó benne! - kiáltotta Borbás. - Ez a lágyan leomló könnyű anyag kiemeli, hangsúlyozza a maga gyönyörű termetét, anélkül, hogy kihívó lenne. És a haja! Látja, ha elég időt hagy, hogy... eddig is gyönyörű volt, Zsuzsanna, de ez a konty...
  - Talán már van is valakije - mondta elgondolkozva az asszony. - De nem, azt hiszem, még sincs. Legföljebb valami cselédlány a tanyán vagy egy béres felesége...
  Borbás tiltakozóan fölemelte a kezét.
  - Miért gonoszkodik velem, Zsuzsanna?
  - Ha úriasszony lenne, azt már hallottam volna. Ebben a koszfészekben mindenki azonnal megtud mindent, pedig most nem is járunk össze... Azt hiszi, az uram nem tudja?
  - Úgy érti, hogy Géza tisztában van?... - Borbás riadtan feszengett.
  - Hát persze - felelte az asszony. - Egy hét után megtudta.
  - És mit csinált?
  - Megpofozott.
  Borbás felpattant.
  - Hallatlan!
  - Azután bocsánatot kért, amikor megmondtam, hogy elválok tőle, ha még egyszer megüt.
  - Szereti magát - mondta Borbás egy kis meghatottsággal, és óvatosan visszaereszkedett a fotelba.
  - Sajnálná a pénzemet.
  Nem, nem! Túloz, kedves Zsuzsanna! Gézának vannak hibái, de azért talpig úriember!
  - A fizetése kevés lett volna, hogy ilyen házat vigyünk - mondta az asszony. - Amit itt lát, azt mind én vettem: a diófa garnitúrát, a zongorát, odaát az üveges könyvszekrényeket, a hintót a lovakkal, mindent. Nagy vendégségek voltak nálunk... Kezdettől fogva a földből éltünk, nem a Géza fizetéséből, a föld pedig az enyém.


4
  Nagyot csattant az előszobaajtó, mindketten összerezzentek.
  - A kalapomat is vedd el, te hülye liba! - kiáltotta egy rekedt hang, azután kinyílt az ajtó, Balajthy állt a küszöbön.
  - Hányszor kértem már, hogy kopogtasson, mielőtt bejön! - szólt rá a felesége ingerülten.
  Balajthy vaksin hunyorgott. A félig leeresztett redőny miatt félhomály volt a szobában.
  - Fél, hogy egyszer in flagranti kapom valakivel? - kérdezte, és végigsimította rövid kefehaját.
  A felesége nem felelt, elfordította a fejét.
  Borbás felállt, zavartan heherészve odament hozzá, és megrázta a kezét.
  - Szervusz, Géza! Kérlek, hozzád jöttem.
  Balajthy undorodó grimasszal tűrte, hogy Borbás megszorítsa a kezét, utána beletörölte a tenyerét a ruhájába.
  - Mit akarsz?
  - Kérlek, ez így nem mehet tovább!
  - Mi nem mehet így tovább, kérlek? - kérdezte Balajthy gúnyosan.
  - A nyakunkra hozod a rögtönítélő bíróságot! Miért nem maradsz csendben? Tiszteljük a bátorságodat, de ez őrültség! A románok már szorítják visszafelé a vörösöket, újra itt állnak a Tiszánál, alig harminc kilométerre. Csak idő kérdése, hogy mikor kelnek át. Most már őrültség kockáztatni. Sümegitől jövök, megígérte, hogy amíg nem lesz rendbontás, mindent megtesz, hogy a rögtönítélő bíróság...
  - Seggnyalók - mondta Balajthy.
  Borbás nem hitt a fülének.
  - Hogyan? Mit mondtál?
  - Jól hallottad. Seggnyalók! Gyáva patkányok vagytok! Magyar uraknak mondjátok magatokat, de tűritek, hogy egy lakatos meg egy suszter dirigáljon nektek, sőt ti mentek hozzájuk könyörögni...
  - Ne hidd, hogy szívesen tettem! - mondta Borbás. - És nem is magamért, hiszen engem nem fenyeget veszély. Ha kimegyek a sülyi tanyára, azt is elfelejtik itt az elvtársak, hogy létezem. Miattad mentem oda.
  Balajthy türelmetlenül, dühösen legyintett. Borbás folytatta:
  - Egyébként mi sem nyugodtunk bele, hogy egy lakatos meg egy suszter parancsoljon, de azért nem megyünk fejjel a falnak. Vagyunk néhányan, akik készen állunk, hogy ha megbukik ez a rendszer...
  - Ha megbukik? - Balajthy beljebb lépett, ingerülten járkálni kezdett a szobában. - Mitől? Kitől? Önmagától? A szentlélektől?
  - Még nincs itt a cselekvés ideje.
  - Én megmutatom ennek a koszos csőcseléknek - kiáltotta Balajthy -, hogy fogcsikorgatva sem tűröm el az...
  - Főbe lövik - vetette oda a felesége.
  - Ne gágogjon, kedvesem, nem a Capitoliumon vagyunk! Most olyasmiről van szó, amihez maga nem ért. Egyébként pedig, ha főbe lőnek, igazán nem kell sajnálnia. Szép nyugdíjat fog kapni utánam a bolsevikiekét követő rendszertől, közmegbecsülés övezi majd, eljátszhatja a szép, szomorú özvegy szerepét...
  - Már megint részeg.
  Balajthy legyintett, és hátat fordított neki.
  - Arra kérlek... arra kérünk... maradj veszteg! Legalább egy ideig. Ha valami rendzavarás történik, Árokszállásról azonnal idejön a rögtönítélő bíróság. Hallottam, hogy ma reggel is, a pékség előtt... Téged lőnek agyon először, de egy ember nem lesz elég nekik... Mindent elronthatsz az esztelenségeddel.
  - Hogyhogy mindent elronthatok? - kérdezte Balajthy gúnyosan. - Csak nem szerveztetek nagy titokban összeesküvést?
  - Összeesküvésről szó sincs... - Borbás zavartan nevetett -...találkoztunk néhányan, beszélgettünk, hogy mit kellene tenni, ha megbukik a diktatúra... Nem szóltunk neked, mert te túlságosan exponáltad magad.
  - Szóval arról beszélgettetek, hogy mit kellene tenni, ha megbukik a diktatúra? De kik buktatják meg? A csehek? A románok? A szegedi franciák? És ha kikaparják a gesztenyét, akarnak-e majd osztozkodni?
  Üveget vett elő a faliszekrényből, bort töltött egy nagy pohárba, és felhajtotta.
  - Ne igyon többet! - mondta a felesége. - Anélkül is épp elég részeg.
  - Eh! Fogja már be a száját! - Balajthy Borbáshoz fordult. - Töltsek?
  Borbás szabadkozva fölemelte a kezét.
  - Neked se kellene... megértem a dúltságodat... mégis azt mondom...
  - Megérted? - Balajthy nagyot nevetett. - Te aztán meg is értheted! A feleségem a más szeretője, az állásomból elküldtek, sőt elzavartak, kivágtak, egy lakatos meg egy suszter parancsol a járásban és a községben... az ország a szakadék szélén... nem is a szélén, már benne! Az Isten se húzza ki onnan! Az jár a legjobban, aki idejében megdöglik!
  Csend támadt, Borbás és az asszony zavartan egymásra pillantottak. A csendbe hirtelen belehasított a csengő hangja. Mindhárman fölkapták a fejüket, és mozdulatlanul vártak néhány másodpercet, de a csengetés nem maradt abba, sőt még erősebben, türelmetlenebbül szólt.
  - Ki az a hülye, aki így rángatja a csengőt? - Balajthy az ajtó felé indult. - És ez a liba tán a fülén ül, hogy nem megy...
  Résnyire nyílt az ajtó, a cselédlány rémülten bedugta a fejét.
  - Nagyságos asszony! Katonák vannak a kapu előtt!
  Borbás és az asszony fölpattant.
  - Eredj, engedd be őket! - mondta Balajthy.
  A lány visszahúzódott, becsapta az ajtót.
  - Menjen ki hátul! - mondta az asszony Borbásnak. - Ha a kerítés mellett megy a kiskapuhoz, nem veszik észre. Az Ivanicsék kertjén át kijut a túlsó utcára.
  Borbás eltűnt az ajtó mögött.
  - Mit akar tenni? - kérdezte az asszony ijedten, és a férjére nézett.
  - Ne féljen! - mondta Balajthy sápadtan. - Nem fogok lövöldözni a maga házában - tette hozzá gúnyos mosollyal.
  A felesége közelebb lépett hozzá, fölemelte a karját, mintha át akarná ölelni.
  - Géza! Én mindig szerettem magát! Akkor is, ha olykor...
  Balajthy messzire lökte magától.
  - Még élek, kedvesem! - mondta vicsorogva. - Ne beszéljen rólam múlt időben!