III. RÉSZ.
Heves és Külső-Szolnok t. egyesült vármegyék lakóinak néprajzi, népmozgalmi, kórtani s egyéb közorvosi viszonyait illető leirása.

Dr. Frantz Alajos Hevesmegyei főorvostól.

I. Néprajzi viszonyok.

Népfajok - nyelv - testi alkat.

     Hevesmegye lakósai átalában magyar ajkuak, s csak Kompolt, Nagy Tállya, Al- és Fel-Debrő községekben találtatnak még az öregebbek közt nehányan kik mint e megyébe átültetett németek valamit svábúl - mint a köznép nevezi - beszélnek, de ezek is ezen nyelvet csak inkább magánkörben midőn talán valaki van jelen a kit a feljött beszélgetési tárgyba beavatni nem akarnak használják; egyébkor mindig a magyar nyelv az, melyet a minden oldalról körülvett magyar községek lakóival, folytonos érintkezéseik miatt mindég használnak.
     Vagynak megyénk felsőbb vidékén egyes tót falvak is, hanem ezek lakói is csak magán körben használják e nyelvet máskor mindég magyarúl beszélnek; nevezetes a tótoknál azon körülmény, hogy a férfiak inkább beszélik a magyar nyelvet mint a nők, s találtatnak egyes esetek, hol a nő csak tótúl beszél, míg férje alig bírja e nyelvet; igy van ez Felső- vagy Tótnánán.
     A zsidók nem képeznek ugyan külön népfajt - mint a világon sehol, - de minden tekintetben elkülönitik magukat. Nyelvük a magyar, legtöbbnél rosz kiejtéssel, de a magyar nyelvet magánköreikben még most sem használják, hanem legtöbben az úgynevezett zsidó- vagy is elferditett német nyelvvel fejezik ki gondolataikat.
     Mióta törvényhozásunk az egyenjogusitást mint méltányost, és emberit törvényeink közé felvette és életbe léptette, azóta a fiatalabb, és müveltebb zsidók igyekeznek a magyar nyelvet sajátjuké tenni; azonban az úgynevezett orthodoxok még mindig féltik nemzetiségüket; természetesen nem tartván azt, hogy a magyar zsidó egyszersmind magyar is; és rosz német nyelven beszélnek.
     A czigányok nagy számmal nincsennek, hanem minden falu végén lakván a falu nyelvét beszélik; átalában a magyar nyelvet használják, s csak néha néha rontják el a maguk módja szerint czigányosra; vagyontalanok lévén vagy meszelőt árulnak, vagy rézfazekat foltoznak, és ezért a fizetést erősen és hosszasan konyorálva követelik, a mint dijukat megkapták még valami viselt ruhát és egy kis kenyeret kérnek a purdék számára; mig egy kettő elfoglalja a háznépet akár jövendőléssel, akár kártyahányással: addig nehányan az ügyesebbek közül ellopnak mindent mit könnyedén ellophatnak, és hazatérve szerencsésnek dicsérik a napot, mert volt haszon. Megyénkben többnyire putrikban laknak; - putriknak neveztetik azon lak, melynek alja földbe van ásva, teteje pedig nehány fakaró erősitése alatt vagy náddal, vagy szalmával, vagy valamely gazzal, kórós száraz növénynyel van befedve; laknak még ezen putrik kivül sárból épült házakban, vagy pedig csak egyszerü ponyva sátorokban; az ember szinte fázik, midőn csikorgó hidegben látja, hogy az egész meztelen purdé - czigány gyermek - mint bujik ki a szellős tanyából, melynek közepén tüzelnek, és annál melegitik majd az egyik majd a másik oldalukat, s dideregve nyujtják könyörgő kezeiket egy krajczárért esdekelve.
     Némelykor a falu népe, vagy a földesuraság megszánja őket, s egy kocsi szalmával ajándékozza meg; ez azután elteritetik a ponyva sátorban, és ebben hevernek, mig lassankint maguk alól kitüzelik, és azután ismét dideregnek; de azért mindig jókedvüek, s legkedvesebb foglalkozásuk a zene; ezt tanulmányozzák egész hivatásszerü odaadással; gyermekeik is arról beszélnek legkedélyesebben, hogy melyik a primás, vagy melyik a banda vezető.
     Némelyik czigányból válik falu kovácsa is, és igen büszkének tartja magát midőn lovat patkól, de a szilaj csikó patkólásától mégis igen fél.
     A palóczok megyénk legfelsőbb északkeleti részét lakják a Mátra tövében. Ezen ős magyar faj a magyar nyelven kivül semmi más nyelvet nem beszél, sőt a magyar nyelvnek is erősebb kiejtésü ugynevezett ropogó szavait mindenütt gyengiti, és a hol csak teheti a szavakat sajátos egyedül csak náluk divatozó modorban nyujtja, igy példáúl: ne porolj azzal a gallyal, igy ejti ki: "ne porou avvau a gauvau", jöjjön ide "gyerék szi", együnk már "egyőnk maő", alma "aóma", szalma "szaóma", amott vagyon "amottégla", szomszédba megyünk "szomszeednyi megyeőnk" stb.
     A palóczok majd mind nemesek, s különösen szeretnek részt venni a restauratiókban; az aristocratia iránt igen nagy tisztelettel s kegyelettel viseltetnek elannyira, hogy grófjuk kit ők úgy hivnak egymás közt "emmi gerófoónk" nemcsak parancsát, de egyszerü akaratát is a legodaadóbb hűséggel bár nem szolgai, de nemes odaadással teljesitik, s adott szavuktól nem igen lehet őket még igéretekkel is eltántoritani.
     Bajaikban is szeretettel keresik meg tiszteltjeiket, s tőlük segélyt és tanitást őszintén fogadnak.
     Megyénk lakói testalkatra nézve középtermetüek, különösen Eger és Gyöngyös körül zömökek, erősen kifejlett, és a nehéz szőllő munka miatt megvastagodott izomzattal; fejük inkább gömbölyüek, rendesen nyilt homlokkal és nézéssel birnak; arczuk kifejlett izomzattal, és csontokkal van ellátva; orruk többnyire vastag, és az egész arczkifejezés a biztos erő kifejezését külöli; a nyak rövid és vastag; a mellkas domború, kifejlett mellizmokkal; karjaik és lábuk szinte vastag erős izmokkal birnak.
     Egerben a nők különösen a földmivelő osztálynál közép termetüek; gömbölyded alakuak; igen erősen kifejlett izomzattal, és oly erővel rendelkeznek, hogy igen sok esetben az erős férfi munkát végezni képesek; különösen a kukoricza, burgonya és hasonló növényzetek megmunkálását majdnem kizárólag ők teljesitik.
     A palócz nők már inkább nyulánkabbak, többnyire vékony gyenge izomzattal birnak; férfi munkákat csak ritkán teljesitenek, legszokottabb foglalkozásuk a kendertermelés és fonás.
     A Tisza vidékén a férfiak nyulánkak, s több helységben magasak, férfias kifejezéssel; szeretnek a házi állatokkal foglalkozni, és jó lovasok. A palóczok egyes helységekben - minő Mikófalva - magasak, és erősen kifejlett csont és izomzattal birnak; többnyire nyakban kissé meghajlottak; paizsporczuk vagyis az úgynevezett Ádám csutkája oly erősen van kifejlődve, és oly hegyes alakot mutat, hogy az egriek rendesen azzal a csufolódó kifejezéssel jelzik, hogy könyöküket illesztik a nyak elejébe, akarván mutatni, hogy akkora nagy paizsporczuk vagyon. Más helyeken azonban a palóczok nem oly erősek, inkább közép termetüek, de mindenütt jellemzi őket a nyak kissé előrehajlottsága. Hamar elöregednek annyira, hogy külkifejezésük átalában túlhaladja valódi korukat; többnyire gesztenyeszin barna hajzattal birnak, és hajaikat hosszúra nőve hordják, s közepén elválasztva, vasárnaponkint oly annyira kenik, hogy szinte csurog róluk a közönségesen használt sertészsir-kenőcs. Foglalatosságaik közben lassan mozognak; járásuk szinte lassú; hanem hosszú, mintegy megfontoló léptekkel haladnak; midőn szaladnak hasonlólag hoszas léptekkel nehézkesen haladnak előre; - arczkifejezésük többnyire közömbös; fogaik hamar romlanak, bár nem foglalkoznak oly tárgyakkal a melyekből ezen változást értelmezni lehetne.