IV. Hevesmegyének éghajlati viszonyai.

     A kettős megye éghajlati viszonyait illetőleg különböztetnünk kell mindenek előtt a tulajdonképeni Hevesmegyének felső, hegyes vidékeit, annak alsó része, és az egyesült megyék tiszai járását képző külső Szolnok megyének sík és több helyen mocsáros vidékeitől.
     Felette sajnos, hogy Eger városát kivéve, hol én magam már 17 év óta lebtani pontos észleleteket intézek, megyénk más vidékéről és jelesen a Mátrahegység közt elhúzódó érdekes és sok helyen regényes völgyeiből nem rendelkezhetek időjárási pontos jegyzetekről, melyek alapján adhatnám e vidék éghajlatának hű képét. De még a tiszai és tiszántúli nagy rónáról is hiányzanak ily észleletek: mert azok, melyeket Bécsi János tudor úr, megyénknek Szolnokon lakó másod főorvosa, használatra nekem átengedni szives volt, ki nem elégíthetők, mivel először csak Szolnokvárosára szorítkoznak, másodszor nem teljesek, mert a légnyomás mennyiségét figyelmen kivül hagyják és harmadszor mivel csak két évre terjeszkedvén, sokkal kisebb időszakot tüntetnek elő, hogysem az éghajlati viszonyok megitélésére és azok hű előadására biztos alapul szolgálhatnának.
     Igy állván a dolog kénytelen vagyok, Eger- és nehány adatra nézve Szolnokvárosát kivéve, a megye jóval nagyobb, sőt legnagyobb részének éghajlati viszonyait nem lebtani pontos észleletek alapján, tehát tudományos szigorral és rendszerességgel, hanem csak egész általánosságban, legfölebb tekintettel azon gabonanemekre és növényekre, melyek egyes vidékeken még termesztetnek, vagy vadon tenyésznek, leírni.
     Természetes, hogy a Mátra és Bikk vidéke általán és egészben véve zordonabb, mint a megyének sík része. Mert a lég hőmérséke nem csak valamely helynek az egyenlitőtőli távolsága, vagyis földrajzi fekvésétől, hanem eltekintve sok helyi viszonyoktól, melyek a hőmérsékre gyakran döntő befolyással vannak, főleg a helynek a tengerszín fölötti magasságától függ és Dove szerint minden 100 ölnyi emelkedés a lég hőmérsékét egy fokkal kevesbbiti. Hiszen ha a tengerszín fölötti magassága valamely helynek annak hőmérsékére nem gyakorolna oly döntő befolyást, akkor a terméketlen Arvamegyének, hol zab és burgonya képezik a nyárnak és ősznek csaknem egyedüli ajándékait, jó bort kellene teremnie, és Mármarosmegye, hol a korai hó nem ritkán a nyári vetéseket még lábon betakarja, a lég hőmérsékére és az időjárásra nézve Pozsonynyal, Bécscsel és Francziaországnak Champagne tartományával állana párhuzamban. De ha az épen most kifejtett oknál fogva zordonabb is a Mátravidék éghajlata, még sem olyan, hogy azt épen szigorúan zordnak mondhatnók. Mert először sem a Mátra, sem a Bükkhegység nem emelkedik az örökös hó határáig, hanem legmagasbb csúcsa is csak 3186 lábnyira emelkedvén a tengerszín fölé, a hegység egész hosszu gerincze messze marad a hóvonaltól és az egész hegyláncz csak a középhegység osztályához tartozik. Kedvez az éghajlat mérsékeltségének másodszor még az említett két hegység főiránya is, mely nyugatról keletre tartván, az egyes hegyvonalai közt elnyuló völgyeket egyik leghidegebb, az északi szélnek teljes hatásától megóvja, sőt e szelet még a megye alsó sík vidékeitől is visszatartóztatja, vagy legalább pusztító dühét télen, késő ősszel és kora tavasszal pedig fagyasztó hatását némileg enyhiti.
     Igaz ugyan, hogy a Mátra- és Bikkhegységnek gerinczén és magasabb helyein a hó 2--3 héttel későbben olvad mint lenn a rónán, az is igaz, hogy a magasra nyúló hegytömegek közé szorított, zárkozottabb némely völgyeken a telek hidegebbek és tartósabbak, hogy korai fagyok és nyáron gyakori jégesők a növényzetet csigázzák sőt néha megsemmisítik, és helyütt helyütt tiszta buza és árpa talán épen nem, vagy legalább nem dúsan teremnek: de az is áll, hogy nincs a Mátrában oly helység, melynek határa a gabonanemek vagy gyümölcs termését egészen megtagadná és a lakosságot, föltévén hogy a munkától nem fázik és fáradságot nem kimél, oly mostoha életmódra szorítaná, mint azt a Kárpáthvidéknek sok helyén, sőt már a szomszéd Gömörmegyének felső részén, és még a borok királyát, a tokai folyó aranyat termő Zemplén megyének Gallicziával határos felső zord vidékein is találjuk.
     Állitásom bizonyságául szolgálnak, hogy mind a Mátra, mind a Bikkhegység csupa lombos erdőket birnak és itt a zordabb éghajlat alatt legszebben díszlő fenyű erdőknek híre sincsen, továbbá, hogy mind a két hegység déli, délnyugati és délkeleti lejtői és kinyulványai bort, még pedig sok hegy mint példaul az egri, visontai, gyöngyösi, apczi, hatvani, patai, pásztói, felnémeti hegyek jeles bort termenek; végre hogy az egész Mátrai járásban egyetlen helység sincs, melynek határában szántóföldek ne volnának, tehát a mezőgazdaság az éghajlat mostohasága miatt teljesen ki volna zárva, vagy egyedül kapás növényekre volna szorítkozva s igy teljes joggal elmondhatjuk, hogy megyénknek még hegyes vidéke is aránylag szelid, egészséges éghajlattal bír, melyet a "zord" jelnév csak összehasonlítva a rónaság éghajlatával illet meg; s ez áll még a Mátrahegység északra lejtő részéről és annak északi tövén elnyuló völgyeiről is, habár ezek éghajlata már fekvésüknél fogva, ott hol nagyobb hegyvonalok közé szorítvák, megint zordonabbak a begység déli oldalán elterjedő vidékénél.
     A megyének alsó részében és a tiszai járásban az éghajlat enyhe szelíd, sőt nyáron nagyon is meleg, a lég tiszta és egészséges, mivel e róna vidékeken a szelek szabadon járhatván a levegőt gyakran és könnyen tisztítják. Csak ott, hol a vidék mocsáros, hol lápok és posványok nagyobb számmal vannak, rontja meg azok kipárolgása, kivált a forró nyári időben, a levegő tisztaságát és teszi azt sűrűbbé, bűzössé.
     A tiszai járás éghajlati viszonyairól Bécsi János tudor úr következőket irt: "A tiszaszabályozások által igen nagy területű használható föld nyeretett, a szelíd égalj még szelídebb, egészségesebb lett, üdébb a természet, de a befásitás és ültetvényezés a legprimitivebb állapotban sínlik, nincs a légnedvesség szaporításának hatánya, nem mérsékeltetik a tavaszi szárító szelek ereje, nem közömbösíttetik a szélsőségeken csapkodó hőmérsék. Nem vélek tévedni, ha állítom, miszerint a befásitásnak, országút melléki kiültetéseknek, apróbb ligetek, - remisek - rendszeresitésének megkellendett vala előzni a védgátak vonását, mert az ma egyedül rendivüli jó időjárás mellett lesz foganatosítható, mire igen vékony remény lehet, mig Anderson csatornázási terve nem létesíttetik: mert az esőmennyiségi táblázat szerint is kiderül, hogy évenkint 200 párizsi vonal menynyiséget alig halad meg az esőzés, ezen alól pedig jó termés és dús vegetatio nem remélhető, mint az 1864. 1865 és 1866-ban volt; ellenben 1867-ben midőn 256 ¹/₂ párizsi vonal esőmennyiség hullott, bő termésnek is örvendett a termelő. Innen következik még az is, hogy a nedvességi csapadék már kora tavaszszal nagyobb mennyiségben - tehát akkor történik, midőn arra nem csak égető szükség nincs, hanem gyakran akadály is, például a szorgos tavaszi mezei munka havában, így 1865-ben márcziusban 24.₇₈, 1866-ban szinte marcziusban 26.₁₆ pár. vonal eső esett; míg az elvetett magra ugyancsak 1865-ben aprilisben 2.₇₇, 1866-ban pedig 7.₈₂ pár. von. esőzés történt, bővebb termésű években már, mint 1864 és 1867-ben marcziusban volt ugyan 25, 26 pár. von. csapadék, de ugyanezen években aprilisben 1864-ben 23,₀₆, 1867~ben 40.₅₄ pár. vonalt tett ki a nedvesség. Igy mutatható ki a termési táblázatból is, mert ugyanezen területnek közép számitásu termése volt:

	1865		1866		1867-ben
holdankint	mérő	itcze	mérő	itcze	mérő	itcze
őszi búza	6 1/2	-	5	-	12	40
tavaszi búza	7	40	2	30	9	’’
kétszeres	2	19	-	-	-	’’
rozs	7	60	-	-	-	’’
árpa	5	4	4	30	18	’’
kopasz					11	’’
zab	1	70	1	40	17	’’
bükköny	-	-	-	-	12	10
dohány	-	-	-	-	8 mázsa	30 font

     "Súlyra az 1866-ki búza 88, az 1867-ki pedig, a köd okozta rozsda miatt 86 ¹/₂ font súlyu volt. A dohány, repcze, szőlő, répa termelés viszonlagos."
     "Ezen tételekkel szükségképen forditott arányban áll a hőmérsék kifejlődése, mert ha a magasabbra hajló nap melegét jótékony esőzések nem mérséklik, elvesz az arányosság, áldozatút esik a czélzatos remény. Rendkivüli időjárások mindig fordultak elő, melyek alapokainak igazságára emberi elme sem el nem juthatott, sem arra eljutni nem törekedett, mert az 1863-ki szerencsétlen száraz év alterego-ja meg volt gyakran ezelőtt is nálunk, különösen 1749-ben, midőn a szolnoki zárdaház történetkönyve szerint, a folyamok átalában annyira kiapadtak, hogy azoknak szélein ásott árkokból kényszerültek a barmokat itatni. Sőt utóbbi évtizedekben rendszeres esemény volt a kemény tél minden decenniumban, így 1838, 1848, 1858, 1868-ban."
     "Nem lehet tehát a szárazabb éveket feltétlenül a kiöntések korlátozásának tulajdonitani, de a rendszeres folyamu nedves éveket igen is; a folyók természetszerü kiöntései és kiáradásainak jótékonysága mindenkor hatalmas lökést adott az egész évi termés befolyására. Igy mig egyrészről nagy földtér és üde egészséges éghajlat nyeretett, más részről a föld termő ereje, átalános termékenységében veszitett, és a közös áldott rendeltetést, a természet által kijelölt hivatást nem is foghatjuk előbb élvezhetni, mig faizás és csatornázás nem létesittetik."
     ''Összefüggésben vannak az előadottakkal a metorologiai viszonyok és azok nem eltérők az égalji rendszertől, csupán azon változatosságnak vetvék alá, melyek a kigőzölgés és csapadék korlátozásai folytán, szükségképeni eredményük. Ha marcziushó nedves, aprilis természetesen hideg, hidegben pedig mérsékelt fok alatt csekély a csapadék, ellenben marcziushó nem lévén túlnedves, ideje jut az aprilisi 14 órai napnak rendszeres hőségét kifejteni s ez által aránylagos nedvessége s a lég villamossága kifejlik. Most már a nyári hónapok csak a tavaszi megelőző hónapok törvényeit követik, s igen kivételes esetekben látszanak eltérni. Tavaszi kora nedvességét a föld elbocsátván, a legkevesebb gőzképződés szélre fordúl, mert nincs megkötő hatánya s villamossággal épen nem bir, mi az esőzés egyik feltétele, az őszi hónapokban pedig, midőn a természet téli álmát kezdi, midőn a mező hervadásnak indúl, a fák levelei hullanak, a túlhőség enyhült, megszoktak eredni az esőzések, bár csekélyebben mint évtizedek előtt, s ezen esőzések után, nem veszett el még a nap hevitő telyes ereje, meghonosul a nedves + 4, 5, 10, 12° meleg, s a szokott tél olykor januárhavában, néha februárban is szelid alakban meg van, hanem erős, kemény teleknek - mint az 1816, 1848-ki volt - csak hirét ismerjük. Az északi zordon szelek vannak némi befolyással vidékünkre, s a légvilág megrázkodtatása hoz némi változást elő. E pontnál fogva esik számitásunk kivétel alá, és a szélsőségek fölmerülésének ezek olykor tényezői. Két évi jegyzetet voltam képes csak összeállitani, mely nem elegendő, belőle következtetést vonhatni, hanem az eddigi állitásaimat magán jegyzetek alapján idéztem. [1])
     Hevesmegye alsó részének és a tiszai járásnak tehát, mint már fönteb is érintém, enyhe éghajlata van, mely a gazdászat minden ágának nagyon kedvez, de mely mind a mellett nyáron sokszor, kivált ott, hol tágas legelők terülnek el, vagy a vidék mocsáros, lankasztó hőség és hervasztó szárazság, télen pedig fagyasztó kemény hideg által válik alkalmatlanná. Igy fagyott meg például Fegyverneken 1816. évi január 29-én 155 tehén egy rakáson a nagy szél által még inkább fokozott kemény hidegtől. Mert egyik jellemző tulajdona a rónavidék égaljának épen a gyakran és hirtelen támadó, nem ritkán viharrá fokozódó szelek is, melyek sokszor nagy pusztitásokat okoznak, mint például a most emlitett 1816-ik évben a gyalui pusztán történt, hol a szélvész 3482 darab juhot a Kőrösbe sodort. Feltünők továbbá a hirtelen ugrások a hőfokban, melyek leginkább a nap és éj hőmérséke közti nagykülönbségben mutatkoznak és mely ugrások oly hirtelenek és nagyok, hogy a tikkasztó forró nyári napot rendesen igen érezhetőleg hűs éj szokta követni, mely az éjt a szabadban eltöltő pásztort, s az éjjeli utast kényszeriti magát bundájába vagy köpényébe burkolni. Nem kevésbbé emlitésre méltók sokszor csendes esővel felérő gyakori nagy harmatok és végre a délibáb tündéri látványa, mely tavaszi és nyári szél csendes napokon tünik fel legszebben. A délibáb távol habzó tó vagy tenger képében mutatkozik kelet és délfelé, melyből tornyok, fák, házak és más épületek látszanak ki. Némely utazó, ki azt még soha sem látta, ezen látszatos viztömeg által nem ritkán annyira megcsalatik, hogy valóságos nagy tónak tartja és csalódását csak akkor veszi észre, midőn vagy hirtelen támadó szél az egész tüneménynek véget vet, vagy tapasztalja, hogy a tónak vélt nagy területet soha be nem érheti. Végre nevezetesek még a lidérczek is, melyek a tapasztalatlan embert a nagy rónának posványos helyein igen gyakran ámitgatják.
     És most az általam Egerben intézett lebtani észleleteket és azok eredményeit fogom közleni, kezdem pedig a sort:

a légnyomáson

volt a légsulymérőnek
év	évi közép állása	legmagasb állása	legmélyebb állása	legnagyobb különbség
párisi vonalak
1852	330.829	339.672 (marcz. 6.)	320.736 (febr. 18.)	18.936
1853	330.555	336.996 (nov. 30)	320.316 (febr. 10.)	16.680
1854	331.223	339.756 (marcz. 2.)	321.636 (jan. 5.)	18.120
1855	330.680	339.420 (decz. 19.)	319.116 (febr. 14.)	20.304
1856	331.124	342.248 (jan. 14.)	319.224 (decz. 26.)	21.024
1857	331.821	340.164 (decz. 9.)	323.373 (jan. 12.)	16.791
1858	331.795	338.748 (jan. 25.)	323.316 (máj. 3.)	15.432
1859	331.387	339.208 (jan. 9.)	323.292 (april. 12.)	15.916
1860	330.708	337.515 (jan. 16.)	322.701 (január 5.)	14.814
1861	331.721	337.742 (decz. 31.)	322.046 (marcz. 12.)	15.019
1862	331.432	339.450 (decz. 17.)	323.944 (decz. 20.)	15.515
1863	331.755	338.806 (febr. 21.)	324.414 (marcz. 29.)	14.392
1864	331.317	340.359 (jan. 17.)	322.772 (marcz. 29.	17.587
1865	331.469	339.492 (decz. 8.)	323.870 (marcz. 23.)	15.622
1866	331.215	337.305 (decz. 18.)	323.520 (január 10.)	13.787
1867	331.165	338.854 (febr. 19.)	322.037 (decz. 12.)	16.817

16 évet magában foglaló ezen észleletekből következik mint a légsúlymérőnek évi középállása: 331.₃₁₉ p. vonal és ezen értékhez közel áll az Aradon, Nagy Szombaton, Nyitrán és Pécsett észlelt; a légsúlymérőnek legnagyobb és legkisebb állása közti különbség tesz Egerben átlagosan 16.₆₇ p. vonalt és ehez közel áll azon különbség, mely Olaszfalván és Rosnyón észleltetett. A légsúlymérő legmagasbban állt a 16 év alatt 1856. jan. 14-én, midőn 342.₂₄₈ vonalig emelkedett, és legmélyebben állott 1855 február 14-én, hol a higanyoszlop csak 319.₁₁₆ p. vonalt mért. Az egrihez hasonló volt a légsúlymérőnek legmagasbb állása: Budán, Debreczenben, Orsován és a legkisebb állása: Nagy Szombaton, Sopronyban.
     Tekintsük most meg az Egerben észlelt középértékét a légnyomásnak az egyes évszakokra nézve:

év	Tél	Tavasz	Nyár	Ősz
párisi vonal
1852	-	331.270	329.883	330.838
1853	330.076	329.747	330.128	332.274
1854	331.984	331.715	330.488	331.364
1855	330.444	329.320	330.819	331.384
1856	331.352	330.520	331.976	331.992
1857	331.612	330.424	331.116	332.468
1858	335.324	330.422	330.608	332.016
1859	330.235	330.823	332.007	332.891
1860	330.808	330.395	330.287	331.894
1861	332.042	330.732	330.715	332.005
1862	332.348	330.889	330.546	332.139
1863	333.280	330.237	330.950	332.362
1864	333.383	330.109	330.389	335.664
1865	331.107	331.305	330.853	332.113
1866	333.145	330.216	330.343	331.921
1867	331.971	330.098	330.790	332.156

---

[1] Fölvettem tisztelt tudor úrnak közlését a hogy kaptam s a nélkül, hogy rajta változást tettem volna, ámbár nézeteit sokban nem osztom. Véli-e tisztelt tudósitó úr, hogy nehány ezer fa, melyet kétfelől az országutak mellé ültetnek, vagy nehány kis liget a Tiszavidék éghajlati viszonyaira döntő befolyással lehetne? Én nem hiszem. Igenis ha helyütt helyütt nehány ezer holdra terjedő erdők létesíttetnének, azok már jó nedvesség-eszközlők volnának s a Tisza-vidék évi esőmennyiségére bizonynyal gyakorolnának befolyást. A csatornázás minden esetre üdvös intézkedés volna s ebben tudósító úrral egyet értek, de annak, hogy éghajlatunk általában, de kivált a rónán szárazabb lett egyik főokát abban hiszem találhatni, hogy az erdős nagy hegytömegek és hegylánczolatok nemcsak minálunk, hanem a szomszédországokban is, bár csekélyebb mértékben, e diszöktől mindinkább megfosztatnak. A többi állitásaira is volnának némely észrevételeim, melyeket azonban más alkalomra tartok fel, hálás köszönetet mondván ezúttal a t. tudósító úr szives közléseért. Dr. Albert Ferencz.