Mint a lovak

10 órakor értük el a galíciai határt. Egy erdő szélén lelógereztünk. A bakancsot levetettem a kapcát és a lábamat szárítni. Fél óra múlva riadó, uccu!

Nem mehetünk Magyarország felé, csak haladunk Orosz-Lengyelország felé.

14-én vártuk a kozákokat. A menázsit kocsi hozta. Kenyeret egy hétre adtak kettőt, azokban is árpadara és fűmag volt – mikor volt kenyér. Az eső mindig esik. November.

Liszgova, így mondják e hely nevét. A vidék lakatlan, a föld vetetlen, itt-ott egy megmaradt ház, egy-két ember, szomorúan néznek. A templomok épek mindenhol, ezeket kímélték.

A csűrt a ganétól kitisztítottuk, ott lett a laktanyánk. Június 10-e óta most vetkezhettünk le először.

Este hordják az ebédet, nappal nagyon jár a golyó. Sebesültek, sebesültek...

4-kor keltünk, 6-kor indultunk fa-utat csinálni este 6-ig. Utána bakancsot kellett vikszolni. Akié piszkos volt, 6 óra kurtavasat kapott. Kivették két zápfogamat.

Vasárnap. Menetelés dalolva, de nem ment. 40-50 évesek vagyunk. Feküdj, fel, feküdj, mire egy-két kénytelen dal.

Pucolás... Esik az eső, fürdünk a sárban. A főhadnagy úr lóháton jött.

Choloniev. Lefeküdni nem tudunk, csak ülni. A ruhánk csupa víz, didergünk. Másnap a főhadnagy úrnak lakást építettünk. Mikor készen lett, az oroszok lőttek. A főhadnagy úrnak dekungot kellett csinálni. Ástuk, amíg setét nem lett. A főhadnagy úr, meg az őrmester úr, meg mások is, kimentek egy laposra, hogy ne érjék őket a snaprelek. Mi ástunk.

Esik.

Megyünk Mostivilkibe. Esik a hó, hideg van. A szerelvényt ma nem tettük le. 28-án volt az esküvés új királyunkra. Cigarettát nem kapunk. Étkezés volt, 2 vekni kenyér 5 napra fejenként, hús egy napra 20 deka nyersen, csontostul. Leves és csuszpájz. 13 deka szappan is járt volna, de nem kaptunk.

December 24. Ketten elmentünk karácsonyfát keresni, 3 óra múlva leltünk egyet, hazavittük, feldíszítettük. Mi lehet a családommal?

Ilyen embergyilkolás, mint most, még nem volt.

1917. január 6-án semmi különös. A háborúnak nincs nyoma, inkább valami nagy vásárnak mondható, nagy a sürgés-forgás. Elmúlt minden harci kedv, mind mehetnénk hazafelé.

Éheznek a lovak. Mi is éhezünk. De minket jobban szekíroznak.

21-én lefogtak tőlünk megint egy fél porció kenyeret. Mosty-Vielki. Őrség. Hordja a szél a havat a szemem közé.

Nem szabad a kenyeret meghámozni, a bakancsot szalonna darabokkal kenni. Ez a parancs. Már egy éve nem kaptunk szalonnát.

Az orosz foglyoknak nem szabad panaszkodnunk, hogy nincs kenyér, hogy nincs dohány. Igen sokat böjtölünk, de az ellenség nem tudhatja.

Az őrségen sebesen kell járni, kemény hideg van, nehéz a menés. A maródi szobán se jó, megfagy bent a víz.

Erős zord hideg van, a lábam rogyadozik, január 20-a óta másfél kenyeret kaptam. A gyomromban nagyot mozdul valami.

A hurkám egymást dörzsöli, nincs egyéb, csak zab. Az is gabonaféle. Jó édes íze van, csak sok a haja, azt nem tudom lenyelni. Hámoztam szemenként, úgy jó volt. Attól fogva zabot ettem.

Már az ágyút is mi húzzuk, mint a lovak. Jó lenne hazamenni. De hazajutok-e még?

{fel}