Köszönetnyilvánítás

A Verseghy Ferenc Elektronikus Könyvtár üzemeltetői köszönetet mondanak

 Körmendi Lajosnénak (Karcag),

hogy engedélyt adott Körmendi Lajos művének interneten való közzétételére.

Fülszöveg

Találkoztam egy emberrel... címmel 2000. november 24. és 2005. január 7. közt sorozatban jelent meg Körmendi Lajos e munkája a Karcagi Szuperinfóban. Az utolsó rész az író halála után látott napvilágot.

Az asszony ült az asztalnál, és sírt. A konyha ablakán át beözönlő sugárnyaláb vonta aranyba görnyedt alakját. Belépett a lánya.

– Mi a baj?

– Ma ötven éve, hogy meghalt dédnagyanyád – törölgette a szemét a nő.

– Még soha nem meséltél a haláláról – ölelte át a lánya.

És az asszony mesélni kezdett a kitelepítésről. Tucatnyi ávós tört be a házukba, öt percet kaptak, hogy összepakoljanak. A csapat vezetője a bútorokat tapogatta: „Ez jó lesz nekem” – mondta. Azt sem tudták a családtagok, mihez kapjanak, de már terelték is őket a ponyvás teherautó felé. Kihozták a házból a haldokló nagymamát is. „Lökjétek fel!” – rendelkezett az ávós főnök. Fellökték, mint egy zsákot. A Hortobágyon egy nagy hodályba kerültek. Nappal dolgoztatták, éjszaka pedig egy szemét őr piszkálta őket, nehogy aludjanak. Amikor más őr volt, nyugtuk lett volna, de akkor meg a haldokló mamától nem tudtak pihenni: „haza!” Mindig csak ezt mondta: „Haza!” És ezt ismételgette percenként: „Haza!” A kitelepítettek kezdtek elkészülni az erejükkel. „Nehogy azt gondolják, hogy hazakerülnek!” – vigyorgott rájuk a mindenki által gyűlölt őr. „Itt fognak megdögleni!” Már attól féltek, igaza lesz. Reggelire egy kis kávét kaptak, délben főtt tésztát, melynek a levébe belefőztek egy kis burizst, este pedig tea volt a vacsora. Éjszakánként pedig a haldokló mama kiáltozott: „Haza!” Fáradtak voltak és éhesek. Az egyik este megegyeztek, hogy a mamát átviszik a hodály másik, üres végébe. Négy férfi felemelte az ágyat. „Haza megyünk?” – kérdezte a nagymama. „Igen” – mondta az egyik férfi. Amikor a hodály túlsó végében letették, a haldokló megkérdezte: „Itthon vagyunk?” „Itthon”. Mintha csak ezt várta volna, a mama azonnal meghalt.

Csendesen zokogott a két nő a fénysugárban.