X.

393Junius 13-án megtörtént a nádori széknek oly rég óhajtott betöltése, melyet egy szemtanú országgyűlési követ naplójában következőleg ir le:

Junius 13-án reggeli 9 órakor a főrendek és alsó tábla tagjai összegyűlvén, nem sokára egy főrendi tag bizalmas embere Kapy Gábornak és Szirmay Istvánnak titkon hirűl hozta, hogy a nádorságra egy magyar, és egy más nemzetű van kijelölve, úgy intézze tehát az alsó ház szavazatait, hogy a magyar többséget nyerjen. E közben 10 óra körűl a primás a felső házba megérkezvén, a felső ház két követe ifj. Zichy István és Kálmánczay püspök a rendeket a kijelölést tartalmazó kir. leirat meghallgatása végett közös ülésbe meghivták; erre az ugynevezett „zöld házba“ összegyűlvén, báró Zinzendorf udvari főmarsal, és báró Hocher udvari korlátnok mint kir. biztosok fogadására 8 tagu küldöttség neveztetett, kik elibe menvén, őket az ülésbe bevezették, s a kir. biztosok az esztergomi érsek és az ország korlátnoka között helyet foglalván, Hocher előre bocsátott ékes beszéddel a király nevében királyi pecsét alatt kelt kijelölési leiratot átnyujtotta, melyet az esztergomi érsek rövid hódoló szavakkal fogadott. Ekkor a kir. biztosok eltávozván, az esztergomi érsek a leiratot felnyitotta s az felolvastatott, miszerint a nádorságban kijelöltetnek:

gróf Erdődy Miklós horvát bán,
gróf Eszterházy Pál – catholicusok;
gróf Kolonics Ulrik és
báró Zay Endre evangelicusok.

Mire a két elsők, mint a gyűlésben jelenlévők eltávozván, legelőször az esztergomi érsek szavazott Eszterházyra, kit azután a főrendi és alsóházi tagok egyhangú szavazása követett, kivéve négy horvát szavazatát, kik saját bánjukra szavaztak. Ekkor a gyűlésből eltávozott két jelölt oda visszahivatván, helyöket elfoglalták, a midőn az esztergomi érsek kihirdette, hogy az ország nádorává egyhangúlag Eszterházy megválasztatott, s őt jó kivánataival üdvözölte. Mire az uj nádor mentegetni kezdte magát, hogy ő e nagy és terhes 394hivatalnak megfelelni nem képes; azonban szavai bevégeztét be nem várva gróf Drakovich Miklós és Erdődy György vállaikra felemelték, mire elébb a gyűlés teremben, majd azon kivül egybesereglett nép dob és trombita harsogás között hangoztatták: éljen Eszterházy Pál! a nádor!

E jelenet után a karok és rendek a kir. udvarba vonultak, hova az uj nádort a primás jobb felől tartván, elvezette. Csakhamar a ministerek, s utánnok kivont karddal a fő udvari marshal elővezetése mellett a terembe megjelenvén, fedett fővel a trónon helyet foglalt, mellé jobb felől kivont karddal a főmarshal állott. Ekkor a primás a királynak rövid szónoklattal az uj nádort bemutatta – a királynak hűségi esküje letétele végett. Mire a király válaszolt, hogy az ország szüksége ugy kivánván, nem akarta tovább halasztani, hogy az üresen álló nádori méltóság törvényes választás utján régi szokás szerint arra alkalmas egyénnel be ne töltessék, hallja, hogy az uj nádor egyhangulag választatott, s látja, hogy személyesen jelen van, kit is üdvözöl, s hiszi, hogy azon választás isten dicsőségére, a király szolgálatára és az ország javára fog hasznos lenni, s az uj nádor istennek, királynak és az országnak engedelmes fija leend. Ezután az ország korlátnoka Gubasóczy János az uj nádor előtt olvasta az esküt, ki azt felemelve három ujját szóról szóra letette a király széke előtt; ki erre néki kezét megcsókolásra nyujtotta. Végre az uj nádor meghajtva térdeit megköszönte a királynak, az ő, mint hű alattvalója iránti kegyességét, hogy őt ily nagy méltóságra emelte, s e nagy kegyelmet mással viszonozni nem tudván, életét, vérét, mindenét a király hű szolgálataira ajánlja fel. Ezzel a király ministereivel, a fő marshallal, az uj nádorral, s primással és a főrendekkel laktermeibe vonult. A következő napokon a nádor termei a nagyszerű beigtatás ünnepélyi vendégségére nyiltak meg.[1]

Igy folyt le nádorrá választási szertartása gróf 395Eszterházy Pálnak, ki a hires nádornak Miklósnak volt fia, testvére az egyik vezekényi hősnek, második neje Thököly Éva után sógora Thököly Imrének, soproni főispán, főudvarmester, Zrinyi Miklósnak a török elleni harczokban vitéz bajtársa, 1667-ben 32 éves korában alsó Magyarországi főhadvezér, tábornagy, ki 46 éves korában választatott meg a mily fényes, oly terhes nádori méltóságra, ugyan ekkor az aranygyapjas renddel, 1687-ben római sz. birodalmi herczegi ranggal diszittetett fel; ki a nádori méltóságot a legterhesebb s válságosabb viszonyok között 31 évig viselte.

Ezután megkezdték a protestansok vallási jogaik helyreállitásáért a küzdelmet, mely holnapokig a legnagyobb elkeseredés és kitartással folyt, anynyival inkább, mert Apafy a szultán által mellé parancsolt moldvai és havasalföldi vajdák dandáraival erősödve augusztus végén mintegy 10 ezernyi sereggel megindult Debreczen felé, hogy ott a nagyváradi és tömösvári pasák nyolcz- és Tökölynek szinte nyolczezer kurucz hadával egyesüljön.

Midőn Tököly Debreczen felé vonult, augusztus 22-én Túron, 25-én pedig Karczag-Ujszálláson volt, Szoboszlón át Debreczenbe érkezvén, miután szeptember 7-én a hadak tervezett egyesülése megtörtént, s innét Apafy fejedelemnek hadi jelentést irt, majd Tököly megkezdte a hadjáratot 25 ezerre emelkedett seregével, melynek a franczia háborúval elfoglalt király alig 5–6 ezer embert volt képes ellenébe vetni.

Apafy a nagyvezir által főparancsnokká tétetvén, Debreczenből Böszörmény alá indult, melyet a benne volt 209 német katonából álló őrség az első felszóllitásra szeptember 2-án átadott, a község és egyháza felgyujtatott, hasonló sors érte Kállót is. Szeptember 18-án Tököly látva, hogy Apafy csak névleg, valósággal pedig Teleky a főparancsnok, e terv nélküli hadjáratban többé részt nem vett; s novemberben Apafy Telekyvel, s a török seregek is haza vonultak.[2]

396E közben az egy időre lecsendesitett Anigersi ónodi parancsnok ismét sürgette Heves megyét az élelem szállitás végett, mire a megye május 7-iki közgyűléséből azt válaszolta, hogy már 2800 köböl zabot, és 600 szekér szénát szállitott, többet nem adhat, mert a köznép oly szükségben van, hogy városokban beszerzett zab- és korpa kenyérrel tengeti keserves életét.

Ez évi junius 18-án és 20-án Vecsén és Patajon a fülöp-szállásiak részére tanúkihallgatás történt az iránt, hogy a fülöp-szállásiak által birt Szőcsi pusztának ki régóta valódi tulajdonosa? a tanúk egyezőleg azt vallották, hogy más urát mint Budai Pált nem tudnak, sőt két tanu, egyik 70, másik 90 éves, azt vallja, hogy Szűcsit Fülöpszállás megszállása óta mindég ennek lakosai birták, a 70 éves tanu emlékezik oly időről is, mikor Fülöpszállásán még senki nem lakott. E megszállás egy elébbi pusztulásra mutat, mely – tekintve a tanu korát, a XVII. század második tizedére vezet bennünket, s igy, mikor Szabadszállás, ugyan akkor Fülöpszállás is elpusztult; azonban visszatelepedvén, a kún szabadság által oda édesgetett más lakosok is anynyira benépesitették, hogy saját határán kivűl a szomszéd pusztát Szücsit is hoszú éveken át bérelte.

Láttuk, hogy a nádori szék 13 évig üresen állván, a helytartói kormány idejében a jászkúnok a pozsonyi kamara igazgatása alatt állottak, mely azonban más pénzügyi teendőkkel lévén elfoglalva a jászkúnok Pest és Heves megyétől, a török, magyar és német had, a végbeliek, kolduló rabok és latroktól temérdek zsarolást, háborgatást és szenvedést valának kénytelenek kiállani. Éppen ezért nem lehete rájok nézve nagyobb öröm, mint midőn az országgyűlésen a nádori szék, még pedig a hatalmas és nagy befolyásu Eszterházy Pállal töltetett be. Ez örömöt, e jobb jövő reményét, szabadságaik viszszanyerésében vetett, hitett hivek felmutatják azon nagy számú oklevelek, melyeket részökre még ez évben az annyi országos gondoktól elfoglalt uj nádor kiadott még az országgyűlés folyama alatt.

397A legszorgosabb nyári munka idő nem tartóztatta őket viszsza, hogy a Jász-, Nagy- és Kis-Kúnság egymással értekezve, követeket ne válasszanak, kik Pozsonyban az uj nádort, mint uj főispánjokat, s főbirájokat üdvözölve, neki keserves panaszaikat már julius legelső napjaiban elmondták; előadta „az nemes Jászság nagy elviselhetetlen nyomorúságos állapotját, a melyet naponként minden igaz ok nélkül, őket személyekben és jószágokban nyúzó, fosztó, sarczoltató, kárositó és prédáló“ névszerint megnevezett lévai, korponai, szendrői és ónodi végházbeli tolvaj katonáktól s ezek társaitól keservesen kénytelenittettek szenvedni. Mire a nádor Sopronból julius 3-án kelt védlevelében, látva a Jászság végpusztulásra jutását, ezt védelme alá vette, s bátorságosabb megmaradásuk végett a hatalma alatt álló magyar végház és megyebeli kapitányoknak, ispánoknak s tiszteknek megparancsolta, hogy „az megnevezett kúnság és jászságbeli lakosokat“ szigorú büntetés alatt háborgatni ne merészeljék; különben általa fel is hatalmaztattak a jászkúnok, hogy az ily latrokat elfogván, büntetés végett az illető biró kezéhez adják, ha pedig ellentállanak, bánjanak el vele érdeme szerint. Mivel pedig az is egyik oka a jászkúnok pusztulásának, hogy a mely szegény más megyéből nálok letelepedik, az ilyet, ha lakhelyén kivűl vagy megtalálják, az illetők elfogván, mind addig rabságban tartják, mig magokat elébbi lakhelyökre viszszamenni erős kezesség alatt nem kötelezik; ha pedig magokat igy meg nem kaphatják, az ilyeneknek marháit a jász földről katonák által elhajtják; eltiltja tehát a nádor, hogy ilyeneket hire nélkűl tenni senki ne merészeljen.

Ugyan ez alkalommal „az nemes jászság és nagy s kis-kúnság tartománya“ követének kértére a nádor julius 4-ről egy más védlevelet is adott ki, intézve a Jászkúnság táján lévő végházak kapitányaihoz és megyék fő- és alispánjaihoz az iránt, hogy ő elszenvedhetetlen sanyaruságokat tekintve, minden gonosztévők sanyargatók, húzók, fosztók ellen őket védelme alá vette; ha tehát a jászkúnok nevezett tiszteket e végett megkeresik 398ezek őket védelmezni, és saját „birtoka és botja alatt valókat“ érdemök szerint meg is büntetni el ne mulasszák.

Szintén még az országgyűlés alatt augusztus 2-án adott ki a nádor egy oklevelet arról, hogy a Kiskúnságon lakó kún-szt-miklósi nemesek majorságbeli marhájoktól harminczadot, s vámot fizetni nem tartozván, ezt senki rajtok megvenni büntetés alatt ne merészelje.

Ezalatt Heves megye, hogy lakosságát a katonai végrehajtás nyomorától megmentse, a német hadak részére követelt gabona beszedést munkába vette, azonban ez nem sokára fenakadást szenvedett a miatt, mivel – mint Dévay János a szeptember 24-iki közgyűlésen jelentette – a budai vezérpasa a búzakivitelt karóbahúzás terhe alatt megtiltotta.

Gróf Eszterházy nádorrá választatása a jászkún főkapitányságban is változást idézett elő. Fentebb láttuk, hogy Andrásy még 1678-ban viselte a főkapitányságot, sőt Nagykőrös városa régi jegyzőkönyvei szerint az e város által haszonbérelt Kara és Lajos kúnpuszták haszonbérét 50 tallért 1679-ben Andrásynak, sőt 1680-ban is midőn Andrásy Tökölynél volt fogságban Krasznahorkára küldték fel; 1681-ik év nyarán azonban a nagykőrösiek e haszonbért már Eszterházy Zsigmond kezéhez fizették; s igy azt kell hinnünk, hogy ez évben Andrásy öregsége és elbetegedése miatt vagy lemondott, vagy mert az új nádor az elébbi főkapitányt megtartani nem volt köteles, Eszterházy is nádorrá választatása után csakhamar a jövedelmező jászkún főkapitányságra unokatestvérét, a verebélyi kapitányt báró Eszterházy Zsigmondot nevezte ki, ki azonban 1683-ban, midőn Tököly a Kara Mustafa seregét Bécs ostromára kisérte, elfogatott a kuruczok által, s ezalatt helyette a főkapitányságot testvérének Mihály ezredesnek fia Dániel folytatta, azonban 1685-ik év kezdetén ismét átvette hivatalát; s Andrásy volt főkapitány is némelyek szerint ez évben, mások szerint 1686-ban meghalt.

Látván a jászkúnok az uj nádornak mint főbirájuknak erélyességét, országos tekintélyét, s az udvarnál 399nagy befolyását, a közelebbi évek nyomorai alatt sokszorosan megsértett ősi előjogaiknak visszaállitását általa érvényesiteni igyekeztek, midőn tehát októberben évi censusokat a jászberényi küldöttek felvitték, az egész Jászság nevében előterjesztették keserves panaszaikat, minek eredménye lett azon 3 védlevél, melyet a nádor három nap alatt részökre kiadott Sopronyban az országgyűlés folyama alatt.

Az első kelt október 16-án latin nyelven arról, hogy mivel a Jászberény városához tartozó jászok régi királyoktól nyert s II. Ferdinánd által is megerősitett szabadságuk és előjogaiknál fogva nemcsak az ország bármely biráinak – a nádort kivéve – biráskodása, hanem ugy személyök, mint kereskedési czikkeik és áruikra az ország határán belül minden rév és vámfizetés alól menteseknek nyilvánittattak, s ez előjogaik gyakorlatában sok ideig megvoltak s jelenleg is megvannak; s mivel ennek ellenére némelyek őket más biróság elébe s révvámfizetésre kényszeritik; kérelmökre nádori hatalmánál fogva őket régi előjogaikban megvédeni kivánván, minden illetőknek meghagyja, hogy jövendőre a Jászberény városához tartozó jászokat, s ezek embereit, szolgáit, árúktól akár szárazon, akár vízen révvámfizetésre kényszeriteni, s őket szokatlan biróság elébe idéztetni vagy e miatt kárositani ne merészelje.

A másik levél magyar nyelven ugyan e napról intézve van a vitéz rendbeli tisztek és katonákhoz, hogy mivel a „jászberényi szegénység“ a sok fel s alá járó, lappangó, lézengő, falukon élődő csavargók zaklatása, más katonák beszállásolása, nyomorgatása, sőt urak és nemeseknek s ezek szolgáinak fel s alá járása, s gyakori megszállása miatt oly nagy nyomorba jutott, hogyha ez ellen meg nem védetnek, teljességgel el kell pusztulniok; annálfogva az 1649. 84. t.-cz. értelmében e bajok megszüntetése végett „a jászberényi szegénység“-et tulajdon maga oltalma alá vette; minek folytán parancsolja, hogy nevezettek közül senki Jászberény városában, se seregestül, se magánosan hatalmasúl beszállani, a szegénységet „számos 400pár karmazsin csizmáknak, végabáknak, kalpagoknak, fegyvereknek, farkasbőröknek, tolltokoknak, búza, árpa, gabona és más holmi portékáknak megvételével, lovaiknak, vonó marhájoknak elhajtásával és sarczoltatásokkal háborgatni“, vagy ha csakugyan meghálnak, egy szállásadással megelégedve, őket szekéradásra – habár pénzért is – kivévén ha az ország, megye vagy végházak javait viszik, kényszeriteni ne merészelje; különben szabadság adatott a jászberényieknek, az ily nyomorgatókat megfogni s illető kézbe szolgáltatni.

A 3-ik október 18-án kelt, s mivel tartalmára nézve az elsőhöz teljesen hasonlit, a mennyiben ez is a Jászságnak idegen biróság elibe állitás és révvámfizetés alóli mentességét adja elő azonban magyar nyelven; azt kell hinnünk, hogy ezt a jászok azokra nézve, kik a latint nem értik, adatták ki óvatosságból magyar nyelven is.

Az országgyülés alatt a nádornál a jászkún küldötteknek több izben való megjelenése és régi szabadságaik visszaállitása körül kifejtett buzgalma Szeged városa előtt nem maradhatott titokban, nehogy tehát a kún pusztákon való legeltetési jogára nézve e miatt sérelmet szenvedjen, sietett még október hónapban követséggel megkeresni e tárgyban az új nádort, s felmutatni előtte atyja gróf Eszterházy Miklós nádor által a legeltetési jogra vonatkozólag 1642. évi deczember 30-án kiadott, s Draskovics, Pálfy és Vesselényi nádorok által is utólag megerősitett kiváltság levelet, melyet az új nádor szintén a Vesselényi kiadmánya nyomán ez évi október 28-án megerősitett azzal, hogy a szegedieket e jogaikban megoltalmazza „de úgy, hogy ők is esztendőnként egy pár persiai avagy skarlát szőnyeget“ a nádori jog elismeréséül mint elődeinek, úgy neki is tartozzanak adni.

Látva az országgyűlés, hogy a békét a törökkel megujitani aligha sikerűlend, sőt a porta nagymérvü készületeket tesz hadjáratra, tömeges vallási és országos sérelmeik mellett szeptember 7-én kelt felterjesztésükben megajánlották a haza védelmére, s a 46-ik 401törvényczikkben az általános és személyes felkelés királyi megerősitést nyert, mely szerint a birtokos nemesek személyenkénti felkelésen kivűl a nem hódoltsági részen minden 20, a hódoltságban 40 ház után egy felszerelt lovast, jobbágyaik pedig egy gyalogost saját költségükön kiállitani s táborban tartani kötelesek; a 10-ik §. igy szóll: „hasonlóan a kiváltságos, vagy máskép szabadositott városok és faluk, akár voltak rovásolva, akár nem, valamint a kúnok, jászok és philisteusok is és más kincstári szabadosok minden 20 ház egy gyalogot küldjenek, és tartsanak táborban.“ Itt a jászkúnok nem tekintettek birtokos nemeseknek, hanem a kincstár jobbágyainak, s éppen ezért személyes felkelésre sem köteleztettek, s nem lovast, hanem gyalogost tartoztak állitani. – Végre az országgyűlés deczember 30-án berekesztetett.

Ez időben Túron egy botrányos eset történt. A fel s alá járó ellenségtől való félelmükben a nagykúnok közül többen az árokkal megerősitett s Berettyó és Kőrös vize által is védett Túr városában kerestek menedéket, ezek között volt Kodormány Balázs nagykún is családjával. A török az igazságszolgáltatásból neki járó dij végett két ifjút megesketett, s ezek félelmükben azt vallották, hogy Kodormányné becsülete vesztett parázna nő; minek folytán a túri előljáróság arra itélte, hogy az egyházban szégyenkövet álljon s az egyházba járástól is eltiltatott. A nő magát ártatlannak érezvén, azt kivánta, hogy rendes biróság mondjon felette itéletet, s ha vétkesnek találtatik, ne szégyenkő állásra, hanem halálra büntessék; a törvény fel is mentette. Ezzel azonban a túriak nem gondolván, mivel a nő követ állani nem akart, házára rohantak, űzték, kergették, jószágában kárositották, sőt a városból is kitiltották. Végre a nő kénytelen volt panaszával Eszterházy Zsigmond főkapitányhoz menni, ki Sopronból augusztus 21-én kelt levelében e törvénytelen eljárástól, zaklatástól, mire a Kúnság biráitól Túr városa biráinak hatalom nem adatott, ezeket anynyival inkább eltiltotta, mivel a nádor is a nőt védő kegylevéllel ellátta.

402A következő 1682-ik év a Tököly pártjára nézve szerencsés volt. Követei a portán junius 9-én kedvezően fogadtatván, április 28-án Tököly a bujdosó urak és nemesek kiséretében a porta felhivására Budára ment, hol Ibrahim pasával részletesen megállapitott szövetségre lépett; s Leopold még a mult év vége felé beleegyezvén Tökölynek Zrinyi Ilonával való házasságába, a menyegző junius 16-án Munkácson nagy ünnepélylyel megtartatott.

A háború megkezdetvén, Tököly a nemességet általános felkelésre, Strassoldó a király iránt való hűségben megmaradásra szólitotta fel; s Tökölynek sikerűlt augusztus 14-én Kassát, majd Eperjest, Lőcsét, Szepesvárt, Szendrőt és Tokajt a török segélyével elfoglalni, úgy hogy az északkeleti nevezetesebb várakból Füleknél egyébb alig maradt a király birtokában.

Ily háborús belviszonyok között a közbátorság érdekében szükséges volt a paraszt vármegyék újjá szervezése. E czélból Pest megye január 2-iki közgyűlésén Sipos Mihály szolgabiró előterjesztése folytán a halasi paraszt megye tisztjei részére a megyei irásbeli utasitást a megye pecsétje alatt kiadta.

A múlt országgyűlés alatt a kir. kúnok követei az új nádornál Sopronban megjelenvén, többek között azon panaszukat is előterjesztették, miszerint Csorgaly Ferencz szolgabiró által szokatlan nagy adó kiméletlen behajtásával szerfelett károsittatnak; minek folytán a nádor leirt Bélteky Pálhoz, Pest megye alispánjához, s intette, hogy e szolgabirót ily zsarolásoktól tartsa vissza. E levél a márczius 12-én tartott közgyűlésben felolvastatván, a megye a nádorhoz intézett felterjesztésében előadta, hogy a kiskúnsági kerület lakosai ember emlékezete óta a megyéhez szoktak adózni, mint ez a megyei régi adólajstromokból megtetszik, s az e vidéken garázdálkodó latrok miatt a megye pártfogása nélkűl meg sem is maradhatnának, s ők használják is e megye tisztikarát; ezenkivűl a megyei czimeres nemesek is fizetvén a kérdéses adót, ezek sorsa és szabadsága a kiskúnokénál alább való 403nem lehet; kéri tehát a megye a nádort, hogy a kiskúnok törvénytelen kérelmét s különszakadását mellőzve, azoknak a közadók megfizetését szigorúan parancsolja meg; a szolgabiró addig is a nálok kint lévő adót behajtani igyekezzék.

Ezalatt a jász- és nagykúnok ellen is panaszok merűltek fel. Heves megye február 11-i közgyűlésén az adacsiak panaszolták, hogy az árokszállásiak a Gyöngyös vizét tőlök elfogják; mely ügy megvizsgálásával az alispán bizatott meg; a márczius 11-iki közgyűlésen pedig Kántor Pál Túr város, Karczagujszállása, Ványa, Túrkevi, Fegyvernek és Tiszanána faluk lakosait Bánhalma, Tomaj és Abád pusztái bitangolásától tiltotta el.

Eszterházy Zsigmond jászkún főkapitány hivatalát elfoglalván, a jászkún pusztákat s ezek haszonbérbe adását rendezte; mit abból lehet következtetni, hogy egy oly kiskún pusztát is adott bérbe, melynek nevével 1493-ik év óta nem találkoztunk. Jelesen fent van e főkapitánynak nyugtája 1682. majus 29-ről, mely szerint kecskeméti lakosok Hajgató György, Dömötör Márton és Kaszap János a tőle 4 aranyért kibérelt Zomok nevű kún pusztáért e haszonbért lefizették, tartoznak azonban mindenkor Sz.-György nap előtt megjelenteni, ha akarják tovább is e pusztát megbérleni. A Zomok nevű kún puszta – mint az 1493-ik évnél megjegyeztük – a ma Félegyháza és Laczháza városok tulajdonához tartozó Galambos és Móriczgátja nevű puszta volt, melyeket egymástól Monostor kecskeméti puszta választ el.

Ez időben a közbátorság hazánkban annyira veszélyeztetve volt, hogy az országgyűlésről Pest megye főjegyzője mint követ haza felé utazván, az úton latrok által kiraboltatott, s részére a megye kártéritésűl 36 frtot fizetett. A közbátorság feletti őrködésre szolgáló intézmény a paraszt vármegye szervezete ez időben nem csekély nehézséggel küzdött a miatt, hogy több falu a belháborúk nyomorai alatt elpusztulván, a megmaradt faluk a paraszt hadnagy székhelyétől nagyon távol feküdtek, s igy sem a felügyelet, sem 404a felkelés kellően nem eszközöltethetett; e bajon Heves megye az által kivánt segiteni, hogy megbizta alispánját, miszerint e részben czélszerűbb beosztást tegyen; ugyan e gyűlésen az egri káptalan Hevesivány nevű falujának a kisériek által erőszakos elfoglalásának ellentmondott.

E közben a kún-sz.-miklósiak folyamodtak a nádorhoz, hogy mivel ők egy kún pusztát sem birnak, hogy tehát ők is gyarapodhassanak, részesitse őket valamely pusztában. Mire a nádor Bécsből junius 3-án kelt levelében testvérét Eszterházy Zsigmond főkapitányt utasitotta, hogy mivel Bösztör kúnpusztának felét idegenek is birták; a másik felét pedig használják a szabadszállásiak, de mivel ezeknek a magok határja is alkalmatos, s e mellett Kisbalázs pusztát is birják, Bösztörnek fele nekik elég lesz, a másik felét tehát a főkapitány a kún-sz.-miklósiaknak adja át.

Ennek folytán Eszterházy Zsigmond a jászok, nagy és kis-kúnok főkapitánya e pusztát a nevezettek között két felé elosztván, erről az egyességlevelet ez évi julius 6-án Galanthán kiállitotta, melyből kitűnik, hogy a főkapitány a nádor rendeletére ez ügyet hat összehivott birák által kivánta elintéztetni; Bösztört a régibb időben idegenek birták, néhány évvel ezelőtt azonban azt a szokott évi haszonbér megfizetése mellett a szabadszállásiak foglalták el; szorgalmatosan megtekintette a főkapitány a kiskúnok részére kiadott régi királyi adomány, kiváltság és a nádorok egyesség leveleit, de azokban a szabadszállásiaknak Bösztörhöz való jogáról emlités sehol téve nincsen, s igy egyedűl az elfoglalás harczol mellettük; ennélfogva, hogy mind két félnek elégtétessék, rendelte el a nádor annak két felé osztását. Ennek békés úton eszközlése végett a szabadszállásiak a főkapitányhoz folyamodtak, ki mind két felet hozzá teljhatalmú követek küldésére utasitván, e végett a kún-sz.-miklósiak Baki Mihályt és Magyar Mátyást, a szabadszállásiak pedig Szűcs Mihályt és Tanthó Ferenczet bizván meg, ezek „kezeknek szabad jó akarattal való beadásával“ az 405összehivott becsületes személyek előtt egymás között egyességre léptek; mely szerint e pusztáról a folyó évi termést a szabadszállásiak elvivén, e pusztát akkor mind két helyről való birák és esküttek két igazán egyenlő részre magok között osszák el, s a ki a felek közűl ez osztályt és egyességet megszegi, rajta 100 tallér vétetik meg büntetésűl, melynek fele a főkapitányt, fele a másik egyező felet illetendi. Ezen egyesség levél azonban ekkor irásilag el nem készittethetvén, julius 7-ről értesiti a főkapitány a kún-szent-miklósiakat, hogy e takarodó és háborús időben követeiket itt tartóztatni nem akarván, elbocsátotta, s a majd kész egyességlevelet akár külön követük, akár „kisasszony napkor az győri sokadalom alkalmatosságával kézhez vehetik.“

Ezt megelőzőleg Pest megye junius 5-én tartott törvényszékén olvastatott a nádornak egy fontos leirata, melyben nyilvánitja, hogy a kúnsági faluk lakosai a megyéhez való adófizetés, ennek hatósága és védelme alól kivétetnek. Mire a megye válaszolta, hogy a kúnságiak már az elébb mult időkben e megyétől valóságos elszakadásukat nemcsak megkisérlették, hanem meg is tették, azonban saját kárukon tapasztalván, hogy ők a megye védelme és a paraszt tisztek oltalma nélkűl a sok mindenféle rablóknak saját erejökkel ellentállani nem képesek, ismételve kérték a megyét, hogy őket csatolja vissza, a minthogy vissza is fogadtatván, a szokott taxákat a megyére minden ellenkezés nélkűl egész mostanig fizették; ha tehát most magokat a megyétől ujra elszakadottaknak nyilvánitják, s ennek következtében rájok kellemetlenségek, rablók által való háborgatás és kárositás következik: azt ne a megyének, hanem saját hibájoknak, elszakadásuknak és esztelenségüknek tulajdonitsák; mert ebből nem lehet más eredményt várni, mint azt, hogy ezen helyek tolvajok, latrok barlangjává, ők magok pedig ezek védőivé, mi nekik régen szándékukban van, fognak válni.

Az erélyes nádornak e leirata előttünk annyiban 406bir kiváló fontossággal, mert ebben van mintegy letéve alapja annak, hogy a jászkúnok Heves és Pest megyétől elszakadva, önálló politikai hatósággá alakuljanak.

Ugyan e törvényszéken olvastatott fel két levél, egyik Eszterházy Miklósé a megyéhez, másik Halas város lakosai részéről az alispánhoz intézve, melyben a füleki, lévai, korponai és ónodi végbeliek által e megyei szegény népen elkövetett zsarolásokat, gyilkolást, testi sértéseket, s különféle rablásokat panaszolják; ennek folytán a megye felterjesztést intézett a nádorhoz, parancsolja meg a végbeli kapitányoknak, hogy ezen latrokat szigorúan büntessék; a megyéket pedig utasitsa, hogy a más megyéből üldözés közben hozzájok menekült ily gonosztévők ellen az üldözést folytassák, s fogják el, hogy eként az ily prédálók kiirtása sikerüljön.

A mult évben Beke István Borsóhalmára nézve kiadott ideiglenes átruházási szerződését ez évi junius 5-én ünnepélyes oklevélbe foglalta, mely annyiban bir érdekkel, mert látjuk abból, hogy az eladó Beke István túri lakos ugyan, de magát „a vitézlő ónodi végbeli fegyvert viselő szabad emberek között levő“-nek mondja; e szerint a jászkúnok közűl is némelyek e veszélyes korszakban úgy saját személybiztonságok, mint birtokaiknak a végbeliek háborgatásától való megóvása végett végházakban szolgálatot vállalnak; s hogy a Borsóhalmi puszta elődjeire részint vérszerinti örökösödés, részint ezek által idegen kezekből saját pénzükön megváltás útján jutott, s ezt mint örökös, ő is a családtól vette át saját kezére, melyet most jászberényi Molnár Benedeknek, nejének és utódainak minden tartozékaival 130 tallérért, egy 13 talléros „gyermeklóért“, és egy két talléros karmazsin csizmáért örök áron eladván, ennek békés birtokáért a szavatosságot bár ki, s különösen vérszerinti rokona Beke András ellenében magára vállalja végrehajtási előleges engedély terhe mellett. Ez ünnepélyes szerződés Túron adatott ki, aláirta maga István, szerkesztette Feölczéhy Endre irnok, előttemezték: Balog 407György Jászberény város főbirája, Tóth Mátyás és Tadány György mindketten jászberényi hites ülnökök, Gyapáry György jászberényi nemes személy, Gecze Lukács túri nemes személy és Békés városi Kállay János; a vevő Molnár Benedek neve hiányozván, azt kell hinnünk, hogy ennek neve alatt e pusztát, mely különben is régóta Jászberény által használtatott, e város maga részére örökitette meg; mely város ez időben rendes tanácscsal el volt látva.

A főseraskier Ibrahim budai pasa Kassa felé megindulván, a Pest körül táborozó török hadakkal, augusztus 2-án Hatvannál táborozott,[3] útközben julius 24-én irt Apafinak, hogy siessen ő is hadaival velök egyesűlni; ki augusztus 4-én meg is indult Szamosujvárról seregével, melyben volt a felcsiki hadak hadnagya Mikó János is; Kassa augusztus 14-én elesvén, Apafy, kinek e hadjárat kedve ellen lévén, igen lassan utazott, augusztus 15-én érkezett Debreczenbe, ismét Szoboszló, Nádudvar, Fegyvernek felé augusztus 26-án kelt át a Tiszán Szolnoknál, s 28-án Jászberénybe érkezett; itt létéről Mikó következőket jegyzett fel: „28. aug. voltam a jászberényi templomban, és úr Haller Pál uram ő nagysága és Apor Lázár is jöttek, ott ettünk fölöstököt, ott láttam az Leend (Lehel) kürtjét, melylyel megölte volt az királyt.“

E nehány sor igen fontos adatot tartalmaz a jászok ma is meglévő ősi ereklyéje a Leel kürtre nézve; mit erről a régibb korból tudunk, az csak hagyomány, itt egy szemmellátó hiteles tanú emlékezik arról, s már ekkor, ezelőtt 200 évvel hozzá volt kötve a kürthöz ama hagyomány, hogy Leel ezzel ölte volt meg a királyt. Sajnálni lehet, hogy Mikó e kürt részletesebb leirásába nem bocsátkozott, főleg arra nézve: fel volt-e ez még akkor a hagyomány szerint – drága kövekkel diszitve?

Tököly és Ibrahim pasa seregei Kassa vidékéről Fülek vára alá vonúltak, hol velök szeptember 2-án 408Apafy is hadaival egyesűlt. Fülek vára ez időben nagy fontossággal birt, mint a természet és mesterség által megerősitett hely a bánya városoknak legerősebb védelméül szolgált; s itt mint biztos helyen tartotta a székhelyeiről a török által kiszoritott Pest-Pilis-Solt, Heves-Szolnok és Csongrád, valamint Nógrád megye is közgyűléseit, törvényszékeit, levéltárait, a Dunatisza közi nagy hódoltsági tartomány innét, mint biztos székhelyről kormányoztatott, az ez időbeli községi számadási könyvek szerint a községek ugy köz- mint magán ügyeikben s panaszaikkal gyakori összeköttetésben állottak Fülekkel, hova a veszélyezett közbátorság mellett is sokszor megjelentek. Jelenleg azonban az ostromzárral bekeritett Fülek vára erősségét nem hadműtanilag emelt falai, hanem ennek főparancsnoka a hatalmas és vitéz Koháry Istvánnak királyához tántorithatlan hűsége képezte; ki azt az ostromló 30 ezernyi sereg rohamai ellen kitünő hősiességgel védelmezte. A város csekély falaival nem sok ideig állhatott ellent az ostromnak, augusztus 3-án felgyujtatott, s megvétetett; az égés alatt a jancsárok a várat is megrohanták, de nagy veszteséggel visszaverettek; mind a mellett oly félelem s ijedtség szállta meg nem csak az e várba menekült nemesek családjait, hanem az őrséget is, hogy ezek részéről Gyürki Pál, az ostromlók részéről Szirmay István már szeptember 4-én a feladás iránt kezdtek alkudozni; de a mi nem sikerülvén, a török lövetni kezdte a várat, ezt Koháry oly granát záporral viszonozta, hogy e miatt sok jancsár elveszett, s a törökök a szőllőhegyre menekűltek. Ezt követte az, hogy szeptember 7-én éjfél tájban a várbeliek véletlen kirontottak a törökre, s csak Szejdi pasa gyors segélye mentette meg, hogy őket a városból ki nem üzték. Koháry minden kérése s fenyegetései daczára szeptember 8. és 9-én ismét megindult az alkudozás, s bár a vivókban már 3000, ezek között ezer jancsár hullott el a vár falai alatt, de a két heti szüntelen töretés már ezeket is annyira megrongálta, hogy a 409vár megvédhetésében már csak a hős lelkű Koháry bizott. Tököly volt a közbenjáró a várbeliek és a törökök között, végre szeptember 10-én a feltételek megállapittatván, a vár magát feladta, s abból az őrség és menekültek kivonultak, ekkor az ostromlóknak 3 napig szabad rablás engedtetvén, a vár felgyujtatott, s leromboltatott. Koháry Regécz várába vitetett súlyos rabságra.

A Fülekre menekült megyéket saját székhelyükből kiűzetésök óta ennél nagyobb csapás alig érte. Midőn meghallották, hogy Kassa alól a török Fülek felé elindult, Heves megye tisztjei a levéltári iratokat három ládába elhelyezve, felvitték a várba, s az ostrom alatt kérték Koháryt, engedje meg ezek kivitelét, de ez visszautasitván, nehogy a félelmet ez által is nevelje, midőn a vár bevétetvén, felgyujtatott, a megye levéltára – mint ezt Bulyovszky Ferencz alispán 1684. április 10-iki közgyűlésen jelentette – egészen elveszett; a Losonczon november 25-én tartott közgyűlés kimondotta, hogy Fülek megsemmisűlvén, mivel e megyének több tagja részint Gács városába, részint Losonczra és Rimaszombatra menekült, az alispán jövendőben a gyűléseket e helyek valamelyikén tartassa; a megyei börtön Gács várába tétetett át, hol a börtönőr fizetése 6 frtra határoztatott, a rabok élelmezése pedig a szolgabiróra bizatott; ezenkivűl e veszedelem alatt a megye pecsétje is elveszvén, mig új szereztethetik, a hivatalos iratok kiadása az alispán, főjegyző, szolgabirák és esküdtek magán pecsétei alatt történjék; mi végből a pecsételő székek – sedes sigillatoria – tartása ismét gyakorlatba vétetett. Ugyanekkor Pest megyének is szintén a várban elhelyezve volt levéltára nagy részben megsemmisűlt, s e két levéltár pusztúlásával több a Jászkúnság e korbeli történelmére vonatkozó adatoktól fosztattunk meg.

Még a füleki táborban szeptember 17-én Ibrahim a szultán nevében Tökölyt Magyarország királyává kiáltotta ki, átadva néki a hatalmi jelvényeket, de ő megelégedett azzal, hogy Magyarország fejedelmének 410s kormányzójának neveztették. Ezután szeptember 19-én Apafy Hatvan és Fegyvernek felé haza indult, Tököly pedig a bánya városokat sok kincscsel hatalmába ejtvén, ügye oly kedvezőleg állott, hogy Magyarország egészen a Vág vonalig hatalmában vala.

E közben az ónodi várparancsnok Heves megyét az élelmezés beszállitására nagyon sürgette, s mivel ez nem teljesittetett, Runyai Nagy Márton szolgabirót elfogatta s 10 hét mulva, elébb a beszállitásra megesketvén, bocsátotta szabadon, s a szolgabiró magának lovat és kisérőt 8 frtért szerzett, fogságában pedig 200 frtot elköltött.

A nádori méltóság rendezett állapotát, különösen Eszterházynak az udvarnál nagy befolyását nem mulasztották el a jászkúnok régi kiváltságaik megerősitését eszközölni; ennek eredménye Leopoldnak aug. 29-én kelt oklevele, mely szerint báró Eszterházy Zsigmond a Tatár-Sz.-Miklóshoz tartozó kiskúnok és a jászok, s kolbászszéki nagykúnok nevében II. Ferdinándnak 1631-ben kiadott s Pest megye füleki közgyűlésében ellentmondás nélkűl kihirdetett oklevelét a jászkúnok szabadságaival felmutatván, az hitelesen átirva ujólag megerősittetett.

A hadjárat bevégeztével Tököly hadait téli szállásra Heves, Pest és Hont megyékbe helyezvén, erről e megyéket értesitette, s Heves megye november 25-én Losonczon tartott közgyűléséből Tökölyhez követeket küldött, kik vele a hadak élelmezése tárgyában értekeztek; hasonlóan járt Pest megye is, megkérvén a fejedelmet, hogy a beszállásolás terheit könnyitse, s katonáit a zaklatástól tiltsa el. Ennek lett eredménye azon védlevél, melyet „a fejedelem s egy rész Magyarország ura Tököly Imre“ nevében a szepesi kamara deczember 15-én Kassán kiadott, melyben a végbelieket „Jászságbeli ő Nagysága szabadosai“-nak zaklatásától és Jászberény lakosain való hatalmaskodástól eltiltotta.

[1] A m. n. muz. kézirat, 533/fol. lat., Acta Diact. anni 1681.

[2] Fessler, IX., 305–6. l.

[3] Epist. Proc. Pray III. 498. l.