VI.

E győzelem Lobkoviczot s ministertársait nagyobb tevékenységre ösztönözte azon tervök kivitelére nézve, hogy Magyarországot régi alkotmányos szabadságától megfoszszák, e végett a hivatalokba németeket helyeztek be, s elhatározták, hogy a nádori s helytartói méltóságok eltöröltetvén, német kormányzó neveztessék ki. Ez ellen több magyarok nevében Szelepcsényi érsek 347és helytartó a királyhoz erélyes felterjesztést tett, mi azonban eredménytelen maradt.

Ily viszonyok között érkeztek Pest megyéhez több kir. rendeletek az adók tárgyában, egy kapura 40 frt vettetett ki, a nemesség azzal fenyegettetett, hogy a ki az 5 frt nemesi fejadót Szt.-György napig meg nem fizeti, nemesi szabadságától megfosztatik; ónodi kapitány Pető Ferencz kényszeritette a megyét, hogy közmunkáját ne, mint eddig, Fülekre, hanem Ónodra teljesitse; ezenkivül az ónodi tiszttartó Tályai György a jászkisérieket állitólagos szökött jobbágyok visszaadása miatt keményen fenyegette, végre a megye augusztus 11-ki közgyűlésében az uj adó fele része fejében portánként 16 frtot vetett ki.

Ennyi zaklatás miatt a jászkúnok kénytelenek valának, panaszaik előterjesztése végett Pozsonyban a kamaránál több izben személyesen megjelenni, azonban a szabadszállási, fülöpszállási, kún-szt-miklósi és laczházi kiskúnok ide utazásaik közben réveken, vámokon saját személyeik után mentességük ellenére nagy fizetésekkel terheltettek; mig nem e miatt panaszt tévén, a kamara ez évi augusztus 17-én kelt rendeletével az ily zsarolásokat szigorúan eltiltotta.

Az elégületlenek legyőzése után gróf Eszterházy és Kobb hadvezérek a német hadak élelmezését sürgetvén, Pest megye október 13-i közgyűlésében e czélra 50 vágó marha, s 500 kiló búza és ser vétele végett 300 frtot rendelt. Ugyan e gyűlésen terjesztetett elő a pozsonyi kamarának azon levele, melyhez mellékelve volt Vattay Pál szolgabiró fenyegető körlevele, melyben némely kúnságbeli falukon a rendkivűl kivetett taksát sürgetvén, e miatt a kamara nehézséget tesz; mire elhatároztatott, hogy irassék meg felvilágositólag a kamarának, hogy a megye mi szükségben és közjó érdekében tette a rendkivüli kivetést, s kéressék meg a kamara, hogy ennek beszedésében nehézséget ne támasszon.

Ezt megelőzőleg Heves megye márczius 1-én tartott közgyűléséhez folyamodtak a jászok, hogy a 348reájok adóba kivetett 400 frt 300 frtra szállittassék le; ezt azonban a megye, mig részére felsőbb helyről leengedés nem adatik, nem engedte; a minthogy ez évben a 16 frtos kivetésből a jász czimeres nemesekre ötszörös taxául 55 frt 60 denár ki is vettetett, s a jászok junius 21-én hátralék adójokból 30 frtot lefizettek. Midőn pedig Spankau az elébb kivetett gabona és fuvar megváltási árát 3000 frtot a megyétől nagy szigorral követelte, a megye kimondotta, hogy ehhez tartoznak a jászkúnok is hozzájárulni.

Ez időben bizonyos határrész miatt a jászladányi és szent-györgyiek között nagy villongás támadt, mely más úton ki nem egyenlittethetvén, az ügy Árokszállás, Jászberény, Jász Gáli Szent-György, Fénszaru és Apáti öt jász községből összehivott – convocalt – 26 egyén biráskodása alá terjesztetett, kik ez ügyben deczember 1-én itéletet hozván, a kérdéses határrészt a szent-györgyieknek itélték.

Ez év végén deczember 20-án tartott Pest megyei közgyűlésen az alispán előadta, miszerint sok panasz jön hozzá, hogy az istenkáromlók és orgazdák eláradtak, s a magyar rabok is a török rabokkal szövetkezve lopnak, sok gonoszságot és orgazdaságot követnek el; minek folytán a megye a paraszt hadnagyoknak és polgároknak meghagyta, hogy utasitásuk értelmében az istenkáromlókat büntessék, az orgazdákat elfogván, a megyéhez vigyék; a rabokat pedig s azoknak kiváltóit a latorságtul intsék, mert különben a rabok, nem használva a kiváltás és kezesség, halállal büntettetnek.

Ily szomorú belviszonyok nyomorai alatt keletkezett a XVII. század első felében azon népies költemény, mely a jászkúnoknak e korbeli keserves életét rajzolja eképen:

Nemes Jászság, híres Kúnság nagy jajra jutott, csendessége békessége mert felbontatott, boldogsága elfogyott, szabadsága megromlott, hire s neve szép czimere beborittatott.

349Régi kedve, vig öröme bánatra fordult, nyájassága, vidámsága rekeszbe szorult, ékes csillaga elmult, napja homályba borult, mind egészben nagy véletlen romlásra indult.

Más kertének szépségének szedi virágját, zsengéjének gyümölcsének vondossa fáját, nála tartja pálmáját, hajdani zöld laurusát társainak, javainak elveszi hasznát.

Ezt gyászolja, tapasztalja Berény városa, nemes Jászság, hires Kúnság régi lakosa, az kürtöt ritkán fújják, bú és bánat közt dugják, mert már magok nyájasságok, nem nyugtathatják.

Tudja Dósa, Jákóhalma, Mihálytelkével, Ladány is az Fényszaruval, és két Szentgyörgygyel, Árokszállás Kisérrel, Apáthy a kúnfölddel, abban kedves mind életet az Kúnság visel.

E költeményben szó van a Jászkúnság czímeréről, s abban ma is meglévő csillagról; ezenkivűl e költeményben van legrégebben említve a jászkürt Berény városában, hol az mindég tartatott; s már czélzás van egy versszakban azon nemzeti hagyományra, hogy a XVII-ik században egyik budai pasa e diszes kürtnek hirét vevén, meghagyta a berényi birónak, hogy ezt hozzá vigye fel. E parancsnak nem engedni végveszéllyel járt, az előjárók előtt azonban ösmeretes lévén a török kincsszomja, nehogy e kürttől a rajta levő drágaságok miatt megfosztassanak, arról előbb az arany karikákat, s drágaköveket leszedték, s ily állapotban inditák azt útnak követeik által. A pasa ezt megszemlélvén, a követeket megajándékozá s a kürtöt neki visszaadta; mind a mellett valamint elébb, ugy később is, mint a népköltemény is emliti – közveszély idején ha menekülni kelle, azt magokkal vinni nem merészelték az előljárók, hanem a földbe elásták; innét származott azon vélemény, hogy e kürt a földben találtatott legelőször fel.

E közben a bécsi udvar mind erélyesebb lépésekkel haladt alkotmányellenes tervei valósitásában. Ez időben éppen az udvarnál tartózkodott Ambringen János 350Gáspár a német rend nagy mestere, hogy lovagjainak az országban megtelepedésére engedélyt nyerjen, kit megnyerni sikerűlvén, a király 1673. február 27-én őt Magyarország teljhatalmú kormányzójává nevezte, s mellé négy magyar és négy német tanácsost rendelvén, ez uj kormánytanács, márczius 22-én a pozsonyi várban uj hivatalába nagy fénynyel beigtattatott; s erről a megyék, ezek között Pest megye április 11-i közgyűlésén értesittetett.

Az ország állapota mind szomorubbá vált, a felállitott hadi és eretnek nyomozó törvényszékek iszonyú jeleneteket idéztek elő, kegyetlen kivégzések, számüzések s jószágelkobzások valának napi renden. A felingerűlt vallási fanatismus és politikai villongás az országot két ellenséges pártra, kurucz és labanczra osztotta. Mig az elégületlenek a portánál ismételve siker nélkül jártak segély után, Ampringen a nemes és nem nemes osztályt türhetlen országos és gyülöletes fogyasztási adó szigorú behajtásával sanyargatta; Kobb tábornok az elégületlenekre rendezett hajtó vadászatokon elfogottakat kegyetlenűl kivégeztette; gróf Volkra és Kollonics kamara elnökök fegyveresekkel barangolva szedték le s zárták be a protestánsok egyházait; Szelepcsényi a téritést, s egyházaiktól nagy részben különben is már megfosztott prot. papok üldözését vette nagy szigorral foganatba; a kath. vallás sértegetése, külhatalommal, törökkel, elégületlenekkel szövetkezés gyanúja miatt több 300-an a pozsonyi törvényszék elé idéztettek, kik el nem menekülhettek, halálra itéltettek, s kegyelmet csak ugy nyertek, ha kiköltöztek, vagy lelkészi hivatalaikról téritvény mellett lemondtak, a makacsok közül hetvennek halálbüntetése gályarabságra eladássá változtatott.

E mellett a kuruczok és labanczok kegyetlenkedéseinek a Tisza vidéke lett szinhelye, a föld népét hol ezek, hol azok sanyargatták apró hadjárataikkal, a katonaság ingyen élelmezést és fuvarozást zsarolt ki magának.

351Ily keserves belviszonyok között nyilt meg február 17-én Pest megye közgyűlése, mely mindenekelőtt a mult évi zavarokban április 8-a óta szünetelt törvénykezést rendes folyásába visszaállitotta.

Fentebb láttuk, hogy Agárdy Endre 1651-ben Tornay Mihállyal és Cseh Mihállyal Halas város határában fekvő Fejértó, Balassa, Reketytye, Füzes, Eresztő, Karapál pusztákat Vesselényi nádortól adományba nyerte. Időközben Tornay Mihály mag nélkül elhalt, Agárdy Endre özvegyét Botytyán Katalint pedig a vitézségéről hires lévai kapitány Hamar István vette nőül, ki ez uton a fentebbi puszták birtokviszonyaival megösmerkedvén, hogy e pusztákat magának megszerezze, 1673-ban folyamodott a királyhoz, hogy bár Tornay magvaszakadása következtében Vesselényi nádor ennek fentemlitett pusztákbeli illetőségét neki s nejének s örököseiknek adományozta, melyet ő jelenleg is bir, erre vonatkozó jogát azonban kir. uj adománynyal kéri megerősittetni. E kérvény az udvari kamara által augusztus 1-én a magyar kamarához vélemény végett leküldetett. Mielőtt azonban a vélemény felterjesztetett volna, 1674-ik év elején Hamar egy másik kérvényt adott be, melyben a Tornay Mihály pusztabeli részét, mely ennek kihalása után a királyra viszszaszállott ugyan, azonban ezt Tornay özvegye, majd az ő neje, s ő jelenleg is békésen birja, tekintettel az ő lévai kapitánysága alatt szerzett érdemeire, a király által magának, nejének, s mind két ágon levő maradékainak adományoztatni kérte. E kérvény az esztergomi érsek reá jegyzett ajánlata mellett adatván be, január 28-án szintén a magyar kamarához küldetett be, honnét mind két kérvény 1673. február 22-én azon vélemény kiséretében terjesztetett fel, hogy bár Hamar e puszta részhez szerzett jogát nádori adománylevéllel igazolni nem tudta, mivel azonban az Agárdy részét felesége, s az Agárdy árvák után jelenleg is birja, tekintettel a végvárakban szerzett érdemeire, a kir. kamara ajánlja, hogy a Tornay rész Hamarnak adományoztassék. Ennek folytán a király május 6-án 352az adománylevélnek ily módon kiadását elrendelvén, az ugyan e napról ki is állittatott, s a beigtatás teljesitésével a Garam melléki szt. Benedek rendi konvent bizatott meg. Ennek egyik tagja Pudmeruzay Pál, s mint királyi ember nagykoloni Subich Pál 1674. február 12-én, a töröktől való féltökben közelebb menni nem merészelvén – Fülek várában megjelentek, s itt Bélteky Pál Pest megyei alispán házához öszszehiván a szomszédokat, kik a megye tisztjei és a Füleken lakó nemesek voltak, a beigtatást ünnepélyesen teljesitették, a helyszinén minden ellenmondás nélkül, hanem később a konventnél Kuthy János és neje Kajaly Ilona ellentmondtak, mivel azon puszták egy részére nézve nékik pénzen szerzett joguk van, a menynyiben Tarnay Imre e pusztákbeli harmadrész illetőségét nevezetteknek 300 tallérért eladta. Hasonlóan az első adományostárs Cseh Mihálynak leányai Katalin és Erzsébet 1675. január 7-én ellentmondtak, ugyan azon konvent előtt annak, hogy Hamar István e pusztákat adományban nyerte, s magát azok birtokába beigtatta.

Ezután nem sok idő múlva Hamar István végházbeli fegyveresek kiséretében Halason magát mint uj földesúr bemutatta, s a lakosokkal a neki adományozott hat puszta iránt haszonbéri szerződésre lépett; több éven át fizettek is a halasiak, később bizván Léva vára távol fekvésében, s félvén, hogy pénzt vivő küldöttjük a fel- s alájáró végbeliek és tolvajok által kiraboltatik, a fizetést megszüntették. Megunván Hamar a várakozást, Léváról katonákat küldött le, kik a halasiaknak e pusztákon talált 3 falka ménesét fegyveres kézzel egészen Lévára felhajtották, s a halasiak kénytelenek voltak ide fel fáradni, hol azután a haszonbér s ezen felül drága hajtópénz lefizetése mellett lovaikat viszszaváltották; s hogy őket ismét ily kár ne érje, a sok tolvajok miatt kénytelenek voltak évenként a haszonbért oly módon felküldeni, hogy vastag botot kifurván abba illesztették bele az aranyakat, s megbizottjuk a bottal kezében utazott fel földes urukhoz Lévára.

353Az uj kormányzó fizetésének megállapitásánál az udvar körében a figyelem a nádor fizetésére irányult, s a bécsi udvari kamara márczius 4-ről kelt levelében felhivta a pozsonyi kamarát, hogy tegyen minélelőbb arról jelentést, hogy a nádornak a kúnok biróságáért ezektől járó évi ezer darab arany fizetését a legutolsó nádor halála óta ki használta? Egyébiránt a jászkúnok az évi censust folyvást a pozsonyi kamaránál fizették le, mint ezt több fenmaradt nyugták igazolják, ebbe a jászok fizettek állandóan évenként 861 frt 25 drt.

Ez év tavaszán Gyöngyösi István a költő, ki 1674. márczius 19-e óta Heves megye egyik szolgabirája volt, Andrásy Miklós főkapitánynál Krasznahorkán tartózkodott, s midőn Kőrös városa Kara és Lajos kún puszták 1672-ik évi haszonbérét 59 ezüst tallért ide felküldötte, ez öszveget Andrásy otthon nem létében márczius 31-én Gyöngyösi vette át és nyugtatta.

A jászkúnok a megyei adókivetéssel magokat túlterhelve érezvén, e végett folyamodtak a szepesi kamarához, mely Heves megyét megkereste, hogy a kincstári javak hány kapu után vannak adóval megróva, s ebből a tisztek menynyivel vannak hátralékban. Erre a megye 1674. május 2-i közgyűléséből válaszolta, hogy ők a régi szokást fenntartani kivánván, parancsolja meg a kamara a jászkúnoknak, s e megyebeli kincstári javak tisztjeinek, hogy az adófizetést az eddigi szokás szerint teljesitsék; jelenleg a háromszori kivetés után a jászok 500, a kúnok mintegy 200 frttal vannak megróva, s ezek befizetését a kamara hagyja meg. Ez évben a jász czimeres nemesekre a taxa két és félszeres mennyiségben 27 frt 80 drral vettetett ki.

A megye fentebbi határozata ellen a jászok a pozsonyi kamarához folyamodtak, mely Heves megyét megkereste, hogy ezekre a megyékbeli más hasonló állapotú lakosok módjára vesse ki az adót, mire a a megye augusztus 22-i közgyűlésén válaszúl elhatározta, hogy a jászok kamarai tiszt jelenlétében vállalták 354el 400 frt lefizetését, most azonban tőlök csak felényi 250 frt követeltetik, melyet könynyen megfizethetnek, mert nem oly szegények ők, mint állitják.

A jászkúnoknak Andrásy főkapitányhoz és a kamarához gyakori panaszos felterjesztései végre arra az eredményre vezettek, hogy a király ez évi junius 7-én szigorú rendeletet adott ki a felső magyarországi és bányavidéki tábornokokhoz, s az ónodi, szendrői, szathmári, putnoki, kállói, diósgyőri, füleki, korponai, divényi, kékkői, lévai, nyitrai, rév-komáromi és más végházak kapitányaihoz, valamint Heves- és Szolnok megyékhez, miszerint Jászberény város lakosai, s más kúnok és jászok panaszkodnak, hogy régi királyoktól nyert, s a mostani király által is megerősitett régi szabadságaikban, szokásaikban s kiváltságaikban némelyek által háborgattatnak, – hogy sok kóborló, s inkább latroknak nevezhető katonák saját érdekökből illő gazdálkodás mellett is házaikban megtámadják, barmaikból, ingóságaikból kifosztják, szidalmakkal s ütés-veréssel illetik s gyilkolják, s lakhelyeikből kiszoritják, valamint hogy némely főurak és nemesek a több mint 40 év óta közibök bevett lakosokat szökött jobbágyok ürügye alatt visszakövetelik, sőt erőhatalommal elhajtják; s a kik nem ily állapotban vannak, azokat is mások adósságaiért letartóztatják; a kik pedig közűlök kereskedést űznek, azokat régi kiváltságai ellenére rév- és vámfizetéssel terhelik; minélfogva a király nevezett jászkúnokat régi szabadságaikban, kiváltságaikban, szokásaikban, lakhelyeikben s ingóságaik birtokában megtartani kivánván, különös védelmébe venni, s a megnevezetteknek oltalma alá helyezni elhatározta oly kijelentéssel, hogy a kik a végbeliek közűl nálok megjelennek, azok a tisztek levelével el legyenek látva s illő gazdálkodással megelégedjenek, mert a szegénységet zsaroló kóborlók ellen nevezett panaszosokat felhatalmazta, hogy a tetten kapott garázdálkodókat önmagok elfoghatván, azokat a megyének szolgáltassák át; s meghagyja a király, hogy e rendelet minden végházakban kihirdettetvén, 355az minden pontjaiban megtartassék, s az ellen véteni senki ne merészeljen.

Már ezt megelőzőleg a jászok, kikben legtöbb erélyt s hazafias jóakaratot tapasztaltak, Koháry Istvánhoz a füleki végház kapitányához gyakran fordultak keserves panaszaikkal a végbeli vitézlő rend és a szabad legényekből álló katonaság ellen, hogy ezek Jászberénybe, Árokszállásra, s a többi jász falukra beszállván, ha őket csizmák s vég abaposztóból álló ajándékkal el nem látják, őket barmaikban, nyájaikban tetemesen kárositják, cselédjeiket bármi mezei munkáról, pásztoraikat a marha mellől szijjat töretni behajtják, s a gazdákat is éjjel nappal rút szitkok között sok zaklatással terhelik. A királya iránti hűségben kitünő Koháry vévén e tárgyban urának is parancsát, julius 11-én Fülekről szigorúan megparancsolta a kormánya alatti hadnépnek, hogy „ily sanyargatás nélkül el legyenek, mert ő a jászokat felhatalmazta, hogy az ily zsarolásokat elkövetők ellen feltámadván, azokat hozzá felvigyék, s kiki abban bizonyos legyen, másoknak példájára ugy megbüntettetnek, hogy mind a jászság megelégszik véle, mind pedig mások tanulni fognak az olyakról.“

Ugy látszik azonban, hogy mind ez keveset használt, mert Pest megyének már szeptember 15-én tartott közgyűlésében a kún-sz.-miklósiak panaszolták, hogy őket Bodoni Szabó Ferencz emberei háborgatják; a megye az erőszakoskodás ellenében nem tehetett mást, mint nyilt levelet adott a szent-miklósiaknak, hogy ha még jövőre őket háborgatják, azok ellen felkelni s őket üldözni tartoznak.

Ily elhagyottság s tehetetlenség a községeket méltán elkeseritette, úgy, hogy a közöttök felállitott Paraszt vármegyék ez évben a fegyvert letették; mit az alispánnak bejelentvén, ez erős körlevélben rájok parancsolt, hogy a fegyvert ismét felvegyék s magok között hadnagyokat tegyenek. De ez nem használt, többen vonakodtak a fegyvert felvenni, úgy hogy az alispán kénytelen volt ezeket a megyére megidéztetni, 356hogy adják okát engedetlenségöknek; ezt a községek elő is terjesztették oly mérvben, hogy a megye kénytelen volt ez ügyet megvizsgáltatni.

A vizsgálat eredménye 1674. évi augusztus 27-iki közgyűlésen előterjesztetvén, a megye elhatározta, hogy gróf Eszterházy Pál főtábornokot erélyes levéllel felkéri, miszerint a paraszt községek sanyargatásától a végbelieket tiltsa el, s szigorú megbüntetésöket eszközölje. E levélben a megye panaszkodik az alföldre járó iratos és szabad katonák és hajdúk erőszakoskodása miatt; minek következtében annyira ment a dolog, hogy a dunamelléki városok és faluk panaszukat a megyének azon elhatározással terjesztették elő, hogy ha a megye ezt meg nem szünteti, ők nem csak a végbeli kapitányok, hanem a megye tisztjei ellen is egyenesen a királynál fognak panaszt tenni, s e czélból már „az ajándékra való pénzt egymásra kiszedték és az követeket is elválasztották volt“, azonban a megye kemény választ küldvén rájok, sérelmeik orvoslásának igérete mellett sikerült őket lecsendesiteni.

Ennek folytán írt a megye korponai alkapitány Szántó Jánosnak, ki ismételt sürgetésre a panaszolt végházbeli ellen leült törvénytételre a megyei egyik szolgabiróval, de mivel ennek az alispántól megbizó levele nem volt, őt nyelvváltságban elmarasztalta, s a birságot az ott lévő káros dányi embereken meg is vette, maga az elégtétel mindeddig elmaradt.

Ezen s ehhez hasonló több eset keseritette el a megyei községeket annyira, hogy azok Kecskemét vidékéről a mezőn Nyéki Gábor vezérlete alatt népgyűlést tartván, itteni megállapodásukhoz képest küldöttségileg Spankau német tábornokhoz folyamodtak, s előtte mind a megyei tisztekre, mind a végbeli kapitányokra panaszkodván, tőle védlevelet nyertek, hogy jövőre az őket sanyargató magyar végháziakat a német kezéhez vigyék; e mozgalmat is a megye nagy nehezen, a küldöttek letartóztatásával tudta elfojtani.

357De azóta is minden megyei gyűlésen panaszkodik „az szegény község, búsulnak, sóhajtanak, sírnak, fohászkodnak, sokszor pírongatnak is, miért nem fogjuk pártjokat, ha adójukat elvesszük.“ Kéri tehát a megye Eszterházyt, hogy a megküldött vizsgálatot figyelemre méltatva, szerezzen ez ügyben orvoslást, hogy az elkeseredett megyebeli község úgy Eszterházynak és a végbeli kapitányoknak, mint a megyének lealázásával a királyhoz ne folyamodjék, s ez által ne adjon alkalmat arra, hogy a király Spankau védlevelét megerősitse. Ezután a megye javaslatot terjeszt elő a végbeliek latorkodásának megszüntetése iránt szükséges intézkedés módjára nézve. E felirat a szeptember 19-én tartott közgyűlésből terjesztetett fel.

Ugyan e közgyűlésen szabadszállási, fülöpszállási és más községi Paraszt vármegyékbeli hadnagyok panaszolták, hogy „az főhadnagy mikor valami felvetéseket tesz magyar és török hatalmasok eleibe való menetelekre, ajándékra és költségre“ ez öszveget mindegyik hadnagyságra, akár több, akár kevesebb faluból álljon is az, egyenlően, s igy némely hadnagyságot túlterhelve, veti ki; erre a megye ugy intézkedett, hogy ily felvetésekben a Nógrád megyei szokás követtessék, jelesen: egyik falu a másikba küldjön bizonyos hites embereket, ezek rójják fel a gazdákat és házas zselléreket szám szerint, s összejövén a hadnagyok, gazdaszámra ugy vessék fel azon költségeket.

Ily zavarteljes belviszonyok között az önhatalmu birtokfoglalásokra nézve kedvező alkalom kinálkozott, melyet nem csak egyes hatalmasok, mint a kalocsai érsek, ki a fülöpszállásiaknak kisbalázsi pusztáját foglalta el, hanem némely városok is felhasználtak. Igy a Jászságban Jászberény városa a szomszéd kis község Jákóhalmától még e század közepén egy darab földet a Tarnán tul elfoglalt; e miatt a jákóhalmiak a nádor fiához gróf Vesselényi Ádámhoz, ki 1655-ben főkapitányuk volt, és Heves megye alispánjához Miklós deákhoz folyamodtak. A főkapitány ez ügy elintézése 358végett maga le nem jöhetvén: az alispánt, s a Jászság akkori gondviselőjét árokszállási lelkész Várkonyi Mátyást a jákóhalmaiakkal s több jászközségi előljárókkal magához Fülekre felrendelte, kiktől megértvén, hogy a jászberényiek a Tarnán túli földet a Horgas érig igazság nélkül foglalták el, kijelentette, hogy azt meg nem tűri, miszerint mint az aprólékos halat az öreg elnyeli, úgy Jákóhalmával Berény hatalom útján e földet elfoglalja, s megbizta Várkonyi Mátyást, hogy ez ügyet jó módjával intézze el. Ennek folytán a peres feleket maga elé állitván, mivel a jászberényiek csak állitották, de fel nem mutatták az elfoglalt földre vonatkozó határlevelüket, Várkonyi a peres földet a jákóhalmiaknak visszaadatta, mely eljárását a főkapitány is jóváhagyta.

A jászberényiek azonban nem nyugodtak, s 1670. körül e föld birtokából ismét kiverték a jákóhalmiakat, s a Várkonyi alatt történt fentebbi elintézésről nem lévén irásbeli határozat a jákóhalmiak kezénél, erre nézve 1674. május 30-án a fentebbi eljárásnál jelen volt 84 éves Várkonyi Mátyáson kivűl Alsó-Szent-Györgyön, Ladányon, Apátin és Árokszálláson az ottani előljáróság előtt tanúkat hallgattattak ki, kik vallomásukban a fentebbi tényállást s elintézést igazolták.

A protestánsok ellen hazánkban folyt vallási üldözés több helyen véres visszhatást szült; igy Jászberény mellett Farmosnál Szőke nevü pusztán egy tó mellett, mely azután Barát festő nevet nyert Cselepényi György pálos szerzetes az „eretnekek által“ 1674. május 14-én megöletvén, a farmosi egyházban temettetett el.

E nyomorteljes korszakban a jászkúnok szállásai lakosságban megfogyván, terjedelmes pusztáikon leginkább a kevés munkáskezet igénylő baromtenyésztéssel foglalkoztak, s kövér gulyáikkal nagy harminczad fizetés mellett is a felvidéken jövedelmező kereskedést folytattak; itt azonban gyakran megtörtént, hogy a végbeli tisztek, különösen a hadbirák azon falu vagy vidék más lakosainak adósságai miatt a 359kereskedés végett nálok járó jászkúnok barmait, sőt személyét is letartóztatták, még más adósságaiért eleget tettek. E jogtalan eljárást a jászkúnok nem türhetvén, ennek orvoslása végett a pozsonyi m. kamaránál panaszt tettek, mely 1675. junius 29-én kiadott rendeletével a végbelieket szigoruan eltiltotta, hogy ily letartóztatásokkal különös védelme alatt álló jászkúnokat sanyargatni, kereskedésükben gátolni, annak folytatásától a kir. kincstár kárára elidegeniteni ne merészeljék.

E mellett a Jászság a német és magyar vitézek, török és magyar vasatlan rabok által sarczoltatás miatt oly inségbe jutott, hogy némely község lakosai más biztosabb vidékre kezdtek elmenekűlni, mit török földesuruk Haszan egri pasa megtudván, ez évi julius 23-án kelt levelében a berényi és árokszállási biráknak fejvesztés és 100 tallér birság terhe alatt megparancsolta, hogy nála azonnal tiz-tiz gazdaemberrel s a már ott volt falusi jobbágyokkal megjelenjenek: „lássuk, ki akaratjából szabadság nélkül elmentetek.“

Itt való megjelenésöknek azonban kivánt eredménye nem lévén, a jászberényi birák és esküdtek, mivel a magyar főurakhoz tett számtalan panaszuk orvoslást nem nyert, a budai divánhoz a budai vezér eleibe mentek az egész Jászság nevében azon panaszukkal, hogy a rabok rajtuk szekeret és lovat zsarolnak, a gyalog vitézek is nem elégesznek meg étellel, hanem bort követelnek, „világi ajándékot, malaczot, törek sajtot és egy egymást erővel elvisznek;“ ennek folytán a budai vezér ez évi szeptember 1-én kelt levelében megparancsolta a jászoknak, hogy ételen, italon kivül se rabnak se vitéznek semmi mást, s ajándékot ne adjanak, s ha mégis zsarolnak, az ilyet elfogván vigyék vagy a budai divánhoz, vagy adjanak hírt Hatvanba, hogy védjék meg őket a részökre biztosság okáért adott czimeres levél erejénél fogva; ennek folytán szeptember 7-én Vezér Muszli egri pasától a rabok és vitézek ellen oltalom levelet nyertek.

Ezután nem sokára ugyan e tárgyban folyamodtak 360a jászok Kassára felvidéki tábornok gróf Strassoldó Károlyhoz, ki ez évi szeptember 22-én latin és magyar nyelven kiadott levelében őket védelme alá vévén, a parancsnoksága alatt lévő német, horvát és magyar vitézeknek, fel s alá járó fizetetlen szabad hajdúknak, s a közönségesen „talpas“-oknak nevezett gyalogoknak szigorúan megparancsolta, hogy a jászokat semmi szín alatt házaiknál, templomukban se személyükben, se vagyonukban háboritani, kárositani, s őket élésök ide s tova való hordozásával, szekerezéssel, ló és vonó marha adással zaklatni ne merészeljék, különben nevezettek által megfogattassanak, s vagy hozzá, vagy a legközelebbi végházba a hadi törvény szerint való megbüntetés végett átadassanak.

Ugyanez idő tájban egy uj zaklatás is történt; mert a szabadszállásiak „a kalocsai érsek és győri püspök háborgatása és holditásra való szándéka“ miatt a kamarához valának kénytelenek panaszra menni, mely ez évi október 23-án kelt válaszában értesitette a szabadszállásiakat, miszerint írt a kalocsai érseknek, hogy „el légyen az olyan háboruságtúl és erőszaktúl“ s írt gondviselőjük Oláh Jánosnak is, hogy őket ily háborgatásoktól megoltalmazza, azonban a szabadszállásiak is a szokott adót felszolgáltassák.

E háborgatás abból állott, hogy a kalocsai érsek a kiskún szállásokat és pusztákat az érseki birtokokhoz akarta elfoglalni, s ezért Kecskemét városát is, mely a hozzá közel fekvő Orgován kiskún pusztát Andrásy Miklós főkapitánytól régebben birja haszonbérben, e pusztától tilalmazván, a kecskemétiek az őket kártétellel fenyegető érsek ellen az irt évi deczember 16-án kelt levelükben a kamaránál panaszt tettek.

Heves megye ez évi junius 26-i közgyűléséből: portánként 24 frt adó vettetvén ki, ebből a jászkún czimeres nemesekre ötszörös taxa, a többi jászokra pedig 200, s a kúnokra 100 frt rovatott ki; egyszersmind meghagyatott nékik, hogy a hátralékot a jászok 200, a kúnok 500 frtban befizessék. Ez ellen ismét feljajdúltak a jászkúnok, s Heves megye augusztus 28-i 361közgyűlésén erre nézve felolvastatott Andrásy Miklós főkapitány levele, hogy a jászkúnok más lakosok módjára adóval és taxával aránytalanul ne terheltessenek, mert ezek ez alól kir. védlevéllel fel vannak mentve; mire a megye válaszolta, hogy e védlevél a kóborlók zsarolásai ellen szól; a király pedig senkit az adó alól ki nem vett, sőt ezt a kincstári javakra is kiterjesztette, minélfogva ha a főkapitány e tilalmat továbbra is fentartani akarja, s e miatt a jászkúnok valami bajba esnek, annak nem más, hanem ő lesz az oka, mert a megye a király rendeletét lehetőleg végrehajtandja.

Az adóbehajtási szigort e korból érdekesen mutatja Heves megye október 17-ki közgyűlésének azon intézkedése, hogy az adófizetésben makacskodók ellen a szolgabirák oly felhatalmazással küldettek ki, hogy azokat, ha végbeli katonák segélye nélkül behajthatják, 6 frtra, ha pedig ezek segélyével, 12 frtra büntethetik.

A megyei igazgatás nyomorát pedig előtünteti Heves megye jegyzőkönyvének egy pontja, mely szerint Strassoldo az uj kassai tábornok meghagyta a megyének, hogy közügyekben értekezletre hozzá a táborba küldjön követeket, ezenkivül közmunkára 900 szekeret és 448 napszámost adjon az ónodi végvárhoz, különben katonai végrehajtást küld rájok. Az október 5-i megyei közgyűlés el is küldte Tassy Mihályt és Madács Jánost követekűl, kik azután a nov. 6-i közgyűlésnek jelentették, hogy a tábornok ismételt könyörgésük után is ragaszkodik követeléséhez; ugyanekkor a szolgabirák bemutatták a tábornoktól kapott fenyegető leveleket. melyben őket magához a táborba rendeli, sőt négy ezer köböl buzát is követel. Erre a megye válaszolta Strassoldónak, hogy szolgabirái az utazás veszélyessége miatt nem mehetnek, mert mostani követeiket is csak az isten mentette meg, hogy az ellenség fogságába nem estek; a követelt buzát pedig azért nem szállithatják, mert a szegény nép sirva panaszolja, hogy máskor, midőn élelmet szállitottak, azt tőlök a felkelők útközben elvették; máskor 362pedig a táborba felvivén, ott azt tőlök fizetés nélkül elvették s ugy bocsátották haza.

Heves megye 1676. január 15-iki közgyűlésén ujólag előkerűlt a jászok adózási ügye, megkeresvén a megyét a szepesi kamara a jászok azon panasza következtében, hogy ők adó és más kivetések által túlságosan terheltetnek, a megye tehát a panaszt orvosolja, s jelentse, hogy hány portája van a jászoknak, s ezek után mennyi kivetésben részesülnek. Erre a megye válaszolta, hogy a jászokra kellő figyelemmel van, a kik bár panaszkodnak, de hogy menynyire alaptalanúl, mutatja az, hogy a megyéhez még semmit nem fizettek. Ennek a gyakori folyamodásnak eredményét látjuk Ebeczki Menyhért szolgabiró ez évi számadásában, mely szerint az 1675. évi kivetésből kapunként 24 frttal esett: a jász czímeres nemesekre ötszörös taxába 45 frt 60 dr., a többi jászokra 200 frt; mivel azonban a kamara ennek beszedését eltiltotta, a szolgabiró számadásából 200 frt mint elengedett, töröltetik; hasonló okon Dévai János szolgabiró számadásában a kúnok 100 frt taxája elengedtetett.

Ez év végéről még egy érdekes levele maradt fenn gróf Csáky Pálnak Léváról deczember 27-ről Andrásy Miklóshoz „a német jászok ispánjához“ neki jóakaró urabátyjához lévai lakos Beriny Márton ügyében, kinek bizonyos elhajtatott marhái miatt több jászberényi embereken keresete volt, s bár Andrásy megparancsolta már egy izben a jászberényi biráknak, hogy ez ügyet a törvény utján intézzék el, mivel azonban ezek azt nem tették, gróf Csáky kéri Andrásyt: parancsoljon rá a jászberényi birákra, hogy a jászberényi embereket kötelezzék ez ügy „törvény szerint való eligazitására ugyanott füstin Jászberényben. Mely füstin való törvény, ha Berény Mártonnak tetszeni fog, bene quidem, holott penigh valamellik félnek, az Jászberényi törvény nem fog tetszeni, s kegyelmed székére apelláltatik, oda is kész kegyelmed elejében Berény Márton compareálni“. E levél végén az aláirás után Csáky sajátkezüleg még ezt irta: „Édes 363Bátyám Uram, most iszom egy pohár bort Kegyelmed szerencsés jó egészségiért, mint enyi zürzavaros időben is tartson engem Kgd köteles szolgáló bátyjának“.

Ezen az akkori szomorú hazai életviszonyt előtüntető utóiratot mellőzve, érdekes e levél az ez időben szokásban volt jászkún törvénykezési eljárásra nézve, mely szerint a községi biráskodás gyakorlatban volt, s a „füstin való törvény“ a rövid útú helyi biráskodást jelzi, melytől a fellebbezés a főkapitányi székre történt.

Nevelte a hazai köznyomort az országban dühöngött belháború. Kezdtek először hangzani a hazában a kurucz és labancz pártnevek. Az iszonyú Kobb és labanczainak a legvadabb emberetlenséggel űzött kegyetlenkedéseit a kurucz bujdosók hasonlóval viszonozták, a védtelen szegény föld népét főleg a labanczok kimélet nélkűl sanyargatták. A már elébb nagy adókkal kizsarolt nép a fel- s alá utazó katonákat az eke elől kifogott igáján ingyen szállitani, ingyen és gazdagon ellátni köteleztetett, kik e mellett gabonáját verméből, ingóit ládájából, barmait a legelőről elrabolták, úgy hogy a nép jobban félt már a labanczoktól, mint a töröktől vagy tatártól, annyira, hogy német katona beszállásolásának hirére a lakosság erdőkbe, hegyekbe, vagy török földre menekült; s ha volt, kétségbeesve zsarnokait a ki megtámadni merészelte, szerencsés volt, ha utolsó fillérével együtt életét is el nem vesztette.

Végre az ily végtelen nyomor okozója Lobkovitz főminister 1674. október 17-én megbukott, de az ország bajait nem enyhitette, mert utódai, az ő elvtársai az ő munkáját folytatták. Kobbot a felvidéken Spankau tábornok váltotta fel, kinek zsarolásai elől elmenekűlők a kuruczok táborát szaporitották.