II.

284Nemsokára Köprili Mohamed nagyvezir török és a Dobrudsából megérkezett tatárok nagy seregével Temesvárhoz közeledett, s a jenei őrség szept. 2-án a várat feladta, s Erdélyt csakhamar 200 ezer török és tatár pusztitva boritotta el; s a nagyvezir szept. 14-én Barcsai Ákost fejedelemmé nevezte; s október elején az Ázsiában kitört forradalom hirére Drinápolyba sietett.

Az 1659. évben Rákóczy a fejedelemség visszaszerzése végett, más segitségnek még reményétől is megfosztva látván magát, fegyverhez nyúlt, Barcsay a portához követeket küldött segélyért, maga pedig Temesvárra költözött; s ekkor Rákóczy szept. 29-én ismét elfoglalta a fejedelemséget. Erre a porta a budai pasához parancsot küldött, hogy Barcsayt a fejedelemségbe helyezze vissza.

A budai pasa tartva a jenői veszteség ismétlésétől, az egri pasát felkelésre szólitotta, ki Árokszálláson megszállván a hódoltságból Hatvanhoz nagy mennyiségű élelmet rendelt[1], mivel azonban a nagy török-tatár hadjárat hirére, a Buda és Eger tartományban lakozó szegény adófizető jobbágyság kicsinytől kezdve nagyig annyira megrémült, hogy nagy része városokba elmenekült, s e miatt az élelmi szerek Hatvanhoz csekély mennyiségben érkeztek, Amhat pasa a városi és falusi birákat védlevéllel biztositotta, hogy a nagyszámú török és tatár hadak nem ő rájok, hanem Erdély romlására küldetnek, őket tehát bántani nem fogják, s az ez iránti tilalom általa a török és tatár hadaknak is halálos büntetés terhe alatt kiadatott.

Majd Szajdi Ahmed budai és Huszain egri pasák lemenvén Temesvárra, innét Barcsayval nov. közepén megindultak, s nov. 22-én Zajkánynál Rákóczyt megvervén, deczember második felében Temesvárra viszszavonult; Rákóczy pedig Szebent, hova Barcsay 1500 főnyi török csapattal menekült, bezárolta.

Ezt Barcsay az időközben Budára haza vonult 285pasának jelentvén, ez már 1660. jun. 5-én ismét a Dunatiszaközön volt, s innét az egri csapatokkal[2] Temesvárhoz menvén, 25 ezernyi haddal Várad felé indult, s a Hajdúságot feldúlván, Debreczent megsarczolta. Ennek hírére május 13-án Rákóczy az ostrom alól Szebent felmentvén, május 22-én a fenesi csatában halálos sebeket kapván, Nagyváradra vitetett, hol jul. 6-án meghalt.

A győztes budai pasa Ecsed alatt táborozott, midőn az uj szerdár Ali pasa Temesvárra erős haddal megérkezett, s innét Nagyvárad vivására indult. Már ekkor Souches tábornok egy hadtesttel a Tiszánál volt, a Rákóczy halálával Leopoldra visszaszállott Szathmár és Szabolcs megyéket átvette, Tokajt elfoglalta, s Rakamaznál táborba szállott.

I. Lipót király 1659. jul. 21-re Pozsonyba országgyűlést hirdetett, az ország sérelmei összeszedésére aug. 27-én megbizott küldöttség munkálatát befejezvén, okt. 16-án e sérelmek a királyhoz felterjesztettek; ezek 11. pontjában panaszolják a rendek, miszerint a végbeli katonák és kóborló nyilvános gonosztévők zsarolásaik miatt megbüntetésére 1608., 1647., 1649. és 1655-ben hozott törvények kedvező sikerre nem vezettek, sőt különböző kigondolt sanyargatási czímek alatt gyakran önmagok hamis török hireket terjesztvén, mintha az ellenséget üldöznék a szegénységnek, s a jászok és kúnoknak barmait akár szántásban, akár más munkában, akár bárhol a mezőn találván, elhajtják, s néha néhány napig letartóztatván lesoványodott állapotban adják viszsza, de gyakrabban magok hasznára forditják, s átalában az ily barmokat és csordákat, bár hol megfoghatják, töröktől nyert zsákmány módjára hol lopva, hol erőszakkal rabló szokásként nagy menynyiségben elhajtják, s eladják. Gyakran a kapitányok levelével felváltva, élelmiszereket minden könyörület nélkűl kegyetlenűl kicsikarnak, magokat több napokon, sőt heteken 286át élelmeztetik, a szegénység házait megrohanják, sőt alig várják az aratás végét, hogy a gabona csürbe hordassék, magok s különösen a kúnok és jászok által elnyomtattatják, szekerekre rakják, s azok saját igavonóikon az ily gabonával és más erőszakkal kicsikart élelmiszerekkel megrakott szekereket fuvaroztatják, ezenkivül minden ingóságaiktól kifosztják, s ellenség módjára megrabolják. Ha ezután az igy kifosztott szegénység igazság és elégtételért a kapitányokhoz folyamodik, ezek némelyikétől elrablott ingóikat másképpen vissza nem kaphatják, ha csak a kárt kárral tetézve azokat pénzen vissza nem váltják, annyira jutott a dolog, hogy ha a végbeliek, s más kóborlók és némely hajdú városokban tartózkodók az ily pharaói zsarolásoktól el nem tiltatnak, a szegény nép végképpen tönkre jutva, lakhelyét elhagyni, s falustul elmenekülni lesz kénytelen. Az is elviselhetlenül terheli a szegénységet, hogy ágyúk, lőszerek, gabona és rablásból összegyüjtött más élelmi czikkeknek fuvarozására és más adózásokra a végbeliek, azok kapitányai és tisztjei, jelesen a verebélyi végbeliek, mind a nemesi, mind a közrendű lakosságot kényszeritik, s a kaszállókat, bár kié legyenek is, kimélet nélkül lelegeltetik.

E sérelmi felterjesztés folytán alkottatott az 1659. évi 15. és 16. tcz., mely megengedvén, hogy az ily gonosztévők tetten kapatva a parasztok által is elfogathassanak, alapul szolgált, hogy a némely megyékben a személy és vagyonbátorság fenntartása végett felállittatni kezdett Paraszt vármegye szabályosan szerveztessék, s jogai s kötelességeit meghatározó utasitással elláttassék.

A sérelmek 69. pontjában kimondatik, hogy minden város, nemcsak a királyi, hanem a kiváltságos is, nem portába szokott számittatni, hanem taxáltatni.

A 78-ik pontban előterjeszték a rendek, hogy Pest megyében hajdan a főispáni tisztet a budai várnagyok gyakorolták; Buda török kézre kerülvén, főispánok mindég a nádorok voltak, a most elhalt király még is főispánúl Balassa Imrét nevezte ki, mit a megye 287ugyan engedelmességből elfogadott a legközelebbi országgyűlésig, most azonban kéri, hogy a nádor főispánsága viszszaállittassék, egyuttal a megye részére rendes pecsét adassék.

Az uj szerdár Várad ostromát elhatározván, jun. végén meginditotta hadait, melyek a Tiszántúli vidéket szerte pusztitották, ugy, hogy ennek hirére a Dunatiszaköz Budára folyamodott védlevélért; majd jött a rendelet, s e vidék szekerei hosszu sorba vonultak Szolnok felé, hogy itt a főcsausztól nekik átmért tábori eleséget Várad alá szállitsák. Várad, jul. 14-én ötven ezernyi sereggel lett bekeritve; ugy látszik a szerdár nem számitott ily hosszú ostromra, s ily vitéz ellentállásra; a tábori élelem fogyni kezdvén, aug. 14-én a nagykőrösi birót a táborba rendelte, s nem használva a kérés, a legsürgősebb munkaidőben ismét élelemszállitásra kényszeritette, s örűlt a szegény föld népe, ha ily iszonyú sarczoltatás mellett legalább a török pusztitásától megmenekülhete. Majd fogyni kezdett az ostromló török sereg lőpora, s Budáról a Dunaközön lőporszállitó kocsik sora indult meg; mielőtt ezek oda megérkezhettek volna, mivel Várad 580 főnyi őrsége és e felvidéki megyék tokaji gyülése ismételve hiába sürgette Souches-t segély végett, mert ez rakamazi táborából meg se mozdult, s mielőtt a budai lőpor még Nagy-Kőrös alatt volt, aug. 28-án Várad hat heti ostrom után elesett.

Várad török kézre jutása a vidéket rémületbe ejtette, a föld népe elmenekült, ugy, hogy ez ujonnan elfoglalt várnak megerősitése végett szeptember hónapban ismét a Dunatiszaköz lett oda Szolnokból élelem szállitásra rendelve; s az elégnek nem mutatkozván, ugyan e vidék sanyargatott népe Szegedhez és Csongrádhoz rendeltetett, hogy a töröknek élelemszállitó hajóit a Tiszán felfelé vontassa, mit a községek vagy magok, vagy erre fogadott ráczok által teljesitették.

Októberben a budai és egri pasa székhelyeikre megindulván, okt. 28-án Czeglédre, s innét nov. 29-én Szolnokra érkeztek, s fegyveres népeiket Pest és Szolnok 288alatt szállitották táborba, s ehhez a községek ujabb táboros szekerek kiállitására köteleztettek.

Nagyvárad elfoglalása azt eredményezte, hogy Szabolcs, Szathmár, Kraszna, Közép-Szolnok, s Bihar megyék egészen behódoltattak.[3]

Izmahil budai pasa Várad alól Szigetvárra sietett, s mivel értésére esett, hogy a Dunatiszaközi lakosság a tatároktól megrémülve, földje mivelésével nem gondol, sőt menekülni akar, Szigetvár alatti táborból aug. 3-ról a kecskeméti, kőrösi, czeglédi, s több Pest megyei városok és faluk biráihoz intézett védlevelet adott ki, hogy ne féljenek, s mint eddig, ezentúl is békében éljenek, szántsanak, vessenek, kereskedjenek, Havasalföld felől a tatároktól semmi bántódások nem lesz.

Barcsay visszanyervén a fejedelemséget, Erdélyt zsarolni kezdte, minek folytán 1661. jan. 1-én helyette Kemény János választatott fejedelemmé, ki előterjeszté a budai pasának egy levelét, melyben ez Bihar, Kraszna és Szolnok megyéknek a váradi szandsáksághoz csatolását követelte, e miatt, valamint Vesselényi nádor és Szelepcsényi érsek védelmet igérő leveleire elhatározta a szászrégeni gyűlés, hogy Erdély Magyarországhoz visszacsatlakozik. E közben Barcsai e terv felfedezésével segélyért a törökhöz folyamodott, ki neki hódoló új fejedelem választást rendelt; mire Barcsay juliusban megöletett.

Ennek folytán Erdélyt egyfelől a budai pasa, másfelől a tatár khán támadta meg, s iszonyú pusztulás jelezte lépteiket. A pasa Marosvásárhelyen táborba szállván, szept. 14-én Apafy Mihályt választatta meg fejedelemnek. Erre a Kolozsvárig előnyomúlt segédhadakból Montecuculi e napon visszavonult; Ali pasa pedig miután a székelyeket Apafinak meghódolni kényszerité, a szászokat pedig 250 ezer tallérig megsarczolta, százezer fogolylyal Erdélyből kivonult.

2891662. elején Kemény néhány német zászlóalj élén az Apafy segitségére sietett Kutsuk Mohamed jenői szandzsákkal jan. 22-én megütközvén, lováról leesve agyon tapostatott. Ekkor Leopold Erdély széleire nehány ezernyi hadat rendelvén, Pozsonyban május 1-ére országgyűlést hirdetett, melyen a rendek ismételve sürgették a sikertelen táborozó német hadaknak az országból kivezetését, mit a király részben megigérvén, a vallás ügye miatt keletkeztek keserü viták, melyek azzal végződtek, hogy a protestans rendek szeptember 2-án az országgyűlést oda hagyván, az szeptember 19-éig befejeztetett.

A jászberényiek az ugynevezett belső öreghegyi szőllőket a hatvani pasa engedélyével ez évben ültették.

E közben Apafy a portához folyamodott, melylyel a bécsi udvar is alkudozni kezdett, de sikertelenül. Az uj nagyvezir 1663. tavaszán roppant haddal megindult Drinápolyból, s junius 8-án 100 ezernyi haddal Nándorfehérvárhoz érkezett, s innét parancsot küldött Apafynak, hogy ujabb felhivására hadaival táborába jőjjön. Ugyanekkor az egri pasa is fegyverre szóllittatván, az alatta álló Dunatiszaközi hódoltságnak megparancsolta, hogy Szolnoknál lévő táborába élelmet szállitsanak. Ez alatt Köprili Ahmed a Dunatiszaközön haladt felfelé roppant táborával, s junius 20-án Izsákra érkezvén, a községi birákat berendelvén, a lakosságot élelemadásra kényszeritette, s reájok nagy sarczot vetett, s julius közepén, mig Zrinyi Miklós bán a kanizsai pasát Zerinvártól vitézül visszaverte, Budára bevonult, hova a községi birák a reájok kivetett sarczot behordták; majd tatár agák mentek szét a községekből száz meg száz tábori szekereket összehajtani; a Dunán pedig jöttek az élelemszállitó sok hajók felfelé, melyek vontatása is a községekre vettetett ki. Végre megindult aug. elején a nagy török tábor s Forgács Ádámot Párkánynál megvervén, augusztus 17-én Érsekujvárt, hova Forgács bemenekült, megszállotta.

A török had Budához közeledésének hirére a bécsi udvar megrettenve védelem után kapkodott, a 290német birodalmi rendekhez és személyes felkelés végett a magyarokhoz intézett felszólitásnak kevés sikere lett; a fővezérré nevezett Montecuculi Pozsony vidékén táborozott, mig Forgács vitéz védelme alatt rommá lövetvén falai, szeptember 25-én Érsekujvár, s utóbb Nyitra, Léva, Galgócz, Szécsény, Nógrád, Buják török kézre került.

Ez alatt a nagyvezir ismételve sürgetvén Apafynak táborába jövetelét, a fejedelem Radnótról szeptember 20-án megindult, s Aradon és Zentán át október 9-én Bács megyében Mélykútra, 10-én pedig a Kiskúnságba Halas városába érkezett, innét ment másnap Izsákra, majd Dömsödnél elibe jött a szolnoki bég, ki lovas csapatával Pestig kisérte; honnét október 18-án Apafy Érsekujvár alá megérkezett, s a nagyvezir parancsára már október 22-én aláirta azon körlevelet, hogy a lakosok vessék alá magokat a török császárnak.

Viszszajövet ugyan ez uton jött, november 16-án Tasson, 17-én Izsákon volt, s november 18-án érkezett Halasra, hol egy napot pihenvén, 20-án Szegedre érkezett. Az Apafy vehiculum czimű naplója itt azt jegyzi meg, hogy „eddig magyarok közott jövén, mindenütt a templomokba bement az imádkozásnak idején, s látván a valláson lévő szép gyülekezeteket, örült rajta“. Ezt bizonyosan nem mulasztá el tehát Halason sem, hol ez időben a reformátusoknak népes egyháza állott fenn.

Apafy levele az országban eredménytelen hangzott el, főleg midőn Vesselényi nádor október 30-án kibocsátott körlevelében nemzeti szellemben figyelmeztette az ingadozókat, hogy ne induljanak csábitó hitegetésekre; sőt 1664-ik év tavaszán maga Apafy is Leopolddal titkon egyezkedni kezdett, annyival inkább, mert a hős Zrinyi Miklós még ez év kezdetén a török ellen egy fényes sikerű hadi kalandot hajtott végre; azonban ezt megtorolni Köprili Ahmed Zrinyi várát Zerinvárt megszállotta, s ezt az irigy Montecuculi szemeláttára bevette, s földig lerontatta; s bár e veszteséget 291az augusztus 1-én a török ellen Sz.-Gotthárdnál nyert győzelem némileg helyrepótolta, azonban az ily kedvező viszonyok között augusztus 10-én Vasvárnál a törökkel 20 évre kötött békének az országra lealázó pontjai a hazában igen növelték az elégületlenséget, melyet a Zrinyiek, maga Vesselényi nádor, sőt Lippay az esztergomi érsek is nyiltan kifejeztek; ezt Zrinyi erőszakos halála, és a békepontoknak a magyar főurak értekezletén Bécsben Lobkovitz minister által kihirdetése csak fokozta.

A lelkesebb magyar főurak az 1665-ik év alatt gyakran tanácskoztak azon módokról, hogy a német ministerek részéről az ország s az alkotmányos nemzeti létet fenyegető veszélyt, mi módon hárithassák el, egymást érték az erélyes felterjesztések, de azokra Lobkovitz, majd a király is már sokszor ismételt igéretekkel válaszoltak; azonban a török kézben hagyott Érsekujvár helyett épitendő új erősség Lipótvárnak alapköve a pozsonyi értekezletről oda sereglett urak jelenlétében szept. 24-én letétetvén Vesselényi nádor innét kékkői várába vonult.

A nádor a megyéket honvédelem iránti értekezletre 1664. jan. 25-re Trencsénbe meghiván, ide Pest megye követül Gedei Endre megyei főjegyzőt küldte el azon utasitással, hogy mivel a török és tatár Pest-Pilis- és Solt megyékben van szálláson, a király tábora hatoljon be ezen megyékbe, s ezeket a török iga alól igyekezzék felmenteni, ez által a király fegyveresei száma több ezerrel szaporodnék, s a török birodalomba és az elleni csatázásra e megyéből jó kalauzok kerülnének; „s a mely városokban töröktatárok nincsenek, azok a király hadainak, s végbelieknek élést hordanának; azon községek, hol ilyenek megszállva vannak, örömest menekülnének s pusztán hagynák lakhelyeiket, de a török őrzi őket. Addig e megye felkelést nem teljesithet, mert a nemesek közül kik a megyében laknak, azok „az török és tatár kimondhatlan igáját viselik, a kik pedig kivül laknak, ottani lakhelyökön teljesitik a felkelést. A részleges 292felkelés is lehetetlen volna, mert az erre szükséges pénzt Pest megyei városok és falukban beszedni nem sikerülne, miután a megyének Szécsényben tartott 26 gyalogja két hó pénzét is csak Kecskemét és Kőrös tudta nagy nehezen befizetni. Anynyira van már a dolog, hogy a magyar földesurak már fel sem vehetik ezen megyékbeli jobbágyokat, mivel azokat a török elrettenti, hogy ne legyen magyar földesura az parasztságnak, e megye teljességgel szétbomlott, a pogány tele ülte és letelepedett benne és ha akarja, csak egy embert bocsát a megyére engedelmesség végett, s lopva se jöhetnek, mivel ugy vigyáz a török az utakra, hogy akár csak egy embert se bocsásson be“.

Hogy ez időben a Nagykúnságot mily nagy pusztulás érte, azt tanuként kihallgatott egykorú karczagi öreg emberek előadásából olvassuk, mely szerint 1664-ben volt a jajhalmai veszedelem, „melyben a vármegyebeliek levágattak“; a Jajhalom nevet ma is viseli egy domb Kúnhegyes város határában; hogy itt kik és mi módon követték el az emlékezetes kegyetlen öldöklést, erre nézve történelmi adattal nem birunk, sőt a hagyomány is elhágy bennünket, mert e hely eseményéről csak az maradt fenn, hogy itt valami véres csata volt.

Ez alatt a jászkúnság több viszontagságot szenvedett. Ugyan is daczára annak, hogy a megyei igazságszolgáltatás oly szigorral járt el, hogy négy ökör eltolvajlásáért a tettes halállal büntettetett, a személy és vagyonbátorság folyvást ugy az alföldségre lejáró végbeliek, mint itt alakúlt tolvajbandák által nagy mérvben veszélyeztetett.

A végbeliek Veszprémből egész a halasi földekre elkalandoztak rabolni, adósságokat erőszakos karhatalommal behajtani, mit a halasiak Pest megye gyűlésén Füleken 1665. február 6-án elpanaszolván, a megye a veszprémi kapitányt e tárgyban megkereste; sőt február 23-án Bezzegh István jegyző mint küldöttje által magának a nádornak is jelentette a szegény népen a katonák által elkövetett égre kiáltó sanyargattatást, 293kérve az ellen orvoslást, szigorú tilalmat és védelmi nyilt leveleket. Azonban mindez nem vezetett kellő eredményre, mert a május 19-i közgyűlésen ismét panaszkodtak a halasiak, hogy Fekete Kis István nálok gyilkosságot követett el; mire a megye ez ügyben mind Zólyom megye alispánjához, mind a kékkői kapitányhoz megkeresést intézett, s ugyanekkor a halasiak kértére a porta-szám kijavitása végett az alispán kiküldetett, s a veszprémi kapitány a halasiak ügyében ujólag megkerestetett.

Ez évben nádor Vesselényi Ferencz arról értesiti Nógrád megyét, hogy „némely tolvaj katonák az alföldségről egy falka ménest hajtottak, s elrendeli, hogy ez tőlök elvétetvén, a jelentkező kárvallottaknak visszaadassék. Ugyan ez évi nyáron „a magyar istentelen elfajult tolvajok“ Szabadszállásra bemenvén, házukat megdulták, sok jószágokat elprédáltak, s a lakosok közül többeket megsebesitettek; e miatt ez évi szept. 10-én a szabadszállásiak panasza folytán elrendeltetett, hogy a szegény nép sanyargatásai meggátlása tekintetéből a Heves megye küldötte által a nádor az illetők szigoru megbüntetése végett megkéressék.

A Jászság hasonló sanyargatást szenvedett. A füleki, ónodi, divényi és korponai végbeli kóborló tolvajok a jászságbeli szegénységet nyomorgatták, zaklatták, rajtok hatalmaskodtak, marháikat elhajtották, „s több ehhez hasonló nem keresztényt illető nagy égben kiáltó sarczoltatást, húzást, vonást cselekedvén rajtok, ki miatt oly nagy szegénységre jutottak nyavalyások, hogy már az evő falatjok is alig maradt, s ezennel végső pusztulásra kölletik jutniok“; ezek következtében a nádor 1665. szeptember 26-án kékkői kastélyban kelt levelével fenntnevezett végbeli kapitányoknak megparancsolta, hogy senki közülök a Jászságot marhájokba, javakba kárositani, őket zaklatni, rajtok beszállni halálos büntetés alatt ne merészeljen.

Másnap szeptember 27-én pedig a nádor egy ujabb rendeletet adott ki, mivel értesitésére esett, hogy egy Kasza András nevü tolvaj a török rabságból kiszabadulása 294után, a Jászságban elkövetett prédálás, lopás és más garázdálkodásai miatt üzőbe vétetvén, mivel tetten éretett, a megye őt megölette; e miatt bátyja Kasza György bosszút akarván állani, a jászokat felgyujtással és más latorsággal fenyegette; ennek következtében mind ezt, mind a végbelieket eltiltja a nádor, hogy e miatt a jászokat kárositani büntetés alatt ne merészeljék.

Ily kétségbeejtő viszonyok között nem lehet csudálni, ha a föld népénél a vallásos szellem s erkölcsi élet ingadozóvá válván, az isten káromlás szokássá lett, s anynyira elterjedt, hogy a nádor ez évi szeptember 28-án szintén a kékkői kastélyban kelt levelében a jászságbeli városok és faluk biráinak keményen megparancsolta, hogy mivel értésére esett, miszerint némelyek a jászságbeliek közül az isten törvényével s kemény ostorával, s a világi tisztséggel nem gondolván, isten ellen; „ördögatta, ördögteremtette, ördöglelkű és más ezekhez hasonló káromkodó, s boszszúra ingerlő szitkokat követnek el „hogy istennek nagyobb ostorit hazánkra, nemzetünkre, e miatt is nem vonjuk“ – a birák az ily káromkodásokat szigorúan tiltsák el; a ki még is ez ellen vét, első izben száz tallér birságot fizet; sőt ha valaki többször tapasztaltatik benne, hazánk törvénye szerint kövezés által való büntetését el nem kerűli.

Ez alatt a közelégületlenség némi csendesitése végett a király Kassára főkapitányúl Csáky Ferenczet nevezte ki, de a kassaiak az ennek beigtatása végett megjelent Stahrenberg kir. biztost a városba be nem eresztették; sőt a felvidéki 13 megye látva a török rabló kalandjait és a labanczok zsarolásait, november 12-én Kassán gyűlést tartott, s a vasvári békekötésnek ujabban is ellentmondott.

A kedélyek ily forrongására Vesselényi nádor is még e hónapban Kassán megjelent. Itt felkeresték őt a nagykúnságban lévő városok és falukbeli lakosok és szegénység azon kérvénynyel, miszerint a sok fel és alájáró, imitt-amott lappangó és 295széllyel lézengő csavargók, kóborgó katonák és hajdúk zaklatásai, erőszakos megszállásai és nyomorgatásai miatt oly szegénységre jutottak, hogy e miatt teljességgel el kelletik pusztulniok. Ennek meggátlása végett a nádor Kassán, november 19-én kelt védlevelében a végbeli kapitányoknak meghagyta, hogy senki közűlök s embereik közűl a nagykúnságiakra se seregestül, zászlóstól, se magánosan hatalmasul beszállani, ott quartélyozni, a szegénységet sarczoltatni, zaklatni, marhájokban, vagy akármi javokban kárositani feje vesztése alatt ne merészeljen. Egyébbiránt szabadságot adott a nagykúnságiaknak, hogy az ily latrokat megfoghassák, s a végbelieket saját kapitányoknak, a nem végbeli iratosokat pedig a megye kezébe adhassák; a nagykúnok között lévő orgazdák és tolvajok ellen pedig 12 frt büntetés alatt feltámadjanak, s ezeket a paraszt vármegye szabadon megfoghassa, s megbüntetés végett kapitányához vigye, – a végbeli kapitányok az ilyeneket szigorúan megbüntetni, sőt azok elfogásában a szegénységet segiteni is tartozván.

November 25-én a nádor hasonló védlevelet adott ki a Jászság részére, sőt november 26-án a jászberényi biráknak és polgároknak megparancsolta, hogy az ily kóborlókra szorgalmasan vigyázzanak, s ha mutatkoznak, ellenök felkeljenek, üldözzék s elfogván, az illetőknek kezéhez adják.

E rendelet végrehajtásánál azonban nagy akadályúl szolgált az, hogy ha a latrok ily üldözése alkalmával valaki megöletett, azonnal előállott a török biztos, s „városukban vér folyt“ czim alatt a lakosságon vérbirságúl 100 frtot meghaladó öszveget zsarolt; hogy tehát ettől a jászok mentesek legyenek, nem bizva eléggé az e részben már 1632., 1640., 1658-ban adott török levelekben Jászberény város lakosai a Jászság nevében ujólag megjelentek az egri divánban, s kérték, hogy az őket nyuzó-fosztó tolvajok és kóborlók megölése esetében rajtok ezek dijját senki ne keresse; erre Ibrahim pasa 1666. mártius 19-én, a nagykúnsági kapitányoknak pedig Izmail szolnoki bég szintén ez évi deczember 3-án kelt levelében nékik szabadságot 296adott, hogy az ily latrokat üzhessék, s elfogván megölhessék, s fölakaszthassák, s az ily tolvaj haláláért rajtok senki dijjat nem követelhet és szedhet.

Az 1666-ik év elején Lippai György esztergomi érsek meghalván, helyette az érseki székre Szelepcsényi György neveztetett ki, s látván a magyar főurak, hogy gyakori felterjesztéseik, kérelmeik az udvarnál sikerre nem vezetnek, márcz. 1-én Rákóczy Ferencznek Zrinyi Ilonával tartott menyegzője alkalmával elhatározták s ápril 5-én a trencséni fürdőben kötött szövetségüket okt. 20-án a nádor Vesselényi, országbiró Nádasdy és a bán Zrinyi szövetséglevéllel is megerősitették, hogy a német miniszterek által elnyomott ország szabadságát török és franczia segély mellett fegyverrel is ki fogják vivni.

Hogy a mult évtizedek békés viszonyai mennyire elősegéllették a jászkúnok anyagi gyarapodását, mutatja azon körülmény, miszerint a jászberényiek a velők szomszéd Szelefarmos pusztát zálogba vették, s midőn nyert adomány utján ennek birtokába ez évi szept. 15-én Keglevics Miklós beigtattatott, s ehhez Iváni Fekete László a jászkúnok albirája, s a jászberényi és fénszarusi szomszédok meghivattak, a jászberényi küldöttek a község nevében beruházott pénzük erejéig a beigtatásnak ellentmondtak.

Egyébiránt Mihálytelke és Ladán-Szt.-György községek között Füged laposa miatt a mult években elintézett viszály ismét kitört, a szt.-györgyiek Füged laposát ujólag szántással és legeltetéssel kezdték bitangolni; e miatt a mihálytelkiek jászkúnsági főkapitány Iváni Fekete Lászlóhoz mentek panaszra, s felmutatván régi határlevelüket; ennek folytán a határjelek megtekintésére s megujitására a főkapitány jászságbeli lovas ispánt Palla Gergelyt egy Hevesmegyei esküdtel kiküldvén, midőn ezek jelentésüket beadták, 1666. okt. 23-án Füleki végvárban lévő házához Basik Péter Pest, Báthory László Hevesmegye alispánjait, Horvát János, Gyöngyösi István és Bátorfalvay Lőrinczczel törvénytételre egybehiván, azok azt határozták, hogy az 1644. jan. 17-án Zolnai Gombkötő János jászkapitány 297e részbeni intézkedését hegybenhagyván, a Mihálytelkieket a Füged laposa szabad birtokában megerősitették, s Palla Gergely lovas ispán s társai kiküldettek, hogy azon hamis határjeleket, melyeket a sz.-györgyiek Kellős Jakab lovas ispán idejében állitottak, a felek jelenlétében hányassák szét; ezenkivül ama régibb végzés erejénél fogva a sz.-györgyiek esetenként 1656-tól e mostani évig 100 frttal számitott öszvesen ezer frt birságban is elmarasztaltattak.

Ugyan ez idő tájban a halasiak és Fülöpszállásiak az izsákiakkal egyetértve Solt megyében Vadkert, Kötöny, Sz.-Demeter, Karácson, Sáár, Homokmégy és Pálfölde nevü pusztákat erőhatalommal birtokolták, mig nem őket Patay István Pest megye 1667-ik évi január 27-i közgyűlésén, az április 21-iki törvényszéken pedig Jánosy György mint tulajdonos ettől eltiltotta; a kún-szt-miklósiak pedig Bábony puszta haszonbérét 1666-ban Pápay Péter és Jánosnak rendesen lefizették; azonban előáll Beczkó városi Gellért Mihály, s azon ürügy alatt, hogy ő Bábonyt időközben a Pápayaktól megalkudta, a pusztabért a szt-miklósiakon még egyszer megveszi, s midőn e miatt a Pápayaknál panaszt tesznek, kiderül a csalás, mit a Pápayak Pest megyének 1667-ik évi április 5-i közgyűlésén ellenmondás és tiltakozással igyekeznek orvosolni.

Különben az 1667-ik évben a jászkúnokra egy fontos esemény történt. Vesselényi Ferencz nádor márczius 28-án meghalt; a mi következményeiben annyival inkább leverő volt, mivel a nádori méltóság 14 évig betöltetlen maradt, s mint Pest megye jegyzőkönyve mutatja, a julius 28-i tisztujitó közgyűlésen a király arról értesitette a megyét, miszerint Szelepcsényi György érseket és gróf Nádasdy Ferencz országbirót a közelebbi országgyűlésig az ország kormányzóivá nevezte; országgyülés azonban 1681-ig nem tartatott, s a Zrinyi és Frangepán által vezetett összeesküvésbe Nádasdy is bevonatván, s 1671. április 30-án kivégeztetvén, a királyi helytartóság egyedül Szelepcsényi primásra szállott.

[1] T. m. okltár., I., 253., 254.

[2] T. m. oklt., 260. l.

[3] Acad. Ért., 1861. III., 21. l. Ráth K.