IV.

E közben megkezdettek a törökkel az új békealkudozások, mind két fél előterjesztette azon sérelmeket, melyek a legközelebbi béke alatt a másik fél által elkövettettek. A megyei összeirások szerint 1627–41-ig a törökök ujólag meghódoltattak 326 falut, elvittek 4500 rabot, megöltek 1194 embert, elhajtottak 15,700 darab marhát; „ezenkivűl a mennyi búzát, lisztet, zabot, vajat, mézet, ludat, tyúkot, bárányt, szénát, fát vettek a szegénységen, s azokhoz szekérrel, gyaloggal való szolgáltatást cselekesznek velek, az megmondhatatlan száma nélkül való sok“; a rabok váltsága pedig azon raboké, kiknek a nádor kolduló levelet adott, 2058 frt, ezenkivül a megyei vizsgálatok szerint 33153 frt. A török részről is a foglyok megöltek és kiszabadultak száma 1928; váltságdij 139,000 frt.[1]

Ezenkivül panaszolták a törökök, hogy mivel a kúnok földje a harczi zavarok alatt egészen elpusztult, teljes erővel azon igyekeztek, hogy ezek 14 faluját ismét benépesitsék, azonban a kassai alvezér Bornemisza, őket ebben gátolta az 227által, hogy a németek hatalma alatt lévő erdélyi hajdúknak megengedte, miszerint a kúnok földjét porig elpusztitsák, végtelen kárositsák, s igás marháikat elhajtsák, s mindezt egyedül azért, hogy azokból a törököknek jövedelme ne legyen; s valóban oda is jutott a szegény föld népe, hogy a hol elébb 30–40 ház volt, most 10–15 alig van.

Hoszszú viták után végre a biztosok a békét Szőnyön megkötötték.

Ily elpusztult állapotát a Kúnságnak nem is késtek a szomszéd szegediek felhasználni jogaik kiterjesztésére, s felhasználva a kedvező alkalmat, a kiskún pusztákat nemcsak használták, hanem azokat másoknak haszonbérbe kiadván, azok jövedelméről, mint tulajdonukról rendelkeztek a nélkül, hogy ebben a nádort, kinek e kún puszták jövedelméhez tartoztak, részesitették volna.

Tudomására jövén ez a nádornak, megbizásából Eszterházy Pál érsekujvári altábornok 1644. szept. 7-ről megírta a szegedieknek, hogy „sok esztendeje immár, hogy bitangul élik“ a nádor kiskún pusztáit, „az pedig merő igazság, hogy ezek az puszták soha sem voltak Szeged városához valók, hanem – ugymond – szegény országunk az idegen ellenségtől elpusztittatván, úgy foglalták el az kiket birnak, mivelhogy egy végben 40 esztendeig Palatinus sem volt, és azután való Palatinusok is végire nem mentek“. Van ugyan a szegedieknek a Tisza-Duna között legeltetési joga, de hogy a pusztáknak földesurai legyenek, azt a nádor nem engedi, hanem azokat hivatalához viszsza akarja foglalni.

Ennélfogva kihirdettette, hogy e pusztákat senki a szegediektől meg ne bérelje, hanem egyedül ő tőle, különben arra rendelt vigyázó emberei az e pusztákon talált marhájokat elhajtják.

1642-ik évi kora tavasszal Eszterházy megujitotta tilalmi rendeleteit a szegediek ellen, kiket ezen erélyes intézkedések oda kényszeritették, hogy május 24-én a m. kamarához folyamodtak azon panaszszal, hogy 228Eszterházy erőhatalommal el akarja venni, „régi szent királyok és császárok által“ városuknak adott „nömös földüket“ jelesen: Majsát, Ülést, Kömpöczöt, Alsó- és Felső-Csengelét, Átokházát, Móriczgátját, Bodoglárt, Mérgest, Bugaczot, Alsó- és Felső-Monostort, Beneszállását, Asszonyszállását, Csólyost, Taját; s ha ezen pusztákat elveszi, akkor akár városukat is neki hagyják, mert a török igáját is szenvedik, s oly inségben vannak, melyet az előtt se nem láttak, se nem tapasztaltak, könyörögnek tehát a kamarához oltalomért; jelentvén azt is, hogy Gombkötő János szintén reájok irt, hogy a kamara neki ujabban ispánságot adott, hogy ez való-e, nem tudják.

E kérvény világosan feltárja előttünk, miként gazdálkodott Szeged városa rég idő óta a Dunatisza közön, hol Szeged, Halas és Kecskemét városokon kivül más népes község nem volt, s a Kis-Kúnság alsó részén fel egész Kecskemétig egy kis megyével felérő területet, 16 terjedelmes kún pusztát használt ingyen, s midőn ezeket a nádor nevében Eszterházy vissza akarja foglalni, mint jogos birtoka mellett erőhatalomról panaszkodva feljajdúlt.

Látván azonban, hogy Eszterházy nem enged, a kamarához intézett kérvényének pedig sikere nincsen, egyenesen a nádorhoz járult. Meg is jelentek Eszterházy nádor előtt Fodor István és Nagy István Miklós, mint Szeged város követei, s előadták, hogy mivel időközben az elébb a kún földön lakos kúnok kihaltak, azok után régi kiváltságleveleik értelmében egész Szeged város örökösödött, s a Kiskúnság az ő rendelkezésök alá jutott. Felmutatván azonban e kiváltságleveleiket a nádornak, mivel ezek nékik sem örök, sem örökösödési jogot, hanem csak a többi kúnokkal egyenlő legeltetési használatot engednek, s a nádornak a kún földeken való jogát meg nem szoritják; azonban tekintve azt, hogy a nagy pusztulás miatt a nádornak elébbi jövedelme e kún földekről jelenleg be nem szedhető, s igy e tekintetben kárpótlásúl a nádor jogositva volna e kún pusztákat más idegeneknek adni 229bérbe, azonban nem akarván igy kárositani a szegedieket, s „főképpen az török igája is lévén rajtok“, hogy jótétben és védelemben részesüljenek, a nádor Szempczen 1642. decz 30. kelt oklevelében ugy intézkedik, miszerint Dorozsma és Sz.-Mihálytelek nevü pusztákat „kivévén jussunkat belőle“ egészen „az szegedi városhoz applicáljuk“, Csengelét, Sz.-Lászlót, Móriczgátját, Szankot, Majsát és Benét, melyet öcscse Eszterházy Pál az ő nevében Kecskemét városának adott volt haszonbérbe, melyeken kiváltságai szerint különben is van legeltetési joguk, ugy engedi át Szeged városának, hogy néki nádori joga elösmeréseűl „egy pár persiai nagy skárlát oszlopos szőnyeget adjanak“ haszonbérül, s igy e pusztákat szabadon használhassák.

Ez oklevél világosan tanusitja, hogy ez időben a mai alsó Kiskúnság teljesen el volt pusztulva, egyedül Halas állott fenn, de az is oly szegény állapotban, hogy mint láttuk – az adóösszeirásba csak 3 kapuszámba vétetett fel, a többi hajdan virágzó népes kún szállások: Majossaszállás, Ferencz-szállás, Dorosma, Szank- és Beneszállás mind lakatlan puszták valának, s használati értékük oly csekély volt, hogy ezen majd százezer hold területű, nyolcz kún puszta évi haszonbére két persiai skárlát szőnyeg volt.

Ez időben a megyei élet teljesen fel volt forgatva. Pest megye régi vezérkönyvei tanusitják, hogy 1642-ben Füleken nemcsak Nógrád- és Heves megyék székeltek, hanem Pest-Pilis-Solt megyével Csongrád megye is közgyülését, törvényszékét és pecsételő székét együttesen szintén itten tartotta; s a birtokjogi viszonyok is oly zavart állapotban voltak, hogy ez évi jul. 3-án kelt oklevelével Eszterházy nádor többek között a kiskún Laczházához tartozó Bankháza és Jakabháza pusztákat valótlan értesités következtében Tulkos Darabos Albert és Balázs kihalása folytán bakai Perini György és Nagy Tamás Fülek vári alkapitánynak adományozta.

A Nagykúnság szintén sok háborgatást szenvedett. 230A Tiszántuli vidéknek Erdélyhez tartozó részéből Nadányi Mihály Karczag város határa egy részéhez Apavárához egyszerre csak jogot követelt magának, s minden megintés nélkül ez évi julius első felében az erdélyi részekből valami latrokat küldött e földre, s onnét a szegény embereknek huszonöt ökrét elhajtatta, s nagy öszveg váltságért ugyan visszaadta, de oly fenyegetés mellett, hogy ha ott kaphatja, ezután is elhajtatja marhájokat. E miatt a karczagiak a nádorhoz menvén panaszra, ezenkivül azt is előadták, hogy az erdélyi részekben lakó nemességtől is, hajdú városoktól is „törvénytelen hatalmasúl“ háborgatásuk miatt sok bántásuk van. Ennek folytán a nádor jul. 22-én Semptéről kelt levéllel megkereste az uj fejedelem Rákóczy Györgyöt, hogy ily hatalmaskodásoktól alattvalóit tiltsa el, s ha valakinek a kúnok ellen követelése volna, azt törvénynyel keresse, „igy a sok latránság is megszünik rajtok uralkodni, kiket még a pogány is megszánván, ő is recomendálja ügyöket nekem; egyébiránt el kell pusztulniok nyavalyásoknak, nagy kárával Ő Felségének is, és az országnak is.“

Még a szőnyi béke alkudozások alatt Eszterházy a gondos nádor 1641-ben Ferdinándhoz a véghelyek állapotáról egy kimeritő felterjesztést tett, ebből látjuk, hogy az öszves 88 végház hat főkapitányságra volt felosztva, s ezekben öszvesen 15 ezer őrnek kellett volna lenni, melyekre az öszves kiadás a tiszti fizetésekkel 1,200.009 frtra ment; melyhez az örökös tartományok jelentékeny öszveggel járultak; azonban a 30 éves vallási háború óta e tartományok segedelme részben végkép megszünt, részben nagyon megcsökkent, s igy a végőrség száma majdnem felényire leszállott, de ezeknek is, ha csak nem loptak vagy raboltak, nem volt mit enniök. E miatt a török birtokába gyakran betörtek, s fosztogattak, mit a török oly nagy mérvben viszonzott, hogy a magyaroknak 4–6 év alatt csak foglyaik kiváltására 200 ezer frtot kelle fizetniök.

E baj orvoslása végett a király 1642. máj. 29-re 231országgyűlést hirdetett, de a mely eredmény nélkül eloszolván, 1644. jan. 14-én a nádor még nyiltabban előadta a királynak az országban a kedélyek ingerültségét, mely miatt nagyobb segélyt az országgyűléstől nem lehet reményleni, mig követeléseik nem teljesittetnek, mig vallási és más szabadságaikban sértetnek, a király igéretei nem teljesittetnek; végre is oda jutnak az ügyek, hogy a meghasonlás, a zavar, a kedélyek ingerültsége rémitőleg növekedvén, vagy végveszélybe sülyed a nemzet, vagy valami iszonyu változás erőszakosan fog kitörni.

Fénszaru – mint alább látni fogjuk egy tanuvallomásból – a XVII-ik század elején még puszta volt, s csak 1631-ben lett ujra megszállva; a kevés számu lakosság községét megalakitva, egyháza felépitését is megkezdte, de ebben szegénysége miatt oly lassan haladt előre, hogy még 1643-ban is a nagykőrösiek segitették adománynyal a fénszarusiakat az egyház épitésben.

Ez időben a nádor a kúnok főkapitányául báró Révai Istvánt nevezte ki, ki Révay Márton turóczi alispánnak gróf Eszterházy Miklós nádor testvérétől Zsófiától született fia lévén, elébb Forgács Zsigmond nádor udvarában mint apród, azután Thurzó Szaniszló nádor mellett szolgált, s a portától visszajövén, Eszterházy nádornak, mint nagybátyjának volt udvari, 1631-ben pedig Tokaj várának kapitánya; a Jászság és Kúnság gondviselő ispánjául pedig a füleki vár egyik lovas hadnagyát Zolnai Gombkötő Jánost rendelte, ki már egy 1643. máj. 27-én Fülek várában kelt levélben igy emlittetik: „Gombkötő János füleki praesidium egyik lovas hadnagya, jászok és kiskúnok mostani vice lovas ispánja, Szeged tartománynak gondviselője.“[2]

Ekkor történt, hogy Rákóczy György erdélyi fejedelem tiszttartója Dávid Sándor a fejedelem asszony parancsolatából a tisztántúli vidékről számos tulkokat hajtatván Erdélybe, útközben ezek közűl három darab 232a karczag-ujszállási marhák közzé elszaladt, s itt meg is találták; azonban a nagykúnsági nemesek kapitánya Bócsán lakó Szabó Márton azokat a pásztornak ki nem adta, hanem azt kivánta, hogy a fejedelem birája Barony Márton menjen értök, esküdjék meg, hogy az övéi s vigyen 3 frtot. Erre Dávid Sándor 1643. jan. 28-án irt Szabó Mártonnak Bócsára, hogy adja vissza a tulkokat, mert ha elvesznek, ő vallja kárát, s helyette marhát és embert fog Pocsajba hajtatni.

A Kiskúnság elhagyott pusztái közűl ez időben már több idegen kézen volt. Különösen a hatalmas Budai Pál ezek közűl többet magának adományoztatott, s 1643. ápril 22-én Pest megye törvényszékén többek között Kis-Bócsa és Kaskantyu puszták használásától az izsákiakat és Dömöky Mihályt eltiltja.

Ez időben a nagykúnok igen sokat szenvedtek a végbeli és hajdú városi vitézektől, kik hol többen, hol kevesebben városukba, faluikba beszállván, rajtok hatalmaskodnak, őket háborgatják, a szegénységet alkalmatlan gazdálkodásokra, adósságfizetésre és szolgálatra kényszeritik annyira, hogy már házokban is alig maradhatnak.

Intézkedett ugyan ez ellen Heves megye 1643. febr. 25-ki közgyülésén, elhatározván, hogy az ily megszállókat a nép illően ellátni köteles, ha azonban ezzel meg nem elégesznek, vagy latorságból erőszakosságot tesznek, a lakosság keljen fel, s elfogván, kapitányaik kezéhez szolgáltassa; megtiltatott, hogy az ily megszállóknak kocsit adni, vagy katonáktól valamit venni pénzbüntetés alatt nem szabad; sőt jul. 30-ki közgyülésre kir. rendelet is érkezett, hogy mivel a gonosztévők rablásaik által a töröknek portyázásra adnak alkalmat, tehát azért megbüntettessenek. Azonban mind ennek sikere nem lévén, a nagykúnok kénytelenek voltak panaszra menni Felső-Magyarország főkapitányához gróf Forgách Ádámhoz, ki is Kassán 1644. jan. 14-én kelt védlevelében a nagykúnokat oltalma alá vévén, mivel ezek a török miatt elég inségben 233vannak, a kormánya alatti vitézeknek megparancsolja, hogy ilyen tettektől óvakodjanak; s a kinek a nagykúnok ellen valami panasza vagy adósságbeli követelése van, azt Révai István kapitány előtt keresse, de maga azokat személyében vagy jószágukban ne háborgassa; különben „oly büntetés alá vettetjük, hogy mások is példát vehetnek rajta.“

Ily szomorú közbátorsági viszonyok között nem lehet csudálni, hogy a megye székhelyétől nagyon távol eső községek az önbiráskodás hatalmát vették gyakorlatba. Jelesen Halas városa, melynek lakosai nehány tetten kapott tolvajt elfogván, minden törvényes eljárás nélkül az egész város közmegegyezésével agyon verték. E miatt őket Pest megye alispánja törvénybe idézte, azonban meg nem jelenvén, az 1643. évi jun. 18-án Füleken tartott törvényszéken a törvényes büntetésben elmarasztaltattak, s ellenökben a végrehajtás is elrendeltetett.

E közben Rákóczy György több izbeni felszólitásra 1643. ápril 26-án a svéd és franczia udvarra Ferdinánd ellen szövetséget kötött, s gazdag igéretekkel a háborúhoz a porta jóváhagyását is kinyerte, s 1644. januárban Kassán, a felső megyékbeli nemesség által Magyarország fejedelmévé kiáltatván, febr. 17-én a kapuit előtte megnyitott Kállóból a háborút a nemzeti és vallás szabadság védelmére kihirdette, s ápril második felében Szécsénynél táborozott hadaival. Itt felkeresték őt „az régi jászoknak szegény maradéki“ nevében Jászberény város küldöttei s keservesen elpanaszolták a fejedelem előtt, hogy a lovas és gyalog hadi rendek hol többen zászlóstól, hol kevesebben a jászságot, városukat, egyházaikat, paplakjaikat megszállván, őket étel, ital, széna és abrakadásra, ingyen gazdálkodásra kényszeritik, a mezőről marháikat erőszakkal elhajtják, vermeiket felverik, s közöttük zsákmányt szednek; ennek folytán a fejedelem ez évi ápril 22-én Szécheny vára melletti táborából kelt levelében nyilvánitja, hogy a Jászságot „kegyelmes oltalma és fejedelmi gondviselése alá“ vette, s meghagyja minden hadi renden 234lévőknek, hogy e jászokat kárositani, háboritani, bántani, szidni, verni, sarczolni fejvesztés terhe alatt ne merészeljék.

Ez időben Poroszló István a gyöngyösi ref. egyháznak a jászberényi földön végrendeletileg a Zagyván egy malomhelyet földdel, réttel, hagyományozott, s hogy ennek oly távolból a gyöngyösiek hasznát vehessék, a berényi protestáns egyházzal egyeztek meg egy közös malomépitésre. Az erre szükséges engedély végett a nádorhoz folyamodván, ennek megbizásából Gombkötő János a „jászok és kiskúnok vice lovas ispánja“ 1643. máj. 27-én az épitést megengedte, oly kikötéssel, hogy a két egyház elvállalta, miszerint ha e malom földjén emberhalál történik, annak diját a töröknek megfizetik; ezután a két egyház jun. 6-án a malom közös felépitése iránt egymással szerződést kötött.

A jászkúnsági törvénykezésnek ez időből egy érdekes esete maradt fenn. Nehány évvel ezelőtt a Mihálytelekhez tartozó Füged laposán a pásztorok egy határdomb forma halmot hánytak, hogy a marhát arról őrizzék; ezt utóbb a szomszéd szentgyörgyiek az ő határdombjoknak állitván, e miatt közöttük sok perpatvar és „gyakorta csak nem nagy veszedelem“ történvén, ennek megszüntetése végett Nógrád megyéhez folyamodtak, s Komjáti Ábrahám e megye jegyzője, Zolnai Gombkötő János a Jászság és Kúnság gondviselő ispánja, Bene János szolgabiró és Rofi Márton deák eskütt „itt a fileki praesidiumban Nógrád vármegyében e dolognak revideálására convocatus személyek lévén“, kihallgatták 1643. decz. 9-én a mihálytelkiek és szentgyörgyiek tanúit, s azokat a helyszinén a kiséri apáti, berényi, kürthi és alattyáni birák előtt meghiteltetvén, Füleken 1643. jan. 27-én törvényszéket tartottak, s itéletileg kimondották, hogy mivel a tanúk vallomásai szerint Füged laposát e viszály előtt mindenkor a mihálytelkiek békésen birták, ez nékik, mig a szentgyörgyiek erősebb bizonyssággal fel nem lépnek, oda itéltetik, s a szentgyörgyiek a további háborgatástól 235és kárositástól száz magyari forint birság terhe alatt eltiltatnak, mely birságot rajtok a Kúnságnak és a Jászságnak ura vagy annak ispánja vagy más gondviselőjök végrehajtással is megvehet.

Zolnai Gombkötő János, mint a Jászkúnság ispánja a jászkún birtokokat lehetőleg védelmezte. Igy 1644. szept. 11-én tartott Pest megyei gyűlésen a nádor nevében a szomszédokat Ágó jász puszta használatától eltiltotta. Különben Zolnai János szedte be a nádor részére a kiskún puszták haszonbérét; igy 1645-ben a nagykőrösiek az ő kezéhez fizették Kara és Lajos puszták haszonbérét 34 tallért, ugyanekkor magának is adtak ajándékba egy papucsot kapczástól 1 frt 50 d. értékben; hogy azonban ugyan ez évben ezen pusztáktól Ónodban Kiss Andrásnak is mi okon fizettek 12 tallért és két pár karmazsin csizmát, felderithető nem volt.

A következő 1645-ik évben egy fontos esemény történt a jászkúnokra nézve. Szept. 11-én Eszterházy Miklós nádor meghalt; kinek 20 évig viselt nádorsága igen hathatósan előmozditotta a jászkúnok beléletének rendezését és megszilárdulását; az ő védelme alatt a jászkúnok elébbi szállásaikra visszatelepedvén, ő a jászkún birtok területi épsége felett híven őrködött; a pusztúlás éveiben enyészetnek indúlt kiváltságaikat a király által megerősíttetvén, azoknak szükség esetén védelmére kelt, a szállások belviszonyait, törvénykezését rendezte.


[1] Horváth: kisebb tört., 235–7. l.

[2] Nagy Iván: M. orsz. csal., IV., 419. l.