II.

Ketzer főkapitány ugy látszik nehezen szivelte mind Szabó Máté nagykún kapitánynak, mind Szabó Vinczének ellene történt fentebbi fellépését, s e miatt a nagykúnoknak még Szoboszlón bujdosó egy részével Kálmán Istvánt és Fegyverneki Jánost választatta meg kapitányoknak, Szabó Vincze pedig időközben meghalván, ennek maradékit a 100 frt marasztalási öszvegért üldözte; sőt annyira vitte a dolgot: hogy két uj kapitány hatvan lovassal a Nagykúnságra csapván, itt sok 212prédálást követtek el, s hogy magukat biztositsák, ez új kapitányok kérték a nádort, hogy őket hivatalaikban, a nagykúnokat pedig régi szabadságaikban erősitse meg. Másfelől a kabai nagykúnok panaszolták be Ketzert a nádornál, hogy kötelessége szerint nem oltalmazásukra, hanem rontásukra, pusztúlásukra törekszik, s őket választási joguk gyakorlatában önkényileg akadályozza.

A nádor a két uj kapitánynak Szoboszlóra azt válaszolta, hogy ő nem akar ugyan közöttök semmi újitást, de azt megkivánja, hogy „az kit választani szoktatok, oly ember legyen, az ki minekünk is tessék, és mi hozzánk is hittel legyen köteles, hogy az minket illető dologban hűséggel eljár, mert ugy halljuk, hogy holmi gonoszságok esnek közöttetek, az kinek semmi büntetése sincsen“, különben várja Ketzert, s meghagyja neki, hogy közöttök szokás és igazság ellen semmi jogtalanságot ne tegyen; hogy kiváltságaik megerősittessenek, azt ő a nádor kész előmozditani, s Ketzernek is meg fogja hagyni, hogy ezekben őket megoltalmazza.

A kabaiak siralmas panasza végett pedig 1631. decz. 26-ról Nagyszombatról irt Ketzernek, hogy úgy látja, e panasz nem egészen alap nélküli, s vigyázzon, hogy a Nagykúnságra való becsapást valaki be ne árulja a szolnoki bégnek, mert az a tettes Csúcsó János kapitányt és társait felakasztatja; nem javallja a nádor, hogy Ketzer a nagykúnokat ily módon büntesse. Szabó Vinczét sincsen joga üldözni, mert ezt a nagykún szék nem marasztalta, hanem felmentette azon okból, mert éppen a túrkeviek bizonyságaiból kiderült, hogy a Ketzer meghagyása folytán elfoglalt föld rég idő óta a kabaiaké, s közelebb Szabó Vincze tulajdona volt; addig is tehát, mig Ketzertől mindkét dologban tudósitást kap, inti őt, hogy jogtalanságot ne tegyen.

Egyébiránt a nádor és Ketzer védszárnyai alatt bujdosásukból régi szállásaikra hazatért jászkúnok elpusztúlva talált középületeiket is felépiteni kezdték; 213igy a jászberényiek egyházukat kijavitották, mely czélra őket Nagy-Kőrös városa 3 frttal segitette; a karczagiak pedig egyházukat toronynyal ellátták, s abba egy feliratos követ helyeztek be, hogy az Hunyady István által – ennek birósága alatt – 1633-ban épittetett, mely kő Karczagon 1793-ban a régi torony széthányatásakor megtaláltatott, s azután elhányódott.

Az uj toronyba készittettek Eperjesen egy hat lábnyi kerületű harangot 1636-ban, mely még a XVIII. században is használtatott. Hasonlóan a kúnhegyesiek községükben a ref. egyházat rendezték, épületeit kijavitották, lelkészszel, iskolatanitóval ellátták.

Ez időben a turkevieket nagy csapás érte. Fekete Péter szoboszlói hajdú több társaival Túrkeviben megszállván, ezt a szomszéd, talán szarvasi törökök megtudták, véletlenül rajtok ütöttek, s a többi elmenekülvén, Fekete Pétert megölték. Ezért ennek rokona Fekete Mihály boszszút forralva, azon ürügy alatt, hogy Fekete Péter ottlétét a turkeviek mondták volna be a törököknek, több lakostársaival rárontott a keviekre, s onnét sok latorság s emberek megvagdalása után majd négyszáz darab marhát elhajtott. E miatt a túrkeviek a nádornál panaszt tévén, ez a tábornoknak irt, hogy a latrok közül a kik nemesek, azokat idéztesse maga elibe, a nem nemeseket pedig mindjárt fogassa el, s ezt a nádor a szoboszlói kapitánynak is megparancsolta; Ketzer főkapitányt pedig 1633. mart. 1-én kelt levelében utasitotta, miszerint szorgalmazza a tábornokot, idéztesse a latrokat, s érdemök szerint büntesse meg, a szegény emberek elhajtott marháit pedig, mivel a nádor e nagy latorságot el nem türheti, adassa viszsza.

E levél utóiratában arról is értesiti a nádor Ketzert, miszerint a Kúnságra és Jászságra nyilt levelet küldött, hogy ő konyhára való kétszáz darab marhát kivánna szerezni, melynek árát készpénzűl, vagy adóba betudás mellett kész megfizetni; eszközölje tehát a főkapitány, hogy e marhákat a jászkúnok hozzá még pünkösd előtt a mellékelt nyilt levél védelme alatt felhajtsák.

214Ugy látszik, ez időben a nádornak sok marhára volt szüksége, mert april 16-án értesíti Ketzert, hogy a regéczi uradalmat a királytól megnyervén, leküldött szolgáit támogassa, ő maga pedig a beigtatáson jelen legyen, s Alaginétól átvevén a negyedfél ezer frtot „azon vegyen mind barmot, készpénzben hamarább és olcsóbban is találtathat kegyelmed, lévén ebben jó correspondentiája az kúnokkal és jászokkal.“

A főkapitánytól azonban a nádor a keviek marhája elhajtása ügyében semmi jelentést nem kapván, decz. 11-iki levelében utasitotta Ketzert, hogy mindjárt irjon felőle, mit végeztek vagy a tábornok előtt, vagy Szoboszlón, s az itéletet másolatban küldje fel hozzá, mivel ő ugy hallja, hogy azt határozták, „az mit az kevieknek már megadtak, az legyen megadva, de az mit még meg nem attanak, azt ezután se adják meg, ki mint lehessen, mi nem látjuk okát.“

Ezenkivül értesiti a főkapitányt a csorbaiak és a bócsaiak azon panaszáról, hogy akárki is rajtok üt és önkényileg hatalmaskodik; vizsgálja meg tehát e panaszt, s nevezetteket minden módon védelmezze, közölvén ezt a tábornokkal is, kit a nádor ez iránt szintén megkeresett.

Végre tudatja, hogy a Kúnságon valami kápolnás puszta teleket „némely ös fiak[1], az kik onnét az előtt ide s tova széledtek“, ismét megszállani kivánnának, azonban a kiknek jószágában most laknak, őket akaratjok ellen erővel visszatartóztatja, „azért ebben is találjon módot, hogy haza mehessenek, s ott telepedhessenek le.“

Ketzert az udvarnál nyert ösmeretsége, a nádornak iránta való bizalma, s a kezében volt hatalom jogtalan tettekre is ragadta. Ellene 1633-ban Egri Kis János a nádorhoz azzal a panaszszal járult, hogy őseinek királyi adomány utján nyert jászsági birtokát elébb magának elfoglalta, később abból egy malom helyet kiséri Péter Balázsnak adott, ki azt a hatvani 215török eminggel most is birja. Erre Eszterházy nádor okt. 6-án kelt levelében meghagyja Ketzernek, hogy ha igy vagyon a dolog, az elfoglalt birtokot adja vissza, különben tegyen ez ügyről hozzá jelentést.

Ezt követte egy másik eset, mely Ketzert nem csak gyanús szinben tüntette fel, hanem a nádort ellene haragra és kemény kifakadásra ingerelte. Szabó György móriczkabai lakos panaszolta a nádor előtt, hogy az atyja ellen Ketzer valami birságot követelt, de mivel „törvénylevele volt a székiektől, hogy e birságban sem Ketzer, sem a keviek ellen el nem marasztaltatott“ midőn e panaszát Hefflanba Eszterházy elé akarta terjeszteni, e követelésről Ketzer maga lemondott, hanem az apa halála után ismét fellépett e követeléssel, minek következtében Szabó György a nádorhoz folyamodván, ezen való haragjában kiadott parancsára Ketzernek ennek ispánja Kiss András Szabó Györgynek 40 darab szilaj lovát a ménesből elhajtott azon ürügy alatt, hogy erre néki a nádor adott hatalmat, s e lovak öregét a főkapitány ispánjai magok között felosztották, a többit pedig Ónodon csekély áron vesztegeték. E panasz folytán méltó indulatra gerjedt a nádor Ketzer iránt, s nov. 24-én kelt levelében tudtára adta, hogy az ispán a nádor neve használásával latorúl járt el, s nem hiszi, hogy ennek ezt a főkapitány igy parancsolta volna; kifejezi a nádor a feletti csudálkozását, hogy ő Ketzert a jászkúnok oltalmára rendelte; s ez oly ispánt tart közöttök, ki „minden felé vonsza azokat, és ugy birságolja, mintha csak prédájára valók volnának. Megárt a jámbornak, Kiss András, vagy kicsoda az, ha gyakran panasz jön reá“, pedig ellene a jászok is most közönségesen panaszkodtak. „Száz forintért negyven ménest elhajtani, bár tartoznék is kgdnek“. „Nem örömest irnánk kemény szóval kgdnek, de különben is véget érhetett volna abban, nem annyi kárával a szegény embernek. Olyanformán nem volna hát szabad semmi dolgokban minket megtalálni s könyörgeni“ –, meghagyja tehát a főkapitánynak, hogy a lovakat 216fogyatkozás nélkül azonnal adassa vissza, mert ha a közelgő télben is ott tartják a lovakat, elvesznek, s nem tudni, mint fizeti majd meg Kiss András „bizony búját vallja penig érette“ –, s átalában a dolog állásáról a főkapitány hozzá jelentést tegyen.

Ezen Kis András Ketzernek a Nagykúnságba rendelt tisztje vala, ki hatalmaskodását a Jászokra is kiterjesztvén, midőn a jászok 1634-ben a nádornak hajtott baromról való nyugtáért hozzá Pozsonyba felküldöttek, Kiss András ellen is panaszt tettek, minek következtében a nádor márt. 5-ről irt Ketzernek, hogy Kis András „valami kapzsi ember lehet, s fojtogatja a jászokat, hogy ennyi panasz vagyon mindenkor reá“, parancsolja meg hát neki Ketzer, hogy ezután a jászok dolgába ne avatkozzék, s a mit ezektől ingyen elvett, azt téritse meg. Különben legjobb lesz, ha helyette a főkapitány „más emberséges embert“ rendel Filekben vagy Szécsényben, s hozzá ezt megerősités végett ez ispánságban névszerint terjessze fel; adjon neki utasitást, melyen kivül ne járjon. Mert maga a főkapitány messze lakván a jászkúnoktól, ezek ügybajaikban hozzá nem folyamodhatnak; ha pedig az ispán közelebb lakik, a főkapitányt sok dologban segitheti, s a jászkúnokat is megoltalmazhatja, a nagyobb ügyeket pedig hozzá küldheti. A mint Kis András cselekszik, „hogy katonákat véve maga mellé, nyargaljon közöttök, s az maga hasznát keresve, őket minden oltalom nélkül hagyja, az igen illetlen dolog, s mi is – ugymond – megbántódunk vele.“ A fentebbi intézkedés mellett „az maga ellen való panaszokat is tollálja Klmed, s mi sem bántjuk meg irásunkkal kldet.“

E közben Kiss János a Ketzer által elfoglalt jószága végett megjelent elébb a nádornál, s ennek levelével Ketzernél, de a kivel semmire nem mehetett; első izben azt mondta, hogy az ő jószágát sem erővel, sem másképen nem birta, az a nádoré, s ő csak ennek tisztje; más izben azt válaszolta, hogy ha valami joga van e birtokhoz Kiss Jánosnak, ezt a nádornál 217keresse. Mindezt Kis János ujólag irásban jelentette a nádornak, elmondván ismét, hogy kiséri Péter Balázs, nem tudni kinek hatalmával, az ő borsóhalmi malom helyére a hatvani eminggel társaságban egy malmot épitett, s ezt használja. Ő szegény ember lévén, lehetlen, hogy oly messzire fáradjon, s költsön Ketzerhez, kivel tisztára nem jöhet: kéri tehát a nádort, hogy ezen jószágát adassa már valahára kezéhez.


[1] Ösfi. Karczag vidékén ma is használt szó, jelent származása helyéről elköltözött és távol élő egyént.