XI.

A kamara még az országgyűlés alatt jun. 21-ről jelentette a királynak, hogy nemcsak a jászok, hanem 196minden kúnok főkapitányságának adományozása a királyt illeti, a mennyiben Ulászló VII-ik végz. 3-ik czikke szerint a Jászkúnság koronai javadalmat képezvén, a kir. udvartartási jövedelmek közzé számittatik: s bár Ketzernek a főkapitányságot a nádor adományozta is, ez azonban észre nem vevés miatt történvén, jelenleg meg nem engedhető; hanem inkább a kir. jövedelmek visszaállitása végett a szepesi kamara tartson vizsgálatot a jászkúnok mostani állapotáról és sorsáról, addig is a jászok kapitányságát Ketzernek, mint jól érdemesült személynek bizonyos óvás mellett tetszés szerinti időre oda lehetne adományozni. Ennek következtében a király ez adományozást el is rendelte, de mielőtt az erről szóló oklevél kiadatott volna, időközben az uj nádor, hogy a megszállani kezdett jászkún községeknek fegyveres védelem alatti benépesedését előmozdítsa, a protestans Ketzert mellőzve, jászkún főkapitányúl Strucz Ferenczet Nógrád megye alispánját, s Vácz vára kapitányát nevezte ki.

A jászok és kúnok visszaszállása e közben lassan haladt előre. A „megmaradott berényi jászok“ Gyöngyösről „berini Balás deáktól“ küldött 1618. márt. 5-iki levelükben érzékenyen panaszkodnak Ketzernek, hogy a megszállás miatt „nagy búsulásban“ vannak, mert „az idegen nemzet“ a török őket haza szállásra kényszeríti, „a végbeli keresztyén gondviselő kapitányok“ pedig ettől eltiltják, kérik tehát, értesítse őket: lehető-e hazaszállásuk, vagy nem? s felmenvén most az országgyűlésre, segitsen valahogy sorsukon.

Megválasztatván Forgách nádornak, a jászok ezen panaszukat elibe terjesztették, s erre adta ki a nádor 1618-ban azon oklevelet, melyben a hozzá e részben folyamodó „vitézlő Jászságnak, országunknak akármely részeiben mostansággal lakozónak“ tudtára adja, hogy „hazánk sok időtől fogva való háború után immár csendes és békességes állapotba helyeztetvén, minden rendek régi szokott lakóhelyekre szabadon mehetnek“, ennélfogva a jászoknak is fejenként teljes hatalmat ád, hogy „Jász-Birint szabadon megszállhassák 197és mindenfelől szokott helyeikre és haza mehessenek“, egyszersmind megparancsolja az uraknak, nemeseknek és mindenkinek, hogy birtokaikról haza menetelökben a jászokat meg ne gátolják.

Ugyan ez évről van a nádornak egy másik, csak kivonatilag ösmert levele a Nagykúnság részére, melyben a következő huszonkét elpusztúlt községben: Csorba, Pohamara, Móricz, Márialaka, Kis-Ujszállás, Turgony, Tóth-Turgony, Kolbász, Bolcsa, Magyarszállás, Karczag-Ujszállás, Asszony-Szállás, Orgonda-Szt.-Miklós, Ködszállás, Fabianka, Madaras, Kápolnás, Mesterszállás, Kevi, Turkevi (igy, talán Turkeddi helyett) Móricz (ismét), Kaba és Kunhegyesen megszállani akaró nagykúnokat, oltalma alá veszi.

Mindezen buzgó nádori pártfogás mellett is ezen uj megszállást nagy mérvben nehezitette azon heves viszály, mely a főkapitány kinevezési joga felett a király és nádor között Ketzer és Strucz kineveztetése következtében felmerűlt.

Tudtára esvén ugyanis a nádornak, hogy a király Ketzert kinevezte jászkúnok főkapitányának, nádori jogai védelmére még ez évi nov. 26-án a királyhoz erélyes szavakban felterjesztést tett; miszerint a királyt Ketzer valóban értesitéssel félrevezette, mert ő a főkapitányságot egyedül nádori elődjének adományozása által nyerte, mely joga a nádornak I. Mátyás 11-ik tczikkén alapszik, s e kinevezési jog kizárólag a nádort illeti; nem is tudja eléggé csudálni, miként vághatta más gabonájába sarlóját, annyival inkább, mert tudja bizonyosan, hogy ösmeretes volt a király előtt, miszerint ő, a nádor, a főkapitányságot már elébb másnak, még pedig oly egyénnek adta, ki közelebb lakván a jászkúnokhoz, ezek védelmezése, gyarapitása és helyreállitása körűl az országnak, a királynak s magának a nádornak is hasznára fog lenni. Bízik tehát abban, hogy a nádor kiváltságos jogának s tekintélyének másra átruházását a király türni nem fogja, s őt abban megtartja, sőt a Ketzer által tett hibás értesűlés alapján elrendelt adományozást érvényteleniteni fogja, s 198ezért annyival inkább esedezik, mivel különben kényszeritve lesz jogát törvény útján is keresni; miről azonban a királyt elébb értesiteni mulaszthatlan kötelességének tartotta.

Különösen az esett nehezen a nádornak, hogy Ketzer a megnyert kir. kineveztetéshez makacsul ragaszkodva, ez uton törekedett magát a nádornak főkapitányúl mintegy felerőszakolni; minélfogva a nádor ugyan ezen napról irt levélben Ketzert elég hevesen megtámadta, mely szerint ő nem rég felmenvén Bécsbe valótlan értesités alapján a jászok és kúnok ispánságát a királytól felkérte és megnyerte a nádori jogok sérelmével, mert a jászkúnok rég idő óta a nádorság tisztéhez valának csatolva, s azok ispánságát a nádor annak adta, a kinek akarta. A másik nádor idejében ugy-e elegendőnek ismerte a nádort, s nem a királyt kereste meg ennek elnyerésiért, most pedig a nádort mellőzve, felment a királyhoz. „Strucz Ferencznek nem egyébb okbul adtuk mi – ugymond – azt az tisztet, hanem csak azért, hogy ő véghelyben lakván, és egynehány vármegyének viczeispánja lévén, mindenkor környülöttük forgolódik és jó módja vagyon abban, hogy az végházból mind oltalmazhassa, s mind pedig megszállithassa őket, melyben kegyelmednek, olyan messze lakván tőlük, semmi módja nem lehet és sem az országnak, sem minekünk az hasznunkra nem lehetne. Kldnek ezt akarók most értésére adni, hogy bizonyos lehessen abban Klmed, hogy a jászoknak és kunoknak gondviselését, mely az mi tisztünktől dependeál, semmiképpen Klmednek nem engedjük az mi collatiónk ellen birni.“ Parancsolja tehát Ketzernek, hogy a jászkúnok ispánságának ezutánra békét hagyjon, a jászkúnokat a tőle való függésre ne erőltesse, hanem engedje, hogy azokat Sztrucz Ferencz békében kormányozhassa, s elpusztult falujokat s lakóhelyeiket ujonnan megszállithassa, „különben Klmed ellen oly mediumokkal procedálunk, hogy Klmednek nem csak kárára és gyalázatyára esik, hanem a mi authoritásunk ellen való cselekedetiért“ az ország törvénye elé 199idéztetvén, „az maga jószágának elvesztésével és cum proprio vitae perticulo leszen Klmednek.“

Azonban mindez nem használt. Ketzer az udvar és a kamara pártfogásában bizva, ragaszkodott kineveztetéséhez, s a főkapitányságot Strucz Ferencznek átadni vonakodott. Végre is kénytelen volt a nádor Tavarnikon 1619. jan. 23-án kelt levelében az egri káptalant a végett megkeresni, hogy Ketzert a nádori tekintély megvetése s az ország világos törvényeinek megsértése miatt törvényesen intse meg, s őt a Pozsonyba febr. 18-ára kitüzött kir. törvényszék elébe idézze.

Enynyi zaklatását elpanaszolni Ketzer megjelent az udvarnál, s oly sikerrel, hogy a király 1619. márt. 8-án e tárgyban a szepesi kamarához leiratot intézett, hogy ő a philisteusok és kúnok nemzetének kapitányságát Ketzernek már elébb hozzá terjesztett kérelmére neki adományozván, elrendelte, hogy az erre vonatkozó adománylevél Ketzer részére kiadassék, s e hivatal tettleg is reáruháztassék; meghagyja tehát a kamarának, miszerint e hivatalt gyakorlati szokás szerint s kellő módon ne csak rábizza Ketzerre, hanem őt ennek viseletében s kötelessége teljesitésében meg is védelmezze bármely törvénytelen megtámadók, s a kir. jövedelmet háborgatók, jelesen Strucz Ferencz Nógrád megye alispánja ellen, a ki valamely nádori adományhoz ragaszkodva, a jászkúnokat a király iránti hűség teljesitésében, s a királyt illető jövedelmek beszedésében hír szerint akadályozza.

Ketzer azonban tudván, hogy ügye a m. kamaránál nem nagy pártfogásban részesűl, s általában e vitás helyzet reá nézve nagyon kellemetlen lévén, ujólag kérvényt adott be önvédelme végett a királyhoz, melyben előadja, miszerint hallotta, hogy a fennforgó vitás kérdést a király legközelebb „Tanácsi Urak Ő Ngok előtt revideáltatja“. Ő soha a nádori méltóság ellen nem törekedett, de az elhalt nádor e hivatalt neki adta élte fogytáig nem csak hű szolgálataiért, hanem mivel az elpusztúlt jászkún helyekből nehányat 200sok fáradsággal megszállitott. Megtudván azonban, hogy elődje Dobóczy Márton a tisztet nem Illésházy nádortól, hanem a királytól kérte volt: igy folyamodott e végett ő is a királyhoz, ki a jogviszonyok megbirálása után azt neki adományozta. Nem vitatja ő azt, hogy a nádor, mint a kúnok fizetéses birája, a kúnoknak vicebirót ne rendelhessen; ő neki azonban a király az officiolisságot adván, neki kötelessége a kir. kincstárhoz tartozó adókat régi szokás szerint beszedni és beszolgáltatni; ennél ő tovább nem mehet. Ezeket azonban Strucz Ferencz nem szedheti, hanem a kúnoknak törvényjük is lévén, itéljen és igazgasson. Az azonban bizonyos és a törvényekben sem foglaltatik, hogy a jászok vagy philisteusok a Nádorispánsághoz tartoztak volna, mert ezek egyedül csak a budai udvarbirótól függöttek, ez volt ispánjuk és kapitányjuk. Nem látja okát, a miért jámbor szolgálataiért megfosztassék tisztjétől; alázatosan könyörög tehát a királynak: „igazittassék el – ugymond – ez differentia közöttünk, enynyi számtalan sok költségemnek és fáradságomnak szakadjon immár vége“. E tárgy, mint az e kérvényre tett jegyzék mutatja – országgyülésre halasztatott.

A bécsi udvarnál azonban nem sok idő mulva a legmélyebb gyász napjai következtek be. Mátyás király 1619. mart. 20-án meghalt. Ily viszonyok között a jászkún főkapitányságra vonatkozó kérvényeket az udvari kamara csak ápril 12-én küldhette le a magyar kamarához, ez ügyben, beható tanulmányozás után arról adandó értesités végett: hogy e főkapitányság adományozása a király vagy nádor jogköréhez tartozik-e, és hogy e kapitányságot illetőleg a jászok a kúnoktól külön vannak-e választva, vagy folyvást együtt egy kapitányuk volt, vagy némelykor a jászok saját külön kapitányuk, a kúnok pedig a nádor alatt valának?

Hogy e kérdésre a kamara mi véleményt adott, nem ösmerjük, az ügynek azonban a nádor részére kelle vala eldőlni, mert tény, hogy Sztrucz Ferencz a főkapitányi hivatalt 1620-ban is viselte, mig nem ez 201évi nov. 2-án Vácz várát, bár ez élelemmel és hadi szerrel kellően el vala látva, sőt a király levele által is kitartásra buzdittatott, a budai pasának gyáván feladván, e hivatalától megfosztatott, sőt az 1622. évi 73. tcz. által megbüntetése is elrendeltetett.[1]

Forgách nádorsága idejéből még felemlitendő, hogy ő ez idő tájban Túrkevi nevű falut, hihetően téves értesités következtében Ormánközy Gergelynek és Fekete Péternek adományozta.

[1] Horváth M.: Magy. orsz. tört., V., 235. l.; Pethő G.: krón., 189. l.