X.

A hazatérésre felhivó fentebbi levelek egyikére adott válasz fenmaradt, melyet a jászok Szerencsről 1611. május 26-án intéztek Ketzerhez, mint főispánjukhoz, melyben hálás köszönetüket fejezik ki az ide menekült tizenöt család tagjai „jóakaratáért, tanácsával mellettük való forgolódásért, gondviselésért“, s kérik, hogy „most is forgassa az ő causájokat is, az ő régi szép privilegiumaik helyreállítását“, ők készek, a mit 190parancsol, a mellett lenni neki szolgálni, tőle érteni és függeni, s a mi további kivánsága lészen, azt Szerencsen Szaporán Mihály és Szabó János előjáróikkal eszközölje.

De nem csak Ketzer, hanem magok az egri törökök is saját érdekökben igyekeztek azon, hogy a Jászság elpusztult helyei az elbujdosott szegény lakosokkal ujra megszállassék. Fent van egy levele, Mehemet bégnek Egerből, melyet Ketzer Endréhez e tárgyban intézett, mely bár év nélküli, de tartalma következtében 1610. vagy 1611-ik év kezdetére tehető. Elmondja ebben a bég, hogy a két császár között a béke megköttetvén, önérdekük kivánja a pusztán maradt helyek megszállását, ő már Kisért megszállitotta s e levelet is egy kiséri embertől küldi. Ő törekszik az uj megtelepitésen, legyen rajta Ketzer is „levelek és posták által gyüjtesse együvé, hadd szállják meg és lakjanak békességben, szántsanak, vessenek, épüljenek, nekem is – ugymond – legyen, Uraságodnak is, hogy ők is szegények atyjoknak helyeken lehessenek“. Azt is irja a bég, a mint hallja, némely jászokat, a hova költöztek, megeskették, hogy ott maradnak, „ezeket is – igy ir – hozd haza, ne hagyja Uraságod, mert ország törvényeivel is megnyerjük;“ „hamar hamar jöjjenek haza, csináljanak házat magoknak.“

Mind ez azonban sikerre nem vezetett; a színleges béke csakhamar felbontatott, Forgács Zsigmond 1611. jun. 29-én Kassáról húszezernyi sereggel indúlt Báthory fejedelem ellen; e hadjáratban több magyar főurakkal együtt vele volt Ketzer jászkún főkapitány is, s a jászkúnok által panaszolt Nagy Endre tiz ezer hajdúval elébb Mátyás, majd Forgácsnak a szűz Mária képét viselő zászlói alatt harczolni nem akarván, már Erdély határánál Bátory pártjára állott; végre nov. második felében Forgács Erdélyből sok veszteséggel vala kénytelen elmenekülni; Ketzer azonban e szerencsétlen hadjáratból Thurzó által már elébb visszahivatott, s október közepén a hat ezer hajdú által megszállott Kálló vára védelmezésében tevékeny részt vett, 191mig nem a várat Szécsy Tamás felmentette. Majd a felvidéki megyék Ketzert követül küldték Mátyáshoz Prágába segélyt kérni, de ez kellő sikert nem eredményezvén, végre a táborban lévő rendek sürgetésére decz. 27-én Thurzó Bátoryval fegyverszünetet kötött, melynek egyik pontja szerint a hajdúk között lévő jobbágyok uraikhoz visszaküldése kimondatott.

Mindezek mellett a kibujdosott jászkúnok sorsa nem javult, s midőn 1612-ben a királynak az erdélyiek által elfoglalt birtokai s tizedei összeirattak, megjegyeztetik, hogy a kúnok és jászok a mult zavarok alatt lakhelyeikről elmenekülvén, most oda visszatérni kivánnak, de a bajomi vár lakóitól letartóztatnak, holott azok a korona jobbágyai.

Ketzer a fegyverszünetkor tett igéretekben bizva, 1613-ik évben felszóllitotta a nagykúnokat hazatérésre igérvén, hogy gondjokat fogja viselni, s ősi szabadságaik megerősitésében munkás lesz, de e végett szükséges, hogy kiváltságleveleiket nála mutassák be. Erre „a nagykúnságiak mostan Bajomban és egyébb helyökben is nyomorgók Farkas János, Chirik András és az többi“ ez évi decz. 22-én Szoboszlón kelt levelükben azt válaszolták, hogy jó néven veszik a gondviselést, s arról meg is vannak győződve, azonban „mind magunknak és mind marháinknak eledele mellől télvíz idején jó kéjünkön nem kivánunk búdosni“, hanem tavaszra kelve örömest haza költöznek a maguk telekére; azonban akár itt, akár Szabolcs megyében nyomorognak is, a királyt kivánják szolgálni; csakhogy arra kérik Ketzert, „hogy ezután is olyan erősségöt szörözzön, hogy se urak, se nömössek hozzánk ne árthassák ügyeiket, hanem az mi régi szabadságunk szerint midőn helyeinkből kiszállhassunk“, leveleiket is annak idejében kész szivvel bemutatják.

A lefolyt 15 éves török háború alatt a Nagy-Kúnságban Márialaka és Karczagujszállás is elpusztúlt, s lakosai biztosabb vidékre menekültek; midőn azonban 1614-ben némi csendesebb idők következtek be, folyamodtak személyesen a nádorhoz, 192hogy nekik „tulajdon hajlékok kedvesebb lakásuk, mintsem az mások fényes palotájuk“, s kivánnának, „önnön saját előbbeni lakóhelyükre viszont haza szállani és ott épiteni“, erre azonban a további háborgatások ellen úgy a nádor, mint a török részéről nála felszabaditó levelet kértek. Thurzó ezt nékik nem csak a maga részéről megengedte, hanem bichei várában 1615-ik évi márt. 9-én kelt levelével az egri pasát, Ibraimot, mint „vitézlő és szomszéd úr barátját“ megkereste, hogy a portának is érdekében állván az, miszerint „az sok ideig való hadakozásban elpusztúlt faluk, sőt városok is megépittessenek, és lakosival viszont megszállittassanak, hogy igy a szép föld ne csak mindenkor rókáknak barlangja, de hasznot idővel adó jobbágyságnak is lakhelye lehessen“ s mivel reményli, hogy a Nagy-Kúnságot ily dicséretes igyekezetében Ibrahim sem szándékozik gátolni, felkéri őt, hogy a visszaszállóknak az épitkezést engedje meg, erről nékik levelet adjon, hogy a török vitézek őket ne háborgassák, sőt ez ellen azokat maga a pasa is oltalmazza.

Öt éve már, hogy Ketzer a nádor megbizásából a jászkún főkapitányságot a legnehezebb időkben viselte; azonban a nagy pusztulás közepette állása csak ideiglenes volt, s eljárása inkább csak szervezési, mint kormányzási ügyekben nyilvánult. Kezdvén azonban a jászkún szállások épülni s népesedni, a nádor Bicse várában 1616-ik évi aug. 3-án kelt levelében őt jászkun főkapitánynak nyilvánosan kinevezte, s ez lévén az első főkapitánykinevezési oklevél, mely korunkig fenmaradt, érdekes lesz részletesen megösmerni. Elmondja ebben a nádor Ketzer Endrének érdemeit, s hű szolgálatait, midőn felső Magyarország tizenhárom megyéje részéről a királyhoz a követséget a közelebbi időkben elvállalván, az országos közügyekben dicsérettel, hűséggel s ügyességgel eljárt; az elébbi időkben pedig több hadjárat alkalmával az ő személye mellett, saját tapasztalata szerint élete, s vagyona koczkáztatásával vitézkedett, s jövendőre is ezekhez hasonló 193eljárást igért: ezeknél fogva Ketzernek, mint jól érdemesült személynek adja most, mint már elébb is, élete végéig, nádori és helytartói hatalmánál fogva, minden Magyarországban, különösen a régóta Jászberény városához tartozó, most ugyan elpusztult falukban lakó jászok főispáni és kapitánysági hivatalait, valamint kapitányságát azon kúnoknak, kiknek a nádor hivatalánál fogva főbirája, s kik a Berettyó mellett Karczag, Ujszállás, Márialaka és Turkevi pusztákhoz, s más faluk és telekhez tartoznak, mindazon kiváltságokkal, szabadságokkal, haszonvételekkel és jövedelmekkel, melyeket régtől fogva az ő ily főispánjaik és kapitányaik élveztek; oly feltétel mellett adja azonban, hogy tartozik a philisteusokat és kúnokat, mindenekelőtt, mennyiben rajta áll, a király iránti hűségben, valamint régi kiváltságaikban, törvényeikben, szabadságaikban, s mentességeikben megtartani, védelmezni; s mind azokat, melyeket ezek a kiváltság vagy régi szokás szerint a király vagy ország részére szolgáltatni szoktak, a mennyiben ez mostani állapotukban, midőn nagy részben sem székhelyeiket, sem vagyonaikat nem birhatják, megtörténhetik, velek együtt teljesiteni tartozik.

Ez időben hazánkban nagy események történtek. 1612. jun. 20-án Rudolf meghalt; Erdélyben Bátory Bethlen Gábort árulónak nyilvánitván, ez 1613-ban 80 ezer török kíséretében Erdélyországban megjelenvén, okt. 23-án fejedelemnek megválasztatott, Bátory pedig okt. 27-én megöletett. Majd Bethlen és Mátyás között az alkudozások megkezdetvén, 1615. máj. 6-án a nagyszombati béke megköttetett, s a törökökkel is a zsitvatoroki béke jun. 10-én 20 évre megerősittetett. Forgács Ferencz okt. 15-én történt halálával az esztergomi érseki széket a híres Pázmány Péter nyerte el 1616. szept. 28-án.

E közben a bécsi udvar megkezdte titkos fondorlatait, hogy Erdélyt Bethlen alól elvonja. E végett 1616. elején az udvar utasitásából Homonnay zsoldosokat toborzott, miben őt leginkább támogatta Eszterházi 194Miklós, ki a r. katholikus vallásra térésre által az udvar kegyét, a Mágocsy Ferencz özvegye Derssfy Orsolya keze által pedig nagy vagyont szerezvén meg, nemzetsége fényét s hatalmát megállapitotta. E mozgalom Bethlent is fegyverre szóllitván, érdekében Ali budai pasa Szolnoknál a hajdúság ellen táborba szállott, s a felső megyék is Homonnay ellen felkelésre készültek.

Erre a bécsi udvar békés szándokát igazolni kivánván, Alihoz egy ügynökét, a Kassán 1616. jun. végén összegyült rendekhez pedig Pázmányt küldte el, s Homonnayt a fegyverkezéstől eltiltotta. A kassai gyűlés, mert Pázmány iránt bizalma nem volt, zajos jelenetek után kimondotta a hajdúság fentartását, s jun. 29-re elhatározta, hogy a királyhoz, a nádorhoz, Bethlenhez, s Alihoz követeket küld. Az udvarhoz és nádorhoz való követséggel a közbecsületben állott Ketzer Endre jászkún főkapitány bizatott meg.

Ketzer a beteges Thurzó nádort Bicse várában felkereste, s átadta neki a kassai gyülés levelét, melyre a nádor a királyhoz, s udvari tanácsához intézett leveleivel bocsátotta el Ketzert magától, ki innét Prágába a királyhoz sietett. A kassai rendek békét és országgyűlést sürgető felirata nem eredményezte a kivánt hatást a királynál, kinek tanácsosai arról igyekeztek meggyőzni Ketzert, hogy Homonnay az udvar tudta nélkül fegyverkezett, sőt előtte boszús kikeléseket tettek a megyék ellen, hogy fegyverkezésökkel a békés Homonnayt ezek ingerelték. Végre átadták Ketzernek a király jul. 19-én kelt válaszát, ki neheztelésének kifejezése mellett az önkéntes fegyverkezést a rendeknek szigoruan eltiltotta, s Ketzer a teendők iránt bővebb értesitésnyerés végett ismét a nádorhoz utasittatott. Az eredmény az lett, hogy Homonnay hadait szétbocsátotta.[1]

Végre Thurzó nádor még halálos ágyán is hazájában a béke helyreállitásán buzgósággal működve több heti sulyos szenvedés után Bicsén 1616. decz. 19524-én megszünt élni hazája, vallása és a jászkúnok nagy veszteségére. A nagy férfiu hült tetemeit özvegye rendkivüli fénynyel 1617. febr. 19-én a bicsei egyházban takaritatta el, honnét néhány év mulva az árvai vár kápolnájában lévő sirboltba vitette át, melyet fehér márványból faragott életnagyságú szobrával diszített fel.

[1] Horváth M.: V., 145–157. l.