Hogy 1598. és 1599-ben a tatárok pusztitó serege Kecskemét vidékén s igy a Kiskúnságon gyakrabban átvonúlt, azt e város jegyzőkönyvei említik, levéltárában pedig fenmaradt Szulejman budai vezirpasának két ajánló levele 1599-ből a Kecskeméten átvonuló Szeadet Giráj és Kalgai tatár szultánhoz, melyben őket legmélyebb tisztelettel s őszinte szeretettel felkéri, hogy ha Kecskemétre fognak érkezni, ennek és Kőrös város lakosinak oltalmául oda két jancsárt rendeljen.
Azonban ennek sem volt kivánt sikere, mert a tatárcsapatok e vidéket folyvást zaklatták, s e város részéről a harácsadót Budára vivő egyik küldöttet a portyázó tatárok elfogván, ennek kiváltása az ajándékokon kivül a városnak 165 aranyába került.
Végre is nem mutatkozott más módja a megmaradhatásnak, mint engedélyt nyerni gazdag ajándékok mellett a khántól arra, hogy a város két tatárőrt fogadhasson, kiknek fizetése két hónapra 311 arany 174volt. Ez sem nyujtott biztosságot, mert volt rá eset, hogy a török adót szállitó küldötteket az őrző tatárokkal együtt elfogták a hajdúk, s visszaváltásuk 200 frtba került. Ha pedig meghallotta a város, hogy határán tatár sereg szándékozik átvonulni, jó előre követeket küldöttek a vezér elébe, kitől a pusztulástól való megóvást 4–500 frton, s ajándékadáson kelle megvásárolni.[1]
Ehhez járultak még a végházbeliek és hajdúk pusztitásai, kikről Illésházy 1598-ik évre következőket ír: „ez időben a magyaroknak az császártul semmi fizetése és szolgálatjok nem vala, sőt a végházakban is inkább mind németeket tartottak, igen kevés magyart, azoknak sem fizettek; ha búcsúztak, el nem bocsátották őket, nagy éhséggel s koplalással az végházakat tartották. Az mellett az közel való falukat, városokat pusztitották, és abból éltek és az törökre való csatázásból; két esztendeig is két három hó pénzt adtak nekik. Ez miatt végre a németek Esztergomban feltámadának, ahhoz képest az szolgáló magyar vitézlő nép is, az hadnagyokat kiverték az várból, és meg is öltek bennek; és magok birták az várat mindaddig, mig meg nem fizettek nékiek, és a vétket is meg kellett engedni nekik, mert protestáltak, hogy a várat az töröknek fogják adni.“
„Ez időben az faluk és városok Buda és Esztergom körűl mind puszták voltak, elfutott róla az nép. Ezek közül az futott nép közzül, és a fizetetlen végbeli gyalogok közzül, kiknek semi fizetések nem volt, szabad hajdúk támadtak; ezek csak itt az fölső Magyarországon többen voltak három ezernél. Ezek nagy kárt tettek sokszor az törökökben, meg is verték őket gyakorta; Budán alól városokat elrablottak.. nagy vitézséget cselekedtek ő magoktúl szabad akaratjokból, senki sem fizetett nekik.“[2]
A jászok a háborús viszonyok alatt sem szüntek meg ősi birtokaikat rendezni, kir. adományokkal megerősittetni, 175sőt uj szerzeményekkel, olykor ketten ugyan azon birtokra vonatkozólag gyarapitani. Igy Heves megyében Borsóhalma falu, ezenkivül Négyszállás és Jákóhalma községekbeli részbirtokokra nézve az elmult években Kis, más néven Kapitány Imre, Albert és János nemesek a királytól, Jászapátiról pedig Kaszás Bálint, Radeczi István egri püspök s királyi helytartótól több izben és időben magok részére uj adományt nyertek; e miatt közöttök a kir. törvényszéken gyakori perek folytak, melyek által el is marasztaltattak; – azonban látva a bekövetkezett zavaros és gyászos idők folyását s figyelve több békéltető főemberek közbejárására, s a perek bizonytalan kimenetelére, magokat a békés kiegyezésre elhatározták, s e végett 1599. máj. 16-án a Kassán székelő egri káptalan előtt következő örök egyességet vallottak fel: Négyszálláson nehány elhagyott és puszta jobbágy telek, egy a Tarna vizén levő szigettel együtt, mely a Serősérig nyúlik; továbbá Dósa falu felől két elhagyott és puszta jobbágytelek szintén Négyszálláson a Serősér partján, mely hajdan Elek Ferenczé és Gáspáré volt, végre egy nemesi puszta telek Jákóhalmán, mely Dávid Endre elhagyott jobbágytelkénél kezdődve, egyenesen a jákóhalmi egyháznak megy, s a Kecskeérig terjed, – mindezek Kaszás Bálint örök birtokai legyenek; a többi jelenleg elhagyott és puszta részbirtokok Négyszálláson és Jákóhalmán, kivéve a fentemlitett elhagyott jobbágytelkeket, a Tarnán lévő és a Sörösérig terjedő szigetet, valamint a jákóhalmi nemes telket, – Kis, máskép Kapitány Imre, Albert és János része legyen örökösen; – egyéb e Négyszállás és Jákóhalma faluk tartozékai s haszonvételei ugy a feleket, mint ezek jobbágyait közös joggal illetik. Ellenben Borsóhalma falu és az ott épitett malom a két szerződő felet két egyenlő részben illeti, s mindezen birtokokat a felek egymásnak kölcsönösen birtokába bocsátván, s eddigi ellenmondásaikat semmiseknek nyilvánitván, magokat e szerződés sértetlen megtartására kötelezik.
176Ez oklevélben határozottan jobbágytelkekről tétetik emlités, s mivel a jászkún birtokokon ősi természetöknél fogva jobbágytelkek nem voltak, azt kell következtetnünk, hogy a hosszas belháborúk alatt a jász-községek lakosai megfogyván, földjeik mivelése végett ezekre jobbágyokat fogadtak, ősi jász birtokaikat kir. adománynyal megerősitvén, nemesi előjoggal felruházták; jobbágyaik azonban a pusztulás éveiben más biztosabb helyre költözvén, telkeik pusztán s elhagyatva maradtak.
[1] Hornyik: 44–6., 344. l.
[2] Illésházy: 55. l., 65. l.