IV.

Eger híres vára volt ez időben az egész felvidék egyedűli végbástyája.

Eger vára ostromának napjaira nézve az egykorú történelem, naplók, feljegyzések, s ujabb történetiróink között nem csekély eltérések mutatkoznak.

Ortelius 1603-ik évi kiadása szerint tartott az ostrom, szept. 18-tól okt. 4-ig, tehát 17 napig, Illésházy szerint szept. 22-től okt. 4-ig, mely napon az alsó vár bevétetett, de a valóságos feladás napja nem emlittetik; Pethő G. krónikája szerint szept. 22-től okt. 15-ig, 24 napig; Istvánfy szerint kezdetett szept. 27-én, s tartott 18 napig, okt. 14-ig, Fessler, Hammer, Szalay, Horváth és Kerékgyártó szerint szept. 21-től okt. 13-ig, 24 napig. Az ostrom lefolyásáról az egykorúak között legrészletesebb Ortelius és Istvánfy előadása, leghitelesebbnek Illésházyé tűnik fel, ki ez időben maga is a hadseregben szolgált; Illésházy az alsó vár bevételét okt. 4-re, s igy a 13-ik napra, Ortelius a revelinnek nevezett alsó vár elfoglalását szept. 26-ra, s igy a 8-ik napra teszi.

Érdekesek ez időből nejéhez Czobor Erzsébethez irt levelei gróf Thurzó Györgynek, ki Miksa főherczeg seregéhez szept. 8-án a hatvani táborban csatlakozván, a keresztesi nagy csata végeig folyvást ebben szolgált. Thurzó irja Szécsényből, okt. 7-ről „hogy az Eger 163külső várát megvették az törökök“, ezt Illésházy határozottan okt. 4-re teszi, a mi hiteles adatnak tűnik elő; majd Thurzó okt. 15-én a hanvai táborból irja nejének, hogy „az elmult vasárnapon hitre megadták“ Eger várát; e vasárnap okt. 13-ra esett, s igy ez hitelesiti Istvánfy előadását, ki ezt okt. 14-re teszi.

Ezen eltérő adatok egybevetése után leghitelesebbnek tűnik fel Istvánfy előadása, melyet mi Ortelius részleteinek hozzáadásával követünk.

Érezték is Eger várának fontosságát; mert már 1591. márt. 29-én a felvidéki megyék követség útján kérték Rudolfot, hogy Eger vára keritését az országosan oda rendelt közmunka elvégezhesse. Majd az 1596., 34. tcz. szerint az országgyülés azon kérelemmel járult a királyhoz, hogy mivel az Eger végvárához tartozó vidék a mostani háborúk alatt úgy a törökök és tatárok, mint a katonák által nagy részben elpusztittatott, s a várőrség fenntartására rendelt jövedelmek, – a mint mondják – nagyon megkevesedtek: a király e veszélyes időviszonyok között e végvár szükségleteiről gondoskodjék. Mielőtt azonban ez megtörténhetett volna, a sors másképpen határozott.

E vár kapitányává még 1594. okt. 1-én bedeghi Nyáry Pál neveztetett ki, s alatta a várőrség ezer főből állott. Nyáryt – mint láttuk – a hatvani táborból Miksa főherczeg a nagy török tábor mozgalmainak hirére haza bocsátotta, s ugyanekkor a vár erősitésére néhány nagyobb ágyút, s gróf Thurn Jakab vezérlete alatt 2500 főnyi morva katonaságot küldött, ezenkivül meghagyta Teuffenbachnak, hogy Eger vára védelmére minden szükségesekről gondoskodjék.

Miksát váczi táborozása alatt Nyáry küldöttei sürgetve kérték, hogy e várat a fenyegető veszély nagyságához képest több őrséggel, s hadi élelemmel lássa el. A főherczeg azonnal rendelkezett, s Trczka Vilmos vezetése alatt önként ajánlkozó válogatott 500 német puskás, 300 vallon, Cogorani Kolozs várépitész és 300 mázsa lőpor nagy tömeg kanóczczal Egerbe még szerencsésen elérkezett. Azonban éppen az idegen 164hadaknak a várőrségbe sorozása lett e vár gyalázatteljes elvesztésének oka.

Ezután a főherczeg a Pest alatt táborozó török végvárakbeli tizenötezernyi sereg meglepetésére tervezett hadjáratot. E végett szept. 19-én éjjel megindult, azonban részint mivel ágyúi Vácztól nem messze, a feneketlen sárban elsülyedtek, részint mivel terve a töröknek elárultatott – a vállalat nehány fogoly ejtésén kivül, eredménytelen maradt.

Ennek következtében szept. 26-án Esztergomhoz vonúlt, itt vette szept. 29-én azon rémhírt, hogy a nagy török tábor Eger várát körűlzárolta, s az egriek kérik, hogy a felmentő sereg küldésével ne késedelmeskedjék; mire a főherczeg válaszában a várőrséget kitartásra buzditotta, mivel neki szándéka Eger előtt ennek felmentése végett egész seregével 8–9 nap alatt megjelenni. Másnap ki is adatott a tábori parancs, hogy mindenki hat napi eleséggel ellátva zászlói alatt elindulásra készen legyen. El is indult Schwartzenberg előcsapatúl a lovassággal, melyet az egész tábor jó kedvvel követett, azonban egy mértföldnyi út után ismét táborba szállott bevárni a segélyhadak megérkezését.

Ugyanekkor Pálfy 10800 főnyi sereggel más oldalról Eger felé elindult; ezt megelőzőleg a táborában lévő hajduk és martalóczok Buda alatt 180 ökör és több előkelő török fogolyból álló zsákmányt szereztek.

Innét a nagy török tábor roppant erejéhez képest csekély seregével nem merészelvén a török ellen az alvidék felől a főherczeg hadi szerencsét kisérleni, a felvidék felé Ipolysághra vonult, s az északi megyékbe biztosokat, a királyhoz Prágába követeket indított, sürgetni az igért segélyhadak gyors küldését, egyszersmind a Nagyváradon megállott erdélyi fejedelemnek egyesülés helyéül Borsod megyében a Sajó és Hernád közön Szikszó mellett Sajó-Vámost jelölte ki; majd maga is elindulván, okt. 1-én Szécsénybe érkezett.

Ez alatt a szultán Eger körül Maklár, Tálya, Ostoros és Felnémet vidékét ellepte táborával, melyhez 165nagyságra hasonlót Solimán óta hazánk nem látott, s a sok tábori szolga, és a vidékről a Jászságból is beparancsolt jobbágyok által a vár négy oldala felől felállitott ágyutelepek védelmére magos töltéseket hányatott. Ezután szept. 29-én a várőrséget családjával s vagyonával szabad elvonulhatás igérete mellett feladásra szóllitotta –, erre azonban semmi válasz nem adatott.

Ekkor Ibrahim nagyvezir a várost és várat azonnal elkezdte lövetni, s mivel a város falai gyenge szerkezetük miatt a lövések által már nagyon megrongáltattak, de különben is oly széles kerűletüek valának, hogy megvédésükre sok nép kellett volna, okt. 3-án a nem nagy számú várőrség, hogy a védelem nehéz munkáját szűkebb körre összpontosítsa, éjjel a várba felvonult, s a másnap reggel felgyujtott várost elhagyta.

A gomolygó füst s lángok láttára a törökök a magyari kapun örömrivalgással a városba berohantak, s a tűz eloltásához látván, a kórházat és néhány más épületet sikerült nekik megmenteni.

Ez alatt az ostromló sereg másik része a várnak a szőllők felőli bástyájára rohant, s nagyon mély sánczának fával, kővel, földdel és karóstul kivágott szőlőtőkékkel betöltésére saját népét oly szigoruan kényszeritette, hogy e miatt sokan a mieinkhez átszöktek. Ekkor ismételve erős rohamra adatott parancs, s bár az egriek vitéz védelem és jól czélzott lövésekkel a vivó csapatokban sok kárt okoztak, azonban az egymást uj erővel felváltó rohamok következtében sikerült a törököknek okt. 4-én a bástya alsó részét, – revelin, – elfoglalni.

Ezt követte az, miszerint a törökök a városba bevonszolt ágyúkból elkezdték a hires Dobó-bástyát töretni oly erővel, hogy rést csinálván, Ibrahim rohamot parancsolt, melyet azonban a várőrség oly vitézűl visszavert, hogy e roham ezer török életébe került, mig a védők közül 30 elesett, s ugyan ennyi megsebesült.

166Ezalatt a királyszék felőli oldalról a törökök titokban vezetett nagy munkával a vár aláaknázását is megkezdték, de ezt Stella Kristóf a vár régi épitésze és Cogerano észrevévén, ellenaknákat ásattak, s midőn a török saját aknáit fellobbantotta, ezek ugyan ügyetlen szerkezetük miatt a vár falaiban kárt nem okoztak, azonban Stella többed magával itt lelte halálát.

Okt. 5-én Ibrahim ismét felhivást intézett a várőrséghez saját élete megmentése végett a vár feladása iránt, különben a hatvaninál véresebb mészárlással fenyegetőzött, – azonban sikertelenül. Ugyan e napon érkezett Trzkitől Miksa főherczeghez ujabb sürgős levél, hogyha a felmentés még késik, az őrség a várat tovább nem tarthatja, mert a török azt éjjel nappal löveti, reá folyvást rohamokat intéz, sőt falait alá vájt aknákkal is veszélyezteti. Ugyanekkor Teufenbach is, ki Egertől csak négy mértföldnyire táborozott, irt s kérte a szorongatott egriek részére a gyors segély küldést.

A főherczeg azonnal indulni kivánt, azonban a megyei felkelők csapatainak késedelmes érkezése, a rosz időjárás és más bajok gátolták; a mit tehete, abból állott, hogy ujra kiadta a tábori parancsot, hogy serege hét napi élelemmel ellátva indulásra készen álljon; ezenkivül Strassoldo, Pálfy Péter és Szemere Mihály nyolczszáz főnyi haddal Eger felé utnak indittatott. Végre okt. 8-án az egész tábor utra kelt ugyan a Mátra feletti vidéken Eger felé, hanem utjában sok akadálylyal kelle küzdeni: élelemhiány, zord idő, s oly rosz utak, miszerint a 6–8 lovas ágyú és hadiszeres kocsik vontatására sok bajjal előkerithetett 40 s több ló kivántatott.

Megtudván e sereg utrakelését a törökök, az ostrommiveleteket megfeszitett erővel folytatták. A vár ellen több oldalról s egymásután négy heves roham intéztetett, de a mely a vitéz védelem ellenében mást nem eredményezett, mint azt, hogy a vivók közül Odaverd boszniai pasa három ezer, a várőrségből pedig Luitfried lovag 400 emberrel elesett, ezenkivül sokan megsebesültek.

167E nagy veszteségen a várban a vallonok és németek megijedvén, titkon árulási tervet szőttek, s a várnak előnyös feladását tömegesen kezdték sürgetni. A főizgatókat Nyári és Trszki elfogatván, halálra itélték, azonban az összeesküvés a várőrségnél már anynyira el vala terjedve, hogy az összeesküttek az elitélteket az őrök kezeiből nemcsak erőszakkal elvették, hanem magokat a vezéreket is halállal fenyegették. A külső veszélynél a vezérekre nézve még aggasztóbb lett a várőrség soraiban a fegyelemnek ily nagy mérvben való felbomlása. A végveszély ez elhatározó perczeiben, mi még lehető volt, megkisérlették. Nyári és Thurn szelid intések, igéretek, majd könyörgés által igyekeztek a várőrséget engedelmességre, további védelemre birni, sőt végre térdre esve kérték; Trszki és Kinszky pedig sulyos betegségeikből fel nem kelhetvén, magokat levitették az elégületlenek közzé, s letett katonai esküjökre emlékeztetve őket intették, isten szerelmére kérték, hogy e fontos vár védelmét bátor vitézekhez illő kitartással folytassák, mig a külső segély, mely sok időre már el nem maradhat, megérkezik; előhozatták, felmutatták, felolvasták a főherczegnek sajátkezüleg aláirt levelét, melyben őket vitéz magatartásra buzditva, a felmentést közel kilátásba helyezi.

Mind hasztalan volt. Eger vára s az általa védett vidék s annyi ezrek sorsa felett az árulás vetette el a koczkát. A kétségbeesés gyávasággal szövetkezve oda vitte a dolgot, hogy az összeesküdtek egyik társukat a magyar Balogh Mihályt egy leomlott bástya nyilásához küldték a törökkel a vár feladása iránt alkudozni.

Mig a várban ekként a leggyalázatosabb árulás fájdalmas jelenetei folytak, a török vezéreket is annyi erős roham sikeretlensége után az elcsüggedés szállta meg, s már csaknem egészen elvesztették reménységöket a vár bevehetése iránt, ugyhogy Miksa táborában folyvást fenntartotta magát a hir, miszerint a törökök Eger ostromát félbehagyni szándékoznak. Mily nagy volt a meglepetés Balogh felszólitására, örömmel fogadták, szabad elmenetelt és sok más mindent igértek 168az egrieknek. Erre a fellázadt tömeg Ibrahim nagyvezérhez a feladási feltételek megállapitása végett Paksi Jónás Márton kanonokot és Besenyei Györgyöt kiküldték, s a nagyvezir felhivására Nyári, Trczki, Kinszky és Thurn kapitányaikat s Bárczy Jánost és Cogoranit elfogván, mint kezeseket fegyver között kisérték el a török táborba, s a szultán pecsétes levélben a szabad elvonulhatást megigérvén, okt. 13-án Eger vára feladatott.[1]

A hitszegést a sors hitszegés által torolta meg. A berohant törökök és tatárok a várbeli felvigyázó Korlát Kristófot megkorbácsolva és kifosztva elkergették; a kivonúló két ezer főnyi őrséget a janicsárok bekeritvén, a németeket és vallonokat, a hatvani mészárlás visszatorlásául kimélet nélkül felkonczolták, a magyarokat pedig rabságra hurczolták; a várkapitányoknak rabság helyéül Belgrád jelöltetett ki, kik azonban nagy részben szökés utján elmenekültek.

Ezután a törökök Szarvaskő, Cserép és Szirák szomszéd várakat az őrség elmenekülése után elfoglalták. Eger vára parancsnoksága Mohamed anatoliai begler-bégre bizatott.

Igy juttatta nem élelemhiány, nem a vivók kitartó vitézsége, hanem a 4500-ból még életben maradt két ezernyi várőrség gyáva árulása alig 18 napi ostrom után török kézre Eger várát, melyet ezelőtt 44 évvel Dobó István bátor hazafisága 1800 főnyi magyar várőrséggel 70 ezer török ellenében minden külsegély nélkül 38 napi igen heves ostrom alatt hősiesen megvédeni képes volt! Eger elvesztése végveszedelme volt Felső-Magyarországnak, pusztúlása a vidéknek, a Jászságnak, melyet most már Szolnok, Buda, Hatvan, és Eger töröklakta várak vettek körűl, s mely a török hódoltság terheit, nyomorait ily állapotban 91 évig viselte!


[1] Ortelius 1603-ki kiad. 329–334. l.; gr. Illésházy J. följegyz. m. tört. Eml. VII. 30–31. l.; Röv. m. krón. 1729. 142. l.; Istvánfy 1758. 425–428. l.; gr. Thurzó Gy. lev. I. 176–195. l.; Fessler VII. 380–385. l.; Hammer Gesch. d. osm. R. IV. 264–5. l.; Szalay M. orsz. tört. IV. 404. l.; Horváth M. magy. orsz. tört. 444–45. l.