II.

Ez évben a Jászság közelében egy fontos hadi esemény történt. Mig Pálfy Esztergomot ostromolta, Teuffenbach Kristóf német hadvezér Szathmár, Kálló, Tokaj, Szendrő, Kassa s más helyek őrségével, s a felvidéki nemesek hadaival a hatvani erődöt szállotta meg, s ezt elkezdte erősen ágyúztatni, s hogy a sikert biztositsa, segitségért Miksához Esztergom alá követséget küldött, ki erre 1200 német gyalogost utnak is inditott. Mielőtt azonban e segédhadak megérkeztek volna, Sinán fia Hassán budai pasa és begler bég 148ápril 30-án tiz-, sőt mások szerint negyvenezernyi sereggel Hatvan felmentésére sietett, s máj. 2-án a jászberényi palánknál a Zagyva folyón a palánk melletti hidon, melynek keményfa-oszlop maradványai 1788-ban a Zagyva keleti árka tisztitásakor feltaláltattak, – átkelvén, másnap útjokat Hatvan felé folytatták, s a Galga és Zagyva egybeszakadásánál táborba szállottak. Teuffenbach erről hirt vévén, Forgács Simon vezérlete alatt a magyar hadakat a német lovassággal a törökök ellen inditotta; vetélkedve csatlakoztak e sereghez Bátory Ferencz, Dobó Ferencz, Rákóczy Sigmond, Drugeth István s több más vitézek s május 3-án Tura falutól nem messze a törököket hadi rendben látták feléjök közeledni. Forgács is övéit csatarendbe sorakoztatva, ágyuit kilöveti, s az erre megzavarodott ellenséget maga elől s utána a lovasok kivont karddal megtámadják, a gyalogság pedig oldaltűzbe veszi. Véres harcz fejlődik ki, a törökök hullanak, s két órai csatázás után a magyaroké a győzelem; maga Hassán is sebet kapván, a török csapatok Pest felé gyors futásban az isaszeghi erdőhöz menekültek, Forgács hadai üzőbe veszik, s részint szétverik, részint kardra hányják, halva maradt 3300 török, ezek között a gyulai bég Mohamed, a szolnoki Alai bég, a pesti kapitán-bég Feru aga, 25 zászló, 17 ágyú esett zsákmányúl; a magyarok közűl csak százegynehány esett el, ezek között losonczi Bánfy Sigmond; a csata alatt Bátory harczoló török gyalogságra bukkanván, maga is lábán csekély sebet kapott. A győztes magyar hadakat bevonulásukkor a vár alatt Teuffenbach öröm ágyulövésekkel fogadta.

E fényes győzelem hirére a jászberényi palánkbeli török őrség megréműlvén, a palánkot felgyujtotta, s csak az egyház falai maradtak meg, a többi porrá égett, az őrség pedig futva menekűlt a szolnoki vár falai közzé. Teuffenbach ezt megtudván, a palánk megszállására Figedy Jánost és Ugray Sándort kellő számú őrséggel azonnal elküldte, s erről a szepesi kamarához jelentést tett.

149Majd a kémek hirűl hozták, hogy Szolnokról az esztergomi törökök részére liszttel és árpával megrakott kocsik Budára elindultak; Teuffenbach utánok küldi lovas csapattal Balassa Ferenczet a Bálint testvérét, ki Jászberénytől nem messze a kocsikat kisérő török védcsapatokra találván, azokat megtámadja, s részint szétveri, részint megöli, és sok élelmi szerrel s nehány fogolylyal érkezik vissza Teuffenbachhoz, ki később meghallván, hogy Sinán pasa roppant sereggel a Dunán átjött, az ostromot félbehagyván, jun. 29-én Hatvan alól Kassa felé elvonúlt.[1]

Ezt megelőzőleg május első napjaiban Keresztury Gáspár deák és Horpácsi Gergely ónodi harminczados ellenőr mint a szepesi kamara küldöttei a hatvani táborban megjelentek, s a nyert meghagyáshoz képest a palánk leltározásához Berényben két vitézt kértek a vezértől, ki azonban, senkit nem adva melléjök, őket azon utasitással bocsátotta el, hogy a leltárba csak azt vegyék fel, a mit a palánkon belől találnak, az azon kivül eső tárgyakhoz, minthogy ezek királyi vagyonok, nyulniok nem szabad.

E kamarai küldöttek Jászberényben május 10-én megjelenvén, Fügedy és Ugray palánktisztek nékik nem adtak át mást, mint szétszórva heverő füstös és égett szagú búzát, melyet a városi biró Gellyén Ádám és Benedek molnár felmérvén, lett Berény város vékájával öszvesen 26 1/4 köböl, melyet azután kenyérsütéshez megmosatván, ekkor maradt belőle 22 1/4 köböl.

Ezután Ábrahám tüzérmestertől átvették a török által ott hagyott hadi szereket, ugymint forgótaraczk, seregbontó és más ágyút 12-őt, szakállast 10-et, golyót 255-öt. Az égett föld alatt találtak a németek egy harangot, melyet a várnagy a király részére a toronyba őrharangúl fél köböl buzáért átvett, ennek a toronyba feltételeért ismét adatott a gyalogságnak fél köböl búza; e harangot azonban Fügedy két seregbontó és egy ágy nélkül való taraczkágyúval a maga kocsiján saját nozvai várába elszállitotta. Ezeken 150kivül mást a kamara küldötteinek át nem adtak, mert a török elszaladása után a magyar és német bejövetelekor volt ugyan még a palánkban elég gabona, árpa és köles, de azt saját hasznukra forditották.

Leltárba vétettek a Zagyva vizén lévő malmok is.

Első volt a palánk előtti öt kerekű úgynevezett Pasamalma, melyet Mustafa budai pasa (1566–1578) épittetett saját hasznára, ennek jövedelmét egy Jászberényben tartott török tiszt szolgáltatta fel Budára, s a pasa megöletése után ennek fiai egész mostanig birták. E malmot eleitől fogva Barbel Mátyás jászberényi molnár-mester látta el, kinek előadása szerint, ha a palánk megvédése végett a vizet gyakrabban felfogni s azt a palánk árkaiba ereszteni nem kellett, e malom évenként 260 köböl gabonát is jövedelmezett.

A másik malom a Hozmanbek malma négy kerékre a palánkon felül a török szőllőskertek mellett volt, melyet Hozman szolnoki bég épittetett a maga hasznára, s egy török által gondviseltetvén, birt mostanáig; jövedelme 300 köbölig is felment.

A harmadik malom szinte a Zagyván a várostól kelet felé volt három kerékre s Ficsor Márton malmának neveztetett. E malmot Ficsor György a törökök által lett sanyargatások miatt felépiteni nem tudván, Farkas László jászberényi lakossal közösen épitették fel, s Farkas László halálával ennek fiára Ágostonra, erről pedig leányára Tóth Györgynére maradt, ki az illető fele részt szegénységtől kényszeritve eladta jászberényi palánkbeli Mustapha odapasa vagy tizedes töröknek, ez ismét egy másik Eszes Hozmán nevűnek, ki azt mostanig birta; a másik része Ficsor György utódjáé Mártoné, a harmadik rész az ezt kezelő molnáré volt; ennek a malomnak a török után maradt része a király számára leltároztatott.

A negyedik a Tarna vizén volt három kerékre Borsóhalmi malom név alatt, ennek egy részét egri Horváth György birja, a másik részét mostanig birta Memhet pesti szpáhi, kinek itteni megbizottja Szabó szolgáltatta fel a jövedelmet Pestre, a mi azonban 151kevés volt, mert a töröktől való félelem miatt e malomba menni örletés végett senki, még a molnár sem merészelt.

Leltározók e négy malomnak sok félelem és rettegés között beszedhetett jövedelméből máj. 11-től jun. 30-ig 110 német fegyverest elég nehezen tudtak kitartani, mert nemcsak a török, hanem az ennél rosszabb magyar és német zsákmányosoktól folyvást rettegésben voltak, mivel ezek gyakran a kemenczékből is kiszedték a kenyereket, s egy-egy kemenczében alig három napra valót lehete sütni; ezenkivül a németek erőszakkal is elvették a búzát, s a szárazság miatt viz sem volt mindég elegendő. A leltározók a törökök itt hagyott vetései learatását is czélba vették, a mi azonban a hatvani táborozás miatt nem sikerült.

Az ötödik malom a Zagyván a város végén van Hegeliné malma név alatt, melyet ez a gyöngyösi nő Eszes Hozmánnal együtt épitett; a török azonban a maga fele részét városi polgárok előtt eladta 275 talléron az egri káptalan Pestmegyei ujfalusi birtokán lakó Csáti Gergelynek oly feltétellel, hogy ez, mihelyt a töröktől lehet, Berény városába fog jönni lakni. E malomban is keveset merészelnek őrölni.

A jászberényi palánkból elfutó törökök a szolnoki várba menekültek, s innét tűzzel vassal fenyegetés mellett megparancsolták, hogy minden malmok összes jövedelme oda beszállittassék; ezt a leltározók és molnárok jelentették is Hatvanba Teuffenbachnak és Forgách Simonnak, azonban siker nélkül, s e miatt a malmok jövedelme sokat csökkent.

A leltározók máj. 10-tól jun. 30-ig a hatvani tábor szétosztásáig bevettek öszvesen 133 köböl gabonát, melyből a palánk kapujára két zárnak készitésiért kiadtak fél köblöt; Szörös Gergely főbirótól prófontsütéshez vett öt sóért 1 1/4 köblöt; a kenyérsütésnél három izben segitett Lénárd német gyalognak fél köblöt; ezenkivül régi szokás folytán a szombati vám fejében a városi két lelkésznek, ezek és Fügedi János kértére kiméretett 3 köböl; a többi a várőrség kenyérszükségletére felhasználtatott.

152Volt itt még egy „királyrét“ nevü kaszálló, melyet a király részére szoktak kaszálni, hogy azonban erről évenként hány baglyát raktak, azért nem lehet kitudni, mert a termést a törökök vitték el magok részére.

Itt vámszedés a keresztyének idejében soha nem volt, hanem a török állitott fel a palánknál egy vámkereket, s maga szedte is a vámot.

A városnak a régi királyoktól több kiváltságai vannak, de ezeket a vészteljes időviszonyok miatt nem használhatják, közgyülésen azonban veres viasszal pecsételnek. E város polgárai megigérték, hogy kiváltságleveleiket a szepesi kamarának bemutatják, azonban elnyomta őket a félelem, melyet ezen egész vidék sóhajtások között tür.

A törököknek őszi és tavaszi vetésűk, valamint árpa és köles igen sok volt.

A kerti szőllőkben a különféle fák és cserjék száma nagy; a palánk melletti minden kertet a törökök felégettek, s egyedül a távolabbi szőllők maradtak épen.

Elhagyott telke, mely megszállható lenne, e város jobbágyainak nincsen.

Eddig terjed az érdekes jelentés, miről eddig keveset tudtunk, a Jászberényben a Zagyva parton huszonhét évig fenállott török palánkról, mely ennek várőrsége s több távolabb lakó török gazdálkodását, s a nagy részint ma is meglévő s gazdagon jövedelmező zagyvai malmok keletkezését is részletesen előnkbe tárja.

Még az 1566-ik évi ujvárosi csata után a tatároknak sikerűlt nehány magyart magokkal rabságra elhurczolni, kik Krimben nyelvök és vallásukból kitérittetvén, midőn 28 év mulva 1594-ben juliusban Kázi Giraj khán vezérlete alatt ennek seregébe beosztva az országba bejöttek, rég látott hazájokban a tatár seregtől titkon elszakadva, felkeresték övéiket. Sikerűlt is némi jelek után magokat felösmertetni; azonban idegen nyelvük és vallásuk miatt azon gyanuban állottak, hogy ők a tatároknak kémjei, ennek folytán egy részöket a 153 föld népe agyonverte, más részök pedig megtartva tatárságukat, visszamentek a sereghez, s a pusztitó krimi hadak kalauzai lettek.

Igy találjuk e tatárhadak kalauzai között ez évben Kása János és Forgon Mihály hajdani tasnádi magyarokat, kiknek vezetése mellett a Máramaros megyénél julius közepén berohant krimi és nogaji tatárok százezerre menő hada tüzzel-vassal pusztitva haladtak Szolnok felé. Debreczen alól Pályinál a vitéz Balassa Ferencz kevés számu csapattal őket megtámadta, azonban maga is elesvén, a tatárok Debreczen vidékét feldúlták, égették, kirabolták, a szovátiakat és nádudvariakat majd egy lábig levágták, s a Nagykúnság sik földjén éppen aratáskor, mint pusztitó fergeteg vonúltak át, s Túr városát feldúlva, Szolnok alá megérkeztek; innét egy részök Kecskemétet ment megrabolni, másik rész Hatvan környékét s itt a Jászságot elpusztitani; majd ismét egyesülve húzódtak Győr felé Sinán fővezér segitségére; s bár Teuffenbach magyar és német csapatokkal Tokajnál táborozott, a vidék oltalmára meg sem mozdúlt „mert – mint egy egykorú iró megjegyzi – rákháton méne Tiffenbach a tatárok ellen való harczra a német haddal, kiért pirongatás esék rajta a nagyságos Dobó Ferencztől.“[2]

Szinán pasa a tatárokkal egyesülvén, 200 ezerre szaporodott seregével julius végén Tatát, Sz.-Mártont bevette, s Győrt ostrom alá fogta, mire némi kisebb csatázás után Mátyás, ott hagyva tábori pogyászát, visszavonúlt, ezen gróf Hardeck megijedvén, a kellő őrséggel s élelemmel ellátott erős várat szept. 29-én gyáván feladta, miért azután Bécsben lefejeztetett. Sinán pasa Komáromnak sikertelen megszállása után okt. 13-án Budára vonúlt, a tatárok pedig Csallóközt pusztitották, majd Mátyás 30 ezernyi serege elől sietve vissza haza felé indultak, s utjokat ismét a Nagykúnságnak vették, s Debreczen vidékét ujra megrabolták; majd midőn 1595-ik év elején sok zsákmánynyal és rabokkal Moldván át 154hazatérni akartak, az erdélyi s havasalföldi hadaktól szörnyű vereséget szenvedtek, s kezeik közül négy ezer rab szabadittatott ki.[3]

[1] Istvánfy 386–7. 390. l.; Magy. tört. tár Sárosp. krón. 54. l.

[2] Szamosközy I. 72. l.; Sárospataki krón. 54. l.; A magy. tört. tár, 1857. IV.; Tud. Gy. 1822. X. 47. l.; Szücs I. Debreczen v. tört. I., 219. l.

[3] Sárosp. krón. 55. l.