XI.

1552-ben a Tiszántúli vidék, bár sok pusztúlást szenvedett a török által, de török iga alatt nem volt, mert a hadi segélyt egészben fizette; Heves megyében a török uj 52 portával terjeszkedett; mig Külső-Szolnokban 1073 portából csak 295 volt török alatt, s az e megyei 16 kún községből az adót Nyáry Lőrincz 126szolnoki várkapitány egészben felvette; Csongrád megyében csak a Tiszán túl eső 65 porta volt török alatt, a többi 262 pedig magyar részen.

1553-ban Pest és Szolnok megye a kis-kún községekkel, mint török hódoltság, az adót fele részben fizette; a kolbászszéki kúnok pedig sokféle nyomor és elnyomatásban szenvedtek, sőt ez évben már a töröknek is kénytelen valának fizetni, s Amhat pasa mult évi hadjáratakor mind elmenekültek; ugyan ekkor a jászok is Eger ostroma utáni pusztitások miatt nagy nyomorban voltak; Kecskemét és Kőrös vidékén kivűl Pest megyében török alatt valának: Törtel, Mizse, Lajos, Ferencz-Szállás, Pálka kúnhelyek, s ezeket a török súlyos adózással terhelte.

1554-ben Heves megye öszves 1068 portájával a török alatt állott; Csongrád, Békés és Külső-Szolnok megyékben is a török a porta összeirást erőhatalommal gátolta; a Dunán inneni (= kis) kúnok, mint török alattvalók, az adót fele részben fizették; a jászoknak is több kapitányai a török pusztitás elől Eger várába menekültek; a kolbászszéki kúnok pedig a török részről sokféle elnyomatás, elviselhetlen fizetések és szolgálatokra kényszerités miatt nagy nyomorban voltak.

1555-ben a török alatti Pest megyében emlittetik: Kúnmizse község.

1558-ban Jászapátiban és Jászberényben a birságokon a kapitányokkal s tisztekkel már a török is egyenlően osztozott.

Ez adatok, valamint a fenntebbiek folytán állithatjuk, hogy a Kis-Kúnság már 1550-ben, a Nagy-Kúnság 1553-ban, a Jászság pedig 1558-ban török iga alá jutott. Az 1572-ik évtől kezdve fennmaradt török adólajstromok – defter – a Jászkúnság török hódoltsági állapotát még világosabban feltüntetik.

Ezek szerint a budai szandsáksághoz – kerülethez – volt csatolva a Kis-Kúnság, s éppen a budai nahijehez – járás – Sz.-Miklós puszta, Jakabszállás falu és Sz.-László puszta; a kecskeméti nahijehez Zomok-parlag község; a pesti nahijehez: Orgovány 127falu, Kerekegyház és Galambos puszták, Laczháza és Mizse falu; a szolnoki szandsákság kalocsai nahijehez Bócsa puszta; a szolnoki szandsákság részint szolnoki, részint török-sz.-miklósi nahijehez a nagy-kún községek, debreczeni nahijehez: Fábián-Sebestyén.

A hatvani szandsák jászberényi nahijében fekvő jászberényi palánkbeli török birta Jákóhalmát, Árokszállást, Jászberényt, Bódogházát, Apátit, Kisért, Telekszállást, Jászladányt, Felső-Sz.-Györgyöt, Dósát, Mihálytelkét.

Ezen várakban és erődökben nagyobb vagy kisebb rangú török tisztek székeltek, ellátva kellő számú altisztekkel és harczosokkal, kik között az ahhoz tartozó községek legnagyobb része hűbérűl volt kiosztva oly módon, hogy minden ötezer forint oszpora jövedelem után egy-egy lovast valának kötelesek tartani.

Mellőzve a Jászkúnság területén kivűl eső várakban lakott török tiszteket, a jászberényi palánkban ez időben lakott hűbéres törökök nevei a defterben következőleg fordulnak elő:

1572-ben Mehmed ben Mahmud jászberényi párkán (= palánk)-beli szerbölük vagy csapatparancsnok Bajezid, Hizr és Alitól vétel utján, a hatvani livában jászberényi nahijében fekvő Jákóhalmán 1800 oszpora jövedelmü szántóföldet birt.

Ugyan ez évben Ali-ben-Iliasz után Piri-ben-Iszkender jászberényi várbeli harczos a hatvani livában jászberényi nahijében fekvő Árokszálláson 1700 oszpora jövedelmű szántóföldet birt; Piri elmenvén, ezt Dsefer aga dizdár (várbeli alparancsnok) kapta.

Szintén 1700 oszpora jövedelmű szántóföldet birt Árokszálláson Huszeyn Turák után Ali-ben-Abdallah jászberényi várbeli harczos, ki meghalván, e tétel a defterből kihagyatott.

1700 oszpora jövedelmű szántóföldet birt hatvani livai, jászberényi nahijében fekvő Jászapátin Mehmed ben Piri után Piri-ben-Abdallah jászberényi várbeli harczos.

1700 oszpora jövedelmező szántóföldet birt Mustafa 128ben-Pervane után, ki elment, a hatvani livai jászberényi nahijében fekvő Kiséren Bali-ben-Ali jászberényi párkánbeli harczos.

1573-ban hatvani livai, jászberényi nahijében fekvő Árokszálláson Ahmed-ben-Abdallah után, ki elment, Firuz-ben-Ali jászberényi párkánbeli harczos 1700 oszpora jövedelmű szántóföldet birt.

Hatvani livai jászberényi nahijeban Telekszálláson 6989, Szent-Andráson 1611, öszvesen 8600 oszpora jövedelmű földet, melyből 3500 oszporányi szántó, Behram ben Narisz után Bali-ben-Ali jászberényi várbeli kethuda vagy segédtiszt birt.

Ugyan csak Telekszálláson Korkud-ben-Dsafer után Haszan-ben-Abdallah jászberényi várbeli harczos 1700 oszporát jövedelmező szántóföldet birt.

1574-ben Kiséren 35.200, Rasanghon Kisér határában levő pusztán 1200, s a Berényhez tartozó kapitányok földjén 1800, öszvesen 38,200 oszpora jövedelmű földet, melyből 4000 oszporányi szántó, Hamza ben-Daud után, ki a dizdár aga és Ali vajda szerint elment, mint mazullá, vagy megfosztottá lett hatvani őrségbeli szerbölük, Szafer-ben-Abdallah a jászberényi várbeli ágyúsok agája birt.

1575-ben 1700 oszporát jövedelmező szántóföldet Telekszálláson Haszan-ben-Abdallah után, ki Behram dézdar szerint elment, Kurd-ben-Mahmud jászberényi várbeli harczos birt.

Szintén 1700 oszpora jövedelmű szántóföldet a hatvani livai jászberényi nahijeben fekvő Jászladányon Ibrahim Devlet khán után, ki elment, Haszan-ben-Abdallah jászberényi párkánbeli harczos birt.

A törökkel kötött gyakori fegyverszünetek, s megujitott békekötések azonban nem szolgáltak akadályúl, hogy egyik vagy másik török által lakott vár hatalmas főnöke ne folytassa azon vidéken rablópusztitásait; melyeknek nemcsak egyes lakosok, hanem olykor egész községek áldozatul estek. Igy találjuk, hogy Jászfénszaru községe, mely még 1553–4-ben adózásait teljesitette, 1555–7-ben már a többi jászszállások között 129nem emlittetik; 1558-ban pedig már ugy fordúl elő, mint elhagyott puszta hely. Mivel pedig 1555–7-ben e vidéken rendes hadjárat nem volt, Fénszarut hihetően a közel hatvani várban székelt Veli szandsák bég, egész Poroszlóig űzött gyakori portyázásai alkalmával pusztitotta el s tette lakatlanná; s ezt abból is lehet következtetni, mert a fénszarusi kapitányságot Eger várbeli hires vitéz jászapáthi Horváth János – fia vagy unokája a mult század második felében élt Horváth Lukács apáti kapitánynak – birván, az egriek kicsapásait ezek egyike birtokának elpusztitásával visszatorolni kedvező alkalmul kinálkozott. Fénszaru azonban még 1575-ben is mint elpusztult hely emlittetik.

Majd Horváth János egri helyettes várkapitánynyá és főtiszttartóvá lévén, kieszközölte a királynál, hogy őseitől reá szállott ezen nagyfénszarusi kapitányság, melynek elődei s ezek után ő és testvérei György, Gergely és Mihály háboritlan birtokában voltak, de a melyre vonatkozó okleveleiket a közelebbi zavarok alatt elvesztették, minden jövedelmeivel és tartozékaival uj adományi czimen 1575. aug. 15-én kelt levéllel nekik adományoztatott; sőt egy másik, ugyan e napon kelt oklevéllel a király azt is engedélyezte, hogy a kik ezen nagyfénszarusi és kisfénszarusi kir. philistaeus községekbe megtelepednek s uj házakat épitenek, azok minden rendes és rendkivűli adózások és szolgálatok teljesitése alól a megszállástól kezdve hat egész évre felmentetnek. Ugy látszik azonban ennek sem lett sikere, mert a jász községek 1587-ik évi sorozatában Fénszaru még mindég elő nem fordul.

E közben a zavaros idők szükségessé tették, hogy az egri vár s tartozékai összeirassanak, melyet arra kiküldött kir. biztosok 1572-ben teljesitettek, kik az egri várhoz tartozott Jászkúnságot az ez által 1570-ben községenként teljesitett fizetések s jövedelmekkel a behivott községi küldöttek közbejöttével összeirták. Ez összeirás még részletesebb hű képét tárja elénk a Jászkúnság ez időbeli állapotának.

Ez összeirás szerint elhagyott telek volt a 14 jász 130községben 156, a 17 nagy-kún községben 242, a 14 kis-kún községben 34. A kis-kún községek Mizse, Lajos Kisszállás és Szabadszállás székekhez tartoztak. Bankháza az összeiráshoz nem jelent meg.

Ezenkivül Altokháza, Asszonyszállása, Thosháza, Keleby, Kozukháza, Borsod, Mátyusháza nevü hét pusztáról megjegyeztetik, hogy ezek ugyan a Kis-Kúnsághoz tartoztak, azonban most a ráczok szállották meg s ezek lakják.

Továbbá elősoroltatnak: Beszter, Thompa, Matkó, Orgován, Csólyos, Kömpöcz, Fejértó, Tajó, Bócsa, Majsa, Ivánka, Karapal, Zank, Mélykút, Tázlár, Jakab-Szállása, Ludas, Köncsöng, Péder, Zomoktarcsa, Csengele, Jenke s hogy ezen 22 pusztákból, a melyeket lehet, a kúnok tisztjei másoknak adnak ki haszonbérbe, a föld minősége szerint 20–25–30 frtért, s az ebből bejövő nem csekély öszveget maguk hasznára forditják; Majsa pusztát pedig a nagyszegedi polgárok baromlegelőül használják.

Ez összeirásból látjuk, hogy a Kis-Kúnság ez időben már csak 15 lakott községből állott, s ezenkivül hozzátartozott 29 puszta, melyek legnagyobb része többé megszállva nem lett, sőt e puszták egy része a Kunságtól elszakittatván, Pest és Bodrog megyékhez csatoltatott, s igy maradt napjainkig.

A mai puszták közül még ekkor mint községek állottak fen: Mizse, Lajos, Kerekegyház, Páka, Kisbalázs, Ferencz-Szállása, Kis-Szállás, Kocsér, Kara, Bankháza; ellenben feltünő, hogy Félegyháza, Halas, Dorosma, ma népes kún városok, sem ezen vagy más várvidéki, sem rovásos adó öszveirásokban nem emlittetnek, holott az ezeket környező községek és puszták elősoroltatnak; s igy azt kell hinnünk, hogy ezek ezen korban elpusztúlva lakatlanul állottak.

Ez összeirás egyszersmind részletesen megösmertet bennünket azzal, hogy a jászkún községek ez időben mily adózás és szolgálatokkal valának terhelve.

A borkimérésből való jövedelem a jászoktól: 906 frt 6 dr, a nagykúnoktól 578 frt 6 d.; a kiskúnoktól 23 ft 46 d.

131A jászoktól rendes census, kir. rovásadó és téli szolgálatváltság öszvesen 1320 frt 60 d.; a nagykúnoktól: census 312 frt 50 d., rovásos adó 337 frt, téli szolgálat 110 frt, tegzespénz 36 frt és Mesterszállásról census 14 frt, öszvesen 809 frt 50 d.; a kiskúnoktól: rendes census 174 frt 20 d., rovásadó 124 frt, vágó ökrök helyett 114 frt, téli szolgálat 87 frt 10 d., tegzespénz 7 frt, salétromfőzés helyett 36 frt, Laczházáról census 27 frt 50 d., öszvesen 569 frt 80 d. A három kerületből öszvesen 2699 frt 90 dr.

Ezután a jászok mint korona javadalmakban lévő lakosság száma és osztálya terjesztetik elő, mely szerint a 14 jász községben van: telkes jobbágy 571, legtöbb: 161 van Jászvárosban, legkevesebb: 9 van Dósán és Árokszálláson, zsellér van 278, legtöbb Jászvárosban és Apátin van 38, legkevesebb Mihálytelkén 2; elhagyott ház és telek van összesen 156. Az adózó családfők száma összesen 1049.

Ezek fizetnek rendesen censust évenként 600 frtot, akónak nevezett tizedváltságúl: 1200 véka buzát, melynek értéke 50 drral 600 frt, 1200 véka árpát, 25 drral 300 frt, ezenkivül vágó ökröt 10 darabot 4 frttal, 40 frt; rendkivül: kir. rovásos adóba 527 frt, vajat 302 1/2 itczét 12 drral: 36 frt 26 dr., sajtot 229-et 10 drral, 22 frt 90 dr., 7 dézsa turót 1 frt, téli szolgálat helyett 1567 óta évenként 199 frtot; ludat, tyúkot a vajhoz képest 302-öt 5 drral, 15 frt 10 d., de bármikor felszóllittatnak, adnak, – a jászkapitányok tegzespénzűl fizettek a várba 50 frtot, de ezt most tisztjeik veszik fel. Összesen fizetnek a jászok 2391 frt 26 d.

Ezenkivül még tisztjeiknek: kaszálló váltságúl 20 frt 70 d., akóba búzát 123 1/2 v. 50 drral 61 frt 62 d.; árpát 123 1/4 v. 25 drral 30 frt 81 d., 74 hizott sertés helyett adnak 42 frtot, minden juhos gazda ád egy bárányt vagy 33 drt, mely tett 1570-ben 27 frt 86 dt., 14 dézsa turót 14 frtban. 57 itcze vajat 12 dval 6 frt 84 d., sajtot 52-őt 10 drral 5 frt 20 d., két 132tehenet 3 1/2 frttal 7 frt. Apáti téli szolgálatért 4 frtot; öszvesen 220 frt 3 1/2 dr.

Kolbászszéki nagykúnoknál 17 községben van 456 jobbágy, 108 zsellér, elhagyott ház és telek 242; e szerint az összes adózó családfők száma 564. Telkes jobbágy legtöbb van Karczagon 44, legkevesebb Kisujszálláson 8, zsellér legtöbb van szintén Karczagon 12, legkevesebb Kisujszálláson 1.

Mesterszállás elébb Gyulához tartozott, most Egerhez. Elszakittatott a széktől; Tatárszállása, Ecseg, Báboczka, Kun-Sz.-Márton, Homok-Szállás, Telekszállás, Kun-Hegyes, Kis-Kaba, Kakat.

A nagykúnok fizetnek rendes censust: 312 frt 50 d. akóba: buzát 250 vékát 50 dval 125 frt, árpát 250 v. 25 dval 62 frt 50 d.; kir. rovásos adóba kénytelenek fizetni 337 frtot; adnak 12 vágó ökröt 4 frtval 48 frt, némelykor többet is kénytelenek adni; vajat 125 pintet 24 dval 30 frt, sajtot 125-öt 10 dval 12 frt 50 d.; téli szolgálat helyett 1567-ben kiegyeztek pénzben s jelenleg fizetnek 125 frtot, Ungnad idejében fizettek 110 frtot. Mesterszállása fizetett 1570-ben 14 frtot. E székben van kapitány és nemes a telkeken 64, elhagyott telek 1, ezek fizetnek évenként tegzespénzűl 36 frtot. Összes fizetés tesz 1087 frt 50 dr.

Tisztjeik részére: asztalpénzül mindegyik 10 dral 53 frt 70 d. 12 pint vaj 24 drral 2 frt 88 d., 12 sajt 12 drral: 1 frt 44 d., másféle sajt 12, 8 drral: 96 d. 12 dézsa turó 1 frttal 12 frt, szalonna 12 darab 3 frtval 36 frt, de mivel a behozott szalonnák a tiszteknek nem tetszenek, egyenként 3 frtjával fizetik; összesen a tisztek részére: 106 frt 98 d. Összesen a fizetések 1194 frt 45 d.

Kiskúnok: Mizse, Kis-Szállás, Lajos és Szabad-Szállás székekben: 14 népes községben lakott 311 jobbágy, legtöbb: 47 Kerek-Egyházán, legkevesebb: 9 Laczházán; zsellér volt 47; legtöbb 8 Pálkán; legkevesebb 1 Tatár-Sz.-Miklóson. Bankaháza az összeirásra nem jelent meg; az összes adózó családfők száma 358.

133A fentebbi népes kiskún községek fizetnek évenként:

Rendes censusba 188 forintot, királyi rovás adóba 237 frtot, akóba búzát 91 1/4 vékát, 50 drral 45 frt 50 d., árpát 91 1/4 vékát, 25 drral 22 frt 81 d., Tatár-Sz.-Miklós fizetett 1571-ben tized helyett 16 frtot, 19 vágó ökör helyett 119 frtot, téli szolgálat helyett 101 frt 60 d., vajat 169 1/2 itczét, 12 drral 20 frt 34 d., sajtot 160-at, 10 drral 16 frt; két salétromfőző kemencze váltságába, melyekben a török részére főznek, fizetnek Egerbe évenként 36 frt, kapitányuk van 13, kik évenként tegzespénzűl fizetnek Egerbe 7 frtot; öszvesen 804 frt 25 d. Tisztjeiknek teljesitett évi fizetés 501 frt 9 1/2 d.

A jászkúnok által öszesen teljesitett fizetés öszvege tesz 5111 frt 29 d. Ebből az adózó öszes 1971 családfőknél jut egyre 2 frt 60 d., mely öszveg egy ökör 4 frt ára után viszonyitva tesz mai pénzünk szerint 100–150 frtot, a mi valóban roppant terheltetés. Egy családot 5 taggal számitva: volt ez időben a Jászkúnság egész lélekszáma 9855, miből láthatjuk a népesség s munkáskéz csekély számát, s ebben találjuk fel annak okát, hogy a Kis-Kúnságban 22 puszta a jászkúnok közül mivelő kezekre nem talált, s haszonbérbe adatott igen csekély árért.

Miután pedig úgy ezek, mint a fentemlitett 29 puszta fennmaradt adatok szerint részint még e század kezdetén, részint a XV. században, mint község vagy szállás fenállottak: ezek elpusztulását részben a mohácsi vész után Budáról duló fergetegként haza vonuló török hadtest rombolásának, részben az 1566-ik évi nagy hadjáratnak kell tulajdonitanunk, annyival inkább, mert ez utóbbi hadjárat leirását egy hazai egykorú történetirónk e szavakkal kezdi meg:

„1566. évben kiütött lángjával azon igen nagy és nevezetes hadjárat, melyet Szulejman, bár kor, évek és betegség által nagyon sujtatott, nagyobb erővel, mint valaha, meginditani elhatározott, s mely által Magyarországnak a Duna és Tisza, Körös és Maros, 134Duna és Dráva közötti leggazdagabb vidékei két hires város meghóditása és csaknem az egész keresztyén világ megzavarása után, siralmasan hamuba döntettek.“[1] Itt a Dunatiszaköz felemlitése önként e kis-kún szállások pusztulására vezeti figyelmünket.

E nyomor és zavarteljes belviszonyok a birtokjogokra szintén káros hatást gyakoroltak; nem is késtek ezt sokan saját érdekökben felhasználni, s a mindenkor kir. jövedelmet képező egyik vagy másik Jászkún községet, vagy ennek haszonvételét egészben vagy részben magoknak adományoztatni. 1563. nov. 17-én a király Marjalakát és Bolcsát, királyi népes kún községeket, tetszés szerinti ideig használatra s egyszerü felszólitás után azonnal visszabocsátás feltétele mellett Bánffy Györgynek adta át.

A rovásos adó összeirások szerint 1570-ben Turkabát Ghémesi Ferencz, Kún-Hegyes egy részét pedig, mely Pest megyéhez számittatott, Kenderesy Boldizsár, más részét Hegyesi Gáspár birta.

Ezenkivül maradt fenn egy feljegyzés 1572. okt. 1-ről, melyben az elidegenitett kún községek soroltatnak elő:

Kúnhegyesen Ungnad Kristóf a maga szolgájának Horvát Istvánnak 7–8 jobbágytelket adott.

Kakat egész községet kihalás czimén Chigly Mihály és Vitéz János, Kaba községet egészen hasonló czimen Dersy Ferencz, Tatár-Szállását szintén kihalás czímén Kövesdy Bertalan, Sárközy Mihály és Balázs deák nyerték.

Telekszállása egész község urainak elszenvedhetlen kegyetlensége miatt pusztává lett; e községbe még Fráter György helyezte be az ő tisztjeit, kiknek, jelesen Horváth Györgynek örökösei ezt, mint tulajdonukat, jelenleg is birják.

Homokszállás egész községét erőhatalommal elfoglalva birja Temesváry Mihály, ki itt tisztjeül Olasz Györgyöt tartja; e község 1574-ben Peres Endreé volt.

Kun-Sz.-Márton; ez a legnagyobb kún község, 135mert van benne 97 jobbágy; birja Ungnad Kristóf, ki tőlök 3 év óta 35 fejős tehenet kap, s egy évvel ezelőtt ide tisztjeiül Gyari Györgyöt és Zarka Ferenczet rendelte, kiknek a jobbágyok mult évben is 40 forintot valának kénytelenek fizetni.

Báboczka, ezen 20 jobbágy-lakta egész községet kihalás czimen adományba nyerte Konthory Ferencz, ki szegényeket oly iszonyúan sanyargatja, hogy szeme elibe sem mernek menni, mert őket mindjárt tüzzel-vassal fenyegeti.

Ecsed egész községét Ungnad Kristóf Bornemisza Jánosnak, mint tisztnek adta, kinek bár sokat követelt, még nem adtak semmit.

Mesterszállása egész községet szintén Ungnad Kristóf adta Rácz Istvánnak és Pettke Istvánnak, mint tiszteknek; kik ettől már egyszer 8 ökröt, mult évben pedig a 8 ökrön kivül még 50 forintot is, bár a jobbágyok igen kevesen vannak, zsaroltak.

[1] Istvánfy: Hist. Hung. p. 288.