94VI.

Látva e közben Verancsics, hogy Egerben a protestáns vallás, főleg a várőrség között nagy elterjedést nyert, azon igyekezett, hogy a vár kormányzóit és a századosokat ujakkal, még pedig katholikusokkal felváltva, s a két várkormányzók egyike elégtelen lévén a tiszttartóságot is vinni, e sok gondot kivánó hivatalra egy 3-ik uj kormányzót, ki katholikus legyen, kivánt alkalmazni; e végre a királyhoz ez évi márt. 2-án irt levelében Horváth Ferenczről, és a városi századosságra nézve Kun Balázsról, ki katholikus és Thurzó rokona, tett felterjesztést; elmondván ebben azt is, hogy febr. 23–24-én a törökök Szolnoknál összegyülekezvén, 25-én 200 fedél nélküli – tegetibus intectis – paraszt kocsikon a Tiszán átkeltek, Balaszentmiklósnál megállapodtak, hogy ott bevárják 10 szandsák népét és a budai pasát 35 ágyúval, – attól lehet leginkább tartani, hogy a törökök, a miről rég gondolkoznak, Debreczenben erősséget épitenek, melylyel Gyula, Erdély, Máramaros és a többi tiszai részek sorsa el lesz döntve.

János Zsigmond, Baky Pál, Bornemisza Farkas és Nagy Máté követei által sürgeti a segélyt a pasánál, kinek ezek 20 ezer frtot hoztak, hogy ez által jobban rábirják a segitség adásra, s ha elindul, utjában kalauzolják. Ezek után János Zsigmond futárúl egy levéllel a pasához Radics-Bosythot inditotta, de a kit az egri katonák mart. 12-én a Tiszántúl a kúnok egy falujában Karczagujszálláson elfogván, Egerbe vittek, hol kikérdeztetvén, a nála talált levelet Verancsics mart. 14-én a királyhoz felküldötte, magát pedig további intézkedésig fogva tartotta.

Mart. 22-én a budai pasa a Tiszán átkelvén, Szolnok és Zonda falu között a parton táborba szállott, innét 3 nap mulva Fegyvernekhez érvén, két napi pihenés után Debreczen felé megindult lassu lépésekkel, mivel csak három ezer embere lévén, az erdélyiek kijövetelét és a temesvári pasának segédhadakkal megérkezését 95várta; Budán, Pesten, Füleken, Hatvanban, Szécsényben, Szolnokon kevés számu őrséget hagyott hátra. A törökök e mozgalma mind Gyulát, mind Egert félelembe ejtette, s az egri várból Kun Balázs járt ki kémszemlére; s Kassa városát is megkeresték az egriek, hogy az őrséghez 200 gyalogost küldjön, mire annyival nagyobb szükség van, mivel látva a pasa, hogy sehol ellentállásra nem talál, májusban jancsárjai egy részét Székesfehérvárra és Esztergomba haza bocsátván, maga négyezer emberrel Szolnok és Jászberény között a Zagyva mellett szállott meg, a lovakat legelőre bocsátotta, s a hódoltságból sok szekeret rendelt ki, melyeken nagy mennyiségü ként részint táborába, részint Szolnokba szállittatott. Ezenkivül május hónapban a pasa megkezdte a hidépitést a Tiszán a Szolnoki vár mellett a Zagyva torkolatánál oly erős és széles szerkezettel, hogy rajta két szekér elférjen; el is készült az juliusban, „kinél – Verantz szerint – ember jobbat nem kivánna az Tiszántúl az földnek elveszésére.“

E közben a törökök nem csak maguk pusztitottak, hanem felfogadott rácz gyalogság által is rabolták a vidéket. Igy történt, hogy 1562. okt. 8-án a hatvani szandsák 125 föből álló rácz martalóczai Árokszállást éjjel megrohanták, feldúlták, a lakosságot nyomorgatták, kinozták, gerendába felkötve verték, testére gyertyát csepegtettek, a tüzet teknővel hordták rájok, igy kinozták Kántor Jánost; Torla Antal birónak az anyját, kinek a lábait késsel is meghasogatták, ugy, hogy többen a kinzás miatt meghaltak; ezenkivül feltörték az egyházat s kirabolták. Ezen a ráczok neki bátorodván, okt. 15–16-án Koka és Bagna (Bagh) falukat végkép kifosztották, s a Váczról e vidékre jövő kereskedőket megrabolván, miután közülök 22-őt meggyilkoltak, tőlök posztó és más áruczikkeiken kivül több mint 12 ezer forintot elvettek. Ez iszonyu pusztitás a falusi népséget oly rémségbe ejtette, hogy a népesebb s nagyobb városokba seregestől tódultak letelepedni.

96Ezenkivül a török lovasság is folyvást háborgatta a magyar részt, s ezekkel a váraknak, megyének, földesuraknak minden, a legtitkosabb utakon való közkedését is veszélyeztette, ugy, hogy a Dunatisza közit a törökök egészen hatalmukba vették, sőt meg is irta a budai pasa Egerbe, hogy innét ne is küldjenek többé embereket ezen vidékre, mert ez már senki másé, mint a török szultáné.

Ez év máj. 10-én Verantz püspök Eger várába tiszttartóul Peliny Bálintot, Horvát Ferenczet és Zaberdin Jánost pedig várnagy és kapitányoknak kinevezvén, őket hivatalaikba feleskette; ugyanekkor Vida Bálint a kúnok tisztségét nyerte.

E változás folytán Eger vára jövedelme leltároztatott 1562. máj. 15-én; e szerint Karácsonkor kimérés végett átadatott a 14 nagykún községnek 372 akó bor; ebből legtöbb esett 40 akó Csorbára, legkevesebb 12 akó Magyarszállásra; a jászokra vettetett 31 hordó, melyből 28 hordó árát be is fizették, hátra volt még 3 hordó.

Érdekes lesz felemlíteni, miszerint az egri várnagyok, hogy a török véletlen megrohanásai ellen magokat biztositsák, rendes kémeket tartottak, kik által a törökök mozgalmairól értesítést nyertek, melyet fontosabb esetekben a királylyal is közöltek. Ezen életkoczkáztatással járó vállalat kellő jutalmat kivánván, az egri vár számadásaiban, főleg az 1552-ik évi nagy ostromtól kezdve a „kémek fizetése“ rendes külön rovatot foglalt el. Ezekből látjuk, hogy 1555., 56., 57., 60., 61., s 62-ik években a kolbászszéki Tóturgonyból Sován István, Jászladányból Konthó és Czompó Benedek, Jászberényből Hatvani Orbán, Dikó Gergely, Fekete Pál, Dezső Albert, Pap Ferencz és Szűcs Antal, Ágoról Sári Endre, Abonyból és Isaszeghről a községi biró, ezenkivűl egy Radics nevü rácz Budán, Becskereken, Szolnokon, Nándorfejérváron, a török táborokban s más meg nem nevezett helyeken ismételve tett kémkedési hű szolgálataikért fizetéseket kaptak; melyek szolgálataik arányában azon időben nagy összeget tevő 9712 frtig felmentek. Volt ezeken kivül maga a budai pasa körében is hű tudósitójuk, kinek arany órával s lófogattal kedveskedtek.

Zay Ferencz mint szolnoki várnagy elküldte Sovan Istvánt egy társával Belgrád felé, a törökök kikémlelésére, azonban szerencsétlenűl, mert társát a törökök elfogván, megnyúzták. Szintén ügyes kém volt Német János, kinek testvére, Péter, Lippánál a király szolgálatában megöletett. Sován és Német még gróf Salm idejében híven szolgáltak, mert akárhová küldettek, a törökről igaz híreket hoztak, minélfogva már gróf Salm szándékozott ezeket a kúnok közt való tisztséggel jutalmazásra ajánlani; azonban elébb meghalván, 1552-ben Zay felkérte a m. kamarát, hogy nevezetteket megjutalmazás végett a királynak ajánlja; s a kamara márt. 24-én kelt felterjesztésében azt véleményezte, hogy ezek, mig valamely birtokkal megjutalmaztathatnak, költséggel elláttassanak s teherviseléstől mentessenek fel. Ez azonban több évekig elmaradt, úgy, hogy a király csak 1560. jan. 1-én kelt levelében mentette fel örökre tóturgonyi Sovány Istvánnak és testvérének Tóturgonyon lévő egész házát minden adó, taxa, hadisegélypénz, és kamarai nyereség fizetése alól s azt nevezetteknek nemesi udvartelek helyett adományozta.

Sován kémi veszélyes szolgálatát ezentúl is folytatta. 1562-ik évben márt. 24-én a pasához vitt levelet, ápril 2-án a törökök táborába, ápril 11-én pedig Belgrád felé küldetett el hirt fogni, egy-egy utjáért 1–2–6 frtot kapott az egri várnagytól.