Mindjárt ez év (1552) elején az aradi prépostság termeiben az alvidéki főurak tanácskozmányra gyültek össze, melynek czélja és tárgya volt Szegednek a töröktől visszafoglalása; jelen voltak Tóth Mihály, egykor szegedi biró, ki városa polgáraival a közreműködés iránt már titkos egyezséget kötött; továbbá Bakics Péter, Dersfy István, Dóczy Miklós, Horváth Ferencz, s az idegen hadak vezérei közül: Aldona, Perez Alfonz és Oppersdorf Ádám. Az idő és a hadi eljárás módja meg lőn határozva, melynek folytán mig a rendek Pozsonyban tanácskoztak, febr. 23-án Tóth Mihály Szeged városát a polgárokkal egyetértve ötezer hajduval véletlen s oly erős rohammal megtámadta, hogy Heder beg a várba menekülni vala kénytelen; kinek segitségére Ali pasa Budáról gyorsan 31elindult, s közeledését a vidék népének a városba menekülése jelezte, s a Tóth Mihály felhivására oda érkezett Bakics és Aldana seregeit úgy megverte, hogy 10 ezeren elesvén Tóth Mihály huszad magával a ludasi tó mellékére volt kénytelen vonulni; s midőn a Becskerekről Szeged felé siető Korrun pasát Martonosnál megvert Nagy Bálint és Török Péter sok zsákmány és két szekér török fejjel visszaérkezett, Ali már ura volt a városnak s a Nagy Bálint seregét is tönkre verte, majd a város lakosain oly mészárlást követett el, hogy diadala jeléül a budai pasa a szultánhoz Konstantinápolyba 4 ezer orrot, 40 zászlót és számos foglyokat küldött;[1] maga pedig győztes seregével az alsó Kiskúnságon keresztül a dunántúli vidékre Veszprém ostromára elvonult. E szegedi győzelem által a Dunatiszaköznek török által lett meghóditása bevégzett ténnyé vált.
E gyászhir hallatára Ferdinánd az országgyülés felterjesztését megerősitvén, april 1-én Báthori Endrét erdélyi vajdává, Losonczi Istvánt pedig temesi főispánná nevezte ki, kik a rendek előtt a hűségi esküt letették, – ezzel az országgyülés eloszlott.[2]
Nem sokkal ezután megkezdetett a nagy török hadjárat. Jun. 1-én Ali pasa bevette Veszprémet, jun. 14-én Kassát Serédy György elfoglalta; Achmet pasa pedig és Szokoli jun. 24-én 50 ezernyi sereggel Temesvár felé közeledtek. E nagy erő ellenében Losonczy István a várparancsnok csak 2210 főnyi őrséggel rendelkezvén, segély után látott, de se Báthori, se Castaldó Erdélyből nem mozdultak; jun. 29-én Temesvárt a török sereg körül zárta, s az ostrom és védelem hősies erélylyel megkezdetett.
Ez alatt jul. 9-én Ali pasa 10 ezer emberrel Drégel várát megszállotta, s e vár a vitéz Szondi Györgygyel csakhamar elesett; utánna Busa, Ipolyságh, Balassagyarmat, Szécsény, Hollókő, Buják meghódoltak.
32E közben jul. 26-ig Losonczy hősi elszántsággal 10 rohamot vert vissza; végre a lőporhiány, a polgárok esdeklése, a magyar kormánytanács gyáva tétlensége, s az idegen hadak lázadása Losonczyt a vár feladására, mi azután életébe került, kényszeritette; utánna Karánsebes, Lugos, Lippa, Solymos és Csanád meghódolván, a szultán az egész temesi tartománynak urává lett, s Castaldo, hogy saját tétlenségét fedezze, Aldona Bernát lippai várparancsnokot elfogatván, Bécsbe hadi törvényszék elébe állittatta. Temesvár hősies védelmezésében – mint fennebb emlittetett – jászapáti nemes Horváth János is oly vitézséggel vett részt, hogy ezért a király által több falu adományozásával jutalmaztatott.
A Hont- és Nógrádmegyei várak elvesztésének hirét Ferdinánd julius vége felé meghallván, hogy Alit előnyomulásában meggátolja, tiz megye nemességét Fülekhez táborba gyüjtötte, s a tizenegyezernyi sereg fővezérévé az osztrák Teufel Erasmus győri parancsnokot nevezte, de a kit aug. 11-én Ali Palástnál nagyon megvert, s négyezer emberrel elfogott, – s Budán diadaljelek hosszú sora kiséretében fényes bevonulást tartott; s mint Verantz irja: „a németekből egy rosta zabon attak egyet a terekek.“ Az ez alkalommal fogságba esett Teufel Erasmus azután Konstántinápolyban megöletett és Sforcia olasz hadnagy, Budáról 17 ezer aranyon váltatott ki a fogságból.[3]
E közben Temesvárról Achmet pasa vitéz seregei egy részével Szolnok felé indúlt, s ugyanoda rendelte Ali budai pasát is; seregének másik része pedig a Tiszántúli vidéknek egész Debreczenig pusztitására vonult, s ez az egész Nagykúnságot kirabolván, több mint 30 ezer embert hurczolt rabságra. A vett parancs folytán Ali pasa 20 ezernyi sereggel már aug. 22-én megszállotta Szolnok várát, s ezt különösen Abony, Tószeg és Rékás felől szorosan bekeritette. Szolnok vára a Zagyva és Tisza összeszakadásánál, erős, széles és magos sánczokkal volt megerősitve, 24 nagy ágyúval 33és más hadiszerekkel kellően ellátva; élelmiszer pedig már a múlt év tavaszán oly mennyiségben hordatott Szolnok alá, hogy az a várba be nem férvén, főélelmezési tiszt Heilman Farkas jelentésére, annak megromlástól való megóvása iránt a király 1551. máj. 7-én intézkedett, s ugyanekkor száraz malmok épittettek, s három séllei naszádos vajda oda rendeltetett; az 1400 főre menő várőrség magyar, német, cseh és spanyolokból állott, kik minden vitézi lelkesedés hiányában egymás között folyvást viszálykodtak. Nyári a várparancsnok, kit e fontos állásra nem vitézi érdem, hanem az országnagyok kedvezése emelt, a kincsekben gazdag, testben elhizott Nyári köztök rendet, fegyelmet tartani s vitézi közszellemet ébreszteni hivatással nem birt. Losonczy esetének leverő hire, a törökök csábitása és fenyegetése az őrsereget mindinkább ingadozóvá tették; midőn pedig látták, hogy sept. 2-án Achmet megérkezvén, nagy sokaságú tábora Pestmegye felőli oldalon majd egy mértföldnyi térséget foglalt el, ijedtség fogta el sziveiket. Sept. 3-án Eger várából Csapi Mihály tizedes a nagy török táboron keresztül, ezer veszély között a várba behatolt Dobónak egy levelével, melyben a várőrség vitéz kitartásra lelkesittetett; de minden későn volt, mert elébb az idegen, majd a magyar őrség is titkon a vár feladásáról gondolkozott, s sept. 3-án éjjel a várból Szanda felől kiszöktek. Sept. 4-én kora hajnalkor Nyári ez árulást észrevévén, kétségbeesésében maga is menekűlni akart, de az ellenség által az útakat elzárva találván, a vár kapujában kevesed magával megállapodott, hol a berohanó török által elfogatott, s Konstantinápolyba fogságra vettetvén, innét csak 1554-ben menekülhetett meg. Igy Szolnok vára az egész Külsőszolnok megyével, s vidékével, s igy a Jászság alsó része is a török hódoltságba jutott.
E nem reménylt könnyű siker után Ali pasa Szolnok várát válogatott őrséggel megrakta, s innét serege egy részét Balaszentmiklóshoz küldte, mely e 34várost megszállván, itt a Tiszának Balánál kiszakadt egyik ága partjára, ott, hol most a r. cathol. egyház, a lelkészlak és az iskola áll, földből nagy erősséget épitettek, s ezt mély árokkal és sövénykeritéssel körülvévén, közepette egy magas kerek tornyot emeltek, s szinte őrséggel ellátták.
Ez alatt Achmet és Ali Szolnok alól táborukból felkerekedve, a Jászságon keresztűl Eger vára alá vonúltak; 180 ezernyi, győzelemről győzelemre vezetett török sereg özönlötte körül ez erősséget, melyet Dobó István, Mekcsey István és Bornemissza Gergely védelmezett, Pethő, Zoltay, Figedy hadnagyok alatt álló 2523 főre menő őrséggel. Az ostrom sept. 10-én kezdetett, s mindkét részről iszonyú erőfeszitéssel folyt, mignem 38 napi heves küzdelem után oct. 18-án a török igen nagy veszteséggel visszavonulni vala kénytelen; a várbeliek 12 ezer darab török ágyúgolyót szedtek s raktak öszve diadaljelül a várbeli főtéren, 3 török zászlót vittek fel Bécsbe küldötteik, kiket a a király és udvara ajándékokkal halmoztak el. Dobó az erdélyi vajdaságot, s várnagyi helyét Bornemisza Gergely nyerte el, ki ezenkivül 1553-ban sárosmegyei Bartusfalva birtokkal, valamint Zoltai, Pető, Figedy hadnagyok is jószágokkal, a vitéz közlegénység pedig pénzzel lett jutalmazva, mint ezt az 1553-ik évi 25 tcz. igazolja; ez adó útján beszedett jutalompénzeket azonban több megyei alispánok visszatartván, ezeket az 1554. 18. tcz. azoknak haladéktalan beszolgáltatására utasitotta.
Az Eger-vár ostromára indult s innét a megveretés szégyenével visszavonuló nagy török sereg pusztitásai miatt úgy a kolbászszéki kúnok, mint a jászok kénytelenek voltak lakhelyeikről elmenekűlni, s e miatt földjeiket nem mivelhetvén, az egri vár részére tartozó szolgálmányaikat sem fizethették be teljesen; Túr és Kúnszentmártonra nézve egykorú adólajstrom igazolja, hogy házaik a török által elpusztitva s felégetve pusztán maradtak.
Eger megmentése örömteljes esemény volt, mely 35új életet s önbizalmat ébresztett a nemzetben. A felvidéki megyék ez év végén Gönczön egybegyűlve megajánlották, hogy Egerben 200, Füleken pedig 100 lovast fognak saját költségükön tartani.[4]
Az 1552-ik évi hadjárat fájdalmas tényekkel igazolta az ország elhagyatottságát; az országgyülések éveken át megajánlották a hadi népet és adót az ország védelmére; de mivel a fővezér nem volt magyar, ki saját hazája érdekében a kiállitott haderőket vitéz lelkesedéssel tudta volna maga körűl összpontositani: az idegen vezérek alatti csapatok siker nélkül vérzettek el, s e mellett az ország legfontosabb erősségei a török alá jutottak, s a mint a török hatalom fenyegetőleg terjeszkedett, a vidék megréműlt lakóit az önvédelemről való gondoskodás részleges gyülésekre hivta öszve, habár nem sok sikerrel; igy Temesvár eleste előtt jun. 6-án Simándon, Eger ostroma előtt jul. 21-én Szikszón; Szolnok eleste után; majd dec. 8-án a tiszavidéki megyék Szántón; dec. 29-én a felvidéki nemesség Gönczön tartott gyüléseket, melyeknek felterjesztéseit a király ugyan elfogadta, de oly kijelentéssel, hogy jövőre tudta nélkül ily részleges gyüléseket tartani ne merészeljenek.[5]
A szolnoki vár elfoglalása, s a balaszentmiklósi erőd felépitése maga után vonta azt, hogy a kolbászszéki kúnok török hódoltsági jobbágyokká lettek; a minthogy az egri püspökség és vár 1553–4-ik évi számadásában emlittetik is, hogy a kolbászszéki kúnok egész közönsége 1553-ik évi Jakab-napkor régi szokás szerint rendes jószágadó fele részében 157 és fél forintot tartoztak volna fizetni, de mivel nagyon el vannak nyomva és „a törököknek fizetni kényszerittetnek“, a kamara megengedte, hogy a mint lehet úgy fizessenek; igy fizettek be 63 frt 75 denárt.
Ezenkivül azonban úgy a jászok, mint a nagykúnok 36Eger várához visszacsatoltatván, ide adózni és szolgálni köteleztettek, mint ezt úgy az egri vár számadásai, mint kir. levelek mutatják. Az egri vár számadásai szerint 1552-ik évben a philisteusok gabonatized helyett adtak 1694 véka gabonát; a jászok sz. Mihálynapi censusba fizettek 200, a kolbászszéki kúnok a 255 frtból megadtak 207 frtot; a második hadisegélybe fizetett: Kunszentmárton, mely Penes Boldizsáré volt, 5 kapu után 5 1/2 frtot, a többi lakosok szegények, s a biró esküje szerint házaik elhagyatva vannak, s a törökök által felégettettek, Telekszállása is puszta; Kúnhegyes nem lévén török alatt 12 kapu után fizetett; Túrkevi 16, Túrkeddi pedig 6 kapu után; a jászok pedig annyira elpusztultak, hogy a kamaránál kérdés tétetett: kivethető-e reájok a rovásos adó? Pestmegyében Kúnmizse 28 kapu után fizetett.
Ez idő nyomorát élénken rajzolja előnkbe a kamarai jegyzőkönyvek következő pontja 1552-ből: Pécsy Ferencz hadi szolgálatban elfogatván, magát 215 frton kiváltotta, kéri, hogy ezt a kamara részletenként fizesse ki; Rucsin Mihály szintén igy elfogatván, rabságából magát 150 frton váltotta ki, kéri ezt visszatérittetni, – Gyürky Mátét a törökök nejével s gyermekeivel elfogván, velök 200 frtban alkudott meg, kér segélyt, hogy megszabadulhasson, – Szabó Tamás szolgált Katzianer alatt, s Pestnél, hol három golyót kapott, melyet testében hord, szolgált Szászországban is – kér segélyt; – keeri Thar Máté rabságba esett nejével s 4 fiával, 3 leánya megöletett, kér kiváltásukra segélyt, – Ghetey Mihály Becskereknél fogságba esett két testvére kiváltására kér 150 frtot stb.
[1] Istvánfy Hist. p. 194–197. Verantz m. II. 92. l.
[2] Fraknói M. orszgy. Eml. III. 329–45. l.
[3] Verantz m. II. 93–4. l.
[4] Istvánfy i. m. lib. XVIII. Balássy F. Hevesmegye 505., l. Fraknói i. m. 385. l.
[5] Fraknói i. m. III. 381–389.