II.

A vár jövedelmeinek beszedése ez időben úgy a törökök portyázásai, mint egyes főurak hatalmaskodásai miatt igen sok nehézséggel járt, úgy, hogy a 19várőrség fizetését rendesen nem kaphatván, ezeknek soraiban gyakori elégedetlenséget szült; némelykor a várőrségből a jövedelem beszedéséhez az ellenpártiak és a törököktől való védelem végett egész kis csapatot kelle kiküldeni; ezenkivül a beszedett terményeket sem lehetvén eladni, sok esetben a várőrség fizetése terményekben adatott ki.

E körülmény adott alkalmat arra, hogy a várhoz tartozó faluk egy része a várőrség jelesebb vitézeinek kiosztatott, kik az illető falukba menvén lakni, ettől kezdve, a várban volt fizetésöket nem kapták, hanem a faluk jövedelmének egyrésze adatott át nekik fizetésűl, melynek arányához képest ők bizonyos számu lovas fegyvereseket folyvást hadkészen tartani valának kötelesek. E vitézek a régi összeirásokban tiszt – officialis – Tinódynál pedig „lovag-tiszttartó“ néven emlittetnek. Kötelességök volt a jobbágyokat, falukat, jővedelmeket minden megtámadás ellen megvédeni, s e végből szomszéd tiszttársaikat, sőt nagyobb veszély esetében a várkormányzó segélyét is igénybe venni. Ha pedig a várőrség hadjáratra kel, vagy a vár nagyobb erővel megtámadtatik, a kormányzó várnagy rendeletére azonnal összes lovasaikkal a várőrséghez csatlakozni, s ez időre nekik minden lovas után két forint havi dij fizettetik; erre vonatkozólag irja Tinódy Eger ostroma első énekében: „az várhoz tartozó tiszttartókat behivaták negyvenhat lovagokat.“

Amely várhoz több ily lovagtisztek tartoztak, abban ezeknek külön kapitányuk volt; hogy azonban a meghatározott számu lovasok folyvást való tartása biztosittassék, ellenőrzésül a vár főudvarbirája által e tisztek fegyvereseikkel havonként rendes haviszemle alá vétettek, s lovasaik száma feljegyeztetett.

Kezdetben e tiszteknek a jobbágyokon elkövetett sokféle zsarolása több panaszra adott okot, mert némelyek közülök saját boraiknak kimérésére is kényszeritették a községeket; mignem végre rendeletileg szabályoztatott, hogy a községek száma, nagysága s lovasaik arányához képest mi az ő jövedelmi illetményök, 20melyen túl a jobbágyok sanyargatása szigoruan eltiltatott. Fizetésök következőkből állott: asztalpénzül 12 frt, kaszapénz minden jobbágytól 40 denár, évenként egy sertés vagy két egész szalonna, vagy ártánypénz, vaj, sajt, gabnafélék, máshelyen némi census, gabonatized természetben vagy pénzül, a keresztyénségi pénz s némely meghatározott birságok, mint Turkeviben vérontásért 1 frt, a falunkivüli elfogás 1 frt, a falun belől 40 d., nyelvváltság 20 frt.

Voltak ily lovagtisztek nemcsak Eger, hanem Fráter György alatt a váradi vár kerületében, s nem csak a püspökségi falukban, hanem Eger vára más vidékein is, mint Szolnokmegyében, továbbá a Jászságban, Nagykúnságban, sőt a török hódoltsági részeken is, mint a Kiskúnságban és Pestmegyében, mint Kecskeméten és több falukban. E tiszteket Eger vára kerületében az egri várnagy nevezte ki a püspök jóváhagyása mellett.

A jövedelem kezelésére rendelt ily tisztekről van már emlités a m. kamarának 1549. jul. 4-én kelt levelében; ilyen volt a Nagykúnságban 1545-ben Nagy Péter, 1550-ben Nagy Péteren kivül Mezey Pál és Zoláthy György 6–6 lóval; Turkeviben: Vajda János; a Kiskúnságban Roach Farkas tiszt birta Törtelt; Nagy Antal Karát, Kocsért; Zoláty György Karát; Glezsán Albert és Kis Simon: Misét és Lajost; Dengely Gáspár és Filep Demeter: Ferenczszállást és Kisszállást; Maróty Péter: Kúnszentmiklóst, Filep Endre Bankházát, Fekete Boldizsár Laczháza községeket; ezenkivül a Kiskúnságban volt még Nagoly Orbán és Kis Simon 6–6 lóval; Turkeviben és Turkeddin: Thardy János és Vajda János 6–6 lóval, kik minden lóra kaptak 12 akó bort és 10 csomó gabonát; szinte 1550-ből emlittetik: Hobordanszky Kristóf mint a jászok tisztje 12 lóval, jövedelme a birságokból és más járulékokból áll, mert a jászok évi rendes censusokat 600 frtot Balassa Jánosnak fizetik, a buzát és árpát a várba szolgáltatják, s a bormérést is ide teljesitik. Ugyanez évben a nagykúnok tisztjei Mezey Pál és Zolathy 21György, a kiskúnoké Nagoly Orban és Kis Simon voltak, mindegyik 6–6 lóval; ezek is megelégedtek fizetésül a járulékokkal, mert a rendes jövedelmet a várba szolgáltatták. 1552-ben a Jászságban tiszt már az Apáti származásu Horvát János volt, talán fia vagy unokája a hires apátiszállási kapitány Horvát Lukácsnak, ki ez időben vitézségéről hires volt, Turkeviben: Budaházy István.

1553. mart. 1-én kelt rendelettel a visszaélések meggátlása végett e tisztségek kiosztása s jövedelmi illetménye szabályoztatott kimondatván, hogy ily tisztség ne adassék azoknak, kiknek a várban folyvást havidijok van, hanem a kik személyesen lovaikkal mindig a tisztségben laknak; de ezek se legyenek gyermekek vagy ifjonczok, hanem harczratermett férfiak, kik lovaikkal mindenkor készen legyenek, s a jobbágyokat védelmezzék; s megelégedjenek szabályszerü illetményeikkel, s ezeken túl a jobbágyokat ne zsarolják. A püspökség és saját tisztségeiknek földjeit s határait elfoglaltatni ne engedjék; melyre, ha magok elégtelenek lennének, a szomszéd tiszt szomszédját segiteni tartozik, sőt szükség esetében a várbeli főtiszttartó és várnagyhoz folyamodjanak, kik őket a várőrségbeli csapattal védeni tartozik.

Óvakodjanak azonban mind e tisztek, mind a főtiszttartó és várnagyok, hogy önhasznok vagy bosszantás végett a szomszéd jobbágyok és nemesek ellen erőszakosságot el ne kövessenek, kivéve azon esetet, ha a szomszéd urak s nemesek a püspökség jövedelmei, jogai s birtokaiban foglalásokat tenni akarnak, mert ezeket szükség esetében a királynak erre utasitva levő kapitányai erejével is visszaűzni kötelesek.

Mindegyik tiszt saját tisztségében a püspöki jövedelmeket hűségesen kezelje, s az illetők által beszolgáltattassa, s midőn ily jövedelmeket s tizedeket a jobbágyoknak vagy tizedszedőknek kell beszállitani, ezeknek segitségökre legyenek. Ezenkivül, ha a megyei törvényszéken a jobbágyok miatt vagy más dologban 22a püspök érdekéből per indittatik, a főtiszttartó felügyelete mellett mindegyik tiszt erre nagy figyelmet forditson.

Mindegyik tiszt rendes lovaival és szolgáival mindenkor készen legyen, hogy bármikor őket a püspök hadra szóllitja, azonnal indulhassanak, s ez esetben szokás szerint minden ló után, mig a hadjárat tart, két forintot kapnak, ha pedig más ügyekben küldetnek ki, erre nékik illő költségük lészen.

Végre a főtiszttartó e tiszteket minden 4 vagy 6 hétben lovaikkal együtt megvizsgálja és szemle alá vegye, de mindég külön, s nem a püspök lovasaival, kik a várban havidij mellett tartatnak, hogy ily szemle alkalmával egyik a másikhoz ne vegyüljön, mint ez eddig, közhir szerint, több helyen megtörtént.

Eger vára ostroma után Turkevi és Turkeddi községek szabályozott illetményekkel ily tisztségül Vajda Jánosnak az egri várban kétszáz lovas kapitányának adattak; Horváth János azonban nemcsak meghagyatott a Jászságban tisztnek, hanem 1554-ben ugy emlittetik, mint „minden lovagtisztek kapitánya“, sőt mivel Horváth Temesvár védelmezésében Losonczy alatt tevékeny részt vett, az egri vár ostrománál magát kitüntetett Szirmay Pállal 1554. jan. 11-én Mesly Endre kihalása következtében Hevesmegyében Szentandrás, Mesly és Vesztelke falukat együtt nyerte adományba, ezen faluk birtokába való beigtatásnak azonban árokszállási biró Végházy Mátyás – hihetően Szentandrás miatt – az egész község nevében ellenmondott. Annál meglepőbb volt, midőn 1555-ik év elején szigorú kir. rendelet jött Zarkandy Pál egri várnagyhoz, hogy a jászok tisztségét, melyet még ekkor is Horváth János és Somogyi Endre birtak 12 lovas tartás kötelezettséggel, azonnal, még pedig 6 lovas tartása mellett, Hobordánszky Kristófnak adja át. Erre a várnagy mást nem tehetvén, a kir. rendeletet teljesitette; azonban márt. 17-én erről a m. kamarát értesitvén, kifejezte e miatti aggodalmát, hogy Horváth 23és Somogyi derék harczias vitézek voltak, kik közül az egyiknek személyében is több bizalma van. E kinevezés miatt Somogyi, ki pedig Egerben a nagy ostromkor is jelen volt, azonnal oda hagyta Eger várát, s Horváthot is csak nagy nehezen és rendes fizetés mellett lehetett ott megtartani. A kamara erre azt válaszolta, nem tudja, miként történt ez adományozás, mert azelőtt e tisztség a legjelesebb katonáknak szokott adatni, s most ez által az ilyenek eltávolittatnak.

Hobordanszky azzal kezdte meg új hivatalát, hogy a jászkapitányok által évenként fizetni szokott tegzespénzt, mely eddig a kamaráé volt, magának elfoglalta; ezt Zarkandy Pál várnagy jelentette a kamarának, arról is értesitvén, hogy „az püspökség jószágába való tiszttartók az Érsek uram rendelése szerint az tiszten semmiképen nem akartanak maradni mert hogy az török birtokába hasonfelét adják az jövedelemnek az töröknek, és hogy ő nékiek szüntelen Egren kell lakni.“

Az 1548-ban megajánlott adó azonban az ország szükségei fedezésére elégtelennek mutatkozván, a pozsonyi helytartó tanács javaslatára Ferdinánd 1550. jun. 15-re Pozsonyba országgyűlést hirdetett, s mivel éppen ekkor Várday Pál esztergomi érsek és kir. helytartó meghalt, a magyar tanácsosok sürgették a nádori szék betöltését, de a király ezt nem fogadta el. Az országgyülés összejövén, ismét 2 frt adó megajánltatott, melyet az alispánok hajtsanak be; ezenkivül mivel gyakran megtörtént, hogy a földesurak hamis vádak alapján jobbágyaikat bebörtönözték, s tetszésök szerint összealkotott törvényszék által halálra itéltették, de ha költözési jogukról lemondottak, nékik megkegyelmeztek; ezen embertelen eljárásra a rendek humanus jogérzete kimondotta, hogy az ily lemondás érvénytelen, s a jobbágyok költözési joga ismét szabályoztatott; végre sürgették a rendek, hogy a király gondoskodjék, miszerint az ő hatalma alól 24Fráter György által elvont Abauj, Heves, Ung, Zemlén, Szabolcs és Külsőszolnok megyék az ő hatósága alá ismét visszakerüljenek.[1]

Még az országgyülés alatt Dobónak újolag hirül hozták kémei, hogy a török a Tiszán azért akar felhajózni, hogy Szuleimán parancsára Szolnokon, mint a Zagyva és Tisza egybeszakadásánál erre igen alkalmas helyen várat épitsen; minek következtében a felső 13 megyét Egerbe tanácskozásra egybehivta. E gyülés felterjesztést intézett Várday Pál érsek helytartóhoz, hogy mivel Hevesmegye a török torkában fekszik, s a szegény jobbágyság a török hatalma alatt állván, naponta kénytelen Budán, Pesten és Hatvanban szolgálni; hol egyúttal a török mozgalmait kitapogatva, azokat Egerbe jelenteni szokta; közelebb is közülök nehány biztos kém azt jelentette, hogy a törökök a táborukban levő ráczokat levitték Belgrádba, s innét hajókon a Tiszán fölevezni akarnak azon szándékkal, hogy Szolnoknál erős várat épitsenek, s e czélra Szegeden már sok fa össze van hordva, hogy igy hat nap alatt ötezer lovasnak elegendő várat épitsenek, ami ezen és a tiszántúli vidék végromlására vezetne: kérik tehát, terjeszsze elő sürgősen a királynak, hogy e vár épitésében a törököt előzze meg, s emeljen itt véderősséget nemcsak Eger és vidéke, hanem Erdély, Lengyel és Morvaországnak is oltalmára.

E fölterjesztésnek azonban csak annyi sikere lett, hogy a felső megyék felkelésre, Báthory Endre pedig Szolnok épitése meggátlására utasittatott. Később két török tábori szökevény előadása nyomán ismét jelentették az egri tisztek, hogy a török Eger és Szolnok elfoglalására törekszik, s e vidék felé mindenféle hadiszereket már útnak inditott, a pasa pedig Budáról nagy sereggel Földvár felé elindult, hogy Apostagnál a Dunán átkelvén, a Dunatisza-közön fölfelé vonulása közben több haddal erősbülve, nevezett helyeket véletlen meglepje. Erre az országtanács aug. 8-ról Salm 25és Báthory Endre kapitányokat e hadjárat teljes erővel meggátlására utasitotta; aug. 9-én pedig gróf Salmot, Nádasdyt és Batthyánit tanácskozásra Pozsonyba felhivta, hol azután elhatároztatott, hogy Szolnok megerősitése azonnal munkába vétessék, s a kivitellel gróf Salm bizatott meg.

Salm Pozsonyból haza sietett Egerbe, hol erélyes intézkedéseket tett. Ő maga Egerben várta a felvidéki csapatok megérkezését; Dobó és Zay egri várnagyokat pedig a várőrséggel Szolnok elfoglalására küldte el, hova a felvidéki és Szolnok tájáról való munkások tömegesen kezdtek gyülekezni, Báthory pedig nem sok idő mulva Szolnok vára épitése védelmére Roff és Abádszalóknál tizezerre menő sereggel táborba szállott; majd Salm Szolnokra ment, hol ez alatt az egri őrség bevonulván, sept. 10-én az épités megkezdetett, s naponként több mint 5–600 munkás dolgozása mellett oly gyorsan haladt elő annyira, hogy az nov. 12-ig bevégeztetvén, gróf Salm ide várnagyul Zay Ferenczet és Balassa Jánost nevezte, s a várnak élelmi és hadi szerekkel ellátásáról gondoskodott; – Zay helyét Egerben Mekcsey István foglalta el.[2] A budai pasa szállongó hir után hallván Szolnok vára épitését, bizonyost tudni oda ötszáz török lovast küldött, mit a magyarok megtudván, véletlen megrohanták s Pestig vágták a törököket.[3]

E közben a Ferdinánd és Fráter György közötti alkudozást Szulejmán megtudván, Erdélybe fermánt küldött, hogy az áruló Fráter Györgyöt neki adják ki, Kaszun budai pasának pedig megparancsolta, hogy Izabella segitségére siessen. A budai pasa a Rákosról 2500 lovassal megindulván, Nagykőrösnél megállapodott; utazása terve ismeretlen lévén, főleg midőn látták, hogy hozzá csatlakoznak a bosniai, szerémi, belgrádi, herczegovinai, znoniki, posegai, pécsi, fejérvári és hatvani pasák, e nagy haderő a szolnokiakat nem kis félelembe ejtette; azonban a pasa Szegedhez vonult, 26honnét serege egy részét elbocsátván, maga a budai és pesti őrséggel átkelt a Tiszán; azonban a segitségére jött bosniai pasát Nadumat kétezer hajdu Arad vidékén Ződinél megtámadta s visszaszoritotta, s ez alatt Aradra megérkezik Balassa János a szolnoki, Varkocs a váradi csapatokkal s a törökök segitségére siető ráczokat Csanádnál megverték, Nadumát azonban kevés seregekkel megtámadni nem mervén, haza mentek, Kaszun pedig Erdélybe bevonult[4]; Petrovics pedig Temesvárt, Lippát és Lugost Losonczy védelme alá adta.

Azonban Fráter György hatalmas esze mindezen veszélyeket részint fegyverrel, részint ravasz politicával lecsendesitvén, az Erdélyre vonatkozó egyezség 1551-ben létrejött, Ferdinánd hadai Castaldo és Pallavicini vezérek alatt Eger várán és a Jászságon keresztül Erdélybe bevonultak, s Erdély, a tiszai megyék és a korona Ferdinánd birtokába adattak, Izabella pedig 1552-ben Lengyelországba indulván, Kassán megállapodott.

A szolnoki vár élelmezésének kezelője Heilman Farkasnak e közben 1551. jul. 9-én tett felterjesztésére a király elrendelte, hogy e vár élelmezésének könnyebbé és biztosabbá tétele végett mind a jászok, mind a nagykúnok minden tőlök járó jövedelmekkel és szolgálatokkal Szolnok várához csatoltassanak, a minthogy a király 1552. márt. 2-án kelt levelében a nagykúnok, jun. 6-án pedig a jászok, mint Szolnok várához tartozók emlittetnek.

A Ferdinánd és Izabella között Erdély átadása iránt jul. 19-én létrejött titkos szerződésről Petrovics útján a szultán értesülvén, Szokoli Muhamed beglerbéget utasitotta, hogy a Szerémségben nagy sereggel Magyarország megtámadására készen álljon. Ezt megtudván Fráter György sürgette Ferdinándot, hogy sereget gyüjtsön, s Temesvárt, Egert, Szolnokot erősitse, e tárgyban a királynak Dobóhoz érkezett leveleit jul. 31-én ez küldözte szélyel, többek között a szolnoki 27vár parancsnokaihoz, kik a tiszántúli megyéket azonnal felszóllitották, hogy lakosaik a vár erősitésére igáikkal 3–4 napra minél elébb Szolnokra jőjjenek. Értesülvén erről Fráter György, Kolozsvárról aug. 8-án megirta Ferdinándnak, hogy a különben is Szolnok várához csatolt nagykúnok, s a közel szomszéd megyék ide jöhetnek, de Bihar és más távolabb eső megyékre nézve a nyári nagy munkaidő miatt ez lehetetlen; aug 15-én pedig arról értesiti a királyt, hogy a Szolnokkal szomszéd jobbágyságnak meghagyta, miszerint azonnal mindnyájan Szolnok vára megerősitésére siessenek, – s e szerint a nagykúnok e vármunkában okvetlen részt vettek, annál inkább, mert ekkor már a Nagykúnságon Fráter Györgynek lovastisztje a szigorúságáról és zsarolásairól ösmeretes gyalui Vas László volt, kit ez évi nyáron a szolnoki várparancsnok Horvatinovich Bertalan a törökök mozgalmairól azon felhivással értesitett, hogy Ördöggel és Bakicscsal értekezvén, szállják meg együtt Szegedet vagy Hatvant, mert a hatvani törökök is oda vannak.[5] Szolnok megerősitése annál inkább szükséges volt, mivel – mint Fráter Gy. Ferdinándot sept. 15-én kelt levelében értesitette – hir szerint a törökök haditerve az volt, hogy a szegedi szandsák, Uliman alatt Szegeden 600 lovast hagyván, a többi sereggel s ágyúival a beglerbég elibe indul a végett, hogy a becsei s becskereki várakat ostrommal bevévén, Csanádot szállja meg, s ennek elfoglalása után e vidéket egész Nagyváradig elpusztitván, átkeljen a Tiszán, s a budai pasával Szolnok ostromára egyesüljön.[6]

Zay Ferencz a szolnoki várnagyságot nem sok ideig viselte, mert a dunai hajós sereg vezérévé neveztetvén, helyét 1551. év vége felé Horvatinovich Bertalan foglalta el. Mielőtt azonban Zay várnagyi hivatalát elhagyta volna, a Dunatiszaközön egy erős portyázást hajtott végre. 1551. sept. 6-án éjjel indúlt el Szolnokról 300 lovassal és 100 puskás hajdúval 28paraszt lovakon, s a közbeeső téres pusztákon keresztül eljutott Kalocsáig, melynek erőssége 300 török fegyveressel, ezek között 50 lovas szpáhival volt ellátva. A támadás véletlen s oly erővel történt, hogy a meglepett őrség nagyobb ellentállás nélkül alig két óra alatt mind a várost, mind a várat feladta, az őrség egy része elfutott, másrésze elesett vagy elfogatott, s a város és vár török lakossága előbb felkonczoltatván, felprédáltatott s Zay nagy zsákmánynyal tért vissza Szolnokba és kevés veszteséggel, fegyvereseiből csak 10 esett el, 16 megsebesült. E győzelem jeléül Zay sept. 11-én két előkelő fogoly szpáhit küldött fel Bécsbe, kik az udvarnál két kezükben két török fejet, egyiket a kalocsai török századosnak fejét, tartva jelentek meg.[7]

Hogy már ez időben a jászkún nemességi és kapitánysági jogok mennyire elvesztették eredeti szervezetöket, mutatja alsószentgyörgyi lakos Beke János kapitány s kapitányok esküdt tisztjének, s Erchy László kapitánynak 1551. nov. 23-án Jászberény városában kelt oklevele, mely szerint Berényből Vas Illés özvegye Sófia és Árokszállásról Hensely Máté neje Apollonia előttök személyesen megjelenvén, élőszóval nyilvánitották, hogy van nekik apáikról maradt kapitánysági birtokuk telekkel és tartozékaikkal Jákóhalmán, melyet azonban a mostani zavaros időkben használni nem tudnak, mivel pedig e birtok másik felét már Kis Kelemen birja gyermekeivel, hogy tehát az ő kezükön lévő rész idegenre ne szálljon: a kapitánysági birtokot tartozékaival, jelesen: vizimalom helylyel, réttel, szántóföldekkel s halászó helyekkel, oly módon, mint ezeket atyjaik a királyoktól adományban birták, Jákóhalmán lakó Kis Kelemennek s fiainak, általok lefizetett 32 frtért örök áron eladták.

Igy oszlottak fel a kapitánysági ősi családi birtokok s váltak adásvétel tárgyaivá, hogy idővel emlékök is elenyészszen.

29Zay eltávoztával, Szolnok vára kapitányává Horvatinovics Bertalan neveztetett, de ez is nem sok idő mulva Bécsbe utaztában török fogságba esvén, a kapitányság bedeghi Nyári Lőrinczre, a vitéz Ferencznek testvérére ruháztatott, ki nemcsak a Jászság, hanem a Nagykúnság jövedelmét is Szolnok várához csatolta.

Ez alatt Fráter György, hogy a török előtt hűségesnek tünjék fel, ennek az adót megküldte, s Petrovicsot és Izabellát a németeknek Erdélybe behivásával vádolta. Azonban a Petrovics által felvilágositott Szulejmán parancsára Szokolovich Mohamed beglerbég 60 ezernyi haddal Erdély és a temesi bánság visszafoglalására sietett, s mivel a király meg nem jelenése miatt a közfelkelés elmaradt, a német hadak pedig ellenségképen dúlták az országot, Mohamed Becsét, Becskereket, Lippát elfoglalta, s Temesvárt is csak Losonczy István hűsége és vitézsége mentette meg. Erre Fráter György Castalddal sereget gyüjtvén, Lippát Ulamenestől visszafoglalja, s őrizettel ellátván, Alvinczre visszament, hol azonban a törökkel czimborálás gyanuja miatt 1551. dec. 17-én Castaldo és Sforcia német tábornokok emberei által meggyilkoltatott. Castaldó temérdek kincseit lefoglalta, „kiről micsoda számot adott királynak – mint Verancz irja – és hová tette, volna mit mondani.“ Ez esemény a politicai viszonyokban nagy változást idézett elő.

Ugyanis elébb Varkocs Tamás, utánna Dobó István Zay Ferencz társaságában alig foglalták el a várnagyságot, elkezdték a törököket apró portyázásokkal háborgatni annyira, hogy az e miatt megujúló panaszok következtében 1550. jul. 9-én Ferdinánd által Dobó a béke ily zavarásaitól szigorúan eltiltatott.

E mellett Szolnok vára épitése egyfelől a jászságnak és nagykúnságnak némi remény és vigasztalásúl szolgált ugyan a török hatalom kétségbeejtő terjeszkedése ellen, ez azonban másfelől a budai pasát arra ösztönözte, hogy 30a hóditás érdekében, különösen Temesvár, Szolnok és Eger ellen minél nagyobb erővel lépjen fel.[8]

Az 1552-ik év gyászos vala az országra, vész és küzdelemteljes Eger várára s ennek főkormányzója Dobó Istvánra. Magyar- és Erdélyország egy koronás fő alatt egyesült, de hiányzott a hazában a közszellem, a hazafiui nemes lelkesedés, s a bizalom a bécsi udvar és az ország között, mely a királyt a hazával együttes működésre vezérelje. A két ország egyesitése nem növelte az ország hatalmát s erejét a török irányában, sőt ez a portánál egy nagy és véres háború megkezdésére kihivásul szolgált.

A király Fráter György sürgetésére még 1551. dec. kezdetén országgyülést hirdetett, mely 1552. febr. utolsó napján megnyilván, a haza védelmére adót és sereget nagy mennyiségben, sőt személyes felkelést is megajánlott; ezenkivül a törvények végrehajtása érdekében sürgette a nádori méltóság betöltését, mi azonban mellőztetett.

[1] Fraknói Magy. orsz. Eml. 252–540. l.

[2] Gyárfás Acad. Székfogl. 40–45. l.

[3] Szalay Ág. Magy. lev. 72. l.

[4] Verancsics munkái VII. 136. 166. 168. l.

[5] Tört. tár. 1880. 248–251. l.

[6] U. o. 270. l.

[7] Brüsseli Oktár II. 273. l.

[8] Verancsics i. m. VII. 130. l.