I.

Ily aggasztó körülmények között több megye nemessége kértére Ferdinánd 1542. február 19-re Beszterczebányára országgyülést hirdetett, melynek tárgya a belbéke helyreállitása és a honvédelem szabályozása volt. Csakhamar tekintélyes sereg állott ki, maga Perényi 4két ezer huszár élén fejedelmi fénynyel jelent meg az esztergomi táborban. E magyar sereget a külföldi hadak valának hivatva támogatni; azonban a 80 ezernyi sereg, a helyett, hogy Perényi Péter abauji főispán s többek tanácsára Budát vette volna ostrom alá, Joachim herczeg alatt Pestet szállotta meg, sőt a török közeledésének hirére szét is oszlott. Majd nem sok idő mulva Ferdinánd, Serédi Gáspárnak fondorlatai következtében ennek ellenfelét Perényi Pétert, e tekintélyes magyar főurat azon gyanuból, mintha a törökkel állana szövetségben s hozzá járulván ehhez Perényinek a prot. vallás terjesztése körül kifejtett buzgósága Esztergomban elfogatta s Németujhelyt börtönbe záratta; a mi oly elkeseredést idézett elő, hogy Thurzó Elek Perényinek sógora, országbiró s a királynak rendületlen hive, a helytartói méltóságról lemondott, melyet azután a király Várdai Pál esztergomi érsekre ruházott.

Erdélyben is a viszonyok Izabella és Fráter György között mind feszültebbé váltak annyira, hogy végre Izabella Petrovics tanácsára Frátert Erdélyből elmozditván, a Tisza, Maros és Kőrös folyamok közti vidék kormányára rendelte, ki Nagyváradra vonulván, a kincstárnokságról is lemondott.

Az 1542-ik évi ősszel az alvidék nagy rettegésben volt. Ugyan is a beglerbeg pasa octóber 12-én Péterváradnál a Dunán átkelvén, oct. 16-án harminczezernyi seregével a Sárközben Baja mellett szállott a vidék nagy rémületére táborba, s azonnal utnak inditotta Mihály béget 32 lovas kiséretében Szegedre, hogy a biró eleséget küldjön, s e mellett maga nehány polgárral táborában megjelenjen. El is ment a derék Zákány István biró több társaival, s ő sok igéret és ajándék után nehány nap mulva elbocsáttatott, társai azonban még oct. 29-én is ott tartattak, s Szeged városának Fráter György által felterjesztett sürgetésére a bajai török tábor ellen a város megvédése végett oda Battyáni Orbán és Bornemisza Boldizsár rendeltettek.[1]

5Ez évről van az egri várnak egy urbariuma, mely szerint többek között e vár jövedelmeihez tartoztak Turkevi és Turkeddi nagykunsági faluk, melyek lovagtisztségül Szücsi Pálnak adattak, ki az ezekből bevett jövedelemért a várban meghatározott számu fegyvereseket vala köteles állandóan tartani. E jövedelem következő volt: minden telek adott évenként 1 frt és 6 denárt, a terményekből tizedet, a Berettyóban fogott halnak egy harmada, e folyón lévő püspöki malom jövedelme, mely felmegy 5 frtra. Turkeviben a határ egy része, bár a Berettyón többé malom nincsen, e régi malom emlékéül „malomzug“ nevet visel.

Ferdinánd az emlitett elégületlenség közepette, és mivel előre hitte, hogy Szulejmán közelebb Magyarországot meg fogja támadni, 1542. nov. 1-én Pozsonyban országgyülést tartott, s a rendek ingerültségét azzal, hogy Nürnbergből visszatérte után nem fog késni Perényi ügyének eldöntését a rendes törvényszékre bizni, némileg lecsendesitvén, ezek a török ellen ujra adót és sereget ajánlottak meg.

Erre valóban szükség is volt. Mert 1543-ban elébb a bosniai s az ez évi máj. 16-án kinevezett budai pasa Muhamed kezdték meg a hadjáratot, majd nyár elején Szulejmán is megindult, s Valpó, Siklós és Pécs bevétele után Budán fényes bevonulást tartott.

Fennmaradt egy Teshamy István Buda város birájának nevében a jegyző által 1543. jul. 6-án Budáról minden városok és faluk biráihoz, egyházi és világi nemes urakhoz irt levél, melyben nyilvánitja, hogy a császár helytartója Memhet pasa az ő kérésére megengedte, hogy a ki vagy személyesen, vagy küldötte által az ajándékokat és adót Budára behozza, őt házánál meglátogassa, s ő azzal a pasához elmenjen, ki a császár és a maga hitére latin és török nyelven védlevelet fog adni, hogy mindenki saját házában és birtokában minden vagyonával és családjával kárositás nélkül megmaradhasson, s a császár tábornokai által ne háborgattassék. E levelet tehát egyik biró küldje a másikhoz, hogy mind békében maradnak, ha a császár iránti 6engedelmességre térnek, s jobbágyaik adóját Budára beküldik.

Ennek következtében a Kiskunság is meghódolt, s mint a bácsi és kalocsai érsekség 1543-ból fenmaradt urbariumában látjuk: Bankháza 6, Füzes 12, Orgovány 20, Szabadszállás 26, Sz.-Miklós 12 porta után fizetett adót.

E hadjárat alatt máj. 4-én felhivta Szulejmán Fráter Györgyöt, hogy az általa ajánlott adót küldje meg, s a török sereget élelmi szerekkel lássa el. Frater György egy ideig habozott, de midőn a szultán fenyegető hangon ismételte követelését, elrendelte több megyében az élelmiszerek gyüjtését, egyszersmind a Tiszántuli megyéket 1543. aug. 1-re Derecskére összehivta, hol Báthori Endre, Balassa Zsigmond, Serédi Gáspár s mások nagy számmal megjelenvén, Fráter György azon javaslattal lépett fel, miszerint a gyülés küldjön a szultánhoz követet, hogy hüséget, adót s ajándékot igérve s élelmiszereket adva ennek kegyelmét a magok részére biztositsák. A rendek belátva, hogy az ország egy nagy részének a teljes pusztulástól megmentésére más ut nincs, ezt, habár kedvetlenül elfogadták s az élelmiszerek kivetése s beszedésére szabályokat alkottak; melyek szerint minden jobbágy adjon egy budai véka lisztet és árpát vagy zabot, egy juhot, fél budai pint vajat, egy sajtot vagy turót és mézet, a nemesek pedig minden husz jobbágy után, valamint az egy telkes nemesek egy vágó marhát; s ezeket minden nemes saját jószágával a meghatározott helyre beszállittassa; a megyék pedig a kincstárnak megbizottja mellé egy embert válasszanak, kiknek az alispánok az élelmiszereket igaz módon s hiány nélkül átszámolni tartoznak; ezek lévén kötelesek arról gondoskodni, hogy ez élelmi szerekből, melyeket kell a török császárhoz elszállitani, melyeket pedig eladni.

Az eként beszedett élelmi szereket maga Frater György vitte el a szultánhoz, mint ezt Verantz történelmében irja: „Frater György ilissel érkezik az Tiszántúl 7a császár táborába egynehány ezer szekérrel, mert az terek ilis miatt igen megfogyatkozott vala.“ Ezek átadásakor egyúttal a rendek a szultán iránti hódolatukat külön levélben is kifejezték.[2]

Ez élelmi szerek kiszolgáltatásában, hogy a nagy kunok tetemes részt vettek, azt könnyen elgondolhatni.

Szulejman ez évi september második felében Frater Györgygyel tárgyalást kezdett az iránt, hogy a hódoltsági rendeket országgyülésre összehivja, a mi azonban nem sikerült; hanem miután Esztergomot, Székesfehérvárt és Tatát seregei bevették, september utólján Budáról elindult Konstantinápolyba.

Szolimán e hadjárata a török uralom terjedésére kedvező volt, mert Baranya, Tolna, Fejér, Komárom és Esztergom-megyéken kivül Pest-megye a Duna, Tisza köze s igy a Kis-Kunság is a töröknek meghódolt. Az ily meghódolás következőleg történt: a török sereg közeledtére a faluk lakosai vagy helyben maradtak, vagy elmenekültek; a helyben maradt faluk előljárói a török seregnek kalaplevéve elibe mentek, s ekkor biztonsági őröket kapván, a seregnek tehetségök szerint élelmezést adtak; ezzel a sereg tovább vonult, megparancsolván az előljáróknak, hogy a szandzsák bég előtt a hadjárat végével jelenjenek meg. A szandzsák a török adószedő jelenlétében tőlök kikérdezte, hány jobbágy és zsellér lakik a faluban, milyen termékeny a határ, van-e erdeje, kaszállója; ki a magyar földesurok s ennek mit és mennyit fizetnek; ennek alapján megállapittatott az adófizetés, s tűzzel vassal való elpusztitás fenyegetése mellett az előjárókat reávették, hogy ezek a reájok vetett összeg fizetését megigérték. Azon helység pedig, melynek lakosai elfutottak, kiraboltatott s felgyujtatott, s az ujra megszállás addig meg nem engedtetett, mig a török földesurral a fentebbi módon fizetendő tartozásaik iránt meg nem egyeztek. Erről mindkét rendű előljárók hitlevelet kértek, melyben a török földesur a szpáhi esküvel igérte, hogy tőlök ennél 8többet soha nem követel; de ezt nem mindegyik tartotta meg.

A török kezdetben szeliden viselte magát, mit a föld népe tapasztalván, a nem tulságos adót néki annyival könnyebben megajánlá, mert ez által a pusztitása ellen biztositva lett.[3]

Ez alatt Ferdinánd mindent elkövetett, hogy sereget állitson s a törökök által elfoglalt helyeket visszaszerezze; sikerült is szeptember közepén 40 ezernyi haderőt Pozsonynál összegyüjteni, de a szultán elvonulásának hirére az idegen hadak vezérei a tél közeledtének ürügye alatt hazatértek, s csak 10 ezer embert, ezt is csak két hónapra hagytak az országban.

Ily körülmények között a király október első napjaiban a főrendeket Pozsonyba összehivta tanácskozásra, kik az idegen hadak irányában tett keserü nyilatkozatok után, utalva a hátramaradt török őrség részéről télen is fenyegető pusztitásokra, javasolták, hogy a király téli hadjáratot rendezzen, s Esztergomban és Jászberényben épittessen erődöket, s a dunántuli várakat őrséggel lássa el. Erre a király válaszolta, hogy Esztergom vidékén várat épiteni kivihetetlen, hanem Jászberényben erősséget emelni czélszerünek tartja, de ennek épitését a magyar rendeknek kell elvállalni. Ezután a főrendek az Esztergom melletti erőd épitését nem sürgették tovább, sőt a jászberényi erősség épitéséről is lemondtak azon ürügy alatt, mivel azt ily sik földön csak jelentékeny haderő fedezete alatt lehetne végrehajtani; de hihetőleg azért, mert a király az épités költségeit a magyar rendekre háritotta; hanem felkérték a királyt, hogy az egri várat vegye saját kezeibe.[4]

Ezután Ferdinánd ez évi nov. 19-re Beszterczebányára országgyülést hirdetett, s újra adó és sereg lett a rendek által megajánlva. De mindezen intézkedéseknek sikere ismét nem volt. A király folyvást idegen segitség után járt, s ez alatt a török 1544-ben 9új hóditásokat tett; Visegrád, Nógrád, Ozora, Simontornya meghódolt, nem ugyan minden védelem nélkül; de mert nem volt, ki a magyar hadakat egy fővezérlet alá egyesitse, ezek a nagyszámu török sereg folytonos támadásai alatt apró harczokban vérzettek el. Igy Dancs Pál és Ambrus testvérek Hatvant, melyet birtak, látva a török rohamos terjeszkedését, 1544-ben a várral együtt meggyujtották, s azt a törököknek hagyva, magok Egerbe menekültek; ezután a hatvani várőrség gyakran beütött Eger vidékeire, s onnét sok népet rabságra elhurczolt.[5]

E közben a tiszamelléki megyék remegve, hogy még Eger s vele az egész tiszai vidék is eleshetik, 1544. jul. 6-án Sajó-Szentpéteren részletes országgyülésre összejöttek s kérték királyokat, adjon nekik hadvezért, a nemesség birtokait a főurak hatalmaskodásától mentse meg, s az egri püspökségnek több világiak által bitorolt jövedelmeit Eger vára erősitésére forditsa.

Frater György ez alatt még mindeddig vonakodott Erdélyt s a Tiszántuli vidéket Ferdinándnak átadni, kivel ugyan a barátságos viszonyt fentartotta, de a török iránt is hűséget szinlelt; s látva ennek naponként fenyegetőbb magatartását, elővette a végső eszközt, 1544. második felében, majd ismét 1545. jun. 7-én Debreczenben gyülést tartott, hol inditványára több megye, a szultán részére az adót megszavazta; másfelől Ferdinánd látva, hogy a birodalmi rendektől hiába várja a segélyt, béke alkudozás végett Konstantinápolyba követeket küldött.

Mig e követek a béke felett hosszadalmasan alkudoztak, az országgyülés elhalasztatott, s a nemzet látva az országos tehetetlenséget, a parasztok és kis nemesek elkezdtek a töröknek hódolni, a törökkel szomszéd nemesség pedig évi adófizetés mellett a törökkel szerződni, – s látva mindkét fél a béke alkudozás hosszura terjedt folyamát, 1545-ben másfél évi fegyverszünetet kötött, melyben kifejeztetett, hogy e fegyverszünetet, a melyik fél megsérti, az teljes kárpótláson 10kivül meg is büntettetik, s meghatároztattak a helyek és a birák, hol és kik előtt a sértett fél panaszát előadhatja; ily helyek voltak a török részről: Buda, Pécs, Veliske és Jászberény, a magyar részről Sziget, Komárom, Eger és Zágráb, – s a kik a Dunántul a felvidék felé laknak törökök, azok Egerbe, a magyarok pedig Jászberénybe folyamodhatnak, s mind ezen helyekre, mindegyik fél igazságszolgáltató birákul kegyes és istenfélő embereket tartozik kinevezni, hogy a zavarok elkerűltessenek, s a földnépe és mások igazságot találjanak.[6]

Szulejmán ez alkudozás alatt az ország elfoglalt részét 14 kerületre – sandsákságra – osztotta, melyek a budai beglerbeg hatósága alatt állottak; 1545-ben pedig a pasa mellé Chalil defterdárt rendelte Budára, hogy ez a sandsákok adóját rendezze, a ki ennek folytán készitette azon adózási szabályt vagy deftert, mely Chalil könyve név alatt 140 évig szolgált a budai helytartóságban pénzügyi szabályul.

Végre két évi alkudozás után 1547. jun. 19-én a béke öt évre megköttetett oly feltétel alatt, hogy Ferdinand Szulejmánnak évenként 30 ezer, Rusztem fővezérnek pedig 3 ezer aranyat fizessen.

A követek a portáról visszatérvén, Ferdinánd 1547. dec. első napjain Nagyszombatban országgyülést tartott, hol a béke okmány kihirdettetett. A béke feltételei között az is foglaltatik, hogy azon terűlet, mely ez időszerint a király és alattvalóinak birtokában van, a török támadások ellen biztositva legyen, s hogy mind azon városok, faluk, birtokok, melyeket a szultán ugyan saját katonáinak adományozott, de a melyeknek ezek békés birtokába nem jutottak, szintén a király területéhez tartozóknak tekintetnek; mind a két uralkodó hadai minden ellenségeskedéstől tartózkodjanak, a béketörők megbüntettessenek, s a szökevényeket egyik fél se fogadja be.

E békekötés a rendek által nagy elégületlenséggel 11fogadtatott; mert tapasztalták, hogy a törökök azt meg nem tartják; mert a király alattvalóinak jobbágyait már is az eddiginél sulyosabb terhekkel zaklatják, s őket erőszakkal gátolják, hogy a királynak adójukat, s földes uraiknak jobbágyi tartozásaikat lefizessék és a véghelyeken közmunkát végezzenek; s kegyetlenségnek találják a rendek azt, hogy a török rabságból megmenekülteket ismét a török kegyetlen kinzásainak kiszolgáltassák; mindezek ellenében tehát szükséges lenne védelemről jó eleve gondoskodni.

Az adóajánlás rájok nézve igen terhes, mert mindnyájok vagyona nagyon megfogyott, szegény jobbágyaiknak sokfelé kell adózni; e mellett az országnak csak kis része van a király alattvalóinak kezén, a nagyobb részt a török vagy Izabella és Fráter György birja; azonban mégis megszavaztak minden jobbágy után két forintot, adómentesek egyedül azok, kiknek vagyona 6 frtnál kevesebb értékü, vagy a kiknek házuk nemrég megégett; a kik pedig elpusztult helyeken uj házakat épitettek, azok három éven át adómentesek: szintigy a majorságbeliek, szolgák, béresek.

A török foglalás miatt ősi lakhelyükből kiszoritott magyar katonákat, mivel ezeket többnyire hatalmas lázongó urak fogadják zászlóik alá, a király vegye zsoldjába; hogy igy amazoktól a fegyveres erőt elvonja, másfelől a véghelyek őrséggel elláttathatnak; minden lovasra 3 frt havi zsold számittatik.

Az ország birtokosai minden száz jobbágy után 3 lovast és 3 gyalogot kötelesek állandóan tartani saját költségükön fegyverben; végszükség esetén személyes felkelés is rendelhető.

Az egyházi tizedek bérbeadásánál a földesurak más ajánlkozók felett elsőbbséggel birjanak; a tizedjövedelem birtokosai ebből hadakat tartoznak az ország védelmére állitani; azonban a tizedfizetés alól a lakhelyükről a török által elüzött nemesek felmentetnek.

Ez országgyülésen Fráter György ellen is sok panasz merült fel, hogy oly megyékben is, melyeket János nem birt, törvényt szolgáltat, adót és törvénytelen 12harminczadokat szed, várakat, jószágokat, jogtalanul elfoglal stb.

Végre a király a rendeknek a törökkel kötött béke miatt elégedetlenségét csillapitani kivánva, Perényi Péternek azon feltétel alatt ajánlotta meg szabadon bocsátását, hogy Eger várát és a püspökség jövedelmét, melyet még 1541-ben elfoglalt, azonnal adja vissza, s az időközben elvett jövedelmek fejében 40 ezer aranyat fizessen; e nagy öszveget Perényiné le is fizette, a vár átadását azonban urának szabadon bocsátásáig a várnagy Varkocs megtagadta; mindamellett a király Perényit öt évi kinos fogsága után 1548. elején szabadon bocsátotta, s Bécsbe jövén, a testben lélekben megtört főur itt martius kezdetén véletlen meghalt.

Varkocs e gyászhirre, s annak láttára, hogy Eger vivására nagy haderő áll készen, a további ellenzéssel felhagyott, s Dobó István némi őrhadakkal a várba bevonult. Végre az özvegy, s fia Perényi Gábor 1548. aug. 15-én Eger várát és a püspöki jószágokat a kir. hadak főkapitánya gróf Salm Miklós és tárnokmester Báthori Endre kir. biztosoknak átadta, gróf Salm Eger kormányát Dobi István és Zay Ferenczre a lovasság vezérére bizta, a király pedig Perényi egri várnagyját Varkocs Tamást az e várhoz tartozó nádudvari kerület tizedszedési jogával jutalmazta.

Ez időben Izabella királyné Gyulafehérvárott lakott s az ő nevében az Erdély, Maros és Tisza közötti vidéket s igy a mai Nagykunságot is Fráter György kormányozta; s 1544-ben országfőbirájának választatván, odavitte a dolgot, hogy a fölebbezés nem csak a tiszai, hanem még a Kassa vidéki megyékből is nem a királyhoz, hanem ő hozzá tétetett; Temesvár, Lippa, Becse, Becskerek, Lugos, Karansebes s átalában a Maros és Duna közötti tartomány, hol Zenthelt-kunszék is feküdt, Petrovics Péter igazgatása alatt állott.

Fráter György mint kormányzó, kincstárnok s a váradi és csanádi püspökségek birtokosa igen nagy gazdagságra tett szert, s nagyravágyása határt nem 13ismervén, Ferdinándnak azon igérete következtében, hogy ez őt az esztergomi érsekségre emeli, sőt bibornokságra segiti, arra igyekezett rábirni Izabellát, adja át Erdélyt s kapcsolt részeit a királynak.

Ez alatt a parasztok között zsarolások miatt támadt háborgás, a vallási viszályok, s több főurak által váraik vidékén elkövetett féktelen erőszakoskodások Ferdinándot arra kényszeritették, hogy 1548. oct. és november hónapok alatt Pozsonyban ismét országgyülést tartott, melyen Frater György követei azon örömhirrel jelentek meg, hogy Izabella kész Erdélyt Ferdinándnak átadni.

Az egri várat e közben Dobó kormánya alá vévén, 1548. jul. 20-tól kezdve a vár fentartására nemcsak a püspökségi jövedelmet, hanem az idecsatolt megyékből az országos hadi segélyt is beszedte; e czimen a Pest megye alatt előforduló Kis-Kunság fizetett: Kunmizse 30, Törtel 20, Pálka 18, Kun-Lajos 9, Szentmiklós 3, Bankháza 2, Ferenczszállása 8, Kocsér 5, Kara 4 frtot, mig a szomszéd városok: Nagy-Kőrös 53, Czegléd 66, Kecskemét 102 frtot; a váczi püspökség jövedelme czimén, tized helyett: Kun-Lajos 3, Kunmizse 16, Laczháza 8 frt 34 d., Czegléd 38 frtot. Turkevi és Turkeddiről megjegyeztetik, hogy ezektől a tizedet a váradi püspök saját emberei által szedette be. Ezekből látjuk, hogy a Kis-Kunság legelébb jutván török hódoltság alá, egy része elpusztult, a többiek adózása pedig szegénységök miatt leszállittatott. Az egri várhoz tartozó 12 megyében a vár fentartására természetben szedett gabonatizedet a jobbágyok gyakran nagy távolságból valának kötelesek a várba szállitani. Igy Zaránd megyéből a Makra vidékről a gabona és báránytizedet a Kőrös melléki Pecser falubeliek szállitották el a Nagykunságba Turkeddig, innét pedig a keddiek a Tiszáig.

Végre az 1545. és 1546-ki országgyülések ismételt sürgetéseire Ferdinánd az egri püspöki széket betöltötte, s erre 1548. nov. 23-án zágrábi püspök és főkorlátnok Oláh Miklóst kinevezvén, vele decz. 20-án 14a püspöki jövedelmek megosztására nézve kiegyezett oly módon, hogy mivel a mult években történt égések az egri főegyházat, a püspöki palotát és a várat nagyon megrongálták, a törökök rablásai miatt pedig a várat kellő őrséggel szükség ellátni, a várban két várnagy legyen, kiknek egyike jószágigazgató lehet, s ezek mindegyike alatt 150 lovas és 100 gyalog álljon, összesen 500 ember, kik a vár védelmére és a király iránti hűségre esküvel kötelezvék. A jószágigazgató egy ellenőrrel szedje a püspök nevében a jövedelmet, melyből a püspök asztali költségei s a várnagyok és cselédek tartása levonatván, a fenmaradó összeg három részre osztassék; egy rész a püspöknek adassék ki, másik része a püspöki egyház, palota és a vár épitésére, harmadik rész a várőrség fizetésére fordittassék, s a mennyiben az 500 főnyi őrség tartására elegendő nem lenne, a hiányt a király az ország más jövedelmeiből fogja pótolni, s ostrom idején nagyobb őrségről, s hadiszerekről szinte a király fog gondoskodni; s mivel az ellenpárti főurak és a törökök háborgatásai miatt a tized és más jövedelem beszedésére már 3 év óta 200 lovas segitsége sem volt elegendő, a király fog e czélra több népet fogadni s főkapitányait segélyadásra utasitani. Ez intézkedések után a püspök gróf Salm mellé 2-ik várnagynak és jószágigazgatónak Eger várába Dobó Istvánt nevezte ki.

Dobó mint ujonnan kinevezett várnagy hazafias buzgalommal igyekezett kötelességének megfelelni. Ügyes kémei által a töröknek minden mozdulatáról kellő időben értesülést szerezvén, 1549. márt. 11-én Egerből jelentette a kamarának, hogy hitelesen tudomására jutott a budai pasának azon terve, miszerint Szolnoknál, a Zagyva és Tisza összeszakadásánál lévő félszigeten, ott, hol ezt elébb a tatárok is (?) tették, védgátakkal s töltésekkel ellátott nagy erődöt, egy másikat ettől 6 mértföldnyire Irsánál, egy harmadikat pedig Jászberénynél minél elébb épiteni szándékozik; ha ez sikerül, az Eger vára fentartására rendelt vidék nemcsak elvész, hanem a várhoz 15vezető utakat elzárván, magát a várat is bekeriti; – megirta, hogy e terv végrehajtására Nándorfejérvárról hajókat hozatván, azokat Pestről ráczokkal megrakja, kik a Tiszán Szolnok alá felhajóznak, sőt e végett a hódoltságból puskás magyar parasztokat is rendelt ki, s e munka alatt ő egész lovasságát szinte e vidéken fogja legelőre bocsátani. Kéri tehát Dobó a kamarát, értesitse erről a királyt és a helytartót, különben ezer lovas és gyalog se lesz, ha ez ellen nem intézkednek, ezentúl elegendő Eger megvédésére. Legtanácsosabb volna e tervet megelőzni az által, hogy a kijelölt pontokat a mieink foglalják el.

Főgondot forditott azonban Dobó az egri vár jövedelmeinek rendbeszedésére is, mely eljárása, ellene még a király hiveinél is titkos ellenszenvet és irigységet támasztván, őt feljelentették, minek következtében 1549-ben felutazott maga a kamarához Pozsonyba, s innét a királyhoz Bécsbe és Prágába. Mielőtt útra indult volna, a tized bárányok beszedése végett megbizottjait szétküldte; azonban mint tiszttársa Zay Ferencz majus 17-ről a kamarához tett felterjesztésében jelenti, azok a Tiszántúl a nádudvari és kishevesi kerületekbe be sem bocsáttattak, sőt Frater György embere a kunok tisztje Ispán Péter őket onnét kikergette, mivel e kerületekben Frater György a bárány- és gabonatizedet magának akarja beszedni.

Fráter György, hogy a Nagykunságon volt tisztjeit maga iránt állandóan lekötelezze, nem mulasztá el ezeknek hű szolgálatait kellően jutalmazni. Igy egy 1549. mart. 24-én Váradon kelt oklevele szerint Muthnoky Lajos tisztjének Marjalakán, Gáspár Tamás és Amborus Benedek szomszédságában puszta és begyepesedett helyen épűlt házát minden taxa és adófizetés és bármi szolgálatok teljesitésétől mentessé tette.

A Nagykunság ez időbeli állapotát előtűnteti egy 1549-ik évi rovásos adóösszeirás, mely szerint Külső-szolnokmegyében: Homokszállás – puszta – a királyi 165 kapu után fizet 5 frt 50 d. Thelekszállása királyi föld 8 kapu után 8 frt 80 d., Mesterszállása 12 k. után 13 frt 20 d., Moricz, Csorba, Kisujszállás mind a királyéi, Kiskaba: Dersfy Ferenczé, Márialaka Tarnóczi István és Sebestyén deáké; Pohamara; puszták: Tatárszállása és Czyger; ez utóbbi eddig ismeretlen, Csorba puszta mellett van egy Csiger nevü gát.

Az egri várhoz csatoltatván a váczi püspökségnek Pest, Nográd, Solt, Csongrád és Külsőszolnok megyékbeli jövedelmei is, ezeknek 1549-ik év körül tett összeirásában emlittetnek: Bankháza, Jakabháza, Laczkháza, Sz.-Miklós – ezek haszonbérbe úgy adattak, a hogy lehetett; Túrkaba – nemeseké – ez 9 kapu után fizetett 10 frtot. Különben ezen 1549-ik évben egész Pestmegyében a töröktől való félelem miatt a tizedet beszedni nem lehetvén, alku utján e megyei községek ez évben a vár részére 441 vékát adtak terményben.

Az e korbeli adózási viszonyokra nézve érdekes felemliteni, hogy ez időben I. Ferdinánd hatalma alatt csak 35 megye állott, de ezekből is Abaujmegyét Fráter György követelte magának; a többi 34 megyét a kamara küldöttei, a mennyire az ellenpárt megengedte, összeirván, kiderült: hogy a töröknek nem adózó kapuk száma: 48,412 és fél, melyek 2 frt 50 dval fizettek 121,031 frt 25 d.; – a töröknek is szolgáló és adózó kapuk száma pedig 5334 és fél, ezek a törvény szerint felényivel 1 frt 25 drral számitva fizettek 6668 frt 12 1/2 drt; ehhez járul az egytelkes nemesek taxája 1384 frt 65 d., s a Baranya megyéből Szigethvárához beszedett 685 frt 34 d.; e szerint a 34 megye adójából bejött öszvesen 129,769 frt 36 1/2 d.

E közben Dobó István az egri vár jövedelmeinek rendbeszedése és szaporitásában fáradozván, ez iránti felterjesztésére a király 1549. máj. 31-én kelt leiratában megengedte, hogy egyetértve Balassa Imrével, mint a kinek részére a jászok jövedelme utalványozva volt, a jász községekben, ezek tulterheltetése nélkül a vár 17jövedelmét képező tizedborokat kimérés végett oszthasson ki, a mi más kun-községekben ez évről már gyakorlatba vétetett, amint ennek Turkevi, Turkeddi nagykún, Mise, Lajos, Kara, Törtel és Pálka kiskún községekben nyomára találunk, melyeknek ez évben ily borok kimérésre öt izben: karácson, farsang, husvét, pünkösd és Sz. Jakab napokra meglehetős mennyiségben osztattak ki, mely jövedelemszaporitásra annál nagyobb szükség volt, mivel Pestmegyében a töröktől való félelem miatt a terménytizedelést eszközölni nem lehetvén, innét e helyen csak alku szerinti általános mennyiség jött be.

Tapasztalván ezalatt Petrovics, hogy Fráter György a közjövedelmeket nem az ország s a király, hanem saját javára, tekintélye nevelése s titkos czéljai kivitelére forditja, s hogy kormányzói hatalma már annyíra növekedett, hogy az őt környező legnagyobb fény és legfőbb méltósághoz csak a királyi czim hiányzik, a királyné pedig, kinek alig volt elegendő költsége az udvartartásra, Fráter fösvénységét s hatalmát tovább nem tűrhetvén, arról gondoskodott, hogy elmegy Lengyelországba: azon törekedett tehát Petrovics, hogy a kir. kincsek és jövedelmek az egyháziaktól elvétetvén, világi kezekre bizassanak. Észrevevén ezt Frater Gy. Ferdinándhoz kezde hajolni.[7]

A Kiskunság alsó részére nézve ez évben fontos esemény történt. Belátván a török Szeged városának természeti fekvésénél fogva a sík Alföld meghóditására nézve kiváló fontosságát, midőn a várost 1542-ben elfoglalta, ennek nagy részét mély árokkal s magos földhányással megerősitette, s hogy ennek birtokát magának még inkább biztositsa, 1549-ben Szolimán szultán parancsára, mivel a terméskő hiányzott, égetett téglából a Marosnak a Tiszába szakadásánál vár épittetett, melynek parancsnokságával Mustafa bizatott meg, s eként az itt tartózkodás biztosabbá 18tétetvén, a törökök a városban magoknak kényelmes házakat épittettek.

E várépités nem eshetett meg a nélkül, hogy a Tisza mindkét partján Szegedhez közelebb eső vidék, s igy a még ekkor itt fenállott kiskún-községek is a várépitéshez terhes közmunkai szolgálatra fegyverrel is ne kényszerittettek volna. Az ekként megerősitett szegedi vár a későbbi török hadjáratokban fontos hadászati, s megállapodási pont volt, hol a Belgrádnál átkelt török sereg a Tisza mellett felvonulván, pihenőt tartott, s a várakból ide rendelt pasák csapataival itt egyesült; e várnál kelt át a Tiszán leggyakrabban a budai pasa, midőn a tisztántúli vidék, a Bánát és Erdélybe vezette hadait. E várost a török birtokában egész 1686-ig meg is tartotta, s éppen ezen hadászati körülményekben találhatjuk fel okát annak, hogy a szegedi várnak másfél századig török által birása alatt e vidék, főleg az alsó Kiskun-községek nagy része pusztává változott.

A szegedi vár épitésekor Dorozsma már a törökök által feldulatván, pusztán maradt egyházából vitetett és tétetett be a vár falába azon kőbe faragott bárányczimer, mely ott mindeddig látható.[8]

[1] Történelmi tár 1878. 512–3. 520. 526. l.

[2] Fraknói országgy. Eml. II. 515. l. Verantz munk. II. 86. l.

[3] M. acad. ért. 1862. III. Ráth K. 11. 12. l.

[4] Fraknói U. o. 478–80. 526. 531. 536. l.

[5] Fraknói u. o. 541. l. Istvánfy 178. l. Brüsseli okt. II. 113. l.

[6] Acad. ért. phil. törv. tört. 1862. 12. l. és gyüjt.

[7] Forgách Fr. rer, hung. Coment. p. 4.

[8] Isthvanfy hist. 1758. 186. 194. 195. l. Varga F. Szeged v. tört. l. 94. 114. l.