TIZEDIK SZAKASZ.
JÁSZKÚNOK BELÉLETE.
1400–1542.

Mielőtt a török uralom érdekes korszakába átlépnénk, tekintsük meg, legalább főbb vonásokban a jászkúnok beléletét 1400–1542-ik évig terjedő időben.[1]

A régi nemzetségi szervezetnek a hadügy, birtok elosztás és tisztség körül eddig fenmaradt nyomai e korban mindinkább elenyésznek; az ősi nomád életet lassanként a városokban, falukban és házakban állandó lakás, az ős pogány hitet a keresztyén vallás, a természet kebelén ősi pogány áldozásmódot a cathol. egyháznak isteni tisztelete váltotta fel; s a hadi zsákmányszerzés korlátolva lévén, a terjedelmes kún pusztákon a nagymérvü baromtenyésztés mellett a szántásvetés is elterjedt; átalában ez idő alatt a jászkúnoknak hadi szervezetük, belkormányzati, igazságszolgáltatási, birtok és magánjogi viszonyaik s életmódjuk lényeges átalakuláson ment át.

Hadi szervezetük tekintetében a jászkúnok tovább is a kir. zászlója alatt katonáskodtak. Egy 1425-ki oklevél szerint szokás volt, szükség esetében a jászkúnok egész közönségének az országos nemesekkel együtt felkelni. Sigmond királynak azonban a haza érdekétől idegen Csehországi hadjárataiban a nemesség tömegesen részt nem vévén, a jászkúnok sem keltek fel, hanem több ezeren ugy, mint zsoldos sereg voltak jelen; egyedül kiséri Mócza Ferenczről olvassúk, hogy ő saját költségén vévén részt e hadjáratban, itt szerzett kitünő szolgálatairt Sigmond őt 1422-ben az országos nemesek közé igtatja, s Kisér falujokat uj adomány czimen az ő és testvérei nevére átirja. Ily tömeges felkelésre szóllitotta fel Sigmond 1427-ben, midőn Galambócz vára visszavételére készült, a philisteusokat és kúnokat, útasitván ezek biráját Kátai 412Mihályt, hogy ez őt a jászkún sereg összegyülekezéséről lovas ember által értesitse.

Egy másik 1428-ban kiadott rendeletében Sigmond még világosabban meghagyja, hogy azon tegzes vitézeket, kiket a kir. philisteusok a király rendeletére magok közül a király seregéhez állitani kötelesek, kellő időben azon részekre, hova rendeltetnek, késedelem nélkül elküldjék, különben tisztjeik az ő költségökre rajtok fognak megszállani.

Ezen kivül, mivel az egy bizonyos nemzetséghez állandóan kötött kapitányság fizetésül kijelölt földet is birt, ezért e kapitányok saját költségükön meghatározott számu fegyvereseket, jelesen 1425-ben a szarvasi és ujszászi három philisteus kapitány nyolcz tegzes vitézt állitani valának kötelesek.

Ily viszonyok között Sigmond királynak 1435-ben keletkezett honvédelmi törvényei a jászkúnok hadi szolgálataira nézve jelentékeny változást nem gyakoroltak; az ez évi XXX-ik tcz. szerint a Temesköz védelmére rendelt csapatok között a valachok, philisteusok és kúnok egybefoglalva 200 lovassal emlittetnek.

Majd egy 1436-ik évi oklevél szerint a kis kúnok, mint elébb, úgy ekkor is, a katonai szolgálat és időnként megujuló tábori gyakorlatok helyett bizonyos évi öszvegeket fizettek, sőt az is megengedtetett, hogy a kapitány maga helyett a király seregéhez egy lovas tegzes vitézt állithasson; mig nem 1453-ban kimondatott, hogy paissal ellátott pánczélos és kézijjas vitézt hatszázat kötelesek a jászkúnok, ha a király utazik, vagy népét küldi, kiállitani, azonban ezeknek kiállitását tisztjeikkel megegyezés utján pénzen megválthatják. Az 1454-ik évi országgyülés a török elleni honvédelemről gondoskodva ugy intézkedett, hogy többek között a jászok és kúnok is minden 100 kapu után négy lovast karddal és tegezzel, s két gyalogot karddal és dsidával felfegyverkezve kötelesek kiállitani. Itt látunk először példát arra, hogy a közterhek, jelesül a katonaság kiállitása kulcsául a jászkúnoknál a telek vagy kapuszám vétetett, s az igy kiállitott csapat telek katonaságnak – militia portalis – neveztetett.

413Nem sokban tért el ettől az 1459. XXXIII. tczikknek azon rendelkezése, miszerint a kúnok és philisteusok régi szokás szerint katonáskodjanak, ugy mint a szászok.

A szászok katonáskodására nézve II. Endre 1224-ik évben kiállitótt kiváltságlevele igy intézkedik: kötelesek a király hadjáratához az ország határán belől 500 katonát kiállitani, az országon kivül, ha a király személyesen jelen van, 100-at, ha az országon kivül zászlós urát küldi, vagy barátjának segitségéül, vagy saját ügyeiben, csak 50 katonát tartoznak küldeni;[2] ez azonban ugy látszik, nem sok idő mulva változást szenvedett, mert a szathmárnémeti német jövevények részére II. Endre által 1230-ban kiállitott kiváltságlevélben ez mondatik: ezeknek birája – villicus – a szászok módjára fegyveresen négy ijásszal köteles velünk katonáskodni.[3] Majd I. Lajos 1353-ban a brassói szászok kiváltságait megerősitvén rendeli, hogy ha a király a keleti részekre megy haddal, akkor közülök mindenki saját költségén vele menni, ha pedig nyugot felé személyesen vezeti seregét, ehhez ezen szászok közönsége 50, jól fegyverzett lándzsást tartozik állitani.[4]

Hogy a XV-ik században a szászok mi módon katonáskodtak, mutatja Zsigmond királynak az ország rendeivel 1435-ben készitett s Mátyás által is elfogadott hadi szabálya, mely szerint minden nemesek, ha végszükség esetében átalános felkelés hirdettetik, fejenként felülni tartoznak; köteleztetvén a megyei alispánok a megye által melléjök rendelt öt nemessel évenként a katonakötelezettek névsorát elkésziteni, s a lovakat, kézijjakat, tegezeket, dsidákat, paisokat s más hadi szereiket a kötelezetteknek megvizsgálni, hogy ha szükség esetében átalános felkelés vagy a vajda levele, vagy véres kard, vagy más mód által hirdettetik, azonnal a kitüzött helyre összegyülhessenek s innét az alispán vezérlete alatt a vajda seregéhez csatlakozhassanak. Öregek, betegek, özvegynők, ha birtokosok, hadi szolgálatra alkalmas nemest kötelesek magok helyett küldeni; ha egy háznál az apa egyetlen fiával, 414vagy két osztozatlan testvér lakik: ezeknek csak egyike köteles elmenni.

A székelyek azonban régi módjuk szerint, e közfelkelésben népüknek csak kétharmadát kötelesek elküldeni, a harmadik minden eshetőségre otthon hagyatván. Nálok is a felkelésre jeladás a véres kard, vagy a székely főispán levele, vagy a szék kapitányok rendeletéből záldobok verése, s tüzhalom nevü helyeken tüzgyujtás által történik, s ki erre meg nem jelen, fejét veszti; ugyan e székkapitányok tartoznak koronként a fegyverek és egyéb felszerelés megvizsgálását büntetés alatt eszközölni.

A ki ez intézkedésnek ellene szegül, jószágával és fejével lakol s felakasztatik, a ki pedig a király és haza ellen izgat, tüzes vassal halálra kinoztatik, mitől kir. kegyelem sem mentheti meg.[5]

Ez vala az erdélyi három nemzet, ezek közt a szászok s a fentebbiek szerint a jászkúnok hadi szabályzata.

Ámbár tehát ez időben a személyes felkelés ritkábban történt, azonban egy 1479-ki oklevél szerint a philisteusok kapitányai minden királyi hadjáratokban más hadkötelesek módjára jelenlenni tartoztak; s ugyanekkor több hadviselésekben tett hü szolgálataikért Mátyás király a philisteusok kapitányait minden rendes és rendkivüli kir. adózásoktól örökre mentesekké tette, s ennek folytán 1491-ben az Albert elleni hadjáratban a jászok 300 lovassal vévén részt, 1495-ben az 1494-ben megajánlott egy forint adó megfizetésétől a jászkúnok kapitányainak birtokai, mint felmentetek, vannak emlitve.

A kiállitandó fegyveresek száma azonban a jászkúnok elszegényedése, szállásaik elpusztulása miatt mindinkább kevesbedett. A négyszállási philisteusok kapitánya Zsigmond király idejétől kezdve még 1499-ben is csak egy lovas tegzes vitézt tartozott kiállitani; ennek következése az lett, hogy a XVI-ik század kezdetén Ulászlónak 1505-ben kiadott oklevele szerint mult időbeli szokásra hivatkozva megengedtetett, hogy a philisteusok kapitányai 415a reájok nehezedő katonáskodási terhet évenként ötven forinttal megválthassák.

E megváltás a személyes felkeléssel tartozó köz jászkúnokra is már régebben kiterjesztetett; igy 1436-ban emlittetik, hogy az Orbogán – ma Orgovány – szállási kúnok katonai szolgálat és tábori gyakorlatok helyett fizetést teljesitettek, mely Mátyás idejében az állandó hadsereg felállitásával még rendszeresebbé lett, s 1473-ban a Berénszállás, Négyszállás, Árokszállás és Fénszarusi philisteusokra nézve tegzespénz név alatt 300 frtban volt évenként megállapitva.

A katonáskodási teherarány alábbszállitására a XV. században a magyar nemességnél is számos példát találunk. Igy Ulászló 1441. jun. 23-án kelt oklevelében az elszegényedett Klokoch nemzetségnek megengedte, hogy az eddigi 100 gyalog és 15 lovas helyett jövőre a kir. sereghez csak 15 tegzes lovast legyen köteles kiállitani.[6] Az 1495-iki kir. kincstári számadásokban pedig olvashatni, hogy nem katonáskodási czimen Bátori Endre Szabolcs és Szathmár megyei főispán és koronaőr 1000 frtot, Miklós váczi püspök 900, a pécsvárádi kormányzó 500 frtot, Podmaniczky László pedig 200 frtot fizetett.

Hasonló szokás Angolországban már a régi időkben fenállott. Az 1215. évi jun. 15-én kiadott angol magna charta 16-ik pontjában emlités van téve a paispénzről, s ez egy adónem volt, melyet a hűbéresek a hadiszolgálat megváltása fejében fizettek.[7]

A mohácsi vész után kifejlett pártviszályok alatt azonban ismét a személyes felkelés jött szokásban; legalább erre látszik mutatni az, hogy 1530-ban Vécsey István mint kún kerületi tiszt a felügyelete alatt álló kúnokkal Buda ostrománál János király oldalához volt szolgálatra rendelre.

Ily viszonyok között a csak néhány száz főre menő jászkún csapat külön hadtestet – mint a régi időben – nem alakithatván, tisztjeik vezérlete alá gyültek öszve, s ezután a király hadseregébe oszattak be.

416A mi a jászkún csapatok ez időbeni fegyverzetét illeti: a lőpornak a XIV-ik század második felében feltaláltatása hadjáratoknál lassanként a tüzi fegyver használására vezetett. Az ágyúk azonban jóval megelőzték a puskákat, mivel ezek a kényelmetlen kezelés miatt csatákban nem sok eredményel használtattak. Kezdetben ugyanis a puskák, valamint az ágyúk is a csővön felül fúrt gyújtólyukon kanóczczal süttettek el, mely kanóczot a lövő egyszerüen kezében tartott; később a kanócz oldalt a puskacsőhöz alkalmazott zárszerszámnak csappantyújába volt dugva, mely rugany által lebillentve, a sziporkát a lőpor serpenyőjébe vetette. Ilyenek valának a puskák 1456. körül. Minthogy pedig az ily kanóczos fegyverek nagyobb részt oly hosszak és nehezek voltak, hogy azokat szabad kézben alig lehete tartani: a lövő segitségül a csővet földbe dugott villásbotra tette fel, igy czélzott és sütötte el azt. Még nagyobb és nehezebb puskák valának azok, melyek két kerekü tengelyre helyezve, a várfal lőréseinél állottak, s innét lőtték az apró golyókat; ezeket régi harczosaink szakállasoknak nevezték.

Ily lőfegyverekhez, ezek nehézkes kezelése miatt a magyar és jászkún sokáig nem tudott hozzászokni; inkább kedvelte a keleties kézijat, s a valamivel nehezebb, de annál biztosabban lövő helvetiai tegezt is.

Az ijászok 1456-ban Belgrád ostrománál a gyalogsághoz voltak beosztva, s közülök nehánynak lova csak azért volt, hogy az ellenséget gyorsabban üzhesse; s ekkor párosan harczoltak; az egyik t. i. leugrott lováról kantárszárát társának vetette, ő maga pedig földön állva röpitette el nyilát, ezzel felszökött lovára, majd társa szállt le nyilazni; vagy ha kellett, mindketten az ellenséget üldözni elnyargaltak; igy folyt a nyilazás előre vagy hátra egyiránt.

A tegzesek átalában véve már lóháton szolgáltak; mert a tegez nagyobb és nehezebb is volt az ijnál, a nyilak hoszabbak, s puzdra helyett hengeralaku tokba voltak helyezve, mely a nyeregről a ló baloldalán csüngött le.

Belgrád ostrománál régi harczosaink lőttek ugyan 417szakállasokból, s egy ilyenből kilőtt golyó ölte meg Karacsi basát is; puska azonban még kevéssé használtatott; anyival inkább pusztitó fegyver volt a nyil. Jul. 22-én a várhadhoz tartozó öt keresztes felfegyverkezve tegezzel és nyilakkal, a palánkozat mögül a török előőrsöket jól czélzott nyilaikkal elriaszták, ugy hogy ezek a spahik oltalma alá menekültek; ekkor a keresztesek e spahik ellen fordultak, s közülök nehányat nyilaikkal lelőttek, sőt e napon maga a sultán is Mohamed egy nyillövés által baloldalán veszélyes sebet kapott. Majd midőn aug. 1-én a török sereggel a harcz megkezdetett, a magyar ijászok riadalt kiáltozva rohantak elő, és sürüen szórt nyilaik miatt az ozmán had bomlásnak indult.

Később is szokásban volt a nyilazás. Mátyás 1461. maj. 25-én a bártfai polgároknak meghagyja, hogy Sáros és Ujvár ostromához lőport és nyilakat küldjenek.[8] Az 1495-ik évi kir. kincstári számadásokban ágyú, felvető, szakállas, kézi lőfegyver, salétrom, kén, valamint kézijj, kézinyil. paizs, s vetőgépek vegyesen emlittetnek mint a hadviselésnél használt fegyver és hadiszerek, 1463-ban már a magyar nemes hadi fegyverzete volt: sisak, nyakvasas pánczél, mellvéd, paizs és lándzsa.[9]

Átalában ez időszakban a jászkúnok mint ügyes ijászok részint lovon, részint gyalog szolgáltak; a lovas ijászok vagy tegzesek karddal és tegezzel, a gyalogok karddal, ijjal vagy dzsidával valának felfegyverkezve. 1435-ben egy jól fegyverzett tegzesnek – pharetrarius – milyenek a jászkúnok is voltak, fegyverzete állott: kézijjból, tegezből, kardból – gladius – és csákányból;[10] 1453-ból emlittetik, hogy a jászkúnok paissal ellátott pánczélos és kézijjas vitézeket valának kötelesek a király oldala mellé állitani.

A magyar hadsereg a régibb időben leginkább lovasságból állott; még a várnai ütközetben 1444-ben alig volt gyalogság; a rigómezei csatában 1448-ban a gyalogság csak két ezer cseh és német soldosokból állott. Mind ez Mátyás alatt megváltozott; már 1487-ben a gyalogság 418nyolczezerre ment a két ezernyi lovasság ellenében.[11]

A belkormányzatot illetőleg: ez időben a jászkúnok már politicai testületet alakitottak; mert 1425-ben Szarvas és Ujszász philisteus szállások együttesen község – communitas – 1436-ban pedig több Halas székiek, 1467-, 1492- s 1505-ben a kolbász székiek „kúnok közönsége – universitas – kifejezéssel emlittetnek; a községi élet fejlődését pedig igazolja azon körülmény, hogy 1480-ban négy philisteus község; Berénszállás város, Fénszaru, Árokszállás és Négyszállás jász községek birái és esküttjei egy előttök történt örök felvallásról a philisteusok közönségének pecsétje alatt bizonyitványt állitottak ki; miből hihető, hogy a többi jászkún községek is saját pecsétekkel birtak.

A belkormányzati ügyek ellátására: az ország nádorán mint főbirájokon kivül ennek helyettese, továbbá a kirendelt és a választott birák, királyi tisztek, törvényszékek, a szék és szállás-kapitányok és községi esküttbirák valának rendelve.

Ez időben a nádori méltóságra nézve fontos változás történt; mert az 1231. 3-ik tcz. szerint a régi időben, különösen III. László és I. Károly alatt a nádor a király és uralkodó párt kegye szerint évenként, sőt egy évben többször is a közügy kárára változott s egyedül királyi kinevezéstől függött; majd Albert 1439. 2-ik tcz. szerint a király, a főrendek és nemesség egyező akaratu választása alá esett; továbbá, mi IV. Béla óta szokásban volt, mi III. László, I. Lajos és más megelőző királyok leveleiben foglaltatott, Mátyás alatt az 1485. XI. tcz. által világosan kimondatott, hogy a nádor hivatalból köteles az egész Kunság felett biráskodni, s mindenkor a kúnok főispánja és birája, kiktől ezen hivataláért s eljárásáért évenként háromezer aranyat kapjon. Az 1495-ik évi kir. kincstári számadás szerint, midőn 1492-ik évi mart. 29-én Zápolyai István nádornak választatott, fizetése következő volt: nádorságért 4000 frt, sóbeli javadalmazás 4192000 frt, Sáros vára fentartásáért 4000 frt, koronaőrség s Visegrád vára fentartásáért 1000 frt, öszvesen 11,000 frt mely öszveg nagysága abból megitélhető, hogy ez időben egy mázsa só ára négy garas volt. Végül az 1526. XII. tcz. kimondotta, hogy ezentúl a nádori méltóság örökös, s a megválasztottnak haláláig tartó legyen.

Azonban az ország nádorai országos ügyekkel, s gyakran a haza határain kivül lévén elfoglalva, ezek helyetteseiül a király vagy az általa erre felhatalmazott országzászlósai rendeltek vagy neveztek a jászkúnok közzé főispánokat s birákat, kik a törvénykezési ügyeken kivül az igazgatásba s kir. jövedelmek beszedésébe is befolytak, mire példát Pohárnok Istvánnál 1460 körüli időből láttunk. Igy fordulnak elő: Gara Miklós nádorsága alatt 1411-ben János főpénztárnok mint a philisteusoknak a király által; 1424-ben Solmosi László, mint a kir. kúnoknak a szörényi bán és temesi főispán által rendelt birája; 1427-ben Kátai Mihály szolnoki főispán mint a philisteusok és kúnok birája; 1428-ban Héderváry Lőrincz kir. lovászmester mint a kúnok és jászok birája, ki azonban 1433-ban már csak mint philisetusok birája emlittetik; 1431-ben cristalouczi Farcasy Jósa mint a királyi kúnok birája, Palóczy Máté nádor idejében 1434-ben Tallóczi Matkó kevi főispán és a zágrábi püspökség kormányzója mint kúnok birája; 1436-ban gúthi Országh János zarándi főispán, világosvári kapitány és Kátai László szolnoki főispán szinte mint a kúnok birái; majd Héderváry Lőrincz nádorsága alatt 1438-ban maga berzeviczi Pohárnok István 1442-ben pedig testvérével Detrikkel együtt mint a kúnok és philisteusok birái, 1444-ben Zékel János kúnok birája; 1448-ban Ujlaky Miklós az ország helyettes főkapitánya. erdélyi vajda és a kúnok főispánja; – Gara László nádor alatt 1456-ban Marczali János Somogy, Zala megye és a kir. kúnok főispánja – comes; – Gúthi Ország Mihály nádorsága alatt 1459-ben Parlagi László budai tiszttartó mint kúnok birája, 1463-ban Besenyői Bertalan budai tiszttartó mint a kir. kúnok birája, – helytartó Dóczi Orbán egri püspök idejében 1491-ből Csontos Endre mint a Kecskemét széki kir. kúnok birája, – Zápolya István 420nádor idejében 1492. körül meghalt Tharispán János budai várnagy mint kúnok birája s Bárson Tamás kir. biró; – Geréb Péter nádor idejében 1501-ből Súgtha Lénárd philisteusok birája; s 1529-ből Vécsey István mint kún kerületi főtiszt. 1428-ban a zentheltszéki kúnoknak egy alispánja – vicecomes – Péter a Miklós fia is emlittetik. 1442-ben egy kir. rendelet Pohárnok Istvánhoz mint a kúnok főispànjához, s ennek alispánjához intézve fordult elő.

Voltak ezenkivül e korszakban a budai k. tiszttartó vagy a kúnok főbirái – comes – (1465) által a jászkúnok közzé rendelt tisztek – officialis – is, kik közül elsőnek 1393-ból Aba Imrét jeleztük. Ezek állandó hivatalos lakása a szék központi helyén volt; s kötelességükben állott a biráskodáson kivül (1428) a jászkúnok által fizetni szokott kir. jövedelmeket egyes szállásokra rovatolni, kivetni, a behajtásra felügyelni, a beszedett öszveget a budai kir. tiszttartó kezéhez, vagy oda, hova parancsoltatott, beszállitani (1473. febr. 22. aug. 15.) E kir. tisztek fizetése állott a birságok kétharmad részéből (htk. II. R. 86. cz. 2. §.), és más szokott jövedelmekből, de hogy ezek mik voltak, erre nézve adattal nem birunk. A székelyeknek 1555-ik évi szokásos törvénye a birságokról igy szóll: „78. A királybiráknak ilyen birságból vagyon részek: orvbirságból, vérbirságból, paráznabirságból; azoknak mindenike három gyrát tészen, annak felével a biró és királybiró osztozik, a másik felével a hadnagy a széktartókkal.“[12]

E tisztek hivatalos eljárás és felügyelet végett egyes szállásokon gyakran megjelentek, mely alkalommal a lakosokat sarczolták, vagyonukban s élelmi szerekben mód nélkül megkárositották, s a szállásokon ezek költségén, ellátásán, meddig nekik tetszett, lovaikkal együtt ott maradtak; úgy hogy ezt már nem türhetvén a jászkúnok, egyenesen a királyokhoz folyamodtak, kik azután az ily zsarolásoktól a budai vár udvari tiszttartóját s ennek tisztjeit szigoruan eltiltották, s egyedül azon esetben, ha 421a jászkúnok a kir. jövedelmi tartozásokat kellő időben be nem szedik, vagy tegzes vitézeiket a király seregéhez kellően be nem állitják, engedtetett meg 1428-ban e tiszteknek, hogy a szállásokon megjelenvén, mind addig ott maradhassanak, mig az illetők tartozásaikat nem teljesitik, s ez idő alatt őket illő élelemmel ellátni kötelesek valának.[13]

A budai vár kincstári tisztjeinek zsarolása ez időben oly türhetlenné vált, hogy Mátyás király 1459-ben a Berénszállás, Négyszállás, Fénszaru és Árokszállás székekbeli (?) philisteusokat, e zsarolásoktól sikeresebb megovás végett, kénytelen vala Heves és Külsőszolnok megyék főispánjainak védelme alá helyezni; de itt ismét Heves megye, beolvasztva saját adózói közzé, terhelte őket tulságos adózással, úgy hogy e miatti panaszaik folytán e philisteusokat Mátyás 1469-ben, a kolbászszéki kúnokat pedig Ulászló 1492-ben a megyéktől külön adózási állapotba viszarendelte.

A mi a kapitányokat illeti: a jászkúnok ez időben közigazgatási és törvénykezési tekintetben székekre és szállásokra (községekre) valának felosztva; a szék több szállásoknak központja vala, s a kapitányok is kétfélék voltak: székkapitányok, kiknek kormánya alatt azon székhez tartozó szállások, s az egyes szállások kapitányai állottak, a szálláskapitányok alatt pedig egy vagy több szállások voltak.

III. László 1279-ik évben kiadott oklevelében ismételve emlittetnek a kúnoknok hét nemzetségei; a nemzetség a régi latin oklevelekben: generatio, gens, genus kifejezésekkel fordul elő. A régi hét nemzetség egynémelyike neveinek a régi oklevelekben találunk nyomaira; jelesen 1266-ban Borchol, 1315-ben Koor, 1323-ban jászok, 1328-ban Olaas, 1343-ban Ilonchuk, 1347-ben Cherthan, 1357-ben Vrs (Örs), öszvesen tehát hét, vagy ha jászokat a közöttök előfordúló Örs nemzetséggel egynek vesszük, hat jászkún nemzetség nevét ösmerjük, s hihetően a történelmi kutatások még a hetediknek nevét 422is fel fogják deriteni. A székelyeknek hét székre lett felosztásáról II. Ulászló idéjéből 1493-ból van emlités téve.[14]

Ugyancsak az 1279-ik évi oklevélben olvassuk, hogy a hét kún nemzetség még IV. Béla által a Dunatisza közön, Körös, Maros és Temes folyók közén és mellékein telepittetett le, hogy azonban a hét nemzetség közül egyik vagy másik e helyek közzül melyiken nyert szállást, erre nézve csak következtetés utján szóllhatunk. Az 1266-ik évi oklevélben elő jövő helynevek a Borchol nemzetségre nézve a Temes mellékére – a hajdan Vajta kún vezér által nemzetsége egy részével elfoglalt részekre – vezetnek; a jászok nemzetségét, s az Örs nemzetségbeli philisteusokat mai lakhelyök után a Dunatiszaközre; – Ed, Edömér és Acsád régi kun vezérek Mátra vidékéni telephelyei szomszédságába –, az Ilonchuk nemzetséget a Halasszékhez tartozott Jakabszállás nyomán, valamint a Csertán nemzetséget is az 1509-ki oklevél alapján Köncsög, Bócsa és Törtelszállások vidékére, tehát szinte a Dunatiszaközre, hol Ete kunvezér atyja Ond nemzetségével hajdan megszállott, tehetjük; – az 1328-ik évben előforduló Olaas név az 1399. s 1438-ban emlitett Hallos, Halos kún helységnévvel azonosnak tünvén fel, az Olaas nemzetséget a Maros és Temes között a kún Zentheltszékben – hol hajdan Vajta kún vezér telepedett le népe egy részével – találjuk fel; hátra van még a mai Nagykúnság; az itt először megszállott kún nemzetség nevét nem ösmerjük; hihető azonban, hogy ez a Kolbaz nemzetsége volt, melyről azután a székhely is nevét nyerte.

Ezekből önként következik, hogy a hét kún nemzetség az eddigi oklevelekből ösmert hét jászkúnszéket nyerte szállásúl; jelesen: Hontos, mint kúnszék már 1419-ben, Zenthelt 1424-ben, Halas 1451-ben, Kolbász 1461-ben, Berén 1469. Mizse 1469. és Kecskemét 1472-ben előfordul, – a kis és nagykúnság elnevezésekkel csak a XVI-ik század közepén fogunk találkozni.

Nehány egyes kúnszékek kapitányainak nevét is ösmerjük: igy 1347-ből Kumcheg, ki a Csertán nemzetség, 423tehát Csertán kún szék kapitánya volt; 1419-ben Tubay Jakab Hontosszéki, 1424-ben Pinkesd fia Imre, Thege Mihály, Cherekley Tamás zentheltszéki, 1438-ban Twl János szinte zentheltszéki, 1469-ben és 1475-ben Cherthe Bálint, 1473-ban Tóth Domonkos és László halasszéki kapitányok valának.

A mi a jászkúnszékek kiterjedését illeti:

I. 1419-ben a Hontosszékhez tartoztak következő szállások: Baydamer szállása, Chabak, Gyolcspál szállása, Hontosegyház, Ivankateleky, Karácsonmiklós szállása, Kelbelkuarth, Sárosd szállása, Tubaliszentpéter, Ujszállás, Kaythorszállás, Előszállás, Jakabszállás, Perkáth, összesen tizennégy. Hihető azonban, hogy még ide tartoztak a Becse (Csepel) szigeti királynéi kúnok szállásai, s 1424. 1457, és 1507-ben Laczháza, vagy Laczkháza másnéven Zánthó.

II. Zenthelszékhez: 1424-ben Zentheltegyház város, Vizesgyán, Thapson, Jangotszállás, 1428-ból Hallosszállás, Kunszőllős, 1438-ból Valkán vagy Benedekszállás, Koyampálszállása, Deszk, összvesen 9; úgy látszik ide csatoltattak a rokon besenyőknek Csanád megyében 1369-ből felemlitett több szállásai is; a minthogy az ez évi három Valkán helység közül egy, 1438-ban már Valkán vagy Benedekszállás néven mint Zentheltszékhez tartozó kún szállás fordul elő.

Zenthelt előfordul még 1428. 1433 és 1438-ik évekből, s egy 1460-ik évi oklevél szerint a Csanád megyében fekvő s Temesvár várához tartozó Zenthewlth nevü falu Dóczi László szörényi bánnak adományoztatván, ezt birtokába a csanádi káptalan ez évi jul. 17. beigtatta.[15]

III. Halasszékhez tartoztak: Halas város 1407. 1451. Ötömös szállása, Jamanelek szállása, 1436. Kalasszállás, Borobásszállás, Jakabszállás 1452. Majosszállása 1436. 1457. 1493. Kaskantyúszállás 1469, Csólyosszállás, Fejértó (az e vidéken lévő mai Fejértó Péteri község határában esik) Kempeczszállás 1473; Thertelszállás, Kengchegszállás, Boychaszállás 1475; Kazalháza, Kethenszállás, 424Vadkert, Keczel, Tetétlen, Jakabháza, Zomokszállás, Ellés, Aszony szállása, Baltha sz. Altak sz. 1493-ból, összvesen 25; ugyan ide tartoztak hihetően a szomszéd Dorosma, Bánfalva, Gyékéntó, Sz. Mihály kún községek, Orbogán sz. 1436, ugyan ez Orgován néven 1509-ből; Harka, Bugacsháza, Zankszállása 1451-ből.

IV. Kecskemétszékhez: Othasyllisszállás 1472, Köncsögszállás 1509-ből, Szentkirályszállás 1488 és 1490-ből; Kecskemét 1491-ből.

V. Mizseszék emlittetik 1469-ből, melyben a kúnok oly számmal laktak, hogy évenkint királyi bér vagy adóba 53 arany forintot fizettek; úgy hogy az eddig e korszakból fel nem emlitett kún helyeket részint Kecskemét, részint Mizse székhez tartozóknak állithatjuk; jelesen: Zombatszállás, Mindszent, Buzgán sz., Bódogaszony egyháza kún községek, Gengelteleke, Csókáshegyeharasztya, Homytha, Belcherhorhán, Kunjakabhorhán, Weteuch, Mamahomoka, Zombatkutha, Chedeurhamoka, kún puszták 1423-ból; Beneszállása 1462-ből, Pálkaszállás 1472-ből, Félegyháza 1424-ből, melyek közül a Kecskeméthez közel fekvők 1424-ben királynéi kúnszállások valának.

VI. A mai nagykúnság központja Holbászszék volt, melyről már 1461-i oklevél emlékezik; ide tartoztak: Waychunnípe, Alon vagy Olunnípe, Ujszállás másnéven Zakegyház, Fábian-Sebestyén 1389-ből, Csonkaszmiklós, Kisszállás, Csorbajánosszállása, Homokszállás, Besemihálszállása, Chunegyház, Kolbászszállás, Abchykszállás, 1395-ből, Kakath 1397. 1399. 1408-ból, Karczag, Hegyes 1407-ből, Pohamara 1395. 1410. Aszony szállás 1506. Turgonypéterszállás, Orgondaszentmiklós, Kápolnatelek vagy Kápolnás, Maryalaka, Madaras, 1524-ből, Mesterszállás 1537-ből, Kunszentmárton 1447. 1526 előtt és 1541-ből, 1513-ból Bolcsatelek, Magyartelek, Ujtelek, Teretnest, Hatház, Borugház, Tatártelek, Péntektelek összesen 32, de ide számithatjuk a többi nagykúnszálásokat is, habár ezek e korszakbeli eddig ösmert oklevelekben név szerint fel nem emlittetnek. A XVI-ik század első feléből a Túr városa vidékén lakó kúnok, „nagytúri kúnok“ néven is fordulnak elő.

425VII. Berénszékhez tartoztak az öszes jász vagy philisteus szállások; a székhely Berénszállás más 1480-ban mint város emlittetik; ez volt a többi jász szállások központi széke, hol a közügyek tárgyaltattak s már 1442-ben törvényszék tartatott. Van ugyan az 1469. 1473. és 1492-ik évi oklevelekben emlités: Berén sz. Négy sz. Árok sz. és Fénszaru székekről, de 1478 s 1492-ik évrőli oklevelekben: Belénszállása, Négyszállás és Árokszállás már ismét nem mint székek, hanem csak mint szállások fordulnak elő, s igy a székül emlités vagy a „szállás“ és „szék“ szó közigazgatás jelentésének a királyi irodában nem helyes megkülönböztetéséből származott, vagy e székül emlitett négy jászszállási csak járási székhelyet jelez, mely az ezekhez tartozó szállásokkal Jászberény főszék kormánya alatt állott, melyhez az e korszakban névszerint előforduló következő jász helyek tartoztak: Jászberény, 1411–1535, Kisér 1422–1501, Árokszállás 1423–1527; Ujszász 1424–1438; Szarvas 1425; Négyszállás 1407–1533; Fénszaru 1433–1533; Apáti 1438–1501; Mihálteleke 1450–1484; Necheyegyház, Lanthó, Vydszállás 1450. – Szentgyörgy (Jászalsó) 1450–1484. ugyan ez Bertaszentgyörgy név alatt 1466 s Gerlaszentgyörgy név alatt 1484-ben előfordul;[16] Ágó 1450–1516; Bódogháza 1458–1484, más néven Bódogfalva 1466-ból; Pazsán 1466. Borsóhalma 1450–1535 Razsangszállás 1466–1501. Jákóhalma 1468–1499. Mesky 1501.

A hét székben ez időből emlitett jászkúnszállássok és puszták száma mintegy 130-ra megy.

A székek kapitányai alatt állottak az egyes jász és kún szállások kapitányai; ilyenek emlittetnek: négyszállási 1407. – 1492. új sz. 1419. árok sz. 1423.– 1492. zombat sz. 1423. buzgán sz. 1423. újszászi 1424.– 1425. szentgyörgyi 1425.– 1426. szarvasi 1425., hallósi 1429. – 1438. kúnszőllősi 1428. fénszarusi 1433. Orbogán sz. Kalaszszállás, Borobásszállás, Ötömösszállás, Majosa istvánszállása, Jamanelek szállása 4261436. Thertel sz. 1436–1475. Boycha sz. 1436. 1475, Kempcegsz. 1436. 1475. 1509. Valkán vagy Benedek sz. 1438. Koyampal sz. 1438. Layos sz. 1438–9. 1491. Berén sz. 1442. 1492. Jakabszállási 1447. 1457. Majos sz. 1457–1493. Apáthi sz. 1466. 1493. Borsóhalmi 1466. 1480. Kiséri 1466. 1501. Bodokfalvi 1466. Kaskantyu sz. 1469. Csólyos sz. 1473. Kempecz sz. 1473. Fejértói 1473. Zomok sz. Vadkerti, Keczeli, Tetétleni Jakobházi 1493. Jákóhalmi 1499, Ágói 1515. évből.

Arra is találunk példát, hogy egy szállásnak egyszerre több kapitánya volt; igy 1427. és 1425-ben a szarvasi és újszászi kir. jászok kapitányai: János, Péter, Miklós, Tamás, Péter; 1438–9-ben Lajosszállás kapitányai: Gererth Miklós és Ferencz; 1452-ben Jakabszállás kapitányai: Buthemer János, Cseke Péter, Thetel Mihály; hasonlóan: 1457-ben Majossaszálás, 1466-ban Borsóhalma, Apátiszállás, Kisér, Sz. György; 1504-ben ismét Kisér jászkún szállások mindegyikében egyszerre többen voltak kapitányok. Viszont oly esetek is vannak, hogy több jászkún szállások egy kapitány alatt voltak; igy volt Baltha Lajos 1423-ban Zombat – és Buzgán sz. Cherche Bálint 1436-ban s 1475-ben Therte-, Boycha és Kempcegszállás; Mayossai Tóth László Mayossaistvánszállása, Ötömösszállása és Jamanelekszállása; Kalasz János Kalasz- és Borobásszállás, Twl János 1438-ban Benedek-, Koyampál és Hollós sz. Tóth Domonkos és László 1473-ban Csójos, Majos, Kempecz sz. és Fejértó nevü kún szállások kapitánya.

Ennek okát abban találjuk fel, hogy, mint az 1279. évi aug. 10-én kelt kir. oklevél igazolja, az adományba nyert földeket a kún nemzetségek magok között felosztván, a mely vidéken egy kún nemzetség letelepedett, a nemzetségi főnök telephelye szék nevet, maga a főnök székkapitány nevet nyert, a nemzetségek ágazatai pedig, hol lakást és földet kaptak, azon földrészek szállásoknak, s kik az egyes szállásokat kormányozták, szállás kapitányoknak neveztettek; az adományozott szállásföldek mindegyik nemzetség, ennek ágazatai örök tulajdonát képezvén, e tulajdonjog volt örökösödésüknek is alapelve.

427A nemzetségi, ágazati, családi s egyéni felosztáskor kapott birtokokon kivül hagyattak fen tisztségi földek s más jövedelmek p. erdő, malom[17] kimért borból, mészárszéken levágott tehénből egy rész, halászat és madarászati jövedelem egy harmada, az ugynevezett kapitányrétek[18] stb., melyek a szék és szálláskapitányok hivatalához lévén kötve, ezek tiszti fizetéséül szolgáltak. Magok a szék és szállás kapitányságok az első választás alapján – mint a magyaroknál is Árpádnak fejedelemmé választásánál történt – annak családjában, ki először ily tisztségre megválasztatott, örökösök valának, s kezdetben firól-fira szállottak; később a kapitánysági jövedelem ingeréből azon egy család több tagjai viselték e hivatalt, mely utóbb törvényes örökösödés, felvallás, sőt szerződési lekötés tárgyát is képezte, mint 1457-ben a jakabszállási, 1484-ben a borsóhalmi, s 1452-ben szinte a jakabszállási kapitánysággal történt. Mivel pedig e jövedelemhez később terhessé vált katonai szolgálat és a király részére bizonyos fizetések lettek csatolva, melyeket csekélyebb jövedelmü szállás kapitányok nem teljesithettek: ennél fogva több szállás egy kapitány kormánya alá egyesittetett. Ha pedig a nemzetségnek kapitányi ága fiágon kihalt, – mint egy 1484-ik évi peres eset igazolja – a kapitányság leány-ágra át nem szállott, hanem az azon nemzetség legközelebbi rokonságu fiágára ment át.

Ha végre az egész nemzetség fiágon kihalt, elpusztult, tehát nem – mint Hunfalvy állitja – ha a kapitány örökös nélkül halt meg; s a birtokadományozási rendszer kifejlésével a kapitánysági birtok nagyobb biztositása végett, a kapitányságok s ezekkel járó birtokok kir. adományozás és megerősités tárgyául szolgáltak, mint a hontos széki Zsigmond király alatt, Cherche Bálinté és Mayossa Tóth Lászlóé 1436-ban, Twl Jánosé 1438-ban, Borsóhalma 1450-ben, Ágó II. Ulászló alatt és 1516-ban.

Azonban az osztály utján megsokasodott örökös kapitányok a párt és más belzavarok alatt magok között folytonosan 428viszálkodván, e miatt tett feljelentések következtében Sigmond király 1436-ban Ország Jánost és Káthai Lászlót mint a kúnok biráit annak megvizsgálásával bizta meg, hogy kik a kúnok között az igazi és törvényes kapitányok, s e kapitányságokat örökségi jogon kik birják, s elődeikről az törvényesen kikre szállott? Minek folytán György és rokonai az orbogánszállási, Cherche Bálint a therteszállási, boychaszállási és kempczegszállási, Mayossa Tóth László az öttömös, mayossaistván és jamanelekszállási kapitányságokban a király által megerősittettek, – más esetben 1452-ben Cseke Péter és Thetel Mihály magok között barátságosan kiegyezvén, ez egyességet 1457-ben László király által megerősittették.

Az örökös kapitányok – követve a magyar oligarchák példáját – a kormányuk alatti jászkúnok közül többeket sanyargattak, erőhatalommal elnyomtak, mint Keverge a jászokat; a királyok előtt e miatt tett számtalan panasznak eredménye az lett, hogy I. Károly 1323-ban a jászoknak, László 1456-ban a halasszéki, Mátyás 1461-ben a kolbászszéki, s ugyanezeknek II. Ulászló 1192-ben megengedte, hogy kapitányuknak, kit akarnak, magok közül szabadon választhatnak; de ez intézkedés állandóságot alig nyert, mert 1407-ből a philisteusok, 1423-ból a mai kiskúnok, 1445-ből ismét a philisteusok közzé rendelt kapitányokról van az oklevelekben emlités téve; azonban ugy a választás, mint a kinevezés az örökös kapitányságok megszünését elősegitette.

A régi magyar megyei rendszerben ez időről szinte azt találjuk, hogy a szolgabirák a nemesek által szabadon választattak, ellenben az alispánokat a főispánok nevezték ki.[19]

Azonban a szálláskapitányok a hivatalukhoz kötött földek jövedelmével nem elégedtek meg, hanem lakosokat a magok részére illetéktelen fizetésekkel terhelték, anyira, hogy e miatt a jászberényi jászok és kolbászszéki kúnok panaszára Mátyás 1458-ban s Ulászló 1492-ben elrendelte, miszerint ily jogtalan fizetésekkel a kapitányok a kúnokat 429többé ne terheljék, hanem szokott jövedelmükkel elégedjenek meg.

A jászkúnok adózási viszonyait illetőleg a XV-ik század első feléből kevés adattal rendelkezünk.

A XIII. és XIV-ik századból fenmaradt oklevek oda mu tatnak, hogy a jászkúnok mig országosan személyes nemesi joggol felruházottaknak tekintettek, s a közfelkeléshez nagyobb tömegben valának képesek járulni: az ideig semmi adózással vagy szolgáltatásokkal nem valának terhelve. Ezen jog és kötelesség alászálltával azonban azt találjuk, hogy a XV-ik század első negyedében már a király részére bizonyos adónemeket: censust, adózást, akónak nevezett tizedet, tegzes pénzt – pecunia pharetralis – fizettek. Legelőször egy 1405-ik évi oklevél emliti a kúnok részéről járó censust vagy collectat; egy másik 1425-ből fenmaradt oklevélben pedig szó van a jászok közönsége által a király részére adni szokott fizetések, taxák, census vagy akókról.

Voltak azonban esetek, hogy némelyek a jászkúnok közül kivételesen ez adózás alól kir. levél által felmentettek; mint 1444-ben a szombatszállási Radó Pál három fiával Ulászló által minden aco, dacia, taxa, adózás és census fizetése alól, melyet a többi kúnok az ország régi szokása szerint a királynak, kincstárnak, ispánjaiknak s kapitányaiknak fizetni tartoznak, felmenti. Hasonlóan Mátyás király 1465-ben özv. Ujszászi Angalithot öt fiával együtt a többi jászok által közösbe fizetni szokott census, akó és tegzes pénz megadásától éltök fogytáig terjedő időre menteseknek nyilvánitja.

Fentebb láttuk, hogy a kapitányok fizetésül bizonyos földeket birtak, melyek egyszersmind alapjai valának azon hadi kötelezettségnek, miszerint ők átalános felkelés idején kivül is a király seregébe határozott számu tegzes vitézeket tartoztak állitani; éppen ezért a kapitányok magokat a király részére járó adózásoktól menteseknek követelték, ami sok viszályra adott alkalmat.

Igy a szarvasi és ujszászi philisteusok kapitányai a jászok közönsége által mindenféle királyi taxák fizetésére 429szorittattak; mit ők megtagadván, végre ez ügy 1425-ben Sigmond király elibe került; ki Ozorai Pipó temesi főispán által a dolog állását megvizsgáltatván, a kapitányok elöször abban egyeztek ki a jászokkal, hogy évenként mindegyik 16, később, hogy egyik 16, másik 20 frtot fizet; végre a király e kapitányságot a panaszos János, Tamás és Péternek adományozván hü szolgálataikért, ugy intézkedett, hogy mindegyik évenként a kir. tartozásba 20 frtot fizessen; ezenkivül hadjáratkor együtt saját költségükön nyolcz tegzes vitézt állitsanak.

Hogy ez időben átalában mennyi volt s miből állott azon adózás és szolgálat, mit a többi jászkúnok a király részére teljesitettek, azt az eddig ösmert adatokból a XV-ik század első felére nézve részletesen kimutatni nem lehet.

Azonban Mátyás király erélyes kormánya s gyakori hadjáratai e kettős terhet igen nehézzé tette a philisetusok kapitányaira nézve, s mivel legtöbb hadjáratokban hüséges részt vettek: a király több hiveinek kérelmére 1479-ben az összes philisteusok kapitányait s ezek örököseit bármi rendes avagy rendkivüli kir. adózásoktól örökre menteseknek nyilvánitotta. Ennek folytán az 1494–5-ik évi kir. adósorozatokban a kúnok kapitányai is birtokaik után a kir. adófizetés alól felmentettek. Ugyancsak Ulászlónak, egy 1499-ben kiadott oklevelében Kompolth négyszállási kapitány, valamint testvére s unokái, Sigmond király levele alapján minden adó és taxafizetés és személyes katonáskodás alól felmentettek, s a hadsereghez csak egy tegzes vitéz állitására köteleztettek. Midőn pedig Ulászló Mátyásnak most emlitett 1479-ik évi oklevelét 1505-ben megerősitette, azt tette hozzá, hogy a kapitányok a katonáskodási teher helyett adni szokott 50 ftot továbbra is fizessék.

A kir. jövedelmeknek egyes jászkún szállásokon egyénenkénti kivetése s beszedése kezdetben, úgy látszik, a szálláskapitányokra volt bizva; azonban ezeknek törvénytelen eljárása sok viszályt és békétlenséget idézvén elő, ezek orvoslása végett 1456-ban Halas székben a király parancsára a kir. kúnok főispánja Marczali János által, mint már 1451-ben is szokásban volt, azon intézkedés 431tétetett, hogy a halasszéki öszves (szállási) kapitányok magok közül egy, a földmives kúnok is egy hites kapitányt, ezenkivül a földmives kúnok magok közzül tizenkét esküttet választottak a végett, hogy mindenféle censust, gabona és borkilenczedet, kivetett pénzt, élelmi szereket, királyi terhek fizetését, s főtisztjeinek járó egyébb jövedelmeket s ajándékokat egyedül ezek róhatják, vethetik ki, szedhetik be s kezelhetik; mely terheket minden egyes földmives kún tartozott viselni, mig a kapitányok a katonáskodási teher tekintetéből különféle kiváltságok s mentességekkel valának felruházva.

1469-ben a közterhek: taksa és élelmiszer néven emlittetnek, melyeket a Hevesmegyei nemesekkel valának ez időben kénytelen fizetni; sőt a kamarai nyereséggel is, melytől régóta mentesek valának, terheltettek; mig nem ez évben Mátyás király a Myseszéki kúnokat, a kamarai nyereség és bármi más, az ország többi lakosai által fizetni szokott adózások alól felmenti, s az évi 53 ftot tevő kir. censusból 13 ftot elengedvén, a többi 40 ftot rendeli a budavári tiszttartó kezéhez lefizetni, 1473-ban pedig a kamaranyereség és más adózások fizetése alól a jászokat mentette fel s egyedül 500 frt régi census s 300 arany forint tegzespénz fizetésére kötelezte.

Az eddig átalában elmondottakon kivül a XV-ik század második feléből a jászkún adózási viszonyokra vonatkozólag már részletesebb adatokkal birunk; jelesen fent van 1453-ból egy összeirás a korona és király jövedelmeiről, mely szerint a kúnok és philisteusoktól évenkint járó jövedelem tett készpénzben tiz ezer forintot; ezenkivül a budai és visegrádi várba a királyi udvartartáshoz tartoztak évenkint beszolgáltatni jó tiszta búzát 200 kilát, zabot és árpát 400 kilát, lencsét, kölest, kását 500 kilát; a királynak legalább négy szép ménlovat adni; a királyt és népét utazása közben 600 kézijjas és pánczélos vitézzel kisérni, vagy e terhet szabad egyezkedés útján pénzen megváltani.

Hogy e teher mily nagy volt, kitetszik abból, miszerint az egész országbeli harminczadjövedelem ugyan ez 432évben tiz ezer, Szeged adója egy ezer, Sz.-Fejérváré 600, Esztergom és Temesváré 4–400 forintra ment; a termesztmények kiállitása pedig azért volt igen terhes, mivel – mint láttuk – a jászkún községek ez időben annyira kipusztultak a népességből, hogy a földmiveléshez szükséges lakosoknak mások földjéről maguktól letelepithetése végett több szálláskapitányok kir. engedélyleveleket valának kénytelenek a magok részére kieszközölni.

Hogy a jászkúnok ez időben ily nagy adózással terheltettek, ennek alapja az 1467-ik évi 2-ik törvényczikkben van, mely szerint kimondatik, hogy akiknek országos nemességi kiváltságlevelök nincsen, mindazok, s névszerint megjelölve a kúnok és philisteusok is, a kincstári adót fizetni tartoznak.

A kúnok által viselt közterheknek egy tetemes részét tette még azon három ezer arany is, melyet a nádornak mint főbirájuknak Lajos és más megelőző királyok levelei szerint régi idő óta fizettek, s mely az 1485. évi országgyülésen a XI. tczikk által határozottan kimondatott.

Egy másik országos kincstári számadás szerint 1495-ben Endre deák budai tiszttartó a kúnok és philisteusok rendkivüli taksájából befizetett 1881 és fél forintot; a Kassán 1494. máj. 15-én megajánlott egy forint adóból a Soltmegyére kivetett öszveg behajthatlan hátralékosai között vannak a kúnok (kis kúnok) kapitányainak birtokai, kik felmentettek 41 frt; Külső-Szolnokmegyében hátralékban vannak a kúnok (nagy kúnok) közötti kapitányoknak birtokai, mik tesznek 48 frtot. A Budán 1495-ik évi junius közepén megajánlott egy forintos adóból Külső-Szolnok megyében hátralékban vannak király ő felsége birtokai a kúnok 874 frt, Fejérmegyében ugyanezek (a hontosszékiek) 174 frt, Soltmegyében (kis kúnok) 433 frt, Hevesmegyében a király birtokai a philisteusok 907 frt.

Fentebb láttuk, hogy Mátyás király 1473-ban a jászok évi censusát 500, a tegzespénzt 300 frtban állapitotta meg; azonban az évi census időközben leszállittatott, mert Ulászló egy 1503-ik évi levele szerint a jászok által rendes járulékul évenként Jakab napkor fizetni szokott 433300 arany forint királyi censust kérik, tetszése szerinti ideig elengedte.

1506-ban Lajos királynak születése alkalmából ősi szokás szerint a kúnok és jászok, mint a székelyek, az ököradót a királyi udvarba beszolgáltatták, mire azonban több példát sem elébb, sem később nem találunk, s igy ez aligha nem csak ez egy esetben rendkivüli kedveskedésül történt.

A kúnok szabadságát nagy veszély fenyegette az 1514. XXIII. t. czikk alkotása által, melyben kimondatott, „hogy a philisteusok, kúnok s a király többi jobbágyai, bárhol lakjanak – kivéve a királyi és keritett városokat – mind az adó, bér és tized fizetésre, mind a szolgálatok tételére nézve ez ország más jobbágyai és parasztjai módjára köteleztessenek; – azonban e törvény – mint láttuk – az akkori idők szokása szerint soha életbe nem lépett.

A mohácsi vész körüli időben a kir. kincstár, kimerültsége miatt a koronaőrök fizetését megadni képes nem lévén, ez 1426–7-ik évben a jászkúnokra is kivettetett; igy lett Szabadszállás és Kúnszmiklós e czimen 24–24 frttal megróva.

Megemlitendő még, hogy a jászkúnok a király seregei vonulásakor ezek részére előfogatot is tartoztak állitani; ami Ferdinánd és Zápolya közötti belháboruk alatt rájok nézve oly terhessé vált, miszerint János király 1533-ban elrendelte, hogy jövendőre királyi vagy kormányzói irásbeli rendelet nélkül senkinek kocsit kiállitani nem tartoznak.

Fráter György kincstárnoksága idejében 1534-ben a jászkúnok a király háztartásához a budai várba fizettek két ezer frtot; ezenkivül ezer darab ökröt, tiz ezer köböl gabonát, hatvan pint borsót, s vajból és sajtból két ezeret szolgáltattak be. Átalában Fráter György alatt a jászkúnság, főleg a nagy kúnok pusztulásnak indultak, a kincstárnok a bevett jövedelmekről évekig nem számolván, ellene a király Márkus Pétert bizta meg a vizsgálattal, ki számvevők és jegyzők kiséretében elébb a jászoknál, azután a nagykúnoknál megjelent, s a birákat hit alatt kihallgatta 434az általok teljesitett fizetésekről és szolgálatokról, de mindez kellő eredményre nem vezetett.

Emlékeztünk fentebb királynéi kúnokról is, kik mig IV. Béla által a királyné udvarnokai üresen állott földjein telepittetvén le, több más birtokkal együtt[20] később a királyné udvartartására valának rendelve. Ezta XV-ik században több királyi oklevelek igazolják, melyek szerint királyaink nejeiknek a királynéknak jegyajándékul több más birtokok és jövedelmeken kivül a királynéi kúnok földjeit is élet hossziglani haszon élvezetre adományozták.

Igy mindjárt Sigmond 1424. máj. 25-én kelt oklevelében Borbála királynénak adományozta a Buda melletti Nagy vagy Csepel szigetén és Kecskemét városán kivül, az ehhez közel és Becse város körül lakó királynéi kúnokat, Félegyháza és Laczkháza falukat; – majd Albert király Borbála özvegy királynénak e birtokok helyett tizenkét ezer forint évi tartásdijjt rendelvén, ugyanezeket 1439. jun. 11-én kelt oklevelében nejének Ersébet királynénak udvartartására adományozta, ez oklevélben a királynéi kúnok „Beche szigetén lakó kúnok“ néven fordulnak elő; – szinte igy történt Mátyás idejében, ki Podiebrád Katalint eljegyezvén, az 1461. január 25-én kelt egyesség szerint a Borbála által birt minden javadalmakat Katalinnak jegyajándékul átadni magát kötelezte; ez oklevélben világosan kitétetik, hogy többek között a „királynéi kúnok s ezek minden tartozékai“ átadatnak; sőt abba is beleegyezett Mátyás, hogy mind ezen birtokokba tisztek Katalin által rendeltessenek, de a kik a király iránti hüségre esküvel kötelezendők.

Czegléd város lakosai is egy 1364-ik évi oklevélben már királynéi polgárok és megszállók – cives et hospites reginales – néven emlitetnek.[21]

Hasonló királynéi kúnok valának 1419-ben a hontosszékiek is. Midőn azonban II. Lajos király Budán 1522. febr. 2-án kelt oklevelében az öszegyült főrendek beleegyeztével mind azon birtokokat és javadalmakat, melyek 435a királynét törvény vagy szokásnál fogva illetik, hitbérül Máriának adományozta, ezek közt a kúnok sehol nem emlitetnek.[22]

Fentebb láttuk, hogy a királynéi kúnoknak saját ispánjai és birái valának; igy 1439-ben kir. jogügyi igazgató Maglódi László volt a kecskeméti királynéi kúnok főispánja és birája; 1465-ben Túróczy Benedek kir, főajtónálló mint a királynéi kúnok hantosi és kecskeméti székjeinek főispánja emlittetik; e hivatalokat a királynék osztogatták jutalmul hiveiknek, kiket azután a királynéi kúnok igazgatása és törvényes ügyei elintézésével megbiztak.

A jászkún szállások ily királyi birtokok lévén, melyektől évenként a királynak bizonyos jövédelmek fizettettek, a XV-ik században több esetet találunk, hogy a jászkún szállások, illetőleg ezek jövedelmei a királyok által elzálogosittattak; igy 1439-ben Madaras Bács megyei kún falu és Halas város a két Hunyadi Oláh Jánosnak Albert által zálogba adattak; mely eljárás meggátlására hozatott az 1444. XVI. t. cz. mely a kúnok és jászoktól járó koronai jövedelmeknek örökösen vagy zálogba elidegenitését megtiltja; azonban – hihetően a kincstár kimerültsége miatt – Halast még 1490-ben is a Hunyadi ház birtokában találjuk; 1502-ben Dorosma is ugy fordul elő, mint a melyet hol a Bars megyei Benkovics család, hol Szeged városa birt zálogba.

Birunk adattal tömeges elidegenitésre nézve is, jelesen hogy a hontosszéki öszes királyi kúnok a XV-ik század közepén Palóczy Simon kir lovászmesternél voltak zálogba; sőt hogy János király 1537-ben Sulyok György pécsi püspöknek s testvéreinek hüségük biztositása végett a hontosszéki hét kún szállást „mig majd nekik hasonló és egyenértékü birtokokat adhatna“ oda adományozza. Ennek ellenében ugyanezen Hontos széki kúnok kétszáz jobbágyát I. Ferdinánd 1541-ben 16 ezer forint erejéig Horváth Ferencz szarvaskői várnagynak adja birtokába.

436Ami az igazságszolgáltatást illeti: e korszakban a jászkúnok sokat küzdöttek saját biráskodásuk fentartása mellett, számos esetek merültek fel, miszerint őket más egyházi és világi birák saját biráskodásuk alá kényszeritették, s ha a jászkúnok ez idegen birák előtt megjelentek, itt ellenök azonnal itélet hozatván, az bármily igazságtalan volt is, mig eleget nem tettek: személyük és jószágaik letartóztattak.

E zsarolás és méltatlan eljárás elkerülése végett a jászkúnok 1407. 1411. 1423. 1445. 1467. és 1536. s több más évekről kiadott kir. oklevelek által biztositották azon előjogukat, hogy őket bárki bármiféle ügyben csak saját biróságaik előtt perelhesse be.

A községi biráskodást egyes jászkún szállások területére nézve az illető szállási kapitány gyakorolta, ki a feleket maga elibe pecsétje nyomata egy példányának az illető félhez elküldésével idézte, s a felek előadásait meghallgatván, itéletet mondott. E pecséttel való birói idézés ugy a magyarok, mint a jászkúnoknál régi szokás volt. –

Már I. László és Kálmán király törvényei rendelik, hogy aki a biró pecsétet megvetvén, a törvényszék előtt meg nem jelenik, két izben pénzbüntetésre, harmadszor pervesztésre, ezen kivül ha alperes volt, megnyiretésre itéltetett. A pecsétküldést gyakorolta a király, nádor, s átalában a birák, kik pecsétük lenyomatát vagy törvényszolgák vagy a panaszos fél által küldték a panaszlotthoz annak jeléül, hogy ez által mint megidézett, az azt küldő biró előtt megjelenni köteles: a ki a biró pecsétét elvitte, az a per tárgyát is tartozott megmondani, különben az ily idézés ellen, már Mátyás korában ugy találjuk, hogy kifogást lehetett tenni.

A megyék tisztjei is használták a pecsétet nemcsak idézésre, hanem kiküldetésekre is; igy 1377. és 1378-ban Szabolcs és Szolnok megye alispánja megintésre és letiltásra kinevezett küldötteiknek pecsétjöket adták át, hogy annak felmutatásával kiküldetésöket igazolják, s eljárásukról jelentéstétel alkalmával a pecsétet visszaadták.[23]

437A pecséttel való idézés szokásban volt Nagykőrösön, Kecskeméten pedig erre nézve 1594-től kezdve több adattal találkozunk. – A pecsét meg nem becsülése, megvetése vagy is a meg nem jelenés két izben pénzbirsággal büntettetett, harmadizben az illetőt bekisérték s elcsukták.[24]

Ugyanennek világos példáját találjuk 1536-ban a kolbászszéki kúnoknál; ez 1850-ig a jászkún községekben átalános szokás volt, sőt némely községekben máig is fentartatik. Az eljárás abból áll, hogy a községi biró községe pecsétének darab papirkára több lenyomatát készletben tartja, s ha valaki előtte kisebb ügyben panaszt tesz, községi szolga általi idézés helyett e pecsétnek egy példányát átadja panaszosnak, hogy azt vigye el panaszlotthoz; a birói pecsétre többnyire a legkonokabb is azonnal megjelen, mert tudja, hogy a biró szavának, mi pecsétje odaküldésében nyilvánult, – nem engedelmeskedni városi szolga általi felkisértetést, sőt bezáratást is von maga után. –

A szállás kapitányok biráskodása csak kissebb ügyekre terjedt ki, fontosabb jogi cselekvényeknél azonban, mint osztály, örökfelvallás stb. az összehivott biráskodás volt szokásban. Igy találjuk, hogy 1480-ban a jászberényi biró és egy eskütt, ezeken kivül a fénszarui, árokszállási és négyszállási egy-egy esküttből alakitott biróság előtt Barthalyos Jakab nyilvánitotta, hogy ő özvegy anyjával és mostoha apjával az apai örökség felett megosztozván, ezekre a borsóhalmi kapitányságnak felét örök joggal, a kölcsönös örökösödés fentartása mellett átvallja.

A községi biráskodás utján hozott itélet az illető jászkúnszék törvényszékéhez volt felebbezhető, mely kezdetben a székkapitány elnöklete alatt a szálláskapitányokból volt alakitva.

Ily szervezet mellett azonban, főleg a földmives kúnok 438ellen több jogtalanság követtetvén el, ezeknek gyakori panasza folytán – mint láttuk – László király rendeletére 1456-ban azon intézkedés tétetett, hogy külön a szálláskapitányok, külön a földmives kúnok maguk közül egy egy hites kapitányt, és a fölmives kúnok még 12 esküttet választottak, mely testület a politicai administration kivül, mint törvényszék az egyes szállások kapitányaitól hozzá felebbezett ügyekben másodbiróságilag járt el, s a kapitányok minden birság terhe nélkül a felebbezett ügyeket e törvényszékhez átküldeni tartoztak.

Volt ezeken kivül még a jászkúnoknál a törvénykezésnek egy neme szokásban; jelesen, midőn a király által, vagy a nádor mint a jászkúnok főbirája helyett ennek személyében kirendelt birák tartottak törvényszéket. Ennek illetősége alá a legfontosabb ügyek tartoztak; jelesen: midőn kapitánysági jogok, kúnok és más országos nemesek közti földfoglalások, két külön szállásban elkövetett hatalmaskodás, a kúnok és kapitányaik között felmerült viszályok kiegyenlitése, kapitányok között a kapitánysághoz tartozó több szállások iránti osztály eszközlése forgott kérdésben.

Igy 1419-ben Perényi Miklós főlovászmester mint a kir. kúnok és philisteusok birája Hontosszékben Karácsonmiklósszállásán tartott törvényszéken ujszállási kapitány Imrének özvegye, és királynéi kún Baydamerszállási Péternek, hantosszéki kapitány Toman Jakab elleni ügyében e kapitányságra vonatkozó kir. adományozás folytán itéletet hozott; melyben, mivel a panaszosok előtte meg nem jelentek, makacsság miatt emlitett kapitányság Tomán Jakab birtokában meghagyatott, – 1428-ban Hédervári Lőrincz lovászmester s a kúnok és jászok birája s Berenchi István kir. pénztárnok mint kiküldött birák Zenthelt városában tartott törvényszéken a hollósi s kunszőllősi kir. kúnok és horogszeghi Szilágyi László között földfoglalás miatt fenforgó ügyet elintézték, – 1436-ban Ország János és Kátai László mint a kúnok birái Sigmond király rendeletéből elébb az orbogánszállási, azután a therteszállási majd a majossaszállási kapitányságra nézve visgálatot teljesittettek 439az iránt, hogy kik itt az igazi és törvényes kapitányok, örökségi jogon kik birják e kapitányságokat, s elődeikről kikre szállottak azok törvényesen? – 1439-ben a fentemlitett Maglódi László a királynétól nyert megbizatása folytán több főurakkal s némely hontosszéki kúnokkal összeülvén a hontosszéki kúnok kapitányai a Thoman fiai, s Gyolcsa testvérek mint szállási kapitányok között három kúnszállásra nézve fenforgó peres ügyet egyességileg elintézte; – 1442-ben berzeviczi Pohárnok István és Demeter testvérek, mint a kúnok és pilisteusok birái saari Barócz István mester kir. udvari és Fekete Tamás nádori emberek közbejöttével Berényben tartott törvényszéken berényszállási philisteusok kapitánya Franknak kérelmére vizsgálatot eszközöltek az iránt, hogy a fiörökös nélkül elhalt philisteusok kapitánya hivatalának az unokákra s leányokra kell-e átszállani? – 1451-ben Zerdahelyi György a kapitányokkal, birákkal, tizenkét hites ülnökökkel s más egyszerü kúnokkal Halas városában tartott törvényszéken Kalász Balázs és harkai Nagy István között tilos favágás miatt fenforgó ügyet egyezségileg elintézte, – 1481-ben pedig Mátyás király rendeletére Dorogházi László kir. udvari, Korothnai János nádori és Hassaghi István országbirói itélőmesterek némely más birótársaikkal Budán tartott törvényszéken a borsóhalmi kapitányságra nézve azon kérdésben, hogy a fiág kihaltával illeti-e a kapitányság a leányági örökösöket? rendes szóváltások mellett, tanúk, adománylevél, örökfelvallás és végrendelet bizonyitékul felhozásával folytatott hoszú perben hoztak itéietet, melyben egyúttal megbizatott a philisteusok birája, hogy a kapitányokkal és esküttekkel birói szemlét, becslést és a leányok kiházasitása tárgyában vizsgálatot tartsanak s az osztályt ennek eredményéhez képest eszközöljék, – végre 1493-ban Bárson Tamás kir. biró, Dénes Gergely és Kethen Barnabás Halas széki kúnok eskütt birái több kapitányok és nemesekkel a Majossa testvéreket Ellés, Kempeth, Cholios és Aszonyszállása kún birtokokban megosztoztatták.

Végre megemlitendő, hogy a jászkúnok s szomszéd 440nemesek között véres villongásokra alkalmat adott határkérdésekről országgyülési több törvényczikkek intézkedései folytán, az erre kiküldött nádori biróság előtt több használati határper folyt le, mint 1466. 1501. 1506. s három rendbeli 1521-ben sat. valamint a Paloczyak Heves Ivány birtoka s az apáti és kiséri philisteusok szállásai között 1501-ben.

Hajnik Imre Magyar alkotmány és jog az Árpádok alatt (348. l.) czimü jeles müvében, s ennek nyomán Zlinszky Imre (bizonyitás elmélete 53. l.) azt irja, hogy a Verbőczy előtti korban a tanúnak azzal, ki ellen tanuskodott, egyenlő rangunak kellett lennie; igy világi nem tanuskodhatott pap ellen, szolgasorsú szabad ellen, kún ellen csak kún, szász ellen csak szász, Pest városi polgár ellen csak a városi vagy más hasonló szabadsággal biró lehetett tanú; forrásul jegyzetben idézi Sz. István II. k. 3. és 9. fej., az erdélyi szászok 1224-ki kiválts. lev. 11-ik, Pest városa 1244-ik évi kiválts. lev. 14-ik pontjait, és hogy ugyanez elv állott a kúnokra nézve is, azt a XIV. sz. első feléből való okmányok tanusitják.

Ezen régi jogintézkedés alapelvét abban találjuk fel, hogy a nemzet különböző rangfokozati osztályának tagjai közül alsóbbnak tanuskodása felsőbb osztálybeli ellen el nem fogadtatott Verbőczy Htk. II. R. 27. cz. 8. §-ban „e dolog iránt ez országnak régi, jóváhagyott“ s átalánosan ismeretes szokására hivatkozik, hogy (6. §.) a paraszt bizonyságtétele nemes személy ellen semmit sem ér, mert (8. §.) illetlen és helytelen volna, hogy a nemes mint előbbkelő alábbvalónak tanúbizonysága által elmarasztaltassék. Habár tehát arra nézve, hogy kún ellen csak kúnnak tanusága fogadtatott el, sem a XIV. sem a későbbi századokból régi kúnságot illető oklevelek semmi adatot nem nyujtanak, azonban a fentebbiek alapján ezt elfogadhatjuk, mert – mint láttuk – a kúnok kezdetben személyes nemességgel, sőt később is oly kiváltságos előjogokkal birtak, melyek őket némi tekintetben a sz. kir. városok polgárainál is magasabb fokozatra emelték.

Ami a jászkúnoknak e korszakban birtok és személyes viszonyokat illeti.

441Verbőczy a XVI-ik sz. kezdetén hármas törvénykönyvében[25] irja, hogy a székelyek régi szokásból az örökségeket s hivatalokat magok között törzsek és nemzetségek s nemzetségi ágazatok szerint osztják el, s fent is maradt két nevezetes lajstrom, melyben a hét székben megtelepedett hat székely nemzetség 24 ágaival, s a nemzetségekből választott kapitányok és nemzetségi birák nevei soroltatnak elő.[26]

A magyar krónikák szinte emlékeznek a magyar nemzetségekről, melyek számát 108-ra teszik, s ugyanezt kir. oklevelek is igazolják.

III. László 1279-ik évi oklevele ismételve emliti, hogy a IV-ik Béla alatt hazánkban letelepedett kúnok hét nemzetségből állottak s csak sajnálni lehet, hogy se a magyar, se a kún nemsetségek s ezek ágazatainak hiteles sorozatát a történelem meg nem őrizte számunkra.

E régi nemzetségek maradékai az oklevelekben leszármazás utján magokat egy közös törzsöktől hozzák le, kijelentik közös jogaikat a közös birtokban, osztoznak ezekben egymással, s megszakadás esetében az ág jogait törvényesen keresik a birák előtt.

Igy találjuk a jászkunoknál 1343. és 1452-ik évi oklevelek szerint, hogy a Buthemer és Eremeen Tamás nemzetsége az Ilonchuk nevü közös törzsből származtak s ezért az e törzsben közös jogú jakabszállási kapitányságon 1452-ben egyenlő jogon osztoznak meg; a borsóhalmi kapitányságban bekövetkezett kihalás esetéből pedig az életben maradt nemzetségi ág a maga jogait 1484-ben királyi biróság előtt érvényesitette.

Kézai szerint a hét magyar vezér s nemzetségeik ott választottak honfoglaláskor magoknak szállást, a hol tetszett; a székelyek is a magyarok bejövetelekor hasonló földet nyertek. A szállás tehát olyan föld, melyet valaki első letelepedésekor, megszálláskor nyert, mely a nemzetség s ennek tagjainak örök tulajdonává vált, s mely nem kir. adomány, hanem osztály utján volt az utódokra nézve megszerezhető;[27] s éppen ezért örökségnek neveztetett; 442mig a később beköltözött jövevény nemzetségek örökségének alapja kir. adományozás volt.

Hasonlót találunk a jászkúnoknál is, kik IV. Béla alatt beköltözvén hazánkba, ugyan ekkor, valamint III. László 1279. aug. 10-én kelt oklevele szerint nékik adott királyi földbirtokok nem Kuthen fejedelmüknek, vagy a nemzetségek névszerint megjelölt főnökeinek s vezéreinek, hanem átalában a hét kún nemzetségnek adományoztattak, s az igy nyert szállások és örökségek azon nemzetségnek, mely reá telepedett, vált örök tulajdonává, melyet azután e nemzetség – ugyanazon 1279-ik évi oklevél szerint – saját tagjai között annak módja, minősége és állapota szerint osztott fel, s igy e szállásbirtok hason természetü és jogu volt a jászkúnokra nézve azzal, melyet a magyar nemzetségek első megszállásukkor magoknak választva elfoglaltak.

Az ily örökségi vagy szállásbirtok fiuról fiura, vagy ezek nem létében az oldal rokonokra, sőt kihalás esetében is nem a koronára, hanem a nemzetség legközelebb fokuágára szállott.

E jogviszony természetes következménye volt az, hogy az ily nemzetségi, szállási vagy örökségi földbirtokokban királyi jog, uj adomány vagy kir. jóváhagyásnak helye nem volt, s ha mégis a későbbi időkben, főleg a kapitányságok s ezekkel járó birtokra nézve ilyenekre találunk: ezt az illető jászkúnok részint azért tették, mert a szállás vagy nemzetségi birtokok jogi természete az idők folyamában nagy változást szenvedett és csaknem enyészetnek indult, részint azért, mert az 1467. évi 2-ik tczikkben az országos nemesség értelmezésével saját személyes és vagyoni kiváltságaikat veszélyezve látták.

Hajdan ugyanis a jászkúnok ugy személy, mint vagyoni tekintetben az 1279-ik évi oklevél szerint országos nemesi kiváltsággal birtak, s beköltözésükkor nemesi birtokokon személyes hadkötelezettség mellett telepittettek le. Midőn azonban a későbbi időkben személyes vitézségükön alapult politicai kiváltságos helyzetük alászállani kezdett; mert a többi nemesek módjára egyes szállásbirtokaikról kir. adományleveleik nem valának: a gazdag fő 443urak hatalomszava nemesi előjogaikat ugy személyükre, mint birtokaikra nézve kezdé kétségbe vonni, sőt megtagadni.

Fent van Gara Miklós nádornak egy 1376-ban hozott itélete, melyben kimondatott, hogy maga a birtokadományozás nem elég a nemessé lételre, hanem az adomány biztos birhatására szükséges, hogy a nem nemesek magokat a nemesek közé felvétessék.

Majd megalkottatott az 1467-ik évi 2-ik törvényczikk[28], mely szerint országos nemesek alatt csak azok értetnek, kiknek a királyoktól valódi nemessége vagy országos nemességi kiváltság levele van: ezek a kincstári adótól mentesek; de más mindenki. ezek között a kúnok és philisteusok ezt fizetni tartoznak. E törvényczikk által az 1279-ik évi aug. 10-én kelt királyi oklevélben biztositott országos nemesi előjogai a jászkúnoknak a magyar országgyülés által egyenesen megtagadtatnak.

Igy történt később is; jelesen a Verbőczy itélőmester s törvénytudó által szerkesztett 1498. XLVII-ik tczikkben a jászkúnok „szolgarendben lévő emberek“ – servilis conditionis homines – néven emlittetnek az országos magyar nemesek ellenében; sőt Verbőczy az 1514. évben királyi szentesités alá terjesztett Hármas törvénykönyve III. R. 25-ik czimében a jászokat és kúnokat nem a nemesek, hanem „a falusiak, kiket jobbágyoknak hivnak“ osztályához sorolja.

E körülmények azután a jászkúnok közzül többeket ugy személyök, mint az ősi jászkún birtokokra nézve is kir. nemesség és adománylevelek megnyerésére kényszeriték.

Igy látjuk már a XIV-ik század közepén 1352-ben, hogy Scybes kúnnak fiai Lajos király által az országos nemesek közzé felvétettek; majd a XV-ik század elején, Sigmond király 1407. mart. 13-án kelt kiváltságlevelében a philisteusoknak a régi királyok által adott több szabadságaik közül megerősiti azon előjogukat, hogy egyedül saját kapitányaik birói illetősége alá tartoznak, s személyük, 444áruik és bármi vagyonaiktól semmi fizetésre ez országban nem kényszerithetők, mely előjogaikat az 1445. országgyülés jun. 17-én kiadott oklevelében megerősitette: – ugyan ez évi oct. 29-én Kompolth kapitány és László négyszállási philisteusok a nem nemesi állapotból az országos nemesek sorába királyi levéllel felvétetnek; – 1419-ben Sigmond a hontosszéki kún kapitányságot minden szállásaival s haszonvételeivel Gál magszakadásából Toman Jakabnak adományozta; hogy azt, meddig, a királynak tetszeni fog, birhassa; János, Tamás és Péter szarvasi és ujszászi kir. jászok Ujszász és Szarvas falukat Sigmond királytól szerezték s nyerték meg; 1422-ben ugyancsak Sigmond Mócza Miklóst és fiait hadi hü szolgálataikért azon népies állapotból, melyben az előtt más kir. philisteusok módjára voltak, az országos nemesek sorába emeli, Kysir falujokat, melyet e királytól nyertek, uj adományi czimen nékik adja, melynek birtokába Mócza Miklós az egri káptalan által ellenmondás nélkül beigtattatott; – továbbá 1438-ban Albert király a Zentheltszékhez tartozó több kúnszállások kapitányságát birtokaival Twl Jánosnak uj adományi czimen átadja; – majd 1450-ik év körül Hunyadi János kormányzó Borsóhalma, Mihálytelke, Nechey egyház, Fügedegyház és Lanthó philisteus birtokokat Barthalyos Imrének s vérrokainak szinte uj adomány czimen adományozza, s e földek birtokába az adományosok a budai káptalan által be is igtattattak; – hasonlóan 1457-ben László király Tóth Lászlónak Majosszállása felét uj adományi czimen adományozza; végre I. Ferdinánd 1527-ik évi nov. 9-én a Kolbászszékhez tartozó Sz. Márton községben, melynek akkor lelkésze is volt, lakó Ötvös Gergelyt fiaival nemességre emelte, s szmártoni nemesi udvartelkét valamint 1536-ban János király Barla Pálnak jászberényi házát s szántó és kászálló földjeit minden adózás és szolgálat alól felmentette.

Ily viszonyok között nem lehet csudálni, hogy jászkún birtokok, szállások idegeneknek is eladományoztattak, jelesen 1408-ban Dorosma kún szállást több másokkal a Gara testvéreknek, kik ezeket adományilag már elébb is 445birták, Sigmond uj adomány mellett ajándékozza; Kunszentmártont II. Lajos király 1520. körül Radics Bosics nevü rácznak, ugyanezt I. Ferdinánd 1535-ben Vásárhelyi Gergelynek, 1537-ben pedig János király az egész Hontosszéket Sulyok György pécsi püspöknek adományozza, mely hét kún szállásnak birtokába a püspök minden ellenmondás nélkül beigtattatott; azonban – mint láttuk – a hontosszéki kúnokat már 1541-ben I. Ferdinánd „kétszáz jobbágy“ czim alatt szarvaskői várkapitány Nagy Horváth Ferencznek adta 16 ezer frt erejéig birtokába.

Hogy a jászkúnok ősi szabadsága ily sok oldalról megsértethetett, arra nézve azon körülmény is hatással volt, mely szerint ez időben dögvész, inséges évek, zsarolások s hadjáratok miatt a jászkúnok mind népesség, mind anyagi tekintetben nagyon alá szállottak; jelesen egy 1508-ik évi kir. oklevél szerint a Halasszéki kúnok igen kevesen voltak; de különben is 1428–1535-ig terjedő számos oklevelekben folyvást panaszkodnak, hogy tisztjeik zsarolása, valamint a szükség és inséges évek miatt nagy nyomorba s elszegényedésre jutottak annyira, hogy az 1453-ik évi országjövedelmei lajstromában ez mondatik; „a kúnok és philisteusoktól járó jövedelem tizezer veres forint, kik azonban nagyon el lévén szegényedve, e jövedelem csak három ezer forintot tesz,“ – majd bekövetkezvén a Zápolya és Ferdinánd közötti belháboruk, némelyek, mint Borsóhalma jász helység lakosai 1535-ben a háborus viszonyok zavara alatt a katonák részéről a folytonos méltatlan zaklatást nem türhetvén, szállásukat, máshova költözve, üresen hagyták; – ugyan ekkor a „nagythuri kúnok“-nak vagyis a mai nagykúnoknak helységeiket János király megvizsgálván, azokat elpusztitva, házaikat leszakasztott teteikkel szétdúlva találta.

Mindezeknél veszélyesebb volt a kún szállások beléletére azon használati jog, melyet az e szállásokkal szomszéd Szeged városa 1462-ben Mátyás királytól nyert, s utóbb anyi kir. oklevelekkel megerősittetett, – veszélyesebb volt azért, mert a használati jog jövőre biztositása 446végett nem csak Aszonyszállása, hanem hihetően más közösen használt kún földekre is kimondatott s alkalmaztatott azon elv, hogy jövőre e szállásokon a kúnok közül senki le ne telepedhessen, hanem azok e város és a kúnok által mindenkor mint puszták használtassanak. Ezzel el vala zárva annak útja, hogy a lakatlan kún puszták valaha benépesitve lehessenek; s talán e körülmény adja biztos magyarázatát annak, hogy sok Dunatiszaközi kún szállásokra, különösen a Szegeddel határos Félegyháza, Majsa, Halas határában lévő legtöbb pusztahelyekre nézve lehetlen azon időpontot kideriteni, s meghatározni, melyben azok pusztákká lettek, mert ez idő a fentebbiek szerint még 1462-ik év előtti korba felnyúlik.

Majd a nagykúnokat a Ferdinánd és Zápolya közötti pártvillongás gyászos korszakában azon veszély érte, hogy Fráter György kincstárnok őket, mint korona jobbágyait a váradi püspökséghez csatolta s többféle módon sanyargatta.

Ennyi veszélyes körülmények között a jászkúnokat a teljes megsemmisüléstől csak az mentette meg, hogy ők királyi, és királynéi jobbágyi czimet viselvén, az udvartartáshoz tetemes szükséglettel járultak, az ország nádorának pedig évenként a háromezer arany forint fizetést, beszolgáltatták; minek folytán ugy a király, mint a királyné s a nádor különös védelme alatt állván, a féktelen oligarchák hatalma a belviszályok alatt is szabadságaikat teljesen el nem enyésztethette, s a földhöz ragadt paraszt jobbágyok osztályába el nem sülyeszthette.

A jászkúnok hadi szervezeten alapult politikai és családi élete lényeges hatással volt ezek magánjogi viszonyai fejlődésére. Öszves ingatlanaik, szállásai birtokaik, melyeket első letelepedésükkor kir, adomány utján, nem egyénileg, hanem nemzetségileg nyertek, terhes hadi kötelezettséggel lévén egybekötve, önként következett, hogy ez ősi szállás földekben a leányág nem örökösödött; mely elv náluk oly szigorúan megtartatott, hogy a jászkún területen kivül eső birtokaikról nyert adománylevelekben sem találunk esetet, hogy az adományozott birtok leányágra is szóllana. Az 1484-ik évben a 447Barthalyos örökösök közötti osztálynál azt találjuk, mi szerint a leányág egyedül az ingóságokban birt örökösödési joggal; de ezekből is, a mit a leány kiházasitásakor kapott, az annak osztály alkalmával illetőségébe beszámittatott. Az 1419-ben a hontosszéki kapitányság iránt létrejött birói eljárásnál arra találunk példát, hogy az özvegy férje birtokában haláláig haszonélvezeti jogon meghagyatott.

Az egy törzsből egyenlő ágon leszármazó fiak között – egy 1452-ik évi oklevél szerint – egyenlő örökösödés volt szokásban, még pedig a nemzetségi vagyon természete szerint, kihalás esetére a kölcsönös örökösödés fentartása mellett.

E korszakból a jászkúnoknál végrendeletekre is találunk. Jelesen 1468-ban borsóhalmi Barthalyos Imre Jákóhalmán a r. cathol. lelkész Balázs előtt ennek házában és pecsétje alatt hat jákóhalmi lakos mint öszehivott tanu jelenlétében irásbeli végrendeletet tévén, fiját Jánost illető bingó és ingatlan javait nejének Margitnak s leányainak hagyományozta; e vegrendelet azonban egy 1484-ben lefolyt perben hozott itélettel megsemmesitetett, mivel az a törvényes örökösökre sérelmes volt. Itt kizárólag jászsági tanúk előtt történt végintézkedés. Van azonban példa más ünnepélyességgel történt végintézkedésre is. Nevezetesen Kompolth László philisteus terhes beteg lévén, 1449. Jan. 20-án Négyszálláson lévő házában két budai káptalani küldött s több becsületes férfiak jelenlétében oly módon tett végrendeletet, miszerint Szentkozmademjén és Négyszálláson lévő részjószágait s Heves megyei Ujfalu, Jákóhalma és Kürth örökbirtokait Bálint, Mihály, Bertalan és János négyszállási philisteusoknak hagyományozta.

Végre van példa örökfelvallásra is 1480-ik évből, midőn Barthalyos Jakab apjáról reászállott öröksége s kapitánysága fele részét anyjára s ennek második férjére Bálint deákra, kihalás esetében a kölcsönös örökösödés fentartásával, a jászberényi tanács előtt örökjoggal átruházta, mely szóbeli felvallás a jelen volt philisteus községek pecsétje alatt irásban is kiadatott. 448Azonban az 1484-ik évben ez ügy iránt keletkezett birói itélet ugy a fentebbi végrendeletet, mint e felvállással tett ajándékozást teljesen érvénytelennek mondotta ki.

Ezenkivül felemlitendő, hogy a jászkúnok közzül ez időszakban is nyertek többen a jászkún szállások területén kivül földeket adományba. Igy Zsigmond királytól 1409-ben négyszállási jász kapitány Kompolth az általa már elébb is birtokában volt Heves megyei puszta falunak Kürthnek felét philisteusok módjára, azaz bizonyos szolgálatok teljesitése mellett adományba nyervén, azt testvére László 1449. év körül történt haláláig birta, s ez időben erről végrendeletet is tett; ezenkivül 1441-ben Bálint és László philisteusok igy emlittetnek; mint Hevesmegyei Ujfalunak birtokosai, kik ez évben Ulászlótól Kürthnek màsik felét is adományban nyerték; – szinte adományos birtokai valának Csirke János jásznak azok, melyeket 1444. év körül Semsey János szinte adományos egyesség útján neki átadott.

A nemzetségi birtoknak a székelyeknél is hasonló természete volt, mint a jászkúnoknál. A székely is 1521-ik évig nemzetségi vagyonától el nem eshetett, az a koronára nem szállott, adomány tárgyát nem képezte; ha hűtlenség vagy fenyitő itelet miatt fejét vesztette is de az elitéltnek vagyona és öröksége a nemzetség vagy ág többi legközelebb vérségü tagjaira szállott.

Politicai szervezetük is hasonlitott a jászkúnokéhoz. A székelyek is hét székre voltak felosztva, a székeknek voltak kapitányai, birái, ülnökei; a székelyeknél is per folyt a lófőség mint a kúnoknál a kapitányság iránt; a felebbezés az alsó biróságtól Udvarhely főszékre, innét az erdélyi vajda mint a székelyek ispánja elé történt; mindkét nemzetnél voltak királyi birák, s a fogott birák általi eljárás is szokásban volt; végre egyenlően ökörsütés nevü ajándékot adni tartoztak.[29]

A székelyeknél és kúnoknál ily hasonló belszervezetből vont következtetés után nem alaptalanul merülhet fel azon kérdés, hogy mivel a székelyeknek hajdan a pogány 449korban, a Budváron székelő legfőbb tisztjének a főrabonbánnak, kötelessége volt nem csak a kül nemzetek ellen hadat vezetni, hanem nála lévén a papi legfőbb hatalom is, a vallási és világi törvényeket a nemzeti áldozó pohár által kihirdetni, mely főrabonbáni áldozatra az öszes nemzet köteles vala Budvárnál megjelenni[30], nem volt-e a régi pogány kúnoknál is hasonló szervezet, s a főpapi és fővezéri méltóság egy személyben egyesitve s mig a székely főrabonbán a régi székely kehelylyel tartotta a vallási áldomást, az áldozatot; mig Túróczy krónikája szerint (2-ik r. 3-ik f.) a magyarok fővezére Árpád Duna vizzel megtöltött kürtjét magosra emelve, kövér lovat áldozva kérte az isten segélyét, hogy e hazát örökre elfoglalhassák; nem vala-e a ma is Lélről nevezett Jászkürtnek hasonló vallási rendeltetése, mely úgy mint a székely áldozó kehely, a keresztyén vallás elfogadása után, mint ősi ereklye kegyelettel őriztetett, s hogy mint pogány vallási emlék meg ne semmisitessék, a földbe elrejtetett honnét csak a XVI-ik században került elő?

Azon érdekes kérdésre nézve, hogy a jászkun birtokok ez időben egyesek között mely kulcs szerint osztattak fel, fentebb az 1536-ik évnél azon megfejtést találtuk, hogy e felosztás a kivetett kir. jövedelmek – census – forintjai arányában történt.

A jászkúnok életmódja e korszakban már határozott irányt vett. A régi költözködő életet elhagyva, állandóan falvakba, városokba, hol házakat épitettek, telepedtek le, s téres pusztáikon számos barmaik s nyájaik legeltetésén kivül terjedelmes gazdászattal, szántás-vetés és kaszálással is foglalkoztak; mint ezt több régi oklevelek igazolják. Jelesen 1433-ban s 1449-ben a jászkúnok házairól, 1423. s 1506. évben szántóföldeikről; 1453-ban búza, zab, árpa, lencse, köles terményekről, 1456-ban gabona- és borkilenczed, élelmi szerek, 1468-ban malmokról, vizi malomhelyekről, 1456. s 1480-ban kapitányi házakról, gulyákról, nyájakról, ménesről, kétkerekü vizimalomról stb. van emlités téve.

Bertrandon de la Broquiére utazó, ki Jó Fülöp burgundi 450herczegnek főlovászmestere volt, a szent földről visszafelé 1430-ban Magyarországon utazván át, többek között Szegedről ezeket irja; „sok eladó ménlovak találtatnak itten, s igen ügyesen tudják azokat zabolázni és tanogatni, s különös dolog ilyen lótanitást nézni. Bizonyossá tettek hiteles személyek, hogyha 3–4 ezer lovat akarna is valaki öszevásárolni, a szegedi piaczon megszerezhetné, s oly olcsók, hogy 10 magyar frton szép paripát lehetne venni. Szegedtől egész Pestig a föld róna és termékeny, számtalan marha gulyákat láttam utamban, melyek magokra hagyva legelnek a mezőn, mint meg annyi vadak; ezért vannak ilyenek oly nagy számmal a szegedi vásárban.[31]

Mint látjuk, itt a franczia utazó a Dunatiszaköznek irja le gazdag marhatenyészetét, s igy ez előadás tagadhatlanul a Kiskúnságra is vonatkozik.

Mint gazdászattal foglalkozók azonban nehéz szivvel tapasztalták, hogy a velök szomszéd főurak és nemesség szállásaik határait több helyen csorbitani kezdték, s azokból nagy területeket saját birtokaikhoz elfoglaltak; majd midőn e miatt a jászkúnok tömegesen fölkelve az elvett földrészeket visszafoglalták; ebből közöttök sok viszály, hatalmaskodási fellépések, sőt vérengzések is származtak, mit nemcsak a Mátyás idejében, hanem az 1498. 48. tcz. 1501. 1506. 1514. 54. tcz. 1518. 32., 1519. 32., 1520. 1521. 64. tcz. 1523. 51. tcz. 1527. 27. tcz. rendelése folytán a most emlitett években felmerült határvillongások felett lefolyt használati határperek igazolnak.

A jászkúnok gazdálkodására nézve igen nagy hátránnyal volt azon körülmény, hogy szállásaik a háborúk és uralkodó dögvész miatt nagyon elnéptelenedtek, ugy hogy földmivelő magyar és tót jobbágyokat a nemesek birtokairól valának kénytelenek földjeiken letelepiteni; de ezt ismét a nemesség saját érdekében ugy kir. oklevelek, mint országgyülési törvények által meggátolni igyekezett. Igy tiltotta el Sigmond 1433-ban a Zentheltegyház és Kúnszöllös királyi helységekbe Hagymási László bánhalmi, 451hegyesi és hallosi jobbágyainak elhurczolását. Ennek ellenében a jászkúnok mint Thenkes Pál fiai 1472-ben Othasylys szállásra, 1473-ban s 1475-ben Tóth Domonkos, László és Cherchy Bálint kapitányok Halasszékhez tartozó több kún szállásokra uj lakosok letelepithetése végett kir. levelet eszközöltek ki maguk részére.

A jobbágyoknak a kúnok között letelepitése – ugy látszik – nem csekély számmal s némi hatalmaskodással is történt; ide mutat az, hogy a nemesség ez ügyet országgyülés elé vitte, s itt 1498. s 1514-ben eltiltatott, hogy a jászkúnok a nemesek jobbágyait saját szállásaikra letelepités végett el ne hurczolhassák, különben törvény szerinti büntetéssel lakolnak.

Egyébiránt a kúnok között letelepitett jobbágyok sorsa nem is vala nehéz, mert ezek a megyék hatósága alól teljesen fel valának mentve, s mindenféle szolgálatokat nem a megyéhez, hanem a kúnok székeihez teljesitettek; sőt Ulászló 1492. évi oklevelében azt is megengedte, hogy e jobbágyok a kúnok módjára kapitányuknak azt, kit akarnak, szabadon választhassák.

De mind e mellett a háborúk nyomorai és a főurak sanyargatásai miatt a jászkúnok alsó szegény osztályából sokan az egyházi és világi főurak jószágaira, hol könyebben s békésebben élhettek, költöztek át; ezeket a kúnok kapitányai ugyan erélyesen visszakövetelték, azonban a királyok az igy kiköltözött kúnoknak visszahurczolását eltiltották, mint ezt az 1459. XXXIV. tczikkből, s az óbudai apáczák Vastorok nevü falujában letelepedett kúnokat illetőleg Sigmond 1388. Hunyadi János és fia Mátyás több okleveleiből láthatni.

Ehhez járult még az, hogy Szeged, e szomszéd népes nagy város, látva, hogy a kiskúnsági alsó szállások népessége naponként fogy, sőt egyes szállások már teljesen lakatlanok, kezdte e birtokokat legeltetéssel használni; de mivel ezen egyedül hatalom utján gyakorlott használatban olykor megháborittatott, Szeged Mátyás királynak irántai jó indulatát felhasználva, tőle 1462. aug. 24-én Csanádon kelt oklevelében azon engedélyt nyerte, miszerint az alsó kiskúnságban eső Aszonyszállása nevü kún 452földön a kúnok közül többé senki meg ne telepedhessen, hanem ezt, mint a pusztát, a kúnok és Szeged városa közösen használják; sőt hogy e város a kúnok más mezeit is a Dunatiszaközön mindenütt, mint a régi magyar királyok idejében, szabadon használhassa.

Igy lett a lakosaiban megfogyott most egy, utóbb több kún szállásnak pusztává változása királyilag szentesitve, főleg midőn az eként nyert használati jogot Szeged városa részére 1465. 1469. 1473. s később kiadott kir. oklevelek megerősitették,

Más székek azonban kellő felvirágzást nyertek, sőt kereskedelmi forgalmuk is volt; – ide mutat az, hogy 1481-ben a hontosszéki Jakabszállás három országos és egy napi hetivásár tarthatási kiváltsággal I. Mátyás által felruháztatott; sőt az utlevéllel való utazás is szokásba jött, mint erre 1498-ban példát láttunk. Ezen kivül, ha megtekintjük azon nagy adó és szolgálattételeket, melyeket a jászkúnok némely szállásai teljesitettek: ezekből ezeknek kedvező vagyoni helyzetét, s ehhez szükséges népesség számát alaposan következtethetjük, mit az 1453-ik évi adózás és terhek nagyságából láthatunk.

A jászkúnoknak a keresztyén vallásra térése a XIV. század végén. s a XV-ik század elején kivánt előhaladást nyert; 1419-ben a hontosszéki királynéi kúnszállások közül emlittetik maga a székhely: Hontosegyház, Ujszállás, melyben a b. sz. Mária tiszteletére épült s Vásárosbódog asszonynak nevezett egyház állott fenn, Kelpelkuarth – helyesen Kétpolgárd, – kúnszállás hasonló egyházzal, Chabak a Szent-Péter egyházával, s Thoboliszentpéter szállás; – 1407-ben Szentkozmademjén szállás mint philisteus szállás, 1423-ból Mindszent és Bódogasszonyegyház nevü puszta kúnszállások, 1424-ből Zentheltegyház város és a zentheltszéki kúnok székhelye, Félegyháza; 1420-ból Necsőegyház, Szentgyörgy nevű philisteus szállások, 1451-ben Zankszálláson b. sz. Mária tiszteletére szentelt egyház, 1468-ból Jákóhalmi cath. lelkész Balázs s 1470-ből kakathszállási és kolbászszállási lelkészek, 1478-ban Dorosmán két tornyú kőegyház emlittetnek, s átalában úgy a hely, mint a személyneveknél a régi pogány 453elnevezéseket keresztyén jelleget viselő nevek váltják fel.

Azt, hogy a jászok főszékhelye Jászberény ez időben már kőegyházzal nem birt volna, habár erre határozott történelmi adatot nem mutathatunk is fel, képzelni sem lehet. sőt, hogy az itt lakó philisteusok mily buzgó hivei valának a ker. anyaszentegyháznak, igazolja az, hogy a jászberényiek folyamodtak Mátyás királyhoz, s ez meg is engedte nékik, hogy a minorita szerzetesek részére városukban egyházat, szerzetházat, temető helyet, zárdával, harangokkal, kertekkel és más szükséges helyekkel épithessenek, minek folytán a berényi philisteusok b. sz. Mária tiszteletére az egyházat fel is épitették. Mi megtörténvén, Mátyás és e szerzetrend főnökének kérelmére IV. Sixtus pápa 1472. máj. 18-án a szerzetrend magyarországi tartományfőnökéhez Igal Fábiánhoz és Zarnast Gergely rendtagjához intézett levelében előadván, hogy miután a minorita szerzetesek a vallás igéjének hirdetése és buzgó müködésük által a magyarországi pogány philisteusokat a keresztyén hitre téritették, megengedi a pápa, hogy a Berényben a szerzet számára épitett házat elfogadhassák, s abban rendjük más tagjaival lakhassanak, egyszersmind felruházza őket mindazon kiváltságokkal, engedményekkel, szabadságokkal, melyekkel e szerzet más házai élnek és birnak, azonban a rendes egyház és lelkész jogai épségben fentartatnak. Ez utóbbi szavakból láthatjuk, hogy ez időben, sőt hihetően sokkal elébb is Jászberényben rendes egyház állott fenn. Egyébiránt a fentebbi pápai levél alapján kimondhatjuk, hogy a jász-kúnok megtéritése annyi küzdelem után két század lefolyása alatt 1450-ik év körül befejeztetett.

A fentebbiek szerint Jászberényben felépitett zárda és egyház virágzó állapotban volt a mohácsi vészig; e csata után azonban a Budáról rombolva visszavonuló török sereg a ferenczieknek több zárdái között a jászberényit is elpusztitotta a várossal együtt. Néhány év mulva azonban mindegyik ismét helyreállott; mert – 454mint e szerzet történelmében olvassuk – a jászberényi zárdának főnöke 1531-ben Peterdi János, 1533-ban pedig Hunyadi Ferencz volt, s az ugyanez évben Gyulán tartott szerzettartományi gyülésen az ekkor fenállott szerzetházak között a jászberényi is emlittetik. Ezt követte, hogy 1534-ben Pünkösd ünnepén e zárdában tartatott meg a ferencziek tartományi gyülése, melyen tartományi főnöknek Nágocsi Márton, ki e hivatalt már két izben viselte, választatott meg. 1575-ből zárdafőnöknek Kápolnai Mátyás van feljegyezve. Ezen kivül Jászberényben a vallás ügye előmozditása végett szent Klára apăczák letelepedésének is találnak nyomára, mert a ferenczi szerzet tartományi urbáriumában 1533-ból Abonyi Kelemen atya ugy emlittetik, mint e zárdaszűzeknek gyóntatója; ennél azonban sem elébb, sem később e zárdáról semmi adat fenn nem maradt.[32]

A jászberényi zárda egyházán mind e mai napig a monostori csucsiv-izlésben történt átalakitások mellett is. nemcsak az alaptervezet, de egyes műrészletek is fenmaradtak, melyek részben már a késő gót épitészet hanyatlását mutatják.[33]

Nem lehet érintetlen hagyni, hogy egy a XVI-ik század közepén tett végrendelet szerint ez időben, sőt bizonyosan sokkal elébb, egy szerzetház állott fen Karczagon is.

A mai Kiskunságban Halason, mint több kún szállások székhelyén szinte kőegyház már régebben épült; mert a cseh vagy fekete sereg 1492-ben Kinisy Pál üldözése elől magát az egyház keritésébe sánczolta el, s ennek ostromnak bevételekor Kinisy az egyházat romba és hamuba döntötte; Apátiban 1493-ban Horváth Lukács philisteus kapitány a régi egyházat, hihetően megbővitve ujra épitette; szinte 1493-ban kún Csolyosszállási egyházról van emlités; s ez adatokból biztosan lehet állitani, hogy a XV-ik század végén lakott jászkún 455szállások a keresztyén vallást átalában elfogadván, szállásaik egyházzal ellátva voltak, a mint hogy 1468-ból Balázs jákóhalmi, 1498-ban István jászberényi, s 1527-ből kun-szent-mártoni plébános emlittetik.

Ide mutat azon körülmény is, hogy Ulászló a jászkunoknál a lelkészválasztás és védnökségi viszonyokat szabályozta egy 1512-ik évi jun. 6-án kelt oklevelében, melyben előadatik, hogy mivel az összes philisteusok régidő óta lelkészeiket önmagok szabadon választották, ez oklevelében azon királyi védnökségi jogot, melylyel a király az ország minden más egyházaira s igy a plébániák adományozására nézve is elődjei szokása szerint fel van ruházva, a philisteusok kapitányainak és a többi bármely kir. szállásokon és helységekben lakó összes philisteusoknak örök időre átadja és adományozza, megengedvén nékik, hogy e kapitányok és a többi philisteusok valahányszor s bármikor és bármi módon azok parochiája lelkész nélkül marad, arra szabad tetszésök szerint közönségük egyező akaratából oly alkalmas és becsületes férfiut, jó és dicséretes életü lelkészt, ki ő nekik tetszeni fog, önmagok maguknak plébánusul választhatnak, magok közzé vihetnek és tarthatnak; a kit azonban megválasztanak, azt kellő becsületben s tiszteletben tartani, s annak szokott jövedelmeit rendesen kiszolgáltatni kötelesek.

A jász-kún községekben e lelkész választási jog, habár az idő folyamában felmerült nemi korlátozással, máig is gyakoroltatik.

[1] Ezen szakasz „a jászkúnokról“ czim alatt a m. tud. Acad. 1882. mart. 6-án tartott ülésén szerző által felolvastatott, azonban az ügyr. 54. §. szerint az Értekezések között ez sem jelenhetett meg.

[2] Schlőzer Krit. Saml. z: Gesch. d. deutsch. in Siebenb. 605.–6. l

[3] Endlicher Monum. 427. l.

[4] Schlőzer i. m. 33. l.

[5] Kovachich Script. min. II. p. 384.–387.

[6] Gróf Teleky Hunyadiak kora X. 99. l.

[7] Uj m. muz. 1853. 192. l.

[8] Kaprinay Diplom. II. 493. l.

[9] Kovachich Syll. Decr. p. 180. art. 12. §. 1.

[10] Katona hist. crit. t. XII. p. 694.

[11] Meynert 95. l.

[12] Szabó K. Székely okltár II. 125. l.

[13] Okltár 1428. 1473. aug. 15. 1503. febr. 27. 1505. mart. 12. 1508. jul. 19. 1535. jan. 6.

[14] Székely Oklt. I. 272. l.

[15] Gróf Erdődy család galgóczi levéltárában. Pesti Frigyes gyüjteményéből. Oklt. 167. sz.

[16] A mai Jászfelsőszentgyörgy későbbi években Felső sz. György, 1567-ben pedig Gály sz. György név alatt emlittetik. Gerla község jön elé Békésmegyében 1561-ben Tört. Adatt. I. 372. l.

[17] 1484-ik évi jul. 15. 25-én kelt oklevelek szerint.

[18] 1617-ik évi oklevél. Jászkisér város határában ma is fenn van mint helynév a kis és nagy Kapitányrét.

[19] Palugyay megye rendsz. magy. hiv. II. 67. 86.–7. l.

[20] Ferenczy Pest m. névt. 41. l.

[21] Budai kam. ltár Monial. V. Buden. Fasc. 9. n. 2.

[22] Magy. tört. tár IX. 89. l.

[23] Zichy Oklt. IV. 21. 55. l.

[24] Hornyik J. az idéző pecsétről M. acad. értes. phil. tört. oszt. IV-ik k. 1864. 41.–53. l. M. n. muzeum Hamvay családi okltár 1339. és 1340-ből, mely szerint a pecsétküldés nemcsak idézés, hanem letiltásra – ad prohibitionem – is használtatott.

[25] Pars III. tit. 4.

[26] Szabó K. Székely oklt. II. 80. l.

[27] Knauz Monum. Eccl. Strigon. I. 324. l.

[28] M. tört. tár IX. 123. l.

[29] Szabó K. Székely Okltár II. köt.

[30] Szabó K. kis. tört. munk. II. 54. 74. l.

[31] Tud. Gy. 1820. III. 18. l.

[32] Urb. Fridrich hist. Prov. ord. Min. S. P. Franc Cássoviae 1759. p. 29, 30, 175, 177.

[33] Hevesmegye tört. vázl. 20 l.