V.

Ez időben a kir. kincstár Athinay Simonnak 1532-ben Gritti által történt kivégeztetése óta Fráter György igazgatása alatt állott. Ezen egyszerü szerzetes az 1528-ik évi szinai csatavesztés óta János királynak legmeghittebb embere volt:[1] kit azután lángoló hazafisága, szellemi hatalma, megtörhetlen erélye s e mellett nagyravágyása oda emelt, hogy Zápolyának ő volt mindenható ministere s legügyesebb tanácsosa, kiről Ferdinánd király is ugy nyilatkozott, hogy ő „Zápolyának semit sem irigyel, csak ezt a csuklyás barátot, kit a haza védelménél többre lehet becsülni tizezer sisakos katonánál.“ Czibak Imre halálával őt Zápolya 1534-ben nagyváradi püspökké s országa kincstartójává nevezte. E kettős méltósággal kitüntetés után is remete szerzetének fehér ruháját nem tette le, de annál nagyobb buzgalmat s szigoru tevékenységet fejtett ki kincstartói hivatalában, úgy hogy János király, ki elébb mindég pénzhiányban szenvedett, az ő igazgatása alatt kincstára jó karba lételével dicsekedett; s az új kincstárnok nem csak a rendes királyi jövedelmeket egész szigorral behajtotta, hanem a hadsereg részére szükséges 400termények szállitását saját kezelése alá vévén, s borral, gabonával csaknem egyedárusságot üzve, uj jövedelmi forrásokat is nyitott.[2]

Mint királyi kincstárnoknak kezelése alá jöttek a jászkúnok is, kik ez időben évenként a király háztartásához ezer darab ökröt, tiz ezer köböl – modius – gabonát, hatvan pint borsót, vajból és sajtból két ezret szolgáltattak a budai várba, ezenkivül két ezer forintot fizettek. E túlterheltetésre czélozva jegyzi meg Bornemisza Pál veszprémi püspök 1538-ból, hogy a kúnok és philisteusok Fráter György által mód nélkül sanyargattak.[3]

A kincstárnak e jövedelem emelkedésre szüksége is volt, hogy a hadi költséget és a török részre adni kellett gazdag ajándékozásokat fedezhesse; s János király megnősülésekor a királyné udvartartása is nevelte a kiadást; azonban ugy látszik, hogy a honvédelmi kiadások fedezhetése végett a kir. udvartartás költségeit lehető szükre szoritotta; mely körülményt az udvari titkos cselszövény nem késett felhasználni. A király, királyné több meghitt tanácsosaival titkon értekezvén, annak jöttek nyomára, miszerint Frater György az általa kezelt országos jövedelmekről hét év óta meg nem számolt. Ennek eszközlésével tehát a király buzgó hü emberét kerékszállási Márkus Péter posegai főispánt bizta meg; s az ehhez intézett levélben előadta, miszerint a nagythúri kúnok lelkészétől Gergelytől arról értesült, hogy Frater György kincstárnok váradi püspökségét a korona jobbágyaival – a jászkúnokkal – növelte; ezt ugyan a király eleinte nem hitte, hanem megvizsgálván ugy találta, hogy helységeik elpusztitva, házaik nem megújitva, hanem leszakitott teteikkel szétdúlva állanák: minélfogva megparancsolja Márkus Péternek, hogy azonnal rendeljen számvevőket a philisteusok és kúnok közé s vegyen számot hét évről, a birákat hit alatt irásban hallgassa ki, s erről néki minél elébb jelentést tegyen.

Hogy Fráter György a hatósága alatt állott lakosságon mily zsarolást követett el, igazolja ezt halála okai 401miatt 1553-ban kihallgatott tanúk közül Verancsics Antal előadása, mely szerint átalános volt a panasz, hogy a jobbágyokat sok terhekkel sanyargatta; maga mintegy kereskedést üzött a borral, gabonával és sóval, s gyakorta megujultak ellene a panaszok.[4]

A nagy befolyásu kincstartó ellen vizsgálattal fellépés nehézségeit Márkus Péter belátván, igyekezett e kellemetlen megbizatástól szabadulni, de végre is, különösen a királyné sürgetésére kénytelen vala elvállalni. Megjelent tehát számvevők és jegyzők kiséretében először is a philisteusoknál, hol a vizsgálatot teljesitvén, a Tiszán túli vidékre ment a kúnokhoz.[5]

Hogy e vizsgálat kevés eredményre vezetett, ezt látszik igazolni az, hogy midőn 1543. febr. 11-én a nyolcz Tiszántuli megye nemessége Gyulán gyülést tartott, ismét felhivatott Fráter György, hogy számadásait mutassa be, de a ki e kivánatnak, amenyiben a mult évekre vonatkozott, nem tett ugyan eleget, azonban inditványára a gyülés ellenőrző biztosokat választott mellé, hogy a közjövedelmeket egyedül közszükségre forditsa.[6]

Nem sok idő mulva János király ellen Fráter György zsarnoksága miatt az elégületlenség Erdélyben kitört; a vajdák Majláth és Balassa állottak a mozgalom élére; erre János Kolozsvárra sietett, s a vajdăkat Fogaras várában ostrom alá vétette. Ez alatt János királyt 1540-ik évi májusban szélhüdés érte s magát Szászsebesre vitette. Itt hallá meg, hogy neje jul. 7-én fiut szült; de az e feletti öröm életét meg nem tarthatta, meghalt jul. 21-én,[7] végrendeletében fia János Zsigmond gyámjaiul Utjenesich Fráter György nváradi püspököt és Petrovics Péter temesi hadnagyot nevezte ki, kik a kis János Zsigmondot a Rákoson sept. végén magyarországi királynak kiáltván ki, csakhamar Szulejmánhoz gazdag ajándékokkal követeket küldöttek; hol Ferdinánd részéről is Laszky megjelent. Ugyan ez időben Ferdinánd Buda elfoglalására 402Fels Lenártot küldötte, de Vácz és Visegrád megvételén kivül eredménytelenül. E közben Szulejmán János herczeget atyja trónján megerősitette, Laszkyt ellenben elzáratta.

János király halálával ennek országának kormánya fija gyámjai között úgy osztatott fel, hogy Frater Györgyé lett a csanádi és nagyváradi két püspökség, s alsó Magyarországnak Erdély és Tisza közötti része, s igy Szathmár, Bihar, Szolnok, Arad, Békés megyék, s több erdélyi erős várak: a Tiszántúli felvidéken Kassát s ennek vidékét Csécsey Lenárd kormányozta; Petrovics igazgatása alatt pedig Temesvár, Lippa s más városok és várak, valamint Lugos, Karansebes a szomszéd ráczokkal a Dunáig és Belgrádig állottak; Isabella királyné Erdélyben Gyulafejérváron székelt.

E szerint a kúnok közzül a kolbászszékiek Frater György, a zentheltszékiek Petrovics Péter alatt hatalma voltak.

I. Ferdinánd király alatt különös érdemeket szerzett Horváth Ferencz szarvaskői vár kormányzója, kit nagy termetéért közönségesen Nagy Horváthnak neveztek; e vár az egri püspökséghez tartozott, azonban még (Bakacs) Tamás püspök s kir. korlátnok által Horváthnak szolgálatai fejében 16 ezer frtban leköttetett; hogy tehát e vár a püspökséghez ismét viszacsatoltassék, s Horváth Ferencz hü szolgálatai, dijjazása s más követeléseiért kielégittessék, I. Ferdinánd király 1541. jan. 14-én Bécsujhelyen kelt oklevelében a 16 ezer frt fejében nevezett Horváth Ferencznek lekötötte a kúnoknak azon kétszáz jobbágyát, kiket a fentebbi időben a király ellen felkelt Sulyok István és Balázs birtak, oly módon, hogy mihelyt e kétszáz jobbágyot birtokába adhatja, s Horváth Ferencznek neje utáni vagyonait Bebek és Raskay kezeiből viszaszerezheti: Horvát köteles lesz Szarvaskő várát a püspöknek azonnal viszabocsátani; ezenkivül elrendelte a király, hogy a 16 ezer frt?törlesztésére a Heves megyei taxa jövedelemből évenként ezer frt fizettessék, s mihelyt a 16 ezer frt vagy ily módon letörlesztetik, vagy ez öszveg fejében a király neki más birtokot adományozhat, 403vagy készpénzen e birtokot és a kétszáz kún jobbágyot viszaválthatja: köteles Horváth Ferencz e jobbágyokat a királynak viszabocsátani.[8]

Ez oklevélben világosan azon kétszáz kún jobbágyról van emlités, ki – mint a király magát kifejezi – „a fentmult időben Sulyok István és Balázs a mi pártütőink birtak; fentebb láttuk, hogy János király ezen Sulyok testvéreknek a hontosszéki kún szállásokat adományozta; a Ferdinánd király levelének ezen kifejezése azonban„ birtak“ azt engedi következtetni, hogy 1541-ben e kún jobbágyok a Sulyok testvérek birtokában már nem voltak, hanem Ferdinánd seregei által viszafoglaltatván, azok a király rendelkezése alá estek; anyi bizonyos, hogy ezentul Hontos kunszékről az oklevelek nem emlékeznek, az ehhez tartozott kún szállások ez időtájban elpusztulván, kiváltságos kún birtok lenni megszüntek. A Toman leszármazó örökösök azonban magokat némely volt kún puszták, mint adományos javaknak birtokában századokon át megtartották.

Van a n. muzeumban gróf Eszterházy Dániel levéltárának egy névmutatója kivülről is ily felirattal: „gróf Eszterházy János részére,“ mely az Eszterházy család levéltárából az Eszterházi Dániel ágát illető okleveleknek 1747-ben szerkesztett jegyzékét tartalmazza, ezen levelek birtokok szerint vannak osztályozva, s egy része ily czimet visel: „Fejérmegyei Jákabszállás, Sárosd és Kispuszta nevü pusztákat illető oklevelek jegyzéke.“[9]

Ez oklevelek között a fentebb már 1419. 1465. 1481. 1517. és 1537-ik évnél felhozott oklevelek rövid kivonatban felemlittetnek.

Ezután úgy látszik, hogy a Tomaj család fiágon kihalván, egy leány a széplaki Bottka családba ment férjhez s igy lettek Jakabszállás, Sárosd és Kispuszta (?) a Bottka családban leszármazóknak örökségi birtokai; mert több mint egy század mulva találunk egy oklevélre, mely szerint 1690-ben Lesessics Mihály és neje Botka Katalin e most emlitett három pusztának Bottka vérrokonok által 404Vörös Pál részére eladását megerősiti; 1694-ben pedig széplaki Bottka Ersébet, Juliána Keresztes Péterné, Magdolna Dicskay Ferenczné fentnevezeit örökségi pusztáikat haszonbéri czimen Vörös Pálnak s nejének Somogyi Susánnának s fioknak Jánosnak 275 frtért 20 évre törvényes szavatosság mellett átadják. Majd 1696. jun. 24-én Nagy Erzsébet, elébb Bottka Istvánnak, azután Töressy Ferencznek neje fentnevezett pusztákbani részbirtokát Vörös Pálnak 150 frtban 10 évre zálogba adja. Ezután megtudván ezen Bottka leányok, hogy e puszták a király által Heister tábornoknak adományoztattak; 1699-ben a győri káptalan előtt ez adományozásnak ünenpélyesen ellenmondtak; s ezt követő 1700-ik évben mindezen Vörös Pál kezén lévő három pusztájokat a veszprémi káptalan előtt gróf Eszterházy Ferencznek 2000 frtért örök áron eladták, s Eszterházy kiegyezvén a zálogra nézve Vörössel, őt 1701-ben kielégitette, s a vett pusztákbani birtokjogát 1702-ben kir. jóváhagyással megerősitette.[10]

Igy jutott a régi Hontosszéki kúnszállások egy része mint puszták elébb a széplaki Bottka, majd az Eszterházy család birtokába, s hihetően ez utóbbi eladáskor adattak át az ezekre vonatkozó régi oklevelek is gróf Eszterházy Ferencznek.

Mindezen adatok a régi Hontosszéki kún szállásoknak történelmét s elenyésztét, habár töredékben, de érdekesen tárják előnkbe.

1541. kezdetén Ferdinánd pártja Erdélyben tetemesen erősödvén, seregét Roggendorf alatt ismét Buda elfoglalására küldötte, a mi csellel nem sikerülvén, a vár ostrom alá vétetett. Másfelől ugyanakkor Szulejman Uzref bosniai, Jahi-Ogli belgrádi, és Murath klissai pasákat a királyné védelmére Budára rendelte; kik hajókon még télen a Dunán el is indultak, de a hirtelen beállott nagy hideg miatt kénytelenek voltak Tolnánál kiszállani, hova Petrovics Péter Budáról ezernyi rácz sereggel elibök menvén, téli szállásul őket Kalocsa vidékén telepitette le.[11]

Hogy az eként a Kiskúnság szomszédságában telelt 405török sereg zsarolásait, s pusztitásait ennek lakosaira is kiterjesztette, önként gondolhatjuk.

Majd Szulejmán maga is megindult, s Mohamed pasát 100 ezer emberrel s 150 ágyúval sietve előre küldte; ki elől Roggendorf tizenhat ezer ember veszteséggel viszavonulván, aug. 26-án Szulejmán is Buda alá megérkezett, s Ó-Budán táborba szállott; másnap a foglyok legnagyobb részét a janitsárok által felkonczoltatta; majd fogadta Frater Györgyöt, ki nála negyvened magával udvarolt; aug. 29-én egy csaus-pasa jelent meg a budai várban, vive a sultántól János herczegnek és anyjának gazdag ajándékokat azon izenettel, hogy mivel az ozmánok törvénye szerint a sultánnak idegen nők lakába lépni tilos, ő Isabellát személyesen fel nem keresheti, hanem óhajtja, hogy Isabella az ő fiát, a sultán védgyermekét megbizottjai kiséretében küldje le táborába. Ezzel a követ távozott.

Izabella megrettenve s zavarodva nem tudta magát elhatározni. Végre Frater György se tudott más tanácsot adni, mint engedelmeskedni, aug. 29-én a kis János herczeg, kisérve Martinuzzi, Petrovics Péter, Török Bálint, Verbőczy István és Batthyányi Orbán által nagy ünnepélylyel Solejman táborába vitetett. Néhány janitsár csapat volt kirendelve, s a mint a diszmenet a város kapuján kijött, elkezdett a látványosságra öszetódult nép között nehány janicsár a városba belopódzni, ezt követték mások többen, s azon ürügy, hogy a szép várost akarják megnézni, semi gyanura okot nem adott; igy azután lassanként minden kapu, utcza, tér el lett foglalva, a janitsáraga belovagolván a városba, itt kihirdettette. hogy a polgárok maradjanak nyugton, semi bántódásuk nem lesz, ha fegyvereiket azonnal beadják; ezek engedelmeskedtek, s házaikba a janitsárok beszállásoltak.

Ez alatt Solimán a kis János herczeget sátorában szivesen fogadta, s magánál hoszabb ideig tartóztatta; midőn egyszer a janitsáraga megjelen, s a sultánnak titkon jelenti, hogy a város elfoglalása végre van hajtva. Ekkor Soliman setét estve a kis herczeget dajkáival anyjához 406viszabocsátotta, de az öt magyar főurat táborában viszatartotta.

E közben a Tiszántúl való urak: Báthori Endre, Drágfy Gáspár és többen megindultak üdvözölni a török császárt a németeken vett győzelemért, s már Dömsö?re érkeztek, de itt meghallván a főurak letartóztatását, visszamentek.[12]

Másnap aug. 30-án Isabella Solejmánnak köszönetét küldte gyermeke kegyes fogadásáért, Rustam pasának pedig drága ajándékokat, hogy legyen közbenjáró főemberei elbocsátásánál: még ez nap a magyar eredetü Sulejman mint kinevezett budai pasa a városba bevonult, s a magyar őrséget lefegyverezvén, onnét kiutasitotta.

Aug. 31-én egy Csauz-pasa jelent meg a királynénál azon izenettel, hogy őt Sulejman kegyelméről biztositja, kinek védelme alatt szabadon és függetlenül birja a királyné egész Erdélyt Szathmárt, Zaránd, Bihar, Szolnok, és Máramaros megyékkel; Magyarországban a Tisza bal partján lévő földet, Kassa vidékét Erdélyig, ezenkivül Lippát és Temesvárt; azonban éppen a végett, hogy az országot fiának megtarthassa, szükséges, hogy ennek nagykoruságáig Budát birtokába vegye, s hogy a Duna melletti vidék a Tiszáig török tartomány legyen.

Sept. 1-én a janicsáraga megjelent, kinek Izabella átadta a város kulcsait; erre a legnagyobb sietséggel Mátyás temploma török moschévá alakittatván, sept. 2-án Szulejmán Budára ünnepélyesen bevonult, s ott imáját végezve viszatért a táborba. Majd sept. 4-én Martinuzit mint gyámot és kormányzót, Petrovics Pétert mint temesvári helytartót, Batthyányi Orbánt mint ennek vezérét a királynénak átadva szabadon bocsátotta; Buda élelmezésére több Dunatiszaközi helységnek s igy a Kiskunságnak is adóját rendelte;[13] Verbőczy Istvánt pedig Budán a keresztyének birájának kinevezte. „Igy kele – mint 407egy egykoru iró mondja – az kincses Buda az Szolimán terek császár kezében, nagy csalárdsággal, kicsin gonddal, nem semmi okkal.“[14]

Sept. 12-én Ferdinánd követei jelentek meg a szultán előtt, béke felől alkudozni s Magyarország birásáért a János király által fizetett adót megajánlani; azonban az alkudozásból semi sem lett. Nehány nap mulva sept. 18-án Izabella Budáról, kisérve három főembere által, a koronával elindult Lippára, s Pestnél a Dunán átkelve jött Tisza-Varsány nevü kis városba, innét Gyalura, majd átkelve a Körös folyón Kunszentmártonba, hol a királyné kiséretéből egy előkelő lengyel meghalálozván, azt ott eltemették, s a lelkésznek az isteni szolgálatért gazdag ajándékokat adtak.[15]

Az 1541-ik év vége felé nov. 21-én Ferdinánd Linczből kelt levelében kijelenti, hogy váradi püspök Fráter György az iránta való hüség és engedelmesség útjára térni kivánván, kértére mindazt, mit a közelebbi zavaros idők alatt ellene vétett, teljesen megbocsátja, sőt királyi kegyelmébe veszi, a most viselt püspöki és országos kincstárnoki méltóságában megerősiti; a Tiszántúli kúnok tartományát neki, mint kincstárnokának, mig Buda várának viszafoglalása sikerülend, átengedi, s a 20 ezer frtban neki zálogba adott váczi püspökség, Nagybánya, Monostor és pécsváradi apátságok s Munkács várának birtokában megerősiti.

A bécsi udvarnak iránta nyilatkozó kegyességét Fráter György nem késett felhasználni, s folyamodványára a miatt, mivel Buda veszedelmekor kincstárnoki levelei és számadásai elvesztek, Ferdinánd 1542. oct, 1-én Bécsben kiadott oklevelében őt ugy a János király, mint az ő idejében viselt kincstárnoki hivatalából folyó számadás alól teljesen és örökre felmentette.[16]

Végre 1541. sept. 22-én Szulejman vissza haza elindult, vive magával foglyul Török Bálintot, ki azután Konstantinápolyban a hét toronyban töltött öt évi rabság után ugyan ott meghalt.[17]

408Hazánk fővárosa Buda eként török kézre kerülvén, régi dicső fejedelmeinknek fényes királyi lakába török pasa szállásolt be állandóul, innét kormányozta az ország leigázott részét, szabott törvényt, s szedte be a hódoltság terhes adóját. Ez uj viszony nagy hatást, nagy változást idézett elő hazánknak s igy a jászkúnságnak is beléletében, s itt mint egy uj korszak kezdetén szükség kissé megállapodnunk.

[1] Szerémi i. m. 226. l.

[2] Hatvani Rajzok a m. tört. 177.–8. l.

[3] Magy. tört. 1855. I. k. 260. l.

[4] Verancsics munk. XII. k. 49. l.

[5] Horváth M. kis. tört. munk. IV. k. Fráter Gy. élete. Szerémi Gy. emlékirata 346.–7.–52. l.

[6] Fraknói Orsz. Eml. II. 570.–1. l.

[7] Szilágyi S. Erdély orsz. tört. I. k. Fraknói Orsz. Eml. II. 151.

[8] Okltár 273. sz.

[9] In Cista no 6. notata; in capsa 20-a fasc. sub no 1-o.

[10] Okltár 271. sz.

[11] Fessler VI. 573. Podraszky Ered. két m. krón. 43. l. Verantz munk. II. 45. l.

[12] Verantz munk. II. 60–1. l.

[13] M. Acad. ért. 1762. III. Ráth K. 8. l.

[14] Verantz munk. II. 70. l.

[15] Szerémi Gy. id. m. 371–2. l.

[16] Történ. Tár. 1878. 250. 269. 270. l.

[17] Fessler Gesch. v. Ung. VI. 575–691. l.