IV.

János király 1527. mart. 11-én Esztergomban Kerekes Máté eskütt polgár, Kwn György, Komor Benedek, Hethwes (Ötvös) Bálint kúnok által a kolbászszéki öszves kúnok nevében Mátyás király 1461. és Ulászló 1492-ik évben kelt, s néki felmutatott okleveleit megerősitvén kiváltságlevél alakjában kiadja.[1]

392A két országos párt seregeinek az országban gyakori fel s alá járása miatt számtalan kocsik kiállitásával terheltetvén. Jászberény és Négyszállás birái és esküttjei folyamodására János király 1533. mart. 13-án Budán kelt levelében elrendeli, hogy jövendőre senkinek, habár a király szolgái legyenek is, a király vagy az ország kormányzója különös irásbeli meghagyása nélkül kocsit kiállitani nem tartoznak.[2]

Ugyanez évben János király Budáról ősszel körútra indulván, Temesvárra october 31-én megérkezett, innét néhány nap mulva Lippán, Gyulán és Mesterszállása nevü nagykún falun keresztül Budára megérkezett.[3]

1534-ben nagy éhség volt az országban, miről april 9-én Pécsről irt levelében Farkas Bálint igy panaszkodik: „mi éhen veszünk el, mert a jó barát (Fráter György) nem engedi a gabonát átvinni Dunántúlra. Ő a legnagyobb kereskedő borral, buzával, ökörrel, birkával, gyapjuval és bőrrel. Az ő kincstárnoksága alatt szerencsétlenné válik a haza;“[4] ez azonban nem gátolta Verbőczy Istvánt, hogy ez évi aug 11-én Debregezthi várban tolnai főispán Szerecsen János özvegyével szekcsői Herczegh Katalinnal menyegzőjét nagy ünnepélylyel meg ne tartsa.

Majd 1535-ben a philisteusok János királyhoz azon panasszal járultak, hogy a közibök rendelt birák és tisztek, valahányszor ott megjelennek, nálok az ő költségükön, meddig nekik tetszik, maradnak és e miatt már ők nagy szegénységre jutottak. Ennek folytán a király Nagyváradon ez évi jan. 13-án kelt levelében az egész országban bárhol lakó philisteusokat e sanyargatástól, melytől már Mátyás királynak előtte felmutatott levele szerint is mentesek, teljesen felszabaditani kivánván, meghagyja budai várbeli tiszttartó és kincstárnok remete Fráter Györgynek s a philisteusok minden más biráinak és tisztjeinek, hogy ha a kir. philisteusok között megjelennek, azoktól semmi élelmi szereket, vagy bármi más szokatlan követelést vagy költséget kicsikarni ne merészeljenek, hanem 393azoknál a birságokkal és más szokott jövedelmekkel megelégedjenek.[5]

Ugyancsak Váradról kelt János királynak szinte ez évben mart. 7-én egy oklevele Kolbász kúnszék kapitányaihoz; mely szerint madarasi Kún Mátyás nemes panaszolta előtte, hogy az ő azon székben lakó testvereit és rokonait, azon nemesi szabadságuk ellenére, melyet azoknak hű szolgálataikért a király adományozott, a kapitányok pénzfizetés és szolgálatokra kényszeritik; meghagyja tehát e kapitányoknak, hogy nevezetteket semmi pénzfizetés és szolgálat tételre kötelezni, s e miatt őket személyökben, vagyonukban háborgatni s kárositani ne merészeljék.[6]

Ugyan ez évről van egy másik oklevél, mely ezen korban a jászközségekre nehezedő zaklatásokat deriti fel. Jelesen Jászberény város előjárói és lakosai folyamodtak János királyhoz, hogy Jászberény város mellett fekvő Borsóhalma helység lakosai a mostani háborús viszonyok zavarai s a katonák részérőli méltatlanságokból származó zaklatásokat tovább nem türhetvén, önbiztonságuk végett Borsóhalma helységből Jászberény városba költöztek, ne hogy e miatt mivelés nélkül maradt földjeik mások által elfoglaltassanak, azokat e város polgárai használatába adatni kérték; minek következtében János király 1535. maj. 1-én Budán kelt levelében Borsóhalma helység földjét, mely népesség és épületek nélkül lakatlan áll, minden haszonvételeivel és tartozékaival mindaddig, mig az ismét benépesittetik, Jászberény város polgárainak adta birtokába oly feltétellel, hogy e város polgárai a király részére elébb a borsóhalmiaktól teljesitett fizetéseket és szokott terheket jövőre is megfizetni kötelesek.[7]

Ez oklevél kiváló érdekkel bir a miatt, mert világos képét adja annak, hogy a mohácsi vész utáni korszakban a háború zaklatásai s pusztitásai alatt a virágzó jászkún helységek miként váltak pusztákká, lakosaik önvédelemből nagyobb városba költözvén, a pusztává vált helység határterülete e nagyobb városhoz csatoltatott, s nagy része 394mostanig igy maradván, itt találjuk fel megfejtését annak, hogy némely nagyobb jászkún város határához jelenleg annyi puszták tartoznak.

Ezalatt Ferdinánd Bécsben tartózkodott, s itt adta ki 1535. maj. 5-én azon oklevelét, melyben Kunsztmárton községet, melyet II. Lajos király Radich Bosyth rácznak adományozott. mind ennek megszakadásából, mind pedig azért is, mert nevezett Radich Bosyth egész haláláig makacsul a János király pártján volt, Vásárheli Gergelynek s nejének Mezőtárkáni Annának adományozta.[8]

E korszakban az országra nehezedő terhek nagysáságát a jászkúnok is érezvén, mivel régi nemesi szabadságuk az idők folyamában elenyészett; igyekeztek személyükre nézve nemesi kiváltságot nyerhetni.

Igy találjuk, hogy János király Nagyváradon 1536. maj. 2-án kelt levelében, tekintve jászberényi Barla Pálnak érdemeit ugy őt, mint szülőit Barla Lukácsot és Piroskát, valamint testvéreit Fülöpöt, Ferenczet és Demetert, a nem nemesi osztályból, melyben születtek, az országos igazi nemesek sorába emelte, s e nemesség jeléül ezeknek Hevesmegyében Jászberény városában lévő házát szántó és kaszálló földjeikkel, melyeket egy forintcensus után adni szoktak, más nemes házak és udvarokat illető előjoggal és mentességgel felruházván, budavári kincstárnokainak és udvarbiráinak, rováskivetőknek és beszedőknek, valamint Hevesmegye fő- és alispánjának s szolgabiráinak megparancsolta, hogy most és jövőre nevezett Barla Pál s emlitett rokonait mindkét ágon azon ház után minden a király részére adni szokott census, taxa, rendes és rendkivüli adózások fizetésére, melyektől örök időre felmentettek, kényszeriteni, ezért őket háborgatni s vagyonukban kárositani ne merészeljék.[9]

Ez oklevél által történt nemességnyerés azon ritkább esetek közé tartozik, midőn egy, habár jász, de országos nemesnek el nem ismert egyén az országos nemesek sorába 395nemesi czimerjelvény adása nélkül emeltetik, s a jászság területén általa birt ház és földek nemesi udvarnak s birtoknak jelentetvén ki, jövőre minden királyi adózásbeli közterhek viselése alól felmentettek.

Ezen kivül kiváló érdekkel birnak az oklevélnek következő szavai: „a ház egyszersmind a szántó és kaszálló földek, melyek egy frt. census után szoktak adatni.“

Eddigi történelmi adataink alig adhattak felvilágositást arra nézve, hogy a jászkún községek mivelés alatti nagy terjedelmü birtokaira nézve, ezek egyes lakosok általi birtoklása mi aránykulcs szerint történt; s most ez oklevelből látjuk, hogy ily kulcsúl a jászkúnok által fizetett kir. census szolgált, mely birtokarányban vettetvén ki, a hány forinttal járult valaki ennek fizetéséhez, azon arány szerint részesült a földek birtoklásában.

János királyhoz állandó hű ragaszkodásukat a jászkúnok felhasználták arra, hogy régi kiváltságos szabadságaikat e király által megerősittessék. Igy 1536-ban Nagyváradon János király előtt a kolbászszéki kúnok kapitányai és szabadossai megjelenvén, előadták, miszerint nékik a régi királyok által kiadott, megpecsételt s János király által is megerősitett oly kiváltság levelük van, melynek értelmében ha valakinek ellenük bármi keresete van, őket általok választott és meghitelt birájuk pecsétjével maga elébe idézi, s a feleknek előadásaikhoz képest ugyan e biró itéletet mond, s miután nevezett kolbászszéki kúnok magukat e szabadságukban megerősittetni kérték; János király ez évi jun. 19-én kelt oklevelében budavári tiszttartó, kincstárnok s váradi püspök Frater Györgynek, ennek helyetteseinek, s az ország többi biráinak meghagyja, hogy nevezett kapitányokat, kir. szabadosokat s ezekhez tartozókat jövendőben senki közülök bárkinek kértére személyökben elitélni, vagy biróságuk elé állásra, vagy valami birság fizetésre kényszeriteni, vagy e miatt személyében vagy vagyonában megkárositani ne merészelje.[10]

396Ugyan ezen kiváltságos biráskodási jogukat a kolbászszéki kúnoknak János király Budán 1539-ik évi apr. 2-án kelt oklevelében még részletesebben megerősitette, megparancsolván a főpapoknak, báróknak, biráknak, várnagyoknak, nemeseknek stb. hogy valamikor a kolbászszéki kúnok vagy ezekhez tartozók vagyonaikkal és kereskedési czikkeikkel azok földjére jönnek, azokat személyökben elitélni, biróságuk elibe állitani, vagyonaikat és kereskedelmi czikkeiket letartóztatni, különösen másoknak adósságai, vétségei és kihágásai miatt, ne merészeljék; hanem akinek nevezett kúnok ellen valami keresete van, azt e kúnok birái előtt a törvény rendes utján keresse, kik annak teljes igazságot fognak szolgáltatni; az ez ellen vétőket a megyei fő- és alispánok s szolgabirák ennek megtartására kötelezzék.[11]

E közben a még fél századdal ezelőtt virágzó Hontosszéki kún szállások a mohácsi vészt követő viharoknak áldozatul esve, pusztulásnak indultak; mint ez kitetszik János királynak 1537-ik évi februàr 7-én kelt tanúvallatási parancsából, mely szerint Jakabszállásáról Tomán Gergely nemes hive jelentette előtte, hogy ő Fejér megyei Honthos puszta faluhoz tartozó Honthos harasztja nevü puszta miatt szinte jakabszállási nemes Alagaz Imre ellen az iránt, hogy ezen Honthos harasztja Hontos vagy Ivánkateleke szinte pusztafaluhoz tartozik-e, vagy nem, pert folytatván, a biróság tanúk kihallgatását rendelte el: minél fogva a fejérmegyei bármi rangú s állapotú embereknek meghagyja, hogy nevezett felek felszóllitására 16 nehéz márka büntetés terhe alatt a biróság előtt a peres pusztán megjelenvén, amiről tudomásuk van, arról tanuskodjanak.[12]

Hontosszék állapota azonban csakhamar megváltozott, mert János király saját pártját nem annyira fegyvere hatalmával, mint édesgetésekkel, igéretekkel s jutalmazásokkal kivánván nevelni és fentartani; I. Ferdinánd által 1528-ban pécsi püspökké nevezett, majd tőle Zápolyához pártolt Sulyok Györgyöt[13] János király gazdagon megjutalmazta 397oly módon, hogy 1537-ik évi maj. 20-án kelt levelében pécsi püspök Sulyok Györgynek, valamint Sulyok István és Balázsnak eddigi és jövendő hü szolgálataikért, a Hontorszéknek (igy) nevezett királyi hét kún helységeket, jelesen: Előszállást, Karácsonszállást, Ujszállást, Jakabszállást, Sárosdot, Kajthort és Perkátát, melyek Fejér megyei Soltszékben feküsznek, minden tartozékaival oda adományozta, hogy azt ők és örököseik birhassák mindaddig, mig János király vagy utódai ezek helyett másutt kétszáz benépesitett jobbágy telket adományozhatni fog, magára vállalván, hogy nevezett adományosokat ugy a kún, mint ezek helyett adandó más birtokokban bármely megtámadók ellen megvédeni fogja. Ugyan e napon kelt levelében a király a székesfejérvári keresztesek konventjét emlitett adományosoknak e helységek birtokába törvényes beigtatására utasitja.[14]

A konvent e végett saját tagjai közül Atthyai Antal bizván meg, ez Zerethi Lőrincz kir. küldöttel először jun. 19-én Jakabszállás, Ujszállás, Sárosd és Perkath, másnap pedig Előszállás, Karácsonszállás és Kajthor nevü kúnszállásokon megjelenvén, az itt egybegyült szomszédok, jelesen szentmártoni Gyárfás Bertalan, szentágotai Thebery Pál és Reöthy Balázs, csefalvai Cseh Máté és György, Keresztúri György és Imre, Ispán Endre Földvár városi tiszt, pazmai Simon Illés, Andrassa Gergely, Barachy Gergely, alapi Rewthy Mátyás és Dombó Miklós nemesek, valamint biró Nagy Tamás és Illés György a fejérvári káptalan Mindszent helységekbeli jobbágyok előtt a királyi küldött nevezett adományosokat ez évi jun. 19-én és 20-án a fentebbi helységek birtokába minden ellenmondás nélkül beigtatta; s errőli jelentését a konvent jul. 4-én kiadta.

Ez adományozás anyival inkább feltünő, mivel a fentebbi oklevelekben láttuk, hogy királyaink a jászkún birtokokat a kir. jövedelem érdekében idegenek részére el nem adományozhatóknak tekintették; minélfogva az 398ezek szomszédságában fekvő birtokokról kiállitott több adománylevelekben nyiltan benfoglaltatik azon záradék: „amenyiben azon birtok királyi kún vagy philisteusok szállásaihoz nem tartozik;“ ily adományozásokat az ország nádorai is, nehogy három ezer arany gazdag fizetésök, csorbulást szenvedjen, elleneztek. Hogy mindezek ellenére mi ok indithatta János királyt, hogy a termékeny földdel biró Hontosszéket a kir. jövedelem kárával idegeneknek adományozza, ezt határozottan nem tudhatjuk; azonban e folytonos és éles pártviszályok korszakában nagyon valószinünek látszik, miszerint a hontosszéki kúnok Ferdinánd pártjához csatlakozván, János király őket e miatt fosztotta meg szabadságuktól; főleg miután a belviszályok és török hadjáratok nyomorai miatt népességök is megfogyott, s 1533-ik év óta a nádori szék is betöltetlen lévén, ez oldalról is kellő védelemben nem részesülhettek.

Annyi bizonyos, hogy ezen adományozás a hontosszéki kúnszállásokat a kúnság területéből örökre elszakitotta, mert János király e kún szállásokat más jószágokkal az adományosoktól visza nem cserélte, s többé Hontosszék, mint kún birtok elő nem fordul.

Ugyancsak 1537-ben midőn János király Temesvárról Budára utazott, Lippát és Gyulát meghaladva deczember első felében a koronának Mesterszállás nevü helységébe érkezett, s itt Czibak Imrével együtt meghált, s másnap Tisza-Varsánnak folytatta utját.[15]

E korszak egyébiránt az ország lakosaira nézve a szenvedések évei voltak, mert bár a király és ország hadai féktelenségének zabolázására már 1435-től kezdve több szigoru törvények hozattak, de ezek végrehajtás hiányában nem enyhiték a nép kinszenvedéseit, mint az 1536. 26. tcz. bizonyitja, mely szerint „a köznépnek semi mást, mint iszonyu verésekkel illetett mezitelen testét hagyják meg.“[16] Oly nagy volt ez időben a pusztulás és rémülés, hogy a természet és mesterség által megerősitett Szeged városának nagy számu és vitéz népe a töröktöli félelem miatt arról gondolkodott, hogy családostól 399más biztosabb helyre költözik ki; mire János király nékik Tordán 1538-ban kiadott levelében engedélyt is adott.[17]

E közben mind Ferdinánd, mind Szapolyai a békére hajlandókká lévén, 1538. év kezdetén az alkudozások meginditattak, s végre a béke ez évi febr. 24-én Nagyváradon megköttetett; de a béke tartós nem vala, ujabb viszályok támadtak. János habozva ingadozott az osztrák és török barátság között, s a török részre tett gazdag ajándékok az országnak nagy adókkal zsarolására kényszeritették, s e miatt a kedélyek tőle mind inkább elidegenedtek.

Majd 1539. jan. 25-én János király nőül vette Izabellát, a lengyel király leányát.

[1] Okltár 258. sz.

[2] Okltár 260. sz.

[3] Tört. Adattár 1873. 316. l.

[4] Pray Epist Proc. II. 48–53. l.

[5] Okltár 261. sz.

[6] Okltár 262. sz.

[7] Oklt 264. sz.

[8] Okltár 264. sz.

[9] Okltár 266. sz.

[10] Okltár 265. sz.

[11] Okltár 272. sz.

[12] Okltár 268. sz.

[13] Fraknói Orsz. gy. Eml. I. 99., 127., 135., 313. 348. l.

[14] Okltár 269. 270. sz.

[15] Szerémi Gy. i. m. 305.–307. l.

[16] Corpus jur. hung.

[17] Hornyik szegedi okltár LVIII. kézirat.