III.

Király, hadvezér s magyar sereg hiánya miatt az országos rémülés ezen napjaiban ellenállásra senki, de mindenki csak menekülésre gondolt: vive magával, mit lehetett, családját, élelmi szereket a Duna és Tisza ingoványos nádasai közé. Minden felé szabad tér nyilt a török seregnek, mely – mint egykori irók beszélik – Vácztól Gyöngyösig, Miskolczig, Mohiig, a nagy Szegedig, s innen le Péterváradig rabolt, égetett, pusztitott s kiket elfoghatott, rablánczra fűzött.[1]

Ez iszonyu pusztulás idejében hogy a mai kiskúnság is hasonló sorsra jutott, onnét lehet következtetni, mert mig a szegediek Ibrahim elől jó eleve a tiszántúli vidékre elmenekültek, addig a Szeged körül fekvő faluk lakosai a törökök által véletlen megrohantatva, mindenökböl kifosztattak, s vagy megölettek vagy rabságra vitettek; ezenkivül egy 1536-ban kelt oklevél Kecskemét elpusztitását világosan megemliti, s igy a vele szomszéd kún szállások se lettek bizonyosan megkimélve; sőt János királynak 384egy 1539-ik évben kiadott oklevele emliti is, hogy a Szeged mellett Dorosma szomszédságában fekvó Szentmihály és Bánfalva helységek a zavaros mult időkben a törökök által pusztittattak el.[2]

Ugy látszik azonban, hogy a mohácsi vész után Budáról september végén lefelé vonuló török tábornak pusztitásait a Kiskúnság felső része vagy elkerülte, vagy elmenekülve csakhamar ismét viszatért régi szállásaira, mert egy 1526–7-ik évi kapuszámöszeirásban Pestmegyéből ezt olvassuk: Kőrös Homonnay János és Kátay Ferencz városa 22 porta; kúnok: Szabadszállása a koronaőrök részére taxáltatott 24 frttal; kúnok Szentmiklóson hasonló módon taxáltatott 24 frtra, ezután jön Soltmegye, végül e megjegyzés: átalában török alattvalók.[3]

Az eddigiek szerint ez az első ösmert adat arra nézve, hogy a kúnok a koronaőrök fizetésére megadóztattak, s látva azt, hogy a két kún községek mindegyike 24 frttal, az időben jelentékeny öszveggel rovatott meg; azt kell következtetnünk, hogy ezen kún községek a mohácsi vész körül elég nagy népességgel s anyagi erővel birtak. Az azonban, hogy Pest, Solt megye s a felső Kiskúnság török alattvalóknak mondatnak a török kivonulása után is; azt látszik jelezni, hogy ezen Budához legközelebb eső megyék és községek a török tábor élelmezésére valának kényszeritve és rendelve.

A fentebbi 1536-ik évi oklevél emliti Jánoshida Pest, Ceer (ma Tót Kéér) és Alatthyan Heves megyei helységeket, melyek a jászok szállásai között lévén, nem hihető, hogy ugyan ekkor az egész jászság is fel ne dúlatott volna; sőt emlittetik is, hogy ez alkalommal a törökök a jászberényi zárdát elpusztitották és több szerzetest megöltek.[4] A Mátra hegyén öszegyült táborban hihetően jászok is számosan valának, melyet a törökök megvévén, az ott talált népet mind levágták.[5]

385A mai Nagy Kúnság a pusztitó vésztől ez időben úgy látszik, megmenekült; mert Zápolya János erdélyi vajda, ki ez időben a jászoknak is főnökje volt, a mohácsi vész napjaiban negyven ezernyi seregével elébb Temesvárnál, majd Szegednél erős besánczolt táborban, azután Fegyverneken, utóbb Tokajban szálott meg, s igy a tiszántúli résznek teljes védelmére szolgált.[6]

Igy pusztult el a mohácsi gyásznap után Dunatisza közének virágzó tartománya Vácztól Gyöngyösig, Miskolcztól le Titelig. E szörnyü pusztulásban temérdek emberélet veszett el; a vérszomjas törökhad minden itt talált barmot elrabolt, s e vizközi rónán egyetlen város vagy helység sem maradt épen, mind fölégetve, csak füstös falaik várták menekült lakosainak viszatért maradványait.

E dúló hadjárat alatt három tábora emlittetik a védtelenül meglepett földnépnek: Vértes hegyei közt Marótnál az első, hol a hős lelkü Dobozi Mihály nejével együtt elesett; Mátrában egy másik, Bácska mocsárai közt a harmadik, melyek megvivása sok török vérbe, megvételük anyival több magyar életébe került; Dunatisza közön még negyedikről is van szó: Szabadkánál, melyet a török had, minden erőfeszités mellett sem volt képes bevenni.[7]

Végre oct. 9-én Szulejmán Péterváradnál a Dunán átkelt, s őrizőcsapatok hátrahagyása nélkül eltávozott hazánkból; vitt magával szomoru rabságra kétszázezer foglyot, s Buda várából Hercules és Apollónak Mátyás király által felállitott érczszobrait diadaljelül Konstantinápolyba szállittatta.[8]

A mohácsi véres nap után az átalános rémület siri csendjét csakhamar a királyt választó pártok zajongása váltotta fel.

Egyik párt Zápolya Jánost, másik I. Ferdinándot kivánta királyul választani. A Zápolya-párt nemzeti, utóbb köznéven török pártnak, Ferdinándé udvari és német pártnak is neveztetett; ennek feje volt Báthory István a nádor, s a királyi kúnok birája[9] Zápolyának halálos ellensége, 386a mi a békés kiegyenlitést teljesen lehetetlenné tette. Igy történt, hogy 1526–1540-ig két koronás király uralkodott s vetélkedett Magyarországon; mert 1526. oct. 14-én Zápolya királynak kikiáltatott a tokaji gyülésen, s pártja mind inkább erősbödött. 1526-ik évi october vége felé Radics Bositstól a naszádosok kapitányától is örvendetes hir érkezett János királyhoz, mert ő is ennek pártjára állott, s hüsége jeléül, melyet élte fogytáig megtartott, a viszavonuló Szulejmán táborából nem régen elfogott néhány török közül egyet teljes felszereléssel neki ajándékba küldött, ezt azután János király, mint akkor még nagy ritkaságot, Mária özvegy királynénak ajándékozta.[10] Ezután János király nov. 11-én Székesfejérváron I. János néven megkoronáztatott; s innét a franczia, lengyel, török és más fejedelmi udvarokhoz trónra léptét jelentő követeket inditott útnak; azonban követe Konstantinápolyban meg nem érkezhetett.

Ugyan is János királynak, még vajdasága idejében volt egy lovásza, ki a testén végig nyúló fekete jegyről Cserni vagy Fekete Jánosnak neveztetett. Ez értesülvén, hogy hajdani ura királlyá választatott, a hozzá, mint valami uj szenthez tóduló ráczokat azzal hitette el, hogy ő szerb fedejelmi házból származott, s magát Jovánczárnak neveztette. Pártja Lippa vidékén nem csak ráczokból, hanem különféle nemzetiségü kóbor katonákból szaporodván, ő ezeknek vezerévé lett. Ennek hirét Szapolyai még Tokajban meghallván, magához hivatta, s felajánlott szolgálatát elfogadva, őt hüségére feleskette, s gazdagon megajándékozta; de nem hajtva Radics-Bosyth azon tanácsára hogy vegye magához a fekete ember seregeit s rontson be Ausztriába, magától oly utasitással bocsátotta el, hogy minél elébb a Tiszán átkelve, a gazdag, de néptelen Bács megye elfoglalására siessen. Cserni Jován teljesitette ura parancsát. Bács megye faluit felprédálta, gulyákat elhajtott, kereskedőket kifosztott, a nemesek házait kirabolta, s keresztyént, törököt egyiránt ellenségének tekintette, majd több mint 10 ezernyi gyülevész nép seregelvén zászlói 387alá, Szegedet feldulta. Ily siker után tekintélye növekedvén, megjelent nála Ferdinánd nevében az ügyességéről ösmert Révay Ferencz, ki sok ajándékkal őt királya részére lekötelezvén, hüsége jeléül nem sok idő mulva sikerült Czerni Jovánnak János király Konstantinápolyba utazò követeit elfogni.

Ekkor János király Budáról Perényi Péter erdélyi vajdát erdélyi és székely csapatokkal ellene küldte, ki Czerni Jovánnal Szegedhez közel a mai Dorosma város körüli térségen – haud procul Szegedino in campis patentibus – találkozván, vele megütközött, véres csata után Perényi megveretett, sokan elestek. ezek között Bezerédi Ferencz és Bakits Kelemen Pálnak testvére s Török Bálint lovasságának hadnagya. Innét Czerni Jován győztes hadaival Erdélybe vonult a szászföld pusztitására.

Ezalatt János király parancsára Czibak Imre temesi főispán, az elvesztett csata után a Ferdinándhoz pártolt Perényinek elszéledt hadait s a szomszéd megyék csapatait maga köré gyüjtvén, az Erdélyből Bács megyébe viszatérő Czerni Jovánt ugyanazon dorosmai térségen megtámadta, magát Czernit megsebesitvén, hadát részint levágta, részint szétszórta.

Lábbadozván sebeiből Czerni, két ezred magával egy sötét éjjel ismét Szeged városát támadta meg, s itt Zákány István gazdag kereskedő házát akarta kirabolni, azonban a támadt lármára a szegediek fegyvert ragadván, Szilágyi László palotájából Vid Sebestyén által tett lövéssel nehéz sebet kapott, s alig tudott, övéi által vitetve, Tornyos vagy Diód – Fessler szerint Dorosma (?) – faluba menekülni, hol sebeit gyógyittatni kezdte, mig nem itt létét a Jánospárti Török Bálint megtudván, a Bakits halála megtorlásául őt betegágyában megölte, s levágott fejét hüsége jeléül János királyhoz Budára küldötte, ki azt nagy örömmel fogadta.[11]

Az 1527-ik év kezdetén János király Esztergomban volt majd martius közepéig, s innét hirdetett Budára 388mart. 17-re országgyülést, mely I. Ferencz franczia királyal szövetséget kötött, Ferdinánd főembereit hazaárulással sujtotta, s adóul az ország összes lakosai minden vagyonának tized része megajánltatott, A XXVII. tczikkben ezenkivül elrendeltetett, hogy az ország különböző birái által a kúnok, philisteusok és nemesek között már gyakrabban felállitott s megjárt határok úgy vizen mint szárazon az elébbi határjárás szerint ismét felállittassanak, s a király parancsolja meg udvari tiszttartójának, hogy ez azok megtartására s elfogadására a kúnokat és philisteusokat kényszeritse, s nagyobb erősségül maga a király is a kúnok és philisteusokhoz parancslevelet intézzen.[12]

Ezenkivül, hogy pártját minden oldalról erősbitse, János király Budán jun. 18-án kelt oklevelével a rácz despotaságot Grabarya Istvántól, „ki a német párthoz állott“ elvévén, azt a törökök elleni hü szolgálataiért a naszádosok kapitányának Radych Bosychnak adományozza[13] s ennek vezérlete alatt zsoldjába hat ezer ráczot fogadott.

E közben az udvari párt is szervezkedvén, Ferdinánd János királynak háborút üzent, s hadait az országba küldte; majd maga is bejövén, 1527. aug. 20-án királynak megválasztatott, e választásnál Bátory nádor őt illető törvényes jogánál fogva Ferdinándra legelőször szavazott. „És ezzel a két király választással – jegyzi meg krónikájában Pethő Gergely – veszték el a magyarok országokat, mert a két király között való nagy háboruság, viszavonás és pártolás miatt az országnak teljességgel való romlása és veszedelme történék a törököktől.....“[14] Ez évi nov. 5-én Ferdinánd szinte Székesfejérváron megkoronáztatott, s ezután még több napig itt maradt, hogy pártját adományozások által erősitse. Igy nov. 9-én Gerendi Miklós kir. titkár jelentésére s Zalay János posoni főispán kérelmére kiadta azon oklevelet, mely szerint Külsőszolnok megyében a királyi kúnok Kolbászszékéhez tartozó Szentmárton községbeli Hethews 389Gergelyt és fiait mind két ágon nemesi rangra emelvén, Sz. Mártonban a plebánus és Kara György szomszédságában lévő házát s nemesi udvartelkét minden adózás és szolgálat alól hü szolgálataiért felmentette.[15]

Ily viszonyok között az egész ország két ellenséges pártra szakadt, s mindegyik párt mig saját hiveit hivatal és jószágadományozással jutalmazta, a másik pártbelieket ezek elvételével büntette, s mindenféle csábitó igéretek által saját párthivei számát nevelni igyekezett.

Mig a koronázás előtt Nádasdy Tamás Ferdinándnak a magyar főtisztviselők névsorát elkészitvén, ebben Bátory István nádor mint a királyi kúnok birája emlittetik; a miben a királyi szó használása, mint eddig szokatlan, feltünik.[16]

János király az előre nyomuló német hadak elől 1527. évi aug. 17-én Budát elhagyta, s Kerepesről Hatvanba, innét aug. 20-án éjjelre Árokszállásra ment, hol Czibak Imre hajduival találkozott; honnét azután a Sajó vizéhez, s Ónod vára melletti ládi zárdához vonult, melynek ez időben, a később oly fontos szerepet játszott Fráter György vala főnöke, kivel a király egy hónapi itt tartózkodása alatt szorosabban megösmerkedett.

Majd 1528-ik évi mart. kezdetén a szirmai erdőknél a német had által megveretvén, kénytelen vala János király Lengyelországba menekülni. Azonban hü emberei, különösen Fráter György fáradhatlan tevékenysége folytán hadait ujra rendbehozván, ez évi novemb. kezdetén csapataival már Debreczenben állott, innét ment Nádudvarra, s a Nagykunságon keresztül Kenderesre, Nagyturra, Sebestyénházára, Makóra, hol a tápéi révnél Mehemet bég belgrádi basával találkozott, minek következménye az lett, hogy őt Szolejmán 1529-ben a királyságba viszaállitotta, s Buda várát is birtokába adta.[17]

Az e korbeli hazai viszonyokra megjegyzi egy egykoru iró, miszerint ez időben anyira sülyedtek már a magyarok, mind a főrendüek, mind a nemesek, hogy akinek két fia volt, egyiket Ferdinánd, másikat János 390pártjára küldötte,[18] mert a mint egyik vagy másik hatalma növekedett, az ellenpárt hiveit jószágelkobzással büntette; minek egy példáját látjuk Vécsey István életében, ki atyja példájára Zápolyát pártolván, ezért őt János király tüstént a tokaji gyülés után világi létére is leleszi préposttá nevezte; májd midőn 1529-ben Zápolya dolgai roszra fordultak, Ferdinánd nemcsak e prépostságot vette el tőle, hanem saját birtokait is Báthory nádor által párthivei egyikének Szőllősi Szabó Balázsnak adományoztatta. E veszteségét János király azzal igyekezte kárpótolni, hogy Vécsey Istvánt egy kún kerületi tisztséggel ajándékozta meg; ezenkivül személyes érdemei kiemeléséül őt 1530-ban, midőn Reggendorf német hadaival Budát ostromolta; a felügyelete alatt álló kúnokkal együtt oldala mellé rendelte, s Vécsey István bátorsága, hüsége s vitézségével János király ujabb jutalmazására tette magát érdemessé.[19]

Hogy miféle kún kerületi tisztség volt az, melyel Vécsey jutalmaztatott, s menyi haddal vettek részt a kúnok Buda ostrománál; ezt a Vécsey család levéltárában hihetően meglévő okirat igazolná, ennyi azonban igy is látható, hogy a kúnságnak legalább azon része, mely Vécsey alatt állott, János királyt nemzeti pártjának volt hü követője.

E közben János király Lippára szállott, s több felől megkezdetett a pártháboru: a nép ennek nyomorai alatt nyögött, a János táborában levő lengyel hadak a fosztogatásokból meggazdagodtak s nagyobb része a martalékokkal tova állott; Ferdinánd alattvalóit pedig saját hadi népe pénzétől sőt ruházatáról is megfosztotta, s ily eljárása még a hiveket is lázadásra ingerelte.[20]

Hogy ez időben mily elkeseredés uralkodott még a Ferdinánd hivei között is, erről az 1530. maj. 8-án tartott pozsonyi részleges gyülés tanuskodik, mely Ferdinánd királyhoz intézett felterjesztésében keservesen elpanaszolja, hogy „bármerre járt felséged serege, mindenütt 391a legkegyetlenebb ellenség módjára dühöngött; nem téve különbséget a hü rendek és lázzadók között. Számos városokat és helységeket felgyujtott; számos ártatlanokat, egyházaikat és világiakat, legyilkolt; a népet bőrig kifosztotta; elvette gabonáját, barmait, butorait és ruháit. A városok és helységek pusztitásánál, mintegy rendszeresen legelőbb a templomokba rontottak; mindent, mit ott találtak, szent és világi tárgyakat egyaránt elragadoztak, sok helyen az Úr testét se kimélték. Ezen emberek semi különbséget nem tettek az Ur háza és az istállók között; csakhogy talán ezekben kevesebb gonosztetteket követtek el. Sértenők felséged füleit, ha elbeszélnők kicsapongásaikat, melyeket asszonyokon és szüzeken, kegyetlen tetteiket, melyeket szerzeteseken és papokon elkövettek.“[21]

János király a berenhidai gyülés eredménytelen feloszlása után, értesülvén arról, hogy Ferdinánd Esztergomba országgyülést hirdetett, hogy ettől hiveit minélinkább viszatartsa, 1532-ben ugyancsak sz. György napjára maga is öszehivta az ország rendeit, még pedig elébb Túrra, hova Tiszáninnen és túli vidékről övéit fegyveresen öszegyülni rendelte, később a gyülés helyéül Pestet tüzte ki.

Mint mindjárt látandjuk: a jászkúnok János király párthivei lévén, a túri gyülésre ezek is bizonyosan meghivattak; de az eredmény előttünk ismeretlen.[22]

[1] Verancsics A. munkái II. 24.–5. Broderics i. m. 87. Podraczky két m. kron.

[2] Hornyik Kecskemét v. tört. I. 221. II. 6. l. Jászay magy. nemz. m. mohácsi vész után 30. l. Sárospataki krón. 49. l.

[3] Okltár 257. sz.

[4] Urb. Fridrich hist. prov. Hung. ord. Minor. P. Franc. P. I. p. 26.–7.

[5] Verancsics i. m. 24. l.

[6] Verancsics i. m. 21. 26. Fessler Gesch. v. Ung. VI. 315. 328. 329. 338. 340. l. M. Soiteri a Vinda de bello Pannonico Kovachich Script. P. II. p. 295.

[7] Verancsics i. h. 25. Hornyik i. m. II. 9–10. l.

[8] Fessler i. m. 330. Istvánfy 83. E munka l. 56. l.

[9] Jászay M. orsz. moh. vész ut. 50. l.

[10] Jászay f. i. m. 109. l.

[11] Jászay Magy. nemz. tagjai 107–8. 342–3. Budai F. polg. Lex. I. 87. II. 5. Fessler Gesch. d. Ung. VI. 353–377. Varga F. Szeged v. tört. I. 92. l. Verançsics munk. II. 26. l.

[12] Fraknói V. Országgy. eml. l. 122. l.

[13] Budai kam. ltár N. R. A. Fasc. 935. No. 13. Jászay i. m. 349. l.

[14] 1729-ik kiadás 103–4. l.

[15] Okltár 259. sz.

[16] Jászay i. m. 50. l.

[17] Szerémi Gy. eml. ir. 241–3. l.

[18] Szerémi i. m. 210 l.

[19] Reform polit. lap. 1873. mart. 18. 76. sz. tárczája.

[20] Horváth M. Magy. orsz. tört. 1861. III. 48. l. Szerémi Gy. i. m. 245. l.

[21] Fraknói Országgy. Eml. I. 262. l.

[22] I. m. I. 461. l.