II. Lajosnak mindjárt uralkodása kezdetén 1516. jun. 3-án kiadott okleveléből látjuk, hogy a jászkún kapitányságok mind II. Ulászló, mind II. Lajos idejében kir. adományozás tárgyai valának; igy II. Ulászló Heves megyei Ágó helység kapitányságát Ágói Kelemen nemesnek adta adományba, kinek azonban magvaszakadása folytán, e kapitányság a királyra szállott, melyet azután II. Lajos visegrádi kir. udvari altiszttartó Fychor Lukács nemesnek, tekintve ennek úgy Ulászló, mint Lajos király részére s a koronának tett hü szolgálatait, minden e kapitánysághoz régi szokásból tartozó törvényes illetékek, jövedelmek és hasznokkal, valamint annak minden örököseinek s utódainak azon feltételek mellett, melyek szerint azt Kelemen birta, adta és adományozta.[1]
A Hontosszéki kún kapitányok gyakran peressé vált kapitánysági jogaik biztositása végett erre vonatkozó okleveleiket uj király trónraléptekor nem késtek kir. megerősités és jóváhagyással ellátni. Igy 1517. jul. 26-án II. Lajos király előtt a fentemlitett Thomán János fiai Imre és Mihály mint Honthos széknek kapitányai felmutatták Palóczy László országbiró és Turóczy Benedeknek 1465. sept. 5-én kelt egyességi oklevelét megerősités és kir. jóváhagyás végett, mit a király nemcsak teljesitett s kir. jóváhagyással ellátott, hanem nevezetteknek hü szolgálatait tekintve. a Honthosszéki kúnok kapitányságát Sárosd, Gyolcsapálszállása, Ujszállás, Hontos, Kétpolgárt és Thobaliszentpéterszállásával, s Beztherszállása, Chabak, és Ivánteleke szállásokon lévő részbirtokokkal, s ezekdek öszes tartozékaival, haszonvételeivel Thoman Imrének, 370Mihálynak s nejének Katalinnak, Gergely, György és Lőrincz fiainak, Thoman Imre leányának Sófiának, s ezek mind két ágon lévő örököseinek uj adományi czimen adományozza.[2]
Ez az első eset, hogy jászkún nemzetségi vagy kapitánysági birtok nem csak fi, hanem nőágnak is adományoztatott; a mi az ősi nemzetségi birtokviszonyok zavarba jöttét s enyészetnek indulását látszik jelezni.
Ez időben nem csak évenként, hanem egy évben is többször tartattak országgyülések, melyeken alkotott számos törvényczikkek, főleg a kir. kincstár alásülyedt állapota javitására, s a naponként fenyegető török ellen a honvédelem rendezésére vonatkoznak.
1518-ik évi sept. 29-én Bácson tartatott országgyülés; az itt hozott törvények bevezetéseül szolgáló 1-ső czikkben maguk a haza képviselői szomoru vonásokkal rajzolják hazánk ez időbeni állapotát. „Ámbár – úgymond – eddig is az egész ország csendességét és hasznát, különösen pedig a kir. felség kormánya erősbülését illető sok, és sokszorosan jó és hasznos intézkedésék tétettek és hozattak; mindazáltal mivel ez intézkedések megtartása és végrehajtása soha be nem következett: ennélfogva mindezek haszontalanokká váltak. A legtöbb végvidéki várak elvesztek, a többieknek falai öszeomlottak, s ez időben számtalanok, mind a kölcsönös harcz, mind az ellenség által rabságra hurczoltatás miatt elvesztek, s ő Felségének több izben megajánlott pénzsegélyek keveset használtak. Szóval az ország és közélet minden dolgai úgy a védelmi hadjáratokban, mint a törvényszékek tartásában zavart és felfordult rendben folytak.“
Ugyanez országgyülési XV-ik tczikk a kir. kincstár és udvar jövedelmeiről intézkedvén, elrendelte, hogy Huszt a máramarosi sókamrákkal, melyek ekkor Perényi Gábor; továbbá az erdélyi sókamara, a harminczadok, melyek Szapolyai János, Sárkány Ambrus, Keserü István és társai kezében valának; s a Mihály és Felix flórenczi kereskedők által birt erdélyi huszadok, az ötvenedek, 371az arany és ezüst bányák, a körmöczi és más kamarák, valamint a nagy részben zálogba adott kir. városok, s a kir. szászok a most kirendelt kincstárnoknak, – Munkács vára az erdélyi püspöktől, Tata, Komárom, Visegrád, Óbuda, Csepelsziget Szalkay püspöktől, Ros (szentendrei) sziget, Zsámbók, Keszy Buzlay Mózes főudvarmestertől, Solmár Podmaniczky Jánostól minden tartozékaival együtt a birt zálogból erőhatalommal is, valamint a kúnok és philisteusok a királyi konyhatartásra a budai udvarbiró kezéhez átadassanak.[3]
A XXXII. tcz. pedig elrendelte, hogy a király a kúnok, philisteusok és szegediek, valamint némely nemesek között fenforgó s már gyakran sürgetett határjárást mielébb eszközöltesse; ezenkivül a kuruczok idejében okozott károkat általok megtérittesse, s hasonlóul a szökevény jobbágyokat adassa visza.[4]
Ugyan ezen törvények 1519-ben Bácson tartott országgyülésen a XI. és XXXII. tczikkekben szóról szóra megujittattak. Ez évi febr. 5-én Perényi Imre meghalván, helyette nádorrá Báthory István választatott.
1520-ik évi február kezdetén Budán országgyülés volt, melyen a bácsi végzések ujból megerősittettek.
Báthori hadvezéri tehetséggel nem birván, nádori uj meltóságában azzal akarta magát kitüntetni s népszerüségét növelni, hogy az anyi törvények által elrendelt és sürgetett határvillongások ügyét elintézze.
Erre vonatkozólag 1521-ik évből három terjedelmes határjárási oklevele maradt fen, melyek Hegyes, Kakath, Turonypéterszállása s Aszonyszállása nevü kún szállások, s ezekkel szomszéd helységek közötti határvillongások kiegyenlitését tartalmazzák.
Ez okleveleket Báthori István mint nádor, kúnok birája, temesi gróf s az alvidék főkapitànya az év első negyedében állitotta ki. Az első kelt Nádudvar városában jan. 21-én; ebben a nádor előadja, hogy a fentebbi években még Ulászló idejében, egy részről némely nemesek, más részről a kir. kúnok és philisteusok 372között, még Mátyás alatt budai várnagy és tiszttartó Ermen István által kir. itélőmesterek közbejöttével megujitott határoknak elavulása és széthányása miatt a felek között nem csak viszály, hanem vérengzés is keletkezett; mely miatt a nemesek a királyhoz gyakori panasszal fordultak. s a király e sérelmek orvoslását s határjelek felállitását el is rendelte. Azonban részint a belviszályok, részint a törökkeli háboruskodások miatt e határperek be nem végeztethetvén, a király ezek elintézését országgyülési törvény által is megajánlotta, de mielőtt ezt végrehajthatta volna, meghalt. Utánna fija Lajos emeltetvén a trónra, ennek idejében 1518-ik évi Sz. Mihály napján Bácson megkezdődött országgylésen alkotott több hasznos törvények között az is elrendeltett. hogy e határvillongások fentebbi királyi igéret folytán minlé elébb véglegesen elintéztessenek. Ennek következtében a király e czélra kir. udvari törvényszékéből két itélőmestert és ülnököt ki is küldött, de ezek különféle közbejött akadályok miatt ez ügyet ki nem egyenlithetvén, a viszálkodó felek között a véres boszú iránti vágy naponta növekedni látszott.
A nádornak hivatalánál fogva az ily viszályok kiegyenlitése kötelessége lévén, arra magát úgy saját indulata, mint a király különös parancsa folytán elhatározta; s ennek következtében jan. 14-én a helyszinére Hegyes helységben, mely részint Lajos király, részint biali Kenderesy Mihály és más Heves megyei nemesek tulajdona, következőleg e Hegyes helység és a Losonczy Sigmond tulajdonát képező Thomay és Bánhalma, valamint szinte Heves megyéhez és nánai Kompolth Ferencz birtokához tartozó Gyanda nevü faluk közötti földre elment, s ide a felek a szomszéd nemeseket és nem nemeseket is egybehiván, s ugyan ott a felek Kenderesy Mihály és Losonczy Sigmond is megjelenvén, a nádor ez ügyben Lajos király által kiküldött s teljhatalommal felruházott Baráth Mátyás vránai perjel és tiszttartó, Verbőczy István kir. személynök, Eleuwelghi János nádori nádori itélőmester, kir. ügyigazgató Nádasdy Albert társaságában személyesen megérkezett, ezen földeket használati tekintetből a felek mutatásai szerint bejárta s a felek 373által elővezetett több tanukat hit alatt kihallgatta; – s mivel ezen tanuk vallomásaiból kiderült, miszerint Kenderesy Mihály és a többi nemesek, valamint a hegyesi kir. kúnok az alábbi határjelek között fekvő földeknek mind Ulászló idejében, mind azután szabad és békés használatában s birtokában voltak, s csak a legközelebbi napokban Losonczy Sigmondnak Thomay és Bánhalmán lakó jobbágyai által lettek azokban megháboritva: annálfogva István személynök, János itélőmester s más jelenlevő nemesekkel tanácskozás után a fentebbi földek használatára nézve Hegyes helység határjárását eszközölték.
Az okirat e terjedelmes részében következő helynevek emlittetnek: Kethews halom (= kettős halom) Madaras falu (ma nagykún Madaras város), Beertz, (vagy dombocska) Ravaszlywk, Thomay uth mellett való szeek, Rekethyesfertheő, Beercz felehalomhatha, Besenyethelek puszta, az itteni egyház helye, Kochordos, Harmas halom hatha, Beertz vagy hath, Kerkakath ér, Sárpánhalma lapossa, Sarpan, Azotthas hath (aszottashát) Asován hath, Kúnásás, Tiszaszalók falu, Kenderatho (Kenderáztató), Gyochfenek tó (gyolcsfenék), Kylsewgyochfenek (külsőgyolcsfenék), Háromágy, Bwra vagy Szylwathelek, Szylvafolás, Szylvafenek, Zarvasháth, Szylvásháth, Roff helység, Kwnyelees (kúny, kúnelés, ülés), Borszere, (Borsere), Borshat, Borshalma, Zekhathar (székhatár), Kormólapossa, Kormohalma, bewlchewseer (= bölcsösér), Nagysebeseer, sebeseer, Kakath vize, Bozyaszthelek nevü beercz vagy háth (= Bozástelek nevü bércz vagy hát), Szylwashathar, Keweshalomhatha, máskép hathar-laponyag, kolbászi kir. kúnok.
Az eként megjelölt s ujitott határok között fekvő földeket a nádor Kenderesy Mihálynak, s a többi nemeseknek és a kir. kúnoknak s ezek örököseinek és maradékainak adta használati birtokukba, szabadságában állván bármelyik félnek ezek öröktulajdoni joga iránt a törvény rendes útján keresetet inditani.[5]
E határjárás elvégzése után négy nap mulva jan. 37418-án a nádort Szabolcsmegyei Szentágota pusztán találjuk, hol hasonló határvillongás kiegyenlitésében fáradozott. Az erről szóló oklevélben a fentebbi bevezetés ismétlése után előadja, miszerint vránai perjel és budavári tiszttartó Baráth Mátyás, kir. személynök Verbőczy István, Ellyewelghi János nádori, petroveczi Hentzelffy István országbirói itelőmesterek, biali Kenderesy Mihály és Derenchény György törvényszéki hites ülnökök s kir. ügyigazgató Nádasdy Alberttel jan. 18-án a helyszinére Szabolcsmegyei Szentágotha nevü pusztára, melyet részint Mágh Pál és György, s Barlag Menyhért, Miklós, László, s petri Dersy Márk, Ferencz, Máté, János és többi testvéreik, részint Aszonyszállása helységbeli kir. kúnok s a nádudvari nemesek pereskedéssel birtak, megérkezvén, s ide a Magdy testvérek és a nádudvari nemesek határszomszédjaikat összehiván, valamint egyrészről a Mághi, Parlagh és Dersy testvérek és saapi Thopa Antal, másrészről Sándor Endre, Gábor és György, Végh Tamás, Tóth György, Kerney Tamás és Magyar Pál Asszonyszállásán lakó kir. kúnok ugyanitt megjelenvén, fentnevezett királyi küldöttekkel. Nádasdy Alberten kivül, ki bár Sz. Agotán volt, de eljönni nem akart, személyesen a nádor megérkezett, s a kérdéses puszta használati tekintetből körülnézvén, a nádudvari nemesek előállitott tanuit hit alatt kihallgatta; fentnevezett kúnok, birói felszólitásra is magok részéről egy tanut se állitottak elő, hanem hivatkozásuk folytán Karczagujszálláson lakó kir. kúnok felmutatták Ulászló király által Budán 1506. nov. 14-én kiadott határigazitási kiváltságlevelet, mely szerint Szentágota puszta Ladánytól külön választatván, azt a nádudvariakkal közösen, de viszálkodás mellett használták, egészen azonban a király s igy e kúnok tulajdonához tatozónak állitották; hanem hogy az egészen őket illeti, azt igazolni nem tudták. Ennek ellenében a nádudvariak tagadták, hogy Sz. Ágota Ladány helységé vagy a kir. kúnoké volna, sőt ahhozi örökjogaik igazolására némely adományozási s beigtatási leveleket mutattak elő; mivel azonban jelenleg nem az öröktulajdoni, hanem csak a használati jog van kérdésben, 375a nádudvariak kérelmére tanuik vallomása s a kir. kúnok beösmerése folytán csak ez iránt szükség orvosló határozatot hozni.
Minthogy pedig Sz. Ágota pusztát azon kis része kivételével, mely Ulászló fent idézett levelével Ladány helységhez csatoltatott, már Ulászló király idejében s ettől kezdve egész mostanig a nádudvari nemesek az asszonyszállási és más szomszéd szállásbeli kúnokkal közösen, hol több, hol kevesebb perlekedés s egymásnak abból kölcsönös kizárása mellett valósággal birták, jelenleg is szántás vetés, kaszállás és legeltetéssel használják, s e tényeket fentebbi tanúk vallomása és a kúnok saját beösmerése igazolja: ennélfogva a fentebbi birák, s Perényi Ferencz nádudvari püspök a felek közti viszályok megszüntetése végett Sz. Ágota pusztát Ermény István által tett határjárás szerint két felé elosztani s határokkal is elkülöniteni határozták.
Első határul tehát e puszta egyházának helyét, hol Ladány, Asszonyszállása és Nádudvar helységek határai összeszögellenek, felvévén, a határjárást eszközölték; s ennek folytán a Nádudvar felőli részt e városnak, az Asszonyszállása felőli részt pedig az itt lakó kúnoknak adták használati birtokába; a tulajdoni jogra nézve szabadságában állván mindegyik félnek a törvény rendes útján keresettel fellépni; – az azonban nyiltan kijelentetett, hogy ámbár a fentebbi határjelekkel lett elkülönités folytán a kir. kúnok e puszta határán belől a Hortobágy vizét nem érintik is, mindazáltal a közel szomszédságból eredő kárositások megelőzése végett nevezett kúnoknak megengedtetik, hogy mindenféle marháikkal a Hortobágy vizét itatásul, de nem egyszersmind halászatul használhassák.
E határjárás következő helyneveket tüntet elő: Hortobágy, Disznóshalom, Echehalma, Darvaslaponyagh, Darvashalom, Ujszállás, Zágorréthe, Disznósréth, Althalot (általút), Orgondaszmiklós, Kápolnás, Sambokos réthe, Darvasér.
Az Orgondaszentmiklós helynévvel itt találkozunk először, s figyelmet érdemel, hogy – mint e munka II. k. 58–9. l. emlitettük – a 959-ben beköltözött besenyő – 376Thonuzapának fija Urkund volt. Thonuzapa a mai Abád vidékén, tehát a Jászság és Nagykúnság között elterülő földön telepedett le. Orgondaszmiklós ma Karczaghoz tartozó s ennek közelében levő puszta; hogy azonban volt-e és mi összeköttetésben a besenyő Urkund a kún Orgondaval, ezt adat hiányában meghatározni nem lehet; a név hasonlatosság azonban arra enged következtetni, hogy a besenyőkkel egy nyelvü kúnoknál is szokásban volt Urkund vagy Orkond nevet viselő kún nyervén itt szállást, az ezen Szentmiklós tiszteletére épült egyház után keletkezett helynévhez az Orgonda előnév megkülönböztetés végett adatott.
E határigazitásróli oklevelet a nádor Kenderesen ez évi jan. 21-én kiállitotta.[6]
Ennek bevégezte után a nádor ugyanazon birák közbejöttével jan. 21-én a Kenderes, Kakath s Turgony péterszállása nevü kún földek közti határigazitáshoz kezdett. mely alkalommal egy részről byali Kenderesy Mihály mint Kenderes helység birtokosa, más részről Seres Pál, Bvenchi Illés, Chazay Mátyás, Thwzgi Albert és Thepse Osvát mint kakathi, Maryalakai János, Ayaz János, Jangortha Péter, Radó Gergely, Chapó Péter, Markó János, Zakal Imre és Bewlder István mint Thurgonpéterszállási kir. kúnok e szállásokon lakó többi összes kúnok személyében is megjelenvén, ugyanazon birák Kenderes helységet használati tekintetben átvizsgálván, s a felek által előállitott tanúkat hit alatt kihallgatván, kiderült, hogy a kérdéses föld, bár mint Kendereshez tartozó, ennek határában fekszik, azonban a felek által pereskedéssel használtatott.
Igy állván a dolog, bár emlitett kir. kúnok a peres földet az ő kir. szállásaikhoz tartozónak állitották; de mivel ezt semivel nem igazolták, s itt most nem a tulajdoni, hanem csak a használati jogról kell itélni; a felek közötti kölcsönös háborgatások megszüntetése végett nevezett birák elhatározták, hogy a tanúk vallomása alapján Kenderes helységet emlitett kúnok szállásaitól határjelekkel elválasszák.
377Ennek következtében az elválasztó határokat megcsinálták, s az ezek közt Kenderes felől eső részt az itteni lakosoknak, a Kakath, Thurgonpéterszállása és Kolbaz felőli részt pedig az ezen szállásokon lakó kir. kúnoknak adták használatukba: a tulajdoni jogot mindkét fél a törvény rendes utján kereshetvén.
E határigazitási ügy bevégeztével a nádor viszatért Budára, s az errőli oklevelet febr. 25-én itt állitotta ki.[7]
E harmadik határjárásnál következő helynevek tünnek elő; Maryalaka, Naghtelek, Nagh-Reeth, Kysreeth, Kyszygeth, Thewysseszygeth, Rawazljwk, Kolbaz helység, Fatthywzygeth (fattyúsziget), Ravaszlyukere, Hayonywgalom (hajónyugalom), Ferthew, Hozywhath (hoszúhát), Thwr város, Welghath (völgyhát); – általában e három határjárási oklevélben mint kún szállások jönnek elő: Hegyes, Madaras, Kolbász, Aszonyszállás, Karczagujszállás, Orgondaszmiklós, Kápolnás, Thurgonypéterszállása, Marialaka, és Kakat, melyek az egy Kakat kivételével mint ezelőtt negyedfélszázaddal, úgy ma is részint mint nagy kún városok, részint mint ezekhez tartozó puszták ösmeretesek.
Ez oklevélben előforduló több személynevek közül figyelmet érdemelnek a marjalaki kúnok következő család nevei: Ayaz, Jangortha, Radó és Bewlder, melyek úgy látszik még pogány maradványok. Az Ayaz-ban a jász szavat találjuk fel; de ma is van Szabolcs megyében Ajak nevü község, melyet Ayac név alatt IV. Béla és V. István Teschench és Baliar kúnoknak adományozott. ezeknek utódai pedig 1322-ben hatvan márkáért gymesi várnagy Magyar Pál mesternek eladták; e kúnok kihalása után pedig 1324-ben I. Károly ezt Thoos és Eurpatruh birtokokkal ugyanezen Magyar Pálnak adományozta; – a Jangortha nevet megtaláljuk Jangotszállásban, mely mint Zentheltszékhez tartozó kúnszállás 1424-ben előfordul; a Bewlder névre látszik vonatkozni: IV. Béla idejéből s 1292-ből Beler, 1347-ből Bolden a Jamula fia. 3781354-ből Belcher, mely Bucsur változattal is jön elő; 1423-ból a Belcher (horhán), 1442-ból Temes megyében Beldre helynév; végre a Radó nézve fenmaradt 1444-ből szabadszállási Radó Pál kúnnak a neve.
[1] Okltár 248. sz.
[2] Okltár 249. sz.
[3] Kovachich Vestig. Comit. 475.–484. l. Syll. Decr. 253. l. Horváth M. M. orsz. tört. III. 334. l.
[4] U. a. u. o. 494. l.
[5] Okltár 251. sz.
[6] Oklt 252. sz.
[7] Okltár 253. sz.