A király még ez évben oct. 18-ra Budára országgyülést hirdetett; melyen alkotott 71 törvényczikkek közül a 2-ik eltiltja a királyt, hogy kir. jövedelmeit senkinek el ne zálogosithassa; a 3-ik törv. czikkben a kir. jövedelmek részletesen megjelöltetnek, s több kir. és más városok után ide soroltatnak a 3-ik pontban „minden kúnok és philisteusok,“ majd a jobbágyok adózásait s szolgálatait a 15., 16., 17., 18., 19., 20., 21., 22-ik tczikkek megszabván, a 23-ik tcz. kimondja, „hogy 363a philisteusok, kúnok, s a király többi jobbágyai bárhol lakjanak – kivéve a királyi és keritett városokat – mind az adó, szolgálat és tizedfizetésre, mind a szolgálattételre ez ország más jobbágyai és parasztjai módjára köteleztessenek.“
A 26., 27. és 28-ik tcz. a szökevény jobbágyokról s ezeket viszaadni vonakodó nemesek elleni eljárásról intézkedvén, a 29-ik tcz. igy folytatja: „ha pedig a szabad vagy keritett városok vagy kúnok és philisteusok, avagy más királyi jobbágyok, midőn hozzájok jobbágyok menekültek: a szolgabiró .... által .... megkerestetvén, az ily elhurczolt vagy szökevény jobbágyokat kiadni nem akarnák: akkor az ily város vagy falu birája, minthogy a királyi javak e miatt el nem idegenithetők (mint a 26. tcz. 3-ik pontja a nemesek birtokára nézve rendeli) a nemes vagy más kereső részére minden jobbágyért kétszáz forintban, s ezenfelül az ily jobbágyok dijjában marasztaltassék“ stb. – a 32. tcz. majd kimondja, „hogy a világi személyek az egyháziak, szabad városok s kir. jobbágyok ellenében csupán a fentebbi büntetésben, nem pedig a birtok vagy helység elvesztésében marasztassanak.“
Ezután a 39. tcz. a parasztkapitányokat, századosokat, tizedeseket, lázitókat, s más hasonlókat törvény útján kimondandó fejvesztésre itéli, de a kapitányok közül a 40. tcz. azokat, kik kényszeritve lettek ilyenekké, a fejvesztés alól felmenti; s kik ellenkezőt tenni merészelnek, legyenek bár világi urak, és nemesek, vagy szabad, keritett városok, vagy philisteusok, kúnok, avagy más királyi jobbágyok, a 41. tcz. szerint minden ily gonosztévőért egyenként 400 frtban marasztassanak.“
Végre az 54. tcz. a kúnok, philisteusok és szegediek részéről tett birtokfoglalásokat és határokat kiigazittatni rendeli.
Ez országgyülés intézkedései felemlitésénél nem lehet mellőzni, hogy II. Ulászló ez országgyülésnek 33-ik napján nov. 19-én Verbőczy István kir. személynök által öszegyüjtött s elibe terjesztett hármas törvénykönyvet jóváhagyván megerősitette.
364E törvénykönyv III-ik r. 25-ik czimében ez foglaltatik: „a falusiaknak – kiket jobbágyoknak hivnak – állapotjáról és törvényeiről ... Elvégezvén a szabad városok jogait, most már a falusiakról – kiket jobbágyoknak nevezünk – kell értekeznünk. 1. §. Kiknek állapotjuk sokféle, mert mások magyarok, mások szászok – – Vannak ezeken felül jászok és kúnok, kik királyi földeken telepedtek meg és laknak és szinte keresztyén hitüek ... 2. §. És ámbár mind ezen népségek (a királyi jász, kún, orosz és bolgárokat kivéve) ekkorig oly szabadság előjogával birtak, hogy a törvényes földbér letétele s adósságaik kifizetése után, lakhelyeikről tetszésök szerint máshova szabadon költőzhettek lakás végett, de ezen szabadságukat a mult nyáron, ama leggonoszabb Székely György nevü haramia vezérlete alatt egész nemesség ellen támasztott kurucz pártütés ... miatt végkép elvesztették, s most már földes uraiknak mint örökös parasztok merőben alávetetvék.“[1]
Mint látszik Verbőczy régebben elkészitett törvénykönyvének fentebbi részét az ezen országgyülésen hozott törvények szellemében módositotta s dolgozta át; ezért van, hagy a jászokat s kúnokat a jobbágyok közzé sorolja, de már a 2. §-ban a királyi jászkúnokat kiveszi azon népségek közül, kik elébb szabadon költözhettek, de a mostani kurucz felkeléshez csatlakozásuk miatt e költözködhetési szabadságukat elvesztve, földesuraiknak mint örökös parasztok merőben alávettetvék.
E pórháborúra vonatkozó adatok részletes elősorolása e helyen azért látszott szükségesnek, mivel abból, hogy a fentebbi 23-ik tcz., a philisteusokat és kúnokat adó, szolgálat és tizedfizetésre, az ország más jobbăgyai és parasztjai módja szerint kötelezte; és mivel a pórháboru a jászkúnság vidékén nagy mérvben dühöngött, némely történetirók ezek között Subich is[2] azt következtétik, hogy e jobbágyi sorsba taszitás oka az volt, mert a philisteusok és kunok is Dósa pusztitó pórhadához csatlakoztak.
365Fentebb igen sok esetben láttuk, miszerint az országos nemesi előjogokkal s ezzel egybekapcsolt honvédelmi kötelezettséggel felruházott jászkúnok a kir. tekintély rovására féktelen hatalom után törekvő főurak által többféle elnyomatást s jogcsonkitásokat szenvedtek, s ezek ellensulyozására nem vala más eszköz kezökben, mint a király oltalmához folyamodva, ősi szabadságaikról kiadott régi királyi kiváltságleveleiket az ujabb királyok által megerősitetni.
A keresztes háborút hirdető bulla nálok is kihirdettetett, s szállásaik közelében Pesten, Kalocsán, N.-Váradon a keresztesek főgyülhelye volt; hihetően ő hozzájok is megküldte Dósa Czeglédről kelt s felkelésre és csatlakozásra felhivó levelét, sőt Dósának Czeglédről Szegedre vonulása részint némely kúnszállásokon át, reszint ezek közelében történt; végre a fentebbi 1514. 33. 34. s 48. tczikkek világosan emlitik, hogy sokan a nemesek és papok közül, különösen pedig Máramaros megye csaknem minden nemesei a parasztok pártjához állottak; ellenben azt, hogy a jászkúnok a Dósa hadához csatlakoztak volna, sem e törvény, sem más történelmi adat sehol egy szóval sem igazolja.
Azt is láttuk fentebb, hogy a jászkúnok a hadjáratok és dögvész miatt megkevesedett népességü szállásaikra lakosok áttelepitésén törekedtek; minek az időben az vala legegyszerübb módja, hogy mások jobbágyait hol szabados, hol nem szabados úton elvitték; e szerint tehát a jászkúnok, vagy legalább egy részök valódi földesurak valának és saját jobbágyokkal birtak; s éppen e viszony folytán az 1514. 29. tcz. intézkedik is, hogy mi eljárás követendő az oly kúnok és philisteusok ellen, kik az elhurczolt vagy szökevény jobbágyokat viszaadni nem akarják.
Az 1514. 23. tcz. alkotását tehát nem a Dósa hadáhozi csatlakozás, hanem annak égető szüksége idézte elő, hogy az elidegenitett, s megfogyott kir. jövedelmek rendeztessenek; e végett a 2-ik tczikk elrendelte, hogy a király a kir. jövedelmeket a mellé rendelt tanács beleegyezése nélkül bármi sürgető szükség miatt is senkinek el ne adja, mert a vevő pénzevesztett lesz, ezenkivül e jövedelmek 366becsértékében, mint uzsorás, elmarasztaltatik. Ezután a kir. koronához tartozó birtokok és jövedelme-a 3-ik tcz. pontonként elősorolván, a 3-ik pontba ezekhez tartozóknak mondja ki a kúnokat és philisteusokat; s midőn a 15–22. tczikkek a földesúri jobbágyok adózási viszonyait megszabják, a 23. tcz. a királyi jobbágyok adózási kötelességeiről intézkedik, s mivel a philisteusok és kúnok, mint fentebb láttuk, évenként a király részére a budai kir. tiszttartóhoz bizonyos adót fizettek, ennek folytán ezek is királyi jobbágyoknak tekintettek; s nehogy a király ezen jobbágyai irányában kevesebb joggal birjon, mint a többi földesurak saját jobbágyaikra nézve, s e mellett az alászállott kir. jövedelmek is szaporittassanak; az ez országgyülésen uralkodott földesúri szellem a jászkúnokat is, nem tekintve azok anyi király által biztositott kiváltságaira, a paraszt jobbágyokkal adózási tekintetben egyenlő teher alá kivánta venni; de már a 29. tcz. alkotásával elösmerte, hogy a kúnok és philisteusok királyi jobbágy létükre, kiváltságolt birtokaikon oly földesurak, kik saját paraszt jobbágyokkal birnak, a későbbi 39. s 41. tczikk is mint ilyenekről intézkedik; s Verbőczy fentidézett Hk. III. R. 25. cz. is helyesen ezt engedi következtetni.
A következő 1515-ik évben Ulászló, Miksa császár és Sigmond lengyel király Bécsben nagy horderejü szövetségre léptek; Lajosnak Mária Miksa unokájávali eljegyzése jul. 22-én a Sz. István templomában ünnepélyesen megtörtént; Ulászlò leányát Annát pedig Miksa unokái egyike Ferdinánd vagy Károly egy év alatt el fogja jegyezni, s ha Lajos utódok nélkül halna el, Annának férje a magyar koronára számot tarthat.
Ulászló Bécsből visszatértekor Budán már a török követek várták, kik a fegyverszünet meghosszabbitását sürgették. Ezt X. Leo pápa 1516. jan. 27-én kelt levelében ellenzette, de mielőtt ez ügyben az országtanács határozott volna, Ulászló 1516. mart. 13-án meghalt.
Utódja egyetlen fia, a 10 éves gyermek II. Lajos gyenge kormánya alatt gyors léptekkel haladt az ország a gyászos mohácsi vész örvénye felé.
[1] Verbőczy Hárm. k. III. R. 25. cz.
[2] Coment. de Jazig. et. Cum. kézirat Cornides VI. 198. l. az egyetemi ktárban.