A következő 1512-ik év nemcsak arról nevezetes, hogy a házasság Sigmond lengyel király és Zápolya János huga Borbála között febr. 8-án megtörtént, hanem a jászkúnokra nézve azért is, mivel a király a philisteusokat kegyúri s lelkész szabadválasztási 356joggal felruházta. Az erről szóló oklevél a király saját parancsára Budán jun. 6-án adatott ki. Ebben a király előadja, miszerint mind a Fychor György, Kovach István és a többi öszves philisteusok részére több hű emberei által előtte tett esedezés következtében, mind pedig azért is, mivel – mint mondják – a kapitányok és philisteusai különben is mindenkor s mindeddig éltek azon szabadsággal, hogy ők egyedül magok választottak magoknak plébánusokat: azon királyi védnökségi jogot, melyel a király az ország minden más egyházaira, s igy az ily plebaniák adományozására nézve is elődjei szokása szerint fel van ruházva, ezen kapitányoknak, s a többi, bármely királyi szállásokon és helységekben lakó öszes philisteusoknak örök időre adja és adományozza, megengedvén nékik, hogy e kapitányok és a többi philisteusok, valahányszor s bármikor és bármi módon azok parochiája plebanus nélkül marad, szabad tetszésök szerint közönségök egyező akaratából oly alkalmas és becsületes férfiút, s jó és dicséretes életü lelkészt, ki ő nekik tetszeni fog, önmagok magoknak plebanusul választhatnak, magok közzé vihetnek és tarthatnak, a kit azonban megválasztanak, azt kellő becsületben s tiszteletben tartani, s annak szokott jövedelmeit kiszolgáltatni kötelesek.[1]
Hegyes községre nézve a XVI-ik század második és 3-ik évtizedéből több adat fordul elő; jelesen Szentgyörgyi Péter országbiró Nyarasapathin 1512. aug. 9-én a váczi káptalanhoz biali Kenderesy Mihály hegyesi Layos Mátyás, fegyverneki plebanus Tamás és nánai Kompolth Ferencz közötti ügyben vizsgálati parancsot ád ki; ugyanezen országbiró 1513. mart. 2-án Budán kelt bizonyságlevelet ád ki arról,[2] hogy zymeghi Orbonaz Endre, a nánai Kompolthy Miklósnak János fia utáni unokája Ferencz nevében, valamint byali Kenderesy Mihály és hegyesi Lajos Mátyás s Bod Miklós apanagyfalvi Apafy Miklós nevében előtte megjelenvén, előadták, hogy Kompolthynak és Abafynak Gyandán, Fegyverneken, Roffon és Szakállason Hevesmegyében 357lévő jobbágyai Kenderesynek és Lajosnak részint Heves, részint Pestmegyében fekvő Hegyes községbeli jobbágyainak kazalban lévő szénáját elhordták, s e miatt közöttök per támadván, erre nézve aként egyeztek ki, hogy a felek néhány önmagok által választott nemesekkel ez évi april 11-én Gyanda és Hegyes községben a helyszinén megjelenvén, ha kiderül a panaszolt szénaelhordás, a kárt Kompolthy és Abafy saját szénájokból Kenderesynek és Lajosnak megtériteni tartoznak, ezenkivül ugyanekkor Kompolthy Miklós és János idejéből Hegyes és Gyanda határait megvizsgálván, a jobbágyaik által kölcsönösen okozott károkat is kiegyenlitsék; mely intézkedés megtartására a felek magokat 100 arany frt terhe alatt kötelezték, mely öszveget a másik fél a legközelebbi nyolczados tszéken soron kivüli perrel megvehessen. Majd 1515. jun. 8-án a budai káptalan előtt hegyesi Lajos Mihály Hevesmegyei Hegyes községben lévő egy benépesitett jobbágytelket, melyen Csapó András lakott, biali Kenderesy Mihálynak, nejének s gyermekeinek tiz forintért zálogba adott.[3]
Ezután Layos Máté Hevesmegyei Hegyes községben levő egy házát és nemesi udvartelkét a király neve és pescétje alatt készitett hamis oklevéllel testvérének Layos Mihálynak örök joggal eladta, mely oklevelet Verbőczy István kir. személynök megvizsgálván, mivel e levél hamisnak találtatott: ez egész birtok az ország régi törvényes szokása szerint a koronára szállott; ennek következtében Lajos király Budán 1520. nov. 17-én kelt oklevelével, tekintve gyali Kenderesy Mihály kir. tanácsülnök érdemeit, a Heves megyei Hegyes községbeli egész birtokrészt, ugyanennek adományozta.[4]
1522. jun. 10-én Budán Lajos király előtt hegyesi néhai Lajos Gergely fia Mihály gyali Kenderesy Mihálynak, különféle dolgaiban adott segitségiért, s azon 42 arany forintért, melyeket Kenderesy Mihálytól kölcsön felvett, Hevesmegyei Hegyes községbeli három jobbágy telkét, melyeknek egyikén Zyl Fábián, másikán Csapó Endre lakik, a harmadik üres, s melyek különben is Kenderesy Mihálynál vannak zálogban, ugyanennek s örököseinek örök joggal átvallja.[5]
Ez időtájban a karczagujszállási kúnok a nváradi püspökség birtokaiból sok foglalást tévén, a váradi püspökség jövedelmeinek kezelője martonosi Pöstyéni Gergely a nváradi káptalan előtt megjelenvén, ennek 1513. máj. 25-én kelt oklevele szerint magát a királyt Ulászlót, s ennek karczagujszállási faluja biráját, esküttjeit s egyéb itt vagy Kolbászszék területén bárhol lakó kún jobbágyait Hegyesbor és Bolchatelek faluk, s Magyartelek, Thetethbor, Ujthelek, Therethnest, Hathaz, Borughaz, Thatartelek, Kápolnatelek és Péntektelek nevü s közép (?) Szolnok megyében fekvő puszták elfoglalásától ünnepélyesen letiltotta.[6]
Ez okirat eredetijének hiányában a mindenesetre hibás leirás vagy olvasás szerinti helynevek aligha kiigazithatók; mivel azonban Bolchatelek, Magyartelek, Ujtelek, Kápolnatelek a későbbi Bolcsa, Magyar, Ujszállás és Kápolnás nevü kúnszállások neveit mutatják, azt kell következtetni, hogy ezen birtokokat a kúnoktól a váradi püspökség foglalta el, s midőn ezeket ők jogosan visszafoglalták, ez ellen tette Pöstyéni Gergely az ünnepélyes letiltást, de a minek sikere nem lett, mert mint később látni fogjuk, ezen birtokokat folyvást a nagy kúnok birták s ezek birják jelenleg is. Figyelmet érdemel, hogy a XIV. század első felében élt Scybes kún főur lakhelye Hatház ez időben már puszta volt.
Ez okiratban elősorolt helyek Kolbászszékhez tartozván, kúnszállásokat jeleznek; jelesen Karczagujszállás ma Karczag. Hegyesbor ma puszta Békésmegyében, Bolcsatelek, a mai Bolcsa puszta, Magyartelek ma Magyarka p. Thetethbor, helyesen Therech = Törökbor határos Bolcsával; Ujtelek, a mai Törökborral határos a régi Zakegyház más néven Ujszállás, ezt látszik jelezni az Ujtelek elnevezés; Theretnest ily név ma itt ösmeretlen, Hatház ma puszta a karczagi határban, Borughaz ma ösmeretlen; 359Tatártelek, ez később mint kún falu, sőt ma már mint puszta Tatárszállás nevet visel a Körös partján Öcsöd mellett Békésmegyében, Kápolnathelek ma Kápolnás puszta Madaras város határában; végre Péntektelek, mely ez évnél se elébb, se később többé elő nem fordul; azonban ennek mint kún helynek emlékét tartja fen a karczagi határban a Péntekhalom nevü domb.
A váradi püspökségi tisztek ezen hatalmaskodását nem késtek a kúnok bepanaszolni, s ennek lehetett következménye Ulászló királynak ez évi jul. 28-ról Budán belylyeni Albert személynöki itélőmesterhez intézett rendelete, mely szerint Budavára udvarbirája Barats Mátyás panaszából értesült arról, hogy több megyei falukban lakó jobbágyai a jászkúnok, s más nemesek népei, jobbágyai és egyéb szomszédok között birtokfoglalások miatt oly sok viszály és kárositások merülnek fel, hogy ezek miatt a jkúnok vészpusztulásra jutottak; meghagyja tehát nevezett itélőmesternek, hogy a megyék nemesei közül nehányat maga mellé vévén, a peresföldek helyszinén megjelenjen, a panaszokat vizsgálja meg, s ha lehet egyenlitse ki, vagy intézze el.[7]
Ez alatt Bakacsnak a megürült pápaságra irányzott vágyai meghiusultak; mert II. Julius halálával pápává Medicis János bibornok lett X. Leo név alatt megválasztva, s Bakacs kárpótlásul a pápai követ czimét és hatóságát nyerte kelet és észak minden keresztyén tartományaira; majd a király megbizása folytán hatalmat eszközle ki a pápától, melynél fogva a kért segélypénz helyett követi hatósága területén keresztháborút hirdethessen.[8]
Mire Bakacs Rómából hazaérkezett, meg volt szabaditva Bosnia a törököktől a vitéz Beriszló Péter veszprémi püspök és horvát bán által, s viszatért Czobor Márton követ a török udvartól azon kedvező hirrel, miszerint Szelimmel a fegyvernyugvás három évre megköttetett.
De a nagyravágyó bibornok mind e mellett erélyesen sürgette a keresztbulla kihirdetését. A király országtanácsot tartott; ebben Bakacs a török megrontására kedvező 360külviszonyokat, ennek ellenében Telegdi István kincstárnok a parasztság felfegyverzését nem ajánló belviszonyokat, lelkesedve fejtegették.
Végre Bakacs győzőtt s a keresztháború 1514. apr. 16-án husvét ünnepén kihirdettetett. Erre az országban néhány nap alatt nagy mozgalom keletkezett; nagyszámu nép gyűlt öszve Pest alatt a Rákoson, valamint Nagyváradnál, Kalocsánál, Veszprémnél, Bácsnál és Szekesfejérvárnál. April 30-án Budán Sz. Sigmond egyházában nagy ünnepélylyel adta át Bakacs a Rómából hozott veres keresztes fejér zászlót Dósa Györgynek a keresztes had vezérének, kinek a táborban megjelenése negyven ezerre növelte a fegyveres keresztesek számát.[9]
A földesurak látva, hogy jobbágyaik a legnagyobb munka időben a földeket ott hagyva, csoportosan sietnek a kurucz táborba, erővel igyekeztek őket viszatartani, mi a keresztesek között nagy ingerültséget idézett elő. Erre a király és az érsek meghagyta Dosának, hogy több parasztot ne vegyen fel táborába; az eddig öszegyülteket pedig a prédáló török ellen Horvátországba vezesse.
De már késő volt. Mert Dósa látva, hogy kuruczai a nemesség ellen egész a dühösségig fel vannak ingerelve: kitüzé a lázadás zászlaját, s keresztesei szilaj tombolással rohantak szét táborából a nemesek lakjaira; ezeket feldulták, lakóikat kegyetlenül kivégezték.
Bakacs ennek láttára egyházi átokkal sujtá az engedetleneket. De ez is késő volt. Dósa magát kuruczok fejedelmének nevezvén, a szegény köznemességet is felszólitá, hogy zsarnok uraik kiirtására vele egyesüljön. Ugyan ekkor seregét négy részre osztá; egyiket Szaleres Ambrus vezérlete alatt Pest alatt hagyta; másikat Lőrincz pap alatt Bácsnak, harmadikat Barabás pappal Egernek inditá; maga a többiekkel Pest alól a Tiszántúli vidékre indult. Utközben Czeglédről felhivásokat küldött szélyel,[10] juniusban, melyeknek egy fenmaradt példánya szerint „Zékel György vitéz katona, az áldott keresztesek főnöke 361és főkapitánya, egyedül a királynak, de nem az uraknak is alattvalója, a Magyarországban, s különösen Pest és külső Szolnok megyékben lévő minden városoknak és faluknak, kiközösités és örök átok büntetése, valamint fej és jószágvesztés terhe alatt a legszigorubban megparancsolja, hogy a keresztesek szent gyülekezetét fegyveresen megtámadó hütlen nemesek ellen azonnal s minden kifogást mellőzve Czegléd városába siessenek, hogy eként a szent had az átkozott nemeseket megzabolázza; a kik ezt nem teljesitik, azokat a fentebbi büntetésen kivül házaik előtt felakasztatja, nyársba huzatja, vagyonaikat felprédalja, házaikat lerombolja, családjaikat legyilkolja.[11] Majd a Tiszán – hihetően Szolnoknál – átkelve Tisza-Varsány, Nagy-thúr, Békés, Gyula és Nagylak helységeken vonult át, hol mindenütt hadai nagyszámú új felkelőkkel szaporodtak.[12]
Ezalatt Budán az országtanács öszeülvén, külsegély helyett, a derék Bornemisza János lelkes inditványára, a megyéket és városokat fegyverre szóllitotta, Báthory István temesi grófot fővezérré nevezte, Zápolyát pedig felhivta, hogy Erdélyben székelyeit, szászait ültesse fel. Csakhamar Szaleres hadai Pest alatt szétverettek, s a megyei nemesség is Soprony, Sárospatak, Nagylak, Eger, Debrő, Körmöcz s Nagyvárad vidékén a kuruczok apróbb csapatait elszélesztette; jelesen Nógrád, Hont, Pest és Heves megyék egyesült felkelő serege Barabás pap csapatait szétvervén Pásztónál, a béke a Dunatiszaközön Szegedtől a felvidékig helyreállott a megyei nemesség két hónapi táborozása alatt; midőn azonban a felkelt sereg még Sz. Lőrincz falunál táborozott, azon hir terjedt el, hogy a keresztes had uj erőt nyervén, Tiszavárkonynál és Hevesnél ütött tábort; mire a fentebbi megyék felkelő nemessége jun. 16-án felhivta a felvidéki megyéket, hogy saját érdekük végett jun. 24-re minél nagyobb számban Hatvanhoz gyülekezzenek.[13]
Dósa ekkor, hogy egy várnak juthasson birtokába, Szegedhez vonult, de ezt be nem vehetvén, Csanád alá 362szállott, itt Báthory Istvánt és Csáky Miklós püspököt megverte; Báthory elmenekült, Csáky elfogatván, őt Dósa kegyetlenül kivégeztette; hasonló sorsa lett Telegdy Istvánnak, Dóczy Györgynek és sok másoknak.
Elfoglalván Dósa Csanád várát, az e vidéki nemesség birtokait feldulta; kiket elfoghatott, megölette, s szétküldött leveleiben azt hirdeté, hogy a főpapság és nemesség kiirtandó.
Csanádról a dühöngő pórsereg Temesvár alá ment, s azt útközben rablott ágyúkkal vivni kezdé; már nagy veszélyben forgott a vár, midőn az ezt hősiesen védelmező Báthory felszóllitására Erdélyből a vajda Zápolya János megérkezik; a kurucz hadat julius közepén egy véres csatában magverte, ezerenként hullottak el, többiek szétverettek vagy fogságba estek, mint maga Dósa is több társaival; Lőrincz pap azonban visza Bácsba elmenekült.
Ezután a boszú véres fegyvere pusztitott, s a borzasztó véritéletek a legyőzötteken végrehajtattak, még nem az egész pórhad Kolos, Fejér, Veszprém s legnagyobb erőfeszitéssel s a szerémi ráczok segélyével Bács megyében is Bajánál és Bácsnál vivott csatákban[14] legyözetett. E gyászos háború maj. közepétől sept. közepeig s igy négy hónapig tartva 40, mások szerint 70 ezer polgárnak életét, számtaloknak vagyonát, családját megemésztette, s a félrevezetett pórosztálynak századokon át lerázhatlan bilincseket készitett.[15]
[1] Okltár 243. sz.
[2] Okltár 244. sz.
[3] Okltár 247. sz.
[4] Oklt 250. sz.
[5] Okltár 254. sz.
[6] Okltár 245. sz.
[7] Okltár 245. sz.
[8] Fessler i. m. 887.–92. l. Horváth M. i. m. 616-7. l.
[9] Istvánfy lib. V. p. 41.
[10] Czeglédváros levéltárában sok ideig őriztetett Dósának két eredeti levele, azonban 1850-ben az 1848-ki forradalmi iratokkal Varga Samu – cs. biztos által ezek is megsemmisittettek.
[11] Pray Epist. Proc. R. Hung. P. I. ep. 41. a.
[12] Szerémi Gy. eml. ir. 59-62. l.
[13] M. n. muz. Podmaniczky hist. dipl. Pest. II. 671–2. l.
[14] Verancsics mzak. II. I. 7.–8. l.
[15] Uj m. muz. 1857. 452. l.