IV.

Az ebből származott gyakori kellemetlen surlódások végre oly magos fokra emelkedtek, hogy az 1498-ki országgyülésen tárgyalás alá vétetvén, az ez alkalommal Verbőczy István országbirói itélőmester szabatos tolla által szerkesztett törvények között a 47. törvényczikkben 341elhatároztatott, hogy „a kúnok és philisteusok .. közül nemesi birtokokra menni senkinek meg nem engedtetik, s ekép egyébiránt a nemesek jobbágyai a kir. felség hivatalnokai, vagy emlitett szolgarendben lévő emberek által is magok közé tartózkodás végett el ne hurczoltassanak, – ha pedig magok a hivatalnokok, vagy az emlitett philisteusok, kúnok – ezen megállapodás ellenére magok közzé valamely jobbágyokat vinnének; ez iránt ők az ország nádora előtt törvényesen kerestessenek.[1]

E törvényczikk szavai is igazolják, hogy ez időben a főnemesség a köznemességet minden úton elnyomni, s ez által a gyáva király mellett a korlátlan hatalmat maga részére biztositani törekedett. Ime e törvényczikkben, mely a főnemesség döntő befolyása alatt hozatott, azon kúnok és philisteusok, kik ezelőtt két századdal az ország nemeseivel teljesen egyenlő szabadságban részesitettek s e nemesi előjogok élvezetében anyi királyi oklevelek által biztosittattak, „szolgarendben lévő emberek“ neve alatt emlittetnek, csak azért, mert ők a jobbágyoknak más földjéről elhurczolását kissebb mérvben gyakorolni merészelték, mit a főurak régidő óta korlátlanul megtettek.

De nem csak a nemesi személyes szabadság, hanem az ősi nemes kún telepek épsége is több oldalról megtámadtatott a főurak által, kik ezekből magok részére tetemes foglalásokat tévén, azokat új határjelekkel saját birtokukhoz csatolták; s midőn e miatt a jászkúnok igazságuk érzetében tőmegesen felkelve, az új határjeleket széthányták: a főurak folytonos panasszal zaklatták a királyt, hogy jászkúnjait ily erőszakoskodásoktól tiltsa el. A király ezt meg is igérte ismételve, de mint sok más dolog, úgy ez is puszta igéret maradt.

Ez országgyülésen szinte előkerült e panasz, s végre kir. főpohárnok Palócz Mihály és testvére Antalnak erélyesb sürgetése következtében létrejett a 48. tczikk, mely szerint „mivel a kir. felség elébbi években megajánlotta, hogy azon viszályokat, melyek a nemesek és kúnok s filisteusok között a határok és más foglalások iránt támadtak, 342kiegyenliteni akarja; annálfogva az urak ő Felségének könyörögnek, hogy azon határok és viszályok eligazitása végett némely itélőmestereket rendeljen ki.“[2]

Egyébiránt ez országgyülés főtörekvése az volt, hogy a főpapok nyereségvágyának, önkényének korlátot szabjon, s hogy a köznemesség politicai jogkörét, szemben az urakéval biztositsa s kifejlessze.

Hihetően a fentebbi intézkedés következtében tétetett még ez évben egy határjárás Gálsz.györgy – ma Jászfelsősz.györgy – és Nagykáta között, miről az oklevél egyszerü másolatban Jászberény város levéltárában látható, melyben a következő helynevek emlittetnek: Hajtha szigete, Bódogaszonyháza, Egress, Hajtha vize, Nádas völgye, Ravaszlik nevü régi árok.

A jászkúnok kiváltságos jogaiknak gyakorlatilag használásában sok nehézséggel találkoztak, mert a nemesség kiváltságos helyzetüket vagy nem ősmerte, vagy azoknak élvezésében őket gátolta, s igy, ha útra keltek, sok kellemetlenség elkerülése végett kénytelenek valának kiváltságlevelüknek hiteles kiadványát igazolásul magokkal vinni; mint ezt egy fenmaradt példából láthatjuk. Midőn a Jászságból Faraacs Márton fija István pap s jászberényi lakos hoszabb útra indult, hogy zaklatás nélkül utazhassék, kértére Jászberény város birái, öszes hites polgárai és lakosainak nevében Ulászló királynak 1492-ik évi oklevele, melyben a Mátyás által 1478-ban megerősitett, Sigmond király 1407. mart. 13-án a jászok révvámmentessége és csak saját biráik előtt beperelhetése iránt kiadott kiváltságlevele egész terjedelemben benfoglaltatott, 1498-ik évi jun. 18-án hiteles másolatban nevezettnek kezéhez adatott Jászberény város pecsétje alatt,[3] mely pecsétnek, sajnálni lehet, hogy a fenmaradt oklevélen csak töredékei vannak meg, s a pecsét czimerében lévő jelvényekből csak egy egyenszárú kereszt vehető ki, melyet e város ez idöben talán annak jelvényéül viselt, hogy a jászoknak a keresztyén vallásra térése teljesen ezelőtt csak 25–30 évvel fejeztetett be.

3431499-ik febr. 27-én Budán kelt oklevelében Ulászló meghagyja Budavári tiszttartójának Kubini László deáknak, ennek helyetteseinek, s kúnjai minden más ispánjainak s kapitányainak, hogy az óbudai apáczák tulajdonához tartozó Wasthorok faluban letelepedett kúnokat, jelesen Havas Demetert nevezett apáczák Wasthorokra rendelt udvari tiszttartóját, s ennek fijait Györgyöt és Jánost, s testvérét Havas Mártont, valamint Basar Tamást és Csikos Pétert a többi királyi kúnok közé Vastorokról viszahurczoltatni ne engedjék.[4]

1499-ik évi april 21-én Budán saját meghagyasából Ulászló nevében egy oklevél adatott ki, mely szerint a jákóhalmai kir. philisteusok kapitánya Balázs nemes, néhai Ferencznek fia a maga és fiának Vinczének, valamint az utáni unokáinak Benedeknek és Endrének nevében és személyében felmutatott Sigmond királynak egy iróhártyán kiadott oklevelét, melynek erejével e király négyszállási kapitány Kompolth, ennek testvére László, s Balázs utáni unokái Jakab és Ferencz nemeseknek megengedte, hogy semi adót ne fizessenek, s a sereghez csak egy lovas tegzes vitézt tartozzanak állitani; s Balázs állitása szerint ez idő óta e kiváltságos szabadságot minden ellenmondás nélkül használták, s jelenleg is használják. Tekintve tehát Ulászló több hiveinek ez iránti kérelmét, s Balázsnak hü szolgálatait, meghagyja (Kubinyi) László deák budavári tiszttartójának s királyi philisteusai birájának, valamint a Heves megyei szolgabiráknak és alispánnak, hogy nevezett Balázst, fiait és unokàit, valamint ezek örököseit és utódait a fentebbiek ellenére semi katonáskodási teher viselésére, az egy lovas tegzes vitéz küldésén kivül semi módon kényszeriteni ne merészeljék.[5]

Hogy ez időben a jászkúnok a keresztyén vallásban menyire buzgók valának, mutatja az, miszerint a nodori (?) kúnok 1499-ben a budai káptalan előtt kötelezték magokat, hogy az Óbudától északra fekvö fehéregyházi zárdának barmaikból tizedet adnak.

344Ez adományról csak egy kivonati irat szóll, de maga az oklevél még fel nem fedeztetett, mit anyival inkább lehet sajnálni, mert nodori kúnok még eddig ösmeretlenek a történelemben, s igy ez vagy hibás olvasás a kivonat készitésénél, vagy egy ujabb kún telep létezésére vezetne.[6]

Az 1499-ik év s vele a XV-ik század hazánkra nézve egy fontos eseményel végződött. A harcz mezején s a kir. curiában egyiránt kitünő egyéniség, a hatalmas Zápolya István nádor ez év Karácson napján meghalt; hagyva maga után roppant gazdagságot s három kiskorú gyermeket: Jánost, Györgyöt és Borbálát. Utánna 1500-ban a nádori méltóság Geréb Péterre ruháztatott.

E közben Palócz Mihály nem szünvén meg sürgetni a fentebbi országgyülés 48. tczikkének végrehajtását. végre Dorogházi László országbirói, Ellyewelghi János személynöki itélőmesterek, s Borsvai Benedek kir. ügyigazgató 1501-ik évi april 20-án megjelentek a helyszinén, a Palóczyak által birt Heves megyei Ivány helység és Apáti s Kisér philisteusok szállásai között határjárás eszközlése végett; melyet a Palócz testvérek iványi tisztje fügedi Keresztúry János, továbbá a nevezett, és minden más philisteusok szállásaira kirendelt biró vagy tiszt (comes seu officialis) Sughtha Lénárd, valamint volt apáti szállási kapitány néhai Horváth Lukács özvegye Mártha a maga és fia János személyében, ezenkivül Theverkeni Gergely és Benedek, s Mocsa László késéri kapitányok és sok más apáti és késéri philisteusok jelenlétében a nevezett apáti és késéri kapitányok és philisteusok részére kiadott határjárási oklevél értelmében az Őrsről Iványra vezető út mellett megkezdtek, s használva a Palócz testvérek részéről felmutatott határlevelet is, határról határra menvén bevégeztek, s erről nevezett Palócz testvérek jogai védelmére a király Budán ez évi apr. 25-én kelt oklevelet állittatott ki.[7]

E határlevélben következő helynevek emlittetnek:

Pél – ma is Heves megyei helység.

Rassang kir. szállás; a mai Jászkiséren most 345is fenlévő hagyomány szerint a mostani Rassanghát nevü dombos helyen a tatárpusztitás előtt Rassangháza helység állott; s e szájhagyományi adatot a fentebbi határjárás teljesen hitelesiti, midőn Ivány helységről Rasang kir. szállásra vezető utról emlékezik, s igy egy új philisteus szállással ösmertet meg bennünket, mely a törököket segitő tatárok által elpusztittatván, maig is puszta maradt Jászkisér határában.

Mesky puszta, Árokszálláshoz tartozó, – ma ily nevü puszta nem ösmeretes, azonban hihetően ez a mai Miske puszta lesz, mely Árokszállás és Tarnaörs között fekszik, s b. Orczy László tulajdona.

Halmay rét, Kákás és Gyékény tó.

Fentebb láttuk, hogy 1408-ban Dorosma, Sz. Mihály, Bánfálva és Gyékénytó kiskún szállások a hatalmas Gara testvérek birtokába került; de azt kimutatni nem tudjuk, miként jutottak e helyek később a Bars megyei Benkovics család kezére, mely azután ezeket Szeged városának adta zálogba, mig nem a csanádi káptalan 1502. jun. 15-én kelt levele szerint Benkovics Péter és János a zálogban tartó Szeged városának Sz. Mihály és Bánfalva egész helységeiért, s Dorosmán és Gyékéntón levő részbirtokaiét 150 arany forint zálogöszveget lefizetvén, ezeket viszaváltotta.[8]

Ugyanez időben lakott Dorozsmaszmihályon plavnai Horváth Péter özvegye Borbála és Moryzi Péter, kiknek a csanádi káptalan itt a király idézőlevelét kézbesitette.

Ezen 1502-ik év nevezetes eseménye volt még az, hogy a török a Hunyady (Corvin) János bán által két évvel ezelőtt rajta Jajczánál nyert győzelem viszatorlásaul, nagy erővel Tóthországba beütött s azt Vukovárig pusztitotta; mire Hunyady nagy erővel dúló fergetegként Bolgárországba rohant, s ezt Nikápolyig tűzzel vassal égette, a törököket kardrahányatta, a ráczokat pedig egész családjukkal s minden vagyonukkal a Dunán át Belgrád és Temesvár között megtelepitette, egyszersmind – az ez időben XII. Lajos franczia király testvére leányával, Annával Budán augustusban 346fényes lakodalmat ülő királynak néhány ezer török fejjel kedveskedett ajándékba.

1503. jan. 11-én Budán kelt levelében Ulászló király bizonyitja, hogy Raskai Balás kir. tárnokmester gyali Kenderesy Mihályal, ki az 1805-ik évi oct. 13-án tartott hires országgyülésen mint Pestmegye követe volt jelen,[9] Pestmegyei Hegyesfalu határa iránti perben kiegyeztek, s a köztök fenforgó peres kérdés eldöntését egyezőleg Zob Mihály és Kalanda Györgyre bizták, kik azt a helyszinén elintézvén, ezek határozatát négy száz arany forint bánatpénz terhe alatt elfogadták.[10]

Az Ulászló gyáva, tehetetlen és folyvást pénzszükségben szenvedő kormánya a jászkúnok anyagi helyzetére igen terhes volt, mivel a főurak által folyvást sokféle fizetések és szolgálatok teljesitésére szorittattak, ugy hogy ezek miatt nagyon elszegényedvén, végre az öszves philisteusok védelemért magához a királyhoz folyamodtak, ki is Budán 1503. febr. 27-én Buzlay Mózes kir. udvarmester jelentése folytán kiadott levelében a philisteusoknak azon három száz arany forintot, melyet évenként Jakab napkor rendes járulékul tartoztak fizetni, tetszése szerinti ideig elengedte, s meghagyta Kubinyi László deák budai tiszttartójának, s ennek a philisteusok közé rendelt tisztjeinek, hogy a fentebbi évi járulékot, mely mint mondják, évenként 300 frtra megy, rajtok semi módon megvenni ne merészeljék.[11]

Ugyan ez évi jul. 23-án született a királynak Anna nevü leánya, s mivel a törökkel mult évben Gritti Endre közbejárására hét évi fegyverszünet köttetett, Ulászló egészen elvonult a közügyektől, a mi az országban csak a fejetlenséget zürzavart emelte.

Az 1504-ik év eseményei közé tartozik, hogy a király az országgyülést ezévi ápril 24-re a Rákosra összehivta, még együtt tanácskoztak a rendek, midőn a nádornak Geréb Péternek Valpó várában történt halála hirül hozatott, kinek helyébe nádornak a szigoru és tekintélyes Perényi Imre választatott.[12]

347Ugyan ez évi oct. 12-én Hunyady János is alig 35 éves korában mag nélkül elhalván, temérdek jószágainak legnagyobb része a koronára viszzaszállott, melyeket a király, testvére fiának a csak kicsapongásairól ösmeretes brandenburgi márkgróf Györgynek adományozott, kivel azután Hunyadynak fiatal, szép és gazdag özvegyét Frangepán Beatrix grófnőt is nőül vetette. E törvénytelen eljárás a közingerültséget még nagyobb mérvben fokozta Ulászló ellen.

1505. febr. végén Pesten országgyülés tartatott[13], mely alatt mivel az országot szükség, inség nyugtalanitotta, a kolbászszéki kúnok közönsége a királyhoz vala kénytelen folyamodni, hogy ők a közibök rendelt tiszteknek tartása miatt, kiket ők eddig élelmezni valának kötelesek, a mostani szűk és inséges időben s az élelmi szerek nagy hiányánál fogva végelszegényedésre jutnak. Hogy tehát a más szokott terheket és fizetéseket anyival könnyebben teljesithessék: őket tisztjeik s ezek lovaik élelmezésétől tetszése szerinti időre teljesen felmentette, s az erről 1505. mart. 12-én Budán saját rendeletére kelt levelében meghagyta Kubinyi László deák budai tiszttartójának s az ez által Kolbászszékbe rendelt tiszteknek, miszerint a kolbászszéki kúnokat a tisztek vagy ezek lovai tartására kényszeriteni semi módon ne merészeljék.[14]

Ugyan ez évi sept. 28-ra Ulászló ismét országgyülést hirdetett, melyen a rendek egyhangulag elhatározták, hogy soha többé idegent királynak nem választanak.

A királyi tekintély fényköre mindinkább sülyedvén, szükségesnek látták a jászkúnok előjogaikat a nagy király Mátyás hatalma emlékével biztositani; e végett a Hevesmegyei öszes philsteusok kapitányai kérelmére Kubinyi László budai kir. tiszttartó jelentése következtében Ulászló 1505-ik évi decz. 8-án Budán kelt oklevelében megerősitette s új kiváltságlevélbe foglalva kiadta Mátyás 1479-ben kelt azon oklevelét, melyben ez a philisteusok kapitányait minden rendes és rendkivüli taksák fizetésétől mentesekké tette, úgy azonban, hogy 348Ulászló épségben tartotta a philisteusok kapitányai azon kötelességét, miszerint azon ötven forintot, melyet a királynak katonáskodási teherváltságul fizetni szoktak, jövőre is évenként megfizessék.[15]

Ezen katonáskodási teher alóli megválthatás a XIV-XVI-ik században szokásban volt; igy I. Károly több erdélyi szász székeket 400 márka évi fizetésért ez alól felmentett. Podmaniczky is e czimen a királynak 200 forintot fizetett.[16]

[1] Corp. jur. hung. II. Ul. 3-ik rend 47. tcz.

[2] Corpus jur. hung. u. o. 48. tcz.

[3] Okltár 229. sz.

[4] Okltár 230 sz.

[5] Okltár 231. sz.

[6] Magyar Sion – Frankl V. I. 913. l. Kam. ltár Alba Eccl. Fasc. 1. nro. 27.

[7] Okltár 232. sz.

[8] Okltár 233. sz.

[9] Kovachich snpl. ad vest. Comit. II. 335 l.

[10] Okltár 234. sz.

[11] Okltár 235. sz.

[12] Szalay L. M. orsz. tört. III. 444–447. l.

[13] Szalay i. m. 448.

[14] Okltár 237. sz.

[15] Okltár 238. sz.

[16] Fejér Cod. VIII/2. 160. IX/2. XXXVI. l.