I.

A pártoskodás ármányai csakhamar működni kezdtek. A tapasztalatlan s másokról is saját lelkének egyenessége szerint itélő Hunyadi János herczeget, környezetének csupa jó akaratot szinlelő ravaszsága egy szerződés elfogadására birta, melynek – mint mondák – nem volna egyéb czélja, mint őt a jövendő bizonytalanságának tekintetéből örökölt javainak birtokában mindenesetre biztositani, mely azonban közvetve lemondást foglalt magában a koronáról. E szerződés az országgyülési rendek és János herczeg között 1490. jun. 17-én létrejött s több pontjai között a herczeg birtokait illetőleg ez is foglaltatik: „Donathornia, Futhag, Debreczen, Thwr, Warsan és Halas városok, Sambok, Thewk és Perbar faluk stb. iránt az határoztatott, hogy ezek a herczegnél s örököseinél örökjoggal maradjanak.“[1]

Itt ez oklevél azért is figyelmet érdemel, mert benne 319Halas városról van emlités téve, s hogy ez a mai kiskún Halasra vonatkozik, azt a „város“ név, melyet Halas mint kún székhely – mint láttuk – már 1451-ben viselt, igazolja, mig más Halas, Halász, Halászi rokon helynevek város czimmel sem akkor, sem jelenleg nem emlittetnek.

Hogy kiskún Halas mi módon jutott Mátyás király oly magán jogu birtokába, hogy ezt halála után fija János örök joggal az ország beleegyezése mellett megtarthassa, kimutatni alig lehet, ha csak visza nem megyünk 1439-re, mely évben Albert király Hunyady Jánosnak több birtokok között, kún Halas királyi falut is tetemes öszvegért zálogba adta, s a későbbi időkben az ország kincstára kimerültsége a zálogöszveg lefizetését nem engedvén, tovább is zálogba maradt, sőt később a Hunyady házra örök tulajdonúl átruháztatott.

A fentebbi szerződés nagyon megkönyitette, hogy az kit Zápolya István is pártolt, a cseh király a gyáva Ulászló választassék meg a magyar trónra, főleg miután Zápolyánál egyik követül járt Pruisz nagyváradi püspöknek sikerült a Siléziában táborozó fekete sereget százezer aranyon megvásárolni s Ulászló hüségére felesketni. Ezután nem sokára jul. 15-én Ulászló magyar királynak kiáltatott ki, ki is tizenötezernyi sereg kiséretében Nagyszombat mellett Farkashidánál hittel erősitett levélben kötelezte magát, hogy a rendek régi szabadságait fentartja, Mátyás ezekkel öszeütköző rendeleteit megsemisiti, a Mátyás alatt minden házhelytől behozott egy arany adó helyett a rendes kamarai jövedelmekkel megéri, s a Hunyadi Jánossal kötött egyességet megtartja stb.

Ulászló aug. 9-én érkezett Budára s sept. 15-én megkoronáztatott, ki 34 éves korában átvévén az uralkodást, a virágzó országot zsarnokságnál veszélyesb tétlensége, tunyasága, határozatlansága, s az e miatt nagy hatalomra emelkedett oligarchák féktelensége által inségbe, szegénységbe sülyeszté, s a végveszély örvénye felé vezette hazánkat.

A jászkúnok e király tehetetlenségét, s a főurak túlsulyra emelkedését jókor belátván, régibb kiváltságleveleiknek 320új királyi megerősitése által igyekeztek ősi szabadságaikat s előjogaikat megvédeni.

Mindjárt kezdetén II. Ulászló uralkodásának testvére s vetélytársa Albert 1490-ik évben az országot megrohanta, s aug. 10-én már a Rákos mezején állott nyolcz ezer lovassa, honnét Kassa felé indult, s útközben az Ulászló pártján állott Eger városát s annak vidékét elpusztitotta, a szolgálatában volt tatárok nem csak az urak kastélyait s jószágait dulták fel, hanem a nép marháit is elhajtották, s a lakosokat rabságra hurczolták, mig nem Eger vára alól ennek őrsége s ágyúi által elüzettek. E pusztitás hihetően az Eger vidékével szomszéd s virágzó jász községeknek is temérdek kárt okozott.[2]

E közben a római király is Miksa tetemes sereggel átlépte az ország határait. Soprony, Kőszeg, Szombathely, Zágráb s Veszprém városok több magyar főurakkal neki meghódoltak. Majd nov. 16-án rövid vivás után Székesfejérvárt is elfoglalta, s a nagy király halála után néhány hónap mulva az önző oligarchák s a gyáva király alatt anyira sülyedt a magyar hazaszeretet s vitézség, hogy az ellenség még Mátyás király sirját is feldulta.[3]

E közben Ulászló Beatrix királynétól igen kényes viszonyok között szerzett pénzen a hires fekete sereget Morvából Magyarországba rendelte, mely Pozsonyon és Nagyszombaton át Budára megérkezett, s Ulászló azt saját vezetése alatt 1491. év kezdetén Albert ellen inditván, jan. közepén Egernél Zápolya csapataival egyesült, s talán ezen csehek emlékét tartja fenn a Jászságban Felsőszentgyörgyön az úgynevezett „Táborhely“ helynév, mely hagyomány szerint nevét a csehek itt volt táborától vette, s Fénszarun a „Peres kút,“ melyet ugyanekkor acsehek készitettek. Ezután Ulászló Kassát megszállotta, s némi csatázás után sikerült Albertnek febr. 20-án békét kötni. Ezen Albert elleni hadjáratban tevékeny részt vettek a jászkúnok is, s különösen fel van jegyezve, hogy a „jászok 300 lovassal jelentek meg.“[4]

Ekkor egész erővel Miksa ellen akart fordulni, de az 321országos pénztár üressége miatt a fekete seregnek 47 ezer arany hátralévő zsoldját kifizetni nem birván, kénytelen vala ennek állomáshelyül az Eger és Vácz közötti vidéket kijelölni. Az itt megszàllott fekete sereg gazdag kárpótláshoz látott, s e vidéken rémitő dulást vitt véghez; egyházakat, zárdákat, nemeseket, jobbágyokat egyenlő kiméletlenséggel fosztogatták; mig nem némely elzálogositott királyi jövedelmekből bejött 47 ezer aranyból kielégittetett. Ekkor Bátory István vezérlete alatt ezek is felkelvén, a király 40 ezernyi sereget zúditott Bátory, Zápolya, Kinisy, Hunyadi János és Bakacs Tamás vezérlete alatt Miksa ellen; a Dunántuli rész Fejérvárral viszafoglaltatott, s nem sokára véle a békealkudozások megkezdettek. E közben a béke nem teljesitése miatt újra megjelen Albert, s alig 4–5 ezernyi seregével Zemplin megyét pusztitja. Zápolya István, a vezérlete alá rendelt, azonban zsoldja ki nem fizetése miatt ujra lázongó fekete sereget, melynek Haugwitz Miklós volt parancsnoka, lecsendesitvén, általa Albert Kassánál nagyon megveretik. Ez alatt Miksával is a béke Pozsonyban nov. 7-én megköttetett.[5]

A törökök e közben látván a magyaroknak belháborúkban elfoglaltatását, s főleg megtudván, hogy a kírály Kinisyt az alvidékről Székesfejérvár alá rendelte: öszegyülekeztek s betörvén, a Bánátot s Bihar megyét egész Nagyváradig kirabolták s égették; majd később ismét felkészültek, s egyik seregük a Temesváron felüli részt, másik Horvátországot pusztitotta.[6] Kétségtelen, hogy e pusztitó hadjáratok alatt az önvédelemre hagyott Tiszántúli részen a Zentheltszéki és Kolbászszéki kúnok temérdek károkat szenvedtek.

II. Ulászló korából a jászkúnok történelmére, s különösen beléletére vonatkozó több oklevéllel találkozunk.

Igy mindjárt 1491-ben sept. 19-én Budán a király, saját meghagyásából kiadott oklevélben a Kecskeméti székhez tartozó királyi kúnok birájának Chonthos Endrének meghagyja, hogy mivel a király Layoszalasa-i Gererth Miklóst és testvérét Ferenczet, 322minden vagyonaikkal különös pártfogása és védelmébe vette, s az ő szemelye helyett fentnevezett biró oltalma alá bizta; ennek tehát erősen megparancsolja, hogy nevezett Miklóst és Ferenczet minden jogos birtokában, valamint a kapitányságban és szabadságaiban, melyeket ezek Albert királytól nyertek, minden megtámadók ellen védelmezze, s ne engedje, hogy valami taksa, vagy élelmi szerek szokatlan szolgáltatására kényszerittessenek.[7]

Ez oklevél tartotta fen legrégibb emlékét a Lajosszállási kún kapitányságnak, melyet már ezelőtt 52 évvel Albert király alatt Gererth Miklós vagy ennek családja kir. szabadságokkal birt; ez oklevélben szinte emlékezés van a Kecskeméti kúnszékről is, melyel későbbi oklevelekben gyakrabban fogunk találkozni; és mivel ez időben a régi kún székek közül egynek is elenyészése nyomaira nem találunk: azt kell következtetnünk, hogy Kecskemét, mint kúnszék már Albert idejében – 1438–9. – fenállott, melyhez Lajosszállása már azon időben tartozott. 1491-ben e Kecskemét szék birája Csontos Endre volt, s ettől nyerte nevét, mivel itt nagy majorsága volt, a ma is úgy nevezett „Csontos halom“ mely Kecskemétről a szikrai birtokokhoz vezető úton esik.[8]

A Miksával kötött pozsonyi béke pontjaiban többek között az is foglaltatván, hogy ha Ulászló fiágon kihal, a magyar korona Miksára száll: e miatt az ország rendei között igen nagy elégedetlenség támadt. Végre Ulászló 1492. febr. 2-án Budára országgyülést hirdetett, melyen sok küzdelem után a békeokmány elfogadtatott s mart. 29-én Zápolya István egyhangúlag országnádorává választatott.

Ez időben a nádor fizetése következő volt: készpénzben 4000 frt, sóul adatott 2000 frt, Sáros vára fentartásáért 4000 frt, a visegrádi vár és a korona őrzésiért 1000 frt, öszvesen 11,000 frt,[9] és ha még ehhez hozzáadjuk a jászkúnok birósága után járó 3000 aranyat, a nádor fizetését elég fényesnek mondhatjuk.

323Még ez országgyülés folyama alatt megjelentek Budán a király előtt Sándor Márton kapitány és Bálint Berénszállásáról, László Négyszállásról, Orbán Árokszállásról való birák a magok és a többi egész országbeli philisteusok nevében s kérelmére, Ulászló Sigmond királynak 1407. 1412. s Mátyásnak 1478-ik évről szólló s általok felmutatott kiváltságleveleit ezen 1492-ik évi febr. 27-én Budán kelt uj kiváltságlevelébe szóról szóra beigtatva, nevezett folyamodók részére megerősitette.[10]

Ugyanekkor a Berénszállási, Négyszállási, Árokszállási és Fewenszarwi philisteusok felmutatván Ulászló előtt Mátyás királynak 1473. febr. 22-én kelt levelét, mely szerint e király őket bizonyos okokból csak a régi fizetésekre vitte vissza; ellenben más szokatlan terhek, kamaranyereség, s más adózások és kivetéseknek az ország lakosaival együttes teljesitésétől felmentette: kérelmökre ezt Ulászló egy új kiváltságlevélbe igtatva nevezettek részére Budán ez évi szinte febr. 27-én Raskay Balázs udvari kincstárnok és budai várnagy előterjesztése folytán megerősitette.[11]

A philisteusok példáját követték a kolbászszéki kúnok is, kiknek kérelmére, mint elődje Mátyás, ugy Ulászló is 1492. mart. 2-án Budán kelt oklevelében a Kolbászszéki kúnok közönségének megengedte, hogy minden kún, azon szálláson, melyen lakik, azt, ki neki tetszik s e székben lakik, választhassa kapitányának; ezenkivül, hogy a közöttök lakó, akár magyar, akár tót jobbágyok, minden bért, adózást, s akó és adónak nevezett tartozásokat, valamint a kir. kincstári adót e kir. kúnoknál, s nem a megyékhez tartozzanak fizetni, és hogy a kir. kapitány rajtok maga részére semi bérfizetést ne erőszakoljon, hanem a kapitányság fejében részükről, a kir. kúnok módjára járni szokott jövedelemmel elégedjék meg; végre, hogy, mint a fentemlitett kir. kúnok, úgy ezek is, azt, kit akarnak, kapitányuknak szabadon választhassák; meghagyja tehát a király tisztviselőinek, 324hogy úgy kir. kúnjait, mint az ezek között lakó jobbágyokat, fentebbi szabadságaikban háborgatni ne merészeljék.[12]

Ez évről egy új kúnok birájának neve is maradt fen; jelesen a Jászapáti városházánál ma is látható egy régi arczkép, mely a rajta lévő aláirás szerint pálosi szerzetes Tharispán Jánosé, ki budai várnagy és kúnok birája volt, s megöregedve 1492. körül halt meg.[13]

[1] Kovachich suppl. ad vest. Comit. T. II. p. 277.

[2] Schmitt Episc. Agr. II. 138. l. Ipolyi, Balázsy Hevesm. tört. vázl. 79. l.

[3] Horváth M. M. orsz. tört. 566. l.

[4] Lud. Tuberon. Lib. IV. §. IX.

[5] Fessler Gesch. v. Ung. V. 742–50. Horváth M. i. m. 567–70. Péczely Magy. tört. 374–380. l.

[6] Fessler V. 772. Pető G. kron. 91. l.

[7] Okltár 220. sz.

[8] Szokolai Hártó J. Kecskemét v. tört. 77. l.

[9] Engel Gesch. d. ungr. Reichs I. p. 130.

[10] Okltár 222. sz.

[11] Okltár 221. sz.

[12] Okltár 223. sz.

[13] Palugyay J. Jászkùn ker. leir. 165–6. l.