Ez évnél szükség kisés megállapodnunk, hogy Mátyás király állandó hadsereg felállitása rendszerével röviden megösmerkedjünk.
Mátyás, mint nagy hadvezér, uralkodása első éveiben szerzett tapasztalatai után csakhamar átlátta, mennyire nem lehet biztosan számolni semi nagyobb, fontosabb hadi mivelet kivitelénél, rögtönzött, gyakorlatlan, rendhez, fegyelemhez nem szokott oly fegyveres csapatokra, milyenek ez időben a magyar hadak valának; hogy erő, bátorság, habár győzhetnek is olykor kedvező körülmények között, magokban nem elegendők; tapasztalat, huzamosb harczi gyakorlat, s szigoru fegyelem kivántatik a győzelem biztositására. Olvasottsága s tudományossága a régi görögök és rómaiak állandó seregeikkel kivivott győzelmek fényes emlékeire vezették, s megszülemlett nála az állandó s rendes katonaságnak eszméje s ő volt Európában az első igazi rendes katonaságnak felállitója.[1]
Ez eszme létesitésére minden kedvező alkalmat felhasznált.
Csehországban a huszita zavarok lecsendesedvén, ennek hoszu ideje alatt a munkától elszokott cseh vitézek közül sokan fegyveres csapatokat alakitottak „bratnik“ név alatt, s ezek Ausztriát s Magyarország széleit pusztitották, s mint kész zsoldos katonák fizetésért kapitányaik alatt bárkinek, s bárki ellen szolgálatába állottak, s mint ilyenek harczoltak a Fridrik császár és Albert közötti háborukban. Ilyenek valának azok is, kiket Albert király özvegye Erzsébet, hogy pártját erősitse, az általa sárosi főispánná nevezett vitéz Giskra fővezérlete alatt 1440-ben Magyar országba küldött, kik a felvidéken magokat megfészkelvén, az országot dulták és pusztitották.
Mátyás uralkodása kezdetén, hogy hadi erejét növelje, midőn 1459-ben Rozgonyi Sebestyén e cseh latroknak 284tőbb várait elfoglalta, s a megölteken kivül közülök sokat elfogott, ezeket ösmert vitézségük és harczi ügyességökért mind zsoldosokat seregéhez csatolta.
Ilyenek valának – mint egy fenmaradt oklevél tanusitja,[2] – Nankelreiter Nabugodonozor, Karaszki János és Korbel Márton cseh kapitányok, kiket csapataikkal Fridrik és más ellenségei ellen, évnegyedenként négy ezer arany forint fizetés mellett, szolgálatába fogadott.
1461-ben Mátyás elébb Giskrát a fővezért maga részére megnyervén, s birtokadományozással lekötelezvén, 1462. sept. 29-én Nagy Sarlónál a többi cseh vezérekkel is egyességre lépett, kik azután csapataikkal zsold mellett a király szolgálatába állottak, s ez volt az első állandó gyalog sereg a magyar hadszervezetben, mert Mátyás, rokona dengelegi Pongrácz Jánosnak vezérlete alatt e csehekből egy gyalog dandárt alakitott, mely alapja lőn az idővel anyi szolgálatot tett s oly hiressé vált fekete seregnek.[3]
Két évvel utóbb egy ujabb esemény elhatározó befolyással volt a nagy királyra, hogy az állandó hadsereget még nagyobb mérvben megvalósitsa.
Midőn 1464-ben Jajcza vára alól Serviába vezette győztes seregeit, Zrebernyiket rohammal bevette, s Zvornik várát körűlzárolta. Az ostrom már két hónap óta tartott, katonái a hoszas táborozást megunták, a vezér Zápolya Imre egy a várból röpitett nyil által egyík szemét elvesztette, s a hir Mohamednek nagy sereggel közelgését jelentette. Mind ezek mellett Mátyás uj rohamot parancsolt, de a sereg legnagyobb része felmondá a szolgálatot, s engedelmesség helyett a legnagyobb zavarban pogyásza s tábori szerei ott hagyásával viszavonult. E keserü tapasztalás tettre buzditá a nagy királyt, s 1465-ben szervezve lőn állandó hadserege.
E végett egy új hadtestet állitott egybe, melynek, az eddigi rendetlen lovasság helyett, az ujabb hadtan szabályai szerint a gyalogság tette főerejét. Minden osztálynak valamint fegyvere, úgy harcza, viadalmódja szorosan 285meg vala szabva, mindnyájan rendre, pontosságra, a kivitelben gyorsaságra, e mellett hideghez, meleghez, harczon kivül is engedelmességre, s tiszta mértékletes életre szoktatva, mint akkor egy fejedelem serege sem Európában; úgy hogy ki hadait végig tekinté, a régi görögök és rómaiak időszakába, ezeknek győzedelmes táborába képzelte magát.
Ezen új szerkezetü, állandóan fegyverben, királyi költségen, királyi parancs alatt lévő katonaság a hadiszereseken kivül állott rendesen 20 ezer lovasból, 8 ezer gyalogból, s 9 ezer hadi szekérből; hozzájárult még ezekhez a hires, hat ezer főnyi, mind legválogatottabb, erős férfiakból, többnyire ráczokból és csehekből álló, s fekete készületéről köznéven fekete seregnek nevezett gyalog hadosztály, mely öszes haderejének magvát képezte. E sereg, melynek Mátyás király volt szemelyesen vezére, s melybe való áttétetés kiváló dicsőség volt, a harcz legveszélyesebb pontjain, hol már minden kétséges vala, tört ellenálhatlan vitézséggel előre, és soha máskép nem, mint győzelemmel tért vissza.
Mátyásnak e hadi iskolájából kerültek ki hazánk leghiresebb hadezérei: Báthory István, Kinisy Pál, Drágfy Bertalan, Zapolyai István, Szokoli, Bánfy, Gerébek, Rozgonyi Sebestyén, Magyar Baláz, Dóczyak stb. dicsőségük királyuknak, a nemzetnek, a hazának!
Ez állandó hadsereg zsoldja nagy öszvegbe került; mert ez időben még sokkal drágábban adták el az emberek szabadságukat. Csak magának a fekete seregnek tartása évnegyedenként 100 ezer arany forintba, egy pánczélos lovasé 15, egy könyü lovas huszár 10, egy paizsos 8, egy lándzsás 6 arany frtba, s az egész hadtest évenként egy millió hatvanezer aranyba került; de a mint ez intézmény az országos hadkötelezettség terheit könyitette; a király azon mérvben nevelte az adót a hadsereg tartásására, s ezt az évenkénti országgyüléseken ritka ügyes tapintattal tudta kivinni.
Ezen állandó katonaság, különösen a fekete sereg volt Mátyás nagyszerü győzelmeinek legbiztosabb alapja: ez vivta ki úgy a nagy király, mint nemzete részére a vitézség 286s harczi dicsőség egész Európában fényes hirnevét!
De mint sok más intézménye, ugy az állandó katonaság s a fekete sereg is nagy alkotóját nem sokkal élte tul, s mint látni fogjuk – mindkettőtől majdnem egyszerre elhagyatva az ára hon védtelen állott.
–
Mig a kiskúnság alsó része – a fentebbiek szerint – pusztulásnak indulva, a hatalmas szomszéd Szeged városa terjeszkedése tárgyául szolgált: addig a Jászság mind népesség, mind vagyoni tekintetben virágzó községeket alakitott; mint ez kitetszik a budai káptalan által 1466-ban august. havában eszközölt határjárásról szólló oklevélből. Ugyanis Palóczy László országbirónak, valamint János és Istvánnak kérelmére ezek Hevesmegyei Ivány nevü falujokra nézve teljesitendő határjárás végett Mátyás király Péczely Benedeket kir. ügyigazgatóját kiküldvén, ugyan e tárgyban a budai káptalanhoz jul. 21-ről egy parancsolatot intézett. Ennek következtében Péczely Benedek mint királyi, Bálint mint káptalani küldött ez évi aug. 14-én Ivány helységben megjelenvén, Beke Péter, Horváth Lukács és János apathyszállási kapitányok, Kesér részéről Gergely, Mócza Balázs özvegye és Endre deák, Bodogfalváról Thamhó György, Pazsánról Simon és Pál, Reki Mihály Bertaszentgyörgy szállási kapitányok, Barthalyos Simon és János Borsóhalmai kapitányok, s a philisteusoknak több más kapitányaik jelenlétében, legelébb is Apáthy és Késér királyi szállások felől kezdték meg a határjárást, s több határdombok megujitása után elérkeztek egy utra, mely Ivány helységből Razsang kir. szállásra vezet, ettől kezdve ismét folytatták s bevégezték.[4]
Ez oklevélben mint fennálló népes jász szállások emlittetnek: Apáthy, Kisér, Bodokfalva – ma Bodogháza Jberény v. határában – Berta sz. György ma Alsószentgyörgy, Borsóhalma, melynek kapitányságáról 287lefolyt hosszu pert alább látandjuk, Rozsangszállás – ma Rassangháza a kiséri határban; a kapitányok közül itt találkozunk azon Horváth Lukács apáthi kapitány nevével, ki 1493-ban az itteni egyházat épittette, s 1501-ik év előtt halt meg; továbbá a kiséri hires Mócza családból Balázszsal, Bodogfalváról Thamhó Györgygyel, mely családnév később is előfordul, s Borsóhalmáról Barthalyos Simon és Jánossal.
Ez évi sept. 3-án Zágrábban kelt levelében a király meghagyja Péczeli Benedeknek, hogy a fentebbi határjárásról szóló levelet Palóczy Lászlónak kiadományozza.[5]
Ez évre még érdekes felemliteni, hogy Kolozsvárt a b. Bánfy család levéltárának névmutatója szerint 1466-ban Mátyás király bizonyos, magnélkül elhalt Borzak nevü kúnnak birtokait Temes megyében eladományozza, maga az oklevél azonban feltalálható nem volt. A koronára a kún birtokos kihalása következtében visszaszállott ezen birtok, nem kúnszállási, hanem elébb adományul nyert birtok volt mivel a kúnszállási birtokok kihalás esetén is nem a koronára, hanem az illető kún nemzetség másik életben lévő ágára, vagy nemzetségére szállottak.
Mátyást sűrű hadjáratai s tervezett állandó katonasági rendszere kényszeriték a kincstár és adózás dolgában némely változtatásokat tenni. 1467. mart. hónapban Budán országgyülést tartott, melyen az alkotott törvények, habár csak töredékét birjuk, igen fontosak alkotmányunk, valamint a jászkúnok történelmében. A régi kamarai nyereség helyett, mely az időközben sokaknak engedett kiváltságos mentességek miatt már szüken jövedelmezett, behozatott a kincstáradó – tributum fisci regalis, – a szinte kevés hasznot hajtó harminczad helyett pedig a koronavám.
Kincstáradóba minden telek 70 uj denárt, vagy is öt telek egy arany forintot fizetett s ez alól egyedül az országos nemesek majorsági birtokai vétettek ki; minden mások pedig tartoztak fizetni, mint a vár- és egyházi nemesek, szabad kir. városok, kúnok, philisteusok, 288ruthenok, tatárok, walachok s más állapotuak; hasonlóan a korona vám, bár a harminczadnál lejebb szállittatott, de mivel, az országos nemességet kivéve, minden bel- és külföldire kiterjesztetett, amannál nagyobb jövedelemre nyujtott kilátást. A rovás összveiró működését a szolgabiróval jan. 8-án köteles megkezdeni, s a helység birája, kihez beszállanak, mentességet élvez ugyan, de köteles a rovatolókat illően ellátni, jelesen ad nekik közösen egy pint bort, egy kalács kenyeret, egy csirkét, egy budai negyed zabot, s ezen felül követelni nem szabad.[6] A kamarai nyereség és harminczad neve megszünvén, ezzel az ezek alóli sok kiváltság is eltörölve lett.
Fentebb láttuk, hogy III. Lászlónak 1279. augustus 10-én kelt oklevelében a kún szállások kir. adományozásán kivül a kúnok több izben országos nemeseknek, s a magyar nemesekkel egyenlő szabadság előjogaival felruházottaknak kijelentetnek; a most idézett 1467-ki törvény 2-ik czikke miután meghatározza, hogy országos nemesek alatt azok értetnek, kiknek a királyoktól valódi nemessége, vagy országos nemességi kiváltság levele van, akár királyi, akár egyházi földön, akár más hatóság alatt laknak, s ezeket e tvszikk a kincstári adótól menteseknek mondja, hanem azt ezen kivül más mindenki ezek között a kúnok és philisteusok is fizetni tartoznak, Ez által és most legelőször megtagadtatik, hogy a jászkúnok országos nemesek volnának. Ugy a magyar, mint a kún nemeseknek nemességi előjogai az 1279-ki oklevél szerint a fejenkénti katonáskodás kötelességével volt egybekötve, s míg ezt a kúnok teljesitették: addig mint valódi országos nemesek – mint láttuk – az országgyüléseken is megjelentek; midőn azonban elnyomatás és elszegényedés miatt hadi kötelességeiknek elébbi mérvben nem felelhettek meg, ez által a kir. seregében csapataik száma alászállott és a hadjáratokat saját költségükön végezni nem birták; e helyett, mivel királyi földeken laktak, a kir. kincstár részére bizonyos évi fizetést tettek s főleg ezek beszedése végett lettek közibök az őket annyira sanyargató 289kúnok birái vagy tisztjei rendelve, s hol a kir. oklevelek bizonyos kevés számu fegyvereseik kiállitásáról emlékeznek, ezt nem országos nemesi kötelességükből folyónak, hanem azt mondják, hogy e harczosok kiállitására szokásból köteleztetnek.
Ehhez járulván a magyar főuraknak a kúnok irányában még a régibb időkből örökölt ellenszenve; azért, mert ők saját hatalmukat csak a királyi tekintély rovására növelhetvén, a királyukhoz mindenkor hű kúnok fegyveres sulyát, mely adta a kir. seregnek főerejét, kelle alászállitani; a mi, min? látjuk, annyira sikerült nékik, hogy 200 év mulva az is eltagadtatott tőlök, hogy országos nemesek volnának, csak azért, mert az egyes kún családok az ő valódi nemességüket igazoló kir. kiváltságlevelekkel, ugy mint Erdélyben is a testvér székelyek, nem birtak.
Igy lettek a jászkúnok a királynak tett évi fizetésen kivül az uj kincstári adóra is kényszeritve, s a harminczadot a koronavám fizetés váltván fel, amattóli mentességük ez utóbbira nem terjedt ki, s ekként nemesi előjogaik igen nagy csonkitást szenvedtek.
Talán e miatti panaszukbani vigasztalásul adta ki Mátyás király Budán 1467-ik évi jul. 2-án azon oklevelét, melyben a Kolbászszéki kúnok közönségét, sőt örököseiket és utódaikat is királyi hatalma és kegyelme teljességéből más akár egyházi, akár világi birák hatósága alól mindenféle ügyekben kivette, elrendelvén, hogy a kinek ellenök keresete van, az azt elébb általok s magok közül választott birák előtt keresse, s a ki végre ezek itéletével meg nem elégszik, az ügyét a király törvényszékére felviheti; végül a nádort, országbirót s bármi más világi és egyházi birákat nevezett kúnok ellen elsőfolyamodási biráskodás gyakorlásától eltiltja.[7]
Mátyás király 1461-ik évi augustus hónapban Budáról az erdélyi lázadás elnyomására 12 ezer emberrel elindulván, útközben a kúnok szomszédságában Kenderes faluban szállott meg, hol Kenderesy Balázs és a többi nemesek megvendégelték;[8] aug. 31-én már Debreczenben 290volt. Erdélyből november végén Moldvába sietett, megtorolni a törökhöz hajlott Bogdanovicsnak Erdélybe beütesét, s az erdélyi lázongókkal szövetkezését. Itt Románvára csakhamar elesett, s a kir. had Seresig hatolt, majd az ellenség ravaszsága Bajánál magát a királyt is majd nem életveszélybe döntötte, de végre hét ezer az oláhok közül elesett s a gyözelem Mátyásé volt.
1468-ból egy igen érdekes oklevél emléke maradt fen. Ugyan is ez évi nov. 9-én fentemlitett borsóhalmi Barthalyos Imre a Jákóhalmi r. kath. lelkész Balázs előtt ennek házában és pecsétje alatt, továbbá Silvan Péter, Kerekudvary Mihály, Foldozó György, Zemleky György, Baksa Tamás, és Czethelyan Balázs Jákóhalmáról mint e végett összehivott tanuk előtt végrendeletet tett, mely szerint fiját borsóhalmi Barthalyos Jánost illető birtokrészt, valamint vetéseket, kaszállókat, malmokat, vizi malomhelyeket, s minden más ingó és ingatlan vagyonait nejének Margitnak s leányainak hagyományozza.[9]
1469-ik évi Mindszent nap körül Kenderes község és a szomszéd kúnok birtokai között határjárás eszközöltetett; mind a mellett Kenderesy Balázs a budai sz. lőrinczi pálosok, Besenyői Mihály alnádor és több másoknak a kenderesi határban Kissziget és Tövisessziget nevü birtokain kenderesi, bői és hegyesi jobbágyai által több mint ezer kalangya szénát kaszáltatott, s elhordatott, s ez által 100 arany forintnál több kárt okozott; ez erőszakoskodás oly feltünést keltett, hogy 1470-ben a pálosok kértére az esztergami érsek helyettese Tamás tudor kanonok több községi, ezek között a kenderesi, fegyverneki, bői, bánhalmi, kakathszállási, kolbászszállási és hegyesbori egyházak lelkészeinek meghagyta, hogy ezért Kenderesy Balázst, ha a szóvali megintés nem használ, ünnepélyesen egyházi átok alá vessék.[10]
[1] Fessler Gesch. v. Ung. V. 477. l.
[2] Kaprinay Diplom. II. 356. l.
[3] Fessler i. h. 61. 91–2. Horváth M. M. orsz. tört. 1860. II. 443–4. l.
[4] Okltár 184 sz.
[5] Okltár 183. sz.
[6] Horváth M. M. orsz. tört. II. 458. Kovachich Suppl. II. 182.–5.
[7] Okltár 185., 186. sz.
[8] Oklevéltári 1470. sept. 1-én kelt oklevél 195. sz.
[9] 1484-ik évi oklevél.
[10] Okltár 196., 197. sz.