E közben a török beütéseinek kitett alvidéken Zenteltszékben lakó kúnok mind inkább alászállottak, szállásaik egyes hatalmasok birtokába jutottak; az egész Kúnszőllőst Harkach László macsói albán birta, s 1451-ben Gara László nádor és kúnok birája Hunyadi János és Brankovics György közötti viszály kiegyenlitése végett az alvidéken tartózkodván, jul. 20-án Zalánkeményen kelt oklevele szerint Harkach László egész faluját Csanád megyei Szőllőst, mely Horogszeghgel határos horogszeghi 256Szilágyi Mihálynak hatszáz arany forintért örök áron eladta, melynek birtokába a csanádi káptalan ez évi jul. 30-án Szilágyi Mihályt beigtatván, az ez alkalommal a helyszinére hivott szomszédok között emlittetnek: Kún László és Kún István Viszesgyán részéről, Demeter biró, és Farkas László eskütt Hollos faluban Hunyadi János kormányzó személyében Hollos falu részéről; a beigtatásnak senki ellent nem mondott, s az errőli jelentés a káptalan által aug. 14-én kiadatott.[1]
Vizesgyán 1424-ben, Hallos és Kúnszőllős pedig 1428-ban még mint kir. kúnok szállása emlittetik: majd Hallos 1433-ban már Hagymás László birtokában volt egy részben, s fele része 1438-ban Twl János kún kapitánynak adományoztatott, Kúnszőllőst pedig Harkach László foglalta el, s miután e beigtatásnál a hallósi biró és eskütt Hunyadi János kormányzó személyében jelent meg, Hallost is ez időben már aligha Hunyadi János nem birta.
1451-ik évről igen érdekes oklevél maradt fen, mely szerint Zerdahelyi György – ki minden hivatalos megjelölés nélkül egyszerüen „egregius vir“ czimmel emlittetik – fija Imrének, ez évi dec. 16-án Halas városában – oppidum – tartott törvényszéken a kapitányokkal, birákkal, 12 hites ülnökökkel s más egyszerü kúnokkal jelenlévén, ez alkalommal Kaláz Balázs előttök panaszolta, miszerint Harkárd Nagy István erőhatalommal az ő erdejében fát vágatott; mely kár iránt nehány becsületes emberek közbenjárására ugy egyeztek ki, hogy ha Nagy István a Balázs földjén máskor fát vágat, feje váltságában maradjon. A Balázs földjének határai pedig: Bócsaszállása felől Háromhalom, Bugaczháza szállás felől Ótárhalma, ezután a körösi veszőshely, ezt követi Meneskuta, majd egnei homoka, ezután Bogdásélesi, innét Lekes homoka, majd Besotar s Köveshalom után Fejérföld, innét Vámoshalom, és Keteligaska, azután Ártánhalma, s ezek vannak b. Szüz Mária egyháza körül, mely Szankszálláson vagyon.[2]
257Ebből látjuk, miszerint ez időben az igazságszolgáltatás a kúnok között oly átalakulást és fejlődést nyert, miszerint nem csak a nemzetségi birák a kapitányok, hanem 12 hites ülnökök, sőt a törvénykezési nyilvános eljárást igazoló egyszerü kúnok is tagjai voltak a törvényszéknek, mely ekkor a már városként emlitett székhelyen Halason tartatott; úgy látszik fő törekvés volt a panaszosok között egyességet hozni létre, mely a jelen ügyben is sikerült. A létrejött egyességben, ha ez ellen tesz, harkai Nagy István fejváltsággal fenyegettetik, mely – hihetően már ez időben is – főrendüeknél 400, nemeseknél 200 frtot tett, s egészen felperest illette.[3] A panaszlott Nagy István Harkán lakott, mely ma Halassal határos Pest megyei puszta, s hogy ez időben helység volt-e? vagy hogy mikor pusztult el, erre nézve semmi adat fen nem maradt. Panaszos Kalász Balázs földje fekvését a leirt határpontok nyomán meglehetős biztossággal ki lehet mutatni; jelesen ez a mai Bócsa, Bugacz, Bodoglár és Harka puszták között s igy a mai Kötöny es Tázlár puszták helyén s vidékén feküdt. A határpontok legnagyobb része, mint egyes határrészek elnevezései, ma már ki nem mutatható, azonban Halas város egy 1761-ki térképén a bodoglári pusztában fejérföldi strázsadomb be van jegyezve, ugyan itt ma is megvan az Ártánhalma, valamint a Kőhalom, mig a Kerteligaska Halas és Majsa közötti évtizedekig folyt vaskos határperben sokat vitatva, de biztosan meghatározva nem lett. Bavchascalasa = Baócsaszállása, ma Bócsa; Bugacsháza, ma Bugacz; Szancscalasa ma Szank puszták, e két elébbi Pest megyében, az utóbbi Kiskunságban. Az Ota, vagy más olvasás szerint Ótár halma, magyarázható Ota, Oltár és határhalmának; ugyan e szó látszik fenmaradni a Besotár helynévben; a Bagdasilese Bagdasülése vagy szállása, Bokdasamolna jön elő egy 1301-ki oklevélben Gyöngyös vidékén,[4] Bogdása ma is falu Baranya megyében; különben a ménös tájszó ma is használatban van ménes helyett.
Szinte sok érdekkel bir egy 1452-ik évi szept. 10-én kelt oklevél, mely szerint a budai káptalan előtt Jakabszállásáról 258egy részről a Bethemer nemzetségből János, elhalt Péternek fia maga és testvérének Cseke Péternek, más részről Thetel Mihály szinte Jakabszállásáról Eremeen Tamás nemzetségéből a maga és testvérei Thetel Péter, és Ágoston fia Mihály személyében megjelenvén, nyilvánitottak, hogy bár ő közöttök és többi testvéreik között a Halas székhez tartozó Jakabszállási kapitányság felett régóta tartó viszály támadt: ők azonban a jó békesség kedviért, nehány béke szerető becsületes nemes férfiak intézkedése folytán, oly egyességre léptek, hogy mivel Eremeen Tamás Bethemerrel s igy a fentebbi rokonok is egy vérségi vonalon egy nagy és szépapától származtak: ennélfogva nevezett Bethemer János fentebbi kapitányságnak egyenlő fele részét, mint már elébb, ugy most ujolag azon joggal, melyel ő és szüléi birták, fentebbi két Thetel Mihálynak és Péternek s ezek örököseinek átadja oly feltétel alatt, hogy ha a felek bármelyike örökös nélkül halna meg, ennek kapitánysága a túlélő félre szálljon át, s addig is, ha egyik fél jobbágya a másik fél kapitányságába menne letelepedni, e miatt a másik fél ellent ne mondhasson; a ki pedig ez egyezkedésnek ellentáll, az azonnal kapitánysága elvesztésében marasztaltassék.[5]
Ezen egyességlevelet 1457-ben jakabszállási kún Thetel Péternek, a maga és Ágoston fija Mihály és Lukács fija János nevében tett kérelmére László király sept. 10-én kelt kiváltság levelében királyi jóváhagyásával megerősitette.
Itt egy előkelő kún családdal találkoznak, mely Lajos király 1343-ki oklevele szerint az ős Ilonchuk nemzetségből származik, s első megtelepedés helyéül Jakabszállást nyerte, e nemzetség azután két ágra a Buthemer és Eremeen nemre oszolván, a nemzetséghez kötve lévő kapitányságon 1452-ben a két ág egyenlően, azonban hogy a nemzetségi, bár elosztott szállási törzsvagyon idegen kézre ne kerüljön, magszakadás esetére az egymás utáni kölcsönös örökösödés fentartása 259mellett megosztoztak, s az osztályt kir. jóváhagyással is megerősitették. E Jakabszállási kapitányság a halasi kún székhez tartozott.
1452-ik év végén Bécsben nagy tanácskozás volt, mely alkalommal sikerült IV. Lászlót Fridrik császár gyámsága alól kiszabaditani, mire Hunyadi János főkormányzói méltóságáról ünnepélyesen lemondván, őt a király az ország főkapitányává s Besztercze vidéke örökös urává s grófjává nevezte.
A Zaya viz melletti asperni levéltárban egy kimutatás találtatik Magyar ország jövedelmeiről, melynek keletkezési ideje IV. László korára, jelesen 1453-ra tehetö, s szerkesztője hihetően a hires Eiczinger Ulrik kincstárnok s a nagy Hunyady barátja volt. Ez év kezdetén Pozsonyban országgyülés tartatván, minthogy ezen a kincstár és kir. udvartartás ügye végleges elintézést nem nyert, Cilley Ulrik kieszközölte Hunyady Jánostól, ki bár a kormányzóságról lemondott, de a köz kincstár kezelésével jövendőre is megbizatott, hogy évenként a királynak 24, Cilleynek 12 ezer arany fizettessék. E pénzviszonyok tárgyalása adhatott alkalmat Eiczingernek arra, hogy a fentebbi kimutatást a király tájékozása végett összeállitsa, melyben a koronának a só, bányák, pénzverés, kir. városok, zsidók és harminczadból járó jövedelmei elősoroltatván, folytatólag az mondatik, hogy; a kúnok és philisteusoktól járó jövedelem tizezer veres forint, kik azonban nagyon el lévén szegényedve, a tőlök járó évi jövedelem alább szállitandó, s csak három ezer veres forintot tesz. Ezután előszámláltatnak azon élelmi czikkek, melyek a budai és visegrádi várba évenként szolgáltatandók; ezek között a kúnok és philistaeusok tartoznak adni a királynak évenként: jó és tiszta búzát kilának – gerla – nevezett magyar mértékkel 200-at; zabot és árpát 400 kilát, borsót – arbais[6] – lencsét, kölest, kását – preyn – 500 kilát, ezenkivül legalàbb négy szép ménlovat a királynak; végre ha a király utazik, vagy népét küldi, paizsal ellátott pánczélos 260és kézijjas vitézt kötelesek adni hatszázat; azonban e teher alóli mentességet szokásuk annyi pénzöszveggel megváltani, a mennyiben tisztjökkel ez iránt megegyezhetnek. Erre nézve azonban ismét megjegyeztetik, hogy ezen kúnok és philistaeusok nagyon elszegényedvén, szükség irántok könyörűletesnek lenni.[7]
A jászkúnoknak a királyi udvar részére ily adózását és szolgálatait elősoroló kamarai összeirással a következő években gyakran fogunk találkozni. A most előadott jegyzék első – eddig ösmert – hiteles adat a jászkúnok adózási viszonyairól; melyből látjuk, hogy a jászkúnok – mint már fentebb is megjegyeztetett – lassanként anyira megfogytak, s alászállottak, hogy sem az adózást a kellő mennyiségben, sem a katonáskodási terhet nem valának képesek teljesiteni, s a táborozási költség reájok nézve oly sulyos volt, hogy azt jobbnak találták pénzen megváltani.
Hogy azonban a jászkúnok ez idő tájban mily nagy számmal valának, s mily sok jobbágytelekszámot tevő nagy kiterjedésü földeken, a hét székben, laktak: mutatja az, miszerint évi adójok rendesen 10 ezer frtot tett, mely öszveg csak szegénységök tekintetéből szállittatott le három ezer frtra.
A kir. udvar részére adott termények azt mutatják, miszerint ez időben már a jászkúnok helységekbe állandóan letelepedve a termények minden fajaival kiterjedt gazdálkodást üztek. Hadi fegyverzetük ez időben is még paizs, pánczél és kézijakból állott.
Ugyan ez év maj. 29-ke rémület teljes nap lett egész Europára, különösen hazánkra. Mert 53 napi megszállás után vizen s szárazon egyszerre viva, iszonyu vérontás, s a jobb sorsra érdemes Constantin császárnak a város falain harczolás közben vitézi halállal kimulta után II. Mohamed török serege Konstantinápolyt, a világ e második fővárosát bevette; s a bizantzi győző a régi tatár khánok nyomán büszkén hangoztatá e szavakat: „mint egy isten az égben, ugy egy urnak kell lenni a földön is.“ Nyugat minden népeire ez erőteljes, harczos, vad nemzettől végveszély 261látszék várakozni, s ha Magyar ország, ha Hunyadi nincs, e romlás bizonyosan be is következett volna.
Az átalános rémülés közepette védangyalként magosul fel Hunyadi nemes alakja, ki mindjárt 1454-ik jan. 25-én Budán országgyülést tartatott, melyben a nemzet életével egybekötött hadjárathoz, különösen Hunyadi erélyes sürgetésére a szükséges előkészületek megtétettek. Elhatároztatott, hogy táborba szálljanak: a király, az országnagyok, s főpapok banderiumai, a birtokos és nem birtokos nemesség személyesen keljen fel; ezenkivül az országban egy tekintélyes tartaléksereg is állittassék, melyhez a 9-ik tcz. szerint a királynak és más birtokosnak minden városában vagy falujában, minden száz kapu négy tegzes lovast s két gyalogost szinte tegezzel, paizsal és karddal felfegyverkezve állitson. A jobbágykapuk öszeirása végett a megyei szolgabirák és meghitelt birtokosokból küldöttségek alakittattak; s a hasonlóan öszeszámlált philisteusok, kúnok, oláhok és tatárok is kötelesek katonáskodni; az egész hadsereg főkapitányává Hunyadi János neveztetett ki. Ez az első eset, hogy a jászkúnok 1279-ik év után törvénytárunkban fentemlittetnek.
A fentebbiek szerint ez időben a jászkúnok is jobbágykapuk vagy telkek arányában lévén kötelesek hadi illetőségeiket kiállitani, bár ők magok soha jobbágyi állapotban nem voltak, azonban szálláshelyeik a fentebbi czélból jobbágytelkek száma szerint összeirattak, s e jobbágytelekarány lévén még igen sok ideig az országos teherviselés kulcsa: e nevezettel a jászkúnokra vonatkozólag is gyakran találkozunk.
Ez évi ősszel László király Prágában volt, s innét oct. 4-éről kelt oklevelében Symai Péter, Mátyás, s vérrokonaira Békés megye Syma és Cheyth falukat, s Szentmargitegyháza, Zentmiklós, Zentmihályegyháza és Bersen pusztákat oly feltétel alatt, ha e puszták nem az ő királyi kúnjainak földjei. új adomány czimen örök joggal átruházza.[8]
262Az 1455-ik év kezdetén Eyzinger bukott, Cilley Ulrik azonban anyival magosabbra emelkedett a tapasztalatlan ifju király kegyében; László Csehországból Bécsbe tért vissza, s Cilley és nádor Gara egyező tanácsára a nagy Hunyadinak orozva meggyilkoltatása elhatározva lett, de a sors őrködött a nagy hazafi élete felett, A február hónapban Budán tartott országgyülés végével Hunyady Mátyás a királyi apródok közé az udvarhoz Bécsbe vitetett. Majd a győri országgyülés megnyilt, s mig itt a rendek a fenyegető török hatalom elleni nagyszerü hadjáratról tanácskoztak, a lelkében Hunyady iránt folyvást gyanakvó király Bécsben tartózkodott, s innét adatott ki a király neve alatt és saját rendeletére egy april 21-én kelt oklevél, mely szerint a király Gyolcsa Bertalan és Ágoston sárosdszállási kúnok kértére ezek hü szolgálataira való tekintetből, a Hontos székhez tartozó Sárosdszállás kapitányságát, melyet őseik és nevezettek rég idő óta békében birnak, ezeknek s örököseiknek részére minden tartozékaival, haszonvételeivel s jövedelmeivel új adományi czimen adományozza, s nevezetteket mint igaz kapitányokat Sárosdszállása fejévé teszi.
Hasonló tárgyu egy másik 1455. maj. 20-án kelt érdekes oklevél, melyben Thobay Miklós fia János, Péter fia Lőrincz és Bolthos Márton fia Sigmond kérelmére s hihetően a közelebbi hadjárat alatt tett hü szolgálataik tekintetéből a honthosszéki kúnok kapitányságát, hol Hontosegyházon kőből épült egyház van, a következő szállásokkal: Ujszállás a vásárbodogaszony nevü egyházzal, Kétpolgarth b. sz. Máriának szentelt egyházzal, Sarasd és Tobalizentpeter, valamint Chabak, Iwankateleke és Gyolcsapalszállásán lévő szállási birtokrészekkel, s e kapitányság minden haszonvételeivel; mely kapitányságnak János és Lőrincz állitása szerint őseik régóta, s jelenleg ők is békés birtokában vannak, fentnevezett kérelmezőknek s örököseiknek uj adományi czimen oda adományozza azonban oly feltételek, terhek és szolgálatok mellett, milyenekkel a többi kúnok kapitányai az ő kapitányságokat birni szokták; a királyok, 263várak jövedelmei s mások jogai épségben hagyatván.[9]
Itt ismét azon esettel találkozunk, hogy a kún kapitányok az őket ősi családi jogon illető kapitányság birtokában kir. uj adományai igyekeznek magokat biztositani, melyet meg is nyernek azon feltétel alatt, hogy a fenálló katonáskodási és királyné udvartartási szolgálatokat más kún kapitányok módjára jövendőben is teljesitsék.
A győri országgyülésre Brankovics Szerbország fejedelme is megjelent. Hunyadi teljes erővel igyekezett a rendeket egyességre s a török ellen egész hatalommal felkelésre birni; majd az országgyülés juliusban Budára tétetett át. Azonban a sok készülődés után is ez évben a hadjáratból semmi sem lett, részint a belviszály, reszint a Szerbiából Magyarországban is elterjedt s a lakosságot nagy mérvben pusztitó mirigy halál miatt, mely Mátyás jegyesét, az eljegyzés óta Hunyadiné gondjai alatt növekedett Cilley Erzsébetet is elragadta.
De a diadal örömét Magyarországban a nagy mérvben kiütött pestis megzavarta, sőt néhány nap mulva országos gyász váltotta fel. Hunyadi János ez évi aug. 11-én tábori hagymázban meghalt. Ugyanezen 1456. évi aug. 16-án Maros városában kelt oklevél szerint Marczali (Miklós erdélyországi vajdának fija) János somogyi, zalai és a királyi kúnok főispánja, László király levélbeli parancsára a Halas székhez tartozó minden kapitányokat és földmives kúnokat a köztük fennforgó viszályok kiegyenlitése s ügyeik békés uton elintézése végett maga elébe idézte; kiknek meghallgatása után a köztük fenforgó viszály következőleg egyenlittetett ki, hogy évenként a Halas széki öszves kapitányok és földmives kúnok maguk közül két hites kapitányt választanak, egyet t. i. a földmives kúnok, másikat a kúnok kapitányai; ezen kivül a földmíves kúnok maguk közül tizenkét esküttet választanak a végett, hogy csak ezen tisztviselők és senki más, egymás tudtával s akaratával mindenféle censust[10], gabona és bor kilenczedet 264(akó)[11] kivetett pénzt – collectura, – élelmi szereket, s királyi terhek fizetését s egyéb főtisztjeiknek járó jövedelmeket róhatják, vethetik ki, szedhetik be és kezelhetik, s hogy mind ezen adózásokat minden egyes földmíves kún tartozik fizetni, egyedül azokat véve ki, kik a kapitányoknál ezek házaiban s kenyerén pénzbeli bérére szolgálnak.
Ezen kivül, hogy ezen két hites kapitány a tizenkét esküttel e székben előforduló minden ügyeket a többi kapitányok kizárásával véglegesen elitélhetik oly módon, hogy elébb a kúnok kapitányai az ő nevök alatt lévő földmíves kúnoknak előttök benyujtott panaszait elintézhetik, de ha a földmíves kúnok ez itélettel megelégedve nincsenek, a kapitányok a földmíves kúnoknak ily ügyeit a két hites kapitány és 12 eskütt felülbirálása alá minden birság terhe nélkül átküldeni tartoznak.
Aki a két fél közül ez intézkedést áthágja, az az ispán – comes – által ezer arany frtban marasztaltatván, rajta ez összeg megvétessék.[12]
Ez oklevél igen fontos; mert mint fentebb láttuk, – kezdetben a kúnok között a nemességi főnökök patriarchalis biráskodása és igazgatása volt szokásban: ez azonban idő multával, hihetőleg sok elnyomás és visszaélésekkel lévén teljes, a kapitányok és közkúnok között sok panasz és viszályra adott okot; találkozunk ugyan már 1451-ben is a halasi törvényszéken 12 hites ülnök jelenlétével, de ezek hihetően a kapitányok hatalmaskodása folytán a közügyekbeni részvehetéstől időközben elszorittattak, úgy, hogy a közkúnok végre a királyhoz valának kénytelenek folyamodni, ki e panaszok orvoslásával, irott parancsolat mellett Marczali János kir. kúnok főispánját bizta meg; ez a kúnok kapitányainak a közkúnok feletti biráskodási jogát ugyan meghagyta, azonban választás utján két kapitány és tizenkét közkún esküdtből álló testületet állitott fel, mely együttesen volt egyedül jogositva a közjövedelem kezelésére, s mely elé a kapitányok az általok elitélt, 265de fellebbezett peres ügyeket okvetlen felterjesztetni köteleztetvén, ez azokat jogérvényesen felülvizsgálta.
Ez intézkedés tisztán láttatja velünk, hogy milyen volt e korszakban a kúnoknak úgy közigazgatási, mint törvénykezési szervezetök; látjuk, hogy itt a közigazgatás legfontosabb teendőit, a közterhek kirovását és beszedését, megyei rendszer jellegét viselő, szabadon választott tisztikar teljesiti; látjuk, hogy a kúnok, egyedül kapitányaikat s ezeknek szolgáit véve ki, a közterheket mindnyájan egyenlően viselték; látjuk nyomát a később ugy nevezett kapitányi és törvényszéki szervezetnek abban, hogy a kapitányok a hatóságuk alá tartozó szállásbeli kúnok ügyeiben a biráskodást ugyan gyakorolták, azonban tőlök a fellebbezés két kapitány és 12 esküttből választás utján alakitott törvényszék elébe történt. Hogy ez a gyakorlatban is meg volt, igazolja egy 1493-ban kelt s alább közlendő oklevél, melyben hites kapitány s esküdtekről van emlités téve. Hasonló birósági szervezetet találunk 1466-ban a székelyeknél is.[13]
Marczali Miklós Sigmond alatt erdélyi vajda volt; fiai: Imre tárnok mester és somogyi s verőczei főispán, ki 1441-ben Erzsébet királyné parancsára a fraknói várban fogva volt, majd 1448-ban a rigómezei ütközetben esett el; másik fia János somogyi és zalai s a kir. kúnok főispánja, ki a fentebbi oklevelet az ő tulajdonát képező Maros – mai Nagymaros Esztergomban – városában állitotta ki.
László király uralkodása utolsó évéből, 1457-ből a jászkúnokra vonatkozó három oklevél maradt ránk, egyik kelt jan. 22-én, melyről az 1452. évnél volt emlités téve.[14] Másik kelt Budán jan. 26-án, melyben László király laczkházai, máskép Némthi bán Györgynek, a Miklós fiának: Laczkháza, másnéven Zánthó, Szentimrefalva, Ilbő és Herbartháza Fejér megyei, Sikátor, máskép Hartyán s Veresegyház Pest megyei birtokait minden haszonvételeivel, a Duna vizével, szigetekkel, melyek – mint mondják – most némely nemesek birtokában vannak, fele részben guthi Ország Mihálynak, s Ország János Sebestyén és Lőrincz fiainak, fele részben némai Kolos Jeromosnak örök joggal adományozza.[15] 266Hogy itt a mai kiskún Laczházáról van emlités téve, ezt igazolják a vele együtt emlitett: Szentimrefalva – ma puszta Fülöpszállás mellett – Ilbő, – ma hihetően Ürbö puszta, – Herbartháza, – valószinüleg a mai Hernad p. – melyek Laczházával együtt ez időben Fejérmegyéhez tartoztak; – azt pedig, hogy Laczkháza ez időben miért neveztetik más néven Zánthó-nak, felvilágositja a fentebb 1424. máj. 25-ről emlitett oklevél, melyben Laczkháza és Szentimrefalva szinte együtt, mint Fejér megyében fekvő királynéi birtokok emlittetnek, megjegyeztetvén, hogy ezek zánthói Laczk fiaitól Jakab erdélyi vajdától és Dávid slavoniai bántól Galsa faluért cseréltettek. E hiteles történelmi adatok alapján kiigazithatjuk azon hagyományt, miszerint Laczkháza nevét az itt mulatni szerető kún Lászlótól nyerter volna; itt a mai Laczkháza egy régi birtokosának Laczknak, ki zánthói előnevet használt – nevével találkozunk, s a nélkül, hogy ezért Laczháza régi kún megszállását kétségbe vonnánk, e hiteles történelmi adat alapján elfogadhatjuk, hogy e község mai nevét e Laczktól, ki Zánthó előnévvel birt, nyerte, s ezért emlittetik ez oklevélben Laczkháza, másnéven Zánthónak.
A harmadik kelt Budán Hunyadi László kivégeztetése előtt kilencz nappal, martius 7-én, melyben a király Majosszálláson – ma Majsa kiskún város – lakó László nevű kúnnak Tóth János fiának Halas székhez tartozó s őseí által régóta békésen birt Majosszállásának felét, mely testvérével Mártonnal tett osztály következtében birtokában van, minden haszonvételeivel s tartozékaival, a maga és örökösei s utódai részére uj adományozási czimen örök joggal adományozza oly kijelentéssel, hogy az ebből a királynak és kúnok főispánjainak járó szolgálatok és jövedelmek épségben fentartassanak.[16]
Ezután a király az országban elterjedt átalános elégületlenség miatt magát bátorságban nem érezvén, elébb Bécsbe, majd september végén Prágába utazott, a fogoly Hunyadi Mátyást is maga után vitetvén a guttensteini várba, mig nem ez évi nov. 23-án hirtelen Prágában meghalt.
[1] Okltár 148. 149. sz.
[2] Oklt. 150. sz.
[3] Verbőczy Htk. II. r. 43. ez. 2. §.
[4] Anjoukori okt. I. 5. l.
[5] Okltár 151. sz.
[6] Arbois az Erbsen szó régi alakja. Adelung d. Wört. b. 1774-ik évről 1725. lap.
[7] Uj m. múz. 1853. 511–15. l. Okltár 153. sz.
[8] Békés megyei okltár 70. l. Okltár 154. sz.
[9] Okltár 155. sz.
[10] IV. Bélának egy 1269-ik évi oklevelében a census vagy terragium – földbér – kifejezés fordul elő. Endlicher monum. 518 l.
[11] Joan Lyczei iter oeconom. Tyrn. 1713. p. 272. Corpus iur. hung. Ulad. II. Dzer. I. art. 47.–49.
[12] Okltár 156. sz.
[13] Szabó K. Székely Oklt. 205. l.
[14] Okltár 157. sz.
[15] Okltár 158. sz.
[16] Oklt. 159. sz.