A szállás földeket a nemzetségek önmagok között felosztották oly kiváltságos előjoggal, milyennel 131az ország többi nemesei is birtak, hogy t. i. a fejedelemmel az országhatalomban osztoztak s minden adózási teher és szolgálattól mentesek valának, de azokéval egyenlő azon kötelezettséggel, miszerint mindnyájan és egyenként személyesen a királyi szolgáló nemesek példájára azon királyi seregben, melyhez a király személyesen csatlakozott, tartoztak védőleg az ország határain belől saját költségükön, támadólag pedig külháborúban, ha erre önként ajánlkoztak, királyi zsold mellett katonáskodni; az e tekintetben hanyagokat az ország többi nemesei ellen szokásba levő büntetés, nemesi jogának és jószágának elvesztése, sujtotta; igy láttuk, hogy 1323-ban a Keverge által elnyomott jászok a király alatt katonáskodó jászok létszámába s előjogukba helyeztettek át.[1]
Ez intézkedés alapindoka az volt, miszerint Árpád-házi királyaink kezdetben a pogány, utóbb az arisztokratikus elem túlkapásai ellenében a monarchiai elv megszilárditására s a királyi tekintély fentartására leghatalmasabb eszköznek a királyi hadnak szaporitását találták, s hogy IV. Bélának is ez volt czélja a kúnok befogadásában s királyi seregéhez sorozásában, ezt Roger egykorú iró világosan kifejezi.[2]
Hogy a beköltözött húnok nemzete hét nemzetségből állott, ezt az 1279-ik évi oklevél világos szavai bizonyitják; hogy azonban melyik nemzetséghez mely ágak tartoztak, s a nemzetségek s ágak egymáshoz mily viszonyban állottak, ezt adatok hiányában biztosan meghatározni alig lehet. A székely földön a régibb időben szinte hét szék volt, de törzs nálok csak hat volt, legalább ez ideig enyi ösmeretes; s mint a székelyeknél tudjuk, s a magyaroknál több fenmaradt adat igazolja[3] úgy bizonyosan a jászkúnoknál is az ágak s ennek tagjai szigoruan fentartották magok között annak tudatát, hogy mindegyik mely nemzetséghez tartozik, mert ennek nyilvántartása úgy a katonáskodási teherbeni részvét, mint a nemzetségi örökös tisztségek és a szállási birtokhozi közös jognál fogva is kiváló érdekükben állott.
132Találunk is oklevelekben több példát arra, hogy a nemzetséget annak tagjai nyiltan kifejezték. Buthemer jakabszállási kún kapitány magát az Ilonchuk; Keyran és fijai s rokonai a Borchol; Kuncheg és Karla kún kapitány a Csertán, 1315-ben Kondam és Juhpogó a Koor, az 1323-ik évi oklevélben megnevezett jászok a Jász, ismét mások az Olaas nemzetségből valónak mondják magokat.
Mig azonban a székelyeknél nem csak a törzsek vagy nemzetségek, hanem az ezekhez tartozó ágak is névszerint ösmeretesek: addig a jászkúnoknál az eddig ösmert oklevelekben az ágak és ezek nevei sehol nem emlittetnek; nagyon hihető azonban, hogy az egy nemzetséghez tartozó ágak mindegyike legtöbbnyire külön szállást nyert lakhelyül, s igy a régi szállás-nevekben kereshetjük több esetben az azokat megszálló ág nevezetét; ilyenek Baydamerszállása, Gyolcspàl sz. Karácsonmiklós sz., Csorbajános sz., Besemihal sz., Jangot sz., Hallos, Valkán sz., Koyampal sz., Jakab sz., Majos sz., Kaskantyú sz., Csólyos sz., Kempecz, Tertel, Kencheg, Boycha, Kethen, Zomok, Balta, Althak, Orbogán, Zank, Zombath, Buzgán, Pálka, Bene, Kolbász, Karczag, Turgonypéter, Mester, Berény, Wyd, Rassang, Ötömös, Jamanelek, Lajos szállása, Ivankateleky, Mihálteleke, Bugaczháza, Waychunnípe, Olunnípe stb. –, vegyitve találjuk ezekben a régi pogány kún neveket a Pál, Miklós, Jakab, Péter, Lajos, Mihály keresztyénnevekkel, jeléül annak, hogy az illető szállások azon ág főnökének, kapitányának, melyről neveztettek, pogány vagy keresztyény valláson létekor nyerték e fenmaradt nevöket.
Azonban nemcsak a székelyeknél s kúnoknál, hanem a magyaroknál is az Árpád korszakban szokásban volt megnevezni, hogy az illető mely nemzetséghez tartozik.
Ambár a nemzetségi főnök volt az illető nemzetség tagjainak vezére s felsőbb birája, s az ágak vagy szállások ismét saját kapitányaik által kormányoztattak s igy a honvédelem a közigazgatással egyesitve volt: de azért a nemesség egyes tagjai főnöküknek alattvalói nem voltak, 133s ha mégis elnyomattak, mint a jászok Keverge által, ezeket a király elébbi nemesi szabadságaikba viszahelyezte.
A történelmi adatok szerint a hazánkban megtelepedett besenyő és kún nemzet kormányzási tekintetben nem önkebeléből választott külön főnök, hanem vagy a nádor, vagy más országos méltóságok alatt állott, azonban a fentlévő adatok szerint valamint az erdélyi vajda nem volt mindég a székelyek ispánja[4]: úgy a nádor sem volt a régi időben mindig a kúnok birája.
Katonai szervezetükre nézve azonban – a beköltözött kúnok továbbra is saját fővezérük alatt hagyattak, ki a nemzetségenként összesereglett kún csapatokkal csatlakozott a király seregéhez.[5]
Igy találjuk 1260-ban, hogy a Morva melletti nagy csatában a kúnok Alpra vezérük alatt 40 ezer lovas íjászszal voltak jelen; szinte Alpra volt a kún hadak vezére 1271-ben az Ottokár elleni hadjáratban, s néki itteni vitézségiért a király Moch helységet adományozta.
A kúnok hadi ereje ez időben igen tekintélyes volt, mert a hét kún nemzetség mindegyike 1260-ban 5700, 1278-ban 2600, 1304-ben közel 3000 fegyverest állitott ki. Keza szerint a 108 magyar nemzetség mindegyike tizezer, Verantz szerint a székelyek öszvesen 30 ezer, s igy a hat székely nemzetségből egy egy 5000 ezer harczost volt képes kiállitani.[6]
A kùnok fővezérei s legelőbbkelői azonban a kúnok közügyei feletti intézkedéstől teljesen elzárva nem voltak; igy Filep sz. széki követtel 1279-ik évben folyt fontos egyezségi alkudozásuknál a kúnok közönségét erre felhatalmazott fővezérük Alpra, továbbá Tolon és Uzur főembereik képviselték, kik az e tárgyról kiadott kir. oklevelekben: „principales, domini, procuratores“ czimen emlittetnek.
Nem lehet figyelmen kivül hagyni, miszerint régi oklevelekben többször találkozunk a „princeps, dominus, capitaneus, comes, judex, vaivoda Cumanorum, Jasonum, 134Philisteorum“ kifejezésekkel, melyek: főúr, fejedelem, úr, kapitány, ispán, biró, vajda,“ magyar neveknek felelnek meg; miután pedig a hazai régi oklevelekben a „comes és judex“ egymással gyakran felcserélve, sőt „vagy“ szócskával is egybekötve találtatik, s „comes“ névvel gyakran oly személyek is emlittetnek, kik mágnások, grófok és főispánok nem valának: következik, hogy a „comes“ egyenlő hivatal jelentésű a „judex“-el, István if. király 1262-ik évi oklevelében „Priincipes Cumanorum,“ III. László fentebbi 1279-ik évi mindkét oklevelében Uzak és Tolon kúnok főemberei – principales –, majd Alpar és Uzur kúnok urai – domini Cumanorum – néven emlittetnek; itt az urak név alatt a király fényes kiséretéhez, a kir. ház, kir. udvar és kir. családhoz tartozók, milyenek a fent nevezetteken kivül a kúnok közül többen is voltak, értetnek[7]; minél fogva hihetőleg e kún urak a király udvarában, ennek oldala mellett s nevében az öszves kúnok ügyei legfőbb kormányzását teljesitették. Átalában nem hibázunk, ha azt állitjuk, miszerint a jászkúnságra vonatkozó oklevelekben a „princeps, capitaneus, comes, judex, vaivoda“ név a kún nemzetségek, vagy ezek egyes szállásokon letelepedett ágazatainak hadi és birói tisztviselői megjelölésére használtatott; igy III. László 1279-ki oklevelében a birói kifejezésre „judex seu princeps“ összekötve olvasható.
A fentlévő adatok nyomán kimondhatjuk, hogy a jászkúnoknál e régi korban a „Comes“ szó a nemzetség feje, birája megjelölésére használtatott; igy olvassuk: 1323-ban, hol a „generatio Jassonum“ emlittetik, a Capitaneus seu Judex“ kifejezésben a Judex a Comes helyett áll; 1343-ból elébb: Capitaneus Buthemer utóbb Comes Buthemer de genere Ilonchuk; 1347-ből: „Comes Kuncheg Capitaneus Comanorum generationis Cherthan;“ – ezek szerint a nemzetség feje, birája neveztetett Capitaneus névvel is, de a Comes mellé még ez időben egyszersmind azon nemzetségnek is, melynek az illető egyén comese volt, kitétetett; a descensusokban megszállott nemzetségi àgak feje, a szállási kapitány azonban ez időben 135csak Capitaneus, és az eddigi adatokban sehol Comes nevet nem viselt. Hasonló kifejezést találunk a székelyeknél 1409-ből: Nos Michaël filius Salamonis de Nadas trium generum Siculorum Comes.“[8]
A régi magyar megyei szervezetnél is a megye feje a főispán – comes – volt, ki hivatala után fizetésül a váradó, várjavadalmak s megyei vámok egy harmadát kapta. Ő volt a megyei katonaságnak birája, s ha harczba kelle szállni, fővezére. Ezenkivül minden adó beszedése az ő köréhez tartozott, azonban a beszedőket tetszése szerint választhatta, s a beszedett pénzt teljes számban Esztergomba a kir. kincstárba volt köteles szállitani, a hol is eszközöltetett a főispán és a szedők dijjazása, a be nem szedett öszveget azonban kétszeresen valának megtériteni kötelesek.[9]
E magyar megyei intézményből némi következést lehet vonni arra nézve, hogy a jászkúnok közötti ispán – comes – is mily hatáskörrel volt felruházva.
A nemzetségi viszonyok a jászkúnoknál a politikai viszonyok százados hatása alatt mindinkább elenyészvén, a nemzetség feje s birája által viselt „Comes“ czim azon főbirákra ruháztatott át, kik a király, nádor vagy más országnagyok által a jászkúnok közé rendeltettek.
A „Comes“ klfejezést némelyek „gróf“-nak forditják; azonban miután a székelyek Comese, magyarul nem grófnak, hanem ispánnak neveztetett; a kúnok közötti Comeseket is helyesen ispánoknak mondhatjuk.
Az Arpádház korszakában a mai alispán comes curialis, vagy udvarbiró czimet viselt, később az udvarbirót csak mint a várak felügyelőjét s nagy birtokok kezelőjét halljuk a XVI. és XVII. szàzadban is emlittetni; megyékben pedig az udvarbiró alispán czimet nyert.
A XI–XV. századbeli okmányokban gyakran előforduló „comes“ czim helyesen csak „ispán“ szóval fejezhető ki, mint ezt Horvát István és Mihály is állitják. Igy magyarázza ezt a Margit legenda, hogy az ispán szó alatt nem közispán, hanem vármegye ispán és nagy úr 136értendő, továbbá Mihályfi Jakabról azt mondja; ez vala Nyitray vármegye ispánja, – még 1542-ben Zalay János – ki főispán (comes) volt – Posony vármegye ispánjának iratik; azonban a főispán kifejezés a XVI. században lábra kapott, s Perényi Mihály már Zemplénmegyei főispánnak emlittetik.[10]
[1] Horváth M. kis. tört. munk. I. 163. 165. E munka II. 340. 339. l.
[2] Cap. XII.
[3] Századok IV. 503. l. Figyelő 1877. 33. l.
[4] Kállay hist. ért. a Székely nemz. l. 171. 204. Székely oklevéltár Szabó K. I. II. köt.
[5] Horvát I. Magy. orsz. r. nemz. 101. l.
[6] Kovachich Script. Min. T. II. p. 108.
[7] Bartal Csallóköz 80. l.
[8] Székely Oklt. I. 105. l.
[9] Századok 1870. Botka T. 514. l. Palugyay Megye rendszer II. 16–21. l.
[10] Bpesti Szemle 1865. 439. l. Bottka Tiv. Magy. várm. szerv.