III.

89Ily pártviszályok között Strasimir hogy életét s tartományát lehetőleg biztositsa, Moldvából a jászok maradványai közzül fogadott Viddin várába őrséget, kik oda családjaikkal együtt beköltöztek. A török elébb Filippopolt elfoglalván, 1364-ben Sismánt szoritotta ki ternovai birtokából.

Ugyan ez idő tájban Bazarád Sándor oláh vajda Lajos királynak tett hüségi esküjét és szerződését megszegvén, az évi adót és engedelmességet megtagadta, sőt Szörényt is elfoglalta, fija pedig Vlajkó királyi czimet vett fel.

Mind ezen viszonyok kényszeritették Lajos királyt, hogy fegyveres kézzel a magyar koronának Bolgár országhoz való jogait megujitsa, ez által a török hatalom terjeszkedését is gátolja, s Vlajkót a tartozó engedelmességre vissza szoritsa.

1365-ben már jan 5-én ki volt adva a rendelet, hogy a hadjáratra kötelesek febr. 24-re Temesváron zászlai alá gyüljenek. A hütlen oláh vajda e nagy hadi készülődések hirére meghódolt s visszatért az engedelmességre. Ekkor Lajos király egész erejével Bolgár ország ellen april 26-án Szalánkeménnél a Dunán átkelt, vele volt a nádor Konth Miklós is nagy számu nyilas csapattal, s hadait a király máj 30-án Viddin vára alá vezetvén, azt körültáborolta. Strasimir kezdetben az ostromot vitéz bátorsággal fogadta, s a jászok erős ellentállást fejtettek ki; végre azonban Lajos király a Szegedről megjelent 40 ezer halász hajóinak segitségével, s követve a nádor tanácsát s hadi tervét, jun. 6-án a várat hatalmába ejtette, Strasimirt nejével Sándor oláh vajdának leányával Horvát országi Gomnech várába küldötte, ki itt négy évig tartatott fogva; a várőrség, s ebből a jászok is fogságba kerültek.

Viddin eleste után Bolgár ország egy része is meghódolván, ebből Lajos király külön bolgár bánságot alkotott; addig is Viddin várát Dénes erdélyi vajdának „mint Viddin vára és kerülete kapitányának“ parancsa alá helyezte, s maga a király jun. 30-án már Lugoson volt.[1]

90Ugyan e napon innét adta ki Konth Miklós nádor és kúnok birájának részére e hadjáratban tett hű szolgálatait jutalmazó oklevelét, mely szerint midőn Bolgárországot, melyet a hűtlenek és lázadók ravaszsága a magyar korona hatósága alól már régóta elidegenitett, erős sereggel megrohanta, Konth Miklós nádor saját népéből fegyveresek és nyilasok nagy számával vele oda személyesen elment, s ott övéi életének veszélyeztetése, s vére hullásával hű szolgálatokat tett, különösen pedig az ő szemeit, más kortársai felett, üdvös és bölcs tanácsával oly hiven felvilágositotta, hogy ezt követve Viddin várát elfoglalta, s az ehhez tartozó kerületet erőditvényeivel együtt, kitüzött terve szerint szerencsésen meghóditotta. Mindezek elismeréseül mindazon philiszteusokat vagy jászokat, kikknél ravaszabbakat, s ellenállóbbakat a viddini várban egy nemzetbeliek között sem talált, családjaikkal s vagyonaikkal együtt örökösen a nádornak s fiainak adományozza, s ugyanezen jászokat összes családjaikkal, utódaikkal, minden vagyonukkal mint szolgákat, s „a mi pogányaink s hütleneinknek oly távol vidékéről idehozott jobbágyokat,“ a nádor, fijai s örökösei hatósága, hatalma és kormánya alá oly teljes joggal veti, hogy azok sem a király vagy királyné, sem az ország egyházi és világi főurai, nemesei, városai és községeinek birtokain, s földjein menekülési helyet ne találjanak, oda ne hivassanak, s a nádor akarata ellen be ne fogadtassanak. Ha pedig e jászok közül némelyek a mások földjére valaha elszöknek vagy lakni mennek, azokat az illetők személyökben, vagyonokban visszaadni tartoznak. Különös kegyelemből azt is megengedi a király, hogy nevezett philisteusok vagy jászok, s ezeknek összes utódai sem a királynak vagy kiràlynénak vagy bárki másoknak semmi adózást és szolgálatot tenni s fizetni semmi módon nem tartoznak, hanem azok a nádor és örököseinek földjein, bárhol legyenek is, a király vagy királyné s bárki mások részére bármi adózások fizetésétől, mint a nádor és örököseinek örökös szolgasága alá igázottak, örökre menteseknek s kivétetteknek tartassanak.[2]

91Ez oklevél igen érdekes; mert abban, mi a történelemben még eddig elő nem fordult, Bolgárországi jászokról van emlités téve.

Fentebb láttuk (II. 203. 227. 277. l.), hogy az egy nemzetté egyesült jászkúnok 1237-ben Ásiában a mongolok által szétveretvén, Magyarországba, később 1240-ben Kuthen meggyilkoltatása miatt való elkeseredésükben Szerb- és Bolgárországba telepedtek le. Ezeknek egyik főnöke Jónás 1241-ben Konstantinápolyban meghalván, mint pogány, a városon kivül magos sirdomb alá temettetett el, mely alkalommal a kúnok nyolcz fegyverhordozót és 26 lovat áldoztak fel.

Innét midőn IV. Béla által 1243-ban haza hivattak, egy részök ott maradt, s a kún nemesség a leghatalmasabb bojár nemzetségekkel családi összeköttetéseinél fogva oly hatalomra tett szert, hogy közülök Terter György III. Asem bolgár fejedelem nővérét feleségül vévén, 1280-ban, miután sógorát a nép elűzte, őt emelte Bolgárország trònjára, melyet utána fia Svetslav s unokája II. Tertery György 1323-ig birtak.[3]

Ily kiváló állásra jutván a jászkúnok Bolgárországban, a viddini jászokat ezek utódaiul lehetne tekintenünk. Minthogy azonban a fentebbi oklevélben Lajos király a jászokról nyiltan azt mondja, hogy e jászok „a mi pogányaink és hűtleneink oly távol vidékeiről hozattak be,“ e jászoknak elébbi lakhelyét távolabb vidéken kell keresni, s ez Moldvaország; mely – mint láttuk (II. 236. l.), – Lajos király hadainak a tatárokon nyert győzelmei következtében a mongol uralom alól a magyar korona alá kerülvén, e király a jászkúnok megtéritésén buzgón fáradozott, s mivel itt már a román elem is elhatalmasodni kezdett, az itteni jászok közül többen Strasimir bolgár fejedelem hivására egész családjaikkal átmentek Bolgárországba hadi szolgálatra, hol 1365-ben Viddin vára erélyes védelmében tevékeny részt vettek. Miből állott azonban a fentebb emlitett nagy ravaszság és ellenkezés, mely egyik fő oka lett annak, hogy őket a király Konth Miklós 92nádornak, mint örökös szolgákat átadta, nem tudni; arra nézve sem birunk adattal, hogy e szolgaságra vetett jászokat a nádor saját birtokán hol telepitette le, és hogy midőn 1369-ben Sisman Viddinből a magyarokat kiűzvén, Strasimir e várost vissza foglalta[4], valjon e jászok is szabadságukat nem nyerték-e vissza?

A következő években mindinkább gyérülnek azon történelmi adatok, melyek az országos hadjáratokban részt vett hadcsapatok elősorolásánál a jászkúnokat névszerint felemlitenék; a ker. vallásnak közöttök mind nagyobb mérvben elterjedése eltörlé nálok lassanként azon pogány vallásból származott jelleget, mely a jászkúnoknak a hadjáratokban részt vett nemzetek között külön felemlitését nagy részben eredményezte; nemzetségeik kezdtek a magyar elem politikai és hadi szervezetébe beolvadni, a nélkül azonban, hogy ez által kiváltságos nemesi szabadságukat s külön önálló életüket veszélyeztetnék.

Lajos királyt uralkodásának utolsó évtizedében a lengyel, velenczei és nápolyi zavarok s harczok, családi és örökösödési ügyeiben való intézkedések foglalták el. Meghalt 1382. sept. 11-én, ő a „Nagy“ nevet nem csak a történelem magasztaló lapjain, hanem hű magyarjai szivében is kiérdemelte, kormányzási ügyessége a magyar birodalmat eddig nem ismert hirre, fényre, s a rendezett belviszonyok alapján jólétre is emelte.

Hosszú uralkodása alatt a jászkún és besenyő nemzetségek külön önálló politikai lételöket s szabadságaikat fentartották.

A sághi konvent 1350. nov. 8-án kelt oklevelében emlittetik: Tyteus = Tütös mester, kir. ajtónálló, pilisi főispán és philisteusok birája; de a ki e birói tisztet úgy látszik nem sok ideig viselte, mert már 1352-ben csak mint visegrádi várnagy jön elő.[5]

1357-ben Jászberény és Jákóhalma között fenforgó határvillongás Szécsi Miklós országbiró 93által intéztetett el, melyről fenmaradt oklevél sok tekintetben érdekes. Ennek eredetijét a jákóhalmiak 1701-ben hiteles átiratás végett az egri káptalan előtt felmutatták, hogy azonban ez azután hova lett, kikutatni nem sikerült.

Ez oklevélben Szécsi Miklós a Lajos királynak országbirája és Turóczmegye főispánja előadja, miszerint egyfelől az Örs (Wrs) nemzetségbeli Marcell fiának Eustáknak fia László a philistinok vajdája, másfelől jákóhalmai Domonkos Csupor Tamás bán fiának Lórándnak fia között Horgasérmelléke nevű földrész felett, melyet Làszló hiteles okiratok alapján az ő falujához – possessio[6] – Berényhez, Domonkos pedig régi idő óta az ő falujához Jákóhalmához tartozónak állit, viszály és per támadván, ez az ország birája előtt többféle módon vitattatott, s legutóbb közös vizsgálat és az okiratok előmutatása végett ez évi sept. 15-re elhalasztatott; miután a váczi káptalan országbirói megbizás folytán tett vizsgálatról jelentését jun. 4-én már beadta: sept. 15-én az országbiró elnöklete alatt kalocsai érsek és kir. korlátnok Miklós, nyitrai püspök István, Debrői Pál alországbiró, Miklós a Konth Miklós nádornak és Jakab az Országbirónak Itélő mestereiből, s több országos nemesekből összealakitott törvényszék előtt László mint felperes, Domonkos mint alperes megjelenvén, a köztök fenforgó peres kérdést előadták, s annak eldöntését egészen a nyitrai püspök Istvánra, Debrői Pálra és két Itélőmesterre bizták, s ezekkel együtt eltávozván, midőn visszatértek, jelentették, miszerint kiegyeztek oly módon, hogy mivel László vajda maga bevallotta, miként neki a peres földről semmi oklevele nincsen, hanem ezen föld Berényhez csak 160 arany frtért való zálogbaadás jogàn tartozik, ha Domonkos ezt lefizeti, ő kész ezen földet minden haszonvételeivel, a Tarna patakán túl lévő rétjeivel, s a puszta malomhelylyel néki visszabocsátani; mely öszveget Domonkos megajánlván, azt másnap a törvényszék előtt le is fizette, s erre László nevezett 94Horgas vagy Nagyér nevű peres földet birtokába azonnal át is adta Domonkosnak; ki ekkor a Jákóhalma birtokára vonatkozó minden régi okleveleit a törvényszék előtt felmutatván, a most visszaváltott részt magának örökösen odaitéltetni kérte: ennél fogva mivel a törvényszék a budai káptalan határjárási leveléből meggyőződött arròl, hogy e peres föld Domonkosnak Jákóhalma nevű birtoka határában fekszik, s világosan ahhoz tartozik: e Horgasérmelléke nevű földet régi határaival Domonkosnak és örököseinek örökösen birtokába adta.

Ezen törvényszéki határozatot Szécsi Miklós országbiró Visegrádon sept. 25-én kelt és zöld selyem zsinóron függő pecséttel ellátott oklevelében nevezett Domonkos részére kiadta.[7]

A mai Jász kerülethez tartozó községek ez oklevélben vannak névszerint először emlitve, jelesen Berény hol már ekkor az Örs nemzetségbeli László a philistinok vajdája lakott, és Jákóhalma, mely ez időben Csupor Tamás bán unokája Domonkos lakhelyéül szolgált. Fentebb 1323-ban „jászok kapitánya vagy birája“, 1350-ben a „philisteusok birája,“ s ez oklevélben legelőször a „jászok vajdája“ hivatal névvel találkozunk; szinte ez oklevél mutatja fel az első pert, mely jàsz birtok felett folyt.

Az Örs nemzetséget Horvát István[8] „hihetőképen kún nemzetségnek“ tartja, mit igazolni látszik, a névt. jegyzőnél előforduló Örsúr kunvitéz, ki fia volt Acsádnak az 5-ik kúnvezérnek, kiről e munka II. k. 32 l. már emlékeztünk; továbbá Jákóhalmához közel a Tarna mellett van Tarna-Örs Heves megyei falu; sőt már 1103-ban a palóczoknak egyik idősb fejedelme Uros-oba vagy opa = Örsapa nevet viselt.

Hogy Csupor Domonkos mi uton jutott Jákóhalma birtokába, nem tudni. Nagy apja monoszlói Csupor Tamás – mint közelebb láttuk – jelenvolt I. Lajos király Olaszországi hadjáratában 1357-ben mint egyik fővezér Trevísó ostrománál, honnét 1358-ban hazatérvén, főajtónálló 95lett, hanem hogy bánságot viselt volna, erről a történelem nem emlékezik. Tóthországi bán 1412. körül Csupor Pál volt.

A „vajda“ szó jelent harczfőnököt, s a magyar hadi szervezetben gyalogsági tisztet vagy századost; 1644 körül a várőrség polgári előljáróját hivták vajdának.[9]

Sajnálni lehet, hogy ez ügyben a váczi káptalan teljesitett vizsgálatról és határjàràsról szólló jelentése, s Domonkosnak Jákohalma birtokára vonatkozó régi oklevelei elvesztek, mivel ezek a régi jász helynevek és birtokviszonyokra érdekes világosságot deritének vala; azt azonban a fentebbiekből látjuk, hogy az ős jász birtokoknak zàlogbaadása ez időben már szokásban volt.

Fentebb 1347-ik évnél láttuk, hogy a Csertán nemzetségbeli kúnok kapitánya Kumcheg volt; 1353-ban pedig emlékezet van Karla fiának Istvánnak fia János nevü kúnról; majd 1367-ből fenmaradt egy oklevél, mely Budán april 28-án adatott ki, s intézve van Erzsébet királyné által az öszves kúnjaihoz és jobbágyaihoz, kik az ő Csertán nemzetségbeli kúnjai kapitányának Jánosnak, ki fia volt Istvánnak a Karla fiának, hatósága alatt állottak, különösen Choba, Omul, Oloka, Bese s ezek fiai, testvérei s rokonaihoz s ezekhez tartozókhoz a miatt, hogy közülök némelyek János kapitány szállásáról más szállásokra szándékoznak elköltözni; mivel pedig őseik s ő maga is a királyi és királynéi szolgálatokat hűséggel teljesitik, meg akarván őket a királyné eddig élvezett szabadságukban s csendes életükben tartani, meghagyja nékik, hogy e szabadságban és állapotban minden lakhely változtatás nélkül a szolgálatok teljesithetése végett állandóan megmaradjanak, különben neheztelését vonják magukra.[10]

Kiváló érdekkel bir ezen oklevél mert benne ujabb adattal birunk a Csertán kún nemzetségre nézve, melyből egyik kapitány Kumcheg, másik pedig azon Karla János volt, kinek Lajos király hü szolgálataiért 1353-ban 96a Kecskemét melletti Ágasegyházi pusztát adományozta. Ez oklevélben egyszersmind a János és István keresztyén nevek mellett a Choba, Omul, Olaka és Bese ősi pogány hangzású személyneveket találjuk; mi oda mutat, hogy ez időben még voltak a kúnok között olyanok, kik a ker. vallást vagy be nem vették, vagy legalább az ősi pogány vallásban születtek.

Lajos király nagy hadjáratai alkalmával tapasztalván, hogy zászlója alá a hazai kúntörzsü népek mily nagy számú vitéz és hű fegyveres csapatokat szolgáltatnak, ezek ügyét különös figyelme és pártfogása alá vette.

Igy történt, hogy még 1345-ben Nagy Balázs az esztergomi érsek Csanadin és ennek unokái nevében a bácsi káptalan előtt ünnepélyesen ellentmond annak, hogy Veresdob, Cocha, Demevár, Kengelus, Sulumus, Ebalfaya nevű s Csanádmegyében fekvő birtokokat, melyeket ők örök tulajdoni joggal birnak, János fia Besenyő György hamis előadással Lajos királytòl „besenyők földjei“ czim alatt, mint régtől fogva a besenyők földjeihez tartozókat, visszafoglalni s a besenyők többi földjeihez csatolni kivánta.[11]

E birtokok visszafoglalása a besenyőknek nagy részben sikerült is; mert Lajos király a besenyői nemes besenyőket különös pártfogásába vette; miről 1369. aug. 3-án kelt oklevél „miután még eddig egészen kiadva nem volt, megérdemli figyelmünket.[12]

Ez oklevélben Lajos király előadja, hogy mivel az ő ó-besenyői nemes besenyő hivei Saap, Domvar, Veresdob, Kocha, Thompa-Valkán, Hegyes-Valkán és Vég-Valkánban Harangoch mellett Csanád megyében, melyek nékik I. Károlytól örök joggal adományoztattak, s ezeknek békés birtokában folyvást megmaradtak, s e birtokuk után a kellő és igen szükséges szolgálatokat a királynak teljesiteni köteleztettek: ennélfogva nevezett besenyő hiveit, atyja Károly király példájára, minden az emlitett birtokokra nézve ellenök támasztható perekben megvédeni, s megtartatni igéri. Miért is az 97ország nádorának, országbirónak, ezek helyetteseinek s Csanádmegye fő- és alispánjának s szolgabiráinak megparancsolja, hogy nevezett besenyő nemeseket fentebbi birtokaikra nézve senki ellen elitélni, vagy biróságuk elé állitani ne merészeljék, hanem a kiknek e birtokok iránt ellenök keresete van, azokat a király személye elébe küldjék, ki azoknak igazságot fog szolgáltatni.[13]

E besenyő birtokok a Harangouch, ma Aranka vize mellett feküdtek, s a mai Torontálmegyében e kis folyó melléken találjuk: – ha Bárány[14] a Saap-ot Saajo-nak helyesen olvasta – Szaján puszta, Volkány falu, Ó-Besenyő város és Kocsovát (Kocha) puszta helyneveket; a Domvár és Veresdob helységeknek a török uralom – úgy látszik – még nevét is elseperte.[15]

1366-ban Lajos király külháboruval elfoglalva nem lévén, april kezdetén Erdélybe utazott, hogy ennek ügyeit rendbehozza; ezalatt pedig nádora Konth Miklós a kúnok birája az országban az igazságszolgáltatási ügyeket végezte. Igy ez évi máj, 27-én Hevesujvár vármegyében Verpeléth mellett közgyülést tartván, itt Pásztói Domonkos fia János mester a maga, valamint szinte pásztói Kokas fia Istvánnak fia László nevében is a miatt, hogy Pásztó, Hasznos és Tor birtokainak összes szomszédai itteni szántóföldjeit, erdei, rétjeit és más haszonvételeit folyvást hatalmasul használják, a fentebbi birtokainak szomszédait, különösen Arukmelléki szállási philiszteusokat, valamint Patha, Torján és Solymos falubeli jobbágyokat azok használatától ellentmondása nyilvánitása mellett eltiltotta; miről neki a nádor máj, 30-án hiteles oklevelet állitott ki.[16]

Ez oklevél kiváló érdekességgel bir, mert a mai Jász-Árokszállás ebben van emlitve legelőször, s régi neve Árokmellékszállás volt. Ezen árok az ugynevezett Csörsz árka, melynek mellékén telepedvén meg a jászok egy része, szállásuk Arokmelléknek neveztetett, mi később, jelesen már 1396-ban Arukszállásnak rövidittetett, s lassanként 98betemetvén a szálláson keresztülvezető régi árkot, megalakult Árokszàllás Jász község.

A besenyőkön kivül Lajos király a jász kúnokat is igyekezett minden jogtalanságtól s elnyomatástól az országos honvédelem érdekében megoltalmazni.

Igy 1370, jan, 11-én kelt királyi oklevelében Izopos Istvánnak, ki a nádor által volt az ő jászai birájául rendelve, meghagyja, hogy mivel ő előtte és a királyné előtt Mizsei Sceuke panaszt emelt a miatt, miszerint nevezett Izopos István, ipának a jász Bondogaznak ösztönzésére Sceukének házába és birtokába hatalommal bemenni s ott zálogot venni törekszik; a király pedig nem akarja, hogy ezen Izopos és bárki más jászok Sceuket személyében vagy javaiban háborgassák és megkárositsák: tehát se Izopos, se Bondogaz Sceuke házába és birtokába bemenni s ott törvénytelenül zálogot venni ne merészeljen, sőt ha már zálogot vettek volna, ezt mindegyik Sceukenek azonnal visszaadja; hanem ha nekik Sceuke ellen valami keresetök van, azt törvény szerint a király törvénye előtt eszközöljék,[17]

Az eredeti oklevél ezen szavai; „te (t. i. Izopos István) és bárki más jászok“ oda mutatnak, hogy ezen Izopos István a jászok nemzetségéből való volt, kit a nádor a kir. jászok birájául rendelt.

Úgy látszik ez időben a jász kúnok feletti illetéktelen biráskodás országosan el volt hatalmasodva; mert a következő 1371-ik évben april 28-án a velenczei hadjáratból haza érkeztével Túron kelt levelében Lajos király az országabeli törvénykezési öszves tisztviselőket szigoruan eltiltja, hogy Kuncheg nemzetségbeli Fekete Miklós fia László királyi madarász és kún kapitány s az ennek kapitánysága alá tartozó kúnoknak se személyük, se vagyonuk felett törvényt tartani ne merészeljenek, hanem a kiknek ellenük keresete van, azt a király, vagy nádor vagy ennek birája előtt keressék; köteleztetvén László kapitány 99kúnjai iránt törvényesen biráskodni, különben a panaszosok által királyi vagy nádori székhez feljelentetik.[18]

E közben a Kumcseg nemzetségbeli kúnok vagyon és hatalom tekintetében mind inkább emelkedtek, s egyebek között Kumcseg kapitánynak fia János, valamint Miklós fia utáni unokája Fekete László királyi madarász Töttös László udvari étekfogó mester ellen s enenk jobbágyain több féle hatalmaskodásokat követvén el, emiatt Töttös által bepereltettek, mely ügy László opoliai herczeg, Simontornyai Imre és Gara Miklós nádorok törvényszéke előtt 1370–1376-ig többször tárgyaltatván, végre 1377. január 13-ra kitüzött törvénykezési időre halasztatott, s bár időközben alperesek többféle törvényes terhekben elmarasztaltattak: mindazáltal az idősebb királyné s az egyházi és világi főurak békeszerető közbenjárása folytàn a peres felek végre kiegyeztek oly módon, hogy Töttös az ellene, hozzátartozói s jobbágyai ellen alperesek által ez ideig elkövetett minden hatalmaskodásokat s törvénykezési terheket alpereseknek elengedi; ezek azonban kötelezik magokat, hogy Töttös Lászlónak kártéritésül 150 arany forintot fele részben jul. 24-én fele részben oct. 6-án lefizetnek, különben Töttös László a pécsi káptalan küldötte által a Kumcheg János és Lászlónak Madaras nevü falu birtokába bevezettetvén, az ezt mindaddig fogja birni, mig ezek a fentebbi összveg kétszeregét Töttös Lászlónak meg nem téritik; mely egyesség Gara Miklós nádor előtt megköttetvén, erről általa 1377, jan 8-án Visegrádon oklevél állittatott ki.

Ezen Fekete László 1388-ban mint Tompa László kún kapitány fordul elő, kinek madarasi jobbágyai közzül többen, mint megbélyegzett tolvajok még 1391-ben emlittetnek, s kit 1394-ben Sigmond király udvarbirája Kapla János ispán, báthmonostori Töttös László fia Lászlónak részére, mivel ennek ellene inditott perében 30 nap alatt meg nem jelent, birsággal büntet.[19]

Nem csak a jászok, hanem a kúnok között is találunk ez időben oly birákat, kiket mint Izopos Istvánt a 100nádor rendelt vagy nevezett ki; jelesen Erzsébet, a Lajos király anyja, 1380. april 6-án tett végrendeletében ennek végrehajtóiul több főurak között Miklóst, a Sukur Pál fiát, a királyné kúnjainak biráját rendelte.

1374-ben, bár a történelem sem ezen, sem a következő évre a magyaroknak semmi hadjáratáról nem emlékezik, Lajos király, hihetően a pápának a török elleni hadjárat megkezdését sürgető felhivása következtében, a Temesközi kerülethez tartozó fegyvereseket felkelésre szólitotta; miután Zsigmond király alatt 1435-ben Temesközhöz tartoztak a valachok vagy oláhokon kivül a jászok és kúnok is: valószinü, hogy az 1374-ki kir. felhivás őket is érdekelte.

Mielőtt I. Lajos fényes korától megválnánk, felemlitendőnek találjuk, hogy egy mult századi történetirónk szerint kúnok I. Lajos király alatt is költöztek be hazánkban; erről azonban az eddig ösmert történelmi források nem emlékeznek.[20]

1377-ben máj. 18-án kelt oklevele által I. Lajos király Manalakai Pál fia Imrének fiai Ferencz és Jakab kúnok hüségét és szolgálatáit tekintve, ezeknek testvéreiknek s nagybátyjaiknak a Körös mellett fekvő Szentandrás falut Túr falu közelében, mely, mint mondták üres és lakosok nélkül van, más kúnok módjára birás végett adományozza, melynek birtokába az adományosokat az egri káptálan ellentmondás nélkül beigtatta ugyan, azonban Uzvásári László fia Jakab e miatt a király előtt panaszt tévén, a nádor Gara Miklós itélőszéke előtt 1378. mart, 20-án lefolyt perben oklevelekkel igazolta, hogy ezen Szentandrás falu néki örökségi birtoka, minek folytán az nevezett kúnoktól elvétetvén Uzvásári Jakabnak odaitéltetett, s ez ennek birtokába beigtattatván, erről ez évi jun. 3-án Visegrádon kelt oklevél állittatott ki.[21]

[1] Engel Gesch. d. ungr. Reichs I. 458. l. 460. l. Jirecek Gesch. d. Bulgaren 326–7. l. Horváth M. Magy. orsz. tört. II. 295–6. l. Bombardi Topogr. 1718 147. l.

[2] Okltár 45. sz.

[3] Jirecek i. m. 207. 279–89. l.

[4] Jirecek Gesch. v. Bulg. 328. l.

[5] Zichy Cod. II. 438. 476. Munkám I-ső k. 288-ik lapján az állittatott, hogy hazai oklevélben a philisteus név legelőször 1357-ben fordul elő, még ekkor azonban nem volt kiadva a Zichy Oktár 1872-ben megjelent II-ik kötete, mely már 1350-ben emliti a philisteus nevet. Okltár 34. sz.

[6] Hogy a possessio = villa = falu lásd Verbőczy Hrk. I. r. 24. cz. 325.

[7] Horváth P. Coment. 164. l. csonkán. Palugyay jászkún ker. leir. Pest 1854. 148–9. l. Okltár 42. sz.

[8] M. orsz. gyök. régi nemz. 78. l.

[9] Horváth M. M. orsz. t. 1860. I. 19. l. Magy. tört. tár VII. 10. l. Vas. Ujs. 1866. 44. sz. 532. l. Budai Fer. Polg. Lex. I. 516. II. 707. l.

[10] Okltár 47. sz.

[11] Csanád megy. Adattár 1873. 365. l.

[12] Fejér Cod. t. IX. 6, p. 152. rövid tartalmát közli.

[13] Okltár 49. sz.

[14] Torontál m. 85. l. Tört. Adattár I. 626. l.

[15] Jerney kel. ut. I. 237 43. l.

[16] Okltár 46. sz.

[17] Okltár 50. sz.

[18] Okltár 51. sz.

[19] Zichy Oktár IV. 9–10. 468–9. 571. l.

[20] Franc. Subich Coment. de Jazyg. et Cumanis – m. n. muz. Dipl. Tom. VI.

[21] Gróf Dessewffy Hazai Okltár 304–11. l. Alább 1495-ben emlittetik Monalaki János nevű philisteus, ki a királynak két lovat hozott ajándékba.