076II.

Ezután Lajos király 1351-ben a litvánok fejedelme Kajstus ellen, ki az ő lengyel tartományait pusztitotta, saját katonaságát, melyhez a jászkúnok is tartoztak, személyesen vezette, s a litvánokat hódolásra kényszeritette[1]; majd Albert osztrák herczegnek küldött segitséget Laczfy Pál alatt, mit ez évi dec. 11-én az aranybulla megerősitése követte: „elismeréséül – mint a király kifejezi – a magyar nemzet azon tántorithatlan hüségének és áldozatkészségének, melyet a testvére halála megtorlására inditott nagyszerü nápolyi hadjáraratban tanusitott.“

Ez időben találkozunk egy a XIV. században a mai Nagykúnságban virágzott tehetős kún családdal hatházi Scybes nevü kún családjával, kinek fiai Balázs, János és Miklós 1352-ik évi jan. 27-én a budai káptalan előtt böi István fiától Miklóstól Hevesujvár megyei Kenderes, más néven Keer nevü terjedelmes birtokot 200 frt-tért örök tulajdoni joggal megvették; és mivel már ez időben a kúnok régi országos nemesi állása kétessé kezdett válni, s királyi itéletek szerint a birtok adományozás országos nemessé lételre nem elegendőnek mondatott ki: Scybes kúnnak nevezett fiai voltak az eddig ösmert adatok szerint a kúnok közül elsők, kiket Lajos király kérelmökre 1352-ik évi sept. 11-én kelt oklevelében, vythani várnagy Miklós mesternek a Domonkos fiának közbenjárására, több hü szolgálataikért, melyeket hihetően az olaszországi hoszú hadjáratokban teljesitettek, a kúnok gyülekezetéből kivévén, Keer nevü szerzeményi birtokukkal együtt az igazi országos nemesek sorába felvett örököseikkel együtt.

Mind ezek mellett a nemes Scybes kún testvérek Kenderes vagy Keer nevü falujokat békében nem birhatták, mert ez a böi nemeseknek öröklött ősi családi birtokuk lévén, 1356. máj. 13-án az aradi, 1380. dec. 3-án a váczi, 1382. febr. 24-én az egri, april. 5-én ismét a váczi káptalan előtt böi István, fiát Miklòst más néven Kónyát az eladástól, a vevő kúnokat s örököseiket 77pedig annak megvételétől ünnepélyesen eltiltották; nem csak, hanem kérelmökre Bebek Detrik nádor által Zaránd és Békés megyékben 1397. oct. 22-én Symand falu mellett, Hevesujvár megyékben pedig 1399, jun. 16-án Velpreth falu közelében tartott közgyülés alkalmával e megyék alispánjai, szolgabirái és eskütjei hit alatt bizonyitványt állitottak ki arról, hogy nevezett böi nemeseknek ezen birtoka őseiknek s nékik is örökségi birtokuk volt, és hogy ezt Konya a Scybes fiainak az erre vonatkozó levelekkel együtt pénzért adta el.

Ezek alapján e birtok miatt a böi nemesek a Scybes kúnok ellen nem sok idő mulva pert inditottak, mínt ezt az 1404 és 1405-ik évnél olvasandjuk.

1353-ban Lajos Bécsben volt megerősiteni a szövetséget Albert osztrák herczeggel.

Fentebb láttuk, hogy I. Lajos király olaszországi hadjárataiban a kúnok csapataikkal tevékeny részt vettek; ezek között volt a Csertán nemzetségbeli kúnok kapitánya János, ki fia volt Istvánnak a Karla fiának; ez látván, hogy a nagy király hiveinek vitézségét adományozásokkal jutalmazza, 1353. Mart. 1-én megjelent Budán, s kérelmére a király, tekintve hű szolgálatait, Kecskemét faluhoz közel eső Ágasegyháza nevű falut, mely rég idő óta lakosság nélküli s királyi adományozás alá tartozik, nevezett Karla János kúnnak s örököseinek új adományi czimen adományozta[2]; s ugyan e napról kelt levelével megbizta a budai káptalant, hogy mivel az adományozott falu milyensége, menyisége s az, valjon ez királyi adományozás alá tartozik-e, biztos tudomása nincsen, a káptalan küldjön ki egy hiteles tagját, kinek jelenlétében Lukács fia Ábrahám, vagy Kalsu fia Laczk, vagy Ábrahám fia László, vagy Máté fia János, vagy Kádai Miklós mint királyi ember a szokott módon és határjárás eszközlése mellett, s ha e falu kir. adományozás alá tartozónak fog bizonyulni, e falu birtokába Karla Jánost igtassa be, ha nem lesz ellenmondás, ha pedig lesz ellenmondó, azt a király elibe idézze meg.

78Ennek következtében János káptalani tag Lukács fiával Ábrahámmal mint királyi emberrel Máj. 27-én Agasegyház faluban a helyszinén megjelenvén, a szomszédok egybehivása s határjárás eszközlése mellett nevezett Karla Jánost az emlitett falu örökös birtokába, ellentmondó nem jelentkezvén, ünnepélyesen beigtatta, s erről a királynak Jun. 1-én kelt levelével jelentést tett.[3]

Ugyan e napon kelt egybe Lajos király István bosniai fejedelem leányával a szép Erzsébettel; a fényes kir. menyegző s Kázmér lengyel királylyal szövetségben a litvánok és tatárok ellen tervezett hadjáratra való előkészületek miatt úgy ezen, mint a következő 1354-ik év kezdetén folyvást Budán tartózkodott.

Itt kereste őt fel ujolag Karla János, s felmutatta előtte nevezett falu birtokába ellenmondás nélkül történt beigtatásáról szóló káptalani jelentést, melynek alapján Lajos király, Erzsébet anya királyné s az egyházi és világi főrendek beleegyezése hozzájárultával a fentebbi adományozásról 1354. April 29-én a kiváltságlevelet kiállitotta.[4]

A következő években Lajos király teljes erővel azon buzgólkodott, hogy a ker. vallást a szomszéd pogány népek között fegyvere hatalmával is terjessze. E végett 1354-ik év tavaszán százezernél nagyobb sereget gyüjtvén, ezt Kázmér lengyel király hadaival egyesitette, s a litvánokat a Dniester és Bog között megverte; majd e folyón 200 ezernyi lovassággal átkelve, elboritá Tatárországot; a tatár sereg e nagy hadi erő elől keletfelé elmenekült; maga az ifju tatár fejedelem pedig Lajos táborában megjelenvén, megajánlotta, hogy nemzetével együtt a ker. vallásra tér, meghódol, a magyar korona felsőségét elismeri, s ennek jeléül évenként adót fizet; mire békét nyert.[5]

Lajos király bölcsesége az olasz hadjáratokban kitünt vitézség jutalmazását a keresztyén vallás érdekei előmozditásával is egybe tudta kötni. Igy egy Budán 1354. Mart. 7930-án kelt oklevele szerint Bwehwr fia Péter nevű kún hive előtte megjelenvén, hű szolgálataira hivatkozás mellett, a Szolnok megyében ember emlékezetét meghaladó idő óta üresen álló Szentkirály és Mindszent nevű földeket a maga, fiai Miklós és János, Kabak fia Baramuk és Veszteg fia Gál unokatestvérei részére örökjoggal kérte adományoztatni, azt igérvén, hogy ő, fiai s unokatestvérei ezen földeken megszállani, s azokon az igaz hitben megmaradás mellett a keresztyének szokása szerint lakni akarnak. Erre a király mind nevezetteknek hű szolgálatai, mind az igaz hit növekedése tekintetéből emlitett üres földeket minden tartozékaival s járulékaival azon joggal, melylyel kir. adományozás alá tartozóknak fognak ösmertetni, fentnevezett kúnoknak s ezek örököseinek s utódainak azokon, keresztyén szokás szerint való lakás feltétele mellett uj adományi czimen oda adományozta.

Ugyan e napról kir. parancsot adott ki a budai káptalannak, hogy a fentebbi birtokot Buchur Péter és társainak ugyanoda adományozta, de mivel e földek minőségéről, menyiségéről, valamint arról sincs tudomása, hogy ezek kir. adományozás alá tartozók-e? a káptalan küldjön ki egy hiteles tagot, kinek jelenlétében Jenőről a Miklós fia Endre, vagy Begyről Péter vagy Balóról György fia Miklós, a nevezett faluk helyszinére kimenjen, oda a szomszédokat törvényesen megidézze, s a régi határok szerint, a hol szükség ujakat is állitván, határjárást eszközöljön, s e falukat mások birtokától határjelekkel elkülönitvén, ha azokat kir. adományozás alá tartozóknak találandja, ezekbe iktassa be Belcher fiát Pétert fiaival s unokatestvéreivel ha ellenmondás nem fog tétetni, különben pedig az ellenmondókat a király elibe idézze meg.

Ennek folytán Jenőről való Endre mellé a káptalan saját tagját Benedeket kiküldvén, ezek eljárásukról azt jelentették, hogy ők ápril 3-án nevezett faluk helyszinén megjelenvén, a határjárást és elkülönitést eszközölték, s azokat kir. adományozás alá tartozóknak találván, nevezet faluk birtokába emlitett feleket ellenmondás nélkül beigtatták. Ezután leirják részletesen a teljesitett határjárást, 80melyben Kőrös, Alsóalpár, Örsed, Menyház, Szentlőrincz, Veseny, és Patai faluk, és holm vagy halom helynév emlittetnek.

Eljárásukról a küldöttek által april 10-én kelt jelentést, a fentebbi adománylevél kiséretében nevezett kúnok a királynak bemutatván, az mindezeket 1356. jan. 27-én nevezettek részére kiváltságlevél alakjában megerősitve kiadta.[6]

Ezen oklevelek több tekintetben megérdemlik figyelmünket. A fentebbi birtokok adományozását a király azon igéret, illetve lekötelezés mellett tette, hogy ezen kúnok a keresztyén vallásban megmaradjanak, s a nyert földeken keresztyének módjára, vagyis állandóan lakjanak. Mindez oda mutat, hogy még ez időben, tehát a beköltözés után 110 év mulva is valának a kúnok között olyanok, kik a keresztyén vallást, ha arra áttértek is, ujolag elhagyták, s nem laktak keresztyén szokás szerint falukban, hanem pogány módra költözködő életet folytattak. Mindezekre azonban a király az ő vitéz kúnjait nem erőszakkal való kényszerités, hanem kért jutalmazásaiknak ily feltétel mellett megadása által törekedett rábirni.

Az itt adományt nyert kún család tagjai, mint nevök is mutatja, vagy csak közelebb, vagy még nem is tértek a keresztyén vallásra. Bucsur, Kabak és Veszteg kúnok testvérek s fiai valának egy talán a beköltözéskor már élt közös apának; Bucsur fia Péter, s unokái Miklós és János, valamint a Veszteg fia Gál már keresztyén nevet viseltek, a Kabak fiának neve Baramuk pedig pogány vallást látszik jelezni. Fentebb már – mint láttuk (II. köt. 135. l.) – 1184-ben egy palócz főnök Kobak nevet viselt. Az 1354-ki adomány levélben Bucsur, a káptalan igtatási jelentésében pedig ismételve Belcher név jön elő, s mivel majd később éppen e vidéken Belcher-névnek. Érdekes itt a „Veszteg“ személynév, mely név birtokosának kora a XIII. század végére visszavezet, e szónak tiszta magyar jellege, s „csendes, nyugodt“ értelme 81– ma is van Csendes nevü család – a kúnok vitatott magyar nyelvüsége mellett erős adatul szolgálhat.

Az ezen oklevelekben előforduló helynevek Kecskemét város vidékére vezetnek: Szentkirály, mint puszta Kecskemét határrésze; hasonlóan Mindszent is Borbásszállás név alatt ide tartozik; ugyanis Ulászló királynak egy 1493-ban kiadott oklevelében, melyben a fentebbi adományozási okleveleket megerősités mellett átirva kiadja, Mindszent másnéven Barabásháza, s ugyan ez évről pallos jogot adományozó kiváltság levelében Mindszent másnéven Barabásszállása – kifejezéssel emlittetik; – Jenő, ma puszta Czibakháza mellett, Begy ma Bög p., Baló ma Ballószög p., Körös falu a mai Nagykörös, Alpár ma is falu; Örsed, Menyház ma ösmeretlen, Szentlőrincz ma puszta, Veseny ma is falu, Pataj ez ma ösmeretlen, mert Dunapatajra már csak ennek távolsága miatt is nem vihető.

1355-ik évben Lajos király kétfelé folytatott háborut. Domokos macsói bánt Szervia fejedelme Duzsán ellen inditotta, de az egész hadjárat eredménytelen lett. Más felől Albert ausztriai herczeget segitette az ellene felkelt svévek ellen; hová Laczfy Pált küldte, négyszáz magyar ijásszal – cum 400 hungaris sagittariis –, ki aug. 11-én Thulnhoz megérkezvén, itt a német svev csapatokkal szörnyü csatát vivott, melyben a „magyarok nyilai“ által e napon a németek közül 300-nál többen estek el, mert a magyaroknak meg volt parancsolva, hogy senkit foglyul ejteni nem szabad, s igy élet-halálra folyt a harcz; a németek kétségbeesve öszetett kézzel rimánkodtak: „o lyber her foh mich, nik thewth mych“, de a magyarok villogó fegyvereikkel gyilkolták őket, mondván: „wezteg kurvanő fija z… s német, ittátok verenköt, ma isszuk ti vérteket.“ E csatában a „kúnok“ közül tizenöten estek el –, e vitéz fellépés a lázadást lecsendesitette.

Az itt emlitett „magyar íjászok“ később több helyen csak magyaroknak, utóbb „kúnok“ névvel emlittetnek; miből némi valószinüséggel lehet következtetni, hogy a 400 magyar harczos a jászok közül való volt.

82Midőn Albert a segitségért Lajos királynak köszönő iratot küldött, el nem hallgathatta, hogy a mit ő öt ezer fegyveressel egy év alatt nem tudott végrehajtani, azt Laczfy Pál 400 magyarral (jásszal) dicsőségesen teljesitette, ki is ezért kir. jutalmazásra érdemes.[7]

Majd 1356. jan. 9-én Albert és Lajos között a régi szövetség megujittatván, Lajos király százezer magyar, kún és tatárokból álló sereggel Horvát országba indult, hol hozzá több ezer német zsoldos is csatlakozott. Czélja volt Duzsánt a szerb fejedelmet megfenyiteni s nemzetét az igaz hitre tériteni. A szerb fejedelem megrettent, s Velenczétől kért és nyert tetemes segitséget. Lajos e hitszegésen felboszankodva, az ausztriai herczeggel és aquilejai patriarchával együtt Velencze ellen fordult; Chuz János Horvát bánt Zára ellen küldé, maga a trevisói tartományba tört, s több városok bevétele után Paduát választván főhadihelyül Treviso ostromához kezdett. Velencze megrettenve hivta vissza Szerbiából segédcsapatait; majd békét kért, de nem nyert mást, mint hogy a pápa közbenjárására novemberben öt hónapra fegyverszünet köttetett.

Mihelyt Lajos a velenczei birtokra beütött, a velenczei herczeg azonnal a pápához folyamodott, ki ennek érdekében a magyar kir. udvarhoz követeket küldött; ezek fogadása s az ezek által hozott s a sz. kereszt jelvényével ellátott pápai zászló ünnepélyes átvétele végett Lajos Budára sietett; itt a követnek békét igért, sőt eskü alatt fogadta, hogy 10 év lefolyta alatt a sz. földre hadjárattal fog menni.[8]

Ezalatt Treviso ostroma Monoszlay Tamásra bizatott.

A fegyverszünet elteltével 1357-i aprilban megujult a háború. Velencze német zsoldosai Brentánál, valamint a Trevisóból kitört őrség, s Nervesánál Delfino velenczei herczeg válogatott csapatai megverettek, Castelfranco magát megadta; majd Treviso, Nona, Spalato, Traw, Sebenico meghòdoltak, s Szécsi Miklós előtt kapuikat megnyitották. 83Lajos személyesen visszaérkezvén Dalmatiába, a tengerpart valamennyi községeinek hódolatát Zárában fogadta[9]; csakhamar itt Velencze követei is megjelentek a béke eszközlésére. A béke megköttetett; a velenczeiek örökre lemondtak Dalmatiáról; a béke okmányok 1358. Febr. 25-én kicseréltettek, s Lajos ez év tavaszán diadalmas seregét Budára visszavezette[10]; mely dicsőséggel koszorúzott hadjáratban a jászkúnok vitéz csapatai is tevékeny részt vettek.

1359-ben Lajos király Konth Miklós nádort több főemberekkel Bosniába küldte nagy sereggel, s az István bánnak öcscse Tvartló elleni lázadást sikerült lecsendesiteni; majd máj. végén Szerbiába vezetvén seregét, Lázár herczeget a magyar felsőség elösmerésére kényszerité; ez alatt egy magyar dandár a pápa ellen felkelt romagnai elégedetlenek ellen ment a sz. széknek védelmére; Laczfi Pál pedig nagy sereggel Albert ausztriai herczegnek Tureg város ostrománál nyujtott a király parancsára segitséget.[11]

Ez alatt Karla Jánosnak ujonnan szerzett birtoka Ágasegyházának határai miatt a szomszédokkal többféle viszályai voltak, s hogy ezeket megszüntesse, midőn Lajos király 1359-ik évi julius második felében a szerbiai hadjáratból Budára visszaérkezett, jul. 26-án kelt levelével a kalocsai káptalant megbizta, hogy egy hiteles tagja jelenlétében Páhiról Pál, vagy Vadasról Gál vagy Bartalyos vagy Döme, vagy Budról Beke mint királyi ember Ágasegyházára nézve határjárást eszközöljenek.

Ennek következtében Páhiról Pál és káptalani tag Péter aug. 11-én Karla János ágasegyházi birtokán a helyszinén megjelenvén, a szomszédok összehivása mellett a határjárást eszközölték, s erről aug. 15-én a királynak jelentést tettek.[12]

E jelentésben Ágasegyház falu első határául egy újonnan hányatott földhatárdomb emlittetik egy homokhegyen Aranyegyház felől, mely új határdombba nagyobb bizonyságul egy ivópohár, vagy – mint a jelentés 84emliti – fényes üveg ásatott be; e homokhegyet jobbra hagyva, ezalatt Herczegegyházzal átellenbe van egy másik határ; innét kelet felé egy Szék nevű völgyön átmenve, a kaszálóban új határ hányatott; ettől kelet felé a kaszálón keresztül menve Kerekegyház felé vivő út kétfelé szakadásánál van ismét egy határ, – innét némileg délfelé másik határ; ettől déli irányban elérni a feketehalom nevű kis hegyet, melynek tetején van ismét egy határ, melyben egy késecske vasa van; ettől megy egyenesen az Ugulehomokához, a hol lévő határdombban van egy fazék; ettől kissé nyugot felé Kolpakorhánja nevű halom tetején van szinte egy határdomb, melybe két vas nyílhegy van; innét átmegy a kaszálón egyenesen nyugotnak egy homokra Hayl egyházzal átellenben, egy homok tetején Ágasegyház és Szent-Mária között egy határdomb, melyben három kis kő van; ettől kissé északra a homokon jó távol egy másik határ, melytől hasonlóan nyugotnak Kéthalom és Ágasegyház között egy árok mellett egy határdomb, melytől északnak Ugronbánya felé a síkon egy új határdomb, innét átmegy az Ugronbányáról Ágasegyházra vivő úthoz, mely mellett nyugot felé ismét egy határdomb, melynek iránya az első határdombnál végződik.

Ágasegyház jelenleg mint puszta Kecskeméthez tartozik, s régibb időben sem volt jászkún-birtok, mit igazol az, hogy Karla János kún, mint kir. adomány alá tartozót, nyerte maga részére 1353-ban; most Kerekegyháza, Balázs, Fülöpszállás, Izsák, Orgovány, Köncsög és kecskeméti Ballószeg nevű határrész, s városok, s puszták között fekszik, s igy ez hajdan is nagy részben kún birtokok által lévén körülvéve, a fentebbi határjárás részletes ösmerete annyival érdekesebb, minél kevesebb adattal birunk e kiskun szállásokra nézve a XIV. századból. A határjárás 1359-ben kezdődött a mai Szabadszállás mellett, innét Kerekegyháza, Kecskemét felé, s Ágasegyházon alól Fülöpszálláson túl végződött; az erről szóló fentebbi oklevélben következő ma is ösmert helynevek fordulnak elő:

Aranyegyház, a XVII. században 1657-ben 85Aranytelek a Beszteri határ egy részét tette, ma is Szabadszállás határahoz tartozik, – Kerekegyház, erről ez a legrégibb adat, a török világban mint népes község s kiskún szállás fennàllott, ma puszta; Szent-Mária ma mint puszta Kecskemét város határához tartozik.

Feketehalom; ez mivel Kerekegyházon túl Szent-Mária és Kecskemét felé vezető határvonalon emlittetik, nem lehet azon Fekete halom vagy a mai Laposhalom, mely mint Szabadszállás városnak Kunsztmiklós felé terjedő része e név alatt mind a XVII. században, mind ma ösmeretes.

Herczegegyház, az Aranyegyházon túl feküdt Kerekegyház felé, ma e néven ösmeretlen.

Ugulehomoka. Kolpakorhánja és Hayl-egyház – ezek Kerekegyház és Szent-Mária között feküdtek, ma e néven szinte ösmeretlenek.

Kecskeméttől Orgován, Izsák, Fülöpszállás felé vezető kerületi irányvonalnak vége felé volt Ugronbánya, ez tehát Fülöpszállás körül feküdt, talán azon a helyen, hol e várostól ma félórai távolságra az „ugri szőllők“ vannak.

Feltünő, hogy az Ágasegyházzal szomszéd kiskún birtokok közül mai nevén csak Kerekegyház emlittetik; ellenben Balázs, Fülöpszállás, Orgovány és Köncsög nevű régi kiskún birtokok elő nem fordulnak, hanem ezek helyett Aranyegyház, Herczegegyház, Szent-Mária, Ugulehomoka, Kolpakorhána, Haylegyház és Ugronbánya ma e néven ösmeretlen helyneveket találunk.

Hornyik János Kecskemét város történetének jeles irója ez ösmeretlen helynevekre nézve, szives közlése szerint azt nyilvánitja, hogy Aranyegyház a mai Sasülési domb átellenében a mai izsáki határban volt, s talán a mai Izsák; különben egy 1556-ki oklevélben Kecskemét város máskép Aranyhomoka néven emlittetik.[13] Herczegegyház ugyanazon domb másik oldalával szemben a kisbalázsi határban, maga Kisbalázs lehetett; Szent-Mária Orgoványban volt; Feketehalom, ma Kerekhalom Kerekegyház 86határvonalán Ballószeg felé; Ugulehomoka vagy Hugyuló homok a köncsögi határvonalon a mai Nyakvágó homokhalom melléken; Kolpakorhán vagy Kolpának szállása; Haylegyház szinte Orgovány területén volt; Ugronbánya, ez egy kőbánya lehetett, Köncsög puszta egy része ma is Kővágó nevet visel.

Ezután az 1360-ban országosan pusztitó dögvész által előidézett félelmet egy uj nagy hadjárat váltotta fel. Lajos király anyját Erzsébetet udvarában lévő magyar követek előtt Károly császár bortól felhevült állapotában szemtelen névvel illette; ezért a magyar királyt a fiui kötelesség boszúra hivta fel. Elébb azonban felszóllitotta Károly császárt egy levélben, hogy gyalázó szavait vonja vissza, különben fegyverrel fog ezért elégtételt szerezni. A császár erre igen fenhéjázó szavakban válaszolt, hogy a király mérsékelje magát és nyelvét, ne fenyegessen, s ha magába térve bocsánatot kér, ő kész nagylelküleg megbocsátani, másként kemény villámcsapásokkal fogja felette hatalmát dörögtetni.[14] Erre Lajos a boszú fegyveréhez nyult, s mindenekelőtt több fejedelemmel szövetséget kötött, s ugyanekkor előre elküldte a kúnokat, pusztitani Morvaországot, s ez alatt ő Trencsinben várta a derék hadsereg öszegyülekezését.

Károly Nürnbergben hallotta a hadikészülődés hirét, mire Csehországba sietett, s Kolinnál fegyvereseket gyüjtött, egyuttal lépéseket tett a békés kiegyenlitésre; sikerült is Lajossal 1362-ben fegyverszünetet kötni, mire ez Morvából visszahivta a kúnokat, kik ott már akkor az országot vérbe lángba boritották; majd a császár tréfának nyilatkoztatván az Erzsébetről mondott szavakat a választott birák 1363-ban tett eljárása következtében a sz. szék hathatós sürgetésére a béke 1364-ben Brünben megköttetett.[15]

A szentszék úgy jelenleg, mint a közelebb mult években azért intette békére Lajost, ellenfeleit, s szövetségeseit, mivel a török hatalomnak gyors növekedése, 87nemcsak a keleti, hanem a nyugoti kereszténységet veszéllyel fenyegette.

–

E munka II-ik kötete 175-ik lapján láttuk, hogy az uzok családjából felemelkedett Osman törzsfőnök lett az osman birodalom alapitója, ki Bithyniát, Paphlagoniát és több szigeteket elfoglalván, székhelyéül 1326-ban Bursát választotta. Utódja lett fia Orkhan, örököse atyja jeles tulajdonainak, s utána nemcsak alapitója, hanem kormányzási ügyének kitünő rendezője; s kinek e mellett a hóditásokban is a szerencse kedvezett. Nicaeat, Abydust és több tengerparti városokat fegyverei hatalmával 1330-ban birodalmához csatolta, majd 1335–8-ban a legtöbb uz és seldschuk főnököket engedelmességre kényszeritette; 1333-ban Andronikkal békét kötött, melynélfogva Kis-Ázsiában tett hòditásait megtartotta; végre Nicomediát is 1339-ben ostrommal bevévén, Constantinápolynak veszélyes szomszédja lett; ez alatt Andronik császár az epirotákat meghóditotta, s erre 1341-ben meghalt.

Utódja lett a keleti trónon 19 éves fia Palaeolog János, kinek gyámjául s birodalmi krományzóul hű barátját s az országnagyok legjelesbikét Kantakuzen Jánost rendelte; de ez ellen az irigy vetélytársak és udvari cselszövény egész erővel kitörtek, s midőn Kantakuzen Demotíkánál erős sereg élén a fővárosi eseményeket meghallotta, vezérei biztató, majd fenyegető szavainak engedve, magának elfoglalta a császárságot; melyben hogy magát anyival inkább megerősitse, védelemért Orchanhoz folyamodott. Az osmanok vitéz fejedelme az üldözött Kantakuzent oltalma alá fogadta, sőt leányát a szép Theodorát 1346-ban nőül vette. Majd a keleti birodalomban kitört a belháború, Kantakuzen és neje 1351-ben kolostorba vonultak, Orchan pedig használva a kedvező alkalmat, fiát Sulejmant átküldé a Helesponton, elfoglalta 1357-ben Gallipolit, s eként europai földön először erős állást vett.

Orchan és fia Sulejman 1360-ban meghalván, utódja lett másik fia I. Gasi Murat, ki úgy a hadi, mint a béke 88ügyekben az atyja által megkezdett intézkedéseket végrehajtotta, s megszilárditotta. A görög birodalomban ellenállhatlanul haladt előre, Drinápolyt, Philippopolt, s Thrácia és Macedonia legnagyobb részét elfoglalta; átvonult s megrettenté a Dunától az Adriai tengerig terjedő vidéket, a bolgárok, szerviaiak, bosnyákok, slavoniták és albanok által lakott tartományokat, melyeknek elnyerésére nagy sulyt helyezett. Majd mit atyja elkezdett, ő folytatta; a fogságába jutott erőteljes ifjakból alakitott egy hadi osztályt, a vitézségükért rettegett nevü janicsárokat.

Drinápolyt fényesen feldiszitve uralkodói székhelyéül választá, s naponta növekedő birodalmát innét kormányozta; itt valamint táborában fogadta a nemzetek hódolatát s a görög császárnak béke iránti alázatos kérelmeit.

Eként a nyugoti Európát fenyegető vész rettentő lépésekkel Magyarország határaihoz naponként közeledett, A magyarok ezen veszélyes ellenséggel Rácz országban a Mirizza vizénél 1363-ban mérkőztek meg.[16]

Palaolog János keleti császár 1365-ben a magyar királyt követség által felkérte, hogy segitse a török ellen, s késznek nyilatkozott a római egyház kebelébe áttérni, majd 1366-ban e kérelmét ismételni Lajost személyesen is felkereste.[17]

[1] Katona histor. X. 9. l.

[2] Okltár 35. sz.

[3] Okltár 36. sz.

[4] Hornyik Kecsk. v. tört. I. 197–8. l., – a Forgách grófok levéltárából Fejér Gy. Cod. dipl. IX. 2, 232. l. csonkán közlött oklevelet sikerült teljes eredeti szövegében megkaphatnunk a m. n. muz. kézirattárából. Okltár 40. sz.

[5] Szalay M. orsz. t. 208–9, l. Katona hist. X. 103–5. l.

[6] Okltár 37. 38. 39 41. sz.

[7] Tud. Gy. 1834. IX. 9. l.

[8] Katona X. 174–180. l.

[9] Szalay 212–3. l.

[10] Szalay 214. l.

[11] Szalay 215. l. Katona X. 250. l. 255. l.

[12] Okltár 43. 44. sz. 48.sz.

[13] Kecsk. v. tört. I. 222. l.

[14] Anjou kori Dipl. eml. II. 583–4. l.

[15] Szalay 217–19. l. Katona X. 286. 302–306. 314. 319. 324. l.

[16] Gr. Teleky hung. k. I, 13. l.

[17] Szalay 220. l.