I.

I. Károly alatt és Lajos uralkodása kezdetén az udvari méltóságok között kiváló szerepet játszott Farkas mesternek fia Tamás, ki már 1319 jul. 27-én mint aradi bácsi szerémi főispán és kunok birája hoznusi és solumusi várnagy fordul elő[1]; részt vett ő trencsini Csák Máté ellen a hires rozgonyi csatában, s Visegrádnak a király részére viszanyerésében; tevékeny közbenjáró volt I. Károly és János cseh király nővére Beatrix között 1318-ban létrejött házasságnál; mely hű szolgálataiért a király szeretetét anyira megnyerte, hogy ez őt 1319-ben megjutalmazta.[2] 1324-ben mint erdélyi vajda és szolnoki főispán a kúnok hadaival a Hening alatt fellázadt szászokat legyőzte. Jelen volt a havasalföldi Bazarád elleni szerencsétlen hadjáratban a kúnokkal, hol a királynak fáradt lova helyett a magáét adta át; 1333-ban ő volt a király fiának Endrének nevelője, ki az ő gondviselése alatt utazott el Nápolyba is; majd Tamás vajda a kir. kincstárnak volt gondviselője, s a királynak Nápolyba küldött bizalmas követe.[3]

Ily „végetlen“ hű szolgálatai, s megbizható jellemiért Tamás 1335-ben a király által „rokonunk“ – proximus noster – czimmel emlittetik, s a hütlenektől a királyra szállott több birtokkal lett jutalmazva.[4]

64Azonban a királyi kegynek ily nagy mérvbeni birása Tamás vajdát zsarnok kegyetlenségekre ragadta,[5] jelesen mint Pochk Endre az esztergomi káptalan előtt 1348-ban tett óvás levelében előadja, ezelőtt 30 évvel, tehát 1318-ban Tamás vajda őt és testvérét öt ezer márka értékü birtokaikból erőhatalommal kiüzte, s azokat magának adományoztatta; majd hogy azokat végkép eltulajdonithassa, Pochk Endrét elfogván, elébb szemeitől, majd egy kezét elvágatván, s családjának 11 tagját börtönbe vettetvén, kinzások és éhség által életétől is megfosztotta. Hihetően e világosságra jött zsarnoki kegyetlensége lett annak oka, hogy I. Lajos koronázási ünnepélyén 1342. jul. 21-én még mint erdélyi vajda volt ugyan jelent, de már ez évi oct. 21-én erdélyi vajda Pecheit Miklós lett, Tamás pedig dec. 19-én mint tárnok mester, 1347-ben mint Keve és Krassó főispánja fordul elő;[6] mig nem ez évben ismét főméltóságra jutott, országbiró lett, s róla Zéchen Tamás név alatt a korbeli oklevelek gyakran emlékeznek. Ennek fia volt Miklós vagy Kónya sáros vármegye főispánja, ettől pedig származtak Széchényi Frank Simon a Zsigmond király alatti országbirák.

Lajos királynak mindjárt uralkodása kezdetén Tamás vajda törvénytelen eljárása miatt kiváltságaik védelmére az erdélyi szászok fegyverre keltek, s ellenök a király maga vezette – hihetően kúnokból is összegyüjtött seregét, s a felkelést minden vérontás nélkül lecsendesitette.

E hadjárattal látszik összefüggésben lenni Tamás vajdának 1342. évi nov. 4-én Visegrádon kelt levele, melyben nyilvánitja, hogy ő Lajos király külön parancsára hű és szeretett szolgáját Buthemer kúnt összes rokonságával és hozzátartozóival különös védelme alá vette.

Majd Lajos király 1343-ik évi jul. 28-án Bács megyei Eld falu melletti táborból kelt[7] oklevelében e tárgyban még részletesebben intézkedik; jelesen Gelety Miklós nádor és kúnok birájának szigoruan megparancsolja, 65hogy Buthemer kún kapitányt és a hozzá tartozó kúnokat, az ő személye helyett oltalmazza;[8] ennek következtében Miklós nádor Visegrádon ápril 12-én kelt oklevelében előadja, hogy Lajos király Buthemer ispánt – comes – az Ilonchuck nemzetségből[9] rokonaival s az ő szállásán és kapitánysága alatt lévő kúnokkal, kik hajdan Tamás erdélyi vajdához tartoztak, bármely kúnkapitányok biráskodása alól kivévén, az ő szolgálatába s védelme alá küldötte át, úgy hogy ezentúl a király után senki más, hanem egyedül ő alatta tartoznak állani, tőle veszik a zsoldpénzt, s vele a király és országa minden szolgálatában részt vesznek: az tehát akarata, s kér minden birákat, várnagyokat, nemeseket, városok fejeit, valamint barátjait a kúnok kapitányait, hogy nevezett Buthemert és kúnjait zaklatni, háborgatni és biráskodásuk alá kényszeriteni ne merészeljék.[10]

Az itt emlitett Buthemer kún kapitány és ispán az Ilonchuk = Iloncsuk kún nemzetségből származott; e név eddig a hibás másolatok után Nonuchuknak olvastatott; az eredeti után azonban helyesen Ilonchuknak olvasandó. E nemzetség később két ágra szakadván, Buthemer és Eremeen nevű két külön nemzetséget alkotott, melyekből Cheke Péter és Thetel Mihály jakabszállási kapitányok 1452-ben emlittetnek.

III. Ulászló alatt 1274. és 75-ik évi oklevelekben Nyitra és Sáros megyékből magyar személynevek között Itemer, Utemer, 1297-ben Itumer, 1316-ban Budmer stb. nevek fordulnak elő, mi a Buthemer név magyarságát látszik igazolni.[11]

Ezen 1343-ban kelt két oklevélnél feltünő. hogy a királyi oklevél kelte – Jul. 28. – későbbi, mint a nádorié – April 12. –, holott ez utóbbiban amaz elsőre határozott hivatkozás történik.

1343-ik év elején Róbert siciliai király meghalt, s ettől kezdve több éven át Lajos királynak gondját és hadi 66erejét a nápolyi ügyek s testvérének Endrének sorsa vette igénybe. Mivel a nápolyi udvar cselszövényeinek szálait női kezek fonták: Erzsébet az özvegy királyné fiának Endrének érdekei előmozditása végett tömérdek kincscsel Gilet Miklós nádor s több országnagyok kiséretében Jun. 8-án Nápolyba indult, innét Rómába zarándokolt, majd vissza Nápolyba, honnét remény és aggály között 1344. April végén Visegrádra megérkezett.[12]

1345. Sept. 18-án az aversai kolostor véres tett szinhelye volt. Endre, nejének Johannának felbérelt orgyilkosai keze által megfojtatott.

Mig ezek Nápolyban történtek, Lajos 1345-ik év kezdetén erős télben, lovagias vallásosságból a pogány litvánokat – azonban eredmény nélkül – haddal megtámadta; – ezután csakhamar a csehek ellen a lengyeleknek, Szécsi Miklós nádor és Poháros Péter vezérlete alatt adott segitséget; maga pedig Nilipics fiának Jánosnak megfékezésére húsz ezernyi haddal Horvátországba indult, mire a Horvát urak – a Brebirek kivételével – meghódoltak; igen valószinű, hogy a király zászlója alatt katonáskodni köteles kúnok is e hadjáratban részt vettek.

Majd Durazzói Károly gyászhirnöke jelent meg Lajos fényes udvarában, hirül hozni a borzasztó eseményt, s felhivni őt testvére halála megtorlására.

Lajos megrendült e rémhir hallásán, követeket küldött az európai udvarokhoz, jelenteni az aversai gyillkosságot, s szövetségeseket szerezni; a pápának ís irt, hogy a gyilkosok ellen szolgáltasson igazságot.

E közben 1345-ik évi karácsonkor megjelentek, s most már harmadszor Jadra dalmatiai város követei Lajosnál Visegrádon, esedezve, hogy a velenczeiek ellen nyujtson nekik segitséget. A követeket az év utolsó napján azon válasszal bocsátá vissza a király, hogy a legrövidebb idő alatt maga fog segitségökre indulni; mire valóban annyival nagyobb szükség volt, mert ez alatt a velenczeiek Jadrától keletre megerősitett állást foglaltak.

67A király azonnal sereggyüjtéshez látott. 1346-ban husvétra magyarok, horvátok, bosnyákok, philisteusok, kúnok, csehek, németek s más nemzetekből száz húsz ezer főre szaporodott serege induláskészen állott; melyel April végén már Slavoniában volt, Máj. 27-én pedig Jadratól hét mérföldnyire Sebeniconál szállott táborba, mely egész Vranáig terjedt. Itt a király csakhamar belátta, hogy seregének legnagyobb része a százezer lovasság az ostrom miveletnél erejét kellően ki nem fejtheti; kémszemlét tévén tehát a velenczeiek erőditvényénél, Kotromonovics István bosniai bánt bizta meg az ostromzárolással. A roppant hadsereg láttára a velenczeieket aggály szállta meg, fegyverszünet és alkudozás végett követeket küldöttek, de a király el nem fogadta, s tizenegy hajitógép épitéséhez erélyesen hozzálátott.

Az ostrom megkezdetvén, mindkét fél kitartó vitézséggel harczolt; a várbeliek hajitó dárdáikkal a király csapatai közül sokat megsebesitettek, mit ezek ügyesen röpitett nyilaikkal viszonoztak; majd a várbeliek gyakran kirohantak, s az igy vivott apróbb csatákban a király harczosai közül sokan elhullottak, – a velenczeiek azonban a döntő csatát kerülték. A napontai veszteségeken kivül a király és vitézei lelkesedését igen lehangolta azon aljas nyereségvágy, melylyel a városiak az őket segélyező magyar hadsereg iránt az élelmiszerek eladásánál viseltettek. Látva a király az elkeseredést, utolsó rohamot parancsolt. Jul. 1-én feszitett erővel újul meg az ostrom, dühösen foly a harcz; ezalatt a velenczeiek aranyai által megvesztegetett bosniai bán és Apor Laczkfi István erdélyi vajda tétlenül nézik, hogy a velenczeiek részére 30 hadihajóról segitő csapatok szállanak ki, majd a várból is 6600 fegyveres kirohan, a két tűz közé szorult magyar csapatok megzavarodnak, hátrálnak, s végre az vranai erőd védelme alá vonulnak. E visszaverés után 120 ezer arany forinttal megvesztegetett magyar főurak a királyt hazamenetelre birják; Jul. 3-án indult el Jadra alól, mely azután a velenczeieknek meghódolt.[13]

68Ez idő alatt Nápolyban lefolyt események meggyőzték Lajos királyt arról, hogy ő a Johanna fondorlatai által megvesztegetett pápánál a gyilkosság intézői ellen igazságot nem nyer, sőt Johanna 1346. aug. 20-án kedvesével Lajos tarantói herczeggel egybekelt. Lajos király tehát maga vette kezébe a boszúállás fegyverét.

1347. Nov. 11-én megindult igen nagy számú sereggel, melynek élén egy nagy fekete zászló, a megfojtott Endre király halovány arczképével – jelezte a hadjárat czélját. E seregben valának magyarok, kúnok, jászok és németek.[14] Utját Styrián keresztül Friaulnak vette, Udine, Padua, Verona, Bologna, Forli s Riminián átvonulását a nép hódolati nyilatkozata s csatlakozása, valóságos diadalmenetté változtatta, Dec. 23-án Aquilában volt;[15] 1348-ik év kezdetén Capuát elfoglalta, s Január 18-án Aversánál Lajos király ugyanazon kolostorban szállott meg, hol testvére megöletett; Károly durazzói herczeggel a fejedelmi háznak Nápolyban maradt többi tagjai is üdvözletre jöttek a magyar királynak, ki őket fényes estebédhez ültette azon teremben, hol Endrével a gyilkos éj előtt vigadoztak Johanna czinkosai; a vig lakoma éjfélig húzódott. Ekkor Lajos Károlyhoz fordult, s a herczegnek szemére hányta gaz tetteit; Károly remegő hangon védő szavakhoz folyamodott. De Lajos nem adott kegyelmet; az esdeklő durazzói Károlyt két testvérével s a két tarantói herczeggel foglyoknak nyilvánitván, Apor Laczfy István erdélyi vajda s szolnoki főispán gondviselése alá adta át, ki azokat a kir. szállás egyik szobájába helyezvén el, egész éjjel legmeghittebb udvari fegyveresei által szigorúan őriztette. Reggel a király öszszehivatta tanácsosait. Kimondatott, hogy Károly herczeg meghaljon, a többi herczegek pedig Magyarországba vitessenek fogságba. Ekkor Lajos király előrendelt két kún katonát és paishordót, s megparancsolta, hogy a herczeget azon a helyen, hol öcscse Endre megfojtatott, kimélet nélkül fejezzék le. Ezek a herczeget a halálos itéletről értesitvén, ez erre félholttá és sápadttá változott, s 69nevezett katonák által a lakás felső részébe vezettetett; hol az Endre megfojtatásának helye általa megjelöltetvén, kétségbeesve térden kérte a katonákat, ha van-e még remény életéhez? a katonák hidegen azt válaszolták: „nincs, nekünk parancsolatunk van, meg kell halnod,“ ,tegyétek hát a mint parancsolva van‘ felkiáltással, a herczeg fejét meghajtá s a kúnok fegyvere alatt feje lehullott; majd fejét és holttestét – mint rendelve volt – a magasból levetették a kertbe, hol három napig eltemetetlen hevert.[16]

A dubniczi krónika irója szerint: Lajos király Károly herczeget Bechei Imre fia Vezzeus nevű katona által nyakaztatta le[17]; igaz ugyan, hogy egy 1348. Jan. 20-án kelt oklevél szerint Wezzeus mester jelen volt az olaszországi hadjáratban, melyből a király haza térvén, ugyanezen 1348. Máj. 27-én Budán kelt oklevelében Bechey Imre fiait Tuteust ajtónállóinak mesterét és Wezeus zólyomi főispánt mint udvari katonáit hű szolgálataikért peterdi és szentdömötöri birtokokkal jutalmazza[18]: miután azonban három egykorú olasz iró szerint Károly herczeg kún katonák által végeztetett ki, ez előadás amannál nagyobb hitelt érdemel; a mi azonban nem zárja ki azt, hogy Bechei Wezzeus mint hű udvari katona e végrehajtásnál, talán mint egyike a fentemlitett paizshordóknak, szinte jelen volt; a fentebbi olasz krónikák közül kettő e kúnokat, mint pogányokat – infidelis – emliti.

E véres jelenet után Lajos Jan. 24-én Nápolyba vonult, követei pedig a pápához mentek Avignonba, sürgetni Johannának elitélését és maga megkoronázását.

A pápa válasza kedvezőtlen volt, e mellett a Nápolyban dühöngött dögvész – a fekete halál – különben is csekély seregét fogyasztani kezdvén, miután az ország kormányát István vajdára és Wolfhard Ulrikra bizta, maga Lajos csekély kisérettel Jun. végén Budára visszaérkezett.[19]

70Hogy Nápolyban, az olasz fondorlatok és árulás e szinhelyén, a hű jászkún csapatok a vajda oldala mellett ott maradtak, mint bizonyost lehet következtetni, s ezekre valóban szükség is volt. Mert alig hogy Lajos Olaszországot elhagyta, Nápoly lakossága István vajda ellen pártot ütött. A város környéke, Acerra erős váraival, Aversa, Capua, Apizzi Johanna hadnagyainak kezére kerültek, Wolfhard élelem hiánya miatt Castelnuovot elhagyta. Laczfi István látva, hogy az árulás, pártütés mind nagyobb mérvben terjed, hirtelen Budára jött, honnét új zászlóaljakat vezetvén Olaszországba, Wolfhard hadaival egyesült; és seregét olasz és német önkéntesek által is szaporitva, Capuát elpusztitotta, Aversát bevette, s tarantói Lajost Nápoly előtt megverte; ezer nápolyi elesett, s négy hadnagyuk fogságba került.

Majd a német katonák lázadtak fel István vajda ellen elmaradt hópénzük miatt, s őt elfogni és jó áron tarantói Lajosnak kiadni szándékoztak. De tervök kitudódván, a vajda hű csapataival Manfredoniába vonult, honnét titkon ismét Budára jött a királytól segitő hadakat kérni.

Erre a király 1359. April első felében, kisérve Gilet nádor, Szécsi Miklós, Bebekek, Laczfyak, Drugethek, Konthok, Kanizsaiak s több főpapok banderiumai által, Budáról elindulván, Máj. 2-án Manfredoniába érkezett.

Hogy a királyt e hadjáratba nagyszámú kúnok is kisérték, kitetszik tarantói Lajosnak a magyar királyhoz ez évben Canosa ostrománál intézett leveléből, melyben előadja, miszerint ő tudja, hogy Lajos király a kúnok és más pogányokkal, kiket a csatákra magával hozott, ha elesnek is, nem sokat gondol, de ő fegyveresei életét kimélni kivánja, minélfogva felhivja Lajos királyt, hogy személyes párbajt vivjon vele, s közülök a győztes legyen a király.[20]

A király megjelenése ügyének kedvező fordulatot adott; több városok ás várak meghódoltak; Barlettánál Lajos a fegyelmetlen német önkéntesek felett törvényt 71tartott; ezek egyik csapatát Laczfy István és Miklós által felkonczoltatta, a többieket részint elbocsátotta, részint újból hűségére eskette, úgy, hogy összes serege 28 ezerre növekedett.[21]

Canosa ostroma után a nádor Aversa felé indult, Lajos Melfit szállotta meg, azután bevette Conza és Contarsó városokat, majd Salernot és Sommát, honnét a nádor segitségére Jun. 30-án Aversa alá ment, hol hősies ellentállással találkozott. Ostrom közben a fővezérséget a vajda helyett Konth Miklósra bizta. Ezután Nápoly és vele az egész ország meghódolt; de a cselszövény a főváros lakosságát a magyarok ellen lázitotta; Konth leverte a lázadást, elfoglalta a város négy erősségét, s a király az ország főkormányát Laczfi Endrére bizta. Itt lépéseket tett Lajos a durazzói Károly özvegyével Máriával kibékülni, őt nőül venni, de a mit Johanna meghiusitott.

Végre a pápa küldötte közbenjárására fegyverszünetett kötött; s elindult Rómába; távolléte alatt a fővárost Laczfy, Salernót Drugeth Miklós, Aversát Morialis auránai perjel kormánya alá adta.

Rómában nagy ünnepélyel fogadtatott; a nép urának akarta választani, de ő visszautasitotta. Innét octóber elején Verona felé indulva, november elején már Budán volt,[22] s belátván, hogy a Nápolyért vivott küzdelem mily sok pénz és véráldozatába került, s Johannát megbüvöltség ürügye alatt a gyilkosság vádja alól Avignonban felmenték, kivoná seregét Nápolyból, az elfoglalt országrészt átadá a pápànak, s a nápolyi herczegeket, kiknek érdekében eddig a pápa s a külhoni fejedelmek siker nélkül jártak közbe, fogságukból szabadon bocsátotta.

Az olasz hadjáratban nagyszámu kúnoknak szállásaikról távollétét némely latrok, mint Barthan Lászlónak Bodrog megyében lakó fiai János és Péter arra használták fel, hogy a kún szállásokat rablási czélzattal megtámadták; azonban szerencsétlenül; mert Jánost a kúnok rablása közben megölték, Pétert pedig halálosan 72megsebesitették; ezenkivül mint közbéke zavarókat a király Bodrog és más megyei birtokaiktól megfosztván, azokat 1347. márcz. 25-én Budán kelt oklevelében pilisi főispán és visegrádi várnagy Becsei Töttösnek adományozta.[23]

Lajos király, mióta a trónra lépett, az országában letelepedett harczias jellemü jászkúnoknak a ker. vallásra téritésére különös gondot forditott; mire nagy szükség is vala. Mert bár egy század óta lakosai valának már a magyar hazának, s bár a szent szék nem szünt meg úgy a magyar főpapság, mint a téritő szerzeteknél erélyesen sürgetni az e részbeni buzgó fáradozást; a térités nagy munkája azonban lassan haladt előre részint a folytonos belviszályok, részint a miatt, mert a magyar haza keresztény müveltsége, az ősi vallásuk és szokásaikhoz vakbuzgón ragaszkodó kúnokra, nem volt oly hatással, hogy ezeknek minden nemzetségeik, felhagyva a költözködő nomád élettel együtt járó sátorokban lakást; állandó lakhelyül városokba falukba telepedtek volna meg.

Igazolja ezt egy 1347-ik évi aug. 19-éről fenmaradt igen érdekes oklevél, melyet a Cherthan (= Csertán) nemzetségbeli kúnok kapitánya Kuncheg biró – comes – Budán a maga neve alatt adott ki arról, hogy mivel Töttös kir. ajtónállómester, visegrádi várnagy és pilisi főispán, nevezett kún kapitánynak és fiainak, a király és királyné részére tett minden dolgaik és szolgálataik alkalmával teljes őszinte barátságot tanusitott, ezenkivül némely kúnokat, kik nevezett kún kapitány szállásáról, mint szökevények, Töttös mester birtokaira mentek át, néki viszaadta: ezeknél fogva nevezett kún kapitány a vele együtt jelenlevő Chyrchy (Csircsi) nevü fiai s többi fiainak is hozzájárulásával Töttös mesternek, Miklós és László fiainak s ezek örököseinek s utódainak beleegyezését adja arra, hogy szövet házakkal biró – filtreas domus habentes – tizenkét kún jelesen: Chytának nevezett Pál, továbbá Tamás és Miklós, mind hárman Manthula fiai, Mesther a Miklós, Bolden 73a Jamula, Kystre és Tastra Japzának fiai, Demeter, Tamás a Balázs, Beke az Althabarz, Pál a Kysdeth fia, végre Chumónak nevezett Pál, kik jelenleg Teutheus mester és fiai birtokain tartózkodnak; fiaikkal s örököseikkel Teutheus mester és fiai birtokain állandóul maradhassanak, s onnét más helyre át ne költözködhessenek; a kik ha bármikor e birtokról eltávoznának, nevezett Teutheus mesternek s fiainak szabadsága lesz, mint nevezett kún kapitánynak joga volt – ugyan ezen kúnokat birtokaikra visszavinni, mert nevezett kún kapitánynak s fiainak mostantól kezdve soha többé nevezett kúnok felett semmi joga és hatósága nincsen.[24]

Ez oklevél több tekintetben érdekes. Mert ez a korunkig fenmaradt legrégibb oklevél, melyet egy kún – a Csertán – nemzetség kapitánya saját neve alatt kiállitott, ez oklevélben van először emlékezet kúnok kapitányáról; ebből láthatjuk, hogy az országos nemesekkel egyenlő jogu szabad kúnoknak voltak oly kún származásu szolgáik, kiket mint a jobbágyokat, ha elszöktek, visszakövetelni vagy oda ajándékozni a nemzetség kapitányának joga volt; ez oklevél igazolja, hogy még a XIV-ik század közepén is voltak a kúnok, legalább ezek jobbágyi osztályában olyanok, kik nem állandóul s házakban, hanem nomád életmódot követve, szőrszövetü sàtorokban laktak, Sajnálni lehet, hogy Kuncheg kún kapitány szállása ez oklevélben helynévvel meg nem jelöltetett. Nincs-e a Kumcheg a már IV. Béla és III. Endre korában előforduló Cuchmek kún személynévvel összeköttetésben? Ez oklevél hátlapján pecséttel is el volt látva, melynek azonban ma már csak töredékei lévén meg, az ezt kiállitó kapitány czimere, mi pedig nagy érdekkel birna, azon többé ki nem vehető.

Mint a jászokra nézve fentebb 1323-ik évnél, úgy a kúnokat illetőleg itt találkozunk nagyobb számu kún személynevekkel; a Chytha, Manthula, Bolden, Jamulo, Kystre, Tastra, Japza, Althabarz, Kysdeth, Chumo pogány, Tamás, Miklós, Demeter, Balázs, Beke 74keresztény nevekkel; jelezve a pogány nevek azt, hogy az azokat viselő kúnok még az ősi pogány vallásban születtek, de később megkeresztelkedvén, gyermekeik más keresztyén neveket nyertek; e pogányneveknek keresztyén nevekkel együttes felemlitése jelzi azt is, hogy a beköltözés után egy század alatt is mily kevéssé volt a keresztyén vallás a kúnok között elterjedve.

Ugylátszik, hogy ezen oklevelet Kumcheg azon alkalommal állitotta ki, midőn a király az Olaszországi hadjáratra seregeit öszegyüjtvén, Kumcheg is csapatával, hogy a király hadaihoz csatlakozzék, Budán megjelent.

A Csertán kún nemzetség nevét látszik fentartani: Bács megyében Topolyán és Zala megyében a Csertán, Jászberényben a Cserta család, Dosán Cserta düllő, s Bars megyében Csertyán puszta.[25]

Ez inditotta Lajos királyt, hogy a kúnok azon részének, mely még a tatár vagyis pogány vallási szertartásokat követte, megtéritésérőli gondoskodást sürgette a szentszéknél, melynek aztán ismételt felhivásai a magyar papsághoz, s a király vallási buzgalma végre a pogány kúnok legnagyobb részének megtéritését eredményezte. A keresztényé lett kúnok a szentszéktől erre különösen felhatalmazott Minorita szerzetesek lelki ellátására bizattak, kik az egyházi jogokat s szentségeket kezelték.[26]

Hogy a régi időkben nem csak kúnok, hanem jászok is, a mai jászkúnságon kivül más megyékben is telepitettek le királyaink által, igazolja ezt I. Lajos királynak Budán 1347-ik évi szept. 23-án kelt levele, mely szerint Beche Imre fiainak Theuteus és Wezzeus mestereknek Becse és Peregh nevü birtokaikért Bars megyében Selez és Wdol nevü királyi helységet, melyben most jászok – jazonenzes – vannak letelepitve és Hont megyei Mortund falut elcseréli[27]; mely faluk birtokába nevezett Töttös és Veszös mesterek az 75esztergomi káptalan jelentése szerint 1350-ben minden ellenmondás nélkül be is iktattattak.[28]

Selez ma Zseliz falu Barsmegyében a Garan mellett, Wdol, Ódol, Údol nevü helységre ma nem találhatni.

Egyébiránt úgy látszik, hogy e vidéken a besenyő-jász-kún-birtokok nagyobb telepitvényeket képeztek. Fentebb láttuk, hogy IV. Béla által kúnoknak adományoztattak: Hyzer, Buzeth, Patbanteluk, Sylle, Colbaz, Vezeken, Rehosnicha Barsmegyei birtokok, melyeket 1292-ben Bese és Belad szinte Bars megyei birtokokkal elcseréltek; itt látjuk Selez (? Sylle ma Zseliz) és Udol jász telepeket, ma is van Jasztraba helység Bars megyében, van e megye szélén Komárom megyében: Jászfalu, Barsmegyében: Besenyő, Bese, valamint Ladány, Apáti, Ágò, Colbaz, mely helynevek a mai Jászság és Nagykúnságban jelenleg is feltalálhatók.

Lajos király az Aversában tartott véritélet után 1348. jun. végén Budára visszaérkezvén, midőn 1349-ben ott hagyott fővezérétől István vajdától az olaszok árulásáról értesült, hadjáratra készült, s e végett ez évi octóberben Erdélybe utazott, itt hosszabb időt töltött hadsereg szervezéssel, s ez alatt itt adott ki Gyulafejérváron nov. 5-en Konth Miklós főpohárnok részéről ennek jegyzője Pál által tett előterjesztés folytán egy oklevelet, mely intéztetett Koch falu birájához és lakosaihoz, s Abad és Tomajmonostora nevü faluk vidékén lakó kúnokhoz, mely szerint István szörényi bán panaszt tett előtte, hogy most nevezettek ennek emlitett birtokait, ennek haszonvételeit, különösen Illev nevü halászó helyét folyvást jogtalanul használják; megparancsolja tehát, hogy ezt jövőben tenni ne merészeljék.[29]

Fentebb láttuk, hogy 1340-ben ugyanezen Losoncy Istvánnak volt panasza ugyan a vidéken lakó kúnokkal; az itt 1349-ben Abád és Tomajmonostora vidékén lévő kúnok Kolbász, Kunhegyes, Fabián-sebestyén és Madaras szállásokon megtelepedett kúnok valának, kik Losoncy István bánnak birtokait háborgatni meg nem szüntek.

[1] Fejér Cod. VIII. 2, 202. l. Anjoui oklt. I. 529. l.

[2] Fejér i. m. VIII. 2, 203. VIII. 4, 656. l.

[3] Fejér VIII. 4, 57–60. l.

[4] Fehér i. h. 437. 655. Katona Hist. Crit. IX. 116. l.

[5] Fejér Cod. IX. 1, 596–7 l.

[6] Katona i. m. IX. 283. 299. Fejér i. m. IX. 1, 56, 465. l.

[7] Ráth K. kir. ut. I. 49. l.

[8] Okltár 28. sz.

[9] Illan egy Borchol nembeli kúnnak neve 1266-ban II. köt. 305. l. 1346-ban honti főispán volt Merenchuck, mely név Moron-, Maronchuk változattal is előfordul, de van Karanchszuk is. Uj m. muz. 1860. II. 203. l.

[10] Okltár 29. sz.

[11] Desőfy okltár 71. 73. l.

[12] Szalay Magy. orsz. tört. 178–180. l. Anjou kori magy. dipl. Eml. II. 45. l.

[13] Katona IX. 460–71. Turóczy Chron. VI. Fessler III. 241–5. l.

[14] Katona IX. 517. l.

[15] Szalay 187–8. l.

[16] Muratorii Script. rer. ital. Tom. XII. Dominicus de Gravina col. 583. Tom. XIV. Istorie di Matteo Villami cap. X. col. 20. Tom. XV. Chronic. Mutinense col. 613. Horvát I. Rajzol. 92–93. i. Szalay L. Magy. orsz. tört. 189–91. l.

[17] Podraczky Chron. Bud. 289. l.

[18] Zichy Okt. II. 292. 302. 341. l.

[19] Szalay 190–194. Ráth m. kir. hadjár. 52. l.

[20] Katona IX. 607. l.

[21] Szalay 197. l.

[22] Szalay 197–202. l.

[23] Zichy Okt. II. 236–7. l. Okltár 30. sz.

[24] Zichy Cod. II. 268–9. l. Okltár 31. sz.

[25] Nagy Iván Magy. orsz. csal. III. 151. l.

[26] Thuróczy Chron. P. III. C. XLVI.

[27] Zichy Cod. III. 227. l.

[28] Zichy Cod. II. 417. l.

[29] Okltár 33. sz.