II.

Az ekként szétvert sarmaták ismét Illyriában Mars 10vára vidékén szedték össze magokat. Majd Mundo, Etele unokája pártot ütvén a Szerémségben uralkodó gepidák fejedelme Trazerik ellen, a Mars vára melletti sarmatákat fellázitja, mignem Pecza a gepidák vezére által legyőzetvén, Theodoriknak meghódolt; s magát a mai Harta vidékén fekvő Herta várában királynak kiáltatta ki; azonban Theodorik halálával Konstantinápolyba volt kénytelen menekülni.

Videmir Olaszországban meghalván, utódja fija Videmir lett, ki Galliában a nyugoti góthokkal egyesülvén, bátyjának Theodemirnek seregével a Száván átkelt, s a sarmatákat haddal fenyegette, de ezek látva a nagy erőt, nyugton maradtak.

Midőn Alboin 568-ban a longobardokkal Olaszországba átköltözött: magával a gepidák, bolgárok és sarmaták közül ejtett foglyokat is elvitte; sőt midőn ezután nem sokkal a dögvész és éhség Olaszország lakosait megfogyasztotta, több nemzetek között oda sarmata gyarmatokat is szállitott, hol ezek a városokban megtelepedvén, az általok lakott útszák nemzeti nevük után nyertek elnevezést.[1]

Az ekként szétszórt sarmaták közül némelyek az avar és magyar uralom alatt is az országban maradtak; azonban a nemzet nagy része Ázsiába költözött vissza, a minthogy Bastian emliti is, hogy a jászok az Oxus vize mellől Jászból valók s turk eredetüek.[2]

Egy részök 948-ban a Jaiktól keletre a Volgához és Donhoz nyomult, mig más részök Badakschan, Khorasan és Iranban telepedett le. A ravennai földleiró a Maeot tava körül egy pusztaság oldalához Gaz nemzetet helyez.[3]

Alfragan arab iró könyvére tett jegyzetekben Golius Jakab „á-jás“ nevü révpartot, Abul pharaj „à-yasi“ várost, és „al-a-jászokat egy gonosz török nemzetet“, 11Marco Polo velenczei utazó a tenger felett – olaszos irásmóddal – „giazza“ nevü várost emlit.[4]

Ugyancsak Abul-pharaj syr krónikájában a jászokat „gáz“ néven emliti, midőn leirja, hogy 1036-ban Masud sultán Persia és külső Indiából gyüjtött nagy sereggel megtámadta a gázoknak nevezett hunnok nemzetségét, mely azután Hyrcaniából, a kazaroknak északra fekvő földről kijött[5]; s igy a gáz = jászok Europához közeledése csaknem összeesik azon idővel, melyben – mint (II. k. 110–1. l.) láttuk, a palóczok Oroszország határánál a XI-ik század kezdete körül tevékenyen feltünnek.

A Volga és Don melléki jászok ismét két felé szakadtak. Egyik rész Orosz és Lengyelország határszélein Podlachiában telepedett le, jazwing, jätwäg s más oroszositott nevezetek alatt[6]; másik rész a besenyő, palócz, úz, kún nemzettel egyesülve, ennek sorsában osztozott, s ezzel együtt az európai Kún országban szállott meg.

Ide mutat az, hogy Michovi Mátyás régibb irók nyomán mondja, hogy a honfoglaló magyarok „legelébb is a jászoknál szállottak meg“, kik helyett a magyar krónikák a besenyöket és fejér kúnokat emlitik.[7]

Mint fentebb (II. k. 38. l.) láttuk, 865-ben Svätoslav orosz fejedelem ellenében a kozár khán a jászokkal és kasogokkal kötött szövetséget; azonban Svetoslav elébb a kozárokat, majd a jászokat és kasogokat nem csak legyőzte, hanem városukat feldúlván, közülök sokat Kiewbe szállitott.[8]

Szinte (II. k. 48. 186. l.) olvastuk fentebb, hogy a IX-ik század végén a Dnieper melléki egyik besenyö tartomány Hopon nevet viselt, melynek főnöke Jász nevű vezér volt.

983-ban Volodimir orosz herczeg Nestor szerint (97. l.) a „jätwäg“, Cromer[9] szerint pedig a „jazyg“, 12kiket a mieink jarwingoknak neveznek,“ valamint más szomszéd bolgár, croat, viatic, dulep népeket legyőzvén, adófizetőivé tette.

1038-ban Jaroslav a jätvägok ellen hadat viselt[10], mely hadjáratban az ekkor a herczeg udvarában tartózkodó magyar királyi herczeg Endre – mint fentebb láttuk – vitézsége által oly érdemeket szerzett, hogy Jaroslav leányát Anastasiát nőül nyerte; 1043-ból pedig olvassuk[11], hogy a plocenek vagy mazoviták álfejedelme Maslav legyőzvén Kázmér lengyel király által, segitségül a pruthen, jarwing és sloven népeket nyerte meg, azonban megveretett. Nem sokára ismét lelkesiteni kezdé a pruthenokat és a pogány jarwingokat, de ezek az első csatában elvesztett társaikért boszút forralva, Maslavot elfogták s felakasztották; és a Kázmér iránti hűségben több évig megmaradtak.

A XII. század kezdetén a jazwingok a pruthenek földjét gyakran pusztitották[12]. Vladimir 1112-ben ellenök fiát Jaroslavot két izben elküldte, ki földjüket feldulván, őket legyőzte. Ugyan e népet Nestor (176. l.) „jätväg“ néven emliti.

Láttuk már elébb (II. 125. l.), hogy 1116-ban Volodimir fia Jaropolk a Donnál a palóczok földjére beütvén, ezek három városát elfoglalta, Jászi herczeget nejével és sok más fogollyal rabságra hurczolta.

Fentebb olvastuk (II. 214. l.), hogy 1222-ben a mongolokat Ásiában Schirvánban egy hegyszorosnál alanok, kipcsákok, jászok és palóczok bekeritették, mig nem közöttök csellel szakadás idéztetvén elő, a mongok az azowi tenger partján lakó jászokat leigázták[13] – majd később Batu vezérlete alatt egy mongol sereg magyar, lengyel, orosz és (az europai) gáz, (vagy jazyg = jász = moldva) országokat feldulta[14].

Dlugoss krakkói kanonok – ki 1415–1480-ig élt – az 1264-ik év eseményei leirásánál a „barbar jaczvingek“-ről némi részleteket közöl[15]. E nemzet – 13úgymond – lakik észak felé, Mazovia, Russia és Litvánia szomszédságában, fővárosuk Drohicnyn vár. Nyelve a pruthen és litván nyelvhez sok részben hasonló és egyértelmü; népei fölötte erősek, harcziasak s annyira hirnév után vágyók, hogy tiz közülök száz ellenséggel megmérkőzik, egyedül azon reménytől lelkesitve, miszerint halálukat s vitéz tetteiket versekben fogják magasztalni. E szokás reájok nézve valódi veszély volt, mert kevesen sokak által legyőzethetvén, lassanként az egész nemzet elveszett, mivel az egyenetlen harcztól közülök egy sem vonakodott, s a megkezdett harczból el nem szaladt.

Ily végletekre elszánt s vitéz nép igen veszélyes volt szomszédjaira nézve is. 1241-ben Konrád Masovia herczege a tőle Boleslawhoz pártolt Krakó ellen litván és jazving hadakkal indult, de megveretett; 1242-ben ugyan e hadakkal ismételte a támadást, azonban a gnezeni érsek által egyházi átok alá vettetett.

E közben Konrád fia Kázmér Cujavia és Lanthicia herczege a Polesiában lakó jazvingok leigázására a német vitézi renddel szövetkezett; Kázmér azonban a rend fegyveres fellépését meggátolni igyekezett. E hadjárat czélja volt, hogy a gezvinsiták a keresztyén hitre térittessenek. Ugyan is már elébb több Minorita rendi szerzetesek térités végett Jezwesiába mentek, ez azonban sok költségbe került; a német rend pedig élelmi szerekben maga is szükséget látván, 1257-ben megnyerte IV. Sándor pápától, hogy se a Litvániába, se a Gzetwesiában lévő téritőknek semmi ellátást adni nem tartoznak. A német vitézi rend tehát megtámadván a jazvitákat, a téritést fegyverrel hajtotta végre, s a jazvitákat annyira leigázta, hogy 1260-ban ezek földjének hatodrészét Masovia herczege Semovitnak ajándékozta. E miatt a jazviták fegyverre keltek mind a rend, mind a lengyelek ellen; győztek s a rend minden munkája megsemmisült.

A jazvingok földjére minden szomszéd fejedelmek jogot formáltak; igy Litvánia királya Mindowe a cath. 14hitre térvén, a jazvingok több földjeit a német rendnek adományozta. Az erről 1259-ben kelt adománylevélben több helynevek között előfordúl: „Denowe, melyet némelyek Jecwesen-nek neveztek.“[16]

Ezután a jaczvingok vagy jazmiziták[17] Boleslav krakói herczeg tartományaiba gyakran betörvén, ellenök a herczeg Sándor pápától keresztes had hirdetését kérte; ezenkivül 1263-ban fegyverre szólitá minden alattvalóit, seregei főgyülhelyéül a határszélen Zawichost jelöltetett ki. E hadjáratra a herczeg maga is személyesen megjelent, s belátva a vész nagyságát, csapatait rendezte, s folyvást lelkesité a harczra, melyet oly nemzet ellen kell vivni, mely csak győzni vagy halni tud; gondoskodott elszánt bátor vezérekről, kik csapataikat zászlójuk s kijelölt helyök megőrzésére buzditák.

A jaczvingok fővezére ez időben fejedelmök Comath vagy Cunhat vala, ki e hadi hirekre seregeit fegyverre szólitván, egyenesen szemközt a lengyelek ellen önmaga vezette. Juliusban a kémek jelentvén a jazvingok harczkészen előrenyomulását, Boleslav kiáll a csatatérre; mind két fél vak és makacs elhatározással rohan a másik ellen, órákig egyenlő erővel és sikerrel foly a harcz, s a jazwingok bámulatos kitartása már majdnem részökre biztositá a győzelmet; midőn a lengyelek fáradt és megritkitott csapataikat, nagy számuk miatt folyvást újakkal lévén képesek felváltani, a jazwingok visszanyomattak. Erre fővezérük Comath, midőn övéit kitartásra lelkesiti, azon perczben egy lengyel csapat által körülvétetve, tőrszúrások alatt összerogyik. De sem fővezérük eleste, sem hadsoraik ritkulása nem birhatá a jazwingokat a harcz megszüntetésére, mignem mindnyájan leverettek, s megölettek, azonban a lengyelek közül is igen sokan elhullottak s megsebesültek.

Ezen véres csatában a jazwingok nemzete csaknem teljesen kiirtatott; a köznépből s betegek közül kik megmaradtak, vagy Boleslav földjére költöztek, 15vagy a lithvánokkal egyesültek, úgy, hogy a jazwingoknak neve is alig marada fen. Földjüket, temérdek barmaikat s minden ingóságaikat Boleslav elfoglalván, őket halállal fenyegetés mellett a keresztyén hitre térni kényszerité, s hogy ezt állandó sikerrel tehesse, kérelmére Orbán pápa a gnesnai érseket bizta meg, hogy közibük püspököt rendeljen.[18]

A jazwingok szétszórt töredékei azonban, úgy látszik nem sok idő mulva ismét egyesültek. Mangu timur mongol khán 1277-ben hadjáratra kelt a jászok, vagy, mint némelyek nevezik, a jazygok ellen, kik Lithvániától délre erdőségek között laktak; e hadjáratba a khánt az ekkor táborában volt több orosz herczegek kisérték. Dediakok vagy Tetjakow városa – ma Wladiskaskes – hova magokat a jászok vonták, ostrommal bevétetett.[19]

Majd 1280-ban Danielovics Lew Halicsból tatár, orosz és jaczving csapatokkal Sandomir vidékét megtámadta, de Febr. 23-án Gosliczánál nagyon megveretett.

Ezután 1281-ben a yazmiziták Pál krakói püspök felhivására Lublin vidékét pusztitván, Lestkó krakói, sandomiri és syrádiai herczeg őket üldözőbe vette, s Nareffen túl utólérvén, 1282-ben több csatákban annyira megverte, hogy alatta országába beütni többé nem merészeltek.[20]

A jatwjagiak laktak Lengyelország Podlachia tartományában, mely Podlasze, Polisia, Polesia, Podlasia és Subsilvana regio nevet is viselt, s lakosai először Nestornál 983-ból jatwjagi, a lengyel krónikákban 1264. körül jazmizita néven fordulnak elő; emlittetik Jatviezia tartomány is a régi lengyel iróknál, melynek lakosai a jatvingok voltak.[21]

A XIII-ik században Sándor pápa bullájában Boleslavval szomszéd jaczvingok emlittetnek, – 1259-ben 16Prussiában a jaczvingok jecwesin vagy Denove tartományban fordulnak elő, ezt emliti Arndt Gottfried is a livoniai krónika kiadásában; továbbá 1223-ban meghalt Kadlubko a jätwägokat polexián néven hozza elő, s Cromer szerint a jazygok és pollessensek tartománya ugyan az; – Boguphol poseni püspök pedig a jaczvingokat jatzuczansita, pollexian s podlachiai nevezetekkel illeti, s Linde lengyel szótárában a jaczving nép jazyg, jaczwiz, jadzwing, jazving nevek alatt fordul elő; Scherer szerint a lithavok egy része neveztetett jätwägoknak[22]; Dlugoss a régi Poloniában emlit: Jeziore tavat, Jasle várost, Jasiel, Jasiodla és Lada folyót, és Jesiezov falut.[23]

E töredék adatok szerint Oroszországban a jazwing nevű vitéz nemzetet találjuk a harcz terén feltünni, mely Boleslav földe, s Mazovia, Russia és Litvánia szomszédságában lakott, s jaczusansita, jacvesin, polexian, s podlachiai neveken s mint a littaui tartomány lakosai is fordulnak elő; másik főnév a jatwjagiak, kik Lengyelországi Podlachiában lakva jazmisita, polexian, lithavok egy része nevezetekkel volt felruházva.

Ha a lakhelyet tekintjük, az mind két nevezetnél ugyanazon földterületre vezet[24], valamint a jazving és jatwjagi szavak a lengyel és szláv szótárak szerint a jazyg, vagy magyarosan jász nevet tüntetik elő, s hozzájárulván e nemzet elnevezéséből alkotott helynevek: kimondhatjuk, hogy a régi Orosz és Lengyelország határszélén, távol Moldva és Magyarországtól, szláv népek közé beékelve lakott a jász nemzetnek egy hatalmas töredéke, s talán ebből fejthető meg az is, hogy a régi lengyel törvények philisteus nemzetrül emlékeznek,[25]

Dlugoss szerint[26] a jazwingok nemzetiség, nyelv, szertartás, vallás és szokások tekintetében nagyon hasonlitanak a lithvánok, pruthenok és samogitokhoz. A lengyel irók e részbeni tájékozatlanságát igazolja az, hogy 17egy másik iró a Lithvania határán lakó jaczvingokról azt irja, hogy e kevés számu vitéz nép saját nyelvvel bir, mely a lithvánok, lotihalok (= lettek) és samogitokétól különböz, s csak igen kevésben egyez.[27]

De mindez e kérdést világosságba nem hozza, bár Horváth I. megmutatta, hogy a régi pruthen és litván nem szláv nyelv volt, mint nem valának szlávok a varaeg-russok, kiket egy arab iró Yasu – barank-oknak nevez[28]

Szinte kevés világosságot nyujtanak vezéreik fenmaradt nevei: Komat vagy Cunhat, Mestor, Rausimod, Taifal és Podlak[29], valamint a helynevek is a miatt, mivel az e nevezetről vett helyneveket szláv irók hagyván hátra, ezek azokat elszlávositva irták le, s igy az egy „Jász“ szavon kivül, mely e nemzet különféle elnevezései törséül tekinthető, más biztos alapunk alig marad.

Miután azonban sem a régi, sem az újabb kún törsek között más, mint palócz-magyar nyelvü és nemzetiségü jász nemzetet nem ismerünk: a jazvingokat névváltozékaikkal a nagy jász nemzet egy, a harczok viharai között törsétől elszakadt töredékének kell tekintenünk.

[1] Jornand. de reb. get. c. 52. 54. 55. Paulus Diac. de gest. Long. L. II. c. 26. Bonfin Dec. p. 90. Obermüller Amaz. Sarmat. Jazyg. Berlin 1873. 37. l. Jordanes de orig. slav. Sectio LXXII. saec. VIII. p. 259.

[2] Ethnol. Forsch. 1871. I. B. 14. 343. l.

[3] Tud. Gyüjt. 1829. VII. 9. l.

[4] U.u. 10–11. l.

[5] Tud. Gyüjt. 1830. VIII. 41. l.

[6] Joachim. Pastorius in flore Pol. p. 83. 88. Praetorius Orbis Goth. I. p. 112. Cromerus de orig. et. reb. gest. Pol. Bas. 1555. p. 74. 212.

[7] Tud. Gyüjt. 1829. VII. 23–4. Turóczy Chron. P. I. c. 10. II. c. l.

[8] Nestors russ. Gesh. v. I. B. Scherer 85. l.

[9] De orig. et reb. Polon. L. II. p. 49.

[10] Nestor 126. l.

[11] Dlugoss 223–7. 235. l.

[12] Dlugoss 394. l.

[13] Hamer Gesch. d. gold. Horde 87. l.

[14] Tud. Gyüjt. 1829. VII. 9. 1830. VIII. 47–8. l.

[15] 394. l.

[16] Dr. Ern. Hennig de rebus Jazyqum sive Jazvingorum Regiomonti 1812.

[17] Tud. Gyüjt. 1829. VIII. 42. 45. l.

[18] Dlugoss p. 770–1. St. Sarnicii Annal. Pol. L. VI. ad a. 1263. Math. de Miçhovia Chron. regni Polon. cap. 44. p. 145.

[19] Degugnes Gesch. d. Hunnen v. Döhnert III. 373. Wolf Gesch. d. Mongolen Breslau 1872. 409. l.

[20] Wolf i. m. 410. Tud. Gyüjt. 1829. VIII. 42. l.

[21] Tud. Gyüjt 1829. VIII. 41. 44. l.

[22] Tud. Gyüjt. 1829. VII. 30. VIII. 41–58. X. 17. l.

[23] Hist. Pol. 12. 14. 17. 19. l.

[24] Spruner hist. geogr. Handatlas des Mittelalt. Gotha 1854. Nord. Reiche No V.

[25] Tud. Gyüjt. 1829. VIII. 26. l.

[26] 394. l.

[27] Mathias de Mechovia Chron. Polon. Cracov. 1521. L. II. c. XIV. Hcning de reb. Jazyg. l. 31–2.

[28] Tud. Gyüjt. 1829. VIII. 56. 59. IX. 3–17. l.

[29] Adelung Mithridates II. p. 700. Taifal népről volt emlités e munka I. k. 282. 316. 571. lapjain.