XIV.

Ezek bujtogatásai következtében történt, hogy a kir. 383ház hivei a hatalmas főurak által nemcsak visszariasztattak, hanem, mint az Ubul hű fiai, Omode nádor által minden birtokuktól, alaptalan rágalmak miatt megfosztva, az országból is kiűzettek.[1]

Ily előzmények után a mint velenczei Endre a Dráván átkelt, németujvári Ivánnak sikerült őt elfogni; majd midőn nagy nehezen kolothai Gerew fia Miklós segélyével[2] megszabadúlt, előle a koronát rejték el; míg végre Lőrincz nádor, Lodomér esztergomi érsek és Rumi Tódor fejérvári prépost hazafias és erélyes fellépése folytán 1290-dik évi Jul. 28-kán III. Endre, mint utolsó fiágon levő sarja az Árpádháznak, Székesfejérváron megkoronáztatott.[3]

Tekintsük meg a trónkövetelők igényei jogosultságát.

Láttuk, hogy IV. Béla a sajói szerencsétlen csata utáni nagy szorultságában 1241-ben Fridrik császárnak eskü alatt kötelezte magát, hogy kész a német birodalom hűbéresivé válni azon feltétel mellett, ha Fridrik seregeivel őt és hazáját a tatároktól megmenti; azonban Fridrik semmi segélyt nem adván, a kötelezés önmagától megszűnt; mégis Béla 1245-ben óvatosságból ez esküje alóli feloldoztatását a pápánál kieszközölte. Mindennek daczára Rudolf 1290. Aug. 31-én tartott birodalmi tanácsban Bélának e lekötelezésére hivatkozva, Magyarországot örök hűbérül fiának Albert austriai herczegnek adományozta.[4]

Az ál-Endre nevű kalandorral, ki magát III. László elhalt Endre testvéréül adta ki, sóvári György hamar végzett, az országból kikergette.[5]

Legveszélyesebb vetélytárs vala Martell Károly, fia III. László nővérének Máriának és sánta Károly siciliai királynak, kit anyja Sept. 8-kán Nápolyban a pápai követ által magyar királynak megkoronáztatott.

Fentebb láttuk, miként az 1279. Jun. 24-kén kelt oklevélben III. László „magunk és országunk lekötelezése mellett” eskü alatt igérte a pápai követnek az oklevélben foglaltak teljesítését; hogy ő ez igéretét meg nem tartotta, később maga beösmerte. Majd e záradék miatt panaszt emelvén, 384IV. Márton pápa 1282-ki levelében megnyugtatja, hogy az egyháznak nem czélja ez alapon akár a korona, akár a felségi jogokba becsúszni.

Mind ennek ellenére IV. Miklós pápa, hogy pártfogoltját Martell Károlyt a magyar trónra emelhesse, 1291. Jan. 2-kán és 31-kén kelt leveleiben[6] az országnak a sz. szék részére fentebbi lekötelezésére hivatkozva, értesítette mind Rudolfot, mind Albertet, hogy Magyarország több oknál fogva a pápáé, s ehhez másnak semmi joga, s ugyan erről figyelmeztetésül s czélozva III. Endre jogaira, az ezt megkoronázott esztergomi érseket is tudósította.

Ennyi s ily hatalmas trónkövetelők fellépése, s magában az országban folyvást dúlongó belviszály, csakhamar a királyt és hazafias pártot azon meggyőződésre vezérelték, hogy itt eszélyes és lehetőleg megnyerő eljárásra van szükség, s ezt a közép és kis nemesség jogai helyreállítása, s országgyűlések gyakori tartása által vélték elérhetni.

E végből nem sokkal III. Endre megkoronáztatása után 1290-dik évi Sept. 1-jén Ó-buda mellet a király, a főpapok, országbárói és nemeseivel országgyűlést tartott, de a melynek végzeményei ez ideig ösmeretlenek[7].

Ily viszonyok között a kúnok, a szünet nélkül csak az ő romlásukra törekvő főurak pártja ellenében önfentartási ösztönből, de követve főbirájok és grófjok a nádornak példáját is, Endre királyhoz teljes hűséggel csatlakoztak s az Árpád ház trónja védelmére vitéz fegyvereiket felajánlák.

A király, hogy haderejét minél inkább erősítse, s az elterjedt rendetlenségeknek gátat vessen, 1291-dik évi Február hónapban Székesfejérvárra közországgyűlésbe, a főpapokon és országnagyokon kivül, minden megyéből a nemeseket és kúnokat összehívta, melynek Febr. 2-én kiadott végzeményeiben az egyház és ország szabadsága, alkotmányos jogai, főméltóságok és birtokadományozások, honvédelem és igazságszolgáltatás iránt üdvös intézkedések tétettek; egyszersmind kimondatott, hogy ezentúl évenként egyszer Fejérváron országgyűlés fog tartatni[8].

385Innét a király sietve Erdélybe indult, s Márt. 10-kén Gyulafejérvárott minden nemzetek: szászok, székelyek és oláhokkal szinte országgyűlést tartott, melyen többek között Alárd fia Gaan és társai erdélyi szászoknak a székesegyház felégetése és kirablása miatti ügye is, úgy látszik, előfordult, azonban ellenök a kiközösítés büntetése a Budán Jun. 8-kán folytatott országgyűlésen mondatott ki[9].

Ezután Endre hivására anyja Morosini Thomasina Velenczéből a magyar kir. udvarba jött, hozva magával temérdek kincseit, s mint nagyobb királyné külön udvartartással láttatott el[10].

Ezalatt Venczel cseh király azon jogon, hogy ő IV. Béla leányának Annának unokája, szinte igényelte a magyar koronát; véle azonban Rudolf kiegyezett, megajánlván, hogy országrészük választó vonala a Duna legyen[11], s ekkor fiát Albertet egy sereggel Magyarország elfoglalására küldötte.

Endre némileg rendezvén belügyeit, követség által felszólítá Albertet azon várak visszaadására, melyeket László utolsó éveiben németujvári Henriktől elfoglalt. Albert tagadó választ adott, sőt csakhamar Pozsony és Nagyszombat vidékét a Vágig elfoglalta.

Erre Endre király oláh, ruthen, kúnok és magyarokból összegyüjtött nyolczvan ezernyi sereggel ez év nyarán a Lajtánál termett, hol seregét két részre osztá. A kúnokat Miklós nádor vezérlete alatt Bécs és Németujhely közötti vidék pusztítására kűldte el; maga pedig a sereg többi részével a Lajta melléki várak bevétele után Bécs alá ment; a külvárosokat felégette, s Bécset hat hétig ostromolta s körülzárolva tartotta. A kún hadak – mint egy osztrák krónika irja – nagyobb pusztítást, rablást, öldöklést követtek el, mint a mily romlás Austriát IV. Béla alatt érte[12].

Ehhez járult, hogy Rudolf meghalt, a stiriai és carinthiai főrendek Albert ellen fellázadtak, ki végre kénytelen volt békét kérni, mely 1291. Aug. 8-kán Haimburgban megköttetett; Albert a foglalásokat visszaadta, a foglyok kicseréltettek, s a németujvári grófok határszéli erősségei lerontattak[13].

386Azonban Endre uralkodása e béke után sem lehete nyugodt. Mária 1292. Jan. 6-kán kiadott oklevelében magát Magyarország királynéjának czimezve, fiának Martell Károlynak Magyarországot újra oda adományozza, ki ez évi Jun. 27-kén Magyarország királya czimét már használni is kezdte. IV. Miklós pápa ez évi April 4-kén meghalt, s helyét 1294-ben V. Celestin foglalta el; kit hogy maga részére megnyerjen, midőn Aquilejába szamárháton bevonult, kantárát egyik felől Sánta Károly, másik felől fia Károly tartotta. Czéljokat elérték, mert Celestin Martell Károlyt saját kezével újra megkoronázta; de Martell Károly nemsok idő mulva meghalt, fia Károly Róbert ekkor csak hét éves volt, s Celestin helyett ez évi Dec. 24-kén VIII. Bonifácz lett pápává választva[14].

Ekként beállott békésebb napjait Endre újra országa belügyei rendezésére fordította.

1292-ben Budán közországgyűlést tartott, melyen több főurak között jeln voltak: Opour Dunáninneni, és Roland Dunántúli nádor, valamint a magyar nemesek, székelyek, szászok és kúnok közönsége; ez alkalommal egyebek között a király nagybátyja Albertin slavoniai herczeg és posegai gróf, ki III. Endrét saját házánál nevelte, majd királylyá választásakor az országba behozta: az országos magyar nemesek sorába bevétetett[15].

Ezután Endre, hogy megszűntesse a hatalmas főuraknak azon számtalan rablás, ölés s egyéb jogtalanságaikat, melyeket nem csak a köznemesség, hanem még az esztergomi érsekség jószágain is elkövettek: 1295-évi Pünkösd napján Budán országgyülést tartott, de ennek végzeményei még ez ideig ösmeretlenek[16].

E közben Endre hitvese Fenenna királyné meghalván, Endre 1296-dik év elején Albert osztrák herczeg leányát Ágnest vette nőül; első nejétől maradt egyetlen leányát Erzsébetet pedig Venczel cseh király fiának, Albert viszont másik leányát a brandenburgi határgrófnak jegyezte el. Ez eljegyzések Bécsben 1298. Febr. 12-kén nagy ünnepélylyel 387mentek végbe. Endre ez ünnepélyre egyházi és világi országnagyok által környezve, kúnok és magyarokból összeállított fényes kisérettel jelent meg, melynek száma oly nagy volt, hogy a városban alig lehetvén beszállásolni, lovaik s podgyászaik a városon kivül kaptak elhelyezést. A nagy számú pesgő vérű fiatalság mulatozás közben a bécsi nők becsületét támadták meg, e miatt tizenegyen a sértett családtagok által egy szobába beszoríttattak, hol köztök Abram kún vezér (rex?) fia, meggyilkoltattak. Ugyan ekkor itt több német fejedelmek is találkozván, el lett határozva Adolfnak a római királyságból letétele s helyette Albert megválasztása[17].

Az elhatározást a tett gyorsan követte. Már ez évi Mártius közepén Albert kún és magyar segélyhadakkal Adolf ellen hadjáratra kelt, bajor és Sváb országon áthatolva Brisgauban Kenzingennél találkozott Adolf hadaival, hol az Elz vize által egymástól elválasztva, 14 napig állottak szemközt; ekkor Albert hirtelen felkerekedve, átkelt a Rajnán, s Elsassban állapodott meg. Adolf követte s Gelheim és Rosenthal között utolérvén, Jul. 2-kán Albert seregére rohamot intéz; azonban a kún csapatok biztos lövésű nyilaikkal az ellenség lovasságát zavarba hozzák; erre Adolf nyargalva az ellenség zárt soraiba vág, de szerencsétlenül, mert Albert oldalánál halálát találta. A kúnok és magyarok vitézül harczolva, több sebet kaptak; de a győzelem Alberté lett, ki Aug. 24-kén Aachenben római királynak megkoronáztatott[18].

Ezalatt Róbert Károly pártja mindinkább erősbödött, Mária királyné udvari lelkésze Péter nevű minorita szerzetes a pápa által a spalatói érseki székre emeltetvén 1297-ben, ennek befolyása következtében a dalmát városok hozzá állottak. Belől az országban pedig e trónkövetelő fellépése a hatalmas főuraknak kedvező ürügy volt arra, hogy Robert Károly pártjához állván, rabló fészkeikből az ország Endréhez ragaszkodó lakossága ellen féktelenül űzhessék pusztításaikat. Igy állottak Károly pártjára a németujvári grófok 388azon bosszúból, miszerint a haimburgi béke következtében több erősségeik lerontattak; továbbá újlaki Ugrin és a brebiri grófok; valamint az új esztergomi érsek is Gergely, kikhez csatlakoztak még azok, kiknek nehezen esett, hogy az igazságszerető király a jogtalanul elfoglalt birtokokat elébbi törvényes birotkosaiknak visszaadatta.

Az egész ország duló viszályok és belharczok szinhelyévé lett.

Endre nemes lelke aggodalommal telt el; mellette leginkább csak a jogaiban sértett alsó papság, az összes nemesség, valamint a kúnok állottak. Hogy az országos rendetlenség megfékeztessék, mivel a koronázási oklevélben foglalt nemesi szabadságok meg nem tartattak s az ország pusztulsának indult: 1298-dik évi Máj. 24-re Pesten a ferencziek egyházába a király országgyűlést hirdetett, de a melyre a világi főurak kirekesztésével csak a nemesség, közpapság, minden kúnok szászok hivattak meg. Az itt hozott végzésekben legelőször is Endre király, mint az ország természetes ura iránt, hódolatukat kifejezték; ezután az elfoglalt jószágok visszaadása, ragadozások megszüntetése s bűnbocsánat iránt, különbeni kiközösítés mellet erélyes intézkedések tétettek[19].

Azonban sem ez, sem az 1299-ben Rákoson tartott országgyűlés a zaklatott haza bajait meg nem orvosolhatta; a főurak tovább is garázdálkodtak, s mint elébb III. Lászlót, úgy most is Endre királyt, mint minden baj okát árulták el a pápának, s 1300-ban merészségök annyira növekedett, hogy a hálátlan brebiri grófok által Zágrábba hozott gyermek Róbert Károlyt itt Gergely érsek meg is koronázta.

Végre a régóta betegeskedő király 1301. Jan. 14-kén meghalt, Budán eltemettetett, s mivel fiúgyermeke nem maradt, benne az Árpádház férfi ágon kihalt.[20]

A kúnok belviszonyaira vonatkozólag III. Endre korából egyetlen oklevél maradt fenn, mely szerint 1292-dik évi Jul. 5-kén az esztergomi káptalan előtt Gaymi Ivánka fiának 389Endre birónak fia Miklós és Endre mester, valamint Beler fia Péter, Gyalima fia Keldech, Cuchmeg özvegye Jula Miklós nevű kis fiával, mind Morouth-ról (Marót) nevezett keresztyén kúnok, a magok és Itek fia János, és thosi Tezanch fia Byter és minden más távollevő kún rokonaik nevében az egri káptalan meghatalmazványával megjelenvén, IV. Bélától adományban nyert Bars megyei, jelenleg üres és lakatlan birtokaikat, jelesen: Hyzer – Ar.-Maróth vidékén – Buzeth, Pathkanteluk, Sylle – Nyitrában, – Kolbaz és Wezeken – Ar.-Maróth körül – nevűeket, valamint Rehosnycha – Ar.-Maróth vidékén – föld egy részét nevezett Miklós és Endre mesterrel, IV. Béla adománylevele átadása mellett, Bars megyei Bese és Nyitra megyei Belard nevű népes helyekért elcserélték; mely helységek Verebély és Ar.-Maróth körül e néven ma is léteznek[21].

[1] Fejér VI. 1, 219–20. 249. 303–4. VIII. 1, 442–4. l.

[2] Fejér Cod. VII. 4, 238–9. l.

[3] Fejér VI. 1, 90–1. 236. 300. 368. VII. 4, 238–9. l.

[4] Fejér VI, 1, 47. VII. 5, 489. l.

[5] Fejér VI. 1, 123. l.

[6] Theiner I. 370. 373. l. Fejér VI. 1, 82–3. l.

[7] Eszterg. okt. I. 96. l.

[8] Kovachich Syll. Decret. Comit. T. I. p. 15. Endlicher monum. 615–621. l. Fejér VII. 4, 220. l.

[9] Fejér VI. 1, 118. l.

[10] Fessler Gesch. II. 702. Egy 1296-ki oklevélben Endre anyját Katalinnak nevezi. Fejér VI. 2, 37. l.

[11] Fejér VI. 1, 95. l.

[12] Fessler i. h. 705. l.

[13] Katona VI. 1069–70. Szalay 109–111. Horváth M. 474–5. l.

[14] Fejér VI. 1, 190. 193. Virág Száz. 567. l.

[15] Tud. tár. 1842. XI. 61–3. Fejér Cod. VII. 5, 545. l.

[16] Eszterg. okt. I. 104–5. Fejér VI. l. 387. l.

[17] Fejér VI. 2, 20. Pray Annal. I. 365. l.

[18] Katona VI. 1186. 1188, Fessler 723–4. Szalay 113–4. l.

[19] Fejér VI. 2, 60. 130. 228–9. Kovachich Sylloge Decr. I. 27. Endlicher Monum. 630–9.

[20] Fejér VI. 2, 228–9. l.

[21] Magy. kamarai levéltári eredeti szerint.