XIII.

375Azonban nem sok idő mulva a kúnok között az egyetértést a ker. vallás terjedése megzavarta. Kik azt bevették, szolgái levének az egyházszolgáinak; kik megmaradtak ősi vallásuk mellett, azok nemcsak pápai levelek, egyházi fenyíték, hanem az egyház és országnagyjai, s ezek szolgálatába szegődött ker. kúnok által is üldöztettek; s midőn 40 évi itt lakás után is e hontalan nemzetnek teljes megtérítését a magyar főpapság nem vala képes eszközölni, hanem oly nagy volt a még folyvást pogány kúnok száma, miszerint ezek Aldamurral az ország meghódítását is megkisérleni merészelték; belátta László, hogy ker. kún hivei naponként fogyó számát más erősebb néppel kell pótolni. Igy lettek kedvenczeivé a neugar nevet viselő pogány kúnok, valamint a saracenok is. De ezeknek királyi kegybe fogadása Kuthen kún nemzetségeinél csak féltékeny irigységet keltett.

Majd IV. Miklós pápa 1290-ben újra egész eréllyel fellépett László ellen. Máj. 20-kán kelt levelében elmondja, hogy Magyarország nagy nyomorban szenved, s mert, mint hitelesen értesült, a király a hittől eltérvén, tatárok, saracenok, neugarok és pogányok kárhozatos szertartásait fogadta el, s e népekkel nemcsak szövetséget kötött, hanem ezeket a hivők ellen tetemes számmal országába is befogadta; ezenkivül a királynét magától elűzte s eként az ország kormánya megzavartatván, az egyházak és más szenthelyek jogai bitoroltatnak, a hivők vagyona prédává lesz, az egyház szabadsága lábbal tapodtatik, a miből egyesek veszedelme, az ország viszályba sülyedése és más nyomorok következnek.

Ezeknek orvoslása végett eugobioi püspököt Benvenutot, úgy mint elébb Fülöpöt, pápai követül, a fentebbihez hasonló utasítással, s szükség esetében a kereszt igéjének hirdetésére felhatalmazással Magyarországba rendeli; egyszersmind Lászlót, egyházi fenyíték terhe alatt, engedelmességre, több külföldi fejedelmeket, s a magyar főnemességet támogatásra hívja fel.[1]

376Míg László ellen a magyar egyházi és világi főurak vészkiáltásai folytán a pápa ily nagyszerű előkészületeket tett: azalatt a király, hogy a már országa lételét veszélyeztető belháborúnak erélyes kezekkel véget vethessen, személyesen állott seregeinek élére, s legelébb is a hűtlen Omodet vette üldözőbe. Hogy e részben a kedvező siket annyival inkább biztosítsa, a neugarok és saracenok kegyelése miatt ellene idegenséget táplálni kezdett kúnok kiengesztelése végett ezeknek túl a tiszai szállásain megjelent. De a kúnok nemzetségei közt ellene már ekkor, hihetően főleg a miatt, hogy ez évben a megkeresztelkedett saracen Mizse ruháztatott fel a neugarok és saracenok befolyása következtében a nádori méltósággal, a főurak által is alattomban szított ellenszenv és gyűlölet oly magas fokra hágott, hogy a hajdan általok bálványozott király személye nem vala képes a bizalmat helyreállítani.

A kúnok, titkos izgatások következtében, elérkezettnek látták a boszú óráját. Nemzetségeik titkos gyűlésében hosszasabb egyezkedés és tanácskozás után kimondták, hogy Lászlónak halni kell, s a vérboszú végrehajtása a királylyal nő ágon rokon Árbuczra, s Törtel és Kemencse nevű előkelő kúnokra bizatott.

Jul. 21-kén Bihar megyében Nagyváradtól három mértföldnyire, a Körös vize mellet fekvő Keresszegnél szabad ég alatti táborában pihenő álomba merűlt a király, midőn az éjfél csendjében Árbucz, Törtel és Kemencse több rokonaikkal s társaikkal, a testőrök elnémítása után, Lászlót sátorában, valamint kegyenczét Eduát is[2] fegyveresen megrohanják, s miután a védelmökre kelt Miklóst, Edua ikertestvérét, Árbucz és Törtel halálosan megsebesítették, a királyon iszonyú sebeket ejtvén, mindkettőt megölik, ezzel gyorsan eltávoznak.

Másnap elterjedvén a király gyászos halálának hire, Mizse nádor vette a boszúállás irtózatos fegyverét kezébe. Nehány nap mulva saját testvérével Lyzeivel, s Edua ikertestvérével Miklóssal egy estve Árbucz szállásán megjelent, s Árbuczot Törtellel együtt elfogván, darabokra konczoltatta, 377ezután az ezek nemzetségeiből való kúnokat s hozzátartozóikat, sőt még a bölcsőben fekvő gyermekeiket is, kiket összefogdostathatott, lenyakaztatta[3].

A király holtteste nagy pompával a csanádi székesegyházba eltemettetett.

Midőn tehát a pápának fentebbi levelei Budára érkeztek, már akkor a 27 éves László király nem vala többé!

III. László király gyászos halálát hazai történetiróink a fentebbi módon adják elő; azonban erre nézve teljesen hiteles adattal nem birunk, mert az egykorú Keza történelmi adatai a hódi csatával végződnek; utána a XIV. XV-dik századbeli krónikások közül a budai krónika irója és Turóczy a legrégibb hazai iró, kinek könyve a király meggyilkolását a fentebbiek szerint elmondja; ellenben a magyar krónika (Kassán 1279. 46. l.) ezt jegyezte fel László 1290-dik évi uralkodásáról: „hada lőn ismét a kúnokkal Körösztszegnél, kiktől ugyanott megveretteték és maga is megöletteték”.

Meg kell azonban vallani, hogy e király meggyilkoltatása éppen az általa kegyelt kúnok által valószinűtlenség, s e mellett némi titokszerűség jellegével is bir. Valószinűtlen azért, mert az mondatik, hogy ő a kúnok által, kiket anyai rokonságánál fogva annyira kegyelt, öletett meg; mert az állíttatik, hogy a védelmére kelt Miklóst, a király kedvenczének Eduának testvérét, Árbucz és Törtel megsebesítették, hogy a király halálát megtorlók között ezen Miklós is szerepel; mely körülményeket azzal, hogy őt a mellőztetésök miatt ellene boszús kúnok ölték volna meg, s mégis éppen e kúnoknak egyik főembere Miklós kelt volna védelmére, ki ezután saját halálos megsebesítése után alig nehány napra segíthetett és segített is volna Mizse nádornak saját nemzetbelieken véres boszút venni: összeegyeztetni alig lehet, s igy e gyász esemény rejtélye megfejtésre várt.

Annyival érdekesebb volt Horvát Istvánnak 1833-ban tett azon közleménye[4], „hogy néhány oklevél szerint, ez az 378Omodeus már Kún László megöletésekor Nádorispány, s a királyon rútul elkövetett gyilkosság egyik fővégrehajtója volt, miről máskor bővebben fogok szóllani”. Azonban Horvát e körülmény felderítésével adós maradt.

1292 és 1312-ben kelt oklevelek annyit igazolnak[5], hogy Ubul fia Mihálynak fiai István, László és Mihály mesterek László királyhoz egész hűséggel ragaszkodván s az ellene hűtelen Omode nádor ellene fegyvert fogván; ennek Inkur nevű várát ostrommal bekerítették s szolgái közül többeket fogságba ejtettek[6], minek következtében László halála után mindjárt Omode őket Semjen, Nakor és Twd birtokaikból erőhatalommal kiverte, sőt az országból is kikergetvén, ezek részint lengyel, részint ruthen országba valának kénytelenek menekülni; és hogy egy 1292-dik évi oklevél, tehát egykorú hiteles adat szerint, László király még életében ez ellenségeivel nyilvánosan viszálkodott, s akkor is azokat üldözte, midőn, fájdalom! hűtlenei által meggyilkoltatott.” Ezen birtokelfoglalás ellen Ubul Fia Mihály az esztergomi káptalan előtt 1292-ben ünnepélyes óvást tett, annyival inkább, mivel Omode III. Endrétől ez elfoglalt birtokok örök jogára vonatkozólag kiváltságlevelet nyert ki a maga számára; mignem I. Károly 1312-ben a fentebbiek igazságáról meggyőződvén, e birtokokat az ellene hűtlenségbe esett Omode fiaitól elvette s az Ubul testvéreknek visszaadta.

Ezen adatok közül legfontosabbnak azon előadás tűnik fel, hogy Omode még László halálakor is nádor volt, s a király – mint az 1292-ki oklevél világosan mondja – éppen akkor is, midőn „hűtlenei” által meggyilkoltatott, hatalmas ellenei üldözésében fáradozott; hogy azonban az őt meggyilkoló „hűtlenei” alatt kiket kell érteni, a Turóczynál feljegyzett kúnokat-e vagy az itt egykorú adat által felemlített ellenség Omodét? Ez eddig kiderítve nincsen.

Annyi minden esetre feltünő, hogy a III. Endre és I. Károly által kiadott fentebbi, s más[7] oklevelekben, melyekben László gyászos halála felhozatik, sehol a kúnokról, 379kiken a gyilkosságért Mizse nádor oly véres visszatorlást vett, nincs említés téve; míg a családi származásnál fogva a trónra titkos igényeket tápláló hatalmas Omode nádorról a fentebbi 1312-ki oklevél oly ellenséges viszonyt s oly élénk szinben rajzol elénk, miszerint az önként azon hiedelemre vezet, hogy a pápai felhivó levelek következtében a király ellen keresztes hadra szállott dúsgazdag, előkelő és hatalmas Omode nádornak László meggyilkolására közvetve vagy közvetlen befolyásának kelle lenni.

–

A szerencsétlen ifjú királyt irigyei még halála után sem engedék nyugton pihenni. A pápa Sept. 13-kán, utóbb 1291. Január 2-kán kelt leveleiben szentszékéi követ Benvenútot utasítja annak megvizsgálására, ha valjon László király halála idejében a hitleneknek, kikhez életében áttérni mondatott, tévelygéseit elhagyva, a r. cath. hitet követte-e? s ezekről az ország egyházi és világi nagyjai, a papság és nép mit tudnak, hisznek, tartanak?[8] Nem vala tehát elegendő bizonyíték a ker. vallás követésére nézve élete két utolsó, 1289. és 1290-dik éveiben is püspökök, káptalanok, egyházak részére tett számos birtok és jogadományozás; e tények ellenében kihallgatandók valának ellenfelei, kik saját vétkök elpalástolása végett ellene a pápánál folyvást nagyított vádakat terjesztének elő.

Szünet nélkül azzal vádolák őt ellenei, hogy a kúnokat kegyeiben tulságosan részelteti. Tekintsük meg a korabeli számos adományleveleket, találunk-e ezek között csak egyet is, melyben az állitólag általa annyira felkarolt kúnok jószágadományozással gazdagon halmoztatnának el? nézzünk végig az egyházi és világi országos és udvari jövedelmes méltóságok sorain, ezeket is magyarok viselték; nem láttuk-e e királyt magát Hód körül, fegyveres kézzel leverni a fellázadt kúnokat? Míg a hatalmas és gazdag magyar főurak legtöbbnyire büntetlen garázdálkodtak az országban, – ha ő a kúnokat mindvégig annyira kegyelte, miért 380hogy mégis ezek legelőbbkelő nemzetség főnökeinek fegyverei csapása okozta halálát?

Nem vala tehát László király, nem a kúnok okozói az ország romlásának; de igen is azon egyházi és világi magyar főurak, kik meggazdagodva az ország vagyonából, annyira elhatalmasodának, hogy magokat kis királyoknak képzelték, s hogy a világ, a közvélemény ne őket bélyegezze meg a haza romlásáért, a pápánál folyvást árulkodtak, vádolva a királyt eretnekséggel, pogánysággal, mert ő trónját a hozzá ragaszkodó kúnok vitéz fegyverei által az országnagyok ellenében annyira mennyire megvédeni s a felosztástól megmenteni képes volt.

Vádolták őt a bájos kún hölgyek iránti heves vonzalmáért erkölcstelenséggel; talán éppen azon egyháznagyok, kiknek tovább nem türhető erkölcsi sülyedése meggátlása végett Filep szentszéki követ 1279-ben Budán közzsinatot vala kénytelen tartani; azon papok, kik – mint e zsinat végzései igazolják – házuknál bort mértek, kik pártütés, összeesküvés, harcz, ragadozás, gyilkosság, nyilvános gyujtogatás és a nép zsarolásával vádoltattak, házuknál ágyasokat tartottak, az egyházi jószágokat zálogba, ajándékba adták, kik a világiakat egyházi átokkal fenyegetés alatt eltilták a papok vétkes tettei feljelentésétől; kéjhölgyeknek szállást adtak, idejöket vadászattal töltötték[9] stb. s midőn a pogány kúnok azon vallást, melynek szolgáitól naponta ily feslett erkölcsöt láttak, 40 évi bentlakásuk után is megkedvelleni, elfogadni nem akarván, fegyverre keltek a kényszereszközök ellenében, hogy kiköltözzenek, vagy ősi vallásukat visszanyerjék: őket a királynak fegyverrel kelle legyőzni s ily papság terhes igája alá hajtani!

Vádolák azon világiak, kik közül egy az ifjú koronás királyt korbácscsal megverte, kik a királyt ismételve fogságba tették, hogy az egyházakat, zárdákat, ezeknek jószágait annyival szabadabban bitorolhassák, a szent helyeket világi czélokra használhassák, itéletet pénzért, ajándékért hoztak, kik az országot rabolták, pusztították, a magnélkül 381elhaltaknak birtokait, melyeknek a koronára kell vala szállaniok[10], sőt egyes vidékeket is magok részére a hatalom jogával elfoglaltak; de a haza javát, katonáskodási kötelezettségüket lehetőleg elhanyagolva, az ország megmentését legtöbb esetben az isteni gondviselésre, az ifjú királyra s az általok gyűlölt kúnokra bizták.

Valóban, ha az egyoldalú feljelentésekre keletkezett terjedelmes pápai dorgáló és fenyegető levelek után itélünk: László királyt el kell kárhoztatnunk; de ha hazánk e korbeli egyházi és világi beléletében elterjedt erkölcstelenséget, engedetlen féktelenséget is pártatlanul mérlegeljük: úgy a születésinél fogva hevesebb keleti vérű ifjú királyt, ki valahányszor a hazát bel vagy kül veszély fenyegette, azonnal maga fegyvert ragadott, s e mellett az ellene folyvást árulkodó egyháziakat, az egyházakat, káptalanokat, püspökségeket, szerzeteket oly sok javadalmakkal látta el: másnak nem, mint egyedül az elhanyagolt nevelés és a hazai belromlottság szerencsétlen áldozatának tekinthetjük, s tőle meg nem tagadhatjuk azon hazafias jellemet, hogy ha az ország s korona jogait, habár maga az apostoli szék, kivánta is megsérteni, az ellen makacs ereje egész szilárdságával sikeresen lépett fel s eljárását győzelem kisérte.

III. László miveltségét igazolja az, mit róla vele egykorú történetiró Kézai Simon előbeszédében feljegyzett, mely szerint ő éppen azért határozta el magát krónikája megirására, mert tudomására jött, hogy a király „a magyar nemzet történetei iránt meleg rokonszenvvel viseltetik.”

A király gyilkosai emlékét maig is fentartották egyes helynevek.

Nagy-Kőrös város határához tartozik az ettől egy negyed órányira fekvő Árbucz vagy Arbocz földje vagy Arbocz puszta, mely a kún kocséri pusztával határos; Arboczon ma is felösmerhetők felhányt földek, mint épületmaradványok.[11]

Turtul (Törtöl, Törtel) nevét fentartá a szinte Nagy-Kőröshöz egy mértföldre az Árbucz szomszédságában eső Törtel, hajdan kún szállás, ma Pestmegyei falu; egy 3821475-ki oklevélben Thertelszállás néven említtetik, s még 1697-ben is kiskún puszta volt. Találtak itt egy igen ritka régi bronz edényt.[12] Moldvában ma is van Turtujest = Törtelfalva = Tatáros mellett.[13]

A 3-dik, Kemencse nevére látszik mutatni Pestmegyében Sükösd mellett levő sziget, melynek alsó része Gemencz nevet visel. Fordul ugyan elő egy 1319-ki oklevélben Kemenche falu Hontmegyében, azonban a Pesten alól eső kún szállások inkább a Gemencz szigetet teszik hihetővé.[14]

Hogy Keresszegnél kúnok táboroztak, ezt ennek határában, közel a vártoronyhoz, őserdőség közepette, nyugotra eső szép kiterjedésű gyepes tér igazolja, melynek neve ma is: kúnülés.[15]

Mizse nádor nevét látszik fentartani a ma Nagy-Kőrössel határos Mizse nevű jász puszta; valamint a mai kis kún Laczháza városa néphagyomány szerint régi Laczkóháza nevét a szép kún hölgyekkel itt gyakran mulatozott László királytól nyerte.

[1] Fehér Cod. VII. 5, 485. l. Árp. uj okt. IV. 354–376. l. Theiner I. 361–365. l.

[2] Pray Annal. 359. forrás megnevezés nélkül.

[3] Thuróczy Chron. P. II. c. 81. Chron. Bud. Podhraczky 210–212. Fejér VI. 2, 298. l. 1300-ból Keuruszegh Szabolcs megyében emlittetik.

[4] Tud. Gy. 1833. IX. 80–81. l.

[5] Fejér Cod. VI. 1, 219–20. VIII. 1, 443. l.

[6] Fejér V. 3, 506.

[7] Fejér Cod. VI. 1, 255. l.

[8] Theiner I. 369. 371. l.

[9] Virág magy. Száz. I. 524. l. Árp. kori uj okt. IV. 104. Endlicher mon. 565. l.

[10] Fejér Cod. V. 2, 446. l.

[11] Tud. Gyüjt. 1819. I. 63. l.

[12] Ferenczy Pest m. 139. l. Reiner kis kalaúz 39. l.

[13] Jerney kel. út. I. 218. l.

[14] Ferenczy i. m. 115. l. Fejér VIII. II. 228. l.

[15] Vasárnapi ujs. 1860, 50-dik sz.