XII.

368IV. Miklós pápa 1288-dik évi Aug. 10-kén kelt levelében, melyek a mult évben kiadottakkal szóról-szóra egyeznek, a királyt egyházi fenyítékkel fenyegetés mellett megtérésre inti, az esztergomi érseket pedig útasítja, hogy a tatárok, saracenok, neugarok, pogányok s ezek védelmezői ellen Magyar, Lengyel, Csehország, Ausztria, Styria, Karinthia, Slavonia és Istriában lakó keresztyén hiveknek a kereszt igéjét maga vagy mások által is egész buzgalommal hirdesse, s kik a nevezett hitlenek ellen a kereszt jelvényét felveszik, azoknak oly bűnbocsánatot engedjen: mint a szent föld segélyére menőknek szokott adatni[1].

Hasonló tartalmú levelet küldött Magyar, Lengyelország és Slavonia egyházi és világi nagyjaihoz, sőt Rudolfot és Albert ausztriai herczeget arra hivta fel, hogy a keresztyén vallás érdekében Magyarországban a pogány népek ellen fegyvert fogjanak[2].

Érdekkel bir e helyen felemlíteni, miként V. István király egyik leánya Erzsébetnek, ki több évig s még 1280-ban is[3] a nyúlszigeti zárdában apácza folt, férjhezmeneteléről ez ideig hiteles történelmi adatunk alig volt; e miatt Fessler (693. l.) s utána Szalay (88 l.) ennek férjéül Milutin szerb királyt említi; azonban a legújabb kutatásokból kiderül, hogy Erzsébet már 1288-dik év első felében Opavia herczege Zavisihoz férjhez ment, s László király ez évben Esztergomban kelt levelében ezen – vejinek hibásan irt – sógorának, az ő kedves nővére férjének kértére, a nyúlszigeti apáczákat minden birtokaikban megerősíti[4].

A következő eseményeket illetőleg figyelemre méltó, hogy Omode, Dávid gróf fia az Aba nemből, ki 1285-dik év elején nádor és mosoni főispán volt, de e méltóságaitól ez évi Junius előtt megfosztatott[5], később mindezen méltóságait újolag visszanyerte; mert egy 1288-ban kelt oklevélben Omode mint nádor és mosoni főispán intézkedik, s ugyan ezen oklevélben „Filep mester és Mokyan nádor Buken fiai” is vannak említve. E szerint Mokyan mint 1286-ban választott nádor, vagy bevégezte már ekkor a latrok és 369gonosztevők elnyomása végett az ország többi részei bejárására vonatkozó kiküldetését, vagy ha nem is, de azért más választott helyére, ő azonban a „nádor” czimet azután is megtartotta[6], bár az elébb általa használt „mosoni főispán” czimet Omode mint nádor viselte.

–

Hogy a pápa fentebbi parancsát az esztergomi érsek mily hévvel és sikerrel hajtotta végre, s keltek-e fel, mily tömegben s eredeménnyel keresztes hadak a király ellen? Erre egyenes történelmi adattal nem birunk, s e miatt míg némely történetiróink, mint Gebhardi (312 l.) ezt kétségbe vonja, mások, mint Fessler (690 l.) és Szalay (104 l.) némi körülményességgel leirják a keresztes hadak pusztításait; jelesen, hogy a keresztes had ki lőn hirdetve, s erre csakhamar Magyarországon keresztjelvényt viselő számos fegyverzett néptömegek állottak elő, melyek a kúnokkal és tatárokkal versenyt pusztították a koronajavakat, az ország tiszai részeit; majd el kezdék egyházi és világi uraikat rabolni, gyilkolni. Átalános lett a rémülés. Az országnagyok ismét az általuk annyira lenézett, gyűlölt, elárult ifjú királyhoz folyamodtak, kinek a lázadás lecsendesítésére tett intézkedéseit csakhamar kedvező siker követte.

Mindezt azonban csak nehány fenmaradt részben év nélküli oklevelek látszanak igazolni, melyekből e töredék adatok állíthatók össze:

A keresztes had kihirdetése jó alkalmul kinálkozott a főnemességnek, hogy a szent jelvény szine alatt ők is a király ellen felkeljenek. Ennek következtében Lászlót nemcsak a pápa parancsának hódoló papság, hanem saját udvari korlátnoka, sőt a nemesség is elhagyta. Többek között a mai Kállay nemzetség őse a Boloksymian vagy Semjén nemzetségbeli Ubul Mihály[7] és fiai, továbbá Jule fia Péter, valamint Chetnek fiai és rokonai vitézül harczoltak a királyhoz hű kún csapatok ellen; az országot 370szerte rabolták, pusztították; majd midőn a fegyveres néptömeg a világi és egyházi nagyok birtokai ellen fordult: a királynak kelle a haza megmentésére előállani; kinek csakhamar sikerűlt Ubul fiait Mihályt, Istvánt, Pétert és Pált, kir. főpohárnok és baranyai főispán Kemént a Lőrincz fiát s más néhányat maga részére gazdag ajándékokkal megnyerni.

Egyszersmind 1289. Máj. 27-ke körül a nagy szigetről (Csepel) kelt levelében nyilvánította László, hogy mindazok, kik a király ellen felkelve, az országban rombolást és pusztítást tettek, majd Ubul és Mihály biróhoz s fiaihoz csatlakoztak, s ezeknek a király hűtlen bárói s országa nemesei ellen segélyt adván, e hűtlenektől magokat visszavonták, kihágásaikat nemcsak elengedi, hanem őket különös kegyelmébe s védelme alá fogadja[8].

Ezután ugyan ez évi Jun. 23-kán Torontál megyében Fuen – ma Fény – helység mellett, a kalocsai érsek, több püspökök, s országa bárói és nemeseivel az egész ország állapota rendezése s átalakítása végett közországgyűlést tartott, de ennek végzeményeiből ez ideig előttünk csak annyi ösmeretes, hogy az V. István király halála óta törvénytelenül felállított vámok ez országgyűlés által eltörültettek[9]; hihető azonban, hogy ezenkivül itt a keresztes had és lázadások elnyomására s a birtokviszonyok szabályozására hozattak intézkedések; ide mutat az is, hogy a király nejét Erzsébetet, ez országgyűlés bevégeztével, a somogyi és tolnai részekre küldötte, hogy a bárki által elvett királynéi birtokokat s szolganépeket foglalja vissza; ezenkivül, hogy az esztergomi érseket maga részére annyival inkább lekötelezze, ugyan ez országgyűlésekből a szepességi királyi vám tizedét, melyet eddig rosz tanácsadói szavaira visszatartott, az esztergomi érsekségnek adományozta; majd Sept. 1-jén Péter erdélyi püspöknek is, a tőle 1281-dik év körül Árbucz elfogásáért elvett egyházi javakat visszaadta[10].

371A birtokviszonyok szabályozása igen szükségessé vált, mert a kir. adományozások körül elkövetett visszaélések miatt a kir. pecsétet 1285 után kétszer kelle megújítani, sőt egy 1288-ban kelt oklevelében maga a király elmondja, miszerint a belviszályok miatt elébbi pcséteit saját magának (propria in persona) kelle összetörnie[11].

Ez év kezdetétől csaknem végleg – legalább még Sept. 8-kán[12] – némteujvári Miklós volt nádor, s hogy ez országgyűlésen Myse a kikeresztelkedett saracen nádorrá meg nem választatott: az annálfogva is hihető, mivel ez esemény a lázadásnak s kedélyeknek – mire oly nagy szükség vala – nem csillapítását, hanem ujabb felingerlését idézte volna elő[13].

Hogy a felkelés lecsendesedése minél biztosabb előhaladást nyerjen, ez évi Nov. 7-kén Berechanál kiadott oklevelében László az ország nemeseinek ismét általános kegyelmet hirdetett[14].

E közben Ubul testvérek a lázadás elnyomásán erélyesen fáradoztak, s hogy annyival nagyobb erővel léphessenek fel, Decz. 7-kén Csanádról, 25-kén pedig Kereszegről kelt leveleiben a Szabolcs, Szathmár és Beregh megyei minden nemeseknek és más fegyverköteleseknek a király szigorúan meghagyja, hogy Ubul István és Pál mesterekkel egyesülve, fegyveresen azonnal nála megjelenjenek[15].

E közben tapasztalván a király, hogy Miklós nádor a felkelők ellen, talán ezekkel való titkos összeköttetései folytán, kellő erélyt nem fejt ki, sőt az ő és testvérbátyja János részéről Albert osztrák herczeggel folyt háborúk következtében számos határszéli várak elvesztek; 1290-dik év elején Miklóst a nádorságtól megfosztotta, s helyette az Aba nemzetségbeli hatalmas főurat Omodet tette nádorrá, hihetően oly czélból, hogy őt ez által a királyiház érdekéhez csatolja[16]. Azonban Lászlónak Omodet a nádori méltóságra emelése által nem sikerűlt maga részére megnyerni; mert ez még ez évben több főnemessel szövetkezve, a tiszántúli 372megyékben s főleg a király hiveinek birtokain nagy dúlásokat követett el. E miatt a király kénytelen volt őt a nádori székből elűzni, s helyette a megkeresztelkedett gazdag saracent Myzet, fejét hihetően azon saracenoknak, kik 1287-től kezdve neugar, tatár és pogányokkal együttesen, mint „okai az ország romlásának, kiknek társaságát László annyira kedvelte”, a pápai levelekben oly gyakran előhozatnak – tette nádorrá, valószinűleg oly czélból, hogy ez által a saracen, neugar és tatár csapatokat magának teljesen megnyerve, ezek segélyével Ubul testvérek a felkelők ellen annyival sikeresebben csatázhatnak; egyúttal kiadta a parancsot az Ubuloknak, hogy Omode ellen hadjáratra keljenek.

Ez intézkedés valamint a fentebbi ismételt felhívások, úgy látszik, nem is maradtak siker nélkül. Ubul fiai Mihály, István, Péter és Pál az 1290-dik év kezdetén hadjáratra keltek a lázadók ellen. Megtámadták a Jule fia Péter vezérlete alatti felkelőket, Pétert és Moyst megölték, Endrét elfogták, vagyonukat felprédálták, úgy hogy a király ez év elején, Kevén kelt levelében, országa minden biráinak meghagyta, hogy ezek miatt az Ubul testvéreket itélet alá ne vonják, mivel a király őket mindezen tettök terhe alól felmentette.

Ezután a Chetnek fiai vezérlete alatt garázdálkodó tömegre rontottak, s véres harcz után, melyben testvéreik egyike Péter megöletett, őket legyőzték; úgy, hogy a Chetnek fiai Erdélybe valának kénytelenek menekülni. Ekkor a király szinte Kevéről meghagyta Roland erdélyi vajdának, hogy Csetnek fiait elszökni ne engedje, hogy az Ubuloknak kárt ne okozhassanak[17].

Az Ubul testvérek e kitűnő vitézségét s hűségét a király jutalmazni kivánván, Mart. 6-kán Czeglédhez közel kelt levelében a Chetnek fiai összes birtokait, s April 29-kén Karansebesről a leleszi monostor kegyúri jogát Simon fölkelő fiaitól elvevén, Ubul István és Pál mesterének adományozza; sőt Zólyomban Máj. 1-jén kelt levelében a Szathmár és Szabolcs megyei nemeseknek meghagyja, hogy vára felépítésében Ubul Mihályt segítsék[18].

373Nem sok idő mulva az Ubulok arról értesíték a királyt, hogy a felkelők egyik fővezére Dávid fia, a hatalmas Omodenak Inkur nevű várát nemcsak ostrom alá vették, hanem ennek több fegyereseit is elfogták, erre a király Zekesen Pünköst előtti héten kelt levelében Ubul Istvánt értesíti, hogy nála jelenjen meg, s Omode fogoly szolgáit is magával vigye, s ugyan e napról és helyről kelt levelében Ubul testvéreket több tiszavidéki és Szabolcs megyei jószágokkal jutalmazza, s a Szamoson épitési anyagot vivő hajóik részére vámmentességet ad[19].

1290-ben Erzsébet nagyobb királyné még élt, s hogy az egyháznagyokat maga és fia részére minél inkább megnyerje, az iránti hálából, hogy fia a magyar trónra, leányai pedig különböző országok koronáira érdemesíttettek: a maga, fia László, Béla király és neje Mária, ezek fia Béla herczeg, valamint szeretett férje István király üdviért Aranyosan ez évi Máj. 3-kán posegai prépost Lőrincz korlátnoka által kiadott levelével, a verőczei telepítvényesektől földbér czime alatt minden kapu után fizetni szokott húsz-húsz dénárt a predikátor szerzeteseknek adja[20].

–

Az erkölcsiségben mélyen alásülyedt egyházi és világi nagyoknak a királyi tekintély elleni nyilt és alattomos törekvései természetes következménye az lett, hogy az ország kormánya meggyengülvén, a társasági rend és törvényes függés felbomlott. Mindenki mindent tett, mit kénye tartott, s ereje engedte. A nagyok fejedelmük ellen, a nagyok ellen jobbágyaik keltek föl. Az egész ország pártokra szakadt, egy király volt, de sok bitorolt királyi hatalmat. Trencséni Máté felső, a németújvári grófok dunántúli Magyarországnak csaknem egészen, mások más részeknek tették magokat független uraikká.

E fejetlenséget nem is késtek a szomszéd fejedelmek önérdekökben kizsákmányolni. Ausztriai Albert, a németujvári grófoknak elébb szövetségese a király ellen, majd azoknak 374ellensége, az általok bitangolt Pozsonyt, Sopronyt, 28 más helységgel együtt, a velenczeiek tengermelléki Dalmátiát, Milutin szerb fejedelem Bosniát Machóval, s igy a többi szomszédok is, oroszok, lengyelek, ki mit közelebb ért, elfoglalták, rabolták, sőt Rudolf római király, még László életében, ennek halála esetére, első szülöttfiának Albertnek Magyarországot hűbérűl oda igérte[21].

Midőn ennyi nyomor között az ország népe inségre jutott, ennek legfőbb okozói a főurak, ön vétkeik elfedéséül, az emberek által vont két kerekű szekereket „László szekere”-inek nevezték el[22], mert – szerintük – ezeket is a király, az alig 25 éves László idézte elő, ki kincstára üressége miatt vett lovai árát is csak faluk adományozásával – mint fentebb láttuk – tudta lefizetni; nem pedig azok, kik az ország kormányát önérdekük előmozdítása végett vezették, s kik az ország kincstárát saját meggazdagodásukra lelketlenül kezelték.

Valóban László királyt mind ezen pusztulásért csak azon vád terhelheti legsulyosabban, hogy elég eréllyel s vas akarattal nem birt az országnagyok szigorú megfékezésére.

[1] Theiner I. 357. 358. l.

[2] Katona VI. 971. l. Pray 357. l.

[3] Fejér X. VII, 152. l.

[4] Árp. k. uj okt. IX. 471. l.

[5] Uj m. muz. 1851–2. l. 206–7. l.

[6] Árp. k. uj okt. IX. 481. l.

[7] Fejér VI. 2, 392. l.

[8] Fejér Cod. V. III. 504–5. l. VI. I. 219–20. l.

[9] Archaeol közl. VI-dik k. béli apáts. okt. I. 1289.

[10] Bárány Toront. 18. 32. l. Árp. k. uj okt. IX. 527. l. Fejér V. III. 446. 454. VII. 5, 481–2. VII. 2, 121. l. (?) Katona VI. 993. l. Árp. k. uj okt. IV. 341. l.

[11] Fejér Cod. V. 3, 63. 412. VII. 5, 465. l.

[12] Fejér V. 3, 481–2.

[13] Uj m. muz. 1851–2. Czech. 211–2. l.

[14] Fejér V. III. 457. Árp. k. uj okt. IX. 558.

[15] Fejér V. III. 505. 507. l.

[16] Fejér Cod. VI. 1, 69. l.

[17] Árp. k. uj okt. IX. 556–7. l.

[18] Fejér VI. I. 219. Árp. uj okt. IX. 523. 556–7–8–9. 562. l.

[19] Fejér V. III. 506. Árp. uj okt. 559. 560. 562. l.

[20] Árp. uj okt. IX. 525. l.

[21] Fessler 693. Péczely I. 208. Fejér VII. V. 475. 488. l.

[22] Turóczy Chron. c. 81.