161III.

A kúnok magyartalansága ellen felhozni szokott adatokat lássuk rendre.

1. Az 1246-ik év felé írt Alberic 1239-ik évre ezt beszéli krónikájában:[1]

A tatárokról elterjedt közhír annyira megijesztette Magyarország királyát, hogy azok ellen Erdélyt két várral megerősítette … „azután megtudta, hogy a románok (Romani) a tatárok színe alatt őt meg akarták ijeszteni, de azokon nagy részben derekasan győzedelmeskedett, s elfogott azoknak egy királyát Cacan (Leibnitz szerint Cutan) nevűt, és egy királynét, és közülök sok ezer áttért a keresztségre, de hamisan. Mindazáltal a tatárok ellen elküldte az erdélyi vajdát, aki a Maeot tavainak egy szűk átjárásánál azok első hadtestét összetörte,” stb. Némelyek szerint itt Kuthenről van szó, kinek népe tatároknak neveztetik. De ez állítás tévedésen alapul. Mert eltérve Alberic történelmileg nem igazolható tényekre vonatkozó előadásától, meg kell jegyezni, hogy itt a „roman” kifejezés alatt, nem – mint Horváth i. is megjegyzi – a görögök értendők, hanem a „romani” másolási hibából lett irva „comani” helyett, mi a nagy R és K hasonló betűknél könnyen megeshetett; hogy itt „kúnok értetnek, kétségtelenné teszi azon körülmény, hogy közülök sok ezernek ker. vallásra áttérése említtetik, s igy ez a már akkor keresztyén görögökre nem alkalmazható. Itt tehát Alberic éppen megkülönbözteti a kúnokat a tatároktól.

2. Julian domonkos rendi magyar szerzetes, 1239-ben a Volga-melléki nagy Magyarországban tett utjáról adott tudósításban ezt írja: „a magyarok ezen földjén találkozott tatárokkal és a tatár fejedelem követével, ki tud vala magyarul, oroszul, kúnul, németül, saraczénúl és tatárul[2]”. Ime – felhozzák – itt egy magyar szerzetes külön emliti a kún nyelvet a magyartól; mi szinte arra mutat, hogy a kún nem vala magyar nyelvű nép.

162Az ellenvetés fontosnak látszik; de éppen ebből az is következik, hogy a kún tatár nyelvű nép sem volt, mert a kún a tatár nyelvtől is megkülönböztetőleg említtetik. Julian ez utazásából haza jött 1239. Decz. 27-kén; azonban ezt megelőzőleg már 1237-ben Batu roppant haderővel nemcsak az ősi lakhelyen megvonult, hanem a kalkai csata után Astrakán vidékére menekült kúnokat is legyőzte, szétverte, egy részök a Dunán át, más részök Kuthen fejedelemmel Moldvába futott; s igy Ázsiában nagyobb tömegű kúnokat Julián már nem találhatott.

Különben itt nem is foroghat fenn más, mint a palóczkúnnak a már mívelt pannoniai magyar nyelvtől szójárási különbözése, s hogy teljesen megértessék, ezért kelle úgy a tatár követnek, mint később Kuthennek a palócz-kún nyelv mellett a pannoniai mivelt magyar nyelvet is elsajátítani.

3. Plancarpin és társa Ascellin minorita szerzetes, kik mint sz. széki követ 1246-ban a tatárokhoz küldettek, irják: „a kangittok földjéről bementünk a bisserminok földjére, kik coman nyelven beszélnek, de a saracenok törvényét (vallásit) követik;” „Occodag … Batit … küldte Altisoldan ellen, és a biserminok földje ellen; ezek valánok, saracenok, és kúnul beszéltek[3]”.

Ez ellenvetésre nézve, ha a biserminok alatt Armeniában vagy e kőrűl lakó besenyők értetnek, ezek kún nyelvűsége csak erősiti Comnen Annának azon állitását, hogy a besenyő és kun egy nyelvű nép volt; s ki Plancarpin és Ascellin fentebbi előadását a kúnok magyartalansága mellett felhozza: annak igazolni kell azt, hogy a bisserminok nem húnmagyar nyelvű nép volt; és hogy itt 1246-ban ugyanazon kún nyelvről van szó, melyen Kuthen kúnjai beszéltek.

4. Rubruquis Vilmos minorita szerzetes, ki IX. Lajos franczia király által 1253-ban követül a mongol fejedelemhez küldetett, azt irja: „a jugur-oknál van forrása és gyökere a turc és coman nyelvnek[4]”.

163Itt figyelnünk kell, hogy ezt egy oly franczia szerzetes mondja, ki a jugur, turc és coman nyelvet bizonyosan nem értette; legalább oly alaposan mindenesetre nem, hogy e három nyelvet illetőleg nyelvészeti összehasonlításokra képes legyen.

Egyébiránt a jugur szó az uigur nyelvet akarja kifejezni, s ebből kivánják némelyek azt következtetni, hogy az ozmán-török és cumán nyelv az uigurból származván, a cuman vagy kún, ugymint a török, magyar nyelv nem lehet. De itt még az is kérdés, hogy a turc szóval az ozmán vagy a magyar nyelvet akarja-e Rubruquis kifejezni? Sőt mivel tény, hogy az uigur vagy igur tatár eredetű régi nemzet: nem kell-e nemcsak a kún, hanem magyar nyelvet is tatár eredetűnek vallani?

E kérdést azonban maga Rubruquis megfejti, midőn azt irja: „Antiochia történelmében olvastatik, hogy a turkok a frankok ellen segélyért Con-can országhoz küldöttek. Mert ezen részekről jöttek minden turk-ok. E Con vala Cara-Catay.” Ebből láthatni, hogy itt a turk szó a mongolokat jelenti, kikről Ahmed arab iró mondja: a turkoknak vannak különféle törzseik, és szójárataik, mint az araboknak.”

Egy, az idézett három nyelvet teljesen nem értő szerzetes előadására alapítani a kúnok tatárságát, nagyon merész eljárás, s mint a turk, úgy a coman szó is a régi Cumaniában lakott, s ezért cumanoknak nevezett mongolok egyes szójárására vonatkozhatik.

Ezt látszik igazolni minorita szerzetes Paschalnak Armalech Tatár országi városból 1338-ban kelt levele, melyben irja, hogy ő mint térítő, mielőtt Urgath tatár városba ment volna, előbb Sarrayban „megakarta tanulni azon földnek nyelvét, s isten kegyelméből megtanultam a chaman nyelvet és uigur betűket, mely nyelvet és betűket használják közönségesen mind ezen országaiban vagy birodalmaiban a tatároknak, persáknak, chaldaeoknak, medoknak és cathayknak” stb. „s mivel tudtam a nyelvet, gyakran hirdettem az isten igéjét tolmács nékül stb.[5].

164Hogy itt is nem magyar-kún, hanem mongol-kún vagyis tatár nyelvről van szó, mutatja az, hogy Paschal a chaman nyelv mellé az uigur betűket tanulta meg, mivel Rubruqius szerint az uigurok betűit vették át s használták a tatárok, mely betűkkel, mint alább látandjuk – a tatár kántól IV. Bélához tatár nyelven irt s Julián szerzetes által 1239-ben hozott levelet a már akkor Magyarországban letelepedett Kuthen kúnjai közül senki meg nem értette, s megmagyarázni nem tudta.

De helyesen képzelni sem lehet, hogy a világnak rettentő ostorai a mongolok a szolgaság járma alá sülyesztett kúnok nyelvét tanulták és vették volna át egész birodalmukban; ezek, hogy még az európai meg nem hódított fejedelmekhez irt leveleikben is saját mongol nyelvöket használták, azt a IV. Bélához intézett levélen kivül Rubruquis is igazolja, midőn ezt irja a franczia királynak: „Mangu Chan (a fő mongol fejedelem) küld néktek levelet moal (igy nevezi az iró mindig a mongolokat) nyelven és azon jugurok betűivel.”

5. Egy 1329-dik év vége felé irt névtelen cseh krónikában olvastatik: „e comanok vagy tatárok azután néhány év mulva … Lengyelországot pusztították … s Henrik sileziai herczeget … s Kálmánt Magyarország királyát … megölték … s egész Magyarországot meghódították”[6].

Ez esemény a IV. Béla alatt 1241-ben történt tatárjárás idejére vonatkozik; azonban tudva van, hogy már ekkor Kuthen nemzetével hazánkba beköltözött, kik a régi Cumániában maradtak, azok a tatárok rabszolgáivá válván, a tatárok érdekében harczolni – mint ezt a spalotai főesperes irja – halálos büntetés alatt köteleztettek; de a „vagy” összekötő szócskából azt, hogy a kúnok tatárok, tehát tatárnyelvűek lettek volna, helyesen következtetni nem lehet.

6. János küküllői főesperes, Nagy Lajos koráról irja[7], hogy e király „gondoskodott arról is, miszerint a tatár szertartásokba merült chomanok nemzete … a cath. hitre téríttessék.” Itt látható, hogy nem nyelvi egyformaságról, 165hanem vallásról van szó, s a tatár szertartás által a pogány vallás fejeztetik ki.

7. I. Mátyásnál megfordult pápai követ Magyarországot 1480-ban leirván[8], ezt mondja: „ez országnak egy részében laknak tatárok, kik saját hitöket megtartják, s neveztetnek kumanoknak, s minden évben a királynak bizonyos helypénzt fizetnek.” Hogy mily helytelen ösmerettel birtak az ily külföldi irók a magyarországi kúnok és tatárokról, kitetszik abból, hogy más történetirók 1301. 1356. 1399. 1410-dik évben a kúnokat a tatároktól egészen megkülönböztetve említik; sőt miután a magyar törvények is, jelesen az 1454-dik évi II-dik végz. 9. 1459-ki végz. 3. 1467-ki végz. 2-dik czikkei a kúnokat és tatárokat egymástól tisztán megkülönböztetik; láthatni, mennyi hitelt érdemelek a Bél M. által elősorolt vélemények, melyek szerint némelyek a kúnokat tatar, tartarin és ismaëlita, mások zabolchoknak mondják, s hogy ezek alapján mennyire tévedt Istvánfy is, midőn azt irja[9]: „a cumanok vagy kúnok, kiket a lengyelek palóczoknak, mi most tatároknak hivunk.” 1588-ban Scheich Aly ozman török iró Buda környékén tett utazásában mondja[10]: „madzsar név alatt ismeretes nemzet, kik között Budun városa vidékén elszórt falvakban sokan találtatnak, kit ruházatban és szokásban tatárok, s egy részök a tatár nyelvet beszéli.” A Budun vagy Buda vidéke önként vezet bennünket a mai Kún, hajdan Tatár sz.-Miklós, Tatár-sz.-György környékére, hol bizonyosan kúnokkal vegyest laktak a tatárok, de a kiknek ekkor már csak egy része beszélte a tatár nyelvet, a többiek a ker. vallás, még inkább a reformátió hatása alatt elfeledte a tatár nyelvet, s az itt lakott magyar és kún lakosok között megmagyarosodott: régi nyelvök emlékéül a kún.-sz.-miklósi kúnnak nevezett tatár miatyánkot hagyván az utókorra.

Hogy mily keveset lehet épiteni a régi irok kún és tatár nép körüli ösmeretére, erre legnagyobb bizonyság a kún.-sz.-miklósi miatyánk; mint a régi kún nyelv maradékát 166ápolták, ezt a XVIII. században magok a magyar-kúnok’ ilyenül hirdette a tudós világ, s ime ma Vámbéry kétségtelennek mondja, hogy az krimi tatárnyelven van irva, melyet úgy, mint Batu khán levelét Kuthen kúnjai atyai nyelvükön soha meg nem értettek.

Fel szokták a kúnok magyartalansága igazolásául azt is hozni, miszerint az, hogy azok ma mindenütt magyarnyelven beszélnek, nem zárhatja ki azt, hogy hajdan ősi tatár vagy töröknyelven nem beszéltek volna, azonban IV. Béla által a megyékbe szét telepíttetvén le, itt a kisebb tömeg által használt ősi kúnnyelvet a körülvevő nagy tömegű magyarok nyelve lassanként egészen elnyomta, elenyésztette.

Ez állítást azonban a magyarországi régibb és ujabb idegen nyelvű telepítvények megczáfolják; mert látjuk, hogy a tótok, németek, románok, szerbek, ruthenek, soproni horvátok saját nemzeti nyelvöket az őket körülvevő magyarok között mai napig is fentartoták; látjuk, hogy a mai Nagykunság, Karczag, Madaras és Kisujszállás községek magyar lakosaiból Bács-megye közepén a mult században 1786-ban megtelepített Morovicza, Pacsér községek lakosai[11] más vallás és a szerb elem túlnyomó hatása között is magyar nyelvöket a nagy kún szójárással, s reform. vallásukat mind e mai napig tisztán fentartották; látjuk, hogy a most 20 ezret felülhaladó lakossal biró kiskun Félegyháza 1743-ban Jászfénszaruról kiköltözött 219 család által megszállatván, az itteni mai beszédben is a jászpalóczos szójárás felösmerhető, s azt az e várost körülvevő népes községek eltérő szójárása végképen el nem enyésztette.

Annyival kevésbé lehet elhinnünk, hogy ha a régi kúnok más, mint magyar vagy palóczos magyar nyelven beszéltek volna, ők, kik külön önálló politicai életöket a kir. kiváltságlevelek és országos törvények védelme alatt a legújabb időig fenn tutdták tartani, ősi nem magyar, hanem tatár vagy török nyelvöket elenyésztetni engedték 167volna; midőn erre a legfontosabb szellemi tényező a keresztyénség és reformátió sem gyakorolt kényszerítő hatást, mert, mint legközelebb láttuk, a tatárok téritésére kiküldött szerzetesek elébb e nemzet nyelvét megtanulta, e nyelven hirdették nagyobb siker elérése végett az isten igéjét, s ugyan ezt tették a magyar reformátorok, midőn a magyarországi tatárok áttéríthetése végett a protestansok által használt miatyánkot egy krimi tatár által lefordíttatták, mely azután „kúnmiatyánk”nak lett hibásan elnevezve.

De azért sem lehete a magyar elemnek a kúnok régi nyelvére elmagyarosító hatása, mivel a kúnok nem egy két kis községben elférő, hanem több nagy kiterjedésű községeket alkotni képes tömegekben lettek IV. Béla által a megnevezett folyók közt szétosztva s letelepítve. A tatárjárás után visszajött kúnok hét nemzetsége hét széket alkotott, melyekhez egyes szállások tartoztak.

A tiszántúli vagy a nevének akkor megfelelő Nagykúnság két székből állott; Kolbászszék és Zentheltszék. 1572-ben Kolbászszékhez 27 népes és nagy kiterjedésű határral biró község tartozott, mely egy tömegben feküdt. A kiskunságot alkotta Halas, Kecskemét, Mizse és a mai Fejér, akkor Solt megyei Hontorszék; ez utóbbiról kevés történelmi adat maradván, a három első székhez 1572-ben 44 részint népes község, részint nagy kiterjedésű puszták tartoztak[12], melyek Szabadka s Szegedtől fel egész Laczházáig egy tömegben állottak.

Ily nagy és folytonosságban fekvő területen lakó kúnok mint politicai önállásukat, úgy – ha lett volna – a magyartól különböző ősi nyelvüket is képesek lettek volna hiven megőrizni.

[1] Leibnitii Acceas. Hist. T. II. p. 571–2.

[2] Szabó K. ford. 96. l.

[3] Fejér Cod. Dipl. IV. t. 1. p. 426. 433.

[4] Fejér i. m. T. IV. vol. II. p. 261–282.

[5] Waddingi Annal. Min. T. VII. p,. 256–7.

[6] L. Burch. Mencken Script. Rer. Germ. T. III. col. 1717.

[7] Schwandtner Script. R. hung. Vol. I. p. 195. c. XLVI.

[8] Engel Gesch. d. ung. Reichs II. Th. S. 8.

[9] Hist. Hungar. L. IV. p. 53. Tud. Gyüjt. 1834. VII. 94. l.

[10] Fraehn de Chaz exc. p. 42–4.

[11] Dunamel. egyh. ker. Alman. 1842. 14. 15. l. Palugyay III. J.-kun ker. leir. 226. l.

[12] Fekete L. a jászkunok története 106–7. l.