V.

1208-ban wladimiri és halicsi herczeg Roman Zawichostnál megöletvén, Oroszország pártviszálynak lett szinhelye; végre több ruthen országnagyok magyar király II. Endréhez folyamodtak, kérve, hogy fiát Kálmánt adja nekik királyokul. Nem sokára Kálmán meg is jelent fényes kisérettel és nagy sereggel Oroszországban, hol nagy ünnepéllyel fogadtatott, s Vincze krakói s több magyar püspökök által, kik kiséretében voltak, Haliczia királyává megkoronáztatván, Leskó lengyel herczeg három éves leányával Saloméval eljegyesítettetett. De a ruthenek változó természete a lelkesedés és örömöt azon ürügy alatt, hogy a koronázás az ő megkérdezésök nélkül történt, irányában gyűlöletétté változtatván, alighogy a magyar kisérő csapatok visszatértek, ellene összesküvés jött létre, s a magát bátorságban hivő Kálmán ellen Mscislaw orosz herczeg fegyverre kel, s ruthen és palócz hadakkal Halicziába betörvén, miután itt több erődöket elfoglalt, s fosztva, gyujtogatva rabolt, a halicsi várat vette ostrom alá. Ennek folyama alatt a palóczok vezére Misservica vagy Miciewnica a várból lőtt nyíl által elesvén, ennek megtorlása végett a palóczok haliczi tartományban iszonyú kegyetlenségeket követtek el, és igen sokakat fogságba hurczoltak; – majd a várt sikerülvén ostrommal bevenni, a ruthenek több lengyel és magyar főurakat megöltek, elfogtak, s kik magukat kiváltani nem tudták, szolgaságra eladtak. Az uj király Kálmán is, főembereivel menekülni vala kénytelen.[1]

141Ez esemény sértőleg hatott a magyar királyra, s hogy fiát Kálmánt, ki időközben krakói herczeg Leskó nővérét Salomeát vette nőül, Haliczia birtokába visszahelyezze, a ruthenek elleni hadjáratra nagy költséggel sereget gyüjtött. Félve a király bosszújától, ennek hire megdöbbentette az orosz herczegeket, kik azonnal szövetkeztek a palóczokkal, s ezektől számos segélyhadat nyertek; mit megtudván II. Endre, lengyel király fejér Leskót nyerte meg segitségül. A kitűzött időben Halicsba a magyar csapatok Gyula magyar nádor, a lengyel hadak pedig Miklós krakói nádor vezérleteik alatt összegyülekeztek; a rutheneket pedig négy orosz herczeg Miscislaw, Wladimir és a két Roscislaw vezényelték. A magyarok és lengyelek Halics várát megerősítették, sőt magában a várban egy új erődöt alkottak sz. Mária egyházából, s ezt a legvitézebb őrséggel ellátván, Kálmánt nejével s több nőkkel ebbe helyezték el. A többi sereg csatarendbe állott, a lengyelek a jobb, a magyarok és halicsiak a balszárnyon vettek állást, a könnyű fegyvereseket pedig előcsapatul használták a ruthenek nyugtalanítására. A ruthenek két hadtestre oszoltak, egyik Miscislaw, másik Wladimir vezérlete alatt; a palócz csapatok pedig távolabb helyre vonultak, oly czélból, hogy a harcz alatt lesből véletlenül rohanjanak elő. Miscislaw csapatait harczra lelkesítette, mi közben a lengyelek Wladimirt megtámadják, s őt a két Roscislawval együtt megszalasztják, s ekkor a lengyel és magyarhad több mértföldnyire üldözi, közüle sokakat megöl és elfog, s már biztosnak hitte a győzelmet, midőn a rend nélkül menő magyar és haliczi csapatokat Miscislaw a palóczokkal váratlanul megrohanja, a közöttök nagy öldöklést követ el. E közben a két Roscislaw is észrevevén, hogy a magyarok visszafordultak, megállapodik, s visszatérvén a harczba, a magyarokat oldalban nagy erővel megtámadja, az igy két tűz közé szorított magyarok közül sokan elhullanak, vezérök Gyula nádor elfogatik; erre még jobban megzavarodván, a palóczok által egészen bekeríttetnek. A Wladimir üldözéséből visszafordult lengyelek nem tudván semmit társaik veszélyes helyzetéről, diadalörömmel, s foglyaikat és zsákmányukat, 142nemzeti dalt hangoztatva kisérték, midőn ezeket is Roscislaw a palócok segítségével hirtelen bekerítteti; majd kitűzték egy dombra a lengyel lobogót, s midőn a hátralévők ahhoz bátran közeledtek, ezek is megölettek.

Dlugoss, lengyel történetiró, e harczban a magyarok és lengyelek veszteségét igy irja le:

„A megölettek számát nem lehete megbecsülni annyira, hogy a folyók veresek lettek a vértől, s a haldoklók és sebesültek jajgatása a halicsi táborba meghallatszott. Mint a föveny, oly sűrűn hevertek az elesettek hullái eltemetetlenül, s nem vala Halics körül senki, ki a megölteket eltemette volna. A palóczok pedig sok drága zsákmányt, lovakat, fegyvereket, öltönyöket nyertek, s igen sok magyart és lengyelt hurczoltak saját hazájokba örökös fogságra.” Majd Mscislav kiadott parancsára, hogy egy magyart és lengyelt sem kell életben hagyni, ezeket a föld népe rejtekhelyeikből elővonszolván, legyilkolták, úgy, hogy a lengyel és magyar sereg csaknem végkép megsemmisült.

Ekkor Mscislaw magával vive a fogoly nádort Gyulát, Halics vára alá vonult, s miután a nádor közbevetését is felhasználta a várbelieket magok megadására három izben házban szólitotta fel, végre a külvárat erővel bevette; majd a belvárbeli őrség is éhség és szomjúság által kinoztatva, életök megkegyelmezése mellett magát feladta. Ekkor e vár kapuján egyenként vezettettek ki Magyarország főurai, azok nejei, több előkelők, nők, s nehány lengyel katonák, s mindezeket Mscislaw vagy a palóczok közt osztotta fel, vagy udvari embereinek ajándékozta. Végre kivezettetett Kálmán király nejével, kiket Mscislaw átvévén, Torczskóba vitette szigorú őrizet alá.

E borzasztó csapás hire eljutván Magyarországba, II. András király a düh és fájdalom kiáltásaiban tört ki, s elébb fenyegetés, de ez sikerre nem vezetvén, engesztelődés izeneteit vivő követségeket küldött Mscislawhoz, sőt a magyar királyné külön követséggel is járult az orosz herczeghez, kérve, hogy fiát bocsássa szabadon; azonban Msciwlaw attól tartván, hogy Kálmán elbocsáttatása után 143újra megtámadják a magyarok, ezt megtagadta, de tisztességes fogságban tartotta.[2]

Végre számos követek fáradozásai után 1210-ben Mscislaw a magyar királlyal békét kötött oly feltétel alatt, hogy a magyar király másik fia Béla, Mscislaw leányát Máriát nőül vegye, Mscislaw Halicsot 3 év mulva Kálmánnak adja át, s ezt, valamint nejét és a többi magyar foglyokat szabadon bocsássa, – a mi teljesíttetett is.[3]

1911-ben a palóczok Perejaslawlt pusztítják.

1215-ben újolag Perejaslawl vidékén találjuk a palócz hadakat, Wolodimir ellenök fegyvert fog, üldözi őket Worskláig, hol nagy csatát vínak, s levonulnak a Don mellett Chorolig; itt átkelnek a folyón, s Wolodimirt nemcsak megverik, hanem magát is elfogják, ki csak három év mulva, 1218-ban szabadult meg a palócz földről.

Ugyan ez évben a rjasani knézek elmennek a palóczokhoz, s ezek nagy sokaságával térnek meg Rjasanba, de csakhamar megveretnek, s velök együtt Gleb és Wolodimir orosz herczegek is elmenekülnek.[4]

E közben mindinkább közeledett a palócz szállásokhoz azon borzasztó fergeteg, mely Ázsia Gobi pusztájáról felkerekedve, a félvilágot elpusztította.

Dsingiskan és fiai alatt a mongol hadak izzó lávaként omlottak az országokra, száz trónt romba döntöttek, s ezek omladékain emelték fel saját mérhetlen birodalmukat, a legnagyobbat s vér és pusztulásban a legborzasztóbbat a történelemben. A mongolok pusztító uralma csaknem egész Ázsiát elborította.

1222-ben az ázsiai kún ország leigáztatott, s a kúnok közül tizezeren III. Dukás János görög császár oltalmába ajánlották magokat, s részint a Hebrus és Maricza folyók körül Thrácziában és Maczeodniában, részint Phrygiában és a Maeander folyó mellett Ázsiában nyertek szállást.[5] Kuthen pedig övéivel Oroszországba vala kénytelen menekülni; az egész nemzet – a kún és palócz – a közös végveszély láttára egyesült az orosszal; de a mongolok 144által 1224. Jun. 16-kán a gyászos kalkai csatában tönkre verettek.

A menekülő Kuthent a kún s hihetően a palócz nemzetségek nagy része követte Ázsia belsejébe, s ezentúl közös sorban részesültek; mint látni fogjuk.

Végül nem lesz érdektelen, a hazánkban jelenleg úgy nevezett palóczok által lakott helységek névsorát, úgy mint azt Jerney hazánkfia összeállitotta – előterjeszteni:

Borsod megyében: Apátfalva, Balatony, Bán-Horvát, Bánfalva, Beköcze, Csernely, Dedes, Noszvej, Omány, Tardona, Velezd.

Gömör megyében: Gesztete, Jánosi, Sz. Simony, Uraj.

Heves megyében: Ágas vagy Ákosvár, Balla, Bodony, Erdő-Kövesd, Filimes, Hasznos, Isten mezeje, Mélykút, Parád, Pétervásár, Recsk, Szarvaskő, Sz. Domonkos, Sz. Erzsébet, Sz. Jakab, Sz. Mária, Tar, Tiribes.

Nógrád megyében: Baglyasallja, Ettes, Herencsény, Hollókő, Kazár, Lapujtó, Lócz, Maczonka, Rimócz, Sárujfalu, Salgó-tarján, Sós-hartyán, Terenye, Teszlak, Verebély.[6]

Figyelmet érdemel, hogy a Mátravidéki palóczság szomszédságában fekvő Jászság lakosai nyelvében is sok palóczos szóejtést találunk; de van ennek nyoma a mai kiskun félegyháziaknál is, mint a kiknek mostani városukat 1743-ban Jász-fénszaruról átköltözött 219 jász család telepitette meg. Miután a Mátravidéki palóczok hazánkba előbb a jászok pedig később költöztek be, a szójárási hasonlatosság a palócz és jász közös eredetére, egy nemzetből származására utal bennünket.

[1] Dlugoss 604–5. l.

[2] Dlugoss 605–8. l.

[3] Dlugoss 610–11. l.

[4] Hammer 457. l.

[5] Tud. Gy. 1833. IX. 117. l.

[6] Jerney palócz krón. 67–8. l.