VII.

Az uj veszteségen leveretett császár látva, hogy a paczinakok ellen nyilt csatában diadalra nem juthat, a késleltetés rendszerét vette elő; s a scythák elől Aprust megszállotta. A paczinakok megérkezvén, ugyan ehhez nem messze táborba szállanak. A császár parancsára Tatitius válogatott csapattal másnap a táborból prédára száguldó scythákat véletlen megrohanja, kik közül 400-an elestek, többen elfogattak.[1]

Majd turk főnök Tzachas ellen a császár a védelmi készületeket megtévén, midőn értésére esett, hogy a scythák ismét Rhusiumba (Rhoso- vagy Rhoscocastrum) szándékozva, már Polybotnál táboroznak, hirtelen a fővárosban terem s Rhusiumot előre elfoglalja; hol észrevevén, hogy a derék seregtől egy scytha-csapat különválva prédál, fegyvereseivel megrohantatja, de szerencsétlenül, mert emberei közül többen elesnek, s elfogatva megöletnek, s csak kevesen menekülhetnek Rhusiumba.

Erre a császár elhatározta, hogy a scythákkal döntő harczba bocsátkozik annyival inkább, mivel hadi erejét nemcsak az időközben megérkezett Maniac 40 ezer kúnból álló segédhadaival, hanem a latinok vagy normannok csapatjaikkal is növelte. E közben a scythák, Polybotot elhagyva, Haden vagy Orc nevű helynél elsánczolják magokat. Csata előtt egy a császár táborában levő szökevény 85scytha a két csatarendet elválasztó domb magaslatára felment azon ürügy alatt, hogy a scythák állását kikémlelje, valósággal pedig ezeket, scytha nyelven a császáriak erejéről átkiáltva, értesítette; azonban egy a görög és scytha nyelvben jártas császári katona által felfedeztetvén, midőn ezért haditörvényszék elé állíttatott, feladójának beszédét rágalomnak kiáltotta, s oly dühbe jött, hogy kardjával ezt ketté vágta. Majd a császár ügye mellet oly sürést-forrást mutatott, hogy kifáradt lova helyett neki a császár egy jobb lovat adatván alá, ezen a scythák ellen indult, s lovát megsarkantyúzván, a scythákhoz nyargalt; s adott utasításai folytán a scythák a rómaiakat egész erővel megtámadván, megverik s megszalasztják. A császár, seregeit szétszórva látván, maga is gyors lován egy patakon átmenekült, üldözői közül többet elejtett, de maga is sebet kapott. Ekkor Pyrrhus György vezérét egy kis csapattal a scythák feltartóztatása végett hátrahagyja, maga pedig Rhusiumba vonulván, az ide menekült katonákat, lakosokat szekereikkel a patak partjára kivezeti, s itt egy új csatára tesz előintézkedéseket. Ezt a scythák látva, megállapodnak, s ily kölcsönös várakozásban telt el egy nap. Ez alatt a császár serege lassanként szaporodni kezdett, s megérkezett Tatran nevü szökevény-scytha, ki míg a császárt másnap nyilt csata elfogadására bátorítja, titkon a scythákat békélésre ösztönzi, mert a császár serege harczra lelkesült, s ha útban levő segédhadai megérkeznek, a scythákat végveszély fenyegetendi.

Ez alatt a scythák csapatai éjjel-npapal rabló kalandokat űzték. A császár rendelést tesz, hogy Uza és Monastra éjjel a scythákat megkerülvén, hajnalban hátul megtámadják, míg ő maga szemben fogja őket megrohanni. E végett egész éjjel nagy tevékenység volt a római táborban, s maga a császár, egypár órai alvás után, napkeltekor látja, hogy a scythák harczrakész csapataikkal átkeltek a folyón, hogy a rómaiakat megtámadják. Erre ő is lóra ül, csapatait hadirendbe állítja, megszólalnak a hadi kürtök, s észrevevén, hogy a scythák szokottnál erősebb rohammal nyomulnak előre, dárdásait a lovakról leszállítja; ezek előrerohanva, megkezdik a csatát; véres harcz után a scythák visszavonulnak, s a rómaiak üldözése közben átkelnek a folyón 86táborukba és szekereikhez, mi alatt nem csekély veszteséget szenvedtek.

A császár diadalmas seregével táborba vonult, honnét három napi pihenés után Tzurul városa alá ment, melynek keleti részén tábort ütvén, ezt mély sánczokkal megerősítette.[2]

Csakhamar a scythák is Tzurulnál termettek, s látva, hogy e helyet már ő előttök a császár elfoglalta, a város melletti síkot ketté vágó Xerogypsz folyón átkelnek, s a folyó és város közti téren aként szállanak táborba, hogy ezáltal nemcsak a várost, hanem a császári seregeket is bezárolták.

A császár a dombon épült Tzurul városából végig tekintvén a scythák végtelen sokaságán, seregei gyengesége feletti aggodalmában az egész éjet álmatlanul töltötte, hogy oly hadi fortélyt találjon, melylyel a scythák erejét megtörhesse.

Összehordatta tehát még éjjel az egész városban s vidéken volt szekereket; s ezek kerekeit tengelyestől elválasztva a szekér többi részétől, a hegyháton vonuló városfalainak párkányaira kötelekkel párosával sorban egymás mellé felköltöztette. Másnap reggel a császár összes seregét harczra vezeti; egyes csapatok lassú léptekkel, de folytonos nyilazás közben vonulnak a scythák felé; ezek őket egész dühvel megrohanják, a rómaiak hátrálnak, majd többfelé szakadnak; midőn ez által az őket üldöző scythákat a város kőfalai alá csalták, itt egy jeladásra a kötelek elmetszetvén, a kocsi-kerekek nagy robajjal lehullanak a falakról, s a meredek dombról sebes rohamban futnak alá a sikra, itt a scythák lovas-csapatjaiban, lovak- és emberekben nemcsak sok sértést, hanem a legnagyobb zavart okozzák, melyet a rómaiak ügyesen felhasználva, a scythákat két oldalról megrohanják, s közülök sokan részint elestek, részint a folyóba kergetve, itt elvesztek.

Másnap a scythák megújítják a harczot, a császár, a tegnapi siker felett neki bátorodott csapataival ellenök csatára száll; iszonyú vérontás fejlődik ki, a rómaiak reményükön 87felül győznek, s a megszalasztott scythákat messzire üldözik. A scythák gyors futását a császár cselnek tartva, csapatait visszahivta, a scythák pedig Bulgarophyg és kis Nicea közt ütötték fel sátraikat.

Ezután a tél bekövetkezvén, a császár a vidék oltalmára két vezérét hátrahagyta, maga győzedelmi örömmel Byzantzba vonult.[3]

Azonban a fővárosi nyugalmat nem sok ideig élvezhette, mert alig hét nap mulva hirét vette, hogy a scytha-vezérek a choerobachok városa ellen, mely Konstantinápoly és Drinápoly között a Mela folyónál fekszik, válogatott csapatokat indítottak; hogy tehát véletlen meg ne lepettessék, hirtelen összegyűjthetett 500 főnyi sereggel kora hajnalban a város kapuin kimegy; egyúttal főembereit is levelek által felszólította, hogy a scythák ellen csapataikkal zászlói alá siessenek. Ez alatt a császár megérkezvén a choerobachok városába, a kapukat bezáratja, s leghűbb embereit a kőfalakra elhelyezvén, a scythák megérkezését szemmel tartja.

Napkeltekor feltűntek a scythák csapatjai, s a város falai mellett levő dombon táborba szállottak, majd hatezren prédára kimentek, s a fővárostól csaknem 10 stadiumra fekvő Decimus helységig száguldoztak. A többi scythák a táborban pihenésnek s henyélésnek adták magokat; e kedvező helyzetet a császár felhasználni kivánván, a túlnyomó erő ellen seregét fellelkesítve, a város kapuin kivezeti, s a dombot megkerülve, a scythákat hátban hirtelen megtámadja, közülök sokan elesnek s elfogatnak.

Ezután a császár parancsára a római katonák lovai s hadi jelvényei a foglyokkal a városba hirtelen beküldetnek, s a római katonák az elfogott vagy elesett scythák öltönyeit magokra véve, kezökben a scythák hadi jelvényeivel felülnek a scythák lovaira, s a folyó felé a prédálásból visszatérő scytha csapatok felé haladnak. A csel sikerült. A zsákmánynyal megrakodott scythák övéiknek hive, hozzájok bátran s jó kedvvel közelednek, midőn hirtelen a rómaiak őket megrohanják, s a nagy zavarban sokan közülök 88elesnek s fogságba jutnak; a császár diadalmenettel vonul be a fővárosba.[4]

Majd ezután hire terjedt, hogy a turk főnök Tzachas a scythákat követei által megnyerte, s ezek Chersonest szándékoznak megtámadni; ez annyival aggasztób volt, mivel daczára egyes scytha csapatokon nyert győzelmeknek, mégis a temérdek számú scythák Konstantinápoly vidékét folyvást rabolták, s már a főváros kapujáig is száguldoztak.

Ennek folytán a császár tavasszal vizen és szárazon lehető megtámadás ellen készült. Maga blach és gall legióival Aenusba vonult, majd Choerennél is tábort ütött. Csakhamar Aenusba hirűl viszik Choeremből, hogy a scythák végtelen sokasággal közelgetnek. Erre a császár egy hajón a tenger szélin kémszemlére indul övéihez a choereni táborba, s oda megérkezvén, a scythák sokasága valóban megdöbbentette. Majd negyed nap mulva a római tábor közelében megjelenni kezdett negyvenezer coman vagy kún is, kiknek a velök rokon scythákkal egyesülésének lehetősége végkép leverte a rómaiak kedélyét. Ez összeszövetkezés meggátlására kelle a császárnak egész erejét fordítani.[5]

Követeket küld tehát a kúnokhoz, kérvén azok vezéreit magához értekezletre. Csakhamar főnökeik Tagortac és Maniak több főurakkal együtt nála megjelentek.

Ez alatt a császár seregét biztosabb helyre, egy folyón át, szállította táborba, s a kún főnököket itt fogadta, elhalmozva őket a szivesség minden jeleivel s gazdag ajándékokkal; majd velök eskü- és kezesadással megerősített szövetségre lépett; s a kúnok csak azt kötötték ki, hogy a paczinakok elleni csata megkezdésére nekik három napi halasztás adassék; a császár nem három, de 10 napi halasztást, s az összes zsákmányt nekik ajánlotta. Ez alatt a scytha és kún tábor egymással szemben foglalván állást, egymást folyvást háborgatta.

Még a három nap eltelte előtt, a császár gyanakodván a kúnokra, a folyón hidat veretett, s csapatait azon 89átvezette, mire a kúnok az általa oda hagyott helyen szállottak táborba. Ily aggodalmak között jótékonyan hatott a rómaiakra, hogy a Nicephor Caesar által gyűjtött nagy számu sereg a császári táborba megérkezett.

Másnap a császár a folyam mellett, midőn egy vizenyős hely elfoglalására indult, több scytha csapatokra bukkant, melyeken véres harcz után győzedelmeskedett, a scythák táborukba vonultak, a császár pedig a csatatéren töltötte az éjet.

Napkeltekor a rómaiak elindulván, Lebun nevü helységnél a császár egy dombra ment fel, seregét pedig ennek oldalain hirtelen hányt árokkal megerősített helyen táborba szállította. Itt újra megjelent a császárnál nehány scythával a szökevény Neantz, kit a császár mint árulót elfogatván, vasra veretett.

Ez alatt a scythák a Mauropotam folyam partjai körül letelepedvén, egyfelől titkon igyekeztek a kúnokat magok részére megnyerni, másfelől békeajánlattal a császárhoz követeket küldözgettek; ezek tőle kitérő választ nyertek, mivel csak időnyerés volt a czélja, hogy ezalatt még távollévő segélyhadai megérkezzenek. De a kúnok is nem bizva teljesen a paczinakok igéreteiben, a békének nemcsak határozottan ellene voltak, hanem a császárhoz főnökeik e felszólítást intézték: „Meddig halasztjuk még a csatát? Ez az utolsó sürgetésünk, s tudd meg, hogy mi tovább nem várunk, hanem holnap napkeltekor, vagy a farkas vagy a bárány húsát megesszük.”

Látva a császár, hogy többé nem lehet helye a halogatásnak, azt válaszolta a kúnoknak, hogy kész holnap hajnalban a harczot megkezdeni. Ezt azonnal ki is hirdettette a táborban; ő maga azonban nagyon aggódott, nehogy a kúnok és paczinakok megkezdett kibékülést eszközölvén, a rómaiakra végveszélyt árasszanak. Ez aggály közben jelentkeznek a hegyi lakosok közül ötezren a harczra segítségül, a mi új lelkesedést idézett elő a római seregben; s az Isten segélyül hivása után, napkeltekor, trombita harsogás között a császár csatarendbe állította seregét. Maga az első sor közepén állott teljes fegyverzetben. A jobb- és balszárnyat Paläolog György és Dalassen Konstantin vezényelte; 90a jobbszárnyon túl, a hadtesten kivül, Monastras állott csapataival, ezek mellet a kúnok hadai, ezeknek balra Úz volt fegyereseivel; végre nyugot felől Umpertopul a gallokkal foglalta el a tért; s e közben a császár, táborát a harcz alatti titkos megrohanás ellen is őrséggel biztosította.

Újra felharsog a trombita, s a scythák végetlen sokasága ellen gyorsan indultak a római csapatok, s maga a császár legelöl. Csakhamar a római és kún csatarend egyetértve félhold alakra kanyarodott a scythák bekerítése végett, mit egy besenyő vezér észrevevén, nehányad magával átnyargalt a kúnokhoz, kiktől bár ellenségtől, de vele egynyelvü (communis lingvae) rokonnéptől több kedvezményt reménylett, mint a rómaiaktól. Aggodalommal látta a császár a kúnoknak és scytháknak e gyakori érintkezését félt ezek szövetkezéséből származó végveszélytől. Ezt megelőzni kivánva, a zászlótartót, magasan fenlobogtatott királyi zászlóval, túl a kúnok táborán helyet foglalni parancsolta.

E közben a scythák bekeríttetvén, köztük nagy mészárlás követtetett el, ember ember ellen, kar kar ellen küzdött, menekülésre gondolni is alig lehete; a kún-római egyesült csapatok már szinte ellankadtak az öldöklésben, de a nap lankasztó heve ellen öszvéreken széthordott fris vizzel a császár csapatai új erőt nyervén, ismét folytaták az öldöklő harczot, s mint egy görög író fenhéjazó nagyítással mondja: „nemcsak a scythák serege, hanem ez egész nemzetek csaknem megszámlálhatlan sokasága, még hirmondó sem maradván éleben, a férfiak nejeikkel s gyermekeikkel egy halomba összerogyva, egy napon, egy csatában végképen kiirtattak.”

E végzetteljes nap a scytha nemzetre april 29-ke volt. Napnyugtával, kik még életben voltak a scythák közül, azok fogságba estek, s a császár diadalörömmel vezette övéit vissza táborukba, hol csakhamar víg lakomába merültek, mely alatt Synesius figyelmeztette a császárt, hogy ha a mai nap nehéz munkája után elalusznak, a temérdek scytha foglyok egymást a bilincsekből kiszabadítván, a rómaiakat mind felkonczolhatják; ezt megelőzve, legczélszerübb lesz ezeket mind azonnal meggyilkolni. 91A császár erre Synesiust komor szemekkel megdorgálta, mert a scythák, bár ellenségeik, de emberek, s balsorsukban is méltók az ő emberi bánásmódjukra; azonban rendeletére a scytha foglyok azonnal lefegyvereztettek, s szigorú őrizet alá vétettek. Éjjel azonban a császárt álmából vad ordítás rémítő zaja riasztotta fel. A rómaiak fegyveres kézzel megrohanták a bilincsbe kötözött fegyvertelen scytha foglyokat, s csaknem az utolsóig kimélet nélkül lemészárolták. A rómaiak vakdühét s talán félelmét úgy látszik az álnok Synesius használta fel, miért őt az emberileg gondolkodó császár azonnal bilincsbe verette, fogságra vitette, s neki csak igen sokak közbenjárására kegyelmezett meg. Május vége felé a császár diadalmenettel vonult be Byzantz kapuin; s kik a szerencsétlen scytha foglyok közül még életben valának, azokat családjaikkal Moglen tartományba telepítette le, kik azután a római seregben egy külön jeles legiót képezvén, moglenita paczinak nevet nyertek.[6]

A következő időben a besenyők, mint a keleti császár zsoldosai, az átvonuló keresztes hadaknak Dalmátiában, Bulgáriában, Thrácziában sok bajt okoztak.

1096-ban Bouillon Gottfried, a keresztes had vezére, elválván Zimonynál Kálmán királytól, midőn csapatai Bulgáriában Konstantinápoly felé vonultak, a görög császár besenyő hadai őket éjjel-nappal szünteln háborgatták[7], mígnem az év végén Bouillon Konstantinápolyba érkezett, s táborba szállott. Ugyanitt várakozott Boemund is övéi megérkezésére, kiknek a császár az elővárosban adott szállást. Midőn ezek élelmi szükségletek végett a városon kivül jártak-keltek, a leselkedő turcopol, cumanit és besenyők által közülök 300-an legyilkoltattak, mások fogságba estek. Sikerült azonban egy más összecsapás alkalmával nehányat a besenyők közül elfogni, kiktől midőn azt kérdezék, hogy miért viselik igy magukat azok ellen, kik a császárnak nem ellenségei, azt felelék: mi a császár zsoldjában vagyunk, s mást nem tehetünk, mint a mit a császár parancsol. 92A besenyők ezután sem szüntek meg őket háborgatni, sőt sikerült nékik a podi püspököt útközben megrohanni, kit is öszvéréről lebuktatván, kifosztottak, s tetemesen megsebesítettek, mit meghallván Boemund, a besenyőket megtámadta, egy részét leölte, a többit megszalasztotta.[8]

Ezután a besenyők – a byzanti iróknál scytha katonák neve alatt – mint zsoldos harczosok jelen valának 1106-ban Brundusium ostormánál Baimund seregei ellen, s ugyan ekkor Elek dyrrhachi vezér csapataiban is szolgáltak, s többek között, mint igen gyors futárok, hiresek voltak.

1107-dik évben Baimund testvére Gid, a Charzan folyónál táborozó Cantacuzen ellen indulván, Gidnek gall csapatjai ellen Cautacuzen seregéből a scytha osztályokat küldötte, hogy merész portyázásaik- s nyilazásaikkal amazokat kifárasszák. Azonban a gallok vitézül előre nyomulván, a scythákat visszaűzték.

De nem sokára a gallok és rómaiak közt megújult a harcz. Jelen volt a gallok csapatában Baimundnak egy unokaöcscse, óriás termetü ifjú, 10 láb magas, s ennek megfelelő vastag; ezt egy kis termetü scythának sikerült foglyul ejteni, kit midőn a császár elé vezetett volna, az egész udvar hahotában tört ki ennek látására.

Nem sok idő mulva 1109-ben már újra kezdték fenyegetni a scythák a római birodalmat annyira, hogy ellenük Tzimisz János szükségesnek látta az Ázsiában legyőzött paulicianokat Thráciában és Philippopolban a birodalom védelmére letelepíteni.

1109–1118-ig Comnen Eleknek a törökök ellen folytatott háborújában a scythák a római seregnél szinte részt vettek s Chlitziasthlan sultant pohárnokával egy hegytetőn épült kápolnába három scytha és Úz fia beszorította, s a sultan alig tudott elmenekülni, pohárnoka azonban elfogatott.[9]

Hogy a Comnen Elekkel háborút folytatott scythák, 93kik voltak, világosan megmondja Zonaras e szavakban: „Comnen a magyarok és scythák ellen, kik paczinaczitáknak mondatnak, hadat inditván, a magyaroknak kértökre békét engedett.[10]

A scythák lassanként újolag annyira összeszedték erejöket, hogy már 1122–3-ban az Isteren átkelve, Thráciát pusztították. A császár Comnen János látva nagy számukat, s tudva a fentebbi években általok Thráciában és Macedoniában elkövetett prédálásokat, hirtelen összegyűjtött seregével ellenök indult. E scytha-csapatok nem egy fővezér alatt voltak, hanem nemzetségeik szerint külön törzsfőnököknek engedelmeskedtek. Nyelvöket értő követeket küldött tehát a scythákhoz, hogy közülök egy vagy több törzset maga részére megnyerjen. A terv sikerült. Nem sokára táborába több törzsfőnök, kisértve egész nemzetségöktől, megjelent, kik miután megigérték, hogy a császár ellen harczolni nem fognak, gazdag lakomán kivül selyem öltönyökkel, ezüst kelyhekkel és üstökkel megajándékoztattak.

Ekkor a császár a többi scythák ellen hirtelen harczba ereszkedett Beroeból kivezetett csapataival. Borzasztó harcz keletkezik, a scythák sebesen nyargalva, nyilzáport bocsátva, iszonyú ordítással rohannak a rómaiakra; a császár maga vezényli s lelkesíti harczosait, mire valóban szükség is volt, mert kétes lett a harcz a scythák sajátságos harczi modora miatt. Ugyanis ezek ökör bőrrel bevont temérdek szekereiket zárt körbe állították, ezeket védelmül számos fegyveressel megrakták, s e körsánczon utcza helyett könnyen védhető szűk bejárásokat hagytak. A midőn tehát őket a római csapatok nyomták, hirtelen szekérvárukba menekültek, hol csakhamar rendbe szedvén magokat, erősített csapataikkal újra előtörtek, s eként a rómaiaknak sik térségen a scythák által rögtönzött kőfal elleni ostromot kelle folytatniok. (E szekérvár némileg hasonlított az avarok árkaihoz.) Ehez járult, hogy a császár csakhamar a csata kezdetén lábszárán egy nyillal meglövetett. Az új kirohanások nagyon fárasztották a 94rómaiakat, mert mindég új erővel véresen megújult a csata. Végre a császár előszólítja britannokból álló alabárdosait, ezek hosszú paizsaik s előrenyúló sisakjaik védelme alatt a szekérvárt megközelítik, s fejszéikkel a szekereket összevagdalván, a császárnak sikerült a scythák táborát elfoglalni; mire a scythák megszaladván, közülök sokan elestek, de még többen fogságba jutottak, s ezek száma oly nagy volt, hogy azokon kivül, kiket a római katonák eladtak, s a régibb scytha legiókba soroztattak, a többiekből egy nyugoti római tartományban faluk alakultak, melyek maradványai még Nicetas Choniates idejében is meg voltak; végül e győzelem emlékére a császár a „paczi-nakok ünnepét” alapította.[11]

1152-ben újra ngy erővel léptek fel a besenyők. Egy részök Isaslaw orosz herczeget segíté a kúnok ellen.[12] s ugyan ez évben, midőn Comnen Manó császár a tenger vidékeit pusztító longobard fejedelem Rogerius ellen hadra kelve, Philippopolba érkezett: hirtelen hire terjed, hogy scytha csapatok az Isteren átkelvén, rabolnak, pusztítanak, sőt Demnitsik városát már ostrommal el is foglalták. Erre a császár a hajókat az Ister felé rendeli; de csakhamar jelenték neki, hogy a scythák gazdag zsákmánynyal megrakodva, az Isteren visszakeltek, s ettől nem messze ütötték fel sátoraikat; a császár tehát az Isterhez siet, de a hová hajói még meg nem érkezvén, nem csekély küzdelem után végre átkelt, s Tauroscythia határán eső Tenihorm hegyéig hatolt seregével, de már ekkor a scythák tovább vonultak. A seregében lévő scythákat tehát összeszedvén, Gephard vezér alatt elküldi, hogy a scythákat hazavonulásukban háborgassák, ő csendes léptekkel fogja őket követni.

Gephard nem sokára ellenségre bukkant, ezt gyors futár által jelenti a római seregnek; a császár csatakészen előre nyomul, megtámadja a scythákat, véres harcz keletkezik, mert a scythák nemcsak magok, hanem a kezükben lévő gazdag zsákmány megmentése végett is harczolnak.

Azonban a római csapatok a scythák csatarendjét áttörik, 95sokan elesnek, mintegy százan elfogatnak, ezek között Lazar nevű előkelő törzsfőnök; a többiek gyors lovaikkal a közel erdős hegyek közé menekültek.

Majd 1154-ben, midőn a császár a dalmaták ellen hadakozott, jelentették neki, hogy a dalmatákkal magyarok és paczinakok nagy számmal szövetkeztek.

Ugyanez évben, míg a császár a serviaiakat segítő magyarok ellen szerencsével harczolt, a scythák átkelnek az Isteren, s a parton lévő római várdákat pusztítják; ellenök Calaman küldetett, de ezt a scythák megverték, sőt maga is több harczosokkal elesett; ezután a scythák szokásuk szerint prédálván, és nyert zsákmányaikat lovaikra felrakván, haza tértek.

Midőn a császár 1157/8-ban a perzsák ellen hadra készült, nemcsak a ligurokat és dalmatákat, hanem a Taurus vidéki nemzetek közül a scythákat is segitségül hivta.

1158/9-ben a török háborúból haza indulván a császár Bizantba, jelentették neki, hogy a scythák az Isteren áttörve, birodalma határait pusztítják; az Abydus városi tengeröbölnél Callipol thrácziai városhoz átkel, s a scythák ellen fordul, de még az Isterhez sem érkezett, midőn a scythák meghallván a rómaiak közeledését, hirtelen összeszedvén holmiaikat, visszavonultak.[13]

1161–1171-ben, a császár István magyar király elleni háborúra segélyül szólítá a scythák számtalan csapatait is; kik e hadjáratban tevékeny részt is vettek.

1171-ben midőn a török szultánnal a háború újra kitörő félben volt, a császár nemcsak a régi és új csapatait szedte össze, hanem a latinok és Ister melléki scytháktól idegen segítő hadakat is hivott össze.[14]

A besenyők ez időbeni lakásáról tájékozást nyújt Freysingeni Ottó, ki leirván Moldvának 1158-dik évi állapotát, említi: „Magyarország földe érintkezik kelet és észak között a pecenat-ok és fal-ok (besenyők és kúnok) gazdag vadászatot nyújtó földjével.”[15]

[1] U. a. 877–8. l.

[2] Stritter 878–886. l. Thunman 252. l.

[3] Stritter i. m. 889–890. l.

[4] I. m. 890–895. l.

[5] I. m. 896–900. l.

[6] Stritter i. m. 900–913. l.

[7] Eccardi Corp. Hist. medii aevi .T. I. col. 592.

[8] Duchesne hist. Norman. script. antiqui 1619. p. 726. Hist. Franc. script. 1641. T. IV. p. 779–80. Bongarsii Gesta Dei per Francos T. I. p. 145.

[9] Stritter III. 914–921. l.

[10] Katona II. 395. l.

[11] Stritter III. 922–25. l.

[12] Thunman 155. l. után Annal. Russ. Ad hunc annum.

[13] Striter 926–30. l.

[14] Stritter i. m. 929–931.

[15] Engel Moldau 96. l.