IIIELŐSZÓ.

Ezután következik a II-dik kötet. Szalay L. még 1852-dik évben kimondá azon felhivó kérdést[1]: „melyik … hazánkfia fog bennünket a nagy kún nép kimerítő történelmével megajándékozni, névszerint a kún bevándorlásokéval, az őseinkhez Kievben csatlakozott nemzetségek letelepedésén kezdve azon negyvenezer … családból álló sereg beköltözködéseiglen, mely IV. Béla idejében a kún fajnak tömegesebb bevándorlásait berekesztette?” Én kitünő történetirónk e felhivása által lelkesítve, mennyire gyenge erőm s a rendelkezésemre állott források engedék, igyekeztem hű részletességgel rajzolni ezen korszakot, melyben a nagy húnscytha népfajból a kún törzs már magasan kiválva, kozár, kabar, besenyő, palócz, úz és saját kún nevén szerepel a IVvilágtörténelemben, elősegítve vagy gátolva más népfajok tömörülését, és siettetve mások hanyatlását.

Majd megjelen hazánk határain, letelepszik a magyar testvér földjén, hol döntő súlyt vív ki magának vitézsége által úgy új hazája, mint a szomszéd államok ügyeire nézve, az európai államviszonyok alakulásánál.

Ily vitéz és hatalmas nemzet rég kiérdemelte, hogy életének ezredéves eseményei külön körvonalazva felmutattassanak a történelem széles világában, s mégis majd hat századnak kelle lefolyni, míg e munka Horváth Péterünk szorgalma által létrejött, s bár jeles hazánkfia műve európai hírre tett szert: mégis annyi hazai irók élerajzai között az övét hiában keressük; minélfogva e 2-dik kötet elején álló előszó érdekét hisszük az által kiválóan emelni, hogy a jeles iró Horváth Péter jászkún hazánkfiának, bár halála ezelőtt csak 44 évvel történt, mégis sok munka s utánjárással s e mellett most sem teljesen kimerítő életrajzát előadjuk[2]:

Kőhalmi Horváth Péter született a Jászságban Jákóhalmán 1756-dik évi Febr. 19-kén, atyja volt Horváth Márton ottani földbirtokos és községi előjáró, anyja Szűcs Katalin.

VSzülői házánál nyert gondos nevelés után az elemi iskolákat Jákóhalmán végezvén, innét a jászberényi majd az egri középtanodába ment tanulmányai folytatására. Kitűnő előhaladása figyelmet keltvén, 1776-dik évi március elején, 20 éves korában, a kegyesrendi szerzetbe lépett, melyből lett elbocsáttatásáról a nagy-károlyi kegyesrendi iskolák igazgatója Vimer Ágoston atya 1781-dik évi Jul. 2-kán kelt bizonyítványában azt irja, hogy „Jákóhalmáról a Jászságból származó 25 éves ifjú nemes Horváth Péter, ki e kegyesrendben négy év és nyolcz hónapig volt, s több mint három évig dicséretesen tanított: gyenge mejjűsége miatt, ünnepélyes beavattatása előtt, a tartományi főnöktől, saját kértére a szerzetből elbocsáttatását megnyerte.”

Ezután a világi pályára lépett, a jogi tanfolyamot végezte, s jeles készültsége folytán őt 1785-ben a jászkún kerületi 2-dik jegyzői hivatalában találjuk, melyhez járult 1786-ban jászberényi iskola felügyelővé lett kineveztetése, mely hivatalát a József császár alatti rendszer elenyésztéig viselvén, ekkor a felügyelőségről lemondott, jegyzői hivatalát azonban megtartotta, majd 1804-ben mint kerületi első jegyző hivatalában megerősíttetett.

1787 körül megnősült, nőül vévén Borsod megyei származásu Gyulai András egri főkáptalani ügyésznek Fehér megyei születésű Korher VIZsuzsánnától származott leányát, a kitűnő miveltséggel bíró Borbálát.

A családi élet boldogsága és hivatala gondjai nem vonhaták őt el kedvencz tanulmányától a történelemtől. Birálva kutató esze csakhamar azon térre fordítá figyelmét, mely ő előtte a hazai történetirók által még nem volt mivelve, lelke megteremté a jászkúnok első történelme megirásának eszméjét. Olvasott, kutatott, s buzgón fáradozott a szétszórt történelmi adatok, s kiadatlan oklevelek összegyüjtésében s feldolgozásában. – Munkássága az akkori tudós világ előtt figyelmet s méltánylást nyert, megnyiltak előtte a könyvtárak, sőt a gróf Teleki könyvtárból sikerült neki Cornidesnek a kúnok történelmére vonatkozó értekezését s jegyzeteit is használat végett megnyerni.

Végre a jeles mű elkészült, melyet kéziratban 1800-dik évi Jul. 31-kén bemutatott a jászkún kerületi közgyűlésnek a végett, „hogy mivel azt – mint mondá – kinyomtattatni szándékozom, Deputatio által megvizsgáltatni méltóztassanak, ha méltó legyen-e nyomtatás alá, vagy nem foglal-e olyanokat, melyek kihagyandók volnának, és ellenben mit itélnének még hozzáadandót vagy bővebben világosítandót.”

A kerületek 1800-dik évi Dec. 13-kán tartott közgyűlésében 1890. sz. alatt kelt végzés szerint, „ezen munkájáért nevezett Vice-Notarius úr in publico megdicsértetvén”, annak az általa jelzett VIIirányban megbirálására – mint ez már munkám I. kötete előbeszéde VI-ik lapján is említve van – kis kúnsági kapitány Már András, nádori táblabiró Makó Lőrincz és főügyész Laczka János kineveztettek.

A birálat tizenöt pontban tett tudományos érdekű észrevételek mellett is kedvezőleg ütött ki; egyedül azon ohajtásukat fejezték ki a kiküldöttek – kiknek egyike szinte latin nyelven irta meg észrevételeit – hogy bár e derék munka magyarúl irattatott volna; holott még ez időben hazánkban legnagyobb részben úgy hivatalos, mint tudományos nyelvül a latin használtatott.

Azonban jelen munkájáért 1801. Jun. 25-én tartott közgyűlésen, szerző végzésileg nyilvánosan megdicsértetvén, annak a kerületek költségén ezer példányban kinyomatása elhatároztatott.

Igy jelent meg e munka még ez évben Trattner Mátyás nyomdájában Pesten, 17 ívnyi tartalommal, ily czim alatt: Comentatio de initiis ac majoribus Jazygum et Cumanorum eorumque constitutionibus a Petro Horváth eorundem Jazygum et Cumanorum Notario ac regii Gymnasii Jász-Beriniensis Directore locali. Ex probatis scriptoribus et authenticis documentis depromta anno MDCCCI. Pestini typis Mathiae Trattner – ajánlva József nádor főherczegnek.

VIIISzerző e munkája nemcsak hazánkban, hanem a külföldi tudós világ előtt is kellő figyelemben részesült, s az akkor hires Allgem. Litteratur Zeitung 1804. August. 249. számában birálólag ösmertetve lett, s kimutatott lényegtelen hiányai melletti is megdicsértetett, s az idő óta nemcsak hazai, hanem külföldi irók idézeteiben gyakran s csaknem kizárólag használtatik.

E munka létrehozásában kifejtett szorgalom s nyilvánult tudományosság megszerezte az irónak a hivatalos pályán is kiérdemelt gyors előhaladást.

1804-ben kerületi első aljegyzői hivatalában megerősíttetvén, az általa kért nádori táblabiróság helyett 1805-ben már kerületi főpénztárnokká választatott, melyből alig három év mulva a legdíszesebb kerületi hivatalra – nádori alkapitányságra lett kinevezve.

E kitüntetés csak nevelte Horváthunknak irói buzgalmát. Hivatalos ügyektől üres idejét családjáróli gondoskodáson kivül arra fordította, hogy latin munkáját, tetemes bővités és átalakitással, magyar nyelven kidolgozza. Majd megjelent 1815-ben Decsi Antal ügyvédnek a Jászkürtől irt munkája; ezt Horváth megbirálta, s észrevételeit a kerületnek 1817-ben bemutatta.

Ezután élete 67-dik évében bevégezte latin nyelven irt munkájának magyar nyelvre átdolgozását, mely is, elhagyva abból egyes jászkún községek leirását, megjelent ily czim alatt: Értekezés IXa kúnoknak és jászoknak eredetükrül, azoknak régi és mostani állapotjokrul. Pesten 1823. 9 íven, hozzá mellékelve 10-ik íven: Értekezés a jászkürtről, mely Leel kürtjének is hivattatik, irta Horváth Péter 1820-dik esztendőben.

Végre a több oldalról, hivatalos és irodalmi téren egyenlő szorgalommal működött lelkierő a test öregségével hanyatlani kezdett, s Horváth Péter 1829-ben, s szeretett neje Gyulai Borbála után egy évvel 1830-ban meghalt. Mindketten egymás mellé helyezve, a jászberényi r. cath. főegyház sirboltjában nyugosznak. Nyughelyeiket fatáblára festett, s felül családi czimerrel ékitett következő siriratok jelölik:

„Itt nyugszik Tekintetes Nemes Nemzetes és Vitézlő kőhalmi Horváth Péter Úr, a Tekintetes Jászkún kerületek 21 esztendeig volt nádori Alkapitánya és több Tekts vármegyék Táblabirája. Meghalt 74 éves korában, Februárius hó 24-kén 1829.”

„Itt nyugszik Tekintetes Nemes Gyulay Borbála asszony, néhai kőhalmi Horváth Péter Jászkún-kerületek Nádori Alkapitányának neje; meghalt 63 éves korában, November 30-án 1830.

Nyugodjanak munkás és tudós hazánkfiának poria békével! Kinek nevéhez egy hosszú élet tudományos munkássága levén füződve, jászkún hazájafiai hálás emlékezetét örök időkre kiérdemelte!

A hazafiúi tisztelet parancsolja itt hálás felemlítését annak, miszerint a jászkún kerületek közönsége a hetven évvel ezelőtt kijelölt nyomon haladva, az ősök dicső tettei s emléke iránti kegyeletének újabb fényes jelét adta, midőn 1870. évi Máj. 3-kán tartott kerületi közgyűlési 2351. sz. határozatában nemes lelkesültséggel kimondá, hogy jelen munka úgy első, mint többi köteteinek is ezer példányig kiállításából felmerülő összes nyomdai költséget – szerzőnek a mű iránti tulajdon joga épségben hagyásával – saját külön házi pénztárából fedezendi.

E nemes tett magában hordja a dicséretet, s míg egyfelől más törvényhatóságoknak követésre méltó dicső példát mutat fel: másfelől szerző igyekezetét is nem érdemlet méltánylásban részesíti.

E második kötet végén megkezdetik a jászkún oklevéltár közlése is, melybe nemcsak még eddig kiadatlan, hanem már valahol megjelent oklevelek is felvétetnek; ez utóbbiak azonban ritkábban egész terjedelemben, hanem részint csak rövid tartalmuk, részint a jászkún történelemre vonatkozó érdekesebb részeik vannak közölve.

Kiskún-Halason, 1873. év Nov. 1-én.
Gyárfás István.

[1] Magy. orsz. tört. II. 407–408. l.

[2] A készséggel adott becses családi adatokért a jeles szerző unokája Horváth József, valamint jászberényi törvényszéki elnök Hegedüs Zsigmond urak fogadják nyilvánosan köszönetemet.